Szerző Téma: Isten terve Izráellel  (Megtekintve 27709 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #30 Dátum: 2013. December 14. - 12:12:19
„A feltámadás és az élet”

Akkor mi a megoldás? Egyértelmű. Újonnan kell születnünk. Lelki feltámadásra van szükségünk. Szükségünk van Istenre, mert egyedül Isten adhat életet, és Ő támaszthat fel. Dicsőség legyen Istennek, hogy Ő ezt teszi! Isten valóban fel tud támasztani.
Hadd emlékeztessem olvasóimat Lázár halálára és feltámadására. (Jn 11,1-44) Jézus elment Jeruzsálem és Bethánia környékéről, és a Jordán folyó vidékén beszélt Istenről, amikor Lázár megbetegedett. A beteg férfi testvérei azonnal megüzenték ezt Jézusnak, Lázár mégis meghalt, és amikor Jézus visszaérkezett Betániába, ahol Lázár testvérei éltek, már négy napja a sírban volt. Először Jézus személyesen beszélt a két testvérrel, Mártával és később Máriával. Mártának ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él.” (25. v.) Ezzel Jézus kijelentette, hogy Jézus képes a halálból életet támasztani, lelkileg és fizikailag egyaránt: erről szól jelen fejezetünk.
Amikor Jézus megkérdezte, hogy hova temették Lázárt, a testvérek, barátok és a gyászoló közösség odavezették Őt a sírhoz. Jézus kérte, hogy vegyék el a követ.
„Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.” - mondta Márta.
Jézus azt válaszolta, hogy Márta „meglátod majd az Istennek dicsőségét.” Imádkozott és megköszönte Istennek, hogy meghallgatta Őt és mindig meg is hallgatja. Aztán a halott emberhez szólt.
„Lázár, jöjj ki!”
A Biblia enyhe kifejezést használ, amikor azt mondja, hogy  „És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendővel vala leborítva” (44. v.) Ha ez csupán egy fizikai feltámadásról szóló történet lenne, már önmagában az is rendkívüli lenne. Van testünk, és ez a test meghal. Fizikailag fel kell támadnunk ahhoz, hogy odaállhassunk Isten elé, láthassuk az Ő arcát, és mindörökké imádjuk Őt. De nem a testünk halála a legnagyobb baj, mint ahogy fizikai feltámadásunk sem a legnagyobb szükségünk. Lelkünk is halott, és fel kell, hogy támadjunk lelkileg ha élő hittel Jézus Krisztushoz akarunk fordulni, és Benne üdvösséget találni.
Lázár története a lelki feltámadásról is szól, és arról az ígéretről, hogy a lelki életet Jézusban találjuk meg. Egyedül Ő tudja megtenni azt, aminek meg kell lennie. Egyedül Ő tud kihozni minket a bűn sötét, borzalmas kriptájából.
Így is tesz. Aki megváltó hittel Jézushoz fordult, mind átéli ezt a lelki feltámadást. Halottak voltunk bűneinkben, de hallottuk, amint Jézus szól: „Lázár, jöjj ki!... János, jöjj ki!...Mária, jöjj ki!...Róbert, jöjj ki!...”, bármi is legyen a nevünk. És mi válaszoltunk; akik hallották ezt a hívást, mind válaszoltak, és ezáltal átmentek a lelki halálból a lelki életre.
És te? Ha nem, arra bíztatlak, hogy ismerd meg a Bibliát, Isten Igéjét, mert Jézus ma a Biblián és annak tanításán keresztül hívogatja az embereket. Olvasd! Hallgass építő tanítást! Gondolkozz a bibliai igazságokon! Ha ezt teszed, hiszem, hogy meghallod Jézus hívó szavát, és megérted, hogy Ő új lelki életre hív el téged. (folytatjuk)

James M. Boice



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #31 Dátum: 2013. December 14. - 13:27:05
Egy nép feltámadása

Ezzel visszatértünk Izráelre, mint népre, mert elsősorban Izráelről van szó, és legfőképpen ennek a nemzetnek a feltámadásával foglalkozunk ebben a részben. Azt a tanítást vizsgáljuk, miszerint a zsidók lelkileg újjászületnek az utolsó napokban. Tudom, hogy sokan ezt lehetetlennek tartják, és ennek igazolására rengeteg dolgot fel tudnak hozni. Vannak köztük teológiai okok, mint amilyeneket az előző tanulmányban is említettem. Vannak gyakorlati okok: „Hogyan történhet meg ez a dolog, ha megnézzük, hogy az évszázadok során a zsidók mennyire ellenálltak az evangéliumnak?” El kell ismernem, hogy ezek emberileg nézve valóban legyőzhetetlen akadályok. Nem tudom elképzelni, hogy pogány szomszédom hogyan fog hinni Krisztusban, ha azt nézem, hogy a bűn mennyire elvakítja az emberi szívet – arról nem is beszélve, hogy a zsidók hogyan fognak hinni, mivel nekik még történelmi okuk is van arra, hogy elutasítsák a keresztyéneket és az evangélizációt.
Azonban nem az emberi nézőpontról beszélek. Istenről és a feltámadásról van szó, és ezt csak Ő képes véghezvinni. „Istennél minden lehetséges” (Mt 19,26) Miért tartanánk Izráel jövőbeli összegyűjtését lehetetlennek, amikor Isten az, Aki ezt el fogja végezni?

Új élet most

Hadd tegyek ehhez hozzá még valamit, bár szakaszunkban tulajdonképpen nem találjuk meg. Azért, mert Isten a lehetetlen dolgok és a feltámadás Istene, Ő jelen helyzetünkben is tökéletesen elegendő az életünk problémáihoz, bármik is legyenek azok.
Mondták már nekem emberek, hogy megoldhatatlan problémákkal küszködnek. Belekerültek egy bűnös szexuális kapcsolatba, amiből nem tudtak kikerülni, vagy olyan függőség alakult ki náluk, amiből nem tudtak megszabadulni. Veled is ez történt? Ha igen, hadd mondjam, hogy Isten még a te helyzetedet is meg tudja oldani. Ha Jézus fel tudta támasztani Lázárt a halálból, meg tudja törni önpusztító szokásaidat is. Ő bármilyen bűnből meg tud szabadítani, bármennyire félelmetes is legyen az, vagy bármilyen régóta is benne vagy már. Fel tud szabadítani, hogy szolgáld Őt!
Mások elmondták, hogy egy kapcsolat, ami nekik olyan sokat jelentett, a végét járja. Az emberek sokszor beszélnek így a házasságukról, amikor nehéz időket élnek át. Mit teszel, amikor úgy tűnik, hogy a szeretet eltűnt, és az érzelem cserbenhagyott? A világ kész azonnal megszakítani a házasságot, és azt állítja, hogy biztosan tévedés volt. De ha ilyen helyzetben vagy, hadd mondjam Isten Igéjének tekintélyével, hogy a keresztyén ember számára nem ez a követendő út. Állj meg szilárdan ezzel a „könnyű kiúttal” szemben, és bizonyítsd be házasságod feltámadásával, hogy Isten még mindig a csodák Istene!
Azt mondod, lehetetlen? Veled ez nem történhet meg?
Pedig megtörténhet. Szerinted a te eseted nehezebb, mint bármely más emberé? Nem igaz. Olyan vagy, mint a többi ember. Különben is, ki mondta, hogy helyzeted attól függ, hogy milyen vagy? Nem az emberi lehetőségekről van itt szó. Arról van szó, hogy Isten mit tehet és mit is fog tenni, ha kéred tőle, hogy tegye meg, és elhatározod, hogy engedelmeskedsz neki, bármibe is kerül. Sőt, ha megteszed, kiderül, hogy meglátszik rajtad Isten életadó ereje, Isten arra használja, hogy másokat is hitre vezessen, ugyanúgy, ahogyan sokan hittek Jézusban amikor látták Lázár feltámadását.
Azért is olyan ritka az igazi hit manapság, mert nagyon kevés valódi változást látnak. Tegyük meg , ami rajtunk múlik, hogy ezen javítsunk. Keresztyénségünkben legyen több „élet a halálból”.

James Montgomery Boice



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #32 Dátum: 2013. December 21. - 09:59:23
Az Úrnak szentelve
 

Textus: Római levél 11,16 : „Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágai is azok.”

