A vér az ajtófélfákon és a szemöldök fán a békét biztosította Izrael részére: „ Amikor látom a vért, megkíméllek benneteket”
A vérrel meghintett ajtófélfák mögött kétségtelenül mindenki érezte, hogy bűneik igazságos zsoldjáról volna szó, őt is érné a pusztító kardja. Helyette azonban a bárány szenvedte el a büntetést és ez képezte békéjének biztos alapját. Az ítélet amit ő érdemelte meg, az Isten által rendelt áldozatot sújtotta, és mert ezt hitte a ház belsejében békében ehetett belőle. Minden kétely hazuggá tette volna Jáhvet, mert Ő megmondta: „Amikor látom a vért, megkíméllek benneteket”. Ez elegendő volt. Nem személyes érdemen múlt a menekülés. Az „én” itt teljesen ki volt kapcsolva, és mindannyiuknak a vér oltalma nyújtott biztonságot. Nem csupán megmenthető, hanem megmentett állapotban voltak. Megmentésükben nem reménykedtek, azért nem is imádkoztak érte, hanem mint biztos valóságot tudták azt, támaszkodva Isten kijelentésére, amely nemzetségről nemzetségre megmarad. Azonkívül ők nem csak részben menekültek meg és részben maradtak ítélet alatt, hanem teljesen megmenekültek. Azon a rettenetes éjszakán, amelyen a halál Egyiptom minden elsőszülöttjét elérte, a bárány vére és az Úr szava képezte Izráel békéjének alapját. Ha a zsidók valamelyikének csak egy haja szála is meggörbült volna, akkor Jáhve szava semmisnek, a bárány vére pedig értéktelennek bizonyult volna.
Nagyon fontos, hogy világosan megértsük, mi képezi a bűnös békéjének alapját isten előtt. Annyi mindenfélét hozzákevertek Krisztus befejezett művéhez, hogy sok lélek a maga megváltását illetően sötétségben és bizonytalanságba süjjedt. Ezek a lelkek nem értik , hogy Krisztus vére által való megváltás, személy szerint ő reájuk is vonatkozik, és nincs bizonyosságuk a felől, hogy a bűn teljes megbocsájtásáért Krisztus tökéletes engesztelő áldozatot mutatott be ...
Nekünk arra van szükségünk, hogy biztos tudásunk legyen saját magunk megmentett voltáról. A zsidók nem csak azt tudták, hogy a vér által megmenekülést találhatnak, hanem tudták, hogy meg vannak mentve. Mért? Talán valaminek alapján, amik ők tettek, éreztek, vagy gondoltak? Semmi esetre sem, hanem mert isten mondta: „Amikor látom a vért, megkíméllek benneteket”. Megnyugodtak Isten bizonyságtételét hallva, hitték azt, amit Isten mondott, mert Isten mondta azt, ők megpecsételték, hogy Isten igaz.
A békét az a tény adta, hogy Jahve szeme nyugodott a véren és hogy Ő ismerte annak értékét.
Vagy elegendő a békességünk alapjául a vér egyedül, vagy soha sem lehet békességünk.
Vagy elegendő Krisztus (vére) engesztelő áldozata, vagy nem.
De ha elegendő , mért e kételyek és aggodalmak?
Mi hajlunk arra, hogy inkább a Szent Szellem bennünk levő gyümölcsét, mint Krisztus értünk való művét tekintenénk békességünk alapjának.
(a Szent Szellem munkája fontos, nélkülözhetetlen helyet foglal el keresztyén életünkben, de ezt a munkát az írás sohasem mondja békességünk alapjának)
Nem a Szent Szellem szerzet békességet, hanem Krisztus. Nem a Szent Szellemről mondja az Írás, hogy Ő a mi békességünk, hanem Krisztus. Ez a megkülönböztetés nagyon fontos. Krisztus vére az, amely békességet ad, tökéletes megigazulást és isteni igazságot ez érez, a lelkiismeretet megtisztítja, bevezet bennünket a szentek szentjébe, módot nyújt Istennek a hívő bűnös elfogadására és jogot ad nekünk a menny minden megbecsülésének és dicsőségének élvezetére.
C.H. Mackintosh
