Szerző Téma: A biblikus egyházmodell és a felekezetmodellek  (Megtekintve 34913 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #60 Dátum: 2018. Október 09. - 10:43:45
[valasz author=Kamilla link=topic=26.msg88017#msg88017 date=1539073662]

[/valasz]

NEKÜNK KIRÁLY KELL

FEGYVER ZOLTÁN
[zoltan.fegyver@gmail.com]

BEVEZETŐ
A mai keresztény gyülekezetekben körültekintve számos, sajnálatos ellentmondással
találkozhatunk: tanítás- és személybeli különbségek, az ezekből fakadó gyakori viták
és háborúságok, sztárként ünnepelt, királyként kezelt vezetők az őket körülvevő, mármár
birodalmi szintű rendszerrel s az őket követő tömeggel. A látottak nem igazán
emlékeztetnek az Apostolok Cselekedeteiben leírt mintára, mintha csak valahol-valami
félresiklott volna.

Ezzel az írással az a célom, hogy az Izraelben kialakuló királyi rendszert és annak
előzményeit röviden bemutassam, s összevessem ezt a mai gyülekezetekben tapasztalható
jelenségekkel. Bízom abban, hogy az itt olvasottak sokak számára szolgálhatnak
útmutatóul, épülésül, s talán segíthetnek jobban megérteni és kezelni a felmerülő
ellentmondásokat.

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
Miután Izrael kivonult Egyiptomból, negyven évig vándorolt a pusztában. Ahogyan Pál
apostol írja, mindannyian felhő alatt voltak, és a tengeren mentek át; mindannyian
Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengeren. Mindannyian ették a szellemi
kenyeret és ittak a szellemi kősziklából, aki nem más, mint Krisztus. [1Kor 10,1-11]
Mindannyian látták Isten nagy tetteit, jeleit, csodáit. Átvették a Tízparancsolatot
és más rendeléseket. Maga Isten uralkodott felettük és vezette őket.
Mózes halála után Izrael Józsué vezetésével kezdte elfoglalni az ígéret földjét.
Halála előtt Józsué összehívta a nép vezetőit, s áttekintette velük együtt Izrael
addigi történelmét egészen Ábrahámtól kezdve, részletesen taglalva Isten Izrael iránt
tanúsított kegyelmét és nagy tetteit [Józs 24]. Józsué végül választás elé állította
Izraelt: szolgáljanak az Úrnak, vagy válasszanak maguknak más isteneket. A nép, a
szentségre való felszólítás és az engedetlenség következményeinek taglalása után is,
az Urat választotta.

A Bírák könyvében leírtak szerint azonban Izrael le-letévedt a törvény szabta útról.
Istentől való, igen fontos rendelés volt az ígéret földjének a más népektől és azok
isteneitől való megtisztítása. Izrael az engedelmesség helyett sokakat meghagyott, és
inkább adófizetőivé tette a leigázott népeket. Ennek következménye egy prófétai
figyelmeztetés lett: „Annak okáért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem
legyenek nektek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek tinektek
tőr gyanánt.“ [Bír 2,3]

Innentől fogva és ennek eredményeként egy történelmi körforgás húzódik végig a Bírák
könyvén. Izrael gonoszul cselekszik, más isteneknek szolgál, majd a bűnei miatt
nyomorúságra jut. A nép elnyomást szenved: az Úrhoz kiált. Ő szabadítót, úgynevezett
bírót támaszt, aki Isten segítségével megszabadítja a népet és bíráskodik. Izrael egy
ideig nyugalomban él, a bíró halálával azonban a körforgás elölről kezdődik.
Az első férfiú, akit Izraelben királlyá akartak tenni, Gedeon volt, aki Istentől
elhívottan legyőzte a midianitákat, és nagy szabadulást szerzett. Gedeon azonban így
utasította el a nép kérését: „Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog
uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!“ [Bír 8,23] Bár királlyá nem
tétette magát, anyagi javakat azonban elfogadott a néptől, ami később csaknem teljes
családjának vesztét okozta.

Gedeon ágyasától született fia, Abimélek volt az első ember, akit királlyá is
választottak Sikem városában. Ennek előzménye, hogy saját testvéreit, apja hetven
fiát megölte, így Jóthám kivételével egyedül ő maradt meg Gedeon fiai közül. Bár az
írás ezt nem állítja, de valószínűleg így az övé lett az a hatalmas vagyon is,
amelyet Gedeon a győztes csata után a néptől elfogadott. Abimélek ellen később
lázadást szítottak a sikembeliek Gaál vezetésével. A csatában számtalan férfi, nő és
gyermek mellett maga Abimélek is életét vesztette.

Sámuel bíró alatt nagy változás állt be, a nép ugyanis királyt kívánt magának, holott
ki lett jelentve, hogy maga az Úr uralkodik Izrael fölött. Az Úr parancsára Sámuel
végül engedett a nép kérésének, és királlyá tette Sault, aki azonban hamarosan
elbukott. Ezt követően Sámuel egy Isten szíve szerint való férfiút, Dávidot kente
királlyá. Dávidot Salamon követte a trónon, majd Izrael kettészakadt. Ezután királyok
sora váltotta egymást Izrael és Júda trónján, köztük sajnos sokkal több negatív,
mintsem pozitív szereplővel, kalandos történelmüket árulásokkal, mások és egymás
ellen is folytatott háborúkkal, viszálykodásokkal fűszerezve.

„VÁLASSZ NEKÜNK KIRÁLYT“
Mikor Sámuel megvénült, fiait tette bírákká. Ők azonban nem ítéltek igazságosan:
telhetetlenségükből fakadóan ajándékokat fogadtak el, hagyták magukat megvesztegetni.
Izrael vénei Sámuelhez gyűltek, s ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Íme, te
megvénültél, és fiaid nem járnak az útjaidon. Most azért válassz nekünk királyt, aki
ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás!“ [1Sám 8,5] Sámuelnek azonban nem
tetszett ez a kérés. Az írás pontosan ki is emeli, hogy Sámuelnek, igazságos ember
lévén, nem a fiai ellen emelt kifogásokkal volt problémája, hanem magával a
királyválasztással. Istenhez fordult tehát a kéréssel, aki így felelt neki: „Fogadd
meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem
engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. [...] Most azért hallgass szavukra;
mindazáltal tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király hatalmát, aki
uralkodni fog felettük.“ [1Sám 8,7-9]

Isten világossá teszi tehát, hogy a népnek nem Sámuellel, hanem magával Istennel, az
Ő uralkodásával van problémája, s emiatt kíván magának királyt. Hiába állt
rendelkezésre a törvény, hiába szóltak Isten tettei és csodái mind az Úr mellett,
hiába emelt fel szabadítókat és bírákat: a nép nem tanult, nem formálódott át, hogy
az Úr vezetését, közvetlen uralkodását elfogadja. Ezt a folyamatot Sámuel, mikor
bírói tisztéről lemond, az alábbi szavakkal hozza Izrael tudomására [1Sám 12,7-13]:
„És mondta Sámuel a népnek: Igen, az Úr, aki rendelte Mózest és Áront, és aki kihozta
atyáitokat Egyiptom földjéről! Most azért álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az
Úr előtt az Úrnak minden jótéteményei felett, amelyeket cselekedett veletek és a ti
atyáitokkal. Miután Jákób Egyiptomba ment, atyáitok az Úrhoz kiáltottak, és az Úr
elküldte Mózest és Áront, akik kihozták atyáitokat Egyiptomból, és letelepítették
erre a helyre. De ők elfeledték az Urat, az ő Istenüket, azért adta őket Siserának,
a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe,
és azok harcoltak ellenük. Akkor kiáltottak az Úrhoz, és mondták: Vétkeztünk, mert
elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg
minket ellenségeinknek kezéből, hogy neked szolgáljunk. És elküldte az Úr Jerubbaált
és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadított titeket mindenfelől ellenségeitek
kezéből, és biztonságban laktatok. Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak
királya ellenetek jött, azt mondátok nekem: Semmiképpen nem, hanem király uralkodjon
felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. Most azért, ímhol a
király, akit választottatok, akit kértetek. Íme, az Úr királyt adott nektek.“

Nagyon fontos a kiemelésben szereplő állítás. Sámuel itt teszi nyilvánvalóvá, hogy a
királyválasztás oka nem Sámuel fiainak elhajlott útja, hanem alapvetően a félelem, a
bizalmatlanság és a hitetlenség Istenben! Hiszen az Úr minden eddigi bizonysága,
hűsége és kegyelme ellenére Izrael jobban bízott a győzelemben akkor, ha király
vezeti a csatában, mintsem ha Istenre bízza magát. Ez két ok miatt is lehetséges:
egyrészt egy emberi-uralkodói rendszerben valószínűleg jobban látták a problémákból
való kiutat, semmint Isten vezetésében, másrészt a nép cselekedetei és szíve talán
nem volt egyenes Isten irányába, tehát tudták, hogy egy leendő ütközetben emiatt is
veszíthetnek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a királyválasztás alapvető motívuma a
hitetlenség és a félelem volt.

