Én annak idején ezt gondoltam ,akárhányszor olvastam el a történetet
Ezt most Horváth Gézától teszem be de ez a szöveg volt Cseri Kálmántól is.
Tanít bennünket az Ur,hogy ne tegyünk magunk felelőtlen kijelentéseket.
Igehirdetés
Kedden este beszélgettünk a férfiak között erről az igéről. Amit ott elmondtam,
és amit ők elmondtak, az elmúlt napokon annyira bennem volt, olyan
sokféle vélemény elhangzott, hogy arra jutottam, hogy a tágabb gyülekezetnek
is előhozom ezt az igét, Jefte történetét, a Bírák könyvéből. Nem olyan régen
olvastuk kalauzunk szerint a Bírák könyvét, és bizonyára akkor is sokaknak
feltűnt, hogyan van ilyen történet a Bibliában?
Jefte Izráelnek egyik bírája, aki arról lett híres, azért van a Bibliában, mert
olyan dolgot tett, ami érdekes.
Fogadalmat tett Istennek, hogy ha az ammóniak elleni csatából győztesen
hazakerül, akkor feláldozza azt, aki kijön a házából. Amikor ez megtörténik,
megnyeri a csatát, megy haza, akkor éppen a leánya jön ki elé, és Jefte nagyon
elkeseredik: Mit tettél velem, leányom, szerencsétlenné, szomorúvá tettél, de
ezt és ezt fogadtam az Úrnak. A leánya nyugodtan válaszol erre: Apám, tedd
meg, amit fogadtál, csak egyet kérek tőled: adj nekem két hónapot. És aztán
azt olvassuk, hogy két hónap után hazatért Jeftének a leánya, és az apja megtette
vele azt, amit fogadott.
Érdekes ez a történet, hiszen bizonyára többen tudják, hogy Isten tiltotta
az emberáldozatot. A pogány népeknél volt ez szokás, és Mózes 3. és 5. könyve
komolyan rendelkezik afelől, hogy Isten tiltja az Ő népének, hogy embert áldozzon
fel úgy, mint a pogány népek, mert ez gyilkosságnak számít.
Ilyen alapon tehát Jefte gyilkos ember? A Szentírásban a Bírák könyve nem
helyesli Jefte tettét, de nem is ítéli el, hanem csak a maga tragikumában szemléli
és írja le, hogyan történt ez a dolog. Ezután Jefte még hat évig Izráel bírája
egészen haláláig. Isten tehát ezután a tette után Jeftét nem tette el a szolgálatból,
nem büntette meg, hanem haláláig volt Izráel bírája.
JEFTE
3
Először röviden arról, hogy ki is volt Jefte. Azt olvassuk a Bírák könyvében,
hogy egy parázna nőnek és Gileádnak volt a fia. Házasságon kívül született
gyermek volt. Amikor Gileádnak gyermekei születtek a feleségétől, akkor Jeftét
kitaszították és azt mondták neki: nem fogsz te velünk együtt örökölni. Már akkor
is nagy dolog volt az örökségen való civakodás. Micsoda? Még egy szájjal,
még egy üres kézzel több… Köszönjük, van elég az üres kezekből, nem kell még
egy, és elzavarják. Jefte Tób földjén telepedik le és — ma így mondanánk — betyár
lesz belőle. Maga köré gyűjti annak a vidéknek a hasonló szemléletű embereit,
és ott rabolnak, portyázgatnak, gyilkolnak, és ebből tengetik az életüket.
Egyszer csak, amikor az ammóniak megtámadják Izráelt, akkor Gileád
vénei elmennek Jeftéhez és bocsánatot ugyan nem kérnek tőle, de közlik vele:
most szükségünk lenne rád. Gyere vissza, állj az élre. Ilyen erős vitézre van szükségünk,
ilyen erős harcos kell nekünk. Ha betyárnak jó voltál, akkor jó leszel a
csapatkapitánynak is, gyere vissza. És Jefte azzal a feltétellel visszamegy, hogy
akkor ő lesz a vezetőjük. Akkor ez azt jelentette, hogy szabad kezet kap. Nem
kell kérnie dolgokat, rendelkezik dolgok felett, szabad kezet kap.
És Jefte — itt olvasunk egy ilyen mondatot, ami az ő lelkiségére utal már —
mindezt elmondta az Úrnak. Jefte lelkiségéről nem sokat tudunk, de ez olyan
mondat, hogy ami érte Jeftét, azt elmondta Istennek. Hogyan mondta el? Imádságban.
Azt hiszem, ebből a történetből azonnal két üzenet sugárzik felénk. Az egyik
mindenképpen az, hogy Isten egy ilyen embert is tud használni, mint Jefte.
