Az Isten előtt kedves böjt
Isten Igéjét olvasva előbb vagy utóbb találkozunk a böjt kérdéskörével is. Ezenkívül a hétköznapi életben is könnyen szembe találhatjuk magunkat a böjt gondolatával, gyakorlatával. Napjaink élvezetközpontú társadalma számára a böjt nem túl elterjedt
gyakorlat, de még nem tűnt el teljesen. Ha nem is túl gyakran, de manapság is találkozhatunk olyan emberekkel, akik vallásos meggyőződésükből fakadóan esetenként böjtölnek. Jelen írásban azt szeretnénk vizsgálat tárgyává tenni, hogy milyen az Isten előtt kedves böjt. Mindenekelőtt azért, mert ha valaki vallásos meggyőződésébol fakadóan böjtöl, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez kedves is lesz Isten előtt. A Bibliában találhatunk példákat arra, hogy Isten egyeseket megfedd azért, ahogyan gyakorolják a böjtöt (pl. Ézs 58,3-14, Zak 7,1-14). Habár ők azért gyakorolják a böjtöt, hogy Isten jótetszését elnyerjék,mégis
inkább Isten haragját vonják magukra általa. Isten Igéje jóváhagyja a vallásos indíttatásból vállalt böjtöt, sőt, figyelmünkbe
ajánlja azt, de nem mindegy, hogy mi célból és hogyan élünk vele.
A böjt az Isten előtt való kedvessé válás eszköze?
Nagyon sok ember azt gondolja, hogy igyekszik jókat cselekedni, imádkozni, bizonyos időközönként lemond bizonyos ételekről, és ezzel Isten előtt elfogadhatóvá teszi magát Az Isten előtt vállalt áldozathozatalokat kiegészíti a böjttel, és reméli, hogy ezekért az áldozatokért Isten elfogadja őt. Egyfelől tudja, hogy ott vannak az ő bűnei, de ezek ellensúlyozásaképpen különféle áldozatokat
hoz, többek között böjtöl. Reméli, hogy Isten látja ezeket az áldozatokat, és ezért cserébe majd felmenti a bűneinek büntetése
alól, sőt, elfogadja majd őt az örök életre. De Isten Igéje, a Biblia határozottan tanítja, hogy a böjtölés nem
mozdítja elő a mi Isten előtt való megigazulásunkat. A böjtölésnek nincs bűnt eltörlő vagy érdemszerző ereje. Ezt az igazságot talán a farizeus és a vámszedő története szemlélteti legjobban (Lk 18,10-14). A farizeus különféle áldozatokat hozott, remélvén, hogy ezek által Isten előtt elfogadható lesz, többek között rendszeresen böjtölt. De a történetből egyértelműen kiderül, hogy a farizeus áldozatvállalása nem tette őt Isten előtt kedvessé és a bűntől szabaddá. A bűn kérdése sokkal súlyosabb annál, hogy puszta ételmegvonással ellensúlyozható lenne. Ha le is mondunk különféle ételekről, akár rendszeresen gyakorolva is ezt az áldozathozatalt (például péntekenként soha nem eszünk húst), az még nem fog Isten előtt kedvessé tenni minket. Isten Igéje
szerint a bűnért csak egyféleképpen lehet fizetni. A bűn büntetése a halál (Róm 3,23), és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat (Zsid 9,22)! A bűn eltörlése csak akkor történhet meg, ha vér folyik, és a halál bekövetkezik. Vagy a miénk vagy a Krisztusé! Ha egész életünkben böjtölnénk is (és valami csoda folytán nem halnánk éhen), Isten előtt akkor sem tudnánk ezzel a bűneinket semlegesíteni. A Szentírás alapján ezzel sem tudnánk az örök életre méltóvá tenni magunkat. Isten előtt elfogadhatóak csak a
Jézus Krisztus áldozatába vetett hit által lehetünk. Jézus eleget tett az isteni igazságnak az Ő halálával: volt vérontás is és halál is! Sőt, egy életen keresztül engedelmeskedett helyettünk, és érdemeket szerzett az Ő népe számára! Ha az Isten előtti igazságot és békességet keressük, akkor az Jézus Krisztus által érhető el, és nem a böjt áldozatvállalásával. „Megigazulván azért hit által békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 5,1) Ha valaki még nem békült meg Istennel Jézus Krisztus által, akkor a vallásos indíttatásból gyakorolt böjtölése csak a hamis vallásosság példáit gyarapítja. De ha már megbékültünk Istennel a Jézus Krisztusba vetett hit által, akkor az életünkben lehet Isten előtt kedves szerepe a böjtnek.