Isten, noha elfogadta Izrael király iránti igényét, nyilvánvalóvá tette, hogy nem ez
az Ő tökéletes akarata. Emellett azt is kihangsúlyozta, hogy a királyi rendszer bár
uralkodással jár, tehát a felelősség jobban megoszlik, és a királyra tevődik, mégsem
mentesít senkit az egyéni felelőssége alól [1Sám 12,14-17]:
„Hogyha az Urat félitek, és neki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen
engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, aki felettetek uralkodik,
az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. Ha pedig az Úr szavára nem
hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek lesz,
miként a ti atyáitok ellen. Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy
dolgot, amelyet az Úr visz véghez szemeitek előtt. Avagy nem búzaaratás van-e most?
Kiáltani fogok az Úrhoz, és ő mennydörgést és esőt ad, hogy megtudjátok és
meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt,
mikor királyt kértetek magatoknak.“

Az engedelmesség szempontjából tehát gyakorlati változást nem hozott a királyi
rendszer, sőt, talán még nehezítette is a helyzetet: immár nem csak a népnek kellett
igazságban járnia, hanem egy törvény iránt engedetlen király is romlást hozhatott az
egész népre. A bírák korában ráadásul a nép viszonylagos szabadságban élt: „Ebben az
időben nem volt király Izraelben, azért mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott
az ő szemei előtt.“ [Bír 21,25] Problémás, vitás esetben pedig felkereste a bírót,
aki ítéletet hozott. Mostantól azonban az uralkodónak az egész nép engedelmességgel
tartozott, a király pedig Istentől kapott jogkörrel bírt a nép fölött. Erről a
jogkörről később még részletesen írok. Összességében tehát az izraeli királyság a
félelem és a hitetlenség által motiválva jött létre, nem volt Isten tökéletes
akaratában. A nép sorsa pedig nem könnyebbedett: továbbra is ugyanolyan
engedelmességgel tartozott Isten felé, de immár király is uralkodott rajta. Így Isten
uralkodását el- és megvetve ezáltal kiszolgáltatottá vált az emberi tényezőnek, az
emberi gyarlóságnak is.

AZ URALKODÁS KÉRDÉSE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN
Térjünk át röviden az Újszövetségben található, uralkodással kapcsolatos
kijelentésekre. Már az apostolok között is felmerült a kérdés, hogy vajon ki közülük
a nagyobb [Luk 22,24-26]:
„Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak. Jézus ezt
mondta nekik: A nemzeteken királyaik uralkodnak s azok, akiknek hatalmuk van rajtuk,
jótevőknek hívatják magukat. Ti ne így legyetek. Ellenkezőleg. Aki közöttetek
legnagyobb, legyen olyan, mint a legkisebb, aki vezet, olyan legyen, mint aki
felszolgál."

Péter apostol szintén tesz utalást a vezetés és uralkodás kérdéskörére [1Pét 5,1-3]:
„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének
tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az Istennek köztetek
lévő nyáját, gondot viselve arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút
nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a
gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.“

Az újszövetség tanítása világos: Krisztusban, egymás testvérei lévén, nincs uralkodói
rendszer a testvérek között, aki pedig nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a
szolgája. Vannak természetesen vének, elöljárók és tekintélyesek a gyülekezetekben.
Ugyanígy jelen vannak tanítók és más szolgálati ajándékok is, akik az egész test
építésére és épülésére adattak. A tekintély és a tisztelet azonban soha nem vezethet
uralkodásra és mások leuralására, mint ahogyan a presbitereknek is inkább a nyáj
példaképe, semmint a pásztor hasonlatot ajánlja Péter.

Jézus azt is világossá teszi, hogy a nemzetekben megjelenő királyi rendszer nem az
egyház számára rendeltetett. Jézus kivételével természetesen, aki a mi Urunk, és a
királyok királya. Számos mai gyülekezetet szemlélve ugyanakkor mégis inkább a királyi
rendszer, mintsem a testvérek szeretetteljes közössége jut az eszünkbe.

PÁRHUZAMOK
Pál apostol, a már említett 1. Korintusi levél 10. fejezetében párhuzamot von Izrael
kivonulási történelme és az egyház között, a keresztség és a Krisztusból való
részesedés tekintetében. Azt is megjegyzi, hogy mindezek a mi tanulságunkra lettek
lejegyezve.

Fennáll-e a vajon az egyházzal való párhuzam Izrael történelmének további
szakaszaira is? Véleményem szerint igen.
A kivonulás története, a páskabárány, a tengeren való átkelés, a kősziklából fakadó
víz mind-mind előképek, és az új szövetségre, valamint Jézus Krisztusra mutatnak. A
mi bárányunk, Jézus is megöletett, Isten pedig kivezette a Jézusban hívőket a
szellemi Egyiptomból, a halál fogságából az életre és a vele való közvetlen, atyai
közösségre, az ígéret földjére. Jézus a bírák korához hasonló szabadságra hívott el
minket, hogy Isten Szelleme által vezéreltetve Isten királyi uralkodása valósuljon
meg az életünkben!

A Jézusban hívő, újjászületett nép tehát be van vezetve az ígéret földjére. Isten
szelleme pedig bennünk munkálkodva elvezet minket minden igazságra. Rendelkezésünkre
áll a Szentírás, akárcsak Izrael népének Mózes törvényei. A feladatunk Isten
Szellemének a követése, a neki való engedelmesség. Ehhez hasonlóan az Izraelnek adott
feladat a törvény betartása és az Úrnak való szolgálat volt.
Az újszövetségi egyházban maga Isten gondoskodik szolgálattevőkről, presbiterekről,
példaképekről, vezetőkről és szolgálati ajándékokról, akik Krisztus testének, az
egyháznak az építésére adattak. [Ef 4,11] Hozzájuk lehet fordulni kérdéses esetekben.
Így akárcsak Izraelnek a bírák és a próféták, úgy a mai egyháznak is megadattak a
megfelelő személyek, akik által mindenki tanácsot, épülést és áldást vehet.

Szabadságra lettünk rendelve, nem szolgaságra. Az Istennel való Atya-fiú viszonyra
hívattunk el, s nem ember-vezette királyi, uralmi rendszerre. Pál apostol világossá
teszi, hogy az Istenhez való fordulásunk után az a cél, hogy mindannyian eljussunk
hitben a felnőtt férfiúságra, az Istennel való személyes, stabil, hiten és bizalmon
épülő kapcsolatra. [Ef 4,13]

Mégis, hogyan válik gyakran ez az ideális állapot a gyakorlatban tapasztalt királyiuralmi
rendszerré?

EMBERI TÉNYEZŐK
Téves lenne azt gondolni, hogy az uralmi rendszer kialakulása vagy csak a királytól,
vagy csak a néptől függ. Valójában mind a két oldalról találhatóak nagyon is emberi
tényezők, melyek az uralmi rendszer kialakulásához vezethetnek.
Amint a történeti áttekintésben olvashattuk, az első ember, akit királlyá akartak
tenni, Gedeon volt. A győztes csata után a nép ajánlotta fel neki, hogy uralkodjon
rajtuk, ő azonban visszautasította a kérést, s nyilvánvalóvá tette, hogy egyedül
Isten uralkodik Izraelen. Sámuel pedig azt jelenti ki, hogy a nép királykívánása
mögött elsősorban nem a nép által említett erkölcsi ok, azaz Sámuel fiainak
gyarlósága, hanem egy sokkal egyszerűbb tény, a félelem és a hitetlenség mutatkozik
meg.

Mind a két esetben a nép volt az, aki királyt kívánt magának. Gedeonban az erőskezű,
sikeres vezetőt látták, a nép pedig úgy gondolta, hogy az ő vezetésével a környező
népek nem árthatnak nekik. A királyi rendszer stabilitást és állandóságot sugallt
számukra, holott az ellenségek Izrael ellen való sikerességének egyetlen oka a nép
engedetlensége volt, nem pedig a királyi rendszer megléte vagy nemléte. Az emberekben
tehát mindig is jelen volt a király és a királyi rendszer iránt való igény, hiszen ez
emberi szemmel nézve egy stabilitást sugalló, erős hierarchikus rendszer. Jólszervezettsége
miatt pedig sokkal erősebbnek tűnhet, mint az Istenben hívő és bízó
emberek vegyes sokasága.

A másik ok, ami miatt a nép királyt kívánhat, az az egyéni felelősség nem vállalása,
áthárítása. A bírák ideje is azt mutatja meg, hogy a nép számára sokkal könnyebb egy
embert követni, semmint Isten rendeléseire figyelni, és azokat megtartani. A döntés,
a vezetés terhe a királyi rendszerben részben a királyra hárul, akit a népnek csak
követnie kell.

(Ebben a kérdésben tanulságos, ha körülnézünk a mai világban: egyre több fiatal
férfi marad otthon még felnőttkorában is a szüleivel, hiszen ez sokkal kényelmesebb,
mint önállóan helyt állni az életben, felelősséget vállalni és saját lábra állni. A
jelenség Pán Péter szindróma néven ismert.)

A másik oldalról megközelítve a kérdést, szintén lehetséges eset, mikor valaki
kapzsiságból, becs- vagy hatalomvágyból királlyá igyekszik tenni magát, mint például
a bírák idejében Abimélek. Az egyéni motívumok tehát szintén nem zárhatóak ki a
kérdéskörből. Az ilyen önjelölt királyokhoz előszeretettel csatlakoznak emberek, akár
anyagi, akár más önös érdekekből, gyakran szintén egyéni ambícióktól vezéreltetve, a
vezető farvizén evezve.

ÉRETTSÉG AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN
Péter apostol az újjászületett hívőket a csecsemőkhöz hasonlítja, akik a tiszta,
hamisítatlan tejen növekszenek. A Zsidó levél szerzője az alábbi szavakkal inti
levelének címzettjeit [Zsid 5,12]: „Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene
lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire
tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem
kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédeiben,
mivelhogy kiskorú. Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek
mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való
különbségtételre.“ Egy másik, már említett igeszakaszban Pál apostol ismerteti, hogy
a cél az, hogy mindenki eljusson hitben a felnőtt férfiúságra [Ef 4,13].

Látható, hogy az újjászületés utáni folyamat is egy fejlődés. Kezdődik a csecsemőkorral,
amikor tejen, könnyű étellel táplálják a kisdedet, aki egyre fejlettebbé és
értelmesebbé válva megtanulja és önállóan gyakorolja a jó és rossz közötti
különbségtételt. Végül eljut a felnőtt férfiúságra, sőt, arra is alkalmassá válik,
hogy másokat tanítson, vezessen, támogasson. Isten világos ígéretet tett arra, hogy
az Ő Szelleme elvezet bennünket minden igazságra, s mindent megad ahhoz, hogy a
növekedésünket, küldetésünket, feladatainkat sikeresen betöltsük.

