Szerző Téma: Érdekes irások  (Megtekintve 156054 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #195 Dátum: 2015. December 10. - 18:43:08
"Nem számít mi történik az életedben, le tudod győzni!
Mert az életet érdemes élni!!"

A legtöbb ember ismer engem, de nem ismeri a történetemet.
3 évesen végignéztem, ahogy az apám elhagyott minket.
Négy különböző iskolába jártam, mert diszlexiával küzdöttem, ami miatt végül nem sikerült felsőfokú végzettséget szereznem.
23 éves voltam, amikor a legjobb barátom, River Phoenix meghalt kábítószer-túladagolásban.
1998-ban találkoztam Jennifer Syme-mal, akivel azonnal szerelmesek lettünk, és egy év múlva már úton volt a kisbabánk.
Rettenetes módon, nyolc hónap múlva halva született a lányunk.
Teljesen maga alá temetett minket a bánat, ami egy idő után sajnos a kapcsolatunknak is végett vetett.
Jennifer 18 hónap múlva meghalt egy autóbalesetben . . .
Azóta kerülöm a komoly kapcsolatokat és azt, hogy gyermekem legyen.
A húgom leukémiás volt, de anyagi támogatással sikerült meggyógyulnia.
A Matrixból származó bevételem 70 százalékát annak a kórháznak adományoztam, ahol a testvéremet kezelték.
Azt hiszem, én vagyok az egyetlen hollywoodi sztár, aki nem lakik kastélyban.
Nincsenek testőreim és nem viselek divatos ruhákat sem.
Bár 100 millió dollár a vagyonom, mindig metrón utazom, és imádom.
Azt hiszem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a tragédiák árnyékában is egy kiemelkedő személyiségű ember virágozhat!
Bármin felül tudunk emelkedni!
Nem számít mi történik az életedben, le tudod győzni!
Mert az életet érdemes élni!!"
-Keanu Reeves



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #196 Dátum: 2015. December 27. - 09:26:02

Meglepte a hajléktalanszálló lakóit a kenyérgyár sofőrje
2014. december 25. 18:35
OLVASÓI LEVÉL |

Szokásos szentestének indult az idei is, karácsonyfa díszítéssel, mézeskalács sütéssel, ajándékcsomagolással és mindennel, ami ilyenkor lenni szokott. Eljött az este, felbontottuk az ajándékokat, körbeültük az ünnepi asztalt, és nevetve, az ünnep fahéjas illatával átitatva beszélgettünk. Ekkor végignéztem a finomságokkal teli asztalunkon és átfutott egy gondolat az agyamon: milyen jó is nekünk. Melegben, szeretetben és finomságokban dúskálunk, de mi van azokkal, akiknek ez nem adatik most meg?



Elszomorodtam. Azt gondoltam, majd ki is mondtam: ez így nem jó. Ez ellen tenni kell. Nem holnap, nem holnapután, hanem itt és most, hiszen most van itt az ideje.

Az ember hajlamos az ünnepekre felhalmozni mindent, mintha a világ vége jönne, hát gyarló ember módjára én is ezt tettem. Ennek köszönhetően volt lehetőségem a spájzomból, üdítőt, csokikat, cukrot, szaloncukrot, konzerveket, kalácsot, bejglit és sok más egyebet összepakolni és azt mondani a családomnak, hogy én most akkor ezekkel elindulok Békéscsabára és ahol találok rászoruló hajléktalant, megajándékozom vele.


Szeretet ünnepe van és ebbe nem csak a családnak kell beletartoznia. Mivel a helyi kenyérgyárban vagyok sofőr, este felhívtam a főnökömet és megkértem, engedélyezze, hogy vihessek néhány bejglit, kalácsot az üzemből azoknak, akik ezt nem tudják megvásárolni. Örömmel mondott rá igent.

Így hát szépen lassan megtelt az autóm csomagtartója és útra készen voltam. Nevelt lányom és egy barátom társaságában indultunk útnak.

Érdekes és valamiféle felemelő érzés volt bennünk, hogy mi, akik magunk sem vagyunk gazdagok, megosztjuk azt, amink van. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer tapasztalja meg ezt az érzést, mert minden másnál többet ér.



Akkor irány Békéscsaba! Körbejártuk a város azon pontjait, ahol úgy véltük, találunk elesett embert. De nem találtunk. Kihalt volt a megyeszékhely, ami persze nem is csoda, hiszen mégiscsak majdnem mindenki szerető családja körében tölti ezeket a meghitt perceket.

Nem adtuk fel, hiszen "nem olyan családból" származunk. Elmentünk a vasútnál lévő taxiállomásra, ahol érdeklődtünk, láttak-e valahol rászorulót, de azt mondták, hogy nem. Nekik is adtunk egy-egy bejglit, amin csodálkoztak is, de azt mondtuk, ne tegyék, hiszen ők is itt vannak most, és nem a családjukkal. A pár finom falat nekik is jól eshet tőlünk, idegenektől. Kikerekedett a szemük, majd elhomályosodott, ahogy a miénk is. Ám ez a homályosodás még csak a kezdet volt.

Fotó: a szerző felvétele Fotó: a szerző felvétele

Nem volt mit tenni, felhívtuk a 107-et (mint tudjuk ez Miskolcon cseng). Elmondtuk, hogy honnan és kik vagyunk, és azt szeretnénk, ha az itteni rendőrökkel felvenné valaki a kapcsolatot és segítenének nekünk, hogy esetleg munka közben láttak-e hajléktalant.

A diszpécser hölgy rendkívül kedves és meglepett volt, néhány perc múlva pedig érkezett is a hír: már a hajléktalan szállón van szinte mindenki, aki máskor az utcán szokott.



A hölgy elcsukló hangon köszönte meg, hogy segíthetett nekünk. Mi is köszönjük neki. Így már meg is volt, hogy hova vigyen az utunk. Odaértünk, becsengettünk, jött is ki a fiatalember, aki ott dolgozik. Elmondtuk a történetünket, majd kiegészítettük azzal, hogy semmilyen párt vagy szerveződés tagjai nem vagyunk, egyszerűen csak szeretnénk meglepni az embereket.

Kértük, hogy beállhassunk az udvarba, hiszen az autónk csomagtartója tele volt minden finomsággal. Eljött a nagy pillanat: csak méterekre voltunk a megaján

A szálló munkatársának rögvest elmondtuk, mindent, amit hoztunk, kézből kézbe személyesen szeretnénk átadni (mert az a biztos). Bekopogtunk, néztek ránk az asztalt körbeülő és csöndben tv-t néző emberek. Elmondtuk, hogy miért jöttünk, majd elővettük a kosárkáinkat, amiből mindenkinek átadtunk valamit! Csillogtak a szemek, elcsuklottak a szavak! Amikor elült a meglepetés első pillanata, akkor egy kis viccelődés történt és a mosolyok nyomban
megérkeztek.

