[valasz author=Lucius link=topic=1005.msg89551#msg89551 date=1552203766]
[/valasz]
Ok, örülök, hogy egyre inkább látjátok, hogy hova akarok kilyukadni. Megpróbálom rövidre fogni. Elmondom tömören a végkövetkeztetésemet, aztán megpróbálom megindokolni, miért gondolom ezt.
Végkövetkeztetés:
„Isten nem egy jogi törvényt írt a mi szívünkbe, hanem egy természeti törvényt, az Ő természetének a törvényét.”
Isten természetének az a törvénye, hogy mindig a szeretetben marad, mivel Ő a szeretet. Bármit tesz, azt a szeretet érdekében teszi. Ez Őnála „törvény”. A természeti sajátosságainak, az identitásának, a jellemének a „törvénye”. Képtelen mást tenni, csakis olyat, ami összhangban van önmagával, vagyis a szeretettel. Ez Isten „törvénye”, amit beleír a mi szívünkbe is, az Új Szövetségben.
Indoklás:
Az Ige beszél arról, hogy a megromlott emberi természet „törvénye” (törvényszerűsége) az, hogy bűnöket követ el:
„… látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. „ (Róma 7:23)
"Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem." (Róma 7:21)
Ez tehát a megromlott emberi természet „törvénye” (törvényszerűsége).
Ezzel állítja szembe Pál Isten „törvényét”, mint magasabb rendű (erősebb) „törvényt” (törvényszerűséget), amelyben ha részesülünk, az felszabadít minket a megromlott emberi természet törvénye (törvényszerűsége) alól.
Figyeljük meg ezt a szembeállítást:
„… a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” (Róma 8:2)
Isten Lelkének (Szellemének) az a törvénye, hogy mindig a szeretetben marad. Amikor mi belekerülünk, egyesülünk Vele (és Jézussal), akkor az Ő törvénye ránk is hatással van, és ez az egyesülés felszabadít minket a „bűn és a halál törvénye alól”
„… a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” (Róma 8:2)
Amikor Isten Lelkével (Szellemével) egyesülünk, azaz beengedjük Őt, és ezzel Jézus a „szívünkbe” kerül, onnantól Isten Szellemének a törvényszerűségei (törvényei) is bekerülnek a szívünkbe. Ekkor Isten törvénye (törvényszerűsége) „beíródik” a szívünkbe. Ezt ígérte meg Isten az ószövetségben már előre, hogy ez fog történni. Az Isten Szellemével való egyesülés írta felül a „bűn és a halál törvényét”, és írta a szívünkbe Isten jellemének, természetének a „törvényét”, a szeretetet.
„Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele. „ (1 Korinthus 6:17)
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2 Korinthus 5:17)
„Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, „ (Titus 3:5)
Érdemes még meglátni, hogy a mózesi törvény is Isten „törvényének” (szeretetének) a kivetülése a bűnös (még nem újjászületett) ember felé. Isten Lelkének a törvénye tehát, ahogyan az előbb már írtam, az, hogy mindig a szeretetben mozog. Ez az az alapelv, amely meghatározza Isten tetteit. Ez az alaptörvény („alkotmány”), amely meghatározza Isten összes „törvényét”, amelyeket valaha is adott bárki számára. Ebből a törvényből származik minden, amit Isten valaha is mondott, vagy tett.
Isten egy napon, mivel látta a hibáinkat és a lehetőségeinket, megosztotta velünk a mózesi törvényt. Ez a törvény az ember és az emberiség akkori állapotához volt szabva. Amint ez az állapot megváltozik, onnantól ez a törvény az érvényét veszti, de nem veszti érvényét a mózesi törvény mögött álló alapelv, alaptörvény, ami a szeretet.
Most elmondom másképpen, talán érthetőbb leszek:
Tegyük fel, a jövőben az emberiségnek lehetősége lesz új életformákat létrehozni, új bolygókat benépesíteni. Ezt a munkát én irányítom, létre is hozok két bolygót. Az egyiket hódszerű értelmes lényekkel népesítem be, a másikat pedig rókaszerű értelmes lényekkel. Sajnos valamiért „elromlottak” ezek a lények, és „furcsa” dolgokat kezdtek el megtenni. A „hódok”, ha meglátnak egy fát, nem tudnak ellenállni neki, amíg ki nem rágják. A rókák pedig, ha meglátnak egy tyúkot a bolygón, nem nyugszanak addig, míg el nem kapják és fel nem falják.
Én szeretem ezeket a lényeket. Nem akarom, hogy kiírtsák az összes fát is az összes tyúkot, mert akkor nagyon boldogtalanok lennének, ezért hozok a számukra egy-egy törvényt. A hódoknak: „Ne rágj ki havonta egy fánál többet”. A rókáknak „ ne ölj meg havonta egy tyúknál többet”.
A két törvény mögött áll egy vezérlőelv, egy alapelv, amely közös bennük: „Az én szeretetem az ő irányukba”. Az ő törvényük az én belső jellemem, belső „törvényem” kivetülése az ő világuk felé.
Tegyük fel, hogy a hódok belső motivációi megváltoznak, és valamiért már nem akarnak sok fát kirágni. Ha ez bekövetkezne, akkor én azonnal felszabadíthatnám őket a „fakirágási törvény” alól.
Az esetünkben ez történt. Az újjászületésünkkel megváltoztak a motivációink, ezért Isten felszabadíthatott minket a számunkra már értelmetlen mózesi törvény alól. Mert SOHASEM a mózesi törvény volt a lényeg, hanem a mögötte álló ALAPELV, az Istenben jelenlévő szeretet, jóság megvalósulása. Ha ezzel a szeretettel „összeházasodunk”, és ezáltal bennünk is vezérlő elvvé válik, onnantól felszabadíthat Isten minket az ÖSSZES törvény alól. Nincsen ilyenekre szükségünk.
Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában. (Róma 7:6)
Nincs a mózesi törvényre olyan értelemben szükségünk, mint "vezérlő", "irányító" (mert ez a szerep ímmár Isten Szelleméé), de hasznos, mint "tanító", mint "kiskorúak nevelője".
Végül felírhatjuk:
"Akiket Isten Szelleme (ezáltal Isten Szellemének a törvénye, a SZERETET) vezérel, azok Istennek Fiai."