Szerző Téma: Mindennapi kenyerünk  (Megtekintve 356156 alkalommal)

0 Felhasználó és 33 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1380 Dátum: 2017. Augusztus 16. - 13:54:26
2017. augusztus 16. szerda

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." A trónuson ülő ezt mondta: "Íme, újjáteremtek mindent". És így szólt: "Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!" És ezt mondta nekem: "Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz."

Jel 21,1-7.

VIGASZ A GYÁSZBAN

Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban. (2Kor 1,3-4)

A sokkoló hírt hallva döbbenten ültünk családommal a tv előtt: egy magyar iskola diákjai és tanárai Franciaországból hazafele jövet balesetet szenvedtek Olaszországban. Az autóbusz tisztázatlan okok miatt a korlátnak ütközött, majd kigyulladt. 16 személy halálos balesetet szenvedett, és 26 sebesült is volt.
Felfoghatatlan! Fájdalmasan futott át rajtam, miközben torkomat szorongatta a sírás: Ennyi az élet? Egy pillanat és a boldog, hazafelé igyekvő csapatból egy kiégett, füstölgő romhalmaz maradt, néhány túlélővel, sebesülttel? Istenem! Mit érezhetnek a szülők, testvérek, hozzátartozók, akik abban a reményben köszöntek el tőlük, hogy néhány nap múlva találkozni fognak! Emberi számítás szerint még előttük állt az egész élet! Olyan értelmetlennek éreztem a halálukat! Csak imádkozni tudtam a túlélőkért és a hozzátartozókért, hogy Isten gyógyítsa meg a sérülteket és vigasztalja meg a gyászolókat.
Ilyen helyzetben egyedül ő képes igazán vigasztalni. Megnyugtató az a tudat, hogy Isten egy olyan helyet készített nekünk, ahol nem lesz többé halál, gyász, szenvedés, fájdalom (Jel 21,4).

Imádság: Úr Jézus, köszönjük, hogy eljön majd a nap, amikor minden fájdalom, szenvedés, gyász megszűnik! Kérünk, vigasztald meg a szenvedőket, gyászolókat! Ámen.

Csak Isten tud megvigasztalni minden gyászolót!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1381 Dátum: 2017. Augusztus 19. - 09:41:38

2017. augusztus 19. szombat

Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan!
Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával!
Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával!
Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral!
Minden lélek dicsérje az URat! Dicsérjétek az URat!

Zsolt 150.

A DICSŐÍTÉSBEN REJLŐ ERŐ

Szám dicséreteddel van tele, dicsőítelek mindennap. (Zsolt 71,8)

Keresztény ifjúsági csoportunk vezetője nemrég megkérdezte, miért szeretünk részt venni az összejöveteleken. Egyik barátom mosolyogva felelte: "Mert mindig finom ételeket kapunk." Mások azt mondták: "Az igehirdetés mindig aktuális a számunkra." Vannak, akik szeretik a beszélgetéseket. Én azt feleltem, szeretem a dicsőítést, szeretek énekelni, és ahogy lelkemet Istenhez emelem, szívem békével és örömmel telik meg.
Nem voltam mindig könnyű helyzetben. Gyakran szorongtam és hatalmába kerített a depresszió, alig találtam szavakat az imádsághoz. Ilyenkor Isten imádása, magasztalása segített felismernem, hogy ő mindig velem van, sohasem hagy egyedül. Lelki fülemmel hallottam Isten vigasztaló suttogását: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." (Zsid 13,5) A dicsőítés által mindannyian kapcsolatba léphetünk az Úrral, aki táplál és megerősít minket.

Imádság: Szerető Istenünk, köszönjük, hogy minden körülmények között velünk vagy. Dicsérünk téged teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel. Hadd szálljon feléd most is hódolatunk, mikor így imádkozunk: "Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe!" Ámen. (Lk 11,2-4)

Hogyan dicsőítem ma Istent?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1382 Dátum: 2017. Augusztus 20. - 11:35:00
2017. augusztus 20. vasárnap

Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Pt 4,8-11.

KERESD AZ ARANYAT!

Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. (Jn 16,14)

21 éves koromban Timmel, a barátommal, nyári munkát vállaltunk Alaszkában. Több hónapja jártunk együtt, és nagyon boldog voltam, mikor megkérte a kezem, és aranyrög-gyűrűt húzott az ujjamra. Néhány hónappal később összeházasodtunk.
Ahogy az aranymosók gondosan átszűrik a kavicsokat, hogy megtalálják az aranyrögöket, úgy nekünk is sok mindent kellett "kiszűrnünk". Esküvőnk után rengeteget vitatkoztunk. Hogy egyet említsek: Tim az egyedüllétből merít erőt, míg én szeretek kimozdulni és a barátaimmal lenni. A köztünk lévő különbségek frusztráltak és dühös voltam.
Ahogy egyre jobban megismertem Istent, kezdtem megbecsülni a tényt, hogy Isten mennyire értékeli személyemet és tehetségemet. Elhatároztam, hogy én is így fogom Timet értékelni. Megdicsértem képességeit, mint például tehetségét a szoftverfejlesztésben, vagy három gyermekünk türelmes meghallgatásában. Imáim és a hitben való növekedésem Timhez is közelebb vittek.
Ha elhatározzuk, hogy szeretteink pozitív tulajdonságaira koncentrálunk, akkor a negatív dolgok szétfoszlanak. Közben képessé válunk arra, hogy Isten elfogadó természetével forduljunk szeretteink felé.

Imádság: Urunk, segíts megszabadulnunk a rosszindulattól és a haragtól, hogy meglássuk egymásban az értéket. Ámen.

Megtalálom-e szeretteimben Isten aranyrögeit?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1383 Dátum: 2017. Augusztus 21. - 13:41:34
2017. augusztus 21. hétfő

Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.

Zsolt 23.

VIGASZTALÓ JELENLÉT

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. (Zsolt 23,1)

Váratlan telefonhívást kaptam, hogy édesapám, aki éveken át Alzheimer-kórban szenvedett, "hazaköltözött". Útközben - 2000 kilométert utazva a családomhoz - volt időm végiggondolni édesapám életét, és hogy milyen nagyszerű családapa volt. Most rám hárult a feladat, hogy erőt adjak a családomnak.
Az elmúlt harminc esztendőben alkohol- és drogproblémáim voltak. Miután Istenre bíztam magam, képes voltam arra, hogy józan és tiszta maradjak már egy ideje. Most pedig arra készültem, hogy aktív résztvevője legyek az édesapámra való emlékezésnek. Hálás voltam Isten segítségéért, hogy sikerült elég jól kezelni ezt a helyzetet. Egy héttel később is csak hálát éreztem azért, hogy olyan módon vehettem végtisztességet édesapámtól, ami őt is büszkeséggel töltötte volna el. Isten lehetővé tette azt is, hogy bátoríthattam másokat, nekik pedig lehetőségük volt engem vigasztalni. Képes voltam Isten erejére támaszkodni, és így átjutni a nehéz időszakon.
Ahogy édesapánk emlék istentisztelete véget ért, megismerhettem Isten vigasztaló jelenlétét. Örömet éreztem, tudva azt, hogy Isten velünk jön a völgyben, és sértetlenül visz át a túloldalra. Most közelebb érzem magam édesapámhoz, mint valaha. Hála legyen érte Istennek!

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy a beteget meggyógyítod, és a gyengét megerősíted. Segíts észrevennünk minden lehetőséget, hogy szereteted másokkal megosszuk! Ámen.

Isten velem van a halál árnyékának völgyében is.


IMÁDKOZZUNK A SZENVEDÉLYBETEGEKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1384 Dátum: 2017. Augusztus 22. - 13:36:34

2017. augusztus 22. kedd

Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.

Jak 5,7-8.

