Kedves Zoltán!
Kékkel írtam be a válaszomat a Te hozzászólásod sorai közé (feketével szedett)
Zoltán írta:
„Na, eljutottunk idáig. Tehát a hit is ajándék. Tehát nem kell harcoljak érte, küszködjek érte, egyszerüen Isten adja az elhívásával, az akaratával.”
Ez nem ilyen egyszerű, Zoli. Az ajándékokat Isten adja, azonban nem mindig csak úgy egyszerűen, hogy semmit nem kell tennünk érte. Néha azonban tényleg úgy adja, hogy semmit nem kell tennünk érte.
Isten ajándéka például, hogy az ember, mint faj, tud járni. A járást nem mi fejlesztettük ki, nem mi találtuk ki, a járás Isten ajándéka. Hát, akkor semmit nem kell tennünk annak érdekében, hogy járjuk, igaz? „Egy nap, kétévesen felébredünk az ágyban, és máris tudunk járni.”
Igaz ez így???
Nem igaz! Bár a járás ajándék, Isten ezt az ajándékot úgy csomagolta, hogy a „kicsomagolás” erőfeszítésbe kerül. Próbálkoznunk kell, miközben sokszor elesünk.
Akkor a járás valójában a mi érdemünk, nem? Hiszen mi vagyunk azok, akik „próbálkozunk”, egészen addig, amíg nem megy.
A valóság az, hogy ezt az akaratot, hogy próbálkozzunk, és a hozzá való erőt, azt is Isten adja, és nem emberi találmány, úgyhogy Isten az, aki munkálja bennünk a járással kapcsolatban „mind az akaratot, mind a véghezvitelt” Maga az a dolog, hogy „akarunk járni”, hogy „próbálkozunk járni”, hogy „erőfeszítéseket teszünk a járás érdekében” az is Isten ajándéka.
„Hiszen Isten munkálja bennetek az akarást is éppúgy, mint a véghezvitelt azért, mert ez az Ö helyeslésével találkozik.” (Filippi 2:13) Csia fordítás
Ezzel ellentétes a látás ajándéka, amiért tényleg semmit nem kell tennünk. Kinyitjuk a szemünket, és már látunk is.
Isten a maga hatalmas bölcsességében egyes ajándékokat alaposan becsomagol, hogy kicsomagolás közben az „izmaink fejlődhessenek”, míg másokért semmit nem kell tennünk.
Tehát ha Isten elhív egy szolgálatra a hitet is megadja, ha ad egy ajándékot a hitet is megadja, hogy használjam.
Ezzel egyetértek.
Hitet ad a gyógyuláshoz, vagy a gyógyításhoz is, ha ezt akarja.
Egyetértek. Fontos azonban meglátni, hogy Isten ajándékai egymásra épülnek. Ahogyan én nem adok ajándékul egy töltött vadászfegyvert, vagy egy teletankolt motort a kilencéves kisfiamnak, mert nem képes azt megfelelően kezelni (még), úgy Isten sem adja oda az ajándékokat egyszerre nekünk. Ehelyett „mindent a maga idejében”. Az ajándékok átvételéhez és megfelelő kezeléséhez fel kell nőnünk.
„Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most nem vagytok képesek elhordozni még.” (János 16:12)
Folytatás következik...