Szerző Téma: Beszélgessünk a törvényről  (Megtekintve 30075 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #45 Dátum: 2013. Október 08. - 21:12:05
(...)
IDEJE LENNE MÁR ELFELEJTENI A KŐTÁBLÁKAT TESTVÉREK, AZ ÚJSZÖVETSÉG TÚLMUTAT MÁR AZON!

Ha megmutatod nekem az Igéből, hogy Jézus elfelejtette a kőtáblákat, akkor én is elfelejtem.
Én egyenlőre azt látom, hogy elválaszthatatlan a két szövetség Igéi egymástól és Jézus is és az apostolok is rátámaszkodnak az "Ó"-ra, és idézik és hogy a " teljes írás" = ószövetség alkalmas.... "
Azt látom, hogy a Teremtő, Örökkévaló Isten nem változik és Jézus sem azért jött, hogy valami nagy változásokat csináljon, hanem azért, hogy megmagyarázza, közel hozza Istent és Szavát, hogy lefejtse róla a "védőkerítést", amit emberi hagyományok szokások tettek az Isten Szava köré, vagy elé, vagy helyette és tisztán mondja el nekünk azokat, ahogyan azt Isten adta anno.

Mondd már meg kedves Csaba, vajon honnan tudnánk mi az Isten szerinti jó és gonosz, ha nem az ószövetségi írásokból?
Honnan ismerhetnénk meg Istent, az Atyát, a Fiát, ha nem ezekből az írásokból?
Miért nem fél Biblia van akkor?

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #46 Dátum: 2013. Október 08. - 21:14:16
Az Újszövetségben, Isten imádata helyezkedik teljesen más alapokra, éppen ezért a törvény beteljesedésének kinyilatkoztatása is más súlypontot kap:
''MERT AZ EGÉSZ TÖRVÉNY EZ EGY IGÉBEN TELJESEDIK BE: SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT MAGADAT''
Gal.5:14

  (...)

Mit jelent szeretni a felebarátot, mint magadat?
Nem azt, ami a 2. kőtáblán van megírva?

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #47 Dátum: 2013. Október 08. - 21:20:48
Az Újszövetségben, Isten imádata helyezkedik teljesen más alapokra, éppen ezért a törvény beteljesedésének kinyilatkoztatása is más súlypontot kap:
''MERT AZ EGÉSZ TÖRVÉNY EZ EGY IGÉBEN TELJESEDIK BE: SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT MAGADAT''
Gal.5:14

 (...)

Ez csak a horizontális szint magyarázata, mint tudjuk, a Nagy parancsolat 2. részének magyarázata.... az emberi rész, ember-ember közötti.

Ez az egész:
Máté 22:36  Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
Máté 22:37  Jézus pedig így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Máté 22:38  Ez az első és nagy parancsolat.
Máté 22:39  Ehhez hasonló a második: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
Máté 22:40  E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.


Jézus szavai fontosabbak az apostolokénál  :szelid:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #48 Dátum: 2013. Október 08. - 21:28:17
Kedves Kamilla, olvasol te egyetlen szót a második kőtáblán arról, hogy hordozd a testvéred terheit? Olvasol arról, hogy úgy bánj az emberekkel, ahogy Te is szeretnéd, hogy veled bánjanak?
Olvasol arról, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki az életét adja a testvéreiért?
Mit mond  az első  kőtáblának az első parancsa?

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #49 Dátum: 2013. Október 08. - 21:31:48
Jézus szavai fontosabbak az
apostolokénál  :szelid:
ILYEN ALAPOKON JÉZUS SZAVAI FONTOSABBAK MÓZES SZAVAINÁL IS...
CSAKHÁT A BIBLIÁT TOVÁBBRA SEM MÓZES, VAGY AZ APOSTOLOK IHLETTÉK.
:szelid:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #50 Dátum: 2013. Október 08. - 21:41:28
''Mondd már meg kedves Csaba, vajon
honnan tudnánk mi az Isten szerinti jó
és gonosz, ha nem az ószövetségi
írásokból?''
Egyértelmű, hogy a törvény által tudjuk, hogy mi a bűn! Viszont nem ez a kérdés!
Hanem, hogy miért tánglizol ide-oda a törvény alatti állapot és a törvénytől szabad állapot között?
Most hogy érzed, alatta vagy, vagy nem vagy alatta? Egyszer így írsz, másszor másként!
Most akkor Isten a törvény alapján fog téged megítélni, vagy a Krisztus igazságát tulajdonítja neked?
Ez nem nekem fontos, hanem neked, hogy miként látod!
:szelid:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #51 Dátum: 2013. Október 09. - 08:03:35
Kedves Kamilla, olvasol te egyetlen szót a második kőtáblán arról, hogy hordozd a testvéred terheit? Olvasol arról, hogy úgy bánj az emberekkel, ahogy Te is szeretnéd, hogy veled bánjanak?
Olvasol arról, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki az életét adja a testvéreiért?
Mit mond  az első  kőtáblának az első parancsa?