Ha ma megkérdeznék bárkit, hogy milyen tulajdonságait tudná felsorolni Istennek, bizonyos vagyok benne, hogy szinte minden esetben első helyen a szeretetet említené. Ez azonban az ószövetségi szentek esetében nem így volt. Ők azt mondták volna: „szentség”. Meglepő, hogy korunkban legtöbben erre nem is gondolnak.
Sőt, az ószövetségi kor embereinek nemcsak Istennel kapcsolatban jutott eszükbe a szentség, hanem akkor is, ha valaki kapcsolatba került Istennel, mivel tudták, hogy Vele csak az kerülhet kapcsolatba aki szent. A szentség áthatotta a vallásos gondolkozásukat. Ezt láthatjuk abban is, ahogyan különféle módon használják a szent szót. R.C.Sproul The Holiness of God (Isten szentsége) című könyvében ad egy nem teljes listát, hogy milyen szavakkal kapcsolatban használták a szót: szent föld, szent Sabbat, szent összegyülekezés, szent nemzet, a felkenésre használt szent olaj, szent lenvászon ruha, szent jubielumév, szent ház, szent mező, szent tized, szent víz, szent füstölők, szent szövetségláda, szent kenyér, szent város, szent mag, szent Ige, szent szövetség, szentek, a legszentebb hely és a Szentek Szentje. Ráadásul Isten a háromszorosan szent Isten volt. „Szent, szent, szent a Seregeknek Ura” - mondták az angyalok. (Ézs 6,3) (folytatjuk)

James M. Boice



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #33 Dátum: 2013. December 21. - 10:20:41
Szent tészta és szent ágak

Ezt szem előtt kell tartanunk, amikor a Róm 11,16-hoz érünk, mert Pál az ószövetségi keretek között maradva beszél, amikor szinte mellékesen megjegyzi: „Ha pedig a szenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágai is azok.”
Ez furcsa. Szent tészta? És szent ágak? Azt még értjük, hogy Istent tartsuk szentnek, bár valószínűleg azt sem értjük teljesen, hogy az mit jelent. De hogy a tészta és az ágak „szentek” - ez már szinte humoros. Olyan mintha Pál meg akarna nevettetni minket.
Persze nem erről van szó. Az apostol a szentség ószövetségi értelmezését használja alapul ahhoz, hogy szemléltesse, amiről a 11. fejezet szól: Isten nem hagyta cserbe Izráelt. Igaz, hogy Izráel népét időszakosan félretette azért, hogy elutasításuk által az üdvösség eljuthasson a pogányokhoz is, de még az elutasítás idején sem vetette el Izráelt teljesen, mivel egy maradék még így is üdvözül. És véglegesen sem vetette el Izráelt, mert végül a nép hitre jut Jézus Krisztusban, aki meghalt érettük, hogy bocsánatot kapjanak bűneikre.
Nézzük meg közelebbről ezt a két hasonlatot, és aztán vizsgáljuk meg, hogy mit jelent ez Istenre, illetve az Izráellel és velünk való kapcsolatára nézve.

1.Tészta. A 16. vers első felének fordítása többet mond, mint amit Pál maga ír. Az apostol nem használja a tészta szót. Szó szerint a következőt írja: „Ha pedig a szenge szent, akkor a tészta is.” A hangsúly az „első szengén” van, és ha ezt a fogalmat megnézzük az Ószövetségben máshol is, kiderül, hogy sokféle dologra vonatkozik. Például a 2Móz 23,19-ben a föld első terméséről van szó, bármi is legyen az (vö. 5Móz 26,1-11). A 2Móz 34,22-ben egészen pontosan a búzaaratásra vonatkozik, és a népnek be kellett mutatnia az „első szengét” a hetek ünnepén (4Móz 28,26-31), és később a betakarítás ünnepén. A 3Móz 2,12-14 az „első zsengét” gabonaáldozatnak nevezi. A 3Móz 23 beszél arról részletesen, hogy hogyan kell elkészíteni az áldozatot. A 4Móz 15,20-21 leírja, hogy az áldozat „sütemény”, mely a megőrölt étel egy részéből készül. A 4Móz 18,12-ben az „első zsenge” olívaolaj és újbor, továbbá gabona.
Pál nem beszél arról, hogy melyik „első zsenge” áldozatra gondol. Mivel a mondatot a „darab” szóval fejezi be, a fordítók úgy vélték – valószínűleg helyesen -, hogy Pál a 4Móz 15-re gondol, és így értelmezve fordították: „Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az.” De még mindig nem tudtuk meg, hogy ez mit jelent. Az a kérdés: mik ezek az első zsengék? És mire vonatkozik a „tészta” szó? Természetesen ennek az értelme csak a szövegkörnyezetből derül ki, de még ha így is próbáljuk értelmezni, akkor is legalább két lehetőség áll előttünk. Néhány tudós szerint az „első zsengék” az első zsidó megtérteket jelenti, és így szerintük ez a mondat ígéret, hogy még többen is lesznek – ez lenne a „tészta”. Ez megmagyarázná Pál végkövetkeztetését a 26. versben: „És így az egész Izráel megtartatik.” A probléma az, hogy ez viszont az apostol második hasonlatával, a gyökérrel és az ágakkal nem egyeztethető össze. Ebben a képben a gyökér az ősatyáknak felel meg. Pál maga mondja ezt a 28. versben: „Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért”.
A párhuzam arra utal, hogy az első kép „első zsengéje” és a második kép „gyökere” Ábrahámot jelenti, és ez a második lehetőség. A legtöbb szövegmagyarázó ezt a nézetet részesíti előnyben, többek között Charles Hodge is, aki négy kiváló okkal indokolja, hogy miért is vonatkozik ez Ábrahámra. (1.Mert egyedül ez az értelmezés tartja meg Ábrahám alakját...2.Ez a magyarázat felel meg leginkább az apostol gondolatmenetének...3.Az apostol maga is ezt a magyarázatot adja a 28. versben....4.Egyedül ezt az értelmezést lehet megfeleltetni a következő verseknek.)
2.A gyökér és az ágak. A második hasonlatra nem sok példát találunk az Ószövetségben, de a kettő közül ez érthető könnyebben, mivel Pál maga fejti ki részletesen ebben a szakaszban. Erről szólnak a következő 17-24. terjedő versek. Eszerint a gyökér Izráel ősatyáit (talán csak Ábrahámot), a sokágú szelíd olajfa Izráel népét, a vadolajfa pedig a pogányokat jelképezi. Pál gondolatmenete szerint a szelíd olajágak, melyek az egyes zsidó embereket vagy az egymás után következő zsidó nemzedékeket jelentik azért törettek le, hogy a vadolajfáról származó ágak, melyek egyes pogány embereket vagy az egymás után következő pogány nemzedékeket jelentik beoltathassanak. A hasonlat végkövetkeztetése az, hogy Isten a megfelelő időben be fogja oltani az eredeti vagy természetes olajágakat a saját olajfájukba.
Ezzel eljutottunk a 16. vers jelentéséhez. Pál azt mondja, hogy az ősatyákat „elválasztotta” Isten saját számára, és ez elkerülhetetlen következményekkel jár leszármazottaik számára. A lehető legegyszerűbben fogalmazva: a zsidóság különleges nép, mert Ábrahámtól származik, és ez még akkor is igaz rájuk, ha lázadnak és nem hajlandók a megújulásra. Ez azt jelenti, hogy Isten semmi esetre sem mondott le Izráelről. (folytatjuk)

James M. Boice




Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #34 Dátum: 2013. December 21. - 11:00:21
Szent nemzet

Ezen a ponton ideje elgondolkoznunk a szent szó jelentésén. Ez a Biblia egyik legnehezebben definiálható szava, aminke több oka is van. Először is, ez Isten egyik fő, ha nem a legfőbb tulajdonsága, és magát Istent sohasem érthetjük meg teljesen. Azért is nehéz, mert a szót használják emberekre („Legyetek szentek, mert én szent vagyok!” 3Móz 11,44-45; vö. 3Móz 19,2; 20,7; 1Pét 1,16) és tárgyakra egyaránt. Néhány tárgyat már korábban felsoroltunk. A szent szó három alkalmazási területének – (1) Istenre, (2) emberekre és (3) tárgyakra – lényege az, hogy a szó „elválasztottat” jelent. Ha ezt szem előtt tartjuk, meg fogjuk érteni a szó mindhárom, meglehetősen különböző alkalmazási területét.

1.Szent Isten. Amikor azt mondjuk, hogy Isten szent, a legtöbb ember azt gondolja, hogy ez azt jelenti: Isten nem vétkezik, és amit tesz, az mind jó. Ez benne van abban, hogy Ő szent, de a szentség nem kimondottan erről szól, hanem azt jelenti, hogy Isten tőlünk „elválasztott”, azaz nem olyan, mint mi vagyunk. Felettünk és messze van tőlünk, olyannyira, hogy csak annyira tudjuk elképzelni milyen Ő, amennyire lehajol, hogy kijelentse magát nekünk. A teológusok megpróbálkoztak már azzal, hogy erre kifejezést találjanak. A németek szerint Isten ganz anders, vagyis „teljesen más”. Az angol teológusok szerint Isten transzcendens. Rudolf Otto, egy német teológus, alkotott egy latin nyelvű kifejezést, mely szerint Isten mysterium tremendum, ami azt jelenti: „félelmetes titok”.
Másképp fogalmazva, amikor Isten tulajdonságairól beszélünk, a szentséget általában szívesen soroljuk be a többi tulajdonság: a szuverenitás, mindenhatóság, örökkévalóság, kegyelem, irgalom, szeretet stb. közé. Azonban a szentség igazából nem tartozik ebbe a felsorolásba, mivel pontosan meghatározza, milyen Isten, és az összes többi tulajdonságot is meghatározza. Más szavakkal, Istent
nemcsak egyszerűen a szuverenitás jellemzi. Ő szent módon szuverén. Isten nemcsak szeretet, mivel az Ő szeretete szent szeretet. És így tovább. A szentség választja el Istent tőlünk, és emiatt félelmetes Ő számunkra, akik végesek és bűnösök vagyunk.

2.Szent tárgyak. Akkor viszont hogyan mondhatjuk, tárgyakról azt, hogy szentek? Első ránézésre teljesen lehetetlennek tűnik, amennyiben a szentség arra vonatkozik, ami Istent teljes egészében jellemzi. De emlékezzünk arra, hogy szent az, ami „elválasztott”, és így rögtön értelmet nyer a szó. A tárgyak akkor lesznek szentek, ha „el lettek választva” Isten szolgálatára, és nem közönséges dolgokra használjuk őket. Így válik a szombat szentté Isten számára. Ez a nap Isten számára elválasztott nap. Megszentségtelenítjük, amikor világi dolgokra használjuk. Hasonló módon a víz, a kenyér és a templom szent víz, szent kenyér és szent templommá válik, amikor Isten szolgálatára vannak elválasztva. Mindegyik dolog felajánlott alkalmazása miatt válik szentté. Sőt, akár mondhatjuk is, hogy a szentség felajánlás, valami, amit „Istennek adunk”, vagy még inkább, odaszentelés, ami azt jelenti, hogy „valamit szentnek nyilvánítunk”.