A felnőtté válás azonban együtt jár a felelősségvállalással, az önálló döntéshozatallal is.
A kérdés ismét kétoldalú: egyrészt akar-e a hívő önálló lenni, a felnőtt férfiúságra
eljutni, másrészt a tanítója erre motiválja-e, s megad-e neki mindent, ami a felnőtté
válásához szükséges.

Amennyiben valaki nem akar felnőni, s számára könnyebb útnak tűnik, hogy mindig a
vezetőtől várja az iránymutatást, máris nagy lépést tett egy ember-vezette rendszerbe
való tagozódás felé. Ha pedig a tanító nem adja meg tanítványának a szükséges példát,
útmutatást és bátorítást, azt valószínűleg valamilyen önös, például anyagi érdekből,
vagy hatalomvágyból teheti. A tanítvány ekkor egy önállótlan, függő gyermek marad.

KIRÁLYSÁGOK SZÜLETÉSE
Ez a folyamat lehet akár szinte teljesen tudattalan is. Isten például látványosan
elhív egy embert, s nagy tetteket, vezetést, vagy szabadítást ad rajta keresztül.
Sokan ezt látva hozzá csatlakoznak, hallgatják szavait, némelyek egyenesen csodálják.
Ha nem is nyíltan kimondva, de felkérik királynak: vezesse őket, mutassa meg nekik az
Isten által rendelt utat; ők pedig követik a vezetőt, hiszen Isten elhívottját látják
benne. Szélsőséges esetben akár még úgy is gondolhatják: ő nem tévedhet, tehát ha
mindenben engedelmeskednek neki, akkor mindenképpen Isten akaratában járnak. Ezáltal
részben az egyéni felelősségüktől is megszabadulnak, míg a király közelsége, a
körülötte kialakuló rendszer és szervezet pedig biztonságérzetet nyújt. Az elhívott
természetesen visszautasíthatja a felkérést, s kinyilváníthatja, hogy ő nem fog
vezető lenni, vagy uralkodni a népen. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy sokan továbbra
is királyként tekintsenek rá, s úgy is kezeljék. Ám az elhívott el is fogadhatja a
felkérést, és a nép élére állhat: ezzel máris kezdetét veszi egy új királyi rendszer.
Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy a királyi rendszer alapvetően egy szemléletmód,
egy hozzáállás, mondhatni szellemiség, amelyben benne élhet mind a vezető, mint a
vezetett. A gyakorlatban tapasztalt rendszerek és visszásságok pedig mind-mind ennek
a szemléletmódnak a kikristályosodásai. S amit még nagyon fontos megemlíteni: a
királyi rendszer mindig uralmi rendszer. Aki ebbe belelép, az önkéntelenül a részévé
válik, s rá is vonatkozni fognak a király által gyakorolható, Isten adta jogok,
melyeket Sámuel az első király választásakor részletezett.

KIRÁLYI JOGOK
A királyi jogokat az 1. Sámuel 8. fejezetében találjuk:
„És mondta [Sámuel]: A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma:
fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt
futnak. Ezredesekké teszi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velük szántatja
meg barázdáit, és velük végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harci
szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek,
szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldjeiteket, szőlőhegyeiteket és
olajfás kertjeiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket
megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat,
szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti
azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok
annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog
meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és
mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi
népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi
harcainkat. És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az
Úrnak. És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavukra, és adj nekik királyt.“
A gyakorlati életben a királyi rendszert a gyümölcseiről, a fent felsorolt jogok és
körülmények érvényesüléséről lehet felismerni:
• Uralmi rendszer és hierarchia: a király által kinevezett vezetők, tekintélyek
által alkotott, gyakran piramisszerű rendszer, élén a királlyal.
• Uralkodás: a nép a király szolgája lesz, a király uralkodik fölöttük.
• Munkaadás és birtoklás: a király gyakran mint munkaadó is megjelenik, a királyi
rendszer fenntartásához szükséges feladatok elvégzésére tart embereket. A
király a nép javait is (részben) a magáénak tekinti, azokkal él, azokat a saját
céljaira használhatja fel, és szétoszthatja az emberei között.
• Dézsma/tized: a király a nép javait megdézsmálja, azt magának és főembereinek
juttatva. Az itt található héber szó (H6237: asar) az elvett tized értelmében
is használatos. A király tehát gyakorlatilag tizedet szedhet a néptől.
A nép azonban mindezen királyi jogok ellenére királyt akar magának: egy olyan emberi
uralkodót kíván maga fölé, aki vezeti a harcban, az életben, aki előttük jár, és
példát mutat, akit lehet követni, akinek a szava döntő és ítéletet szolgáltat a nép
számára.

GYÜLEKEZETI KIRÁLYSÁGOK
Érdemes tehát megvizsgálni a gyülekezeteket a fenti, királyi jogok megjelenésének,
megtapasztalhatóságának szempontjából. Ehhez a rendszerhez azonban más, inkább
közvetve a királyi jogkörhöz tartozó jelenségek is társulhatnak, melyek szintén a
királyi uralom meglétére utalnak:
• A király, mint a nép egységének szimbóluma: az újszövetségi gyülekezetekben ez
ott lelhető fel gyakran, hogy a fókuszban már nem Jézus Krisztus, hanem a
gyülekezet vezetője áll. Gyakorlatilag az ő nevével azonosítják a felekezetet,
az általa képviselt álláspontot. A vezető testesíti meg a gyülekezet egységét.
• Rögzült, hierarchikus rendszer: a királyi rendszer jellemzője, a király azon
jogából fakad, hogy vezetőket nevezzen ki. A gyülekezet szétválása a királyra,
a vezetőkre és a köznépre. Ehhez járulhat még a vezetők megközelíthetetlensége,
és esetleges elszakadása a köznéptől.
• A király megkérdőjelezhetetlensége: mivel az ítéletalkotás királyi jog, így az
ő szava a döntő, az ítélet minden kérdésben. Amit a király jónak mond, az jó,
amit rossznak, az rossz. A nép pedig a király ítéletalkotását fenntartás nélkül
elfogadja, az esetlegesen ellenkező embereket akár lázadónak kiálthatja ki.
• Tizedszedés és -fizetés: ezt a területet bár már tárgyaltuk a királyi jogoknál,
mégis érdemes megfigyelni, hogy a királyi rendszerben élő és abban gondolkodó
emberek semmi kifogást nem emelnek az újszövetségi tizedszedési gyakorlat
ellen, sőt, természetesnek veszik, míg a királyi rendszeren kívül gondolkodó
emberek azok, akik ezt a gyakorlatot általában helytelenítik.
• Pozicionálás, pozícióharc: mivel a király a fej, a hozzá való viszony döntően
meghatározza az egyén pozícióját a királyságon belül. Így többek között
elkerülhetetlen az érdek-vezérelt, bólogató emberek megjelenése, s az egymás
közötti harc a jobb, fontosabb szolgálatok, pozíciók betöltéséért. (Nem is
beszélve arról, hogy ha a bölcs tanácsadók emiatt kiszorulnak a vezetésből, az
a király személyiségének torzulásával járhat; köszönhetően az egyéni érdekeiket
előtérbe helyező, s emiatt a királynak mindenben, feltétel nélkül megfelelni
akaró, nem őszinte, hanem hízelgő személyeknek.)
• Királyságok közötti csaták: a királyságok között sajnos elmaradhatatlan a
rivalizálás, a versengés, a hatalmi háború. Ez fakadhat például a gyülekezetvezetők
közötti összeférhetetlenségből vagy érdekellentétből. A nép pedig
örömmel veti magát a csatába, és vehemensen védi, oltalmazza királyát, valamint
az általa képviselt rendszert.

ÖSSZEFOGLALÁS
A fentebb tárgyaltakat figyelembe véve, és a felsorolt tulajdonságokat elemezve,
felismerve tehát sejthető, hogy egy-egy gyülekezetben mennyire van jelen a királyság
rendszere. Szeretném ismét kihangsúlyozni, hogy véleményem szerint a királyi rendszer
alapvetően egy szemléletmód, egy hozzáállás, egy szellemiség amelyben benne élhet
mind a vezető, mint a vezetett, akár anélkül is, hogy ezt felismerné, tudatosítaná
magában.

A királyi rendszer minősége nagyban függ a király személyétől. Saul emberi szemmel
nézve meggyőző erőt képviselő király volt, Isten előtt mégis hamar megbukott. Dávid
az egyik legpozitívabb szereplő a Szentírásban: uralkodása, Istenről való éles
szellemi látása Izrael virágzó periódusát nyitotta meg. Salamon bölcsességét csodálta
az egész világ. De sajnos számos királyt kísér végig a zsarnokság, az árulás, a
háború: ezeket a történelmi korokat a nép is nagyon megszenvedte. Sajnos elmondható,
hogy sokkal több negatív királyról olvashatunk, mint pozitívról.
Ám az igében megírtak szerint Isten eredeti terve Izrael számára nem a királyság
volt, hanem az Úr személyes uralma és vezetése. Jézus is világosan kijelenti, hogy
noha a nemzeteken a királyaik uralkodnak, az Őbenne hívők számára nem ez az út van
kijelölve. Mégis, Izrael az őt körülvevő világ hatására királyt kívánt magának, ebben
keresve a megoldást a saját engedetlensége miatt bekövetkezett nehézségeire, s
hasonló jelenséggel találkozhatunk számos mai, újszövetségi gyülekezetben is, ahol
Isten Szellemének vezetését egyre inkább az emberi uralom, vezetés, a vezetőben, a
szervezet erejében való bízás váltja fel.