Az Isten előtt kedves böjt
A böjt szerepe Isten népének életében megfigyelhető úgy az Ó-, mint az Újszövetségben. Isten népe a nagyobb megpróbáltatások, különleges események idején az Isten elé való járulásnak, megalázkodásnak velejárójaként rendszeresen gyakorolta a böjtöt is. Amikor Isten népét valami nagyon megterhelte, amikor valami nagyon nagy nyomorúságnak néztek elébe, amikor különösebb módon kiáltottak Istenhez, akkor az imádságot társították azzal is, hogy lemondtak bizonyos ételek fogyasztásáról. Az Isten előtt való megalázkodásuk, az Istenre való utaltságuk jeleként nem éltek azokkal az ételekkel, amelyekkel
amúgy nyugodtan élhettek volna (Bír 20,26, 1Sám 7,6, 2Sám 1,12, 2Sám 12,16, 2Krón 20,3, Ezsd 8,23, Neh 1,4, Eszt 4,3, Zsolt 35,13, Dán 9,3, Jóel 1,14, ApCsel 13,2). De a böjt nemcsak az ételekről való lemondást jelenti, hanem lehet lemondás bármilyen fizikai dologról, jogos előnyről annak érdekében, hogy a lelkiekre nagyobb hangsúlyt helyezhessek. Nem élek azzal, amivel amúgy Isten törvénye szerint nyugodtan élhetnék. Lehet ez étel, de lehet még sok más dolog is, ami közel áll hozzám, amivel amúgy élhetnék, és amiről a lemondás valóban áldozathozatal számomra. Például az 1Kor 7,5-ben arról olvasunk, hogy a férj és a feleség közös megegyezéssel hozhat olyan döntést, hogy a testi együttlét idejét egy rövid időre feláldozzák a közös imádságra (vagy: Jóel 2,15-16 is). Lemondanak arról, ami Isten ajándéka, amivel amúgy élhetnek Isten törvényének keretén belül. Böjt az, amikor lemondok arról, amivel élhetek törvényesen, amit szeretek, amihez ragaszkodok – a célból, hogy az így felszabadult időt különös módon is Istennek áldozzam, a lelkiekkel törődjek, imádkozzak. Le lehet mondani ételről, italról, de valamilyen kedvtelésről is. Ha például valaki nagy előszeretettel csüng a számítógépen, az elhatározhatja, hogy ezt az időt inkább imádsággal tölti. Ez a lemondás is egyfajta áldozathozatal, egyfajta böjt. Az, hogy lemondok valamiről, amit amúgy sem szeretek, nem kifejezetten
tekinthető böjtnek. Ha valaki amúgy sem szereti a csokoládét, és már egy éve nem evett egy falatot sem, az nem igazán nevezhető böjtnek. Ha csak emberek ámítására törekedünk, akkor esetleg beválna az ilyen dolog is, de Istent nem lehet félrevezetni. Bármiről is mondunk le, bármennyi időre is, a hangsúly nem azon van, hogy emberek előtt dicsekedjünk vele. Ha Isten előtt kedves módon akarunk böjtölni, akkor az, hogy miről és mennyi időre mondunk le, egy köztünk és Isten közötti kérdés. A farizeusok is böjtöltek, és ebből nagy ügyet csináltak az emberek előtt megfeledkezvén arról, hogy a böjtölés az Isten elé járulás
keretén belül történik. Ezért is tanította Jézus azt, hogy: „Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat. Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon
van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván” (Mt 6,16-18). Ha valamiről rövidebb vagy hosszabb ideig lemondok, akkor a hangsúly ne azon legyen, hogy az emberek előtt ezzel dicsekedjek, és próbáljak nagynak tűnni. A böjt nem a büszkeséget és a felfuvalkodottságot kell táplálja – hogy én jobb vagyok másoknál, én másoknál nagyobb áldozatot vállalok. A böjt az Isten előtt való megalázkodás velejárója kell legyen, ezért elég, ha a mit, hogyan és meddig köztem és Isten között marad!