3.Szent nép. Ezzel elérkeztünk tanulmányunk és bibliai szakaszunk fő pontjához. Itt egy szent népről van szó, és elsődleges jelentésében a szent nép az Isten számára „elválasztott” nép. Ez volt Izráel és most is az. A zsidókat Isten saját számára választotta el azáltal, hogy kiválasztotta Ábrahámot, tehát mivel Ábrahám választott volt, leszármazottai is azok, még ma is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Ábrahám minden leszármazottja, minden zsidó üdvözül; Pál már előzőleg elmondta, hogy nem erről van szó. De az igaz, hogy Isten számára elválasztott nép maradnak. Másképp fogalmazva, Isten még nem fejezte be munkáját Izráellel.
Robert Haldane az egyik író, akik látja ezt, és részletesen ki is fejti. Több ószövetségi hivatkozást idéz, hogy szemléltesse ezt a pontot.
5Móz 7,6. Ebben a fejezetben Mózes arra oktatja a népet, hogy mit tegyenek, amikor bemennek az ígéret földjére. Ki kell írtaniuk a kánaániakat és a kultúrájukat, és mindenekfelett ne házasodjanak össze velük. Miért? „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy neki, minden nép közül e föld színén.”
5Móz 10,15. (lásd még 4,37; 14,2; 26,19; 32,8-9). Izráel fellázadt Isten ellen. Mózes erre emlékezteti a népet. Ettől függetlenül, mondja: „De egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvokat: titeket választott ki ő utánok minden nép közül, a mint e mai napon is látszik.”
2Móz 2,24. A zsidók rabszolgák voltak Egyiptomban, és súlyos elnyomásukban felkiáltottak. „És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal ás Jákóbbal kötött szövetségéről.”
5Móz 4,31. Ez a fejezet arról a napról beszél, amikor a nép bálványimádásba esik, elhagyja Istent, Aki szerette őket, kihozta őket Egyiptomból és bevitte őket földjükre. Az az ígéret hangzik el, hogy ha nyomorúságukban Istenhez kiáltanak, Isten bűneik ellenére meghallgatja őket és megmenti őket.
„Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, a mely felől megesküdt nekik.”
Ézs 43,21. „A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet.”
1Sám 12,22. Miután Izráel földi királyt kért magának, és meg is kapta, Sámuel megfeddte őket bűnükért. Ettől függetlenül hozzáteszi: „Mert nem hagyja el az Úr az Ő népét, az Ő nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válasszon.”
Természetesen még sok más hasonló verset idevehetnénk, melyek mind arról beszélnek, hogy az ősatyák miatt Izráel népe különleges kapcsolatot élvezett Istennel; Isten még akkor sem hagyta el őket, amikor vétkeztek. Érte-e őket szenvedés a bűneik miatt? Egyértelműen igen. Minden zsidó üdvözült-e? Egyértelműen nem. Mégis, sokan üdvözültek , és a történelem folyamán Istennek változatlanul folytatódott az Ő népére vonatkozó terve, és végül az egész nemzet meg fog térni. Haldane végkövetkeztetése helyes: „Úgy, ahogyan egy 'darab' szent az első zsenge áldozatán keresztül, és a fa az ő természetét a gyökérből nyeri, hasonlóképpen Ábrahám, Izsák és Jákób Istentől kiválasztott leszármazottai a szent szövetség által el lettek választva az Ő szolgálatára és dicsőségére.” (folytatjuk)

James M. Boice



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #35 Dátum: 2013. December 21. - 11:42:36
Szent „azon a napon”

Sokszor úgy beszéltem a zsidókról, mint akik Isten számára attól függetlenül szentek maradnak, hogyan éltek; sőt még Izráel lázadása ellenére is szentek, mivel Isten különleges népe, és még ebben az állapotukban is betöltik Isten tervét. Az egyik ilyen terv a pogányok üdvössége, mely, ahogyan már láttuk mostani elvettetésükön keresztül teljesedik be. Mégis úgy látom, hogy könnyen helytelen következtetésre juthatunk abból, amit mondtam a szentségről („még a lázadás ellenére is”) és azt hihetjük, hogy Istennek nem számít, hogyan élünk. Más szavakkal fogalmazva, lehet, hogy azt képzeljük, szentség nélkül is lehet üdvösségünk. Ezt most egyértelműen meg szeretném fogalmazni, mivel nem szabad elfelejtenünk: „a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12,14)
Ezzel kapcsolatban nézzük meg Zakariás könyvének végét. Három okból választottam Zakariást. Először is, Zakariás fogság utáni próféta, azaz, akkor írt, amikor a zsidók már hazatértek a babiloni fogságból. Ez fontos, mert vannak, akik szerint Istennek a zsidóknak adott ígéretei vagy már Salamon idejében beteljesültek (amikor a zsidó állam legnagyobb területi kiterjedését élte), vagy Ezsdrás és Nehémiás életében (amikor újra összegyűjtötte őket Isten a különböző helyekről, ahová szétszórattattak), vagy legkésőbb Jézus Krisztus eljövetelekor (amikor korábbi földi istentiszteletük fajtái és szimbólumai lelkileg beteljesedtek Őbenne). Ezzel szemben Zakariás a fogság után élt, és várta Izráel áldását, amelyekre még egyértelműen várni kellett (és kell).
Másodszor, Zakariás látja, hogy lesz egy nap, melyen Isten az egész nemzetet megáldja – erről beszél próféciájának utolsó fejezeteiben: „azon a napon”. Tizenhatszor fordul elő ez a kifejezés (Zak 12,3.4.6.8.9.11; 13,1.2.4; 14,4.6.8.9.13.20.21), és ezenkívül még vannak hasonló kifejezések is. Ez a nap vagy ezek a napok minden bizonnyal a világ végére vonatkoznak, mivel ekkor a pogány népeket ítélet éri, Izráel viszont bűnbocsánatban, helyreállításban és lelki áldásban részesül.
Harmadszor, azért hivatkozom Zakariásra, mert a próféta pontosan azzal fejezi be könyvét, amivel foglalkoztunk: a szentséggel. Sőt, nála szerepel a tanulmányunk címének választott kifejezés is: „Az Úrnak szentelve”.
Ezt írja: „Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úrnak szenteltetett. És a fazekak az Úrnak házában olyanokká lesznek, mint az oltár előtt való medenczék és Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek Urának szenteltetik, és eljőnek mind, a kik áldozni akarnak, és választanak közülök és főznek azokban; és nem lészen többé Kananeus a Seregek Urának házában e napon.” (Zak 14,20-21)
Miről is beszél itt Zakariás? Miféle szent csengettyűk? És szent fazekak? A válasz természetesen az, hogy Zakariás ugyanazt a napot várja, amiről Pál beszél a Római levél 11. fejezetében, amikor a zsidó népet maga elé veszi Isten, és megbocsátja bűneiket és megtisztítja őket. Azon a napon nem lesz keveredés: egy maradék, aki üdvözül, miközben a többség elkárhozik. Az sem lesz, hogy az emberek üdvözülnek, és közben megmaradnak a bűnükben. Teljesen tiszta lesz a nép, annyira, hogy minden körülöttük szent lesz, még a lovak nyakán levő csengettyűk és a tűzhelyeken levő fazekak is. Annyira el lesznek választva Isten számára, hogy mindent, amijük van, vagy amihez hozzérnek, Istennek fogják felajánlani.
Van még egy érdekes pont. A közvetlenül ezt megelőző bekezdésben Zakariás leírja, amint az újjáteremtett emberek Jeruzsálembe mennek, hogy Istent imádják a sátoros ünnepen (vagy a betakarítás ünnepén). Ez volt az az ünnep, amikor az „első zsengét” felajánlották. Zakariás azért hivatkozik erre, mert a sátoros ünnep volt az utolsó aratási ünnep, amikor az egész év termését begyűjtötték. Egyértelműen látható az ünnep szimbólikája. Ez az a nap, amikor Izráel termését begyűjtik Istenhez, amikor Izráel teljes népe „szent lesz az Úrnak” (Zak 14,20), „amikor a teljes Izráel megtartatik”. (Róm 11,26)(folytatjuk)

James M. Boice



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #36 Dátum: 2013. December 21. - 12:18:20
Közös rendeltetésünk: a szentség