Rendkívül fontos tehát, hogy a hívők tekintetüket az egyetlen igazi úrra és királyra,
az Úr Jézus Krisztusra fordítsák, felnőjenek és megerősödjenek az Istenbe vetett
hitben. Fontos, hogy az emberi vezetés és uralom helyett Isten uralma alatt állva, Őt
követve éljék hitben az életüket. Így válhatnak leginkább hasznára mind
testvéreiknek, mind Istennek, s szolgálhatnak olyan igazságos királyt, akinek örökre
megálló országa van.

Fegyver Zoltán
Budapest, 2016. október

Az Úr a mi igazságunk...


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #61 Dátum: 2018. Október 09. - 11:22:29
Idézet
Jézus a bírák korához hasonló szabadságra hívott el
minket, hogy Isten Szelleme által vezéreltetve Isten királyi uralkodása valósuljon
meg az életünkben!

Ez meglepett! Sosem gondoltam még így a bírák korára!
Biztosan nem véletlen, de mindig negatív színben lett feltüntetve ez a korszak és ez a mondat:
"Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, a mi jónak látszott az ő szemei előtt."

Ezen elgondolkozok....   :szelid:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #62 Dátum: 2018. Október 09. - 12:36:42

Ez meglepett! Sosem gondoltam még így a bírák korára!
Biztosan nem véletlen, de mindig negatív színben lett feltüntetve ez a korszak és ez a mondat:
"Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, a mi jónak látszott az ő szemei előtt."

Ezen elgondolkozok....   :szelid:

Hacsak tényleg nem volt király felettük, és szó szerint kell érteni, azaz sem az Úr nem uralkodott felettük királyként akkoriban, sem más. Ha így lenne, az tényleg negatív...
:(
« Utoljára szerkesztve: 2018. Október 09. - 12:56:21 írta Lucius »

Az Úr a mi igazságunk...


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #63 Dátum: 2018. Október 09. - 13:19:40
Lucius, Te hogy látod? Isten uralkodott a bírák korában a nép felett?
Ha igen, ezt miből gondolod?

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #64 Dátum: 2018. Október 09. - 13:43:35
[valasz author=Kamilla link=topic=26.msg88021#msg88021 date=1539083980]

[/valasz]

Nekem úgy tűnik, elég távol voltak az Úrtól, csak elvétve követték.
Isten uralkodása nem valósult meg az életükben akkor sem, amikor nem volt emberi király fölöttük, és sajnos akkor sem, amikor már volt.
Ebből nekem az jön le, hogy attól még, hogy megszüntetné valaki erővel a pásztori rendszerű gyülekezeteket, attól még az
emberek nem kerülnének közelebb Istenhez.

Az Úr a mi igazságunk...


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #65 Dátum: 2018. Október 09. - 13:54:09
[valasz author=Kamilla link=topic=26.msg88021#msg88021 date=1539083980]

[/valasz]

Nekem úgy tűnik, elég távol voltak az Úrtól, csak elvétve követték.
Isten uralkodása nem valósult meg az életükben akkor sem, amikor nem volt emberi király fölöttük, és sajnos akkor sem, amikor már volt.
Ebből nekem az jön le, hogy attól még, hogy megszüntetné valaki erővel a pásztori rendszerű gyülekezeteket, attól még az
emberek nem kerülnének közelebb Istenhez.

Elfeledkeztél arról, hogy már megtörtént a megváltás, már lehetséges személyesen odajárulni Isten trónja elé, Főpapunk közbenjárásával, és Isten szelleme a segítségünkre van.
Pedig erről Te magad beszéltél többször is...  :szelid:

Akkoriban Isten megengedte, hogy legyen a nép és közte emberi közvetítő, akin keresztül irányította a népet, és megismerhette a nép gondolatait, kívánságait, meghallgatta imáikat... mert nem volt még a kárpit elszakítva... Ezzel együtt az embereknek tudniuk kellett volna engedelmeskedni, hitben járni, látva a jeleket, csodákat, amiket Isten adott bizonyságul Önmagáról, de ott volt a lepel, amit maga Isten tett rájuk, és ott volt a halál leple, ami a bűnbeesés következtében minden emberen rajta van, míg újjá nem szüli Isten Krisztusban.
Ezért kell tanulni esetükből, választani, és jól dönteni minden embernek, különbséget téve jó és rossz között, élet és halál között, látva, mire megy az ember Istennel és Nélküle... szerintem. :)

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #66 Dátum: 2018. Október 10. - 13:27:16
[valasz author=Kamilla link=topic=26.msg88023#msg88023 date=1539086049]

[/valasz]

Kedves Kamilla!
Amit írtál, abban egyetértünk. Nem ezt értettem azon, amit írtam, hanem azt, hogy a többszemélyes vezetőségű gyülekezeti modell
nem csodagyógyszer, amely önmagában megoldaná a hívők problémáit. Ez csak egy elem a sok közül, amelynek a helyére kellene kerülnie
ahhoz, hogy a Gyülekezet Isten elképzelése szerint működhessen.

Olvastátok Wathman Nee írását a hét levélről?

Ez egy nagyon érdekes és értékesírás, a Jelenések Könyve hét levelén keresztül magyarázza el miért nem bibliaik napjaink gyülekezeti
modelljei, és arra is egy nagyon jó választ ad, ami számomra már régi kérdés volt, kik azok a "Nikolaiták"

Ha valakit érdekel, szívesen csatolom azt is...

???


Az Úr a mi igazságunk...


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #67 Dátum: 2018. Október 10. - 17:40:12
[valasz author=Lucius link=topic=26.msg88027#msg88027 date=1539170836]

[/valasz]

"Lenni, vagy nem LeNee?"
Gyönyörű mese Nee professzortól, a Krisztusi gyülekezet kiválasztásra, de van egy pocsék hírem a" jobbítsuk meg a gyülekezeteket"-című társasjáték szereplőinek.
Jézus nem fog gyülekezeteket üdvözíteni, "Biblikus egyházmodelleket" sem. Egyéneket fog üdvözíteni, ezt a közösséget nevezi az egyházának.
S bármilyen fura ismeri őket egyenként már most.
Ja és ez az egyház valóban Istennek tetszően fog működni, mert csupa Istennek tetsző emberek alkotják!
Addig a Biblia - mániákusok meg szenvedjenek csak a könyvecskéjükkel, hátha megalkotják belőle az Istennek tetsző módon műkődő 
gyülekezetüket...
Na pusz odaát!
« Utoljára szerkesztve: 2018. Október 10. - 17:43:08 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #68 Dátum: 2018. Október 10. - 19:01:52
[valasz author=Lucius link=topic=26.msg88027#msg88027 date=1539170836]

[/valasz]

Engem érdekel...   :hi

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #69 Dátum: 2018. Október 10. - 19:10:43
[valasz author=Kamilla link=topic=26.msg88021#msg88021 date=1539083980]

[/valasz]

Nekem úgy tűnik, elég távol voltak az Úrtól, csak elvétve követték.
Isten uralkodása nem valósult meg az életükben akkor sem, amikor nem volt emberi király fölöttük, és sajnos akkor sem, amikor már volt.
Ebből nekem az jön le, hogy attól még, hogy megszüntetné valaki erővel a pásztori rendszerű gyülekezeteket, attól még az
emberek nem kerülnének közelebb Istenhez.

Akkor Fegyver Zoltán megállapítása nem áll meg, miszerint "Jézus a bírák korához hasonló szabadságra hívott elminket, hogy Isten Szelleme által vezéreltetve Isten királyi uralkodása valósuljon
meg az életünkben!"

Igazából a lelkiismereti korszak is hasonló volt, nem? 

                          :morfondirozik:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #70 Dátum: 2018. Október 11. - 10:43:45
Amikor egy gyülekezet bibliai minta szerint próbál működni, az nem biztos hogy Istennek is tetszővé válik a többiek közt.
Ilyenkor nincs másról szó, mint hogy többen követni próbálnak egy olyan működési elvet, amit felismertek a Bibliából.
Ez viszont sok tekintetben elavúlt, ill. nem biztos hogy megfelel a mai társadalom igényeinek.
Volt szerencsém látni olyan vének csoportját, akik igencsak sötétek voltak nem csak a Bibliához, hanem egy írott szöveg értelmezéséhez is...
Persze próbálkozni érdemes, csak ne álljunk elő az Isten akarata szerinti működés igényével.
A gyülekezetek éppen úgy működnek, ahogy azt Isten megengedte.
A konkoly együtt növekszik a búzával.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Október 11. - 10:47:28 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #71 Dátum: 2018. Október 11. - 16:12:42
Szia Csaba
Többször elolvastam, amit írtál, de nem értem...    nerd

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Lucius

  • újjászületett hívő testvér
  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 740
  • Nem: Férfi
Válasz #72 Dátum: 2018. Október 11. - 16:56:00
[valasz author=Kamilla link=topic=26.msg88030#msg88030 date=1539190912]

[/valasz]

Sziasztok!
 
Alább küldöm Watchman Nee írását!
Bár valóban csak mese lenne...

Nikolaiták és Bálám tanítása
Kivonat
Watchman Nee Bizonyságtételei című könyvből


"Az efézusi gyülekezet: Jelenések 2,1-7

Az efézusi gyülekezet az egyháznak az apostolok utáni első korszakára vonatkozó
prófécia. Kr.u. 96-ig tartott az apostoli korszak. 96 után az apostoli korszaknak
nyilvánvalóan vége volt, és sok rossz dolog kezdett belopakodni a gyülekezetbe. Mivel
ez prófétai könyv, a benne lévő nevek is prófétai jellegűek."Ephesos" görögül "kívánatos"-t jelent.
Az apostoli kor után következő gyülekezet azért még mindig kívánatos volt.
Azt mondja az Úr: "Tudom a te cselekedeteidet, fáradozásodat és állhatatosságodat".
A "te" névmás mutatja, hogy a Jelenések 2. és 3. fejezete egyes számot használ. A hét
gyülekezet közül öt részesül dorgálásban, egy nem kap dicséretet sem dorgálást, és csak
egy kap dicséretet dorgálás nélkül. Efézus a megdorgáltak közt van. De az Úr itt a
gyülekezet küldöttjének először a szellemi valóságról beszél. Vannak, akik azt
gondolják, hogy az Úr azért mond valami jót a dorgálás előtt, hogy aztán a dorgálás ne
keserítse el őket túlságosan, tehát az Úr diplomatikusan fogalmaz. Ez azonban nem az Úr
módszere. Itt kimutatja a gyülekezetben lévő szellemi valóságot. Van valami, amit
szellemi valóságnak nevezhetünk, ami létezik függetlenül a külső megjelenési formától.