A FÜGEFA

Jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése. Jobb türelmesnek lenni, mint kevélynek. (Préd 7,8)

Több mint két évvel ezelőtt vásároltam egy kis fügefát, és a kertben elültettem. Sajnos a "mutatvány" nem sikerült túl jól, a növény száradásnak indult. Ezért kiástam, és egy nagy virágcserépbe tettem. Hosszú ideig állt a cserépben, a túlélésért küzdve. A tél közepén ástam egy másik gödröt a kertben, ahol a vízelvezetés jobb volt, és ott ültettem el újra a csupasz fát.
A következő tavasszal naponta öntöztem és figyeltem a fámat. Az életnek semmi jelét nem találtam. Új levelek nőttek a többi fán, de a fügefa csupasz maradt. Olyan volt, mint egy élettelen bot. Az újraéledés utolsó reményét is feladtam. Egy idő után egyszer csak a legvékonyabb ág végén egy piciny zöld rügyecske jelent meg. A fügefa végül életre kelt, és nem olyan rég megkóstolhattuk első gyümölcsét is.
Miközben ezt írom, úgy gondolom, hogy Isten számára senki és semmi nem reménytelen. Ahogy én kitartottam, hogy újraélesszem a fámat, miközben az alig növekedett. Isten is folyamatosan újra próbálkozik. Utánunk jön, és arra ösztönöz minket, hogy növekedjünk, és gyümölcsöt teremjünk. A folyamat lehet kényelmetlen és erőpróbát jelentő, mégis bizonyosak lehetünk abban, hogy magunkat Isten kezébe helyezve új élet és gyümölcs támad a megfelelő időben.

Imádság: Urunk, segíts, hogy türelmesek legyünk, miközben új életet munkálsz bennünk és általunk. Ámen.

Isten csak annyit kér, hogy egyszerre egy lépést tegyünk.


IMÁDKOZZUNK A BÁTORÍTÁSRA SZORULÓKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1385 Dátum: 2017. Augusztus 23. - 13:32:36

2017. augusztus 23. szerda

Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy, él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.

Ef 6,5-9.

AZ ÚRNAK DOLGOZNI

Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem, mint embereknek. (Ef 6,7)

Húszas éveim végén, néhány évvel azután, hogy átadtam életemet Krisztusnak, számítógép programozóként dolgoztam egy nagyvállalatnál. Egyik nap, miután nem sikerült megtalálnom egy hibát a számítógépes programban, amit én írtam, azon kezdtem el gondolkodni, hogy megfelelő hivatást választottam-e. Emlékszem, így imádkoztam: "Uram, inkább teljes állásban téged szolgálnálak!" Mindig úgy gondoltam, hogy Isten csak lelkészeket, egyházi dolgozókat és misszionáriusokat hív el teljes állású keresztény szolgálatba. De azon a napon úgy éreztem, hogy Isten így szól hozzám: "Te már teljes állásban engem szolgálsz. Én helyeztelek téged ehhez a céghez."
Azt tanultam ebből a tapasztalatból, hogy Isten örömét leli a különböző helyeken végzett becsületes munkánkban. Van, akit arra hív, hogy lelkészként és gyülekezeti munkásként szolgáljon. Másokat pedig arra hív, hogy keresztényként otthon és sok egyéb helyen szolgáljunk.
Bármit is teszünk, tehetjük buzgón, mintha az Úrnak tennénk, nem pedig embereknek (Kol 3,23). Arra kaptunk elhívást, hogy összeszedetten, pozitív hozzáállással és megfelelő munkamorállal szolgáljunk, hogy bármilyen hivatásban is legyünk, Istennek hozzunk dicsőséget.

Imádság: Drága Istenünk, segíts, hogy szolgálatunkkal tisztességet és dicsőséget szerezzünk nevednek! Ámen.

Ma ott szolgálom az Urat, ahol éppen vagyok



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1386 Dátum: 2017. Augusztus 24. - 13:27:29

2017. augusztus 24. csütörtök

Dávidé, abból az időből, amikor eszelősnek tettette magát Abimeleknél, aki aztán elkergette, ő pedig elment.
Áldom az URat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.
Az ÚRral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek.
Hirdessétek velem az ÚR nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!
Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.
Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk.
Kiáltott a nyomorult; az ÚR meghallgatta, és minden bajából kiszabadította.
Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.
Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.
Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők.
Az oroszlánok is sínylődnek, és éheznek, de akik az ÚRhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót.
Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, megtanítalak benneteket az ÚR félelmére.
Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeretne jó napokat látni?
Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot!
Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!
Az ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat.
Az ÚR a gonosztevők ellen fordul, emléküket is kiirtja a földről.
Akik az ÚRhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból.
Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.