Tanulmányom kezdetén említettem, hogy a végén szeretném elmondani a téma gyakorlati jelentőségét magunkra és Izráel népére nézve, és ezt most a következőkben meg is teszem. Keresztyénként a szentség a mi rendeltetésünk is. Nekünk is „az Úrnak szentelteknek kell lennünk”, ha pedig ez így van – ha valóban szentek leszünk majd egy napon, mivel „szentség … nélkül senki sem látja meg az Urat”- akkor már most törekednünk kell arra, hogy szentek legyünk.
Korábbi, kisprófétákról szóló könyvemben a következő gyakorlati alkalmazást vontam le. Gondoltunk-e már arra, hogy rendeltetésünk a szentség? Ha keresztyének vagyunk, Isten saját számára választott el minket, hogy teljesen az Övéi legyünk, azonban még nem vagyunk szentek. Most még bűnösök vagyunk, és minél tovább élünk, annál inkább tudatosodik ez bennünk. Rendeltetésünk a szentség. Ezért olvasunk erről oly sokszor a Bibliában. Isten elmondta a népnek Mózesen keresztül: „Legyetek szentek, mert én szent vagyok!” (3Móz 11,44-45; vö. 19,2; 20,7). Péter hasonlóképpen ír: „Hanem a miképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (1Pét 1,15-16) Ez nem csupán egy felszólítás, ez a mi biztos rendeltetésünk. Ha Jézus Krisztushoz tartozunk, Isten hozzá hasonlóvá fog minket formálni egy napon szentségben, mivel az Ő céljai változhatatlanok.
Az üdvösségről általában úgy gondolkozunk, mint egy kapcsolatról. Ezért mondtam a tanulmány elején, hogy amikor Isten tulajdonságairól gondolkozunk, általában a szeretet jut az eszünkbe először, majd talán a kegyelem, kedvesség, jóság és hasonlók. Ezzel természetesen nincs is semmi baj. Isten szeretet, és Ő tesz képessé arra, hogy szeressük Őt és másokat azáltal, hogy Ő előbb szeretett minket, és megmutatta, hogy milyen is az igazi szeretet.
De a Biblia nem ezt mondja a rendeltetésünkről. Nem a szeretetkapcsolat a hangsúlyos. Nem azt olvassuk, hogy a mennyországban az lesz a feladatunk, hogy szeressük Istent és másokat, bár ez is bizonyosan része lesz a cselekedeteinknek. A Biblia a szentséget hangsúlyozza, azért, mert ha nincs bennünk szentség, nem tudunk megfelelő módon szeretni, sőt semmi mást sem tudunk helyesen csinálni. Azért nem olyan a kapcsolatunk Istennel, mint amilyennek lennie kellene, mert nem vagyunk szentek. Azért nem olyan a kapcsolatunk másokkal, mint amilyennek lennie kellene, mert nem vagyunk szentek. Szentnek kell lennünk!
De dicsőség érte Istennek, egy napon szentek leszünk. „Hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk Őt látni, a mint van.” (1Ján 3,2)
Akkor miért ne legyünk most szentek? Ez János végkövetkeztetése is, mert közvetlenül azután, hogy elmondja: egyszer majd Jézushoz hasonlóak leszünk, a következőket mondja: „És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja őmagát, a miképen Ő is tiszta” (3. v.). Te az vagy? Az lehetsz, ha ezt a nagy rendeltetést tartod szem előtt.

James M. Boice



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #37 Dátum: 2013. December 21. - 20:20:20
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #38 Dátum: 2013. December 28. - 09:47:03
Gyökér, hajtás, ágak

Római levél 11,17-24

„Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol. Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba.”

A szemléltetőeszközöknek egyetlen céljuk van: az, hogy érthetővé tegyék a tanítást. Charles Spurgeon, a nagy baptista igehirdető, akinek különös adottságai voltak a szemléltetéshez, így nevezte őket: „ablakok, melyeken keresztül beáramlik a fény”. A Biblia szemléltetőeszközeivel kapcsolatban az az érdekes, hogy nem mindig ez a céljuk, sőt, úgy tűnik, néha éppen az ellenkezőjét érik el. Gondoljunk csak Jézusnak a magvetőről mondott példázatára. (Mt 13,1-23) Miután Jézus elmondta a tömegnek a négyfajta talajt, és hogy milyen négyféle eredménnyel járt a gazda magvetése, a tanítványok megkérdezték tőle, hogy mit jelent a történet és miért beszél példázatokban, mert nem értették. Meglepő módon Jézus a következő választ adja: „néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg... azért beszélek nekik példázatokban...” (11-13. v.) Azt mondta, történetének célja az volt, hogy elrejtse a mondanivalóját, nem pedig az, hogy érthetővé tegye.

Nehéz illusztráció

Pál apostol nem próbálta elrejteni mondanivalóját, amikor a Római levél 11. fejezetében elmondta az olajfa példáját a kitöretett és újonnan beoltott ágakkal. Világosan akart fogalmazni. Mégis, olvasói számára az illusztráció különösen is nehéznek tűnik. Előző tanulmányomban leírtam a metafora általam legegyértelműbbnek tartott értelmét: a „gyökér” Ábrahám, a „letört” ágak a következő nemzedékek hitetlen zsidói, a „beoltott” ágak pedig a hívő pogányok. Azonban ez nem mindenki szerint ilyen egyértelmű: az egyik szövegmagyarázó legalább féltucat különböző értelmezésre bukkant kommentárja írása közben.
Véleményem szerint a nehézség abból származik, hogy a példázatok vagy illusztrációk tanulmányozása közben az emberek elkövetik a legáltalánosabb hibát: megpróbálják az egyetlen, egyszerű értelmen túli jelentéseket beleerőltetni a szövegbe. Előfordul, hogy néhány részletet túlhangsúlyoznak, máskor pedig túlságosan szó szerint próbálják meg értelmezni a történetet.
Ebben az esetben a következő történhetett: a legfőbb probléma az olajfa értelmezésében az, hogy csupán egyénekre vagy népekre vonatkoztatjuk-e. Mi történik akkor, ha a letört ágakat egyénekre vonatkoztatjuk? Ezzel egyértelműen azt mondjuk ki, hogy az ember elveszítheti az üdvösségét, így viszont figyelmeztethetjük az embereket, hogy ne legyenek elbizakodottak, ami mindenképpen hasznos. A következő tanulmány ezzel foglalkozik. De az, hogy az üdvösséget ellehet veszíteni teljesen ellentmond Pál tanításának a Római levél 8. fejezetében, ahol hangsúlyozza, hogy semmilyen teremtmény „nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (39.v.)
Sőt, ha valóban ezt a nézetet valljuk a Róma 9-11. fejezetek értelmüket vesztik. Pál egyedül azért írja ezeket a fejezeteket, hogy válaszoljon arra a felvetésre, hogy nem hihetünk a szentek állhatatosságában, ha Izráel elkárhozik, mivel abban az esetben Isten nem lett volna hűséges hozzájuk.
Viszont ha az illusztrációt nemzetekre vonatkoztatjuk, Izráel népe helyére a pogány népek kerülnek, és így valamiféle pogány felsőbbrendűség képe jelenik meg előttünk. Az imént említett szövegmagyarázó- aki legalább hat különböző értelmezést talált az olajfára- ezen a véleményen van. A Római levél 11. fejezetéhez írt részletes magyarázatában az olajfáról szóló fejezetének a „Pogány uralom” címet adta.
Ezeket a nehézségeket könnyen megoldhatjuk, ha felismerjük: Pál nem egyénekről, de nem is nemzetekről beszél, hanem általában a zsidokról és a pogányokról. Mondanivalójának lényege az, hogy a legtöbb zsidó nem hitt Jézus Krisztusban, ezért az eredetileg nekik, mint zsidóknak adott lelki áldások már nem az övék, miközben sok pogány, akikre nem vonatkoznak az Izráelnek szóló lelki áldások, mégis bementek ezekbe az áldásokba a zsidók Messiásába vetett hit által.
Ami pedig Istennek az Izráellel kötött szövetségét illeti, Pál azt mondja, hogy az beteljesedik, bár nem minden egyes zsidó számára. Azok a zsidók és pogányok, akiket Isten kiválasztott az üdvösségre, megmenekülnek, majd végül Izráel népe megtér, és lelki áldásban részesül. (folytatjuk)

James M. Boice

« Utoljára szerkesztve: 2013. December 28. - 09:48:41 írta Kálmán »



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #39 Dátum: 2013. December 28. - 11:41:15
„Természetellenes” illusztráció

A képpel kapcsolatban van még egy probléma, mellyel foglalkoznunk kell, és az pedig az, hogy a Pál által leírt beoltási eljárás természetellenesnek tűnik. Vad hajtásokat általában nem szoktak nemes tőbe oltani, inkább fordítva csinálják. William Sanday és Arthtur C. Headlam helyesen mondják jól ismert kommentárjukban: „Az oltóágaknak nemes tőről kell származniuk, és úgy kell őket a vad alanyba beleoltani- a fordítottjának nincs értelmes, és sohasem gyakorolják.”
Pál „tévedése” miatt más szövegmagyarázók, például C. H. Dodd rosszmájú megjegyzéseket tettek az apostol feltételezett tudatlanságával kapcsolatban. Dodd a következőket írja: „Pál a városi ember korlátai között élt... nem volt annyira kíváncsi természet, hogy megkérdezze, mi történik az olajfa ültetvényeken, melyeket útjai során mindenfelé láthatott.”
Nos, az eljárás talán nem is volt annyira lehetetlen, és elképzelhető, hogy Pál nem is tudatlanságból írja, amit ír. Néhány évvel ezelőtt William Ramsay, Pál tanítánsainak és utazásainak egyik nagy kutatója írt egy tanulmányt „Az olajfa és a vadolajfa” címmel, amellyel ókori igazolást talált Pál nézetére. Ramsay szerint egy római író, Columella a következőket írta: „amikor egy olajfa rosszul terem, egy vadvesszőt oltanak bele, és ez új erőt ad a fának”. Palladius hasonlóképpen ír: „a vad olajvessző új erőt adott a fának, amelybe beoltották”. Ramsay a híres mediterrán gyümölcsfa botanikust, Theobald Fischert idézi, aki szerint a Pál által említett eljárást „kivételes esetekben még ma is alkalmazzák”.
Azonban Ramsay magyarázatával is van egy probléma, mivel szerinte a vad olajvessző beoltásának az az értelme, hogy új erőt ad a régi fának vagy gyökérnek. Azonban Pál szerint a pogányok, akiket a vad olajvesszők jelképznek, semmit sem hoznak az oltásba. Ramsay megoldása, mely bár kertészeti szempontból nézve helyes, és felmenti az apostolt a tudatlanság vádja alól, igazából csak zavarodást kelt a témában.
Véleményem szerint az igazi magyarázatot Pálnak a 24. versben használt kifejezése adja, amikor azt mondja, hogy a pogányok „a természet ellenére” beoltattak a nemes olajfába. Ha szó szerint veszzük, ez azt jelenti, hogy Pál pontosan tudta, hogy amiről beszél- a vad hajtás beoltása a nemes tőbe- természetellenes eljárás volt. Csak éppen pontosan ezt akarja mondani. Teljesen természetellenes volt, hogy Isten így mentse meg a pogányokat, mégis pontosan így tett: az üdvösség kegyelemből van. Azonban ha Isten természetellenes módon mentette meg a pogányokat, mennyivel inkább várhatjuk, hogy végül Izráelben természetes módon hitet támaszt saját Messiásuk iránt! (folytatjuk)