Noha Izrael népe az emberek szemében méltatlan volt, Bálámon keresztül mégis azt
mondja Isten, hogy "nem vett észre hamisságot Jákóbban" (4 Móz 23,21). Nem azért,
mintha nem figyelne eléggé; inkább nagyon jól odafigyel, és mégsem lát semmi rosszat.
Nem is azért, mintha Isten szeme jobb lenne, mint a miénk, hanem azért, mert Isten a
szellemi valóságot látja.

Nem nehéz meglátnunk, hogy az "egyház" ma a sivárság képét mutatja. Olykor egy-egy
testvérünkről is úgy gondoljuk, hogy sivár az élete. De ha az Úr megnyitja Isten
gyermekeinek a szemét, akkor meglátják, hogy a sok gyengeség és kudarc merő
hazugság. Ha a szellemi valóság az igaz, akkor minden egyéb hazugság. Vegyünk pl.
egy kisgyermeket, aki kiszalad az utcára és fülig sárosan jön vissza a házba, mégis azt
mondom róla, hogy tiszta és szép. Igaz, hogy teste sárral van bemocskolva, de a szenny
nem belőle nőtt ki. Ha megmosdatom, újra tiszta lesz. A szenny hazugság; az ő valósága:
jó. A mai Gyülekezet nem látszik olyan dicsőségesnek, ahogy Isten mondja, mégis a mai
Gyülekezet is dicsőséges.

Ha rendelkezünk szellemi látással, megláthatjuk, hogy a Gyülekezet így, megmosatlan állapotában is jó.
Ezért is szüntelen hálát adhatunk Istennek a Gyülekezetért. A Gyülekezet ma is dicsőséges, nincs rajta
szeplő vagy ránc, vagy ehhez hasonló (Ef 5,25-27). A szeplőtlenség azt jelenti, hogy bűntelen, és hogy
nincs rajta ránc, az azt, hogy nem elöregedett, hanem friss és üde az Úr előtt. Isten azt
mondja, az efézusi gyülekezet jó; a szellemi valósága az, ami jó." ... és próbára tetted azokat, akik
apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket."

Az Úr az apostolok próbára tételéről szól, ami azt bizonyítja, hogy az apostoli korszak
után is vannak apostolok a gyülekezetben. Ha csak a tizenkettő lenne apostol, akkor csak
azt kellene kérdezniük, hogy az említett apostol János, vagy nem ő. Ha pedig nem János,
akkor nem is lenne apostol, mert a többi tizenegy már meghalt, és csak János maradt. Az
apostolok próbára tételének szükségessége bizonyítja, hogy a tizenkét apostol után még
volt több apostol.

"De azért van kifogásom ellened: hogy az első szeretetedet elhagytad".

Az "első" görögül "prótén", mely nemcsak időrendben való elsőséget, hanem elsőrendő
minőségőt is jelent. Lukács 15-ben az atya a legszebb ruhát adja tékozló fiára; a
"legszebb" itt szintén a "prótén" szóval van kifejezve.

" ... Különben eljövök hozzád és a lámpatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem
térsz”.

A Jelenések 2 és 3 fejezetének gyülekezetei nemcsak prófétai jelképes gyülekezetek,
hanem Ázsia hét városában valóságosan létező hét gyülekezet. Figyelemre méltó tény ez,
mert a történelem tanulsága szerint több mint ezer éve nincs többé gyülekezet Efézusban.
Eltűnt a lámpatartó, de eltűnt a gyülekezetnek minden nyoma ott. Korintusban, Rómában
és más helyeken vannak gyülekezetek, Efézusban nincs. Mivel nem tért meg,
lámpatartóját elmozdította az Úr.

"De az megvan benned, hogy a nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is
gyűlölök."

A nikolaitákat nem találjuk az egyháztörténelemben. De mert a Jelenések prófétai
könyv, a szó jelentését kell kutatnunk. A "nikolaita" szó görögben két szóból van
összetéve. "Nikaó" azt jelenti: "meghódít", "mások fölé emelkedik". "Laos" pedig:
"népet" vagy "laikusokat" jelent. "Nikolaita" tehát azt jelenti, hogy "uralkodni a népen",
vagy is a laikusok fölé emelni magát". A szó az emberek olyan csoportjára vonatkozik,
akik magukat a közönséges hívők fölé emelték. Az Úr van fenn, a közönséges hívők
lenn. A nikolaiták ugyan az Úr alatt vannak, de a közönséges hívők fölött. Az Úr pedig
gyűlöli a nikolaiták viselkedését. Az Úr megveti azoknak viselkedését, akik a
közönséges hívők fölé emelik magukat, mint valami közbenjárók; ez gyűlöletes az Úr
előtt. Akkortájt ez még csak viselkedés volt; még nem lett belőle tan.
Az újszövetségben van egy alapvető tanítás: Isten minden gyermeke Isten papja.

A 2 Mózes 19,5-6-ban Isten így szól Izrael népéhez: "Most azért ha figyelmesen
hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nekem
valamennyi nép közt az enyéim, mert enyém az egész föld. És lesztek nekem papok
birodalma és szent nép."

Kezdetben Isten úgy rendelte, hogy az egész nép az ő papja
legyen; nemsokára azután jött azonban az aranyborjú imádása. Mózes összetörte a
törvény tábláit, és így szólt: aki az Úré, az vágja le testvérét. Ekkor a léviták az Úr
oldalára álltak, és azon a napon 3000 embert megöltek Izraelben (2 Mózes 32,25-29).
Ettől kezdve csak a léviták lehettek papok; a papok birodalma helyett jött a papok törzse.
Izrael népének többi része nem lehetett pap többé, és a lévitákra kellett bízniuk,
hogy a papi szolgálatot végezzék érettük. A papi rend az Ószövetségben közbenjáró
rend volt. De az Újszövetségben Péter így szól:

"Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, olyan nép, amelyet
Isten sajátjának tekint" (1 Pt 2,9).

Papok vagyunk, az egész gyülekezet az; így jutunk el az eredeti állapothoz. A Jelenések
1,5-6 szerint mindazok papok, akiket megtisztított a Bárány vére. A papok Isten
ügyének szolgálatával vannak megbízva; minden hívő meg van bízva Isten ügyének
szolgálatával. Nincs szükség közbenjárók rendjére a gyülekezetben. A gyülekezetnek
egy főpapja van, az Úr Jézus.

Mielőtt a nagy változás bekövetkezett a gyülekezetben, az Úr ügye minden hívő ügye
volt. Az apostolok után azonban megváltozott a helyzet; lankadni kezdett az érdeklődés
az Úr ügye iránt. Mikor a római katolikus egyház kialakulása megkezdődött (Pergámum
korszakában), kevesen voltak az üdvözülők, de sokan voltak a megkereszteltek;
hitetlenek töltötték meg az "egyházat". És így megjelent a "klérus" csoportja. Mivel az
"egyháztagok" közül sokan nem voltak szellemi emberek, mit lehetett tenni? Az, hogy
megkérjék őket, tegyék félre a számadáskönyveket, vegyék elő a Bibliát és
prédikáljanak, nem látszott célravezetőnek. Kiválasztottak tehát egynéhány embert,
hogy kiváltképpen a szellemi dolgokkal foglalkozzanak, míg az egyház többi tagja
végezte világi munkáját. (így alakult ki a "klérus", Isten akarata, kívánsága, szándéka
ellenére. Mert Isten akarata az, hogy mindazok, akik világi munkát végeznek,
foglalkozzanak a szellemi dolgokkal is.

A római katolikus egyházban a kenyér megtörését, kézrátételt, keresztelést stb. mind a
"lelkiatyák" végzik; még az esküvő és temetés is a "klérus" dolga. A protestáns
egyházban ott vannak a "lelkipásztorok." Ha beteg vagy, hívd az orvost; ha törvényes
ügyed van, az ügyvédet; szellemi-lelki problémáidban fordulj a lelkipásztorhoz. És te
magad? Nos, háborítatlanul végezheted a magad világi munkáját. De kérlek, gondold
csak meg: a taoizmusban a taoista papok éneklik a liturgiát a nép helyett, a
judaizmusban a papok intézik Isten dolgát az emberek helyett, a Gyülekezetben
azonban nincs szükség közbenjárók rendjére, mert mi mindnyájan papok vagyunk.
Abel bemutathatott áldozatot: Nóé úgyszintén. Kezdetben Izrael népének minden tagja
áldozhatott; de később, az aranyborjú miatt nem mutathattak be többé áldozatot. Isten
azt mondja, hogy minden hívő közvetlenül járulhat Isten elé. De most közbenjárók
serege van az egyházban. Ma nikolaiták vannak az egyházban, és a keresztyénség
judaizmusba süllyedt.

