Szia Csaba
Azt gondolom, hogy ez azért is van, mert sokszor úgy gondolunk Isten országára, mint ami eljövendő, Krisztus eljövetelére mint ami eljövendő távoli eseményre.
Főleg az utóbi időben látom ezt mégjobban, hogy valahogy úgy véljük, hogy Isten megváltott bennünket, örök életett adott, s majd ott az eljövendő világban, majd együtt leszünk az Úrral, és ki tudja mit fogunk ott tenni, de most itt éljük az életünket, ne zavarjon senki, nagyon kell, szinte ki követeljük, jogot formálunk Isten áldásaira, élőnyeire, anyagi, testi, az élet minden területén áldások, csak az ami nekem jó .
Viszont először is az Úr nem csak a jövőre, a mennyre váltott meg bennünket, hanem a mára. Itt most kell megéljük Isten országának az épitését, itt most kell az Urat szolgálnom, keresnem az Úr akaratát, még akkor is ha ez lemondással jár, ha kárnak szemétnek kell ítéljek, pont olyan dolgokat amit éppen az Úr áldásának vélnék. Krisztus Urunk eljött és itt van velünk, közöttünk, és azt akarja, hogy vele munkálkodjunk. Ott van a miatyánkban: - “ jöjjön el a te országod, legyen meg a teakaratod “ – nem csak a menyben, hanem itt a földön is.
Nehéz lemondani az énünkről, vágyainkról, pont ezért formáltuk át keresztény ünnepeinket, azért formáltul át istentiszteleteinket, azért van az, hogy most már csak azt halljuk, hogy nekünk jogunk van Isten országára, jogunk van az egésségre, a jó létre, hogy parancsolgassunk betegségnek, démonoknak, sőt még Istennek is … - de nekünk nincs jogunk, csak arra, hogy meghajtsuk térdeinket a mindenható Isten előt és elismerjük azt, hogy nélküle semmik vagyunk, hogy ővé a hatalom, övé a dicsőség, nekünk csak arcunk pirulása – nem is tudom, hogy a mai (nyugati) kereszténység mennyire tudná áldásnak tekinteni a megvetést, az üldözést, vagyonaik elkobzását, számüzetést, akár a börtönt vagy halált.
Alkottunk magunknak egy Istent, aki vagy éppen csecsemő, cuki kis gyerek, vagy éppen egy szerető toleráns nagypapa, vagy éppen nagymama, aki mindenkit keblére ölel, függetlenűl attól, hogy ki, mi, milyen, lehet transzvesztita, vagy éppen homokos, prostituált, vagy házzasság törő, parázna, gyilkos, vagy tolvaj, … Isten mindenkit szeret, mindenkit kitárt karral vár, sőt nem is vár, hanem térden állva könyörög nekünk, hogy tiszteljük meg azzal, hogy elfogadjuk, befogadjuk, megengedjük neki, hogy életünk része legyen – nem Ura, része –
Most kell, közösségbe lennem Krisztussal, most kell keressem akaratát és lemondanom az enyémről, mert ha most Krisztussal és Krisztusnak élem a napjaimat, úgygondolom, hogy nem lesz nehéz várnom az ő eljövetelét. Sőt az ő eljövetele nem lesz más, nem lesz egyéb, mint a szolgálati területem megváltozása.
Pál valahogy úgy láta, hogy ez nem más mint elköltözés, Péter meg mint a lakhely megváltozása.
Valahogy eljutni ide:
Fil.1.21 Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.
Ebben segítsen az Úr.
Azt hiszem, sosem leszünk méltóak az Úrhoz csak az ő kegyelméből