James M. Boice



Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #40 Dátum: 2013. December 28. - 11:45:29
 O0

Nagon jó

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #41 Dátum: 2013. December 28. - 12:08:01
Tanulságos illusztráció

Azonban ennyi elemzés már bőségesen elegendő. Mit akar ez a hosszabb (8. vers) Bibliai kép mondani? Mit tanít nekünk? Hét tanítást látok benne.

1.Istennek csak egyetlen népe van. Ez egyértelműen következik az olajfa- példaából, de meglepő módon sokszor különösen azok hagyják teljesen figyelmen kívül, akik hozzám hasonlóan hisizk, hogy a Róma 11. a zsidók jövőbeli áldásáról mondott prófécia. A legtöbb ilyen ember diszpenszacionalista, akik a teljes Izráel megtérését egy jövőbeli korra teszik, és szerintük ez az egyházétól különböző identitást és rendeltetést ad majd a zsidóknak. Én hiszek Izráel jövőbeli megtérésében, mert hiszem, hogy a Római levél 11. fejezete és más Bibliai szakaszok is ezt tanítják. Azonban a diszpenszacionalisták ellenfeleinek igazuk van, amikor azt mondják, hogy Istennek nem két népe van, két külön rendeltetéssel, hanem egy.
A levélben Ábrahám minden hívők atyjaként jelenik meg, mivel hozzá hasonlóan ők is hit által üdvözülnek. Ő a fa gyökere. Következésképpen akik üdvözülnek, akár zsidók, akár pogányok, egyedül az Istenbe vetett hit által üdvözülnek, tehát mindannyian egyetlen olajfa részei.
Ráadásul amikor Pál a teljes zsidóság jövőbeli megtéréséről beszél, nem valami történelmen kívüli vagy történelmen túli eseményről beszél, amely egy következő diszpenszációban (korszakban) történik majd, hanem amely a történelmünkön belül fog bekövetkezni. Az általunk is ismert eseményekben fog beteljesedni, hogy a pogányok és végül a zsidók is hinni fognak Krisztusban, és betelik Isten választottainak teljes száma.

2.Isten népének gyümölcsöt kell teremnie (és gyümölcsöt is fog teremni). Pál nem csupán ezekben a versekben beszél a gyümölcstermésről, de az oltásnak pontosan ez a lényege: hogy még gyümölcstermőbb fa jöjjön létre. Emellett bár az apostol nem említi a gyümölcsöt név szerint, biztosra vehetjük, hogy erre gondol, amikor azt írja, hogy a hitetlen zsidók kitöretnek „hitetlenségük miatt”, és a hívő pogányok beoltatnak a zsidó fába „hit által” (20. v.). A hitetlenség a gyümölcstelenség végső kifejeződése, és a hit az első a gyümölcsök között.
Az előző tanulmányban megjegyeztem, hogy az olajfa nem egy gyakori kép az Ószövetségben, különösen nem Izráelre vonatkoztatva. Mégis, két helyen is vonatkozik Izráelre: az egyik a Jeremiás 11,16, a másik pedig a Hóseás 14,6. Nem azzal vannak kapcsolatban, hogy vad ágakat beoltanak a régi tőbe, de a gyümölcstermésről beszélnek. A Jeremiás 11,16 a következőket mondja: „Lombos, szép formás gyümölcsű olajfa nevet adott néked az Úr. Nagy vihar morajánál tüzet gyújta rajta, és leromlottak az ágai.”
Miért pusztul el a fa tűz által, és miért törnek le ágai? A következő vers megmagyarázza: Izráel és Júda házának gonoszsága miatt. Más szavakkal, nem voltak gyümölcstermők. Nem hittek. Elképzelhető, hogy Pál ebből a szakaszból merítette az olajfa példáját.
És talán a Hóseás 14,6-ból is, mely az egyetlen másik vers, ahol az olajfa a zsidó nemzetre vonatkozik. Azért mondom ezt, mert a Róma 11-hez hasonlóan ez a vers is Izráel jövőbeli áldásokkal teli napjára tekint előre. „Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné.”
A vers mondanivalója természetesen az, hogy Isten azt várja el népétől, hogy gyümölcsöt teremjen. Sőt, ha nem terem gyümölcsöt, már nem is az Ő népe. Ezt tanította Jézus a János 15-ben feljegyzett beszédében, csak Ő szőlőtőkét és szőlővesszőket hozott fel példának az olajfa és olajvesszők helyett. Azt mondta: „Én vagyok az igazi szőlőtő és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.” (Jn 15,1-2.5.8). A szőlő-példa gyakran előfordul az Ószövetségben. (lásd Zsolt 80,8-16; Ézs 5,1-7)

3.A pogányok semmivel sem járulnak hozzá az üdvösség folyamatához. Ezzel a ponttal kapcsolatban találtam úgy, hogy Ramsay elemzése nem segít, sőt kifejezetten félrevezető. Bár az oltás lényege az, hogy a régi fát erőssé és gyümölcshozóvá tegye, Pál példájában éppen az ellenkezőjéről van szó. A beoltott ágak a pogányok, és tulajdonképpen azt mondja nekik, hogy ne dicsekedjenek a levágott ágakkal szemben, mintha ők maguk értékesek lennének. Ehelyett mi, pogányok tartsuk szem előtt, hogy „nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.” (18. v.)
Állunk, de egyedül hitből állunk, és ez azt jelenti, hogy kegyelem az, hogy állunk. Nincsen semmi, amivel dicsekedhetnénk.
Ebből az is következik, hogy a pogány vallásokban nincsen semmi „jó”. Manapság sokan hiszik, hogy minden vallás egy kis igazsággal hozzájárul a teljes igazsághoz; mindegyik a saját részével – azonban ez teljesen ellentmond Pál illusztrációjának. Az ázsiaiak nem adják hozzá a kis yin-yangukat, az afrikaiak nem adják hozzá törzsi vallásuk babonáit, az indiánok nem adják hozzá népi bölcsességüket és táncaikat, az amerikaiak pedig nem adják hozzá demokráciájukat vagy kapitalizmusukat. Pál illusztrációja szerint a pogányok „vadolajfák” (17. v.), amely az egyik legértéktelenebb fa.
Ne ugorjuk át a vad szócskát sem. Ha nem lenne az evangélium Jézus Krisztusban megjelent kegyelme, mindannyian vad utakon járunk, ráadásul ezek az utak pusztító utak is. Az egyetlen igaz útra a Krisztusban való hit vezet, mely a júdaizmuson keresztül érkezett el hozzánk.
Emlékszünk arra, mit mondott Jézus a samáriai asszonynak? Az asszony vitatkozni akart vele, hogy az általa ismert két vallásos hagyomány közül melyik volt a jobb: a samáriaiaké vagy a zsidóké? „Uram, látom, hogy próféta vagy” - válaszolta, amikor Krisztus megmondta neki, hogy bűnben élt. „A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell.” (Jn 4,19-20)
Jézus azt válaszolta, hogy bár eljön majd az az idő, amikor lényegtelen lesz, hogy hol imádják Istent („Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.”), mégis ez nem jelentette azt, hogy a samáriaiak és a zsidók vallása egyenértékű lett volna: „Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidól közül támadt.” (21-22. v.)
Az egyetlen igaz vallás a kijelentett vallás, melyet Isten a judaizmuson keresztül adott nekünk. Természetesen nem minden zsidó üdvözül! Pál ezt egyértelműen mondja. Ettől függetlenül azt is minden kétséget kizáróan leírja, hogy a zsidók nem azáltal üdvözülnek, hogy pogányokká válnak. Épp ellenkezőleg: a pogányok (és a zsidók is) úgy üdvözülnek, hogy igazi zsidóvá válnak, azaz mindenki, aki üdvözül, Ábrahám igazi lelki gyermekévé kell válnia.