Az Úr azokat szereti, akik visszautasítják a közbenjárók osztályát. Akiket vérével
megmosott, azokat a szellemi ügyek közvetlen részesévé tette. A gyülekezet csak ezen
az alapon állhat; másképpen judaizmussá lesz. Ezért mi elsősorban nem a szekták
ellen harcolunk, hanem azért az igazságért, hogy az egyetlen kiváltságot Jézus vére adja.
Ma az "egyházaknak" három fő csoportjuk van: az egyik a világegyház, a római
katolikus egyház; a másik az államegyház, mint az anglikán és lutheránus egyház; és a
harmadik a független egyházak, mint pl. a presbiteriánus egyház. A római katolikus
egyházban papi rendszer van, az anglikán egyházban klerikális rendszer, és a független
egyházakban pásztori rendszer. Mindegyikben megtaláljuk a közbenjáró rendet,
amely szellemi ügyekben illetékes. Isten azonban olyan "egyházat" akar alapítani,
amelyben közvetlenül hirdetheti az evangéliumot, közbenjáró rend nélkül. Nem
lehet igaz egyház az, amely szertefoszlik, ha a teljes evangélium érvényre jut benne.
,,Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek." Az Úr
ugyanazt mondja mind a hét gyülekezetnek, megmutatván ezzel, hogy nemcsak az
efézusi, hanem minden gyülekezetnek oda kell hallgatnia.

,,Annak, aki győz, enni adok az élet (száraz) fájáról, amely az Isten paradicsomában
van."

 Isten eredeti szándéka, hogy az ember egyék az élet fájáról. Most azt mondja,
hogy közvetlenül hozzá járulhatunk, és az ő eredeti szándéka szerint cselekedhetünk.
Nem az a kérdés, hogy mi az élet fája; sokkal inkább az a kérdés, kész vagy-e
engedelmeskedni Isten szándékának, és enni az élet fájáról, amely az Isten
kertjében van. Csak a győztesek ehetnek abból. Aki engedelmeskedik Isten eredeti
szándékának és parancsának, az a győztes.

A pergamumi gyülekezet: Jelenések 2.12-17
Az efézusi gyülekezet az apostoli kor végéhez tartozott, a János apostol halálát
közvetlenül megelőző korszakhoz. Erre a gyülekezetre maga János úgy utalt, mint az
utolsó idők gyülekezetére; ez a gyülekezet Péter második levelében és a Timóteushoz írt
második levélben szerepel. Ezt már láttuk. Ezt követően látjuk a gyülekezet
üldöztetésének korszakát, amelyet a szmirnai gyülekezet próféciájában mutat be nekünk
az Úr. Ezt a megelőző fejezet tárta elénk. Most látni fogjuk a pergámumi gyülekezetet.
A "pergamon" szó "házasságot" vagy "egyesülést" jelent.

 Látjuk, hogy a Gyülekezet élete fordulatot vett. Úgy gondolom, hogy a korabeli olvasók, mikor a
Pergamumhoz írt sorokat olvasták, nem értették, mit jelent ez a levél; de ma
visszatekintve az "egyház" történetére, teljesen világos jelentése van. A történetíró
Gibbon azt mondta, hogy ha Róma városának minden keresztyén lakosát megölték
volna, az egész város lakatlan maradt volna. Tehát a világ legnagyobb mérető
üldözése sem volt képes elpusztítani a Gyülekezetet. Ezért a Sátán változtatott a
támadás módszerén. A világ nemcsak hogy nem szegült szembe többé a
keresztyénekkel, hanem a föld legnagyobb birodalma, Róma, elfogadta a
keresztyénséget mint államvallást. A monda szerint Konstantin álmot látott, amelyben
kereszt tőnt fel előtte, ezzel a felirattal: "Ezzel a jellel győzni fogsz!" Felfedezte, hogy a
kereszt a keresztyénség jelképe; elfogadta tehát a keresztyénséget államvallásnak. Népét
felbátorította, hogy merítkezzék be, ("keresztelkedjék meg"). Minden bemerítkezett
ember két fehér ruhát kapott és néhány ezüstpénzt. Az "egyház" egyesült a világgal, és
ez által elbukott.

Az előző fejezetben olvastuk, hogy a szmirnai gyülekezet szenvedő
gyülekezet volt, és az Úrnak nem volt ellene szóló szava. Itt Pergamum egyesült a
világgal, hogy a legnagyobb államvallás legyen. Az emberek ebben előmeneteltmláthatnak;
de az Úrnak nem tetszik. Ha a Gyülekezet egyesül a világgal, megromlik a tanúbizonyság tétele.
A Gyülekezet idegen ebben a világban. Rendjén való, ha a hajó a vízben van, de az már nem, ha a víz a hajóban van.

" ... akinél a kétélő éles kard van ... "

Az Úr úgy mutatkozik be, mint akinek kétélő kard van a kezében. Itt ítélet van.
A gyülekezet elbukott, de ez nem jelenti azt, hogy annak a kornak a Gyülekezete
egyáltalában nem tesz tanúbizonyságot. Körülményeitől és állapotától függetlenül a
Gyülekezet valósága állandó. Pergamum az a gyülekezet, amely közvetlenül Szmirnát
követi. Milyen helyzetben él? Az Úr azt mondja: "Tudom, hol lakol, ahol a Sátán
trónja van". Az Úr ismeri a Pergamum helyzetéből adódó nehézségeket. Mivel ott lakik,
ahol a Sátán trónusa van, elég nehéz lehet számára a bizonyságtétel. Itt egy valóban
különös személy van: "Antipas", "az én hő tanúm. Az ő nevét nem találjuk a
történelemben; ezért - próféciáról lévén szó - a név jelentését kell keresnünk. "Anti"
jelentése "ellen", "pas" pedig azt jelenti: "minden". Van tehát egy hő ember, aki
mindennel szemben áll. Nem abban az értelemben, mintha szándékosan zavart keltene
és nem venné figyelembe a helyzetet, hanem azt jelenti, hogy Isten oldalán áll mindennel
szemben. Természetesen sorsa a mártíromság lesz. A történelem nem ismeri a nevét, de
az Úr igen.

Erre a hűséges emberre tekint az Úr, mikor ezt mondja: "ragaszkodol nevemhez, és a
belém vetett hitet nem tagadtad meg". Két dolgot mond itt az Úr: az egyik a neve, a
másik a belé vetett hit. Azok Isten gyermekei, akiket Isten választott a nemzetek (a
pogányok) közül az Úr nevében.

Alapvető különbség van a Gyülekezet és a vallás közt. A vallásban elég, ha valaki elfogadja a tanítást,
de a Gyülekezetben mindez semmit sem ér, ha valaki nem hisz az Úrban. Az Úr neve pedig magát az
Urat jelenti. Ez a sajátos jellemzője. De nemcsak ezt jelenti, hanem ez a név azt is elmondja, hogy itt
járt és visszament. Meghalt és újra él; így a neve itt él köztünk. Ha elveszítjük Urunk nevét,
nincs többé miről tanúságot tennünk. Pergamum megkapja az Úr nevét.

Egyvalamire nagyon nagy gondot kell fordítaniuk Isten gyermekeinek: nyilvánvalóvá kell tennünk,
hogy mi az Úr nevében élünk. Ez a név különleges név, olyan név, amely megóv attól,
hogy megszőnjünk bizonyságtévők lenni, és attól is, hogy az İ neve mellé, vagy helyébe
más nevet tegyünk. Azt is mondja, hogy "a belém vetett hitet nem tagadtad meg".
A "hit" ezen a helyen görögül "pistis". Ennek a szónak a jelentése: hit, bizalom.
Nem valami közönséges hit, hanem az egyetlen, az a hit, amely különbözik minden más hittől.
Az Úr azt mondja, hogy nem tagadtad meg ezt az egyetlenszerű, belém vetett hitet. A gyülekezet nem
filozófia, természettudomány, erkölcstan vagy lélektan. Ezek nem a gyülekezet körébe
tartoznak. A gyülekezet lényege a hit. "Nem tagadtad meg a belém vetett hitet". Mit
jelent ez? Azt, hogy "állhatatosan hittél bennem".

Isten gyermekeinek életben kell
tartaniuk ezt a hitet. Az Úr Jézusba vetett hitünk nem változhat meg. Ez a hit különít el
bennünket a világtól. "Ragaszkodol nevemhez, és a belém vetett hitet nem tagadtad
meg", ez a két dolog az, amiért dicsérte őt az Úr.

"De van valami kevés kifogásom ellened, mert vannak nálad olyanok, akik Bálám
tanítását követik, ki Bálákot tanította, hogy tőrt vessenek Izrael fiai elé, hogy egyenek
a bálványáldozatokból és paráználkodjanak." Bálám pogány volt; nem tudjuk, miért
nevezte Isten őt is prófétának. Miként Sault, Isten Szelleme őt is felindította, de nem
költözött belé. Izrael népének sorozatos győzelme megijesztette Bálákot, és Bálámért
küldött. Azt mondta neki: "Te próféta vagy. Kérlek, átkozd meg Izrael népét". Bálám
megkívánta a felajánlott pénzt, menni akart, és bár Isten először meggátolta ebben,
később megengedte neki, hogy menjen. De képtelen volt rá, hogy megátkozza Izrael
népét. Mivel azonban elfogadta Bálák pénzét és semmit sem tett érte, kényelmetlenül
érezte magát; cselt szItt tehát. A moábiták kérjék meg asszonyaikat, hogy menjenek el
Izrael népéhez. Így a moábita asszonyok egyesültek Izrael népével, Izrael fiai feleségül
vették őket. Ezek a pogány asszonyok magukkal vitték bálványaikat is, és így rávették
Izrael népét nemcsak a paráználkodásra, hanem a bálványimádásra is. Isten haragja
felgyúlt, és megölt huszonnégyezer izráelitát; Moáb azonban megmenekült.

4 Mózes 25. fejezetben olvashatjuk, hogy Izrael fiai moábita asszonyokkal házasodtak össze, de
csak a 31. fejezetből tudjuk meg, hogy ezt a cselszövést Bálám eszelte ki.
Isten megmutatja nekünk, micsoda Pergámum: a pergamon szó a világgal való
házasságot jelenti. Kezdetben a világ szemben állt a Gyülekezettel, most a
Gyülekezet és a világ összeházasodtak. Sokszor elmondtam már, hogy a "Gyülekezet"
(ekklésia) jelentése: a kihívottak közössége. Nem egyesítve a világgal, nem
összeszerkesztve vele, hanem különválasztva tőle, kihívva belőle - ez a gyülekezet.
Bálám módszere lerontja a válaszfalat a Gyülekezet és a világ közt, és az eredmény
bálványimádás.