Az, hogy "úgy bánj az emebrekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak", és "úgy szeresd, mint magadat", ez megfeleltethető ezeknek:
2Móz 20:12  Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked!
2Móz 20:13  Ne ölj!
2Móz 20:14  Ne paráználkodj!
2Móz 20:15  Ne lopj!
2Móz 20:16  Ne tanúskodj hamisan a felebarátod ellen!
2Móz 20:17  Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami az övé!.


Nyílván, én is ezt szeretném, hogy velem tegyék, nem?

Jézus az Atya Szavaira "építkezett".
Példa erre, amikor mondja: "Hallottátok, megmondatott..." - "Én pedig azt mondom nektek.." - Ezzel nem megsemmisítette, hanem kiegészítette, megmagyarázandó az EREDETI parancsolatot, mert időközben rákerültek az emberi parancsolatok, amik elhordozhatatlan terhek voltak, még maguk a "kitalálói" sem érintették ujjukkal sem!

Ezért beszél a szeretetről, mert az akkor már igencsak meg volt hidegülve... - ahogy most is  sad
Jézus az Atyához vezette az embereket, Aki maga a Szeretet és Szavai is ezt tartalmazzák, és az emberért vannak, csak hát kökeménnyé tették az emberi hagyományok, tradíciók, szokások, érdekek, stb.

Én nem megyek a Törvény alá, de ki sem zárom az életemből Isten Szavát  vmosoly11
« Utoljára szerkesztve: 2013. Október 09. - 08:08:31 írta Kamilla »

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #52 Dátum: 2013. Október 09. - 11:05:46
Van azért ott több is:

Máté 5:38  Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.
Máté 5:39  Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki téged arcul üt jobb felől, fordítsd feléje a másik arcodat is.
Máté 5:40  És aki el akarja perelni tőled a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is.
Máté 5:41  És aki téged egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre.
Máté 5:42  Aki kér tőled, adj neki, és ha kölcsönkér valaki tőled, ne fordulj el tőle.
Máté 5:43  Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Máté 5:44  Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket,
Máté 5:45  hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
Máté 5:46  Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem ugyanazt teszik a vámszedők is?
Máté 5:47  És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek másoknál többet? Nem ugyanezt teszik a pogányok is?
Máté 5:48  Legyetek azért tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes!
Luk 6:27  De nektek, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik titeket gyűlölnek!
Luk 6:28  Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik gonoszul bánnak veletek!
Luk 6:29  Annak, aki megüti egyik arcodat, fordítsd oda a másikat is, és aki felsőruhádat elveszi, attól ne tartsd vissza az alsóruhádat sem.
Luk 6:30  Adj mindenkinek, aki kér tőled, és aki elveszi a tiedet, attól ne kérd vissza.
Luk 6:31  Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Luk 6:32  Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.
Luk 6:33  És ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.
Luk 6:34  És ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsön a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Luk 6:35  Hanem szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva, és nagy lesz a jutalmatok, és a magasságos Isten fiai lesztek, mert ő jóságos a háládatlanokhoz és a gonoszokhoz is.
Luk 6:36  Legyetek irgalmasok, mint ahogyan Atyátok is irgalmas.
Luk 6:37  Ne ítéljetek, és nem ítéltettek, ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok, bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak;
Luk 6:38  adjatok, és nektek is adnak, jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.


Szerintem itt senki sem akarja kizárni az Isten szavát az életéből.
Csak éppen arról van szó, hogy minden ami az életünkben van az kegyelem, és ebből a kegyelemből fakad az is, hogy mi az igéhez szabjuk életünket.
Az ige megtartása is a mi szeretetünkből fakad Jézus iránt, aki szeret bennünket. És nem azt várjuk, hogy majd Jézus szeretni fog, meg kegyelmet ad, és valahogy kedvesebbek leszünk előte, ha a törvény szavait betartjuk.

Jézus szeret mert már akkor szeretett mikor még ellenségei voltunk, mennyivel inkább most, és mennyivel inkább most meg fog tartani bennünket, mikor már övéi vagyunk.
Az Ő szeretette tart, és nem a miénk.

Ján 15:9  Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!



1Ján 4:10  Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.

