Szerző Téma: A koronavírus margójára  (Megtekintve 4214 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Dátum: 2020. Május 09. - 19:50:52

Keresztyéneket, hívőt és nem hívőt egyaránt foglalkoztat a kérdés: " Mi lesz ezután?!"

A keresztyének egyrésze Jézus hamari visszatérésének jeleit látja a járványban.

Mások úgy vélik, hogy ez a vírus intő jel volt arra nézve, hogy a globalizáció egy hasonló, de pusztítóbb járvány gyors elterjedésének is kedvezhet.

Az emberek többsége úgy véli, hogy valami végleg megváltozott, s sosem lesz már meg az a "nyugalom", mint a vírus előtt.

Hívő emberként én elsősorban a keresztyén álláspontot szeretném megvizsgálni.

A Biblia beszámol arról, hogy a keresztyének már közel 2000 éve reménykednek Jézus hamari visszatérésében.

"Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva..."
1Kor.7:29

Pál apostol a fenti szavaival zárta a tanácsait, bízván abban, hogy Jézus hamarosan visszatér.

Péter apostolnak tulajdonított II. leveléből tudhatjuk, hogy már az első században is gúnyos kritika érte a keresztyéneket Jézus elmaradt visszatérése miatt.

"És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva."
2Pét.3:4

A XX. sz. keresztyénségében újra feltüntek olyan felekezetek, amelyek Jézus visszajövetelének nem csupán hamari, de konkrét idejét is hírdették.

Mi történt?!
Tévedtek, de a beismerés helyett különböző elméletekkel próbálták azt elfedni.

A keresztyének egyrésze a mai napig nem szokott le róla, hogy Jézus közeli visszatérésével próbáljanak megtérésre venni másokat, vagy éppen egymást ámítsák annak "jeleivel."

Azt le kell szögezzük, hogy Jézus mindenképpen vissza fog térni.
A hívő ember szempontjából az másodlagos kérdés, hogy mikor.
Persze minden hívő örülne, hogy ha Jézus visszajövetelekor még életben lenne, így a halál megkostolása nélkül mehetne be az örök életbe.

"Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak.
16
Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban;
17
Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk."
1Thess.4:15-17

Az örök élet feltétele a Krisztushoz való megtérés és nem az Úr eljövetelének időpontja.

Erre pedig minden embernek a saját földi élete alatt van lehetősége.
Ezért próbálnak a hívő emberek úgy élni, mintha Jézus akár még MA visszatérne.

János 17:
3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
« Utoljára szerkesztve: 2020. Május 09. - 22:52:22 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #1 Dátum: 2021. December 04. - 22:14:43
Az emberek jelenleg két táborra oszlottak.
1, akik abban bíznak, hogy az oltások majd megmentik őket.
2, akik abban bíznak, hogy az menti meg őket, ha valahogyan sikerül elkerülniük az oltásokat.

Mindkét tábor téved.

Sem az oltás nem véd meg önmagában, és így sokan meghalnak oltással együtt is, sem az oltás elkerülése nem véd meg önmagában, és így sokan meghalnak oltás nélkül is. Ezzel a megállapítással még nagyon sokan nem szembesültek, pedig ez a valóság. Amikor szembesülni fognak, és minden összeomlik, amiben eddig hittek, akkor sokan fognak majd Istenhez fordulni. * * * Isten előre megmondta, ha még ezt sohasem hallottad, kérlek jól jegyezd meg: Akik hozzá fordulnak majd, azok MIND meg fognak menekülni!!! * * * "Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik!" Ezt Jézus mondta: "Minden(ki), akit nekem ad az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem!!!" Ján 6:37

Én arra kérek mindenkit, ne várja meg ezt a pontot, mert kockázatos, és lehet, hogy már késő lesz. Kezdje el megismerni a Teremtőjét, olvassa el a bibliából az újszövetséget, amely Jézus életét és gondolatait meséli el, vagy ha már ismeri, kezdje el bemutatni a Teremtőjét, kezdjen el beszélni a Teremtőjével szerzett tapasztalatairól az embertársainak. Itt az idő, hogy meggyújtott lámpásod világítson! Akinek van "olaj a lámpásában", ahogyan Jézus mondta a példázatában, az világítani fog! Világítsatok, testvéreim! ❤️

Az Úr a mi igazságunk...