4.A zsidók sem járulnak hozzá az üdvösséghez. Már említettem, hogy a pogányok semmivel sem járulnak hozzá az üdvösség eléréséhez. De ezen a ponton hozzá kell tennünk, hogy a zsidók sem. Ez viszont nem ellentmondás? Nem éppen most idéztem Jézust, hogy „az üdvösség a zsidók közül támad”? Igen, de az teljesen más, mintha azt mondanánk, hogy „aki zsidó, az üdvözül”.
A közül szó származásra utal. Azt jelenti, hogy az üdvösség útját Isten Izráelnek a királyokon és a prófétákon, de legfőképpen Jézus Krisztuson keresztül jelentette ki. A zsidók birtokolják ezt a kijelentést, nem egyszerűen azért, mert zsidók vagy mert valamiféle veleszületett szellemi tudást hoznak magukkal, vagy mert Istennél belsőleg igazak lennének. Egyféleképpen van hasznuk, ugyanúgy ahogy a pogányoknak: ha hisznek Jézusban. „Hitetlenség miatt törettek ki,”- mondja Pál -
„ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket.”(20,23. v.) Ennél világosabban nem is tudna már fogalmazni.
Az eredeti gyökér-ágak példában a zsidó fán levő letört ágakat Pál „szentnek” nevezte. Milyen értelemben voltak szentek ezek az ágak? A válasz, ahogyan már az előző tanulmányban láttuk az, hogy „el lettek választva” Isten céljaira. Mik voltak ezek a célok? Az, hogy a zsidók:
Megkapják a törvényt, a prófétákat és az írásokat. Ez azt jelenti, hogy Bibliánkat a júdaizmuson keresztül kaptuk.
Ezeket megőrizzék a világ számára. Nem lenne Bibliánk, különösen Ószövetségünk, ha a zsidó írnokok hűségesen és fáradtságot nem kímélve nem őrizték volna meg ezeket az ősi iratokat a számunkra.
Biztosítsák a Messiás földi családfáját. Jézus Júda törzsén keresztül Ábrahám leszármazottja, Dávid király utóda volt.
Ezeknek az igazságoknak Isten szerinti tanúi legyenek. A legelső igehirdetők, köztük maga Pál is, zsidók voltak. Az igazság melletti hűséges tanúságtételük nélkül egyikünk sem ismerte volna meg Jézust, egyikünk sem értette volna meg az evangéliumot, és egyikünk sem hitt volna.

5.Ne dicsekedjünk. Az olajfa-példában megjelenő igazságok ötödik gyakorlati alkalmazása az, amit Pál maga is hangsúlyoz. A levélnek ebben a részében különösen is a pogányokat szólítja meg, ahogy a 13. versben is mondja, és fő mondanivalója az, hogy ne merjenek dicsekedni a zsidókkal szemben jelenlegi kiváltságos helyzetük miatt. Igaz, hogy a zsidó ágak kitörettek azért, hogy Isten gondviselése nyomán az evangélium eljusson a pogányokhoz, és hogy az evangélium elutasításából a pogányok számára áldás fakadt. Viszont a pogányoknak nem szabad dicsekedniük, mert egyedül hitből állnak, és ők is kitöretnek, ha nem maradnak meg a hitben.
Nem szabad elfelejtenünk a Bibliában található figyelmeztetéseket a dicsekvésről. Ha dicsekszünk, nem hiszünk, mivel a dicsekvés azt jelenti, hogy büszkék vagyunk saját (feltételezett) eredményeinkre, ezzel szemben a hit azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, amit Isten Jézus Krisztusban érettünk tett.

6.Ne előlegezzük meg könnyelműen Isten jóindulatát. A hatodik alkalmazás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy ne dicsekedjünk, mivel amikor dicsekszünk, akkor könnyelműen megelőlegezzük Isten jóindulatát, ami végzetes tévedés. Ha erre építünk, az azt jelenti, hogy azt hisszük: minden rendben van közöttünk és Isten között, függetlenül attól, hogy mi mit hiszünk vagy mit nem hiszünk, vagy éppen mit teszünk. Csak úgy kerülhetjük el az elbizakodottságot, ha engedelmeskedünk Istennek, és szorgalmasan az igazságot keressük. Ahogyan már többször is mondtam: nem vagyunk Jézus Krisztus tanítványai, ha hűséges tanítványként nem követjük őt. Márpedig ha nem vagyunk Krisztus tanítványai, keresztyének sem vagyunk.

7.Féljük (tiszteljük) Istent. Végül pedig, féljük Istent (20, 22. v.).Ez nem jelenti azt, hogy rettegnünk kellene Istentől, ha keresztyének vagyunk. Sokkal inkább a tiszteletről van szó. Ettől függetlenül szent, félelmetes tisztelettel kell viszonyulnunk Őhozzá – csodálnunk kell Isten jóindulatát és szigorúságát. Így nem felejtjük el, hogy Isten nem csúfoltatik meg. Ő megbünteti a bűnt, és a hitetlenség elzár minket az üdvösség jó fájától, bárkik is vagyunk. Gondoljunk arra, hogy Istennek valóban csak egyetlen népe van, és ebbe az egyetlen népbe egyedül a Jézusba vetett igaz hit által tartozhatunk.

James M. Boice




Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #42 Dátum: 2014. Január 03. - 22:34:00
                                               
Figyelmeztetés a pogány egyházaknak


                                                         
Római levél 11,17-22


„Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol."

A Római levél 11. fejezetében Pál a zsidó nép jövőjéről ír, így eléggé meglepő, hogy a fejezet mekkora része szól a pogányokról. Először a 13. versben szólt hozzájuk közvetlenül („mert néktek mondom a pogányoknak...”), és egészen a 25. versig kizárólag hozzájuk beszél, ahol ismét egy szélesebb csoporthoz szól. A 17-22. versekben figyelmezteti a pogányokat, hogy most, amikor kiváltságos helyzetben vannak, ne dicsekedjenek a judaizmussal szemben: ne mondják, hogy a zsidókat, akik egykor Isten különlegesen kiválasztott népe voltak, hitetlenségük miatt legalábbis időszakosan elvetette Isten, mert ha követik az ő rossz példájukat, őket is elfogja vetni. Ez egy komoly figyelmeztetés, melyet jó, ha megszívlelünk. A jólét mindig valamilyen fajta dicsekvéshez vezet, és ez a lelki jólétre ugyanúgy vonatkozik, mint az anyagi jólétre. Amikor nehéz időket élünk, általában érezzük, hogy mennyire kevesek vagyunk: elkezdünk közeledni Istenhez, és kérjük, hogy segítsen. De abban a pillanatban, hogy elkezdenek jobban menni a dolgok, könnyen azt gondoljuk, hogy ez miattunk van így- azért, akik vagyunk, vagy azért, amit csináltunk, nem pedig Isten meg nem érdemelt kegyelme és áldása miatt. Ekkor már nem Istenben bízunk: eltávolodunk tőle, és bűnbe esünk. Pál tudatában volt ennek az állandóan fenyegető veszélynek, és ezért írja a korintusi keresztyéneknek: „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!” (1 Kor 10,12)
Amikor Pál nekünk, pogányoknak ír, tudja, hogy jelenlegi helyzetünk miatt lehet, hogy elkezdünk dicsekedni a zsidókkal szemben, akik előttünk voltak kivételes helyzetben. Viszont arra figyelmeztet, hogy ne dicsekedjünk, hanem féljük Istent. Lehet, hogy most mégis állunk, de egyedül kegyelemből állunk. Ha nem kegyelemből állva hiszünk Istenben, mi is elfogunk esni. Ez azt jelenti, hogy elveszíthetjük az üdvösséget? Nem. Pál korábban már beszélt a keresztyén állhatatosság tanításáról. Azonban amit itt mond, ettől függetlenül igen komoly figyelmeztetés a lelki elbizakodottság ellen. Kálvin János hitt a szentek állhatatosságában, mégis ezt írta: „Sohase gondoljunk a zsidók elvettetésére félelem és rettegés nélkül.”

A nemzeti egyházak bukása

Ezekben a versekben Pál azt mondja nekünk, ha a pogányok nem állnak meg hitből, ugyanúgy kivágattatnak, mint a zsidók. Azzal kezdem, hogy  ez több, a világ nagy területeire kiterjedő egyházzal már megtörtént. Egykor ezeken a helyeken virágoztak az élő gyülekezetek, de ma már nem így van. Korábbi tanuságtételük nagymértékben csökkent, sőt, néhány esetben gyakorlatilag teljesen el is tűnt.

1.A kisázsiai egyház. Hadd kezdjem a mai Törökország területén levő kisázsiai egyházzal. A pogány világnak ezt a részét érte el először az evangélizáció, legfőképpen Pál missziói útjai miatt. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően gyülekezetek alakultak többet között Derbében, Ikóniumban, Lisztrában és Efézusban, és az evangélium Efézusból olyan környező városokba jutott el, mint Szmirna, Pergamon, Thiatíra, Szárdisz, Filadelfia és Laodicea, melyeket a Jelenések könyve első fejezetei említenek. A 113-as évre, megközelítőleg hatvan évvel Pál munkája után Pliniusz, Bitínia római kormányzója panaszkodott Trajanus csárának, hogy az új hit zavarja a régi Istentiszteleti formákat. Az emberek elhanyagolták az ősi isteneket, és csökkent a templomok bevétele. Ireneusz, az egyik legelső nagy keresztyén író (kb. 130-kb. 200) Szmirnából származott. A nagy negyedik századi niceai ordotoxia védelmezői, cézáreai Basziliusz, nazianzi Gergely és niszai Gergely Kappadóciából származtak. Azonban hol van manapság a kisázsaiai egyház? Kezdeti életereje eltűnt, az evangélium egyszerű moralizmussá vált: a kora középkor muzulmán hódításai legyőzték, és szinte teljesen kiszorították. A keresztyén misszió számára a mai Törökország szinte szűz területnek számít.