Ismét kimentünk a kocsihoz és vissza, akkor már az üdítőkkel, majd hoztuk következő kört az édességekkel. Nem értették,hogy miért adunk nekik bármit is, hiszen nem szokás. Nem is kell érteni, csak nyitott szívvel elfogadni.

E sorok írójának is könny szökött a szemébe néhányszor, de ez nem baj, sőt! Hálás és köszönő szavak, könnyes tekintetek sűrűjében, amilyen csendben érkeztünk, úgy is mentünk el. Hazafelé csendben voltunk, de a gondolataink még mindig ott voltak.

Igazi karácsony volt!

Kiss Attila



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #197 Dátum: 2016. Január 06. - 17:32:15
Orbán Viktor kib…ott kegyelméből


Előre bocsátom: nem vagyok vallásos. Őszintén szólva, nem is igazán értem, viszont elfogadom és tiszteletben tartom a mások hitét. Teljesen mindegy, hogy ez a hit melyik egyházhoz, istenhez kapcsolódik. Tisztelem, bár nem értem. Ahogy nem értem azt a mészáros munkát sem, amivel az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget igyekszik szétverni a hatalom. A magam részéről valószínűnek tartom, hogy Orbán Viktor személyes óhajára. Vagy parancsára, ami mindegy is ebben az esetben.

Nem lennék különösebben meglepve, ha az úgynevezett kis egyházak egyházi státuszának megvonása is Iványi Gábor személye elleni háború szerves része lenne.

Hogy honnan ered és mikor kezdődött, azt talán soha nem lehet megfejteni.

Az biztos, hogy Orbán Viktort és Lévai Anikót Iványi Gábor adta össze, a házaspár első két gyermekét is ő keresztelte. Azt csak óvatosan kérdem, hogy akkor jelen állás szerint a miniszterek elnöke és az ő felesége az egyház nézőpontjából bűnben, egyházi áldás nélkül élnek? A keresztelő sem érvényes? Ezek alapján Orbán Ráhel esküvője sem? De persze az igazi kérdés nem ez.

Az igazi kérdés az, mit kellett Iványi Gábornak tennie ahhoz, hogy az egykor őt nyilván tisztelő, véleményét meghallgató politikus mára ádáz ellenséggé törpüljön?

Mivel nem igazán vagyok otthon a vallás(ok) világában, a MET múltjáról és jelenéről annyit tudok, amennyi háttéranyagot össze tudtam szedni. Ezek alapján (nagyon sűrítve) a Magyarországi Metodista Egyházból váltak ki 1974-1975-ben. Egyházként a MET 1981. október 1.-én került bejegyzésre. Érdekes információ számomra, hogy a MET azért vált ki a Metodista Egyházból, mert nem óhajtott kollaborálni az akkori diktatúrával. Vállava a rendszerrel szembeni kritika minden velejáróját, a  rendőrségi és közigazgatási zaklatásokat, a kilakoltatásokat, istentiszteleti helyiségeik elvételét, felfüggesztett börtönbüntetéseket és más egyéb tortúrát.

Hogy pontosan miben hisznek az egyház tagjai, az mennyiben tér el egyéb vallásoktól, milyen szertartásokon vesznek részt, mennyiben más és mennyiben hasonlít más egyházakhoz, nem tudom. Nem is érdekel.

Ami számomra fontos, emberek nem is jelentéktelen csoportja a MET keretein belül, Iványi Gábor vezetésével óhajtja gyakorolni a vallását. Amely vallás nem ütközik alapvető emberi jogokba, nem sért másokat, nem károsít senkit sem erkölcsi, sem anyagi téren. Ezzel szemben hihetetlen karitatív munkát végeznek, részben magukra vállalva állami feladatokat. A MET az ország 120 településén működtet óvodákat, iskolákat, 5 idősek otthonát, számtalan hajléktalan szállót, népkonyhát, családok átmeneti otthonát és egy kórházat. Teszik ezt úgy, hogy Orbán Viktor megvonta az egyházi státuszukat 2012. márciusában.

Azért Orbán Viktort írok és nem a kormányt, mert Kövér Lászlótól tudhatjuk: ebben az országban Orbán Viktor kegyelméből (!) osztják az egyházi státuszt. Bizony. A MET pedig nem kapott ebből a főúri kegyből. Valamint nem kaphat az egyházaknak felajánlható 1% adóból és az oktatási feladatokért járó normatív támogatásnak is csupán a felét kapják.

A bajok oka talán ott keresendő, hogy Iványi Gábor soha nem volt egy jól alkalmazkodó típus. Ezt még édesapjától örökölhette (“1974-ben a metodisták nagy többsége a legnagyobb metodista gyülekezet vezetőjét, Iványi Tibort (Iványi Gábor apját) kívánta az egyház élére, az Állami Egyházügyi Hivatal és a Szabadegyházak Tanácsának élén álló káder pedig egy a diktatúra számára megbízható személyt. Az egyház belső szabályzatának felrúgásával hivatalba helyezték a maguk emberét (aki néhány évvel ezelőtt megkapta „kiváló egyházszervezői munkájáért” a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét), Iványi Tibort pedig állásvesztésre ítélték.” forrás: Révész Sándor nol.hu

A múlt és a jelenlegi rendszer üldözetetései csak erősíthették Iványi Gábor elszántságát. Vélhetőleg vette magának a bátorságot arra, amire más, Orbán körül sertepertélő lakájok már régen nem mernek gondolni sem: valamiben nem értett egyet a legfőbb kegyúrral. Nem Orbán volt az első államférfi, akivel nem értett egyet. Nem is az első, akinek ezt tudomására hozta. De az első, aki bosszút esküdött. Volt valami, talán több valami is, amiben Iványi belső zsinórmértéke igen távol állt a miniszterek elnökének véleményétől. Amennyire meggondolatlan (vagy egyenes), ezt szóvá is tette, netán rámutatott Orbán tévedésére. Márpedig Orbán nem tévedhet, mert akkor összedől a Világegyetem, a felcsúti stadionnal együtt. Ezt hívjuk dogmának. A kételkedés nélküli hitet, ami az érvényesüléshez ma elengedhetetlen.

Iványi másként gondolhatta, mert ő egyszerű, normális ésszel gondolkodik.

Merem állítani, a komplett egyházügyi törvény eredőjét is itt kell keresni.

