[valasz author=Lucius link=topic=110.msg89078#msg89078 date=1544619673]
[/valasz]
Jézus az Úrvacsorát azon az estén adta, amikor a "elárultatott". Az utolsó estén, amikor legutoljára együtt lehetett az övéivel. Először nem esett le, hogy mi ennek a jelentősége, de azt hiszem, néhány napja, hajnalban megértettem. Jézus ekkor a halála előtt átadta a "végrendeletét" a tanítványainak. Rendelkezett arról, hogy mi legyen a javaival.
„Mert én az Úrtól vettem, amit nektek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték”... .... (1 Korinthus 11:23)
Tudta, hogy azon az estén drámaian megváltoznak majd a dolgok, és még mielőtt ez megtörtént volna, végrendelkezett. Szétosztotta, felajánlotta a legdrágábbakat, amivel rendelkezett, az „Ő testét”, és az „Ő vérét”, vagyis ISTENI életét, ISTENI természetét. Ahogyan már írtam felajánlott valamit nekünk, ami az övé.... A testét, hogy legyünk mi az Ő teste, és a vérét, hogy buzogjon bennünk az Ő tökéletes élete.
„ (1 Korinthus 11:24) És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”
„Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. (Máté 26:28)”
Ez volt tehát az úrvacsora, egy végrendelet.
Sokáig nem értettem, hogy az úrvacsora során miért kell hírdetnünk az Úr halálát. Ezért. Mert ez egy végrendelet volt, mielőtt Jézus meghalt.
"Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentum (végrendelet, szövetség)… (az eredeti görög szóban mindkét fogalom benne foglaltatik) az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend." (1 Korinthus 11:26)
Megtörtént tehát a végrendelkezés, Jézus meghalt, és amit a végrendeletében felajánlott, az most az örökösöké….
… … Ha az örökösök elfogadják ezt az „örökséget”, és élnek vele…
Ha én öröklök egy rendkívül értékes házat a nagybátyámtól, akkor azzal az örökségemmel több dolgot is tehetek:
1. Megbecsülöm, beköltözök, felújítom, és abban élek boldogan, stb, vagy
2. Nem becsülöm semmire. Otthagyom, nem törődök vele, feléje sem nézek, és hagyom, hogy idővel az enyészeté legyen.
Ha így tennék, akkor én ezzel vétkeznék a nagybátyám hagyatéka ellen, és a nagybátyám ellen is, aki biztosan nem örülne ennek a bolondságnak.
Jézus hagyatékával ugyanez a helyzet. Mindazok az örökösök (keresztények), akik nem becsülik meg ezt az örökséget (tudatlanságból, hitetlenségből, vagy egyéb okokból), vétkeznek Jézus ellen, az Ő „teste és vére” ellen:
„Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. 1 Korinthus 11:27 - 11:30
Mindazok, pedig akik megbecsülik ezt az örökséget, a rendelkezésükre álló „vért és testet”, azok élnek ezzel a végrendelettel, élnek ezzel a lehetőséggel, és elfogadják Jézustól az Ő testét és az Ő vérét. Az ő esetükben nem hull a porba, nem lesz hiábavaló a „hagyaték”, hanem betölti a feladatát, azaz "hasznosul".
Pál beszél olyan emberekről, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, és vagy nem úrvacsoráznak, vagy pedig „méltatlanul”, azaz méltatlan módon veszik ezt az ajándékot. Úgy veszik, mintha közönséges étel és ital lenne, egyszerűen csak „éhségből”. Ezeknek mondja, hogy aki csak egyszerűen „eszik és iszik”, nem megkülönböztetve meg az Úr testét, azaz nem különleges „ételként” kezelve az úrvacsorát, az vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Amennyiben valaki nem él az Úrvacsorával, abban az esetben "nem becsüli meg" azt a hatalmas áldozatot, azt az "örökséget", azt a "végrendeletet", amit Jézus hagyott hátra az úrvacsora szertartásában. Jézus "vére" és teste ebben az esetben a "porba hull", és nem tölti be a feladatát annak az embernek az életében.
Amikor mi úrvacsorázunk, ezzel méltatjuk ezt az ajándékot, és kifejezzük Isten felé, hogy mi értékeljük, hittel elfogadjuk azt, amit Jézus adott nekünk. Jézus "teste és vére" tehát a mi örökségünk, a rendelkezésünkre áll. Ha hittel meg tudjuk ezt ragadni, és elhisszük igaznak, hogy az Úrvacsora Jézus teste és vére, akkor amikor úrvacsorázunk, Isten létrehozza bennünk azt, amiről Jézus beszélt. Jézus testét és vérét. Egyszerű úrvacsorázás által építhetjük a testünket és a szellemünket. Ez Isten ajándéka.
Akik nem élnek ezzel, annak a hatása a következő lehet:
1. Isten ítéletét hozzák magunkra, mert hitetlenek Jézus ajándékával szemben:
„Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.” (1 Korinthus 11:29)
2. Könnyen „erőtelenek és betegek lehetnek, mert nem fogadják el annak a tökéletes, még a halált is legyőző isteni életét, aki meghalt értük.
„Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” (1 Korinthus 11:30)
Tudom, van, aki írt nekem, hogy az Úrvacsora csak egy jelkép, de figyeljetek csak... ha tényleg csak jelkép lenne, és nem lenne semmi gyakorlati, valóságos haszna, akkor nem válhatna "beteggé" "erőtlenné" az, aki nem él ezzel a páratlan ajándékkal.
„Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.” (1 Korinthus 11:30)
Igen, az Úrvacsora egy jelkép, de amikor hittel vesszük, akkor Isten valóra váltja a jelkép mögött álló valóságot az életünkben.
Ahogyan Naámán vízbe merülése sem nézett ki gyógyulásnak. Isten azonban azt mondta neki, hogy az Ő számára ez a GYÓGYULÁS. Aztán Naámán megtette ezt a "szertartást", vízbe merült 7-szer. Aztán mit hozott a számára ez a gyermeki cselekedet?
Gyógyulást.
Isten valóra váltotta azt, amit ebbe a nevetséges "szertartásba" csomagolt. Valóra váltotta a gyógyulást. Hiszem, hogy így váltja valóra azt is, amit az Úrvacsora szertartásába csomagolt. Jézus "vérének", Jézus "testének" mondja ezt, és amikor mi hittel vesszük, létrehozza bennünk ennek a valóságát.
(Máté 18:3) És monda: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.
Testvérek! Mindent megvizsgáljatok, ami jó, azt megtartsátok... Én egyelőre ezeket hiszem.