De a lemondásnak ezen túlmutató célja is van! Lemondok ezekről, hogy a lelkieknek helyet biztosítsak. Akárcsak a munka nyugalom napi félretételének, úgy a böjtnek is célja van. Nem az a lényeg, hogy nem dolgozom, hanem azzal a céllal teszem
félre a munkát, hogy most kizárólagosan a lelkiekkel foglalkozzak. Lemondok valamiről, amivel amúgy élhetnék azért, hogy több időt szánjak az imádságra. Mivel Isten népe ezt nem tartotta szem előtt, és miközben böjtölt, a kedvteléseit űzte, Isten fel is rótta ezt nekik (Ézs 58,3). Sőt, nemcsak a kedvteléseimről mondok le, hanem ami még hangsúlyosabb Isten Igéjében, a böjt idején még inkább lemondok a bűnről. Miközben lemondok valamiről, amivel nyugodtan élhetnék Isten törvénye szerint, ezzel párhuzamosan
még kevésbé élek azzal, amivel amúgy sem élhetnék, mert Isten törvénye ezt megtiltja. Ha megvonom magamtól azokat a dolgokat, amelyekkel egyébként élhetnék, akkor sokkal inkább tartsam távol magamtól a bűnt, amivel pedig egyébként sem élhetnék. Ha arról is lemondok, amivel amúgy élhetnék, akkor még inkább azzal a lelkülettel igyekezzek lenni, amire Isten elhívott.
Még inkább buzgólkodjak azokban a dolgokban, amelyekre Isten felszólított! Erről sokan, sokszor megfeledkeztek már. Lemondtak arról, amivel amúgy nyugodtan élhettek volna, és megtartották az életükben azt, amiről böjt nélkül is le kellett volna mondaniuk – a bűnt. Az Ézs 58,3-14 versei is ezt a magatartást ostorozzák. Miközben Isten népe böjtölt, olyan dolgokat tűrt meg az életében,
amelyeknek amúgy sem adhattak volna helyet, mert Isten törvénye megtiltotta azokat. Nem éltek azzal, amivel amúgy élhettek volna, de közben nem szorgoskodtak abban, amire Isten felszólította őket. Egyfelől böjtöltek, és elvárták azt, hogy Isten meghatódjon ettől! De miközben bizonyos ételektől megtartóztatták magukat, addig az így felszabadult időt azzal töltötték, hogy
kedvteléseiknek hódoltak, és egyre inkább elmerültek a bűnben! Miközben megvonták maguktól az ételt egy bizonyos időre, aközben kizsákmányolták az atyafiaikat könyörtelenül. Először az Isten előtt nem kedves bevételi forrásról kellett volna lemondjanak, és utána arról, amivel Isten törvénye szerint amúgy élhettek volna helyes módon is. Miközben megvontak maguktól bizonyos ételeket, amelyekkel amúgy nyugodtan élhettek volna, aközben az egymással való kapcsolatukat nem rendezték, egymás közt versengtek, perlekedtek – holott ezt még akkor sem szabadott volna megtűrjék, amikor épp nem böjtöltek! Isten parancsolatait lábbal tiporták, s közben még büszkék is voltak arra, hogy ők milyen rendszeresen böjtölnek! Méltatlankodtak, hogy Isten miért nem hallgatja meg őket, hisz még böjtöltek is rengeteget – hát mennyire méltóak ők arra, hogy Isten meghallgassa őket! Azonban Isten ezt mondja erre a magatartásra: „Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?” (Ézs 58,6-7) Ugyancsak ez a témája a Zakariás könyve 7. részének is. Kezdjetek el egyszer abban buzgólkodni, amire amúgy is felszólítottalak titeket! Mondjatok le mindenekelőtt arról, amit parancsolatként is megtiltottam! És ha ebben buzgólkodtok, akkor ezt kiegészíthetitek azzal, hogy időszakonként lemondtok azokról a dolgokról is, amelyekkel amúgy
nyugodtan, törvényesen élhetnétek! De nehogy azt gondoljátok, hogy egynéhány ételtől való megtartóztatás helyettesítheti a bűn elleni harcot és az Istennek odaszánt életet! A böjt emlékeztethet arra is, hogy a bűn miatt azt is elveszíthetem, amivel amúgy nyugodtan és törvényesen élhetek. Az Istentől függetlenedett ember nemcsak azzal akar élni, amit Isten törvénye lehetővé
tesz, hanem azon kívüli dolgokkal is. S a végeredmény sokszor az, hogy még azt is elveszíti, amivel amúgy élhetett volna. A bűn miatt sokan jutottak szűkölködésbe, nélkülözésbe, hogy azután már azzal sem rendelkeztek, amivel törvényesen élhettek volna.