Összegzésként: adva van egy vallási közösség. Emberek, akiket az erősen kisszerű hatalom megfosztott a vallási szabadságtól, korlátozni igyekezve őket minden létező módon. Teszi ezt úgy, hogy az Alkotmánybíróság és a Stasbourgi Emberi Jogi Bíróság is a MET-nek adott igazat. Teszi úgy, hogy még a Fidesz kreálta törvények alapján is jogosult a MET az egyházi státuszra. Mégsem kapja meg, mert Orbán Viktor kegyelme rájuk nem sugározza fényét. És pont. Az mit sem számít, hogy a MET karitatív tevékenysége mennyire vált nehézzé, hogy a közösség tagjain túl többezer, hátrányos helyzetben élő emberen rúgnak egy jót. Üldözik és megkísérlik lejáratni magát az egyházat csakúgy, mint Iványi Gábort. Akad (mert mindig akad) segítség. Most éppen a Felsődobszán működő, cigány igazgató által vezetett iskolát óhajtja elvenni a hatalom, Felsődobsza fideszes polgármesterének aktív segédletével. Hogy az ott tanuló gyermekek és szüleik mit szeretnének, az senkit nem érdekel. Miért is érdekelne bárkit is? Hiszen csak emberek.

Nem ismerem Iványi Gábort, de erős a gyanúm, nem egy könnyen és jól hajló gerincű ember. Ha talpon tudott maradni ő is, az egyháza is akkor, amikor tényszerűen üldözték, amikor az ég alatt kellett dícsérniük az Urat, mitől félne most? Ha a hívek kitartottak akkor, most miért ne tennék? A hatalmi gépezet itt meg fog bicsaklani, mert bajosan találnak sikkasztott milliókat, titkos szeretőket, korrupciót, drága nyaralásokat.

Amit találhatnak: az önzetlen segítség a rászorulókon, kitartó munka, elszántság és mélységes hit.

Bár a bevett egyházak részéről nem hallottam felháborodásról, vagy a MET melletti kiállásról, a magam részéről fejet hajtok Iványi Gábor és az egyház minden egyes tagja, segítője előtt.

Mindazt megtestesítik a szememben, ami tiszteletet érdemel. Emberséget, kitartást, önzetlenséget, becsületet.

Mindent, ami a kormányon lévőkből mélységesen hiányzik.

Végezetül ide idézném a friss, meleg orbáni bölcsességet:
Az igazságosság eszménye, a méltányosság követelménye, a tisztesség elve áll a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat központjában.

Na, ezt kellene kiterjeszteni az élet minden területére, nem csak a bankokra és már rendben is lennénk.

………

A fenti cikket nem most írtam, hanem 2014 augusztusában. Most 2016 januárja van. Eltelt majdnem másfél év. Iványi Gábor minden létező pert megnyert a magyar kormány ellen. Például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán is. Tavaly az állam (tehát mi) kénytelen volt kifizetni az adózók által felajánlott, de az adóhatóság által (nyilván nem saját elhatározásból) visszatartott 1 százalékot.

Mert annyira demokrácia és vallásszabadság van nálunk, hogy Orbán Viktor dönti el, kaphat-e Iványi egyháza támogatást. És Orbán Viktor úgy döntött: nem kaphat. Mert csak. Szarni a vallásszabadságra és szarni mindenre. Ő így akarja és elvárja, hogy a slapajok izomból keresztülvigyék az ő akaratát.

Rohadtul nem számít, hogy emberek, gyermekek sorsáról van szó. Nem érdekes a szegénykórház, semmi nem érdekes. Aki ellentmond Orbánnak (márpedig valami ilyen lehet a háttérben), azon bosszút kell állni. Bármi áron. Bárkinek a rovására. Itt igaza csak a vezérnek lehet és elég hatalma ahhoz, hogy földbe döngölje azt, aki szembe mer szállni vele.
Most, 2016-ban Iványi egyháza megkapta a Nemzeti Adó és Vámhivatal határozatát, hogy a szervezet idén nem fogadhatja az adózók által felajánlott 1%-ot. Ismét.

Mert Orbán Viktor így akarja és akkor így lesz. Bármi áron így lesz. Akkor is, ha mi, civilek adnánk a felajánlható százalékot. Nem lehet, mert őfőméltósága haragszik. Adhatjuk a pénzt a rohadt stadionokra, az nem gond. Nemhogy nem gond, elvárja a vezér. Vagy adhatjuk a bejegyzett egyházaknak, akiket amúgy is a mi pénzünkből támogat szeretett kormányunk. Akár akarjuk, akár nem. Cserében aztán lehet a templomban hallgatni, mennyire jó is a Fidesz, választások környékén meg több szó hangzik el a templomban arról, hová kell tenni az ikszet, mint isten tanításairól. Hogy hány embert ítél nyomorra, kilátástalanságra, akár éhhalálra azért, mert a MET nem jut hozzá a pénzhez, az nem érdekes. Dögöljön meg mindenki, de aki életben marad az tanulja meg egyszer s mindenkorra: itt az van, amit Orbán Viktor akar.

Nem vagyok vallásos, de a belem jön ki ettől



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #198 Dátum: 2016. Január 08. - 07:37:33

« Vissza

A nagymama felteszi a vizet forralni, aztán ezt mondja az unokájának! A lány nem talál szavakat!

    2016.01.05.

Néha az ember nem látja a kiutat. De ez a nagyi megmutatta unokájának a valóságot.

A fiatal lány elmegy a nagymamájához. Teljesen ki van borulva, nagyon nem mennek a dolgai. Amikor egy problémát megold, jön helyette a következő, már az idegösszeomlás szélén áll.
        A nagymama semmit nem mond csak feltesz három lábasban vizet főni. Aztán elővesz néhány répát, pár tojást, és kávészemeket. Az első lábasba teszi a répát, a másodikba a tojásokat, a harmadikba a kávét. Csendben megvárják, amíg a három lábasban főnek a dolgok. 20 perc múlva kiszedi őket.
Az unoka megkérdezni, miért kellett mindez?
Nézd meg ezt, a répa a forró vízben megpuhul és szétesik. A tojás kívülről semmit sem változott, de ha feltöröd, látod, hogy kemény lett a belseje. A kávé ugyanolyan maradt, mint volt, de a víz körülötte barna lett.
Mindenkivel történnek rossz dolgok, kicsim. Te döntöd el, miként reagálsz: mint a répa szétesel, tönkremész. Vagy mint a tojás megkeményedsz belül, pedig semmi sem látszik rajtad. Vagy olyan leszel, mint a kávé, ami nem változik, de valami csodálatos, illatos dolog fő ki belőle a forró víz hatására. Ne felejtsd, kislányom, a döntés mindig a te kezedben van!               



Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #199 Dátum: 2016. Január 14. - 20:44:22
A modernkori "keresztény" médiumok egyre többen vannak...  :-\

" Ma, mielőtt a szent hipnózis történt volna, felvettem egy rózsakvarc ásvány-nyakláncot, mely jótékony hatással van a szívre, mondják a szeretet és szerelem kövének is, majd pedig a tiszta szívről kapok üzenetet, a tisztaságról, és a Szent Szellem egy korábbi Oriflame-katalógushoz is odavezetett, melyben kiválasztott egy tejes-mézes szappant, amely revitalizáló hatású, bőrmegújító hatású, vitaminokban, ásványi anyagokban, tápanyagokban gazdag mézet és tejet tartalmaz, tette ezt azért, mert míg a testnek bőrmegújításra, revitalizására van szüksége, a szellemünknek még inkább, hisz minden ember örököklte Ádámtól a Régi Bűnös Természetet, szüksége van szellemi megtisztulásra, új szívre, tisztaságra, amely csakis Krisztusban érhető el, Aki már megtisztított bennünket. A Szent Szellem egy keresztény kiadványból is üzent, miközben a törölközőt fogtam a szívemnél, ahol kinyitottam: "Jane Grannie írja: Szeretném szívemet megtisztítani mindentől, ami az enyém. Szívemnek az Úr otthonává kell lennie a gondolkodásomban is, s mivel tudom, hogy ehhez mi szükséges szívem értelmében, minden reggel, amikor még csönd van, bemegyek ebbe a titkos szobába (újjászületett belső szellemi emberünk, szívünk értelme az isteni életünkben, magunkban), és ott átadom Neki a saját akaratomat. Ő ezt mindig kegyelmesen átveszi, és megmutatja nekem az Ő akaratát. Így lehet úrrű Jézus Krisztus mindazon, ami bennem önérdek és gonosz gondolkodás, hisz kora reggel kicseréltük akaratukat."...A könyvet csukott szemmel pont ott nyitottam ki, amely az előtte lévő üzenet is a "szent hipnózisban", a szívem tisztasága... Velem nagyon sok angyali, isteni dolog történik, és amikor az Őrzőangyalaim vezetnek, akkor Ők emelik fel a karomat, a lábat, fordítanak jobbra és balra a lakásban, vagy irányítanak, és ez nem az én akaratom, én sem tudom, hogy mit fognak velem csinálni, de mindig szent amit tesznek. Van, amikor hátrafelé vezetnek a lakásban, és kis finom löketet is érzek, mint amikor a Balatonban sétálok, és a lágy hullámok kis löketet adnak a testemnek. Azonosítják magukat az Őrzőagyalaim. Tudom kik Ők, bemutatkoztak. :) Fogom folytatni."


forrás:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9219664&la=138122657


elképesztő.....
« Utoljára szerkesztve: 2016. Január 14. - 20:44:54 írta Kamilla »

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #200 Dátum: 2016. Február 10. - 16:43:36
 De tényleg hogy vagy?
„Kezdetben volt az Ige (a Szó), és az Ige (a Szó) Istennél volt, és Isten volt az Ige (a Szó). … És az Ige (a Szó) testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

Jn 1,1.14

De tényleg hogy vagy? – kérdezte tőlem valaki a minap, de megkerültem a választ. Az igazság az, hogy nagyon kevés olyan ember van, akivel ennyire őszinte akarnék lenni. Azok viszont, akikkel meg tudnám osztani a mélységeket, most épp kimerítő heteket élnek. Képességeik határát feszegetik, s szükségük van valakire, akinek kiönthetik a gondjaikat. Nyitott kézzel fogadtam szavaikat, aggodalmaikat, igényeiket. Amíg a kezem és a szívem el nem nehezült.
Kimerített, hogy mind csak befogadom mások gondjait, s én magam nem nyílhatok meg. Értettem, hogy most nem képesek rám figyelni. De órákon át csak hallgatni másokat – nem voltam biztos benne, hogy én alkalmas vagyok-e még rá.
A sors iróniája, hogy a nevem jelentése: „meghallgató”. Kettős irónia, hogy az elmúlt évi életigém ez volt: „és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25b). De nem tudtam több szót befogadni egy pereméig megtelt lélekbe. És nem tudtam felüdíteni mást, mert magam is ki voltam száradva.
Teljesen teli voltam, és egyben teljesen üres.
Így hát önző módon kiszálltam saját épségem megóvására hivatkozva; visszavonultam önmagamba, távol a fájdalomtól, gondoktól, problémáktól elnehezült szavaiktól.
Távolságot tartottam minden szótól.
Mígnem rám talált a Szó, nyitott tenyérrel, amelyre elfért kimerült lelkem, a barátaim gondja-baja, és egész sérült világunk.
Belemerültem a Szóba, a határtalan medencébe, ahol az én szavaim is pihentek. Kimondta a négy szót, amire úgy áhított a lelkem: „De tényleg hogy vagy?”
Kimerült vagyok. „Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézs 41,10b
Egyedül érzem magam. „Bizony mondom, én veled vagyok a világ végezetéig.” (Mt 28,20b)
Elfáradtam. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28
Én kiöntöttem, Ő betöltött. Apály és dagály, mely az óceánok mozgásánál is természetesebb. A lelkemnek az Ő szavaira volt szüksége; Rá volt szüksége: a Szóra.
A közösséget Isten adja. De a barátok és a család képessége a támogatásra apad és dagad. Azért igényli annyira lelkünk az Úr barátságát. (Lélegezd be jó mélyen ezt az örömteli valóságot: Isten barátai vagyunk.) Barátok vagyunk a soha nem változó természetű Szóval, Jézussal.
Vegyük hát nyitott tenyerét, amit felénk nyújt, hogy átvegye gondjainkat, barátaink, szeretteink gondjait. Azután kézen fogva tegyünk egy sétát az Igében. Mondjuk ki őszinte válaszainkat, és szívjuk magunkba az Írás mezejének frissítő levegőjét. Felüdülés vár ránk. Ő már feltette a kérdést: „De tényleg hogy vagy?”

Uram, köszönöm, hogy Te sosem változol. Köszönöm, hogy meghallgatsz, és figyelsz rám. Köszönöm, hogy hűséges barátom vagy. Jézus nevében, Ámen.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #201 Dátum: 2016. Február 19. - 15:28:03
Ki kezdje el?