Egy betyár embert is tud használni Isten. Előtte nincs lehetetlen. Mi olyan sokszor
elfelejtjük ezt. Igenis, Istennél nincs lehetetlen, ilyen embert is tud használni.
Egy olyan embert is, mint Saulus, aki üldözi Isten anyaszentegyházát.
Egy olyan embert is, mint Jónás, aki engedetlen. (Ezen a héten itt a gyermekek
között ezekről a történetekről van szó.) Egy olyan embert is tud használni,
mint Zákeus, akinek maga felé hajlik a keze, és miután Isten elkezdi használni,
már adni is tud, kinyújtja a kezét. Addig csak a bevétel oldalt ismeri, most
már ismeri a kiadás oldalt is: amit elvettem, négyannyit adok helyébe, és
mindenkit kárpótolni fogok.
És olyan jó lenne, ha ezt mindig újból és újból a szívünkbe írnánk: Isten
nem mond le senkiről. Nincs olyan élet, nincs olyan mélységben levő élet,
amelyet Isten ne tudna használni, ne tudna megtisztítani.
Többször mondtam el azt a példát, hogy egy koldus a kukában kotorászott
és vette ki az „értékeket”, amit mások kidobtak, megkérdezte tőle valaki: mire
tudod azt használni? Azt mondja: jaj, nagy érték ez. És ott volt valami rozsdás
alkatrész. — Az van előttem, hogy amikor Isten megragad egy ilyen életet, „aki
a bűn sarában élve lenn, a jóra lelkem képtelen” — csak ezt tudja énekelni, —
azt mondja: nagy érték ez.
Valaki arról volt híres, hogy mindenhez hozzányúlt. A munkahelyén, a házban,
ahol lakott, mindenünnen ellopott valamit. Egyszer megbízták, hogy őrizzen
valamit. Ennek az embernek olyan nagy ajándék volt ez, olyan nagy hatással
volt rá, hogy tényleg őrizte, nem nyúlt hozzá.
Valahogy Jefte is így van. Itt az igében legalábbis így áll előttünk: ez a
megbízatás, ez a küldöttség, amely elé megy: gyere vissza, állj az élre, vezesd
a harcainkat, Jeftét is megerősíti. Igen, kaptam feladatot, küldetést, szolgálatot,
munkát. Tehetek valamit a népemért. Jefte így lesz Izráel vezetője és vezére.
Nem nekünk kell Jeftét megítélni, és legfőképpen nem nekünk kell elítélni.
Ezt a Szentírás teszi meg. Ne felejtsük el, hogy a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében
szerepel Jefte is. Tudjuk, hogy ez a rész a hit hőseiről szól. Olyan illusztris
társaságban, mint Dávid, Sámuel, szerepel Jeftének a neve is. Hithős lett
belőle. Így mondja Isten igéje.
Az egyetlen dolog, amivel mi sokszor nem tudunk mit kezdeni, az, hogyan
illeszthető be ez a történet, ez az emberáldozat, ide a Szentírásba? Mi történik
itt? Arra jutottam, hogy egyrészt teljesen mindegy, hogy ki mit mond erről az
igéről. Lehet, hogy valaki olvasott írásmagyarázóktól, teológusoktól különféle
véleményeket. Az egyik ilyen vélemény az volt, hogy Jefte nem is áldozta fel
tulajdonképpen a lányát, hanem ez volt a fogadalmának az értelme, hogy az ő
lánya ne menjen férjhez, ne szüljön gyermeket, tehát szűz-életet éljen életében.
Mintegy kolostorba vonuljon. Izráelben nagy büntetés volt, ha nem született valahol
gyermek. Mert ezzel már ezt kizárták, hogy a Megváltó ott születhet meg, a
Szabadító az ő családjukból származhat.
Lehetnek vélemények, lehet, hogy írásmagyarázók így gondolkodnak vagy
tanítják így, nekünk a Szentírás az irányadó. Ott olvasunk egy ilyen mondatot,
hogy amikor Jefte leánya visszajön, akkor az apja megtette vele azt, amit fogadott.
Világosan le van írva: megtette vele azt, amit fogadott. És Gileád leányai
évente megénekelték és megéneklik Jefte leányának a történetét.
Miről van itt szó tulajdonképpen? Foglalkoznunk kell azzal, hogy Jefte tett
egy fogadalmat. A Bibliában több ilyen igét olvasunk, amikor valaki fogadalmat
tesz. A fogadalmak mindig úgy kezdődtek: ha. A Biblia arról is ír nekünk, hogy
ez a ha nem a hit szava, hanem általában a kételkedésé.
Gondoljatok arra, amikor Jákób fogadalmat tesz Istennek. Nemrégen volt
erről szó az egyik istentiszteleten. Jákób — az után a bizonyos álom után,
amikor látja a mennyei lajtorját, hogy az angyalok le- és feljárkálnak rajta, —
azt mondja Istennek: ha velem lesz az Isten, akkor majd Ő lesz az én Istenem.
