Szerző Téma: Az ember helyzete  (Megtekintve 21792 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #30 Dátum: 2011. Szeptember 04. - 21:09:03
Csaba, köszike a választ, nagyon örülök neki, még forgatom magamban. Arra azonban már eljutottam, hogy a Jel 20-ban leírt 1. feltámadás a vértanú halált halt keresztyéneket érinti csak. Ehhez mit szólsz?  :hi

Az ezeréves királysággal is van egy problémám. Azzal, hogy kik lesznek a tagjai. Ugye azok, akik nem veszik magukra az antikrisztus bélyegét, aki nem imádja a fenevad mását, azokat meg fogják ölni. (Jel 13) Tehát túlélni a nagy nyomorúságot csak olyanok fogják, akik felvették a bélyeget, és nem tisztelték az Istent?

Ezen már gondolkozom egy ideje. Belőlük lesz a királyság tagsága, alattvalói? Nem abszurd ez egy kicsit?
Isten csapásokkal sújtja a földet, az övéit magához veszi, és utána akik istentelenek, és valahogy túlélik ezt a borzalmas időszakot, tagjai lesznek egy boldog világnak?

Bocsi a kérdésekért.
« Utoljára szerkesztve: 2011. Szeptember 04. - 21:15:37 írta Virág »

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #31 Dátum: 2011. Szeptember 05. - 20:44:18
Jel. 20 rész nem csak a "nagy nyomorúság" üdvtörténeti korszakáról beszél!
Különböző eseményeket taglal
mártíromság, a fenevad imádata stb.

Az "első feltámadás"-ban nem csak a nagy nyomorúság megváltottai, de a teljes gyülekezet részesül!
"Mert azt mondjuk néktek az ÚR SZAVÁVAL, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak."
1Thess. 4:15

Az ezeréves királyságba nem Isten ellenségei és a gonosz emberek jutnak be! Vö. Mt. 25:31-46.
« Utoljára szerkesztve: 2011. Szeptember 05. - 20:48:16 írta Virág »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #32 Dátum: 2011. Szeptember 05. - 22:03:48
Köszi a választ!  :szelid:

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #33 Dátum: 2011. Szeptember 05. - 22:09:12
Nincs mit! :szelid:
« Utoljára szerkesztve: 2011. Szeptember 05. - 22:15:02 írta Virág »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1074
  • Nem: Férfi
  • Takarító- kistestvér
Válasz #34 Dátum: 2011. November 11. - 06:55:57
A Megváltott ember helyzetére jellemző az üdvbizonyosság!
Jehova Tanúi és az Unitáriánusok az üdvbizonyság kiábrázolását az Úr Jézus Krisztus UTÁNZÁSÁBAN kívánják megvalósítani.
Cselekedeti üdvösséget hírdetnek, éppen ezért nincs is valódi üdvbizonysága főként a tanúknak.
Bocsánat, de "UTÁNOZNI" a majom szokott a ketrecben, minden szellemi tartalom nélkül!
Jézust nem utánozni, hanem követni szűkséges, ahogy Ő maga is mondja a Máté  szavai szerint írt evangyéliomában:
"És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám."
Mt. 10:38

Amikor az ember majom módjára próbálja utánozni az Úr Jézus Krisztus földi cselekedeteit, előbb-utóbb rádöbben, hogy képtelen mindvégig kitartani azokban.
Ha az ember nincs tisztában az Újjászületés Istentől származó voltával és mibenlétével, állandóan önmaga elfuserált cselekedeteivel találja szembe magát, egy életen át tartó üdvbizonytalanságban szenvedve. Sajnos az ilyen testvérek önmaguk cselekedeteire és nem Jézus tökéletes Váltságáldozatára tekintenek.
Lehet-e az ilyen embernek üdvössége?
Én nem tartom kizártnak, de egy nyomorúságos csalódásokkal telli földi hitélet lesz az osztályrészük...

Ez  annyira   frappáns,erős,és  lényegretörő gondolat-csokor,hogy  önálló  blog-post  szerepre is megérett  szerintem!
Ha  megkapom  a  Szerzőtől  az  engedélyt, akkor  -természetesen-  forrás,és  webhely  feltüntetésével-  publikálnám  oldalaimon.

"Leben,und leben lassen!"


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #35 Dátum: 2011. November 11. - 08:56:51
Szia Zsotza!
Én ùgy tudom,hogy az itt közzé tett ìràsok nem àllnak szerzoi jogvédelem alatt. :hi
Azok a topicok,amelyek csak a tagjainknak szòlnak személyes voltuk miatt, a regisztràlatlan olvasòk nem làthajàk.
Ezekbol tényleg nem lenne szerencsés az érintett testvérek engedélye nélkül publikàlni.
Én még egyetlen ilyen topicot sem nyìtottam.
Szabad a vàsàr!hehe
:2smitten:
« Utoljára szerkesztve: 2011. November 11. - 15:53:26 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #36 Dátum: 2011. November 11. - 10:22:45
Sziasztok! Én is amondó vagyok, hogy bátran lehet vinni hozzászólásokat a fórumról. Annyival egészíteném ki Csaba hozzászólását, hogy szerintem ha a fórum nevét nem is, de a szerző nevét, aki írta az adott, idézésre megfelelő gondolatokat, azért jó lenne odaírni. Ezt most nem a konkrét esetre mondom - mert tudom, hogy Zsotza odaírja.  O0
Mivel Csaba saját hozzászólásáról volt most szó, gondolom, hogy magával kapcsolatban nem akart ilyet írni.  :hi nerd :hahot

