A Zsidókhoz írt levél 11. része alkalmas arra, hogy annak tükrében megvizsgálhassuk a saját hitünket – a hit egy komplex dolog, több összetevőből áll – az egyes hithősök által bemutatott elemeivel összevetve. A levél szerzőjének jellegzetes módszere az összehasonlítás – ókori történeteket vet össze újkori történésekkel. Öszevetette az ószövetségi törvényt és az újszövetségi evangéliumot, az ószövetségi papságot az újszövetségi papsággal, az ószövetségi áldozatot és az újszövetségi áldozatot – Jézus áldozatát. E fejezetben is hasonlóképpen jár el, összeveti az ősatyák hitét és a Krisztusba vetett hitet. Ha elsajátítjuk a biblikus gondolkodásmódot, akkor tudjuk a hitet is úgy kezelni, ahogyan az Isten elvárja. Nem azt várja tőlünk, hogy vakhitünk legyen, hanem azt, hogy ha megkapjuk az Igét, az tudjuk is alkalmazni - meg kell vizsgálni, hogy az adott körülmények tükrében mit mond az Ige? – Sokan azt akarják, hogy ilyen vizsgálatot a hívő sohase tartson, hanem azonnal ugorjon. Csak azt felejtik el, hogy a körülmények is Isten kezében vannak. A kedves testvérek is tudják, hogy van, amikor hiába akarom „teljesíteni” a parancsot, nem tudom, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy ugyanazt a parancsot nem tudom „nemteljesíteni”. Mi történt? Egyszerűen annyi, hogy Isten munkálkodott az életemben, változtatott valamit láthatatlanul bennem és láthatóan valamit a körülményeimben. Nagyon fontos az irány: Ráhábnál azt látjuk, hogy kihozza őt Isten a nyilvánosházból – nem pedig beviszi. Ha pld. a katolikus gyülekezetben megtér valaki, akkor kihozza onnan Isten, nem pedig beviszi. Amikor valaki megtér, a bűneiből Isten sorban kihozza, nem beleviszi. Lehetett valaki alkoholista, dohányos, drogos, stb., ha megtért, az bizonyos, hogy Isten nem hagyja meg abban. Lehet, hogy lesz még egy pár szenvedő éve, nem tudom, hogy Isten kinél, milyen sorrendben, tempóban dönt, de nem maradhat meg abban. Nem tudjuk elkerülni, hogy a bűn madarai (lásd Ábrámnál a szövetségkötést) ne támadjanak meg, de azt igen, hogy nem engedjük meg, hogy fészket rakjanak a fejünkön.
Ebben a fejezetben gyönyörűen be van mutatva ez a küzdelem, amely a hit harca. El tudom ezt képzelni, az egyházat, mint egy hosszú szalag, az egyik vége már a mennyben van, ott vannak a hit harcosai, egy része még itt a földön, egy része pedig még az ágyékban, a majd ezután megszületendő egyháztagok. Nagyon jól be van mutatva, hogy mekkora küzdelem folyik. Jó fokmérő: milyen az életem? Nyugodt, csendes, minden nagyon jó, minden nagyon tökéletes – vagy ellenkezőleg, küzdelmes? Ha az utóbbi, akkor jó felé tartasz. Ha egy hajó nem kerül viharba, akkor az nem is hajózik.
Bizony, a hit harcosai kecskebőrsátrakban laktak, rongyosak voltak, hasadékokban húzták meg magukat – de Isten megmutatja az igazi értékrendet – azt mondja róluk, a világ nem volt méltó rájuk. Azért van még a világ, mert Istennek a népének létszáma és a kárhozottaknak a létszáma be kell, hogy teljen.
Mit kaptak e világban a hit harcosai? Üldöztetést, máglyahalált, szétfűrészelést, börtönt, bilincseket – az ígéretet pedig nem. Majd azt odaát. E világban még nem kaphatták meg, mert még nem születtek meg akkor azok, akiknek még meg kellett, meg kell születniük. Gedeon, Jefte, Sámuel és mindazok, akiket a biblia felsorol a hit hőseként – várniuk kellett mireánk, és még azokra, akik majd ezután születnek meg. Kálvin azt mondta, hogy ezek a hithősök csupán a világosságnak egy-egy szikráját kapták, mégis mekkora cselekedetekre voltak képesek – akkor mi, akik a teljes világosság fényében vagyunk, mégsincs bennünk akkora elszántság és odaszánás. Mi már azután élünk, hogy Jézus eljött közénk, és kezünkben a biblia, Isten teljes kijelentésével – mekkora ajándék ez Istentől – mi többet kaptunk, mint az ősök.
Kálvin így fejtette ezt ki:
„Ha a régieket a világosság csekély szikrája is az égbe emelte, állhatatosan megálltak a megismert igazság mellett, tűrtek és szenvedtek, - mivel menthetjük magunkat mi, amikor mireánk az igazság napja ragyog, ha mi még mindig a földhöz tapadunk?”