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #2 Dátum: 2021. December 05. - 16:53:29
Szia Lucius!

Abban egyetértünk, hogy Istenhez kell fordulnunk és mindig benne bíznunk.

Isten az embert, ha úgy tetszik neki megtartja oltás nélkül és, ha akarja elveszíti azzal együtt is.
Azt viszont nem dönthetjük el, hogy Isten egy-egy embert az oltás által, vagy azt szimplán megkerülve kíván ebben a világba tartani.

Biztosan ismered Sidrákék történetét. Isten egyszerűen hatalmánál fogva megálljt parancsolt a kemence emésztő tűzének. Mindenki más azonnal elégett volna.
Ugyan így hatalmánál fogva megálljt parancsolhatott volna Heródesnek, amikor  a gyermek Jézust kereste.
Ez helyett sokkal prózaibb megoldást használt, azt mondta Józsefnek "Vedd a fiadat és menekülj, mert Heródes halálra fogja keresni..."
Vajon nem küldhetett volna egy angyalt, hogy Heródest egyszerűen levágja? Biztosan, de Ő dönt mindenben.
Szóval én azt mondom, hogy tényleg beszélgessünk a Teremtőnkkel, s próbáljuk meghallani a tanácsát.

Sajnos a hívő ember is esik abba a hibába, hogy Isten hangja helyett a saját gondolatait és meggyőződését hallja...

Tényleg fontos, hogy várjuk az Urat, akár Covid, akár más halálos veszély fenyeget, vagy éppen nem!
 :int   

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #3 Dátum: 2021. December 06. - 16:10:37

Ámen!
"Tényleg fontos, hogy várjuk az Urat, akár Covid, akár más halálos veszély fenyeget, vagy éppen nem!"

Szerintetek mit jelent egy keresztény számára az, hogy "várja az Urat"???
Csak azért kérdezem, mert asszem megértettem valamit atíz szűz példázatából...

Az Úr a mi igazságunk...

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #4 Dátum: 2021. December 13. - 20:14:39
Hogyan kell várni az Urat?
Csaba említett egy igét a Mt. Evangéliumában, és azt hiszem ott van a válasz.

45 "Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében?
46 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!

Várni az Urat azt jelenti, hogy az Ő erejéből és kegyelméből, tesszük azt, amire és amivel megbízott az Úr. (pl. Legyél jó férj, jó apa, jó munkás, jó főnök, jó testvér, olyan aki ott ahol van Krisztust képviseli.) – tudva azt, hogy akik vagyunk és amik vagyunk az Ő kegyelméből vagyunk.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #5 Dátum: 2021. December 16. - 08:25:35
 O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #6 Dátum: 2022. Január 03. - 08:54:30
Hogyan kell várni az Urat?
Csaba említett egy igét a Mt. Evangéliumában, és azt hiszem ott van a válasz.

45 "Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében?
46 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!

Várni az Urat azt jelenti, hogy az Ő erejéből és kegyelméből, tesszük azt, amire és amivel megbízott az Úr. (pl. Legyél jó férj, jó apa, jó munkás, jó főnök, jó testvér, olyan aki ott ahol van Krisztust képviseli.) – tudva azt, hogy akik vagyunk és amik vagyunk az Ő kegyelméből vagyunk.

 O0
Ámen!  Egyetértek.  Ha belegondolunk, ha egy keresztény valóban keresztényként él, azzal már várja is az Urat!
Semmi extrát nem kell tennünk az Úr várásához, egyszerűen csak megélni a kereszténységünket.
Az, hogy keressük, és megtegyük az akaratát az a kereszténység alfája és omegája.

