Valaki integet!
Száguld a gyorsvonat, életünk vonata,
csillagtalan sötét, lelki éjszakában,
s azon: nép milliók, fehérek, színesek,
könnyezve, vagy vígan, ital mámorában.
Talán nem is tudják, hogy ez a gyorsvonat,
az örök kárhozat, hona felé robog,
s van még lehetőség, üdv – vonatra szállni,
amelynek mozdonyán, kereszt zászló lobog!
Életünk vonata, kényelemmel teljes,
szinte nem kívánunk mi, leszállni róla,
ámde jaj, azoknak, kik vígan utaznak,
s azon éri őket, az utolsó óra!
Nem gondoltak arra, hogy lehet átszállni,
de csak addig, amíg élő szívük dobog.
Ha a vonat átfut, halál állomáson,
többé nincs visszaút, lelkük bárhogy zokog.
A szakadék előtt, valaki int nekünk.
Szálljatok le hamar, elcsábult emberek!
Lehullni a mélybe, szakadék torkába,
Isten jóvoltából, nem kéne senkinek!
Ám a legtöbb ember, vígan dalol, táncol,
észre sem veszi, hogy milyen közel a vég!
S ha nem lépne közbe, könyörtelen halál,
óh ki tudja, meddig, vígan táncolna még?
Isten, oly sok módon figyelmeztet minket,
létünk itt küzdelmes, mulandó és véges,
szánó szeretettel, ma is honába hív,
amely káprázatos, örök, dicsőséges!
Élet vonatáról, az üdv vonatára,
amíg szívünk dobog, átszállni még lehet!
Vonatunk meg sem áll, a cél – állomásig,
s abban: Jézus készít nekünk, dicső helyet.
Pecznyík Pál Celldömölk 2013. X. 21.