A böjt arra is emlékeztethet, hogy mi az, amit a bűn miatt elveszíthetek, és hogy milyen az, amikor ezekkel a dolgokkal már nem élhetek. Ahogy eme írás elején kihangsúlyoztam, az Isten előtt kedves böjt azzal kell kezdődjön, hogy megbékülünk Istennel, az Ő Fia, az Úr Jézus Krisztus által. Ezt követően azzal kell folytatódjon, hogy az életünket odaszánjuk Istennek, és harcolunk a bűn ellen. Buzgólkodunk abban, amire Isten felszólított, és lemondunk arról, amit Ő megtiltott. És ezzel párhuzamosan szóba jöhet az is, hogy lemondunk bizonyos dolgokról, amelyekkel amúgy nyugodtan élhetünk, mint Isten ajándékaival. A böjt kérdése egyébiránt nem közömbös dolog, hiszen szerepéről olvashatunk mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Láthatunk példákat az egyéni böjtre és a közösségi böjtre is. Az Ószövetségben leggyakrabban akkor láthatjuk a nagy böjt jelenlétét, amikor Isten népét valamilyen nagy veszély fenyegette, például nagy haderővel támadt rájuk valamelyik nép (Bír 20,26, 1Sám 7,6). Imádkoztak Isten szabadításáért, és ezt társították azzal, hogy lemondtak bizonyos dolgokról. Megfigyelhetjük a böjt jelenlétét Eszter könyvében is, amikor a zsidó nép tömeges lemészárlásának veszélye fennállt (Eszt 4,3-16). Böjtöl, és imádkozik Dávid király, amikor a gyereke megbetegszik,
és úgy tűnik, hogy meg fog halni (2Sám 12,16). Böjtöl Izráel népe, amikor a babiloni fogságból készül hazaindulni. Tudatában vannak, hogy egy nagyon hosszú, sok veszéllyel teli, kockázatos út áll előttük. Isten oltalmáért könyörögnek, és ehhez kapcsolódik a böjt (Ezsd 8,21-23). Indokolt az imádság társítása böjttel, hogyha valamilyen nagy megpróbáltatás előtt állunk, ha különleges
kéréseket viszünk Isten elé. Amikor Nehémiás tudomást szerez az Izráelben uralkodó siralmas állapotokról, akkor Isten elé viszi ezt a kérdést imádkozván és böjtölvén (Neh 1,4). Szintén Nehémiás könyvében láthatjuk, hogy Isten népe ráébred arra, hogy milyen távol kerültek mindattól, amire Isten elhívta őket. Isten előtt vallást tesznek a bűneikről, könyörögnek Isten irgalmáért, és imádságaik mellé a böjtöt is társítják (Neh 9,1). Indokolt a böjthöz való folyamodás a bűnbánat és a megtérésért való könyörgés esetén is. Jóel könyvében maga Isten szólítja fel a népet arra, hogy térjenek meg: sírással, megalázkodással és böjtöléssel. „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas Ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2,12-13) Amikor Dániel próféta rájön, hogy a babiloni fogság Isten által megígért ideje lejárt, akkor imádságban Isten elé járul. Megvallja saját és népének bűneit, az imádsághoz a böjtöt kapcsolja,
és könyörög Isten ígéretének beteljesedéséért, a babiloni fogságból való szabadulásért (Dán 9,3). Szolgálata kezdetét megelőzően Jézus is elvonul a pusztába, és 40 napig böjtöl, és imádkozik (Mt 4,2). Mielőtt kiválasztaná tanítványait, és elkezdené igehirdetői szolgálatát, imádsággal és böjttel készül erre. Mielőtt Pál apostolt és Barnabást kiválasztanák a missziói munkára, a
gyülekezet imádkozik, és böjtöl, hogy Isten előtt kedves döntést hozzanak (ApCsel 13,2). Különös fontosságú események kapcsán közösségileg is meg lehet egyezni, hogy egy gyülekezet az imádság általi Isten elé való járulást kiegészíti az adott imakérésekhez
kapcsolódó böjttel. Mivel a történelem folyamán sokan helytelen módon éltek a böjttel, ezért manapság sokan teljesen mellőzik
