Napjainkban aktuális a Reformációról való megemlékezés. Találtam Pali bácsinak egy ideillő versét
MIT AKART LUTHER
Öt évszázad múlt el a jeles nap óta,
melyen elérkezett a várva várt óra.
S egy bányász családban kisfiú született,
Isten szent kezében eszközzé lehetett.
Bár sok barátja volt, még több ellensége,
de volt bátorsága és volt békessége.
Nem hátrált meg soha! Szólt bátran, merészen,
Istennek szentelte életét egészen.
Nagy küldetés várt rá, melyet Tőle kapott,
s míg be nem fejezte, addig nem nyughatott.
Nem akart ő rosszat, de tennie kellett,
sokat tusakodott Bibliája mellett.
Elszorult a szíve hamis tanok láttán,
Egyházában miként ront, pusztít a Sátán!
Nem akart ő újat, hanem csak a régit,
az Örök Szent Igét, éltetőt, mennybélit.
Hirdessék azt újra olyan tisztán, szépen,
mint Jézus hirdette Izraelben régen.
Hol a törvényszegés rút bűne hódított,
ott szava vigasztalt, szent keze gyógyított.
Ám az évszázadok keresztyén papsága
súlyos terheket rótt hívei vállára.
Ha látott bűnterhelt, lelki vezeklőket,
csak adomány árán oldotta fel őket.
Isten ügyének így egyre inkább ártott,
vádlóból lett igaz, az igazból vádlott!
Aki másképpen hitt, börtön mélyén görnyedt,
sok hitvalló vére áztatta a földet.
Tévtanok rabláncán vergődtek a lelkek,
s üdvöt – érdem nélkül – remélni se mertek.
Ezt látta meg Luther, s háborgott a lelke,
Isten igazságát szomjazón keresve,
szinte éjjel-nappal olvasott, töprengett,
vallatta szent könyvét, melyet úgy megkedvelt.
Isten figyelt: s látta szíve nehéz harcát,
álmatlan éjeken, könnytől ázott arcát.
Nem hiába fárad: mit nem sejt előre,
Isten igazsága felragyog előtte!
Ujjong, midőn érti, szinte beleszédül,
hit által nyer üdvöt, cselekedet nélkül.
Nem gyötri már lelkét bűnök súlyos terhe,
Isten a Krisztusért mind-mind elengedte!
Nincs bűnadósságunk, átvállalta régen,
Jézusunk megváltott, nem aranyon, véren!
Nem kell sanyargatva jobbá tenni magunk,
mehetünk Őhozzá úgy, ahogyan vagyunk.
Tisztán hangzik ismét az Ige, a régi,
de mégis mindig új, mert örök, mennybéli!
Megtérésre hívón, olyan tisztán, szépen,
mint Urunk hirdette Izraelben régen.
Lelket elevenít éltető ereje,
benne magához hív Isten szeretete.
Látja koldusruhánk, újat kínál érte,
csak mennyei újban járhat papi népe.
Láthatatlan hordjuk most ezt az új ruhát,
láthatón örökké, Istennél, odaát!
Pecznyik Pál Nyíregyháza, 1983.