Az Úr a mi igazságunk...

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #7 Dátum: 2022. Július 05. - 09:53:34
 O0

Azt gondolom, illetve látom, hogy sok keresztény meglepődött azon, amik történnek, mielőtt eljön az Úr.
Bizony, egészen más olvasni amik a Bibliában le, illetve meg vannak írva, mint részese lenni azoknak.

Eléggé hit próbáló, nem?  :)

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.

Nem elérhető b urian jozsef

  • nagypapa
  • Diakónus
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1643
  • Nem: Férfi
Válasz #8 Dátum: 2022. Július 12. - 19:56:31
Kedves testvérek!Sajnos a korona virus a fórumon is szedte áldozatat!Csaba testvérünk  corona virusban és egyébb betegségekben elhunyt.Temetése juli 20 an lesz.Őszinte részvetünk a csaladnak.Legyen neki könnyű a föld.A feltámadás reményében bucsuzunk tőle! :( :'(

Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1074
  • Nem: Férfi
  • Takarító- kistestvér
Válasz #9 Dátum: 2022. Július 26. - 17:41:23
Kedves testvérek!Sajnos a korona virus a fórumon is szedte áldozatat!Csaba testvérünk  corona virusban és egyébb betegségekben elhunyt.Temetése juli 20 an lesz.Őszinte részvetünk a csaladnak.Legyen neki könnyű a föld.A feltámadás reményében bucsuzunk tőle! :( :'(

Áldott  legyen   Csaba  emléke!

Nem  a  halálé  az  utolsó  Szó,
hanem   az  Élet,és a Feltámadás  URáé!

"Leben,und leben lassen!"

Nem elérhető Gábor

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1466
  • Nem: Férfi
Válasz #10 Dátum: 2022. Július 28. - 10:34:36
Le vagyok döbbenve, nyugodj békében Csabi...Istennek egy nagy harcosa és apologetikusa ment most haza...

Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1074
  • Nem: Férfi
  • Takarító- kistestvér
Válasz #11 Dátum: 2022. Július 28. - 20:54:41
Csabára  gondolva  egyre  inkább  ez  a  vers  jár  az  eszemben:

Reményik Sándor:
Mi mindíg búcsuzunk

Mi mindíg búcsuzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

"Leben,und leben lassen!"

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #12 Dátum: 2023. Március 21. - 20:17:44

Sziasztok!

Elolvastam az itt írtakat.
Elvesztettük Csabát, majd Irmust is... és az életben más testvéreket is, legalábbis én, a minap, akit ismertem... (és persze más ismerősök, közeliek, távoliak elmentek, elmennek, ki ide, ki oda, Isten tudja.)

Nagyon szomorú, megrázó, mikor Testvérek mennek el, hiányoznak, de másrészt ők már jó helyen vannak.
Ha úgy vesszük, akkor nekik kegyelem volt, hogy elköltöztek, nem kell átélniük azt, amik következnek, eléggé sötét, nehéz, nyomasztó dolgok és nagy próbák.
Nekünk kegyelem, hogy megéljük ezeket az időket, hogy Urunk ad hozzá hitet, erőt, lehetőségeket, nem tudjuk meddig, milyen mélységig...

Mégis azon gondolkozok, kinek jobb?

     :-\

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.

Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #13 Dátum: 2023. Március 29. - 06:13:33
Jobb az Úrnál lenni.
De a legjobb az Úr akaratát tenni.
Mindegy mennyit szenvedünk, most van az az egyszeri és vissza nem térő alkalom, amikor tehetünk valamit, jót tehetünk, jóvá tehetünk.
A rendelt időben halunk meg mindannyian.

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #14 Dátum: 2023. Március 30. - 22:41:15
Egyet értek Virág.

Pál így ír erről:

Fil 1:21-25

21 Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.
22 De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válaszszam, meg sem mondhatom.
23 Mert szorongattatom e kettõ között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;
24 De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.
25 És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre;

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.