2.Az észak-afrikai egyház. Csaknem ugyanez történt Észak-Afrikában is. Tertulliánusz (kb. 155-220), az első nagy keresztyén apologéta, az észak-afrikai Karthágóból származott. Cipriánusz (kb.220-258), aki körülbelül Terulliánusz halála idején született, és az ő szellemi utódja volt, később a város püspöke lett. Az afrikai egyháznak keletebbre is volt egy nagy központja: Alexandria. Olyan kimagasló egyéniségek származtak innen, mint Kelemen (kb. 150-215), és Origenész (kb.185-254). Ariusz eretneksége idején Krisztus isteni természetének nagy védelmezője, Athanáziusz (kb. 295-373) szintén alexandriai volt. Közülük a leghíresebb, Augusztinusz (354-430), a korai egyház legnagyobb teológusa az észak-afrikai Tagasztéban született, és később Hippó ünnepelt püspöke lett- ez a város is az afrikai kontinensen fekszik.
Ilyen vezetők alatt a keresztyénség évszázadokon keresztül virágzott Észak-Afrikában. De ezen a területen is erejét vesztette, lehanyatlott, és végül átvette a helyét az iszlám. A muzulmánok 638-ban elfoglalták Jeruzsálemet, és aztán 1071-től kezdődöen Kis-Ázsia legnagyobb részét meghódították. A keresztes lovagok több nagy erejű próbálkozása ellenére 1291-ben az utolsó palesztinai keresztes hadjárat is kudarcot vallott, és a kisázsiai Konstantinápoly is elesett 1453-ban.

3.Az itáliai egyház. Ezektől a területektől északra és nyugatra, Itáliában a korai egyház hosszú éveken keresztül üldözésre volt ítélve a meggyengült Római birodalomban, de Nagy Konstantinusz császár híres megtérése után (312. október 28-án a Maxentiusz hadserege elleni csata estéjén) úgy tűnt, végül teljes győzelmet arat. Konstantinusz az állította, hogy a csata előestéjén látomása volt, amikor Krisztus szimbólumát (a görög „X” betűt, közepén az „r” betűvel – a görög „Krisztus” szó első két betűje) látta, melyet a következő szózat kísért: „A jelben győzni fogsz”. A jelet sisakjára és katonáinak a pajzsára festette, kivonult a csatában, és győzött.
Az egyház állami üldözésének utolsó szakasza ezzel véget ért, és az egyház immár jogszerűen létezhetett. A 325-ös niceai zsinaton maga Konstantinusz elnökölt. Szomorú, hogy a jólét jobban ártott az egyháznak, mint az üldözés. A vallási hierarchia még a hanyatló birodaloménál is romlottabbá vált. A középkor végére a nyugati egyház pénzért árulta az üdvösséget a búcsúcédulákon keresztül. Ez elborzasztotta Luther Mártont, és ennek hatására tette közzé 95 pontját, amely elindította a reformációt. Ha volt olyan egyház, melynek a gyertyatartóját Jézus kimozdította a helyéből, miközben kifelé megtartotta befolyását és gazdagságát, akkor az a középkori római katolikus egyház volt. Az egyház látszólag győzött, de a bölcs megfigyelők látták, hogy valójában nem más mint egy gonosz, hatalmas és elvilágiasodott intézmény. Kálvin minden bizonnyal arra gondolt, hogy a korai egyház a középkorra milyen romlásba került, amikor a római levél általunk vizsgált szakaszával kapcsolatban a következőket írta: „Az egész világ később bekövetkezett félelmetes hitehagyása egyértelműen bizonyítja, hogy milyen fontos volt ez a figyelmeztetés. Amikor Isten kegyelmével egy pillanat alatt megöntözte az egész világot, úgy, hogy a vallás mindenhol virágzott, az evangélium igazság nem sokkal később eltűnt, és az üdvösség kincsét elvették. Erre az egyetlen magyarázat az, hogy a pogányok elestek az elhívásuktól.”

4.A reformáció európai egyháza. Ezen a pontos a reformáció örökösei általában dicsekednek a római katolicizmussal szemben; dícsérik Luther Mártont, és a többi 16. századi reofrmátort. De ne felejtsük el, hogy ugyanez a hanytalás ment végbe a reformáció egyházaiban. Ezek az egyházak egykor uralkodó hatással bírtak Németországban, Svájcban, Franciaországban és Hollandiában- mára már elfelejtették az igazi evangéliumot, belsőleg meggyengültek, és most már csak kevés tagot számlálnak. Még a vallási ünnepeken is kevesebb, mint az emberek 4%-a jár templomban Európában.

5.Az egyház Angliában és Nyugaton. És mi a helyzet az egyházzal Angliában? És az Egyesült Államokban? Angliában a templomba járók aránya csak kis mértékben jobb, mint az európai kontinensen. Európához hasonlóan Anglia is hatalmas misszós terület. És ugyan ki ne érzékelné, hogy az Egyesült Államokbeli gyülekezeteknek bár jelenleg jóval nagyobb létszámúak, csökken a tagásuk? Kicsoda állítaná, hogy a keresztyénség kulturális értékrendünkre gyakorolt hatása ma ugyanlyan nagy, mint akár egy évtizeddel ezelőtt volt, nem is beszélve országunk történelmének kezdeti időszakáról?

A felekezetek és helyi gyülekezetek bukása

Ami megtörtént az egyes népek életében, ugyanaz történik az egyes felekezetekben is. Az egykor virágzó egyházak pusztulása az egyik legszomorúbb dolog. Eszembe jut az a gyülekezet, amelyben beiktattak lelkésznek. Korábban az ortodoxia bástyája volt, de egy sor alkalmatlan lelkész munkája következtében jelentősen meggyengült. Jelenlegi lelkipásztorát, aki neoortodox (barthiánus) tanokat vall, a lelkészválasztásért felelős bizottság nem az ortodox teológiája miatt választotta. Bár a bizottság tagjai tudták, hogy a Szentírást nem tartja Isten tévedhetetlen Igéjének, és nem ragaszkodik az elődeit jellemző ortodox teológiához, mégis őt választották, mert szerintük a gyülekezet fennmaradásához egy „szónokra” volt szükség. Természetesen a gyülekezet a végét járja. Esti istentisztelet már nincs, és a gyülekezetnek otthont adó nagyvárosra korábbiakban kifejtett hatása eltűnt.
Mit mond Pál a szakaszunkban? „Fel ne fuvalkodjál, hanem félj. Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd neked sem kedvez.”
Érdemes megismételnünk, hogy az apostol mit mondott a korinthusiaknak: „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12) Megtörténhet-e ez egy konzervatív, bibliahű gyülekezettel? Egyértelműen igen. Meg is fog történni, ha nem állunk meg erősen az egykor szenteknek adott hitben. Kegyelemben állunk a hit által, de ha elfelejtjük, hogy kegyelemben állunk, vagy hogy továbbra is hinnünk kell abban, amit Isten a Bibliában tanít, akkor elfogunk esni. Ez olyan bizonyos, mint ahogy a világtörténelem korábban virágzó gyülekezetei is elestek.

Az egyes emberek bukása

Most nézzük meg, mit mond Pál arról, hogy mit tartsunk szem előtt, mivel azt akartam bemutatni, hogy ő milyen megoldást kínál a problémára. Mielőtt ebbe belekezdenénk, még egy lépéssel tovább kiterjeszteném a figyelmeztetést: azokra az emberekre, akik szerint ők keresztyének, mert egy keresztyén gyülekezetbe járnak és elfogadják a helyes dolgokat, de valójában nem gyökereznek szilárdan Isten kegyelmében, és nem gyakorolják a Szentlélektől származó, Istenbe vetett igaz hitet.
Hadd figyelmeztessem őket, hogy félelmetesen könnyű azt feltételezni, hogy minden rendben van a lelkünkkel, miközben elkárhozunk. Sőt, hitetlen állapotunkban ez a legtermészetesebb dolog a világban, mivel észre sem vesszük, hogy mik a lelki dolgok, és azt gondoljuk, hogy a keresztyénség külsőségei a fontosak.
Ha érzékenyek vagyunk a lelki dolgokra, fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Annyira odaszántam-e magam Krisztusnak, hogy az látható változással jár az életemben?” Más szavakkal, teszünk-e valamit, amit nem tennénk, ha nem lennénk keresztyének? Van-e valami, amit nem teszünk, mert tudjuk, hogy az nem kedves Jézus Krisztusnak? Engedelmeskedünk-e az Ő parancsolatainak? Szívesen vagyunk-e együtt más keresztyénekkel?
Szoktuk-e tanulmányozni a Bibliát? És amikor tanulmányozzuk, ki tudjuk-e mondani, hogy értjük, ahogyan Isten szól hozzánk a lapjain keresztül? Felismerjük-e, hogy amit olvasunk, az az igazság? Ennek következtében változtatunk-e azon, amit teszünk? Életünket a Biblia tanításához próbáljuk-e igazítani, és a keresztyén fontossági sorrend szerint rendezzük-e be? Ezt jelenti „még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat” (2Pét 1,10), és ez éles ellentétben van Jézus figyelmeztetésével, amikor a magvető példázatában arról a magról beszélt, amely a földbe esés után látszólag növekedett, de csakhamar elszáradt, mert nem elég mélyre esett, megfojtották a tövisek, vagy elragadta a Sátán. (Mt 13,1-9)
Már említettem Kálvin Jánost, és azt, hogy milyen fontos volt számára az örökkévaló biztonság vagy állhatatosság. De figyeljük meg, hogy mit mond azoknak az embereknek, akik magukat keresztyénnek tartják, de ettől függetlenül könnyelműen támaszkodnak Isten kegyelmére: „Önmagában az nem elég, hogy elfogadtuk Isten kegyelmét, ha nem követjük egész életünkben az Ő hívását. Akiket megvilágosított az Úr, mindig a szentek állhatatosságára kell gondolniuk.”

