34 / Jézus Krisztus szenvedett és meghalt...
HOGY KÉPESSÉ TEGYEN RÁ, HOGY HIT ÁLTAL ŐBENNE ÉLJÜNK
Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem,
aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Galata 2,20
Egy kifejezett látszólagos ellentmondás van ebben a versben. „Keresztre vagyok feszítve,” de „most... élek”. Azt is mondhatnánk, hogy „Ez nem látszólagos ellentmondás, ez éppen hogy következmény. Először, meghaltam Krisztussal, aztán feltámasztattam vele, és most élek.” Ez igaz, de mit lehet kezdeni ezekkel a még ellentmondásosabbnak látszó szavakkal: „Többé tehát nem én élek”, mégis „Most... élek”? Élek-e tehát, vagy nem?
A látszólagos ellentmondások nem ellentmondások, csupán annak hangzanak. Pál úgy érti, hogy volt egy „én”, aki meghalt, és van egy másik „én”, aki él. Ezt jelenti a keresztyénné válás. Az ember régi énje meghal, az új énje pedig „megteremtetik”, vagy „feltámasztatik”. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” (2Korintus 5,17). „Minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, [Isten] életre keltett a Krisztussal együtt... és vele együtt feltámasztott” (Efézus 2,5-6).
Jézus Krisztus halálának célja az volt, hogy elvigye magával „régi énünket” a sírba, és véget vessen annak. „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk [régi énünk] megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test” (Róma 6,6) Ha bízunk Krisztusban, egyesülünk vele, és Isten úgy tekinti régi énünket, hogy meghalt Krisztussal. A cél egy új én feltámasztása volt.
Ki tehát az új én? Mi a különbség e két én között? Én még mindig én vagyok? A fejezet elején idézett vers az új ént kétféleképpen írja le: Az egyik szinte elképzelhetetlen, a másik nyilvánvaló. Először, azt mondja, hogy az új én, a bennem élő Krisztus: „[Már] nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Úgy értelmezem ezt, hogy az ember új énjét Krisztus jelenléte és segítsége határozza meg mindenkor. Ő mindig ad nekem életet. Ő mindig megerősít arra, amire elhív, hogy megtegyem. Ezért mondja a Biblia, „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4,13). „Ezért fáradozom én is... az Ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem” (Kolossé 1,29). Tehát amikor minden elhangzott és elkészült, az új én azt mondja: „Mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem Krisztus tett általam” (Róma 15,18).
Ez az első mód, ahogyan a Galata 2,20 az új énről beszél: egy Krisztus által birtokba vett, Krisztus által fenntartott, Krisztus által megerősített énről. Ennek megvalósításáért halt meg Jézus Krisztus. Ez a keresztyén. A másik mód, ahogyan az új énről beszél, a következő: A Krisztusba vetett bizalom által él pillanatról pillanatra. „Azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem”.
Az ember új énjének e második leírása nélkül, azon tűnődhetnénk, mi a mi részünk Krisztus naponkénti segítségének megtapasztalásában. Most megkaptuk a választ: ez a hit. Az isteni oldalról, Krisztus él bennünk és képessé tesz bennünk rá, hogy úgy éljünk, ahogyan Ő tanít bennünket élni. Ez az Ő műve, De a mi oldalunkról nézve, megtapasztaljuk a belé vetett bizalom által, pillanatról pillanatra, hogy velünk van és segít bennünket. Annak bizonyítéka, hogy velünk lesz, és segíteni akar bennünket ennek megcselekvésében, az a tény, hogy Ő szenvedett és meghalt, hogy ennek megtörténtét lehetővé tegye.