[valasz author=Csaba link=topic=1005.msg89672#msg89672 date=1553094425]
[/valasz]
Sziasztok!
Nekem úgy tűnik, hogy mi keressztények az "új teremtés" vagyunk. Az "óember", azok nem mi vagyunk.
Isten nem tulajdonítja nekünk, valódi hívőknek, valódi (újjászületett) keresztényeknek a vétkeinket.
Talán azért nem, mert azt nem mi (az új ember) követi el, hanem az óember.
Na, ezen még gondolkodni fogok...
Nem tulajdonítja nekünk, ha megbánjuk és elhagyjuk, vagy szerinted enélkül sem?
A kérdés az, hogy kik azok a "nekünk".
A Jézusban hívőknek, az újjászületetteknek nem tulajdonítja, mindegy, hogy mit tesznek.
Az ilyen emberek ugyanis nem "szívből" teszik a rosszat, hanem vagy azért, mert becsapta őket a gonosz, vagy azért, mert legyűrte őket a gonosz, és nincsen még erejük az ellenálláshoz. Olyan ez, mintha megfognám a gyermekem kezét, aztán erővel pofon csapnám a kezével a testvérét, vagy hazudnék neki a testvéréről, aztán ő, ebbben a becsapottságában csapná pofon. Mindkét esetben én lennék a felelős, ő pedig csak egy áldozat.
A mi örök életünk nem azon múlik, hogy vagyunk-e annyira éberek, hogy felismerjük és elhagyjuk az egyes vétkeinket. Vagyunk-e annyira szerencsések, hogy ehhez kapunk elég időt...
A Jobb Lator vajon mennyi vétkét tudta megvallani és elhagyni?
Az új teremtés természetével nincs összhangban a bűn. Ha bele is esik, akkor nem érzi jól magát benne, nem természetes neki, és előbb-utóbb kikecmereg belőle, mert nem az a létközege. Csak azért esett bele, mert vagy becspták, vagy legyűrték, ezért az ilyen élet már alkalmas a mennyei életre. Őszintén, mikor érezzük magunkat a legjobban? Hát nem akkor, amikor érzed, hogy tökéletesen benne vagy Isten akaratában, amikor érzed, hogy együtt dobog a szívetek, egy akaraton vagytok, és másokért tesztek valami igazán nagyon jó dolgot?
Ezzel állnak szemben az újjá nem születettek. Az Ő számukra éppúgy nem természetes a jó cselekvése, az "Istenben járás". Ha véletlenül mégis beleesnek ebbe, akkor nem érzik magukat ebben jól, és igyekeznek megszabadulni belőle, hogy a saját önző dolgaikat tehessék. Az ilyen emberek szíve a "kőszív". Ők egyelőre alkalmatlanok az örök életre.
Jézus ezt mondta: "Bizony-bizony mondom, aki hisz, annak örök élete van".
Nincsenek további kitételek. Ha valakinek a hite valódi, (az ilyen ember újjászületett, új szív részese) akkor Isten nem tulajdonítja neki a vétkeit. Isten ezt jogosan és a valóságnak teljesen megfelelően, igazságosan teszi. Nem is tulajdoníthatja, azért, mert ez a valóság.
Az Istentől kapott vadiúj új természetünkben nincsen bűn. "És felöltöztétek amaz új [embert], melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt: (Kolossé 3:10)"
Minél inkább elhisszük Istennek, hogy ez a valóság, minél inkább tudunk azonosulni azzal, hogy "Igen, ez én vagyok, Isten ilyennek teremtett újjá", annál inkább éljük ezt meg valóságként az életünkben. Olyan ez, mint Péter vizen járása. Minél inkább hitte, hogy jár a vizen, annál inkább járt. Amikor kételkedett, akkor azonban nem járt. Amíg hiszünk Istennek ebben (is), addig Isten kibocsátott szava, ... hogy Ő egy ilyen isteni, tökéletes, bűngyűlölő, Istenszerető természetet adott nekünk" működik, és felülemel minket az óember törvényszerűségein. Ez a hitben járás.
Aki így él, az felülemelkedik az óemberi természet törvényein.