Négy fontos dolog

Hogyan „álljunk meg a hit által” (Róm 11,20)? Az apostol a 22. versben adja meg erre a kérdésre a választ. Robert Haldane szerint Pál négy fontos dolgot mond a pogányoknak.

1.Figyelmezteti őket, hogy nézzék meg: „Isten mennyire határozottan szolgáltatott igazságot, amikor kivágta és elvetette a hitetlen zsidókat”. Istent általában jóakaratú öregembernek tartjuk, aki sohasem ítél meg szigorúan senkit. Különösen így gondoljuk, ha csak kultúrkeresztyének vagyunk, és nem születtünk valóban újjá. Ki kell, hogy józanodjunk ebből a tévhitből. Isten szeretet, de egyben a szigorú igazság Istene is. A zsidók elvetése figyelmeztetés kell, hogy legyen a számunkra. Ne építsünk csupán az Ő jóságára, hanem győződjünk meg arról, hogy valóban üdvözülünk-e.

2.Emlékezteti őket, hogy Isten „milyen jó volt a pogányokhoz, és meg nem érdemelt jóindulattal viseltetett irántuk”. Igazakká lettek, miközben még csak nem is keresték az igazságot. A hangsúly Isten meg nem érdemelt jóindulatán van, mivel azzal a dicsekvés és az elbizakodottság alaptalanná válik. Ha nincs bennünk semmi, ami Krisztushoz vitt minket, akkor nincs bennünk semmi olyan sem, ami nála tartana minket. Nem merhetünk elbizakodottak lenni. Egyedül kegyelem által állunk.

3.Hangsúlyozza, hogy „továbbra is szükséges ebben a jóságban élnünk azáltal, hogy megmaradunk az evangéliumban való hitben”. Egyedül a hit teszi képessé a hívő embert arra, hogy megálljon a kegyelemben. Ezért táplálnunk kell a hitet. Hogyan? Pál már meg is adta erre a választ: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róm 10,17) A hit a Biblia tanulmányozásából van, és onnan, hogy halljuk ahogyan tanítják és hirdetik. Ezért kell továbbra is gyülekezetbe járnunk, hogy halljunk egészséges tanítást, és ezért kell egyénileg is tanulmányoznunk a Bibliát. Ha nem tesszük, elsodródunk. És ha elsodródunk anélkül, hogy végül visszajönnénk – és hogyan lehetnénk abban bizonyosak, hogy valóban vissza fogunk térni? - akkor elveszünk.
Megismétlem: egyedül a hit teszi képessé a hívő embert arra, hogy megálljon a kegyelemben. De most hozzáteszem: Csak a hitetlenség tart távol bárkit is a kegyelemtől. Senkinek nem kell elvesznie. Pál ezt is írta: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül.” (Róm 10,9-11)

4.Figyelmezteti őket: „ha nem maradnak meg a hitben, ők is kivágattatnak”. Éppen ezért ne bízzuk el magunkat! Hitben indulunk el, de hitben is kell befejeznünk. Ha nem így teszünk, Izráelhez hasonlóan kivágattatunk.

„Hogy ne felejtsük”

1897 nyarán a Brit Birodalomban hatalmas ünnepség volt: Viktória királyné trónralépésének hatvanadik évfordulója. 1837. június 20-án lépett a trónra, és 1887-ben ünnepelték az ötvenéves jubileumot. Ez a tíz évvel későbbi „utóünneplés” a viktoriánus kor tetőpontja volt: a brit hatalom és befolyás zenitje. A világméretű birodalom minden tájáról miniszterelnökök, bírók, államférfiak és más magasrangú képviselők gyűltek össze. Az egybegyűlt brit hadiflotta sok száz hajója valósággal elzárta a Temzét. Ehhez hasonlót a világ talán még sohasem látott. De egyszer véget értek az ünnepségek. Az államférfiak és a hajók elmentek, és Rudyard Kipling, a viktoriánus kor kimagasló brit költője írt egy verset „Visszavonulás” címmel, mely az ember mulandó nagyságára emlékeztet:

Atyáink Istene, akit régről ismerünk,
Messzenyúló arcvonalunk Ura,
Kinek félelmetes keze alatt uralkodunk
Pálmák és fenyvesek felett -
Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük – hogy ne felejtsük!

A tömeg és a kiáltás elhal;
A kapitányok és a királyok útra kelnek:
A Te ősi áldozatod még mindig áll,
Az alázatos és töredelmes szív.
Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük – hogy ne felejtsük!

Messziről hívott hajóhadunk szertefoszlik;
A homokdűnéken és földnyelveken lebukik a tűz:
Lám, tegnapunk minden pompája
Eggyé válik Ninivével és Tirusszal!
Népek bírója, könyörülj még rajtunk,
Hogy ne felejtsük – hogy ne felejtsük!

Ha megrészegedünk a hatalom látványával,
Vad nyelveket engedünk szabadon, akik nem félnek Téged,
Úgy dicsekszünk, mint a pogányok,
Vagy Törvény nélküli alacsonyabb fajok -
Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük – hogy ne felejtsük!

Mert pogány szív az, mely bizalmát
Füstölgő csőbe és vasszilánkokba veti,
Minden nemes por, mely porra épít,
S őriz, nem Téged hív őrnek,
Mert őrjöngő dicsekvés és bolond szó -
Maradj kegyelmeddel népeden, Urunk!

Természetesen Kipling a Brit Birodalomról írt. Szavai azonban ugyanúgy szólnak a gyülekezetekhez és az egyes emberekhez is, akik bolond módon saját eredményeikkel dicsekednek, vagy mostani kedvenc állapotukban maradnak, és nem állnak meg visszagondolva Isten kegyelmére amely arra a helyre és kötelezettségre hívta el őket, amelyben meg kell állniuk együtt keresztyénként, hit által, kegyelemből. Ezért ne felejtsük! Álljunk meg elhívásunkban! Álljunk meg  a hit által! Nálad és nálam már nagyobb egyéniségek is elbuktak! A mienkhez hasonlóan hatalmas nemzetek pusztultak el. És a történelem folyamán a miénknél erősebb gyülekezeteket is utolérte már Isten igazságos ítélete.

Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük – hogy ne felejtsük!

James M. Boice



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #43 Dátum: 2014. Január 04. - 16:52:57
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #44 Dátum: 2014. Január 09. - 11:29:12
Jövendő Isten ősi népe számára


                                                         
Római levél 11,23-24

„Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájukba!”


Talán nem nagy túlzás azt állítani, hogy kevés mai keresztyén ismeri Ezékiel rendkívüli próféciáját. Nem sokan tudnák elmondani a könyv vázlatát sem, sőt a legtöbben talán egyetlen dolgot sem tudnánk idézni belőle. Mégis van egy történet Ezékiel könyvének 37. fejezetében, melyet valószínűleg mindannyian ismerünk. Ez az, amikor Ezékiel Isten Igéjét hirdeti a száraz csontokkal teli völgyben. Erről szól a híres néger spirituálé is, melynek refrénje a következőképpen hangzik: „Csontok, csontok, száraz csontok!/Halljátok most az Úr Igéjét!”
Isten elvitte a prófétát egy száraz csontokkal teli völgybe, és megparancsolta neki, hogy hirdesse nekik az Igét. Amikor Ezékiel úgy tett, ahogyan Isten mondta neki, a csontok elkezdtek emberi csontvázakká összeállni: inak, hús és bőr jelent meg rajtuk. Majd amikor Ezékiel tovább hirdette nekik az Igét, lehelet szállt a csontokba, és „megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg.” (Ez 37,10) Isten megmagyarázta a példázatot: „És mondta nekem: Embernek fia! Ezek a tetemek az Izráel egész háza. Ímé, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk! Annakokáért prófétálj, és mondjad nekik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre...” (11-14.v.)
A történet természetesen nagy jelentőségű Pálnak a Római levél 11. fejezetében adott tanítása szempontjából. Azt írja Izráelről, hogy a zsidó nép az utolsó napokban hinni fog Jézus Krisztusban. De annak alapján, amit látunk, semmi sem valószínűtlenebb, mint egy ilyen megtérés, vagy egyáltalán a Pál által használt kép.
Egy nemes olajfáról van szó, melynek kitörettek az ágai, és egy vad olajfáról, melynek ágai beoltattak a nemes tőbe. A példa arról beszél, hogy a pogányok részesülni fognak Izráel lelki áldásaiban. Azonban ezután a kertészet szempontjából lehetetlennek tűnő dolog történik: Pál arról kezd el beszélni, hogy a kitört és elvetett ágak visszaoltatnak saját olajfájukba. A fáról egyszer már letört ágak elpusztulnak, és nem lehet őket visszaoltani. Ez igaz. De itt nem olyan dolgokról van szó, melyek a természetben lehetségesek vagy lehetetlenek; Istenről van szó, és Istennek minden lehetséges.
Robert Haldane bölcsen fogalmaz: „Ami a természetben nem történik, és emberi erővel képtelenség végrehajtani, azt teljesíti majd be Isten, akinek minden lehetséges. Ő képes arra, hogy a száraz csontok újra éljenek; hogy a zsidó nemzet levágott ágai helyreállíttassanak.”
Az ezt megelőző versekben (20-22.) pogányoknak szól a figyelmeztetés, ha nem állnak meg a hitben, ők is kitörettetnek. A 23-24. versek ennek az ellentétjéről beszélnek: ha a zsidók „nem maradnak meg a hitetlenségben”, hanem hisznek Jézusban, Isten újból visszafogadja őket. (folytatjuk)