azt. Ők úgy gondolják, hogy mivel egyedül Krisztus érdemeiért járulhatunk Isten elé, a böjtnek már nincs szerepe a mai személyes keresztyén ill. a gyülekezeti életben. Mi is valljuk azt, hogy egyedül Krisztus érdemeiért járulhatunk Isten elé, de ez nem jelenti azt, hogy az Újszövetség idején ne lenne helye a böjtnek. Jézust megvádolták a farizeusok, hogy tanítványai nem böjtölnek olyan buzgón és gyakran, mint maguk a farizeusok, amire Jézus azt válaszolta, hogy lesz majd idejük böjtölni, amikor a vőlegény már nem lesz már velük (Mt 9,14). De ez még akkor sem jelentette azt, hogy az Ő tanítványai számára semmi szerepe nem volt a böjtnek. Egy alkalommal a tanítványok nem tudtak meggyógyítani egy beteget, akin aztán Jézus segített. Meg is kérdezték a tanítványok, hogy miért nem boldogultak ők ebben az esetben. Jézus azt válaszolta nekik: „Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanem ha könyörgés és böjtölés által” (Mt 17,21). Az, hogy nagyon sokan tévesen értelmezik, és használják a böjtöt, nem jelenti azt, hogy emiatt teljesen mellőznünk kell annak gyakorlatát. Élnünk kell vele, mert Isten Igéje igen sok helyen beszél róla, de arra is figyelnünk kell, hogy Isten előtt kedves módon gyakoroljuk.
Mivel Isten Igéjében igen gyakran előforduló cselekményről van szó, Isten népe ma sem mondhat le róla egy legyintéssel. Ha Isten Igéjében azt látjuk, hogy a böjt minden időben elterjedt gyakorlat volt Isten népe körében, akkor a mi keresztyénségünk sem lehet mentes tőle. Isten előtt való elfogadtatásunk egyedül Krisztusért és az Ő érdemeiért van. Imádságaink meghallgatásának
a kiérdemlője is egyedül Krisztus – ezért is kérünk mindent az Ő nevében. De ha Isten Igéjét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy igenis van szerepe és fontossága a böjtnek. Isten Igéje nem írja elő, hogy milyen időközönként tegyük ezt, pl. minden pénteken vagy nagypénteken. Nem is tehetjük kötelezővé sem a gyakorlásának időpontját, sem a lemondás tárgyait (pl. pénteken soha nem enni húst).
Isten Igéje nem írja elő pontosan, hogy miről és mennyiről mondjunk le. Így semmi létjogosultsága nincs olyan sokakra vonatkozó, kötelező és állandó érvényű előírásoknak, amely minden péntekre vagy a húsvétot megelőző hetekre vonatkozóan tiltja a húsfogyasztást. Lemondhat valaki a húsról is, de lemondhat a böjtös ételekről is. Lemondhat egy rövid időre mindenről, de lemondhat egyes dolgokról is. Hozhat olyan elhatározást, hogy egy fél napig, egy napig semmit nem eszik, de olyat is, hogy csak a felét annak, amit amúgy szokott. Isten Igéje nem határozza meg azt sem, hogy mennyi időre mondjunk le dolgokról. Ezért a Szentírás alapján nem támasztható alá az az elképzelés sem, hogy a böjtnek legalább 24 óráig kell tartania, minthogy annak a lelki cél nélküli próbálkozásnak sincs sok értelme, amivel egyesek kísérleteztek, hogy bírják-e evés nélkül tovább, mint amennyit
Jézus – azaz 40 napig. A böjt az Úr előtt önként vállalt áldozathozatal, Isten és köztünk meghozott elhatározás, aminek a
feltételeit a körülmények szem előtt tartásával mi magunk döntjük el. Lemondunk arról, amivel amúgy élhetnénk Isten törvénye szerint.
Összefoglalva tehát a böjt csak akkor lehet kedves Isten előtt, ha azt az Ő Igéjének útmutatásai alapján gyakoroljuk, Előtte kedves lelkülettel. A lényeg az, hogy Isten előtt kedves módon, Isten dicsőségére igyekezzünk ezzel is élni!
Szász Attila