Zsolt 34,1-19.

SZERVER ELÉRHETŐ 24/7

Kiáltott az elesett, az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. (Zsolt 34,7)

Miután számítógépeket kaptunk, hogy emelt óraszámban oktassuk fiatal diákjainkat, izgatottan vártuk, hogy kapcsolatba léphessünk a támogatókkal és az adományozókkal. Szerettünk volna szívből köszönetet mondani nekik és visszajelzést adni, amint az internetre csatlakoztunk.
Megszerkesztettük üzeneteinket, és készen álltunk arra, hogy elküldjük, de a szerver nem volt elérhető. Percekig eltartott, amíg csatlakozni tudtunk. Mikor végül elérhetővé vált, a kommunikáció sebessége minden várakozásunkat meghaladta.
A számítógépek olyan technológiát biztosítanak, amelyek lehetővé teszik, hogy közeli és távoli embereket érjünk el pillanatok alatt. A szervernek viszont, amely a gyors szolgáltatást nyújtja, elérhetőnek kell lennie. De mindazok számára, akik Jézusban hisznek, a mindenható Isten vonala mindig elérhető, bármikor és bármilyen körülményekben. Csak arra van szükség, hogy őszinte szívvel hívjuk Istent. Ő kész meghallgatni imádságainkat, mert a mi Urunk Jézus Krisztus által igazi kapcsolatunk van vele.

Imádság: Urunk, köszönjük ígéreted, hogy meghallgatsz minket. Segíts bíznunk, hogy te mindig figyelsz ránk! Ámen.

Isten mindig elérhető és meghallgatja imádságainkat.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1387 Dátum: 2017. Augusztus 25. - 08:17:59
2017. augusztus 25. péntek

Amikor kijöttek az ÚR szövetségládáját vivő papok a Jordán közepéből, alighogy szárazra tették lábukat, visszatért helyére a Jordán vize, és úgy folyt egész medrében, mint azelőtt. Az első hónap tizedikén jött fel a nép a Jordánból, és tábort ütött Gilgálban, Jerikó keleti határán. Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. Mert Istenetek, az ÚR kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az ÚR a Vörös-tengerrel is, kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, hogy megismerje a föld minden népe az ÚR kezét, hogy milyen erős az, és hogy féljétek Isteneteket, az URat mindenkor.

Józs 4,18-24.

AZ EMLÉKEZÉS ÚTJA

Józsué mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel a Jordánon. (Józs 4,21-22)

A napi áhítatot hangosan olvastam fel a barátomnak. Amikor a végére értem, benyúlt a kabátzsebébe. Kezében egy kicsi, sima, rózsaszín kövecskét tartott. Elmondta, hogy emlékeztetőként mindig a zsebében tartja a kövecskét, hogy napközben megálljon és elgondolkodjon. Ilyenkor hálát ad Istennek az eddig kapott áldásokért, és a napi feladatok mellett újra felfedezi a pillanat szépségét. Ez segít lecsendesíteni szívét, és Isten közelségét megérezni. Amikor barátom megérinti a kövecskét, az arra figyelmezteti őt, hogy megálljon és emlékezzen.
A mai olvasmányban az izraeliták a 12 követ ugyanarra a célra gyűjtötték össze: hogy emlékezzenek. Ez a 12 kő nagy jelentőségű volt, mert az izraeliták a kiszáradt folyómederből gyűjtötték össze, miközben a Jordánon keltek át. Minden egyes kő Izrael egy-egy törzsét képviselte, jelképezve az izraeliták szabadulását Egyiptomból. Amikor ők a kövekre tekintettek, emlékeztek, hogy Isten milyen hatalmasan cselekedett velük.
Isten minket is arra bátorít, hogy emlékezzünk. Amikor Isten múltbéli jóságáról és szeretetéről elmélkedünk, megbátorodunk, hogy az előttünk álló napokkal kapcsolatban is rábízzuk magunkat.

Imádság: Istenünk, segíts minden nap rád gondolni! Hadd pillantsunk meg téged és emlékezzünk a jóságodra! Ámen.