A lelkész kertje hűvös sarkába húzódva olvasgatott, amikor hirtelen ott állt előtte Laci,
fia gyermekkori barátja, azóta kétgyerekes mérnök.
- Áldás, békesség! Bocsánat, ha zavarom, nyitva volt a kapu. Ide
mindig bejövök, mint régen.
- Ennek örülök Laci, mindjárt jön a fiam.
A látogató lezökkent a másik kerti székre és olyan mélyet sóhajtott,
hogy az idős lelkész akaratlanul megkérdezte:
- Sokat dolgozol? Fáradt vagy?
- Fáradt – némi hallgatás után hozzátette – legbelül.
Néhány rövid mondat után rátért, mi nyomja a szívét, legbelül. Névnapjára a felesége kezébe adott valami szépen csomagolt bigyulát, és azt mondta: Isten éltessen,
kezet rázott vele, mint a főnöke az irodában. Kibotorkált a kertbe, a kutya a nyakába ugrott, és végig nyalta a képét.
- Legalább megcsókolt valaki. – Kínosan felnevetett, de megpárásodott a szeme.
- Sokat vagy távol? Ez a baj?
Laci felemelt a földről egy fehéren erezett kavicsot s tenyerén a lelkész elé tartotta:
- Ilyen hideg az asszony, mint ez a kő. - Ujjai görcsösen szorították a tenyeréhez, úgy folytatta – ezért utazom annyit, nem kedvtelésből. Azzal aki mellettem ül a gépen, bárki legyen az, mindig tudok beszélgetni. Másokkal is. A feleségemmel soha. Ha messziről érkezem és hozok neki valamit, hűvösen biccent, jólnevelten megköszöni. Olykor meg sem nézi. Enni ad, valamit mond a gyerekekről, aztán visszanéz szobája ajtajából, ezt mondja: Szia -, és reggelig nem látom.
- Mikor némultatok el így?
- Sosem volt bőbeszédű, de most messzebb él tőlem, mint a Szíriusz.
Az idős lelkész akaratlanul is a férfi kezét figyelte, ahogy ujjai között forgatta a kavicsot.
- Átvennéd a másik kezedbe?
- Bocsásson meg, ha ideges vagyok, mindig babrálok valamivel. – El akarta dobni a kavicsot.
- Várj, vedd a másik kezedbe!
A férfi zavartan engedelmeskedett.
- Ugye most melegebb, mint amikor felvetted?
- Melegebb a tenyeremtől.
- Attól. Próbáld meg fiam ezt a feleségeddel is, hátha felmelegszik. Ismered Assisi Ferenc imáját?
- Ismerem. „Add, hogy ne engem szeressenek, hanem én szeressek, mert akkor kap az ember, ha ad.”
Laci lassan felállt. Pár percig még nézte a tenyerében a kavicsot.
- Most megyek.
- Nem várod meg a fiamat?
- Most nem. Inkább hazamegyek.
- Melegíteni?
- Melegíteni.

Gyökössy Ende nyomán



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #202 Dátum: 2016. Február 23. - 12:14:36

Vallássérültek – akik sebeket kaptak az egyházban
1. rész
2016. február 22. - KötőSzó

Az egyházak nagyon sok mindenről nem beszélnek. Mi pedig – a hívek – elnézzük, megengedjük és fenntartjuk ezt a helyzetet. A kimondatlan problémák köztünk ülnek a padsorokban. A vallási bántalmazás (angolul: spriritual abuse) az egyik ilyen tabu, amelyik számos gyülekezetben felüti a fejét, mégis a leghátsó sorokba szorul, mint egy kínos és hívatlan vendég, akit jobb észre sem venni. Ha észleljük is: úgy viselkedünk, mintha nem lenne jelen, emiatt viszont nagyon sok embert vesztünk el. Bántalmazottakat, akiket kívülállónak bélyegzünk, pedig ők is az egyház gyermekei. Nagyon fontos, hogy beszéljünk ezekről, hiszen jóval több az érintett, mint ahány eset kiderül. A Kötőszó vallássérültekről szóló cikksorozatának első részében lelkigondozó szakember segítségével írjuk le a jelenséget.

Szöveg: Laborczi Dóra

A spiritual abuse (spirituális-lelki bántalmazás) jól ismert fogalom Amerikában – nem úgy, mint nálunk. Hasonlít minden egyéb visszaéléshez és bántalmazáshoz, azzal a különbséggel, hogy kifejezetten a vallásosság, a lelkiség zászlaja alatt történik. Lehet finomabb vagy fájdalmasabb formája: a megkérdőjelezhetetlen lelkipásztori tekintély gyakorlása bizonyos viselkedési (akár öltözködési) szokásokat illetően éppúgy idetartozhat, mint a megszégyenítés, netán egy-egy konkrét lelkigondozói eset félrekezelése vagy a segítségnyújtás elmulasztása. A megbélyegzés gyakorlatai: rosszindulatból vagy inkább tájékozatlanságból, bizalmatlanságból elhangzó mondatok lelkész vagy meghatározó gyülekezeti tagok részéről, amelyek sokáig nyomot hagynak.

Arra, aki mindezt elszenvedőként megtapasztalta, idehaza az egyházi szlengben létezik egy nagyon találó kifejezés: vallássérült. Bár erre vonatkozó konkrét felmérésekről nem tudni, a spirituális vagy vallási abúzus enyhébb vagy durvább változatban a gyülekezetekkel érintkezve sokak számára lehet létező és feldolgozatlan tapasztalat, amint azt az alábbi példák is bizonyíthatják.

    „Nem sokkal azután, hogy édesapám meghalt, a mélyen vallásos igazgatóhelyettesünk odajött hozzám és megkérdezte: szeretted te az édesapádat? Mondtam, hogy igen: mire ő azt válaszolta, csak azért kérdeztem, mert láttalak tegnap nevetni." – Péter, 16

    „Amikor már nem bírtam tovább, és elmondtam a lelkészünknek, hogy mi történik otthon, azt mondta, legyek türelmes, mert a hét szűk esztendő után jön a hét bő esztendő. Ekkor már évek óta vert a férjem és minden este megerőszakolt." – Mária, 60

    „Néhány évvel ezelőtt egy afrikai misszióban vettem részt, ahol a vezetőim nagyon durván bántak velem és a többi önkéntessel. Amikor hazaértem, a lelkészem két lehetőséget vázolt fel: inkább hazudjak, hogy szebb történettel állhassak elő vagy tartsam a számat gyülekezeten belül és kívül is." – Jonathan, 30 

A vallási bántalmazás formái

Joób Máté evangélikus lelkész-lelkigondozó szerint „szerencsésebb a spirituális kifejezés helyett a lelkit használni, ezzel is érzékeltetve azt, hogy amiről itt szó van, hasonló a testi bántalmazáshoz. Talán még mélyebb sebeket is tud ejteni. Az utóbbi súlyosságáról egyre több szó esik, éppen ezért érdemes annak a fényében említést tenni a lelki erőszakról is. Az abúzus kifejezést leginkább a bántalmazás, visszaélés és erőszak szavakkal szoktuk visszaadni. Nem könnyű meghatározni, hogy mi is tartozik pontosan a lelki bántalmazás kategóriájába. Ha az elkövető oldaláról vizsgáljuk, akkor olyan megnyilvánulásokra kell gondolnunk, amelyek kihasználva a hatalmi pozíciót, gyakran rejtetten jelennek meg. Középpontban nem a másik ember igényei állnak, hanem a saját, lelki sérülések okozta frusztráció vagy kielégületlenség. A szenvedő személy szemszögéből olyan lelki sérülésről van szó, amely folyamatos és mélyen érinti a személyiségét.”