Itt különösen két dologra kell figyelnünk a paráználkodásra és a bálványimádásra.
Különös, hogy ez a kettő együtt szerepel. Az első korinthusi levélben ez a két dolog
szintén együtt van említve. Testi életünkben ezt a két dolgot gyűlöli Isten, szellemi
életünkben szintén ezt a két dolgot gyűlöli. Hallgassuk csak, mit mond erről Jakab
levelének 4. fejezete: "Nem tudjátok, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel?"
Amit Isten gyűlöl, az a világgal való egyesülés. Ugyancsak szemben áll Istennel a
Mammon. "Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak" (Mt 6,24). Vagy egyiket
szolgálja az ember vagy a másikat. Nagyon fontos látnunk ebből, hogy a Mammon
szemben áll Istennel. Sok bálvány kizárólag a Mammonnak köszönheti létezését. Ma
egyetlen keresztyén ember sem gyilkol, nem is imád öntött bálványokat, de ha
pénzsóvárak vagyunk, a pénz hatalmában bízunk, az felér a bálványimádással. A
bálványok alapja a Mammon, és Isten el akar választani bennünket a Mammontól.
Látjuk, hogy a paráznasághoz kapcsolódik a bálványimádás: éppígy kapcsolódik a
pénzsóvárság a világgal való egyesüléshez. Szeretném felhívni a figyelmet a Biblia
ellentéteire. Ha látjuk a negatívoldalt, akkor látjuk a pozitívat is.

A Biblia mindig szembeállítja a Sátánt Krisztussal, a hústestet a Szent Szellemmel,
 a világot és Mammont az Atya Istennel. A világ szemben áll az Atyával; ezért
mondja l János 2,14, hogy ha"valaki a világot szereti, nincs abban az Atya szeretete".
A Mammon Istennel szembenáll. Ha valaki a  Mammont szolgálja, nem szolgálhatja Istent.
Bálám műve a Gyülekezet egyesítése a világgal. Mikor Nagy Konstantin elismeri a
Gyülekezetet, Bálám tanítását követi és semmi sem nehezebb, mint Bálám művét

megakadályozni. Ma Isten gyermekei nagyok akarnak lenni, gazdagodni akarnak,
és közben nem törődnek a szentséggel és tisztasággal. Engednek a kísértésnek,
engednek Bálám tanításának, és így közvetve megtagadják az Úr nevét.
Itt kiváltképpen Bálámot említi az Úr. Bálám volt az első, aki pénzt keresett prófétai
képességével. Az Újszövetség néhány helyen még említi Bálámot. 2 Péter 2,15 mondja,
hogy Bálám a gonoszság jutalmát kedvelte. Júdás írja, hogy Bálám sóvárgott a
jutalomra. Álljunk meg itt egy kissé. Elképzelhető az, hogy a korintusi gyülekezet
meghívja Pált, és először a szolgálat honoráriumát tárgyalják meg? Elképzelhető az,
hogy a jeruzsálemi gyülekezet szerződésben biztosította Péter apostol évi jövedelmét?
Nem, ilyesmit el sem tudunk képzelni. Eredetileg azok, akik Isten ügyében
fáradoztak, Istentől várták megélhetésüket, és nem fogadtak el pénzt a pogányoktól
(3 János 7). De Konstantin alatt Isten minden szolgája az államkincstárból kapta
fizetését. Alig valamivel 300 után kezdődött meg ez a rendszer.

Aki először elfogadta a fizetést, az Bálám módszerét vezette be, és ha már abban az
időben kérdezte volna meg valaki az akkori apostolokat: "Mennyi a havi fizetésed?",
az már nem lett volna tréfa. És ma már általánosan ez a helyzet, ahelyett, hogy az
szolgálna az Úrnak, aki rá tudja bízni magát, aki pedig nem tudja rábízni magát, az
nem szolgálna neki. Jól meg kell ezt fontolnunk az Úr színe előtt.
A következő mondanivalót az ,,így" szócska kapcsolja a már mondottakhoz a levélben.
Ismét a nikolaitákról van szó. Az Ur kifejezi, hogy elveti Bálám tanítását; és ugyanígy
azt is, hogy a nikolaiták tanítását utálja. Isten maga rendelte el a Bibliában, hogy
milyen legyen a Gyülekezet. Olvassuk el Máté 20,25-28-at:

"Jézus pedig előszólította őket és ezt mondta: tudjátok, hogy a fejedelmek uralkodnak
népeiken, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De ne így legyen köztetek; hanem aki
köztetek nagy akar lenni, szolgáljon nektek, és ha valaki első akar lenni köztetek, legyen
a ti rabszolgátok. Aminthogy az Ember Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért."

Értjük? Az Úr alapította a gyülekezetet, de a fejedelmek és földi nagyságok módján
uralkodó osztály nélkül. Az Úr úgy rendelte, hogy aki nagy akar lenni, az
szolgáljon; és aki leginkább szolgál, az a legfőbb. A nagyság kérdésében nem a
betöltött hivatal a döntő, hanem a végzett szolgálat. Máté 23,8-11-et olvasva ez még
nyilvánvalóbbá válik.

A gyülekezet alapelve, hogy mindnyájan testvérek vagyunk, nincsenek rabbik, sem
 mesterek, sem atyák. Mikor Konstantin államvallássá tette a keresztyénséget, azt tette,
amit Bálám, és következésképpen megjelent a színen a nikolaiták tanításának gyümölcse.
 Az "atyák" rendszere, akik közt legmagasabb rendő a pápa. Amikor valaki megcsókolja a lábát,
azt kell kiáltania: "Uram!" Ugyanakkor megjelentek a vatikáni udvarban a magas hivatalok,
amelyekben sok ország képviselteti magát nagykövetekkel miniszterekkel. Királyokkal körülvéve,
magas hivatalokban, ezek azok, akiket
atyáknak és rabbinak neveznek. Ez a nikolaiták tanítása, amelyet már láttunk.

Ezért óvakodjanak azok, akiknek a világban magas tisztségük és hírük van, hogy a világ
dolgait bele ne vigyék a gyülekezetbe. Ha a nyomorultat, aki melletted ül, nem tudod
testvérednek tekinteni, akkor baj van a keresztyénségeddel. Ha testvérek közt ülsz, és
nem tudsz testvérré lenni köztük, akkor a nikolaitizmus szelleme van jelen általad. A
"nikaolaos" görög szóban a "laos" nemcsak világiakat (közönséges embereket)
jelent, hanem laikust jelent a gyakorlott szakemberrel szemben is. PŐ. az orvos
specialista a hivatásában, s mindazok, akik nem orvosok, laikusok a szemében. Ha az ács
találkozik egy másik ácsmesterrel, mindketten szakemberei ugyanannak a szakmának.
De ha ugyanaz az ács találkozik valakivel a szakmáján kívül, az laikus a szemében. A
nikolaitizrnus ilyen értelemben azt jelenti, hogy a "szakemberek", akik a "szakmán
belül" vannak, uralkodni akarnak a többieken, a laikusokon, akik a "szakmán
kívül" vannak. Ez az, amiről az Úr azt mondja, hogy "ellenére van".

Más az efézusi és más a pergamumi gyülekezet állapota. Az efézusi gyülekezetben még
csak mint egyesek viselkedése található meg a nikolaitizmus, míg a pergamumi
gyülekezetben már tanná lett. Időbe telik, amíg a viselkedésből tanítás lesz. Ha egy
bizonyos magatartást már nyilvánosan hirdetnek, és tanbeli alapjait prédikálják, ez azt
jelenti, hogy már nemcsak így tudnak viselkedni, hanem meg tudják alkotni a magatartás
elméleti alapját is; ez már egy lépés előre. A viselkedés megelőzi a tant. Akkor válik
komollyá az ügy, amikor a tan megjelenik. Néhány éve találkoztam egy gyülekezeti
taggal, aki felesége mellé ágyast is vett magának. Arra kértek, hogy beszéljek a fejével.
Kiderült, hogy nemcsak helyesnek tartotta az ágyas tartását, hanem még bibliai
példákkal is igazolta bűnét. Ágyast tartani, az még csak viselkedés; de ezt bibliai
idézetekkel alátámasztani, az már tan. Így ma nyilvánosan tanítják a nikolaitizmust.
Hogyan alkotta meg Pergamum ezt a tant? Már mondtuk, hogy Konstantin elfogadta a
keresztyénséget államvallásnak, a Gyülekezet összeházasodott a világgal. Aki csak a
birodalom polgára volt, megkeresztelkedhetett; következésképpen a Gyülekezet megtelt
hitetlenekkel. Eredetileg csak testvérekből állott a Gyülekezet, és minden testvér pap
volt. Akkor betódult a Gyülekezetbe egy vegyes sokaság. Ezektől azt várni, hogy
Istennek szolgáljanak, lehetetlen volt. A legkényelmesebb megoldás az volt, hogy
kiválasztottak néhány embert, mondván: "Ti foglalkozzatok a lelki-szellemi dolgokkal; a
többi a köznép, a laikusok tömege". Sokan úgy lettek gyülekezeti taggá, hogy
egyáltalában nem is ismerték az Úr Jézust. Azok tehát, akik ismerték az Úr Jézust, lettek
a "szakemberek"; így megjelent a nikolaitizmus.

Ez a gyülekezet és az állam
összeházasodásának kikerülhetetlen következménye. Amit a nikolaiták Efézusban
tettek, az még csak egyfajta viselkedés volt, Pergámumban tanná lett. A dolog úgy fest,
hogy mostantól kezdve a gyülekezet a "szakemberek" ügye és nem a laikusoké. Azt
tanítják, hogy egészen rendben lévő, ha nem vagyunk szellemi emberek; a szellemi
életünk dolgát a "szakemberekre" bízhatjuk; mi, köznépből valók foglalkozzunk
csak nyugodtan világi ügyeinkkel. És kialakul a tan, mely szerint kétféle ember él a
Gyülekezetben: vannak, akik a szellemi ügyekkel foglalkoznak, mások a világi
dolgokkal. A közönséges ember számára elég, ha részt vesz az összejöveteleken,
mással nem kell törődnie. Ha valaki itt alkalmazni akarná az 1 Korinthus 14.
gyülekezeti összejövetelekről szóló tanítását, az már nem menne. Bálám doktrinája
bevezeti a nikolaiták tanítását.

Azt hiszem, ez az, amit az Úr a legjobban gyűlöl; ezért különösen figyelnünk kell rá.
Elismerem, hogy van különleges szolgálatra való elhívatás. Azt is elfogadom, hogy míg
Pál a szolgálattal egy időben sátorkészítéssel is foglalkozott, Péter és János és Jakab
teljesen az igehirdetésnek szentelte életét. De ma, amit a testvérek helyzetének hívunk,
az nincs összekapcsolva a szolgálat helyével. A helyi gyülekezetben az ottani testvérek
elöljárók és szolgálók legyenek. A szellemi ügyekre való gond valamennyi testvér
ügye; ők a papok. Az elöljárók nem végezhetnek el mindent helyettük; az ő
feladatuk csupán a "felügyelet". S ha a gyülekezet munkásai megjelennek a
gyülekezetben, semmivel sem többek bármely testvérnél. Itt a különbség a nikolaiták és
a testvérek közössége közt.

A Bibliából megtudhatjuk, hogy valamennyi testvér
bizonyságtevő, csak az apostolok több tanúságot tesznek. Jellegükben azonosak, csak
szolgálatukban van fokozati különbség. A nikolaiták tanítása ezt teljesen megfordítja; a
szellemi ügyekre való gondviselés egy különleges osztályba tartozók dolga. Ezt Isten
színe előtt vissza kell utasítanunk, mert ha ez az eset fennáll, a gyülekezet világivá lehet,
és megelégedhet egy néhány szellemi szolgával. A gyülekezet kiválaszt néhány
különlegesen szellemi embert, hogy a szellemi dolgokkal törődjék. Ők egy külön
osztállyá lesznek a szellemi ügyek útján.

A világegyház lelkiatya-rendszere, az
államegyházak klerikális rendszere, és az independens egyházak lelkipásztori
rendszere e tekintetben azonos természetűek. Valamennyien nikolaiták. A Biblia
csak testvéreket ismer. Van pásztori adottságú ember, de nincs lelkipásztori
rendszer. A lelkipásztori rendszer már emberi tradíción alapul. Ha Isten gyermekei
nem hajlandók visszatérni a kezdeti állapothoz, tehetnek, amit akarnak, az nem
lesz jó. A gyülekezetnek nem szabad a világgal egyesülnie, és nem szabad
hitetleneket befogadnia, különben könnyen elfogadja a nikolaiták tanítását. Az
embereket el kell választanunk a világtól, mielőtt befogadnánk őket a gyülekezetbe.
Ha csak egy hitetlent beengedünk a gyülekezetbe, az már nem gyülekezet, hanem
világ. A gyülekezet szentségét és különállását minden áron fenn kell tartanunk.

"Térj meg azért; ha pedig nem, hamarosan ellened megyek és vívok azok ellen
szájamnak kardjával."

Itt az Úr nagyon erős kifejezést használ. Ha nem akarsz megtérni, megbüntetlek
téged szájamnak kardjával - azaz İ megbünteti és megítéli az ellene lázadókat. Kérjük
Istent, hogy ne legyenek köztünk nikolaiták! Úgy érzem, hogy ha a Gyülekezet megőrzi
szellemi mivoltát, akkor nincs benne helye a nikolaitáknak. A nikolaiták csak akkor
jelennek meg, ha a Gyülekezet elvilágiasodik. Isten először azt kívánta Izraeltől, hogy
az egész nép pap legyen. Csak mert Izrael vétkezett, azért választotta külön a leviták papi
törzsét. Amikor a Gyülekezet elvilágiasodott, akkor lett az Isten szolgálata csupán
néhány ember dolga. Most Isten akarata az, hogy a Gyülekezet minden tagja
szellemi dolgokkal foglalkozzék.

,,Annak, aki győz, enni adok az elrejtett mannából, és adok neki fehér kövecskét és a
kövecskén új írott nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja."

A győztesnek két dolgot ígér: az egyik az elrejtett manna, a másik a fehér kövecske. Az
elrejtett manna nem azonos a pusztai vándorlás mannájával. Mikor Izrael népe a pusztában
vándorolt, naponta manna hullt az égből, hogy táplálja őket. Azután Mózes megparancsolta,
hogy egy aranyedényt töltsenek meg egy hómer mannával, és helyezzék el a
frigyládában. Mi kor a késő utódok kérdik majd, mi ez, elmondhatják, hogyan hullatott
Isten mannát, hogy táplálta őket a pusztában, amit a frigyládában elhelyezett manna
igazol majd (2 Mózes 16,14-35).

A késői utódoknak, akik nem tudják, hogy milyen volt
a manna, megmutathatják majd a frigyládában lévő mannát, és abból megtudják. De
egészen más kapcsolatban vannak az eltett (elrejtett) mannával azok, akik ettek mannát.
Akik nem ízlelték, azoknak nincs ilyen emlékük róla, noha tudták, hogy mi az. Aki győz,
annak az Úr ad enni az elrejtett mannából, hogy legyen ilyen emlékük.
Istennel kapcsolatos élményeink mindegyike drága, és nem vész el. Sok testvérem kérdi
tőlem: mindaz, amit átéltünk, Isten előtt használ majd az örökkévalóságban? Aki tudja az
elrejtett manna jelentését, az tudja, hogy lesz-e haszna, vagy sem. Ha az "elrejtett
mannát" megláthatjuk, akkor egyszer majd visszatekinthetünk a "mindennapi manná"-ra.
Akármilyen próbákkal teljes és könnyhullatásos legyen is a jelenünk, egyszer majd,
mindez emlék lesz. Számomra az elrejtett manna ugyanaz, mint a mindennapi manna.
Akik soha nem látták a mannát, azok nem emlékeznek majd rá ama napon, amikor
meglátják az elrejtett mannát. Tudják ugyan, hogy van vezérlő kegyelem, de soha nem
ízlelték azt. De akik kóstolták azt, azok telve lesznek reá való emlékezéssel. Az elrejtett
manna a Biblia nagy alapgondolatai és nagy kincsei közé tartozik. Egykor majd a
mennyei, az elrejtett mannával tápláltatunk. Ha e világban nem kapunk sebeket, nem
tartozunk a győztesek közé. Ha nem mentünk át földi szenvedéseken, akkor az
eljövendő világban, még ha kapunk is az elrejtett mannából, nem ismerjük fel az
ízét, mert nem lesznek vele kapcsolatos emlékeink. Ne gondoljuk, hogy amit ma
átélünk, annak nincs jelentősége. Egyetlen élmény sem vész el. Ama napon minden
élményünkre vissza tudunk majd emlékezni. Ne mondjuk azt, hogy a mennyek
országában már mindez mindegy lesz. Nem, semmi sem mindegy.

E földi világban átélt
tapasztalataink közvetlen kapcsolatban vannak a mennyei örömökkel. Az elrejtett manna
ismerős azoknak, akik tudnak róla, és ismeretlen azoknak, akik nem tudnak róla. Ma
szenvedéseken és megpróbáltatásokon megyünk át; ama napon az Úr letörli majd a
könnyünket. Hogyan ismerhetné a letörlött könnyek gyönyörőségét az, aki itt nem
hullatott könnyeket?

Van még egy jutalom, a fehér kő, melybe be van írva a győztes neve. Az Úr új nevet ad
majd neki, olyan nevet, amely megfelel az Úrral való kapcsolatának. Egy testvér azt
akarja, hogy én válasszak számára új nevet, de nem tudom, hogy ha ezt meg is tenném,
utána nem kellene-e megváltoztatnia még egyszer. Az Úr fehér kőre írja nevedet; ezt a
nevet csak az Úr ismeri majd és te. A győztes nem valami különleges nevet kap, azt a
nevet kapja, amelyre rászolgált. Remélem, hogy az Úr megnyitja szemünket,
felismerjük az utat, amely a győzelem felé vezet, és megkapjuk az elrejtett mannát
és az új nevet."

Az Úr a mi igazságunk...


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #73 Dátum: 2018. Október 11. - 19:59:26
[valasz author=Kamilla link=topic=26.msg88037#msg88037 date=1539267162]

[/valasz]

Mi az, amit nem értesz?
:szelid:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #74 Dátum: 2018. Október 11. - 20:06:43
Amikor egy gyülekezet bibliai minta szerint próbál működni, az nem biztos hogy Istennek is tetszővé válik a többiek közt.

pl ezt a mondatot sem értem. Nem tetszik Istennek, ha bibliai módon akar működni egy gyüli?

Idézet
Ilyenkor nincs másról szó, mint hogy többen követni próbálnak egy olyan működési elvet, amit felismertek a Bibliából.
Ez viszont sok tekintetben elavúlt, ill. nem biztos hogy megfelel a mai társadalom igényeinek.
Mióta kell megfelelni a kor igényeinek? A világnak?

Idézet
Persze próbálkozni érdemes, csak ne álljunk elő az Isten akarata szerinti működés igényével.
Miért ne?

Idézet
A gyülekezetek éppen úgy működnek, ahogy azt Isten megengedte.
A konkoly együtt növekszik a búzával.
Igen, Isten megengedte, de vajon nem akar rajta változtatni? Nem értelek, bocsi...  nemertem    :szelid:
« Utoljára szerkesztve: 2018. Október 11. - 20:56:54 írta Kamilla »

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.