Ha ad nekem valamit, akkor annak a tizedét neki adom. Jákób ekkor még
nem Izráel, ekkor még „csaló”. Neki még nincs új élete. Éppen ezért, ebben a
fogadalomban Istennel üzletel. Ekkor Istent még nem Atyjaként ismeri, szereti,
tiszteli, hanem üzlettársának tekinti. Jákób nagyon tudott és most is tud
üzletelni. Amit nekem adsz, annak a tizedét neked adom vissza. Adj nekem
százat, és tízet adok neked. — Nem hívő szív.
Van a Bibliában kedves fogadalom is. Anna fogadalma. Bemegy a silói szentélybe,
leborul az Úr előtt és azt mondja: ha neki fiúgyermeket ad Isten, neki
adja. — Ez kedves fogadalom.
Jefte fogadalma pedig akkor, hogy is van? Akkor bármi jön ki elém a házam
ajtaján, az az Úré lesz. Jefte talán arra gondolt, hogy rabszolga jön ki a háJEFTE
5
zának ajtaján, de a lánya jött ki. Hogy is van ez? Jefte fogadalma mit jelent számunkra?
Azt jelenti, hogy nem kell Istennek fogadalmakat tenni. Valaki megfogadja
ezt vagy azt. Ennek a történelemben voltak néha áldásai is. Eszembe jutott a
Kenyérmezei csata 1479-ben, ahol Báthory István megfogadja: ha őt Isten megsegíti
a törökkel szemben, akkor templomot építtet, nem is akármilyet az Ő dicsőségére.
Aztán amikor meglett a győzelem, akkor azt mondta: ne egyet építsek,
hanem kettőt. Két egyforma templomot. Ez a két templom ma is áll. Az
egyiket — hála Istennek — ötszáz évvel ezelőtt a reformáció is elérte, és ezek ma
is ott vannak, és ma is megtekinthetők Szabolcs megye egy városában.
Fogadalom. Volt olyan bácsi, akit temettem és a család azt mondta: ő
megfogadta a fogságban, hogy ha Isten hazahozza a fogságból, minden vasárnap
a templomban lesz. Nem sikerült megtartania fogadalmát.
A gyülekezetben volt egy kedves asszonytestvér is, aki olyan fogadalmakat
tett, hogy azt ajánlotta fel az Úrnak, ami nincs, de ha lenne, akkor odaadná.
Sokan ezt ajánlják fel az Úrnak.
A Prédikátor könyve 5. fejezete lényeges ige. Hogy megértsük, az első verstől
olvasom az igét. Mi van itt megírva?
„Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott
szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű
légy!
Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik
neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál! Jobb, ha nem teszel
fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted.”
Mit mond tehát nekünk Isten igéje? Jobb, ha nem teszel fogadalmat. Mert
mi van a fogadalomban? Az, hogy Istent valamiféleképpen befolyásolni akarom.
Le akarom kenyerezni Istent? Ha megsegítsz…, ha kiviszel…, ha meggyógyítsz…,
ha sikerül az unokámnak vagy a dédunokámnak a felvétele…, ha átmegy a vizsgán…
Istent befolyásolni akarom? Lekenyerezni akarom? Üzletelni akarok vele?
Azt mondja a 24. zsoltár: az Úré a föld és egész teljessége. Mit tudok én neki
adni, ami nem az övé?
Figyeljünk csak erre: Jefte mit akar adni az Úrnak? Azt, ami kijön az ő házán.
Teljes bizonytalanság. Nem tudja, ki fog kijönni. Azt akarja adni, amit nem
lát, ami bizonytalan…
Mit olvasunk a macedónokról, amikor megtértek? Ők „önmagukat adták
először az Úrnak”. Istennek nem az a legkedvesebb, ha magamat adom? Nem
az a legkedvesebb, amikor azt mondom: „Itt van szívem, neked adom Uram,
neked, ki alkotád. Itt van szerelmem áldozatja, hűségem hű kezedbe adja. Itt
van szívem, itt van szívem…” Ez a kedves Isten előtt. Nem az, hogy valamit az
enyémből, a vagyonomból, az eredményeimből, az időmből felajánlok neki.
Nem valamit, hanem az összest. Valahogy úgy, mint amikor a boltban látom,
akik fizetnek a kasszánál, és benyúlnak a zsebükbe, kivesznek egy marék pénzt
és odateszik a pénztárosnak: vegye ki az árát. Én nem látom, nem tudom kiszámolni,
tessék kivenni az árát.
JEFTE
6
A hívő szív mindig így van Isten előtt. Uram, itt van mindenem. Vedd ki,
amit akarsz. Nem én mondom, hogy ami kijön a házam ajtaján.