Róm 5:8  Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.
Róm 5:9  Miután most már megigazultunk az ő vére által, még sokkal inkább megmenekülünk a haragtól őáltala.
Róm 5:10  Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, mennyivel inkább megtartatunk az ő élete által, miután megbékéltünk vele!
Róm 5:11  Sőt ezenfelül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük.


Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #53 Dátum: 2013. Október 09. - 11:09:16
Zoltán írta:
Idézet
Szerintem itt senki sem akarja kizárni az Isten szavát az életéből.

Kedves Zoltán, én nem is mondtam ilyet, csak a Csaba felém intézett kérdésére válaszoltam:
Idézet
Hanem, hogy miért tánglizol ide-oda a törvény alatti állapot és a törvénytől szabad állapot között?
Most hogy érzed, alatta vagy, vagy nem vagy alatta? Egyszer így írsz, másszor másként!
Most akkor Isten a törvény alapján fog téged megítélni, vagy a Krisztus igazságát tulajdonítja neked?

    :2smitten:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #54 Dátum: 2013. Október 09. - 12:20:22
Kamilla, azért a szavaimnak voltak ám előzményei a részedről
:szelid:
A TÍZ PARANCSOLAT KAPCSÁN KÉRDEZED:
''Ezekből melyeket kell megtartani
nekünk, Krisztusban lévőknek?''

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #55 Dátum: 2013. Október 09. - 12:22:20
Kamilla, azért a szavaimnak voltak ám előzményei a részedről
:szelid:
A TÍZ PARANCSOLAT KAPCSÁN KÉRDEZED:
''Ezekből melyeket kell megtartani
nekünk, Krisztusban lévőknek?''

Persze, nem is vitattam, most mi a baj?

Egyébként nem kaptam választ rá, vagy igen?
Több kérdésemre sem kaptam választ amúgy  sad
« Utoljára szerkesztve: 2013. Október 09. - 15:40:11 írta Kamilla »

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #56 Dátum: 2013. Október 09. - 12:24:23
Akkor ezek szerint maga a Tíz Parancsolat megtartható?
Akkor csak a zsidók által kitalált emberi parancsolatok miatt kellett Jézusnak meghalnia?
:szelid:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #57 Dátum: 2013. Október 09. - 12:28:58
Csaba írta:
Idézet
IDEJE LENNE MÁR ELFELEJTENI A KŐTÁBLÁKAT TESTVÉREK, AZ ÚJSZÖVETSÉG TÚLMUTAT MÁR AZON!

Egyébként ez igaz, túlmutat magán az anyagon  vmosoly12  :
Zsid 10:16  Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat,
Zsid 10:17  bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.


Így leszünk az Újszövetség részesei és a Szellem szolgálói:

2Kor 3:5  Nem mintha magunktól alkalmasak lennénk arra, hogy saját magunk eldöntsünk dolgokat. Ellenkezőleg: a mi alkalmas voltunk Istentől van,
2Kor 3:6  aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
2Kor 3:7  Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izráel fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,
2Kor 3:8  hogyne volna még inkább dicsőséges a Lélek szolgálata?


       :2smitten:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #58 Dátum: 2013. Október 09. - 12:32:26
Akkor ezek szerint maga a Tíz Parancsolat megtartható?
Akkor csak a zsidók által kitalált emberi parancsolatok miatt kellett Jézusnak meghalnia?
:szelid:

A zsidók találták ki a 10 parancsolatot?   :o

Szerinted nem tartható meg?

Ha megnézzük az Apcsel 15-ben adott utasításokat, és azokat kibontjuk, akkor a 10 parancsolatot találjuk.
Apcs 15:19  Azért én úgy ítélem meg, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül térnek meg Istenhez,
Apcs 15:20  hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok tisztátalanságaitól, a paráznaságtól, a fulladt állattól és a vértől.


A szívünkbe írt törvénnyel, Krisztusban, Isten Szelleme és hit által, Krisztusi természettel megtarthatjuk.

Melyik részét nem lehetne megtartani?
« Utoljára szerkesztve: 2013. Október 09. - 12:34:37 írta Kamilla »

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #59 Dátum: 2013. Október 09. - 14:06:17
“Mert ha valaki az egész törvényt
megtartja is, de vét egy ellen, az
egésznek megrontásában bűnös” (Jak
2:10).

Na ezért nem lehet megtartani, s Ferenc éppen a fenti igét értelmezi úgy, hogy ő annak felette áll ebben a testben, de Krisztusban.
Sőt már eljutott oda, hogy ő egyáltalán nem jár már testben...
« Utoljára szerkesztve: 2013. Október 09. - 14:09:07 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13