    Mint minden más bántalmazás-típusnak, ennek is megvannak a maga fokozatai és hatásai. Vannak elejtett megjegyzések, apró piszkálódások, amelyek rosszul esnek ugyan, de nem okoznak maradandó károsodást (hacsak nem válnak mindennapossá, például egy fiatal lány öltözködési szokásait illetően). Vannak hosszabb ideig sajgó mondatok, amelyek évekig elevenen élnek egy-egy gyülekezeti tagban. És vannak teljesen megsemmisítő, komoly pszichés zavarokat okozó tényezők és folyamatok, amelyeket szakember segítségével lehet orvosolni.

„A lelki bántalmazásnak lehet közösségi és egyéni megnyilvánulása is – mondja Joób Máté. – Az előbbit leginkább destruktív szektáknál vagy vallásos közösségeknél lehet tapasztalni. Itt az egész közösséget manipulálják és tartják kontroll alatt. Egyénileg bárhol megtapasztalható a lelki bántalmazás. Ehhez sajnos sokszor elég egy éretlen vagy lelkileg sérült vezető, aki akár lehet egyébként jó szándékú is. Ugyanakkor ha valaki kritikát gyakorol felettem, szembesít hibáimmal, vagy azért provokál, hogy előhívja a megoldást, akkor ez – bármennyire is rosszul esik nekem – nem minősül lelki bántalmazásnak. Ha egy lelki vezető viszont csak ezekkel az eszközökkel tud élni a hívei körében, az már elgondolkodtató. A lelki bántalmazásnak az egyik legfontosabb jellemzője, hogy általában folyamatos, és mivel manipulatív elemeket is magába foglal, ezért nehéz segítség nélkül kikerülni belőle.”

A segítők felelőssége

Óriási tehát a lelki vezetők felelőssége már csak azért is, mert az emberek gyakran súlyos kríziseket megélve fordulnak hozzájuk tanácsért, az ilyen kiélezett helyzetekben pedig minden mondatnak súlya van. Egy becsukódó ajtónak, egy „jöjjön vissza később”-nek is. A szakértő szerint ugyanakkor a lelki vagy lelkipásztori bántalmazást elkövető személy sem „velejéig romlott ember. Inkább egy sérült személy, akinek magának is komoly segítségre van szüksége. Ezzel nem felmenteni akarok senkit sem a felelősség alól, hanem inkább hangsúlyozni szeretném: óriási jelentősége van annak, hogy akik emberekkel foglalkoznak, tisztában legyenek önmagukkal, beleértve saját sebzettségüket is, legyenek tisztában a lelkigondozói alapelvekkel és képesek legyenek felmérni, hogyha az adott eset meghaladja a kompetenciájukat. Utóbbi esetben úgy segíthetnek a legtöbbet, hogyha a megfelelő szakemberhez irányítják az illetőt, miközben biztosítják támogatásukról és segítő szándékukról. Ami pedig a legfontosabb: hogy a segítségre szoruló segítséget kapjon problémája megoldására vagy elhordozására.”

Hogyha pedig olyan információk birtokába kerülünk, melyből kiderül, hogy az illető ilyen típusú lelki bántalmazást élt át, semmiképpen nem szabad bagatellizálni az esetét. „Komolyan kell venni, és biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy az elszenvedőnek lehetősége legyen kibeszélni a vele történteket. Először talán egy jóérzésű embertárssal, majd ha szükség van rá, egy lelkigondozó szakemberrel, hogy ne maradjon egyedül az, akinek nem szabad egyedül maradnia” – tanácsolja Joób Máté.

Olvasóink tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk: írd meg történeted, véleményed a témával kapcsolatban a kotoszo@lutheran.hu-ra.

Az írás a Relevant Magazine cikke alapján készült.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #203 Dátum: 2016. Február 24. - 17:23:04
Döbbenetes cikket találtam, kiváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok róla :


A vallásos hit öngyilkosságra hajlamosíthat
Dr. Boldogkői Zsolt2016.02.23. 19:15260

Évente közel 20 millióan próbálnak véget vetni az életüknek, s több mint egymillió embertársunk esetében ez sajnos, „sikerrel” is jár. Egy amerikai tudományos projekt igen meglepő eredményre jutott, az öngyilkossági hajlamot vizsgálva.


A világon az öngyilkosság a tízedik vezető halálok. Magyarország korábban éveken keresztül vezette az európai öngyilkossági statisztikákat, de még mára is csak a 2-3. helyre csúsztunk vissza.

Az öngyilkosság egy bonyolult oksági eredetű cselekedet,

az eseték többségében depresszió áll a háttérben, de egyéb mentális rendellenességek, főként a bipoláris zavar és a skizofrénia szerepe is fontos ebben.

Az öngyilkossági hajlam hátterében elsősorban a depresszió, és a nehéz szociális háttér áll
Forrás: Thinkstock

A depresszió 20-szorosára növeli az öngyilkosság kockázatát.

A családi halmozódások a genetika határozott szerepére utalnak e magunk ellen forduló viselkedésben. A szociális környezet szerepe is fontos, hiszen az öngyilkosságot rendszerint krízishelyzetekben szokták elkövetni.

Az öngyilkosságot rendszerint súlyos krízishelyztben szokták elkövetni


A környezet és a gének szerepe azonban nem egymást kizáró, hanem egymással kölcsönhatásban lévő tényezők. Ez annyit jelent, hogy a genetikailag „sérülékenyebbek” hamarabb érzékelik az életüket reménytelennek, illetve kritikus helyzetben gyakrabban döntenek a végzetes megoldás mellett.
Tisztázatlan még a genetikai háttér

Ma még nem tudjuk, milyen gének játszanak főszerepet e viselkedés kialakításában, csupán gyenge evidenciával rendelkező jelöltjeink vannak, mégpedig igen szép számban.

Ma még nem tudni pontosan, hogy milyen genetikai okok állnak az öngyilkossági hajlam hátterében


A komplex – sok gén és a környezet befolyása alatt lévő – betegségek biológiájának kutatásában akkor várható áttörés, ha majd sok millió egyén DNS-ét bázis-pontossággal megállapítjuk.

Ilyen programok már futnak, s remélhetőleg nemsokára eredményeket is hoznak.

A genetikai rizikófaktorok mellett a társadalmi hajlamosító tényezőket is intenzíven kutatja a szakma.
Most vizsgálták először átfogóbban a vallásos hit szerepét

Például egy, a napokban megjelent tanulmányban Lawrence és munkatársai azt vizsgálták meg, hogy a vallásnak lehet-e szerepe az öngyilkosságban.

Általánosan elterjedt nézet, hogy a vallásos hit nyugalmat ad az egyénnek,

hiszen a hit segít szembenézni azzal a ténnyel, hogy az emberi élet mulandó.