Azt mondta Kálvin: „Szívemet, mint egy égő hálaáldozatot neked adom,
Uram”. És azóta is jelkép az égő szív a kézben. Szívemet neked adom, Uram.
Jeftének is így kellett volna gondolkoznia. Istennek nincs szüksége arra,
amit mi adunk neki, de hálásak lehetünk. Istennél a megsegíttetésnek nem feltétele
az, hogy mit ajánlok fel neki. Izráelben is így volt: Utána vitték az áldozatot.
Odaszentelték Istennek azokat a dolgokat, amelyek a csatákból zsákmányként
az övék lettek.
Dávid félretett Isten házának az építésére. Gyűjtötte a kincseket, az aranyat,
az ezüstöt. De nem volt feltétel.
Isten szabad, szuverén. Úgy cselekszik, ahogy akar. Nem lehet befolyásolni
az Ő döntésében és cselekedetében. Így van sok-sok drága történet a Bibliában.
Amikor Isten jön, győzedelmet ad, segít, kihoz, megáld. Utána ott van a
hálás szívnek az öröme, — de nem az, hogy üzleteltünk. Ez nekem jár, ez meg
neked, ez az enyém, ez a tied, — hanem úgy, hogy minden az Övé.
Van egy érdekes és szép dolog, amit látunk, mégpedig az, hogy Jefte feláldozza
a lányát. A Szentírás nem helyesli, de nem ítéli el. Tényként közli. Vajon
miért lehetett ez így? Ez egyedi eset. Nincs több ilyen a Bibliában. Sokan kérdezhetik:
miért engedte meg Isten?
Tudjuk, hogy amikor Ábrahám a fiát akarja leszúrni, Isten megfogja a kezét:
nem. Amikor Jefte a máglyát készítheti, akkor Isten nem mondja: nem. Miért
lehet ez így? Miért van ez a történet a Bibliában? Azért, mert az Ószövetségnek
minden igéje a mi Urunk Jézus Krisztusra mutat előre. Minden ige Jézus
Krisztusról beszél. Van egy apa, akinek van egyetlen egy gyermeke. Fel kell áldozni.
Az apai szív belefacsarodik ebbe az odaadásba. De ez azért van, hogy
Izráel népének beszéljen Isten szeretetéről, akiről majd Pál azt írja a Róma
8,32-ben: „az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta.”
És nem jött tizenkét sereg angyalnál több, nem szállt le a keresztről, hiába
próbálta valaki rávenni: szállj le a keresztről, szabadítsd meg magadat
meg bennünket is. Nem, hanem elvérzett a Golgota keresztjén.
Az áldozatról beszél nekünk Jefte története. És arról a Jézus Krisztusról
majd, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, aki engedelmes
volt. Nem olyan, mint Jefte leánya, hogy jól van, apám, ha megfogadtad,
tedd meg, csak előbb engedd meg, hogy két hónapig elmenjek. Beleegyezik,
hogy beszéljen nekünk az engedelmes Fiúról, aki engedelmes volt a halálig,
mégpedig a keresztfának a haláláig. Aki azt mondta: igen, Atyám, mert így
volt kedves előtted. És aki adta az Ő életét váltságul sokakért. Érted és értem.
Jefte története erről beszél nekünk. Van egy emberi oldala: ne legyünk meggondolatlanok,
ne tegyünk felelőtlen ígéreteket és fogadkozásokat, mert Istennek
erre nincs szüksége, de éljünk hálás életet, amelyben hálát adunk Istennek
minden ajándékáért. Úgy, ahogy az úrvacsorai liturgiában mondjuk a 4.
kérdésben: ígéritek-e és fogadjátok-e, hogy hálából ezért a kegyelemért ti magatokat
is az Úrnak szentelitek, és már e jelenvaló világban az Ő dicsőségére
JEFTE
7
éltek. Vagy legalábbis igyekezzetek erre, hogy az Ő dicsőségére éljetek. Magunkat
adjuk az Úrnak. Olyan felajánlásaink legyenek, amelyek már az Isten megsegítéséért
hálából fakadnak, és ne felejtsük el: mindenünk az Úré, azt vehet
ki a kezünkből, amit akar, és Őt szerethetjük, Őt magasztalhatjuk, dicsőíthetjük.
Nem kell feleslegesen beszélni.
Azt mondja a Szentírás: ne tégy fogadalmat, de ha fogadalmat tettél, akkor
ne halogasd annak megadását. Sokféle fogadalmat tettünk. Tettünk ilyet a konfirmációkor,
amikor gyermekeinket megkereszteljük, a házasságkötéskor Isten
előtt. Ezekben éljünk úgy, hogy Isten dicsősége növekedjék, magasztaltassék az
Úr neve, és mint az Ő megváltottjai éljünk ebben a jelenlegi világban.