kb. 2 hete áldásban részesültem, 2 napot plusszban be kellett ugranom dolgozni a kolléganő helyett. örültem a plussz pénznek.
Első nap estefelé, közel a zárás idejéhez, besietett egy nő, akit ismerek, többször vásárolt már nálam, és riadtnak tűnt, meg olyannak, aki siet, és bajban van.
Nem tudhatta szerintem, hogy én dolgozok...
Szóval, azt mondta, adjak már neki 500 forintot, mert mindjárt bezár a gyógyszertár, és kevés a pénze, nem tudja kiváltani a gyógyszert.
Mondom, persze, adok, éppen van nálam pénz.
Azt mondja, még jobb lenne, ha 1000 forintot adnék.
Mondom, jó, akkor annyit adok.
Kérdezem, akkor holnap hozod a pénzt?
Bólintott, de annyira ideges volt, mint akit üldöznek, vagy mi...
Gondoltam, siet, mert bezár a gyógyszertár, biztosan hozza másnap a pénzt.
Nos, nem hozta.... azóta sem...
Aznap azon gondolkoztam, milyen jó, hogy tudtam adni. Tényleg jó érzés volt, főleg az, hogy szabad voltam a pénztől.
Isten megáldott, és én jó szívvel tudtam adni belőle.
Aztán, mikor nem hozta másnap a pénzt az illető, akkor figyeltem magam, mit érzek, gondolok, de semmi különöset.
Gondoltam, majd beadja valamelyik nap a munkahelyemre, és kész.
Közben beszéltem a kolléganőmmel, aki mondta, hogy már hozzá is "esett be" így ez a nő, pénzért, mondva, nem fizették ki és nincs pénze, majd még egyszer, akkor gyógyszerre, ugyan így, mint tőlem, de a kolléganő nem adott neki.
Gyanús volt neki a dolog
Szóval, mai napig nem kaptam vissza a pénzt, szerintem hideg vizet ihatok rá, egészen nyugodtan
De nem izgat!
Teljesen békességem van felőle, és ezen nagyon el vagyok csodálkozva, és örülök is neki, és dicsérem, áldom Uramat, aki ezt kimunkálta bennem, mert bizony ezelőtt nem így reagáltam, nagyon nem.
Most, hogy ezt leírtam, az jutott eszembe, hogy ha mégis visszahozná, talán azt kellene mondanom, hagyja, tegye el.
Hát, majd kiderül, ha kiderül.....