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1074
  • Nem: Férfi
  • Takarító- kistestvér
Válasz #37 Dátum: 2011. November 11. - 13:32:27
Szeretem / szeretném  a  játékszabályokat  betartani.
Ma , a  digitális   XXI.  században  a  legjobb  szándék  mellett  nagyon  könnyű  beleesni  a  (virtuális) lopás  vétkébe.
Meglepődtem  évekkel  ezelőtt,amikor  az  egyik  fórumon  -Jehova Tanúi  témában-  az  egyik  saját  blog-postom  "köszönt  vissza",
de  semmi  szerző  feltüntetése,semmi forrás-megjelölés....
Először  bosszantott  a  jelenség,  később  avval  vigasztaltam  magam:  annyira  rossz  írásokat  talán  nem csinálok,ha  érdemes  "ellopni"  másnak....  [;-<(( 
« Utoljára szerkesztve: 2011. November 12. - 08:55:00 írta zsotza »

"Leben,und leben lassen!"


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #38 Dátum: 2011. November 11. - 15:31:09
Manapsàg az Igehìrdetéseket is dìvat lenyùlni.
Ha valaki Istent dicsoiti és a gyülekezetet épìti vele,akkor azért nem àrt a forràst sem közölni,persze màs a helyzet,ha idegen tollakkal kìvànunk ékeskedni.
:hi

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1074
  • Nem: Férfi
  • Takarító- kistestvér
Válasz #39 Dátum: 2011. November 14. - 16:32:08
Sokszor  úgy  kell  "kiguglizni",hogy  egy egy  mondat,idézet  kitől  származik.
Én  úgy  tanultam:  (tanulom!)  "Idézni  csak  szépen,és  pontosan!"
Frászt  kapok  attól,amikor ilyet  hallok  /  olvasok:  "Egy  tudós  ezt  mondta....!"
Aztán:  "Egy  lelkész  így  és  így  fogalmazott...."  Kik?

Csak  nagyon-nagyon  közismert  idézeteknél  tudom  ezt  tolerálni.

"Leben,und leben lassen!"


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #40 Dátum: 2011. November 14. - 19:57:10
Engem tanulmányoknál, cikkeknél szokott zavarni, hogyha nem láthatom a szerző nevét. Ha nem ismerem, akkor rákeresek a nevére a Google-ban, de legyen meg a lehetősége az olvasóknak ismerni azt, aki írta. Akkor is zavar a név hiánya, ha valaki nem másolja, hanem csupán a saját szavaival összefoglal egy tanítást, és nem írja oda forrásként, hogy honnan.

 :2smitten:
« Utoljára szerkesztve: 2011. November 14. - 20:03:42 írta Virág »

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Magduska

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1202
  • Nem: Nő
Válasz #41 Dátum: 2012. Augusztus 20. - 21:16:55
Igen, nagyon szép választás ez az ige!  :szelid: De most nem is látom az aláírást.  brush1
Én sem
 :szelid:



Nem elérhető Magduska

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1202
  • Nem: Nő
Válasz #42 Dátum: 2012. Augusztus 20. - 21:27:15
Engem tanulmányoknál, cikkeknél szokott zavarni, hogyha nem láthatom a szerző nevét. Ha nem ismerem, akkor rákeresek a nevére a Google-ban, de legyen meg a lehetősége az olvasóknak ismerni azt, aki írta. Akkor is zavar a név hiánya, ha valaki nem másolja, hanem csupán a saját szavaival összefoglal egy tanítást, és nem írja oda forrásként, hogy honnan.

 :2smitten:

Akkor előre is elnézést kérek, mert sokszor bizony nem tudom kinek a tollával ékeskedek - vagy csúfoskodom.
Ha tudom, pontosan kitől van akkor írom, de régóta, nagyon régóta, nem tudom kitől tanultam meg dolgokat, de ha használom, akkor már az enyém, mint az anyanyelvemben használt szófordulatok is.
Az az ismeret mint egy tégla beépült a rendszerbe, és attól kezdve oda tartozik.
Ez lehet, hogy hiba, de valamiért így alakultam  :-[

Ahogy Ádámtól és Évától kezdve minden ősöm hozzám adott valamit - nem jót - és nehezen bányászódnak elő, hogy megtisztuljak tőlük.
Így a tudásomat is összeollóztam - tudattalanul.  :-[



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #43 Dátum: 2012. Augusztus 20. - 21:47:55
Magduska, Virág nem erről a helyzetről beszél, hanem amikor valaki szándékosan mások gondolatait a sajátjaként tálalja.
Volt már erre példa a keresztyén fórumozás történetében.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Magduska

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1202
  • Nem: Nő
Válasz #44 Dátum: 2012. Augusztus 20. - 22:04:39
Persze tudom, hogy van ilyen.
Tényleg még a vizsgáimra is borzasztó erőfeszítést igényelt, hogy névvel idézzek valakit, mert ha elfogadtam attól kezdve az enyém lett.
A Szakdolgozatomban külön cetliztem, hogy megtudjam írni a hivatkozásokat, és volt egy kész doktorim amikor megtértem csak a védés hiányzott,  és ott is emlékszem mit szenvedtem, hogy a védésnél esetleg majd memoriterből kérdezik a citátumokat. Még jó, hogy megtértem és így nem került már rá sor.  :2funny:

Ha valakit megjegyzek az vers, de ott is sokszor vissza kell kutatni a névre.
Borzalom, hogy a nevekkel milyen zűrjeim vannak, na meg a számokkal, addig amíg meg nem veszek valamit 100x megnézem az árát, aztán Huss elszáll és már nem is tudom mennyiért vettem meg.

az igéket is csak azért - tudom - nem én tudom!