Általánosan elterjedt vélekedés, hogy  a vallásos meggyőződés lelkileg megerősíti a hívőt
Forrás: AFP

Ha ugyanis a lélek képes kiszabadulni a test porhüvelyéből, lényegében halhatatlanok vagyunk. Az amerikai kutatók 321 depresszióban szenvedő pácienst kérdeztek meg arról, hogy próbáltak-e valaha elkövetni öngyilkosságot, vagy gyakran gondoltak-e arra, hogy el kellene követniük ezt a tettet.
Nem várt eredményt hozott a vizsgálat

A tanulmány szerzői azt a váratlan eredményt kapták, hogy a vallásos elkötelezettség 2,25-szörösére növeli a szuicid próbálkozások gyakoriságát. Azok a depressziós páciensek, akik a vallást fontosnak tartják 1,18-szor,

a rendszeres istentiszteletre járók pedig kétszer gyakrabban forgattak öngyilkos gondolatokat a fejükben.

Meglepő eredmények, melyeket, ha a további vizsgálatok megerősítenek, akkor a viselkedésgenetika a vallást, mint az öngyilkosság egyik rizikó tényezőjét kell, hogy számba vegye.

(A szerző az MTA doktora, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója)




Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #204 Dátum: 2016. Február 24. - 18:41:20
Ha az iszlám, vagy a buddhista vallást veszem alapul, akkor lehet alapja a tanulmánynak.
A keresztyén vallás központi személye Jézus, a belé vetett hit. Az Ő áldozata, az élet szenvedéseinek elhordozására sarkallja a követőit...
Ezen kívűl a keresztyén vallás számol a kárhozat tényével is, ezért az öngyilkosságot nem tekintheti az örökéletre vezető tárgyi cselekedetnek. :szelid:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #205 Dátum: 2016. Február 24. - 21:09:23
Bocsánat Irma, visszavonok mindent.

„Az életundor akkor mutatkozik meg, amikor egy embertől elvesznek minden evilági dolgot, de az életét meghagyják, amikor olyan sivár, olyan üres, olyan örömtelen körülötte minden, az idő oly leírhatatlanul hosszú, igen, ha úgy érzi, mintha halott lenne: nos igen, ezt az önmegtagadás úgy nevezi, meghalni a világnak – és az igazság azt tanítja, hogy az embernek meg kell halnia evilágnak (evilág örömeinek, foglalatosságainak, tevékenységeinek, időtöltésének), hogy ezáltal a halál által kell az élethez eljutnia, kell azt megízlelnie (ahogy máshol szokták mondani, a halált megízlelni), kell megízlelnie és megértenie, mennyire üres mindaz, amivel a serénység kitölti az életet, mennyire semmitmondó a szem kívánsága és a testi szív kívánsága – óh, a természetes ember pedig épp fordítva érti a dolgot, azt hiszi, az örökkévaló az, ami üres. Egyetlen ösztön sem olyan erős az emberben, mint az, amellyel az élethez ragaszkodik – ha jön a halál, mindannyian azt kérjük és azért imádkozunk, hadd élhessünk még: de a világnak meghalni az önmegtagadásban éppoly keserű, mint a halál. És az Úr házában éppen ezt az igazságot fogod megtudni, hogy meg kell halnod a világnak; és ha Isten megtudta, hogy te megtudtad ezt (ami persze elkerülhetetlen), úgy semmilyen kibúvó sem fog neked segíteni többé, soha többé. Ezért vigyázz magadra, ha az Úr házához mégy.”
-Soren Kierkegaard-

Ha komolyan venném ezt az értekezést, még ma felkötném magam...

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #206 Dátum: 2016. Február 25. - 17:40:49
[valasz author=Irma link=topic=358.msg74986#msg74986 date=1456330984]

[/valasz]

Többet kellene tudni erről a tanulmányról. Az egész összefoglaló a bizonytalanságokról ír, hogy még több mindent csak vizsgálnak, feltételeznek az öngyilkosságra hajlamosító tényezőkről. A vallásra utaló részt át kellene tanulmányozni, hogy pontosan hogy szóltak a kérdések, és hogy csak a keresztyénségre vagy általában a vallásokra utalnak a cikkben.

A keresztyén vallás, hit szerintem nem hajlamosít az öngyilkosságra. Azt elfogadom, hogy hívők is követnek el öngyilkosságot, de azt nem, hogy mindezt egy egészséges hit alapján. Bár a tanulmány ezt valószínűleg nem vizsgálta.

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #207 Dátum: 2016. Február 25. - 20:46:11
[valasz author=Virág link=topic=358.msg75014#msg75014 date=1456418449]

[/valasz]

Azért kérdeztelek titeket, mert nekem pont az jön le, hogy azt sugallják, hogy igenis a hívők hajlamosabbak az öngyilkosságra, és én úgy értékeltem, hogy ezt pont a keresztényekre érti leginkább.

Azt viszont első kézből tudom, hogy nagyon sok hívő nem meri felfedni ha lelki problémái vannak a gyülekezete előtt, mert fél, hogy egyből rámondják, hogy nem elég a hite. Ezt a pszichiáterem mondta egyszer, hogy nagyon sok igazán hívő keresztény jár hozzá. Persze lehet, hogy azért mert ő is az.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #208 Dátum: 2016. Március 08. - 10:07:38
Nagyon nagy örömmel osztom meg ennek a fiatalembernek a történetét. Én tudom mit jelen a karcagi cigány-telepről indulni az életnek. Isten áldja meg azokat a tanárokat, lelkészeket, akik odaviszik a reményt, és lehetőséget, kiutat mutatnak a teljes reménytelenségbe.

 Herskovits Eszter írása
 
     
     

2015. június 19.
 
Kiút a laborba
     
     
     

2015. június 19.
 
Kiút a laborba
Horváth József, a roma rákkutató

Huszonhét éves, rákkutató. A karcagi cigánytelepen nevelkedett. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte. Ma a Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében dolgozik; PhD-hallgató. Nemrég ő kapta az első Aranypánt-díjat, amelyet hétköznapi roma hősöknek adnak. Olyan huszonöt éven felüli romáknak, akik kiemelkedőt nyújtanak az élet bármely területén.
Kapcsolódó írásaink

   

Fehérré festik a köpenyek a klinikát. Horváth József ott vár minket, a Debreceni Egyetem laboratóriumának impozáns üvegépülete előtt. Karjait színes sárkányfigurák díszítik, az egyik tetoválást ő tervezte. Hobbija a rajzolás. A sárkány meg erőt és energiát sugároz. Nemrégiben egy óriási angyalt is varratott a hátára. Ez is ő. Aztán felölti a biológiai kutató uniformisát: a fehér köpenyesek között bizonyára övé a legegyedibb élettörténet.

A karcagi cigánytelepen nőtt fel. De nem telepi felnőttkort szánt magának.

– Én nem akartam árokásásért könyörögni. Azt is tudtam: senki és semmi sem téríthet el a céljaimtól. Szerencsére ide vezetett a Jóisten. Máig – mindennap, amikor a laboratóriumba lépek – hálát adok ezért.