Isten múltbéli hűségére emlékezés reményt ad a jövőnk felől.


IMÁDKOZZUNK A LELKI BARÁTOKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1388 Dátum: 2017. Augusztus 26. - 12:10:18

2017. augusztus 26. szombat

Zsoltár. Énekeljetek az ÚRnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja.
Megmutatta szabadító erejét az ÚR, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.
Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.
Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!
Énekeljetek az ÚRnak hárfakísérettel, hárfakísérettel zengő éneket!
Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az ÚR előtt!
Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a rajta lakók!
Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak
az ÚR előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.

Zsolt 98.

AZ ÖRÖM LELKE

Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé... Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! (Zsolt 100,1-2.4)

Egy 88 éves nő bejött az ingyen-konyhára a vacsorájáért. Úgy tűnt, az asztalnál ő volt a társaság lelke, mindenkit nevetésre ösztönzött maga körül. Nyilvánvalóan nagyothalló volt, ezért hangosan beszélt, és sokan hallhatták, ahogy az őt üdvözlőknek azt kiáltotta: "Isten áldjon!" Azok közül, akik korábban beléptek az étkezőbe, sokan lesütötték szemüket, és talán szégyellték, hogy itt vannak.
Isten Lelke azonban ezen az örömteli, vidám hölgyön keresztül munkálkodott, és úgy tűnt, az egész terem légkörét megváltoztatta. A nyugodt légkör és önfeledt nevetés pillanatok alatt átterjedt az ő asztalukról az összes többire.
Ha örömmel szolgálunk az Úrnak, az ragadós, és a szívnek is örömet szerez. Ez segít megérteni, hogy körülményeinktől függetlenül lehetünk közvetítői Isten áldásának.

Imádság: Gondviselő jó Atyánk! Segíts bennünket, hogy örömteli és vidám tanúid lehessünk, bárhol is vagyunk. Ámen.

Isten segít, hogy a vidám hozzáállásomon keresztül másoknak örömet szerezzek.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1389 Dátum: 2017. Augusztus 27. - 12:23:24
2017. augusztus 27. vasárnap

"Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól."

Jn 10,14-18.

VIZEKEN ÁT

Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem. (Jn 10,14)

Egyszer, mikor egy heves zivatar után kint sétáltam, észrevettem néhány birkát, amelyek kétségbeesetten menekültek az árvíz elől, magaslatokat keresve, de útjukat állta a kapu előtt összegyűlt mély víz. Ijedten, hangos bégetéssel, pánikba esve rohangáltak körbe-körbe.
Nemsokára láttam, ahogy a pásztor a juhok felé siet. Odakiáltott, azok pedig abbahagyták a futkosást, mert az ismerős hang megnyugtatta őket. Deszkákat helyezett a vízre, és odament a nyájhoz. Egész idő alatt nyájasan beszélt hozzájuk, mire ők lecsendesedtek és megnyugodtak. Úgy tűnt, tapasztalatból tudták, hogy bízhatnak pásztorukban. Ezután a pásztor a legközelebbi juhot unszolta, hogy átkeljen vele a faösvényen a magasabb földekre. A többiek figyeltek, majd ők is ugyanezt tették. Hamarosan mind követték a pásztort, és biztonságban elhagyták a veszélyes vizeket.
A látottak arra emlékeztettek, ahogy Jézus, a mi jó pásztorunk siet felénk, amikor hívjuk, és átsétál velünk a viharos vizeken. Jézus mindig a helyes úton fog vezetni bennünket.

Imádság: Istenünk, hallgass meg, ha hozzád kiáltunk, és segíts bízni abban, hogy mindig oda vezetsz, ahol lennünk kell! Ámen.

Krisztus meghallja kiáltásomat, és biztonságba vezet engem.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1390 Dátum: 2017. Augusztus 28. - 11:08:35

2017. augusztus 28. hétfő

Jézus így válaszolt: "Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem."
"Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen."

Jn 14,23-27.

IMÁDSÁG BÉKESSÉGÉRT

Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt! (Zsolt 34,15)

A feszült napok és álmatlan éjszakák arra késztettek, hