Szerző Téma: Szikszai Szabolcs gondolatai  (Megtekintve 34078 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #60 Dátum: 2014. Március 07. - 20:49:12
Egyik nagy kedvencem, Joyce Meyer
mondata: „Tedd meg, amit meg tudsz
tenni, hogy Isten megtegye, amit te már
nem tudsz megtenni.” Világklasszis
megfogalmazás. Tízezer oldalt lehetne
írni arról, hogy ez pontosan mit is
jelent, de ez a mondat azért zseniális
meg tízezer oldalnyi infó van
belesűrítve. Ezt a mondatot a 38 éve
beteg ember története kapcsán
mondja. Amikor ezt a tanítását
hallottam, kikerekedett a szemem,
mert SOHA nem hallottam még ebből a
szemszögből erről a történetről, pedig
elhihetitek, eléggé sok prédikációt
hallottam már életemben. Van egy
ember, aki fekszik már 38 éve egy
olyan tó partján, amelynek évente
egyszer egy angyal felkavarja a vizét,
és akkor, aki először belép,
meggyógyul. Hallottam én már
mindenféle üzenetet erről: Isten
gyógyító hatalmáról, az emberek
közömbösségéről, akik nem segítenek a
betegen, a várakozásról, a
kiszolgáltatottságról, és végteleníteni
lehetne a sort. Egy valamiről nem
hallottam addig soha: arról a 38 éve
beteg emberről. Pedig a történet
üzenete pont benne van elrejtve.
El is panaszolja Jézusnak, hogy „Nincs
emberem, Uram…” mennyire tipikus,
nem? Pop-cornnal a kezünkben
olvassuk a történetet, és sírunk, mint
egy elsős gimnazista lány, mert annyira
magunkra ismerünk benne. Hát ez az,
NEKEM nincs emberem, Uram. Ezek az
önző, gonosz emberek. Én szegény.
Csak úgy süt az önsajnálat ebből a
mondatból. Ráadásul kinek van joga
megkérdőjelezni, hogy nem sajnálhatja
magát, hiszen szerencsétlen 38 éve
beteg. 38 éve minden egyes nap kiviszik
oda a tó partjára, majd este hazaviszik.
Szerencsétlennek lehetséges, hogy 38
alkalma volt arra, hogy
meggyógyuljon. Na, tessék. Nem
tudom, pl. így belegondolt-e ez a fickó
valaha: 38 alkalom. Nem az volt, hogy
egy sem, hanem az, hogy volt 38, de
egyikkel sem tudott élni. Várt, hogy
majd valaki MÁS él helyette a neki
adott lehetőséggel. Tudom, nekem is
átfutott a fejemen, hogy biztos őrölt
sokan voltak ott, és mindenki jobb
helyzetben volt ennél a betegnél.
Szegénynek az ágyát kellett cipelnie
magával, vagy földön kúszva menni. A
kérdés aztán mégis az bennem, hogy
miért nem a tó partján várt? Hol várt ez
az ember? Nem tartom kizártnak, hogy
kényelmesebb várakozást akart és jó
távol volt a parttól, hogy ne kelljen
tolongani a többiek között
FELESLEGESEN. Ez az ember kényelmes
alkat volt. Aztán megmozdult a víz, te
meg valahol egy kilométerre eszegeted
a sóletedet, és persze, hogy nem érsz
oda SEHOGYAN. Még helikopterrel sem.
Nincs emberem? Egy sugármeghajtású
repülőgép sem segít, ha annyira távol
vagy, hogy esélyed sincs odajutni.
Rájöttem, hogy ez nagyon jellemző
ránk, emberekre. Rám is. Vágyunk,
vágyakozunk, sajnálkozunk, szeretnénk
megkapni, de kényelmesen csücsülünk
valahol a távolban, és nem teszünk
semmit. Nem tesszük meg, ami ránk
vár. Isten adja a lehetőségeket a tónál,
te meg tényévekre vagy az Isten adta
lehetőségektől, mert TE így döntesz. Te
nem könyökölsz. Nem vagy ott a tónál.
Nem vagy ott ugrásra készen
FOLYAMATOSAN. Csak sírsz, hogy nincs
embered. Hát persze, hogy nincs, mert
még saját magadon sem tudsz segíteni.
„Tedd meg, amit meg tudsz tenni, hogy
Isten megtehesse, amit te már nem
tudsz megtenni.” Ez az ember nem
tudta magát meggyógyítani. Világos.
De annyit megtehetett, hogy ott
legyen, ahol lennie kell. Nem a
közelben. Az nem elég, hogy nem
valahol máshol vagy. Ott.
Gyerekkoromban sorba kellett állnunk
a kenyérért. Általában gyerekek álltak
a sorban. Vagy ott álltál egész nap, míg
nem hozták a kenyeret, vagy nem
kaptál kenyeret. És akkor hiába
mondtad, hogy de én itt voltam a
közelben, csak annyira kényelmetlen
és unalmas volt ott várni. Aztán volt
olyan is, hogy egész nap ott vártunk a
sorban, és mégsem jutott kenyér. De
másnap ügyesebb voltam, és hamarabb
mentem, hogy hamarabb sorra
kerülhessek. El sem lehetett volna
kergetni abból a sorból. Szerintem ez
hiányzott ebből a fickóból. Olyan ember
volt, aki valaki MÁST szívesen
odaállított volna a tó partjára,
miközben ő koktélt iszogat valahol a
távolban, talán egy hegyoldalban az
árnyékban. Azt szerette volna, hogy a
lehető legkényelmesebb módon kapja
meg azt, amit szeretne. Hogy neki ott
se kelljen lenni. Szép kis kilátások,
nem?
Az árulja el ezt az embert, amit Jézus
mond neki: vedd fel az ágyadat, és járj.
Gyerünk! Dolgozz! Ne csak te járj, de
vedd fel az ágyadat is, és azt is vidd
magaddal. Érezd meg a tevékenység
ízét. Kelj fel, vedd fel az ágyadat, és
járj. Nem lehetett egyszerű
megtanulnia ennek az embernek ÉLNI
azzal, amit kapott.
Természetesen lehetett egészen más a
szituáció. Lehet, hogy teljesen más volt
az az ember. Az igazság az, hogy csak
feltételezhetjük, hogy milyen volt a
hozzáállása. Sajnálhatjuk, vagy
elmarasztatjuk, de nem tudjuk, VELE mi
volt. A lényeg, hogy végül
meggyógyult. Abban teljesen biztos
vagyok, hogy ezzel óriási kihívás elé
került: 38 év bejáratott élet után
elkezdeni valami egészen mást. Nehéz
ügy. Lehetséges, hogy félt is ettől.
Engem így fogott meg a történet.
Nekem ez így nagyon betalál. Én úgy
érzem, én vagyok az a 38 éve beteg
ember, bár még nem vagyok 38 éves.
Engem így pofozott fel ez a történet.
Értsd így te is.
SZIKSZAI SZABOLCS

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #61 Dátum: 2014. Március 26. - 21:41:40
Uram, vedd el az életem, mert jobb
meghalnom, mint élnem – mondta
Jónás egy nehéz és megítélésében
ellentmondásos életszakasz után. Nem
tudom egyedül vinni ezt az egész népet,
mert túl nehéz nekem. Ha így bánsz
velem, inkább nyomban ölj meg, légy
ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen
látnom nyomorúságomat! – mondta
Mózes amikor úgy érezte, túl nagy
teher nehezedik rá, mert mindenki tőle
várta a megoldást. Elég most már,
Uram! Vedd el életemet, mert nem
vagyok jobb elődeimnél! – mondta Illés
ellenségei elől menekülve egy
rekettyebokor alatt. “Miért is nem
haltam meg, mikor megszülettem?
Miért nem múltam ki, mikor anyám
méhéből kijöttem?- Mondta Jób, miután
elveszítette családját és minden
vagyonát. “Átkozott az a nap, amelyen
születtem,ne legyen áldott az a nap,
amelyen anyám szült! … Miért nem
öltek meg anyám méhében, hogy
anyám lett volna a sírom, méhe örökre
terhes maradt volna!Minek is jöttem ki
anyám méhéből, ha csak gyötrelmet és
szenvedést látok, és napjaim
szégyenben érnek véget?!” – mondta
Jeremiás próféta, akinek a legkevésbé
sem volt egyszerű élete. „Atyám! ha
lehetséges, múljék el tőlem e pohár, de
ne úgy legyen, amint én akarom, hanem
amint te.” – mondta Jézus
kétségtelenül érezhető aggodalommal.
Senki nem mondja el nekünk, ezért nem
is tudjuk, míg magunk meg nem értjük,
hogy milyen hosszú út vezet Jézus
mondatának első felétől a második
feléig. Hogy gyorsan oda lehet hadarni
a mondat második felét is, de hogy nem
tudok ott lenni mögötte és nem lesz
őszinte a mosolyom, az biztos. Senki
nem mondja el nekünk, hogy nehéz út
vezet a múljékelepohártól a
legyenmegateakaratodig. Gyakran el
sem indulunk. Mondogatjuk, egyfajta
önszuggeszcióként, hogy legyen meg a
te akaratod, de közben abban
reménykedünk, hogy de ugye Uram,
neked nem ez az akaratod? Ugye, jót
terveztél az életem felől, szívből
örülsz, mikor jót tehetsz velem? Ugye,
ugye? Szépen lezongorázzuk
magunkban, hogy á, nem várhatja Isten,
hogy kiigyam e poharat. A magam
keserű poharát, mert nyilván Jézusét
nem tudom. Mert Isten jó tervezett
nekem. És benne is vagyunk a probléma
sűrűjében.
Én tényleg nem értem, hogy hogyan
jutottunk el a szenvedő megváltó
képétől a probléma-mentes
kereszténység üzenetéig. Komolyan
nem értem. Egy épkézláb
magyarázatom van erre: az ember
megrögzötten hazudik. Magának
hazudik a legtöbbet. Azt hiszi, ha azt
hazudja, hogy az élet nem nehéz, és
Jézus pont azért jött, hogy nekem
könnyű legyen, akkor minden meg is
van oldva. Odahazudjuk a keserűpohár
után a legyenmegateakaratodat. És a
teakaratod alatt azt értjük, hogy ugye
Uram, minden simán fog menni? Ugye,
velem leszel. Szóval az érdekes az,
hogy Isten soha, sehol nem ígérte, hogy
minden simán fog menni. Nem
ígérhette, mert nem megy simán.
Amióta az ember úgy döntött, hogy túl
simán megy minden abban a világban,
ahol minden jó, azóta semmi sem megy
simán. Még a hit sem. Minden őrült
nehéz. Még Isten fiának is a megváltás.
Még Jézusnak sem volt egyszerű.
Semmi nem megy simán. Ami túl simán
megy, az gyanús. Előbb-utóbb kiderül,
hogy valami nem oké.
Miért akarjuk mi állandóan elhitetni
magunkkal, meg egymással, hogy aki
Isten szereti, annak minden király lesz,
minden elsőre megy, minden klappol?
Az, hogy akik Istent szeretik, azoknak
minden a javukat szolgálja – az más
történet. Ha megnézem, hogy mi
szolgálta eddigi életemben a leginkább
a javamat, és mi az, amiből
hosszútávon igazán sokat profitáltam,
akkor azt látom, hogy mind olyan
dolog, amit akkor NAGYON nehéz volt
elviselnem. Ezt mondtam: túl nehéz.
Talán Isten a teher alatt nő a pálma
filozófiáját vallja. Nem tudom.
Szóval az élet TÚL nehéz – mondjuk mi.
És nem állunk messze az igazságtól.
Három betű választ el tőle: t.ú.l. Mihez
képest t.ú.l. nehéz? Gondolom, az
általad elvárt nehézségi szinttől. Ez a
három betűs szó keseríti meg az
emberek életét, és ennek a három
betűs szónak a gondolkodásomból
történő kihajítása a legnagyobb lépés a
legyenmegateakaratod felé.
Egyszerűen csak ezt mondom: az élet
nehéz. Egy megállapítás. Mintha azt
mondanám: ez a paprika csíp. Elsőre
meglepődöm, méltatlankodom, mert
nem bírom a csípőset, de legközelebb
tudni fogom, és azért harapok bele,
mert akarom, mert szeretem, mert
rajongom a csípősért. Az élet nehéz.
Önmagában ennek a ténynek az
elfogadása teszi egyszerre könnyűvé
az életet. Az élet nehézsége ellenére
könnyű, ha tisztában vagyok vele, hogy
az élet nehéz. Nem könnyű megélni, de
ha tudom, hogy nehéz, képes vagyok
örülni annak, hogy nehézsége ellenére
számos területen tök ügyesen
elboldogulok. Van, ahol nem, és van
ahonnan nem is menekülhetek, mert az
én keserű poharamat senki más nem
ihatja ki, mint ahogyan Jézusét sem
ihatta ki más. Ezzel Jézus tökéletesen
tisztában is volt. Vállalnom kell azokat
a nehézségeket, amelyek azzal járnak
együtt, hogy az vagyok, aki.
SZIKSZAI SZABOLCS

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #62 Dátum: 2014. Március 26. - 22:31:25
Köszönöm Csaba, hogy megosztottad. Amiket itt Szabolcs megfogalmaz, úgy gondolom, hogy jó hogyha azokon elgondolkodunk és azok alapján magunkat megvizsgáljuk és kérjük Isten kegyelmét, segítségét, hogy eljuthassunk az őszinte legyen meg a te akaratodhoz.

 :int



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #63 Dátum: 2014. Március 26. - 23:02:01
Ámen!

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #64 Dátum: 2014. Április 15. - 21:59:24
Mit csinál a magvető? Vet. Ilyen pofon
egyszerű. Mindenhová szór. Ez a dolga.
Ha nem szór, esély sincs a folyamathoz.
A mag elszórása teremti meg a
lehetőségét annak, hogy valami
elkezdjen növekedni. Ennyi. A magvető
mindenhová szór. Tudom, általában ezt
„az igére” szoktuk érteni, de szerintem
ebben a történetben messze sokkal-
sokkal-sokkal több van. Ez egy
esszencia. Maga az élet működésének
elve. Tegnap éjjel összeállt bennem.
A magvető vet. A mag hullik. A föld
befogadja, és gyümölcsöt hoz. Ennyi az
egész. És ha még ezt sem érteném,
elmondja úgy is, hogy a magvető vet. A
mag repül. A föld nem fogadja be, mert
kőből van, és a mag meghal és nem hoz
gyümölcsöt. De úgy is, hogy a magvető
vet, a mag repül, a föld befogadja,
kihajt a mag, de a környezetében növő
gyomok győznek, és elhal a mag.
MINDENHOL világos, hogy a magvető
vet. Ennyi. A megvetőnek semmi köze a
földhöz. És most már abban is biztos
vagyok, hogy itt egyáltalán nem arról a
Pál apostol szerinti gyülekezetépítési
modellről van szó, hogy ki plántálta, ki
öntözte, ki trágyázta (ebben sokan
szívesen részt vesznek :p) és ki aratta
le a babérokat. Ennél messze
esszenciálisabb. Pál egy szimpla
vezetéselméleti összefüggést világít
meg, és az is megér egy misét és
nagyon fontos, de EZ itt egészen más.
Ez az alapokat rakja össze neked. Jézus
nem véletlenül magyaráz.
Mondom, hogy mire jöttem rá, és
nagyon gáz, de nekem is most állt
egybe. A magvető vet. Magokat szór.
Ennyi a dolga. Nem végez bonyolult
kutatásokat és nem gén-manipulálja a
magot, hanem egyszerűen szórja. Nem
ő hozza létre a magot. A mag már
adott. Nincs baj a mag minőségével.
Ami a MAGVETŐT illeti, neki az a dolga,
hogy SZÓRJA a magot. És egyben ez a
felelőssége is. Ez nem kevés! Igen ám,
de a magvetők (így köztük én is) túl
lealacsonyító és leegyszerűsítő
szerepnek érezzük ezt a magvetősdit.
Ezért fontosabb terepekre igyekszünk
evezni. Pl. létre akarunk hozni olyan
magokat, amelyek MAGUKTÓL
szóródnak szét. SŐT, olyan mutáns
magokat, amelyek erőszakkal
meghódítják a földeket. Amelyek
megparancsolják a földnek, hogy
teremjen. Szóval manipulálunk a
maggal. Legalábbis azt hisszük. De ez
csak illúzió, mert a maggal minden oké.
Isten évezredek óta kiváló minőségű
saját szabadalma. Optimális
körülmények között száz esetből
százszor százszoros hasznot hoz. Kiváló
termék.
Az időnk egy másik jelentős részét az
teszi ki, hogy a földeket próbáljuk
meggyőzni, hogy teremjenek.
Rámegyünk a számokra. Nem oké, hogy
csak két mag kelt ki. Nem, én tízmillió
hektárt akarok. Gyors meggazdagodást
akarok. Be akarom zsebelni az
elismerést, hogy én milyen frankón
király magvető vagyok. Persze, nem
vagyok. De eljátszom. És mennyien
járnak a gyülekezetbe… lefordítva:
mennyire vagy hatékony magvető?
Milyen a kikelési rátád? Mintha az az én
érdemem lenne, hogy kikel-e a mag!
Nem, abszolút nem szempont a
magvető munkájában, hogy a mag
kikel-e, mert az ő dolga, hogy hintse. A
föld ADOTT. Mert a föld az emberi szív!
És akkor itt az utolsó összetevő, drága
testvéreim az Úrban, ez pedig a föld.
Hihhetetlenül mérhetetlenül brutálisan
sok energiát fektetünk abba, hogy a
köves talajt termővé tegyük,
legyomírtózzuk a gyomos talajt, és
beszántsunk minden utat, hogy ne
legyenek útszélek, és barátocskám,
rájöttem, hogy ez mind-mind TELJESEN
felesleges munka. Amikor a magvető
ezekkel foglalkozik, akkor nem a
munkáját végzi. Nem hinti a magot,
hanem a földet akarja jóvá tenni, pedig
a föld adott. Nem terem mindehol
gyümölcs. Ez egy kemény történet, de
megértettem, hogy aki tényéleg
elkötelezett a szolgálatban, abban
előbb-utóbb tuti felvetődik az a kérdés,
hogy ebben benne kell legyen Isten
keze, mert hogy az emberek nem azért
térnek meg, mert mi azt akarjuk,
hanem azért, mert Ő úgy akarja. De
akkor miért nem tér meg mindenki? Na
EZ az, ami nem az én dolgom. Én inkább
csak hintem a magot.
 Szikszai Szabolcs

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #65 Dátum: 2014. Április 15. - 22:07:48
 O0



Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #66 Dátum: 2014. Április 16. - 06:05:32
 O0

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #67 Dátum: 2014. Április 21. - 20:07:19
Van a Bibliában egy kifejezés, amit
nagyon szeretek, és amit gyakran
használ a Biblia az ember-ember és az
Isten-ember kapcsolatra is. Ez pedig a
színről színre látás. Színről színre. Ez
nem egyszerűen azt jelenti, hogy
egymással szemben állunk fizikailag,
vagy egymás szemébe nézve, hanem
egy olyan szembenállást jelent, amikor
egymást a maga teljességében látjuk.
A pillanat, amikor lehullik minden
maszk, minden szerepjáték háttérbe
szorul, és ott vagyok én, meg ott vagy
te úgy, ahogyan mi vagyunk. Csak mi
ketten. Mindig két személy között
történik. Szeretem ezt a kifejezést,
mert úgy érzem, Isten állandóan erre a
szemtől szemben állásra hív
bennünket. Hogy vele a magunk
valójában álljunk meg, szemben vele,
és egymással is. Ilyen szemtől szemben
állás az, amikor Mózeshez szól az Úr az
égő csipkebokorból, és Mózes leoldja a
saruit. A hely, ahol állsz annyira szent,
hogy illetlenség lábbeliben
megközelíteni. Leoldott saruk. Mezítláb.
Mezítelenül. A magam teljességében. A
csupasz láb mindig valami egészen
intim és megszégyenítően őszinte
dolgot jelent. Jézus azt mondja, hogy
akkor most megmosom a lábaitokat.
Péter annyira érzi, hogy ez túl sok, hogy
szabadkozik, hogy az enyémet bizony
nem mosod meg. Ne alázd meg magad
ennyire, Uram. Soha nem leszünk már
ugyanazok egymás számára, ha
megmosod a lábam. Jézus, aki egyszer
megmosta a lábam. Visszavonhatatlan
viszonyulást teremt. Jézus is így látja,
de mégis egészen másként. Ha nem
moslak meg, nem vagy az enyém. Ne
tartozol hozzám. Bűneidben maradsz.
Péter persze, amikor leesik a tantusz,
azt mondja, ami rá annyira jellemzően
túlzó: ne csak a lábamat, hanem az
egész testemet. Istennel való
kapcsolatunk egy kifejezetten intim
kapcsolat. Van a pszichológiában egy
fogalom arra, amikor valaki
mechanikailag gondolkodik a
kapcsolatokról, úgy nevezi az ilyen
embereket, hogy intimitáskerülő. Úgy
érzem, mi is ilyen intimitáskerülők
vagyunk Istennel. Ez ellenérzést vált ki
belőlünk, és sok –sok belső konfliktust
szül, mert mégiscsak érzi az, aki egy
szeretetkapcsolatban van, hogy nem
így kellene ennek lennie. Nem lenne
szabad, hogy derogáljon, hogy
megmossa a lábamat. Nem kellene
félnem, hogy netalán büdös a lábam,
vagy nem vágtam le a körmöm, hogy
nem vagyok szalonképes. Az intimitás
épp saját szalonképtelenségünk
vállalása. Az intimitáshoz bátorság kell.
Önfeltárás. Meztelen lábak, meztelen
testek és meztelen lelkek jelzik az
intimitást. Az illendőség egészen
átértékelődik egy intim kapcsolatban.
Feszengünk, amikor Isten túl közel lép
hozzánk, mert úgy érezzük, ez nem illő.
Nem illő elpityeregni magunkat egy
igehirdetés alatt. Én ezt nagyon
átérzem. Lelkészként egyszer, még az
egyetemen történt meg velem, hogy
egy imádságomban annyira közel
kerültem Istenhez, akihez imádkoztam,
hogy eleredtek a könnyeim. Én nem
vagyok ilyen sírós típus. Ez szerintem
baj. Egy időben annyit sírtam, hogy már
nem bírtam, még kamasz koromban, és
egyszer eldöntöttem, hogy nem fogok
sírni. A fiúk egyébként sem sírnak. Jó
nagy gátak és gátlások vannak a
férfiakban. Bennem is. Akkor mégis
valahogy annyira mindegy volt, hogy
milyen szerepben vagyok, hogy nem
vagyok egyedül, hogy tökre nem illő
sírni, minden megszűnt, csak én voltam
és Isten. Szemtől szemben. És
eleredtek a könnyeim. Ez egy
igehirdetés-gyakorlat volt, és a
diáktársaim, és a tanárom is
egyetértettek abban, hogy ilyet nem
szabad csinálni. Nem teheti meg egy
lelkész, hogy elerednek a könnyei, mert
az nem illik. Szerintem ez a szentség és
az érintettség teljes félreértése. Ne
szerepelj. Ne légy hatásvadász, de légy
hiteles. Azóta is volt néhány olyan
istentisztelet, amikor vagy én
imádkoztam, prédikáltam, vagy
másokat hallgattam, és úgy éreztem,
hogy megfojtanak az érzések, és
legszívesebben bőgni kezdtem volna,
mint egy gyerek, de nem tettem, mert
nem illik. Pedig de. Én könnyen járatom
a számat erről, mert bennem is baromi
erősek ezek a gátlások, de ILLIK. Illik
Isten közelében annyira megérintetté
válni, hogy fennhangon sírsz, vagy csak
simán elerednek a könnyeid. Valami
sajátosan bensőséges pillanat ez. Ott
vagytok, és egyáltalán nem érdekes,
hogy ki van még ott abban a
pillanatban, mert te szemtől szembe
kerülté Istennel. Sajnálom, hogy nem
tudok sírni. Sírás helyett írok. Így
csordulnak túl az érzelmeim. Szeretek
érzelmi indíttatásból írni, bár – ahogyan
erről már írtam is korábban – ez is
meztelenség. Nagyon nagy bátorság
kell hozzá. Úgy szoktam mondani, hogy
ezeket gyomorból írom. Ott szorít,
gyomortájt. Az ókori zsidó ember erre
ezt mondta: a bensőm. De a benső nem
a szív, mint ahogyan mi gyakran
fordítjuk, vagy használjuk . Áldjad én
lelkem az Urat, egész bensőm az ő
szent nevét. A benső szerintem épp ez,
valahol gyomortájt, az a szorító érzés,
ami dobja ki magából az érzelmi
indíttatású megnyilvánulást. Mert az
intimitás nem racionális. Az intimitás
teljesen irracionális. Épp az a lényeg,
hogy nem szűröd át az illendőség és a
társadalmi norma szűrőjén, hanem
hagyod, hogy kijöjjön. Mint amikor sírsz,
amikor nem lenne szabad. Mert talán
soha sem szabad. Valaki megmossa a
lábad. Irracionális. Nem kell rá
magyarázat. Nem kell indoklás, ok-
okozati összefüggés, nem kell komplett
filozófia. Nekem úgy tűnik, Jézus és a
tanítványai ebben voltak annyira
brutálisan újszerűek: mély lelki
érintettség jellemezte őket, intimitás.
Nem racionalizáltak. Színről színre állni
egymással, Istennel – ez nagyon
hiányzik. Azok az ünnepélyes
pillanatok, amikor leoldod a sarudat, és
meztelen lábakkal lépsz be Isten
jelenlétébe. Mert itt van. És te
megkérdőjelezhetetlenül ÉRZED, hogy
van. Ott van. Benned van. Veled van.
Elvehetetlen tőled, és te elvehetetlen
vagy tőle. Úgy kellesz neki, koszos
lábbal, és szalonképtelenül. Vállal. És
igen, sírnál az örömtől. Valahol itt
kezdődik az érett hit. Ami előtte van,
csak játék és szerep.  Isten színről
színre lát, ahogyna még én magamat
sem. Nem kell a szerep. Arra vár, hogy
letegyem a maszkot. Itt vagyok Uram.
Itt vagyok.
SZIKSZAI SZABOLCS

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #68 Dátum: 2014. Május 21. - 17:26:44
Hogy mennyire szeret? Azt te el sem
tudod képzelni. Ismeretlen szeretettel
szeret. Sokféle szeretet ismerős.
Ismerős a szeretet, ami elvár cserébe.
Mihelyt nem teljesül az elvárás,
megszűnik a szeretet. Ismerős a
szexualizált szeretet: a testedet
akarom. Ismerjük a szakmai szeretetet:
a tudásodat akarom. Ismerős az
érdekszeretet: a jó kapcsolataidat
akarom. Ismerős az a szeretet is, ami
önmagát szereti benned: magamat
akarom belőled. Ismerős az a szeretet
is, ami önmagát akarja megvalósítani
általad: szeretlek, ha olyan vagy, mint
én. Ismerős a majd-megeszlek szeretet
is, ami felemészt és végül egyikőtök
sem tudja, kinek hol vannak a határai.
Ezeknek a szereteteknek egy közös
vonása van: mind el akar venni tőled
valamit. Ilyen szereteteket ismerünk.
Ezek a szereteteink. Ösztön-
szeretetek. Túlélés-szeretet.
Aztán azt halljuk, hogy Isten szeretet –
és nem csodálom, hogy mindenféle
szereteteink jutnak eszünkbe. És arra
gondolunk: ha megteszem, amit
parancsol, akkor MAJD szeretni fog.
Vagy, ha a szexuális zsongáshoz
hasonló rajongással szeretem, akkor ő
is szeret. Vagy ha szeretem magamat
benne, megkapom, amit akarok. Vagy
szeretem, mert protekció: akkor
minden jól alakul majd. Megúszhatom a
mélységeket. Mindig magasság. Azt
hiszem, Isten majd-megeszlek
szeretettel szeret, és magába olvaszt,
ahol megszűnök én lenni. Csak egy
misztikus MI marad, és már nem tudjuk,
mely részünk Isten, és melyik vagyok
én. Ember-gyártású szereteteinket
alkalmazzuk Istenre is. Csoda, hogy
csalódunk?
Isten Mennyei Atya. Abba – apuka.
Kicsinyítőképzős, becézett apa. Volt
nekem gondom ezzel az „apával”, mert
azt hittem, Isten is úgy szeret,mint az
ember-formájú apa, a sajátom.
Emberien. Olykor számítóan, sebeket
ütve rajtam, inkább elvéve, mint
megajándékozva. Türelmetlenül és
elvárások által. Szeretem az apámat,
de be kellett látnom, bár minden
gyerek azt hiszi, istenek a szülei, de a
földi szülők nem tökéletesek. A
szereteteik ugyanolyan számítóak,
mint minden ember-alkotta szeretet.
Emberszabásúak. Isten MÁS apácska,
mint földi képviselői. Az ő szeretete
nem elvesz, hanem hozzátesz. Nem
elvár, hanem ad, mielőtt adhattál
volna. Nem teljesítményt vár, hanem
következményt.
Hogy mennyire szeret? Azt el sem
tudod képzelni. Ismeretlen szeretettel
szeret. Embertelenül szeret. Annyira
embertelenül szeret, hogy emberré
lett, hogy az ember-szabású szeretet
helyett valami mást hozzon ebbe a
világba: az istenszabású szeretetet.
Ésszel felfoghatatlan módon szeret.
Feltételek nélkül szeret. Ő úgy szeret,
hogy mielőtt bármit tehettél volna
érte,ő már mindent megtett érted. Soha
nem fogy el a szeretete. Nem ürül ki a
szeretet-tank. Kifogyhatatlan. Mert
minden szeretet innen fakad. Hozzá
képest minden szeretet önzés vagy
számítás. Annyira szeret, hogy az életét
is odaadja érted. Ő mond le, hogy te
megkaphasd. Egészen megfordítottan
szeret, mint az emberek. Furcsa, de
ennyire szeret.
SZIKSZAI  SZABOLCS

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #69 Dátum: 2014. Május 22. - 15:37:08
 :like:



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #70 Dátum: 2014. Június 01. - 12:14:56
Isten szava bizonyíték, nem ígéret.
Vagy akár így is mondhatnám, az ő
ígérete mindig bizonyíték is egyszerre.
Van a héber nyelvben egy szó, amit a
Biblia a teremtésre használ. Ez a szó
azért olyan különleges, mert csak
Istennel kapcsolatban használja. Ez a
szó az, amit akkor használ, amikor Isten
azt mondja: legyen. Legyen világosság,
és lett világosság. A bibliamagyarázók
egyetértenek abban, hogy ez nem
fáziskéséssel történt. Isten szava
teremtő szó, miközben kimondásra
kerül, már meg is történik, amit mond.
Legyen!
Emberi szavakhoz hasonlítjuk Isten
szavát, és ez félrevezető. Isten szava
nem egy szó a többi közül. Nem egy
alternatíva, hanem maga a SZÓ. A
görög nyelv a logosz szót használja
erre. Amikor János evangéliumában azt
olvassuk Jézusról, hogy kezdetben volt
az IGE, akkor ez a szó szerepel ott.
Jézus Isten bizonyítéka. Szeretlek, és
szeretetem Jézusban mutatom meg.
Isten soha nem beszél a levegőbe. Ezt
úgy fogalmazza meg a Biblia, hogy
Isten szava nem tér vissza hozzá
üresen, hanem megteszi, amiért
elküldetett. Nem egy gyenge vélemény
a vallásos svédasztal terítékén. Még
akkor sem, ha mi gyakran így nézünk
rá. Pál apostol egy alkalommal tartott
egy legendás beszédet Athénban.
Ebben a beszédében kitért arra, hogy a
városban járva látta, hogy az athéniak
nagyon vallásosak, mert minden
istennek emeltek egy szobrot. Sőt,
hogy nehogy valaki kimaradjon a
trófeagyűjteményből, még az
ISMERETLEN istennek is állítottak egy
szobrot. Pál erre építi a beszédét: az
ismeretlen Istenről szeretnék beszélni.
Majd amikor Jézus feltámadásáról
beszél, az athéniak legyintenek egyet,
és azt mondják, hogy érdekes beszéd
ez, majd még máskor is meghallgatunk
erről. Betették Isten szavát a TÖBBI
közé. Ez is csak egy vélemény.
A másik tévedés, amikor én a saját
véleményemet akarom a Bibliával
alátámasztani. A hideg futkos a
hátamon ettől a mentalitástól. Kész
van a tanítás, csak kellene néhány
igevers, hogy alátámasszam vele a
véleményem. Figyelj már, azt akarom
mondani a fiataloknak, hogy nem bűn
ez vagy az, mert ez vagy az a lényeg, és
kellene hozzá néhány jó igehely. A
probléma ezzel az, hogy MINDEN egyes
hitben történő felismerés a Biblia
szövegére épül. Ha én tanítani akarok
valamiről, de nem tudom, hol találok rá
erre a témára a Bibliában, akkor
lényegében fogalmam sincsen, hogy
Isten mit mond arról a témáról. A saját
véleményemet akarom elmondani.
Isten szava bizonyíték, nem ígéret.
Sokan szomorúak, mert nem értik Isten
akaratát. Mások azért, mert nem érzik,
hogy Isten meghallgatná őket. Megint
mások azért, mert nem olyan az életük,
amilyennek szerintük Istennek tennie
kellene. Csupa olyan dolog, ami nem
Isten szavára épül, hanem a személyes
véleményemre, érzéseimre,
elképzeléseimre, elvárásaimra. Hosszú
folyamat volt elfogadnom, hogy a
kérdés soha sem az, hogy NEKEM mi a
véleményem Istenről, hanem az, hogy
ISTENNEK mi a véleménye rólam. Az,
hogy Istennek mi a véleménye rólam,
át fogja formálni az Istenről alkotott
véleményemet. Hogyan változhatnék
meg úgy, hogy Isten szavát úgy
kezelem, mint valami legitimációs
szöveggyűjteményt? Ez olyan, mintha
én parancsolnék Istennek, és nem Isten
nekem. Bajom van ezzel, vagy azzal?
Törekedjem a megértésére. Ó, nem
értem a Bibliát – és ezért nem is
olvasom, és nem olvasok
bibliamagyarázatokat sem, mert azt
sem értem. De akkor így hogyan fogom
érteni? És ha nem olvasom, hogyan
változtatja meg az életem?
Isten viszont nem erőszakos. Az ajtód
előtt állok és zörgetek – Isten szava
akkor is elvégzi, amiért küldetett, ha
nem talál meghallgatásra. Nyitott
vagy? Isten szava bizonyíték, nem
ígéret.
SZIKSZAI SZABOLCS

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #71 Dátum: 2014. Június 01. - 14:55:35
 :like:



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #72 Dátum: 2014. Augusztus 05. - 11:12:32
Az Isten itt állt a hátam
mögött, s én
megkerültem érte a
világot.
József Attila
Ennek a József Attila idézetnek
a kétféle értelmezése
fogalmazódott meg bennem az
alatt a kilenc nap alatt, míg
Erdélyben megpróbáltam
rendezni a gondolataimat, és
letisztázni magamban
mindeddig méltatlanul
elhanyagolt magammal
kapcsolatos kérdéseket.
Egyrészt ezt fogalmaztam meg
magamnak: utaztam cirka ezer
kilométert, hogy megtaláljam
azt, ami eddig is bennem volt.
De az út is az eredmény része.
Itt egy kicsit jobban elidőzöm.
Szóval a mindennapok
forgatagában nagyon nehéz
magamat egy tágabb
összefüggésben látni.
Emőkének mondtam, hogy
általában eddigi rövid
életemben úgy tapasztaltam,
hogy egy-egy életszakasz-
váltásban válságot élek meg.
Ennek a válságnak a legjobb
jele az alkotói válság, ami nem
csak a blogolásban, de a
munkám és általában a
gondolkodás és a lelkiség
területén nyilvánul meg. Úgy
érzem, kifogytam. Az első ilyen
válságoknál mindig kétségbe
estem, mert ahogyan korábban
is írtam, nem tudtam, hogy az
ember fejlődik, változik, hogy
az élet folyamat. Úgy
gondoltam, hogy ha elértem a
határhoz, akkor már vége van,
vagy újra fel kell ébreszteni
azt, ami ennek a szakasznak az
elején volt.
A házasság vagy a szerelem
erre nagyon jó példám lett,
miután nagyon sok küzdelem
árán sikerült megértenünk a
működését. Most már úgy
látom, hogy nagyon sok
embernek azért nem működik
a házassága, mert a
házasságról alkotott képe
hibás. A jó házasság/a jó
párkapcsolat=a házasság/a
párkapcsolat első időszaka,
amikor minden magától megy,
és teljesen be vagy zsongva.
Vissza oda, ami már elmúlt.
Réges-rég megfogalmazódott
bennem, hogy amikor a Biblia
arról beszél egyik
gyülekezetnek a szemére
vetve, hogy elhagyta az első
szeretete, hogy már nincs meg
benne az első szeretet, akkor
nem azt mondja, hogy miért
nem vagy olyan, mint évekkel
ezelőtt, miért változtál meg,
hanem valami egészen mást.
Másik helyen ezt írja: örülj
ifjúkorodban elvett
feleségednek. Az első szeretet
az emlék. Hogy nem felejtem
el még a legnehezebbnek
érzett napokon sem, hogy mit
szerettem meg benne, hogy
mennyire szerettem.
Szerelmünk története része a
jelen kapcsolatunknak. Hogy
bármi van, ő ugyanaz marad
nekem, s én ugyanaz maradok
neki. A felejtés a szeretet
legnagyobb ellensége, ha nem
azt felejtjük el, ami fájdalmat
okozott, hanem azt, ami
örömet, ami boldoggá tett.
Van mit tanulni Istentől: háta
mögé veti bűneimet, és nem
emlékezik meg róla (Isten
felejtésének a működése), de
Jézus értem hozott áldozatára
néz és minden esetlen
próbálkozásomra, amikor
megpróbálok hűséges követője
lenni. Szóval amikor úgy
érzem, kifogytam, akkor ma
már tudom, hogy most van
szükségem az emlékezésre, és
az emlékek valahogyan (nem
tudom, pontosan hogyan)
visszaadják a lendületet, és
valami egészen új kezdődik,
ami mégis mindig ugyanaz.
Valami mindig meghal, ami
időleges, ami egy adott
szituációhoz kötött, valamit
mindig levetkőzöm ilyenkor, de
ez soha nem az, ami az eredeti
tartalom, az eredeti emlék. Az
emlékezés nagyon fontos a
Bibliában, Isten ezt mondja
népének: emlékezzél meg…
emlékezz, emlékeztesd
magadat, és emlékeztesd a
többieket. Add tovább csodáim
hírét, hogy ne feledkezzen meg
rólam a nép.
Van valami alapvető tartalom,
amit nem szabad elfelejteni, de
a tartalom és a keret nem
azonos. Mike Tamás barátom
egy tanításában beszélt arról,
hogy az ember könnyen
beleesik abba a hibába, hogy
ha Isten munkáját egy adott
formában megtapasztalta,
akkor gyorsan körberajzolja
Isten „árnyékát” és azonosítja
azt Istennel. Azt mondja
magában: most már csak az a
dolgom, hogy észben tartsam
ezt az emléket. Ez rossz
hozzáállás. Így konzerváljuk
Isten. Romlottá válik a hitünk,
és nem fejlődünk,
ragaszkodunk valamihez, ami
nem a jelen Istene számunkra,
hanem Isten egy múltbeli
cselekvésének a formája, egy
ereklye, egy relikvia. De Isten
nem csak a múltam Istene,
hanem a jelenemé és a jövőmé
is. Konzerválhatatlan. Mi mégis
megpróbáljuk konzerválni, és
nem vesszük észre, hogy a
konzerv nem Isten, és közben
Isten a hátunk mögött állt.
A másik, hogy Isten a hátam
mögött állt, miközben
megkerültem érte az egész
világot. Mielőtt elmentem
volna Erdélybe, egy dolgozat
miatt a tékozló fiú
történetével foglalkoztam, és
annak a kapcsán fogalmaztam
meg a következőt: “Az
otthonról otthonra vezető úton
az ember felnő és megtalálja
mindazt, ami korábban is ott
volt, de most már az övé.” A
mindig egy tágabb
kontextusban gondolkodó
Nagy Károly Zsolt barátom
mindjárt József Attila fenti
mondatára asszociált, és
persze, Simone Weil-re, akiről,
ha rendszeresen olvasol,
tudod, hogy mennyire
meghatározó volt számomra
az elmúlt szűk egy évben.
Szóval Karcsi ezt a
megfogalmazást javasolta:
otthonról haza. És tényleg.
Lényeg, hogy már eleve ott
volt valahol hátul, egy titokban
futó programként ez a
gondolat. Erdélyben aztán
nagy magányomban a
rengeteg jegyzetelés közben
egy sokkal tágabb
összefüggésbe helyeződött
mindez. Külön hála a
gondolatok születése közbeni
bábáskodásért Dávid István
barátomnak, aki
felbecsülhetetlen segítséget
adott gondolataim
megszületéséhez azzal, hogy
kiváló kérdező és hallgató.
Isten mindvégig a hátam
mögött volt. Az igazsághoz
hozzátartozik, hogy nem
magamat mentem megkeresni,
és főleg nem gondoltam, hogy
szükségem lenne arra, hogy
Istent keressem, de
valahogyan a mindennapok
zajából kilépve mégis ön és
istenkeresésbe csapott át ez a
10 erdélyi nap.
Amikor a Maros Völgyéből
elindultam vonattal Csíkba,
eszembe jutott egy öt évvel
ezelőtti emlék. Vannak olyan
emlékek, amelyek valahogyan
még nem nyertek értelmet
addig, pedig rettentően
meghatározó tartalmat
hordoznak magukban. Attól,
hogy tudatosan nem nyert
értelmet, ott munkált bennem.
Segédlelkészként, amikor
életemben először kellett
eltemetnem valakit, ezzel
kapcsolatban van egy
emlékem, ami számomra
messzemenőkig meghatározó.
Meghatározó, mert alapjaiban
változtatta meg az Istenről
alkotott képemet. A felügyelő
lelkészem, aki terelgette
gyakornoki évemet, és
bábáskodott születőben lévő
lelkészi identitásom
legelejénél, ezt mondta
nekem, reszkető kis
pályakezdőnek akkor: menni
fog, minden oké lesz, de ha
bármi van, itt állok mögötted,
fordulj ide. Menni fog, de ha
bármi van, itt állok szorosan
mögötted, és bátran ide
fordulhatsz. Így élem meg,
hogy Isten mindvégig a hátam
mögött volt.
Az Isten itt állt a hátam
mögött, s én megkerültem érte
a világot. De meg kellett
kerülnöm, hogy végre
hátraforduljak.
Hát ez volt.
SZIKSZAI SZABOLCS

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #73 Dátum: 2014. Augusztus 05. - 11:33:23
 O0

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #74 Dátum: 2014. Augusztus 05. - 11:36:18

Nagyon jó írás, köszi   :2smitten:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.