Pedig akkoriban még nem a nyomor szabta náluk a hétköznapokat. A kilencvenes évek közepéig szinte mindenkinek volt munkája: ha szerényen is, de megéltek a helyiek. Aztán bezárt a karcagi téesz, ott maradtak munka nélkül, hasznavehetetlen tudással. Aki csak a vályogvetéshez értett, mit is kezdett volna a „vályogkorszak” utáni technológiával? Egy csapásra törtek meg az eleve ingatag egzisztenciák.

József vasúti pályamunkás édesapját leszázalékolták. Előtte ő volt a családfenntartó. Utána a rokkantnyugdíjából próbált mindent megadni négy gyermekének. József édesanyja három elemit végzett, háztartásbeli volt mindig is. Esélye sem volt elhelyezkedni. József nyaranta alkalmi és mezőgazdasági munkákat vállalt már gyerekként is, hogy segítsen. Az iskolakezdés volt a legnagyobb teher a négygyerekes családnak. De nővérei és bátyja is eljutottak az érettségiig.

Egyébiránt átlagos gyerekkora volt. Fociztak, csatangoltak, a karcagi általánosban együtt tanult cigány és nem cigány: bőrszín, származás nem számított. Egyik nem cigány osztálytársának volt számítógépe, időnként eljártak hozzá játszani, máskor együtt rúgták a bőrt a grundon.

József már gyerekként is felfogta: ha más akar lenni, mint a többiek, tanulnia kell. Eleinte jogi pályára készült, mert szerette a történelmet és az irodalmat. De végül a biológiatanár „eltérítette”. Segítette a tehetséges és szorgalmas, mindenre nyitott fiút; először kisebb versenyekre készítette fel, majd indította az országos tanulmányi versenyen. József hónapokon át olvasott, készült – első helyezés lett a munka eredménye. Eldőlt: a középiskola után a biológia szak lesz a következő állomás – a karcagi cigánytelepről kivezető úton.

Voltak mélypontok – főleg az érettségi és a vizsgaidőszakok előtt –, amikor úgy érezte, nincs tovább, nem tudja megcsinálni. De mindig akadt segítő. Barátokból ma sincs hiány, Karcagon és Debrecenben sem – gyermekkora helyszínétől az egyetemi kutatólaboratóriumig mindenhol megérteti magát. Otthon akár cigányul is, bár már egyre kevesebben beszélik a nyelvet – és hát az ő tudása is kopik.

Már az alapszak végzése közben rájött: a genetikai eredetű betegségek érdeklik igazán. Most PhD-hallgatóként kutatócsoportjával olyan genetikai jelzőket – biomarkereket – keres, amelyek idejében jelzik a szájüregi rákot. Ma még ezt a betegséget csak akkor tudják diagnosztizálni, amikor már kívülről is látható az elváltozás. Ekkor a fogorvos elküldi a mintát a laboratóriumba, majd – rendszerint már behozhatatlan késéssel – megkezdik a terápiát.


A debreceni kutatócsoporton kívül a világon alig néhány helyen foglalkoznak ezzel. József azt szeretné, ha a doktori megszerzése után az egyik ilyen külföldi laborban, lehetőleg Amerikában folytathatná a munkát.

– Nem tudom, mit hoz a jövő, s hogy hazajövök-e. Bár azt nehezen tudom elképzelni, hogy örökre elszakadjak a családomtól.
Még az egyetem első hét évében sem szakadt el tőlük igazán. Mindennap hazabuszozott tanítás után. Reggel ötkor kelt, és este, néha éjszaka esett haza. De otthon volt.

Két éve a debreceni Wáli István Református Szakkollégium lakója. Ide irányította a „nagyfőnök” – és itt tért meg, a kollégium egyik lelkészének hatására. Az istentiszteletek mellett Biblia-oktatásra is jár.

Mindig ő volt a karcagiak példaképe. Ám amióta megkapta az Aranypánt-díjat, szélesebb körben is ismertté vált. De nem számított a díjra. Egyik barátja hívta, kérdezte, jelölheti-e, ám addigra a barát már rég elküldte a pályázati anyagot. Amikor bekerült az első tízbe, boldog volt, hogy ott lehet a díjkiosztón.

– Aztán meghallottam a nevemet. Leírhatatlan, mit éreztem.
Azóta előadásokat tart fiataloknak. Nemrég a veszprémi fiatalkorúak börtönében beszélgetett a bentiekkel arról, hogy mindig van kiút, a legmélyebb helyzetből is. Sosem késő változtatni.

– Ha csak egyetlen ember életfelfogásán sikerül változtatnom, már megérte. Ezúttal talán – legalábbis ezt remélem – sikerült. A nevelők gratuláltak az előadásom után, és a hallgatóság is szemlátomást érdeklődött, sokan kérdeztek is a végén.
Azt ő is látja: ma egyre kilátástalanabb a cigány fiatalok helyzete a szegregáció miatt. És – ami ebből is következik – sokkal több megkülönböztetés éri őket.

– Persze hogy illúzióromboló, ha az emberbe lépten-nyomon sulykolják, hogy kevesebbet ér, mint mások. De Isten azért adott szabad akaratot, hogy rendelkezzünk vele, és általa akár a legerősebb ellenszélben is lehessen előrehaladni. Mert nincs más választásunk.
 



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #209 Dátum: 2016. Április 01. - 07:15:12
Nem értem akta

Uram nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem.

Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. (Zsolt. 131/1)

 Amikor olyan dolgok történnek az életedben, amiket nem terveztél, akkor azon kapod magad, hogy megpróbálod megfejteni, vagy egyszerűen félreteszed az elmédben?

Mi történik, ha nem sikerül megfejteni, ha nem érted az egészet?

Mindenkinek szüksége van arra, hogy a fejében legyen egy, „Nem értem” akta. Ha olyan dolgok történnek, amiket nem értünk, akkor ahelyett, hogy frusztrálttá válnánk, vagy teljesen összezavarodnánk, egyszerűen tegyük a dolgot a „Nem értem” aktánkba. Ha úgy éljük az életet, hogy mindenáron ki akarjuk találni, hogy valami rossz dolog miért történt, vagy valami miért nem jött össze, akkor végül keserűvé válunk. Az Istenben való bizalom azt jelenti, hogy akkor is bízunk Benne, ha nem értjük a dolgokat, mert tudjuk, hogy az Ő végső terve mindig jó. Tudnunk kell azt is, hogy Ő mindent fel fog fedni, ha eljön az ideje – még ha ez az örökkévalóságot jelenti is.

Arra bátorítalak, hogy bízz Istenben, még ha nem is értesz mindent. Tedd ezeket a dolgokat a „Nem értem” aktádba. Lépj tovább. Tudd, hogy Isten nagyon szeret téged, melletted áll, és jót tervez számodra.

Atyám, átadom Neked a múltamat. Átadom Neked azt a szükségemet, hogy mindig, mindenre tudjam a választ, és bízom Benned. Kérlek, tölts be a Te békességeddel. Jézus nevében. Ámen.