Vagyis, ha én folyamatosan figyelném magam, őszinte lennék magammal és Istennel, a felismert bűneimet pedig megbánva bocsánatot kérnék az Úrtól ("ha mi magunk elítélnénk magunkat"),
akkor neki nem kellene azokért a bűnökért engem fenyítenie ("nem esnénk ítélet alá").
De mivel sokan/sokszor nem végzik/végezzük el ezt a rendszeres önvizsgálatot, Istennek kell megtisztítania minket, a mi érdekünkben.
Teljesen egyet èrtek.
Csak annyit, hogy Korintusban pont az volt a baj, hogy nem tettek különbséget közönséges vacsora, vagy akár szeretet vendégség - habár az már egyáltalán nem volt az, mert mindenki a saját vacsoráját ette -
Az Úr vacsora az Úré, az Úrról szól, Ő van a központban és az amit tett.
Nagyon szomorú vagyok, amikor látom, hogy testvéreim nem nem járulnak az Úrvacsorához, mert úgy gondolják, hogy nem méltók, nem alkalmasak rá.– és itt a baj, mert az Úrvacsora, nem arról beszél, hogy ki méltó, ki alkalmas, nem az ember, nem mi vagyunk a központban, sem az ember szentsége, hanem a mi Urunk Krisztus Jézus. Nem az amit MI tettünk, vagy nem tettünk, hanem az amit Jézus Krisztus tett értünk, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek, azok eltöröltessenek, aztán, hogy Isten gyermekei legyünk, az Ő testvérei, és családja, Isten országának részesei.
Ezért az Úr vacsoránál nem a bűneinken van a hangsúly, nem a méltó vagy méltatlan voltunkon, hanem Krisztus elvégzett és bevégzett munkáján.
Ha ezeket szerezte meg nekünk, ott a kereszten, akkor erről a mérhetetlen szeretetről, kegyelemről, ajándékról, emlékezünk meg, ezt éljük át, ezt tesszük magunkévá, ezt hirdetjük, erről teszünk bizonyságot.
Így válik számunkra, az Úr vacsora ételé és itallá, hisz Isten gyermeke, a Krisztus kegyelme és áldozata által él. Nem csak megtérésünkkor, részesültünk Krisztus kegyelméből, nem csak egy hónapban egyszer, hanem nap mint nap, minden nap szükségünk van rá, minden nap részesülünk Isten kegyelmében, részesülünk Krisztus áldozatában.
Ha alkalmatlan vagy az Úrvacsorához,, és nem akarsz Krisztussal közösségben lenni, akkor hogyan gondolod, hogy Isten meghalgatja imádat, vagy, hogy országának részese lehetsz, és ott együtt vacsorázhatsz Krisztussal. Ha pedig üdvösséged kegyelemből van nem cselekedetek által, akkor miből gondolod, hogy az Úr vacsorához való járulás a cselekedeteiden múlik, és nem Isten kegyelmén. Krisztus a kereszten minden bűnödért meghalt, és engesztelést szerzet - még azokért is amiket nem tudsz, amiket éppen még nem vallottál meg. Te az övé vagy, te a gyermeke vagy, nem érdem szerint. De gyermeke, örököse, testvére ... ezért az asztala részese.
A méltatlanul, vagy nem méltóan járulni az Úr asztalához, az pont az, amit Kamilla is mond, hogy, nem becsüli, nem külömbözteti meg, nem értékeli azt.
Tehát az volt a gond Khorintusban, hogy nem volt Úr vacsorával való élés, jobban mondva az Úr vacsoráját a saját vacsorájukká redukálták. Mindenki a saját vacsoráját ette. Nem tettek különbséget az Úrvacsorája és a saját vacsorájuk közt, ezzel azt tették, hogy nem becsülték az Úrvacsorát, nem becsülték az Úr testét és vérét, nem becsülték azt, amit tulajdonképpen ez a vacsora jelképezett, amiről ez a vacsora beszélt – Krisztus áldozata, Krisztus váltság munkája.
Méltatlanul venni az Úr vacsorát, nem becsülni az Úr testét és vérét és vétkezni az ellen, azt jelenti, amikor úgy járulunk az Úr asztalához, és az Úr vacsorához, hogy nem becsüljük azt, nem különböztetjük meg, nem értékeljük, és amikor nem értjük mit teszünk akkor és ott.
Ezek nagy részével egyetértek, illetve nem tudom, hogy mind nekem szól-e.
Az önvizsgálat kérdésével, az ellenvetések fényében nehezen jutok dűlőre. Ahogy olvastam többször a teljes igeszakaszt, többről szól szerintem, mint, az a probléma, amiről Pál beszél az elején. Mert bár az egy szégyenteljes, rossz gyakorlat volt, amit Pál napvilágra hozott, de ezzel ki is húzta a méregfogát. Többet ezt nem követhették el anélkül, hogy ne tudta volna mindenki, ez bűn.
"Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból."
Amit Pál felszínre hozott, hogy nem várták meg egymást, hogy a szegények az agapéból nem részesültek, nyilvánvalóvá vált, nem kellett emiatt vizsgálniuk magukat, hanem ezt a bűnt elhagyni, és megtisztítani az úrvacsorai gyakorlatot. Emiatt gondolom inkább azt, hogy mást takar a vizsgálat.
Méltatlanul venni az Úr vacsorát, nem becsülni az Úr testét és vérét és vétkezni az ellen, azt jelenti, amikor úgy járulunk az Úr asztalához, és az Úr vacsorához, hogy nem becsüljük azt, nem különböztetjük meg, nem értékeljük, és amikor nem értjük mit teszünk akkor és ott.
Ez jó leírás.
Számomra ennek az is része, hogy az ember végig tekint magán. Épp azért, mert olyan nagy dolog az úrvacsora. Az Úr lát vendégül, arra emlékezem, hogy mit tett értem. Hogy nélküle halál várna rám. Ezért igyekszem, amit tudok rendbe tenni, szeretetből, tiszteletből; hogy van-e tudott, megbántatlan, megtűrt bűnöm? A többit pedig bizalommal kezébe helyezem. Akik meghaltak Korinthusban, biztosan nem a vámszedő típusú keresztyének voltak.
Elfogadom, ha másképp gondoljátok.
"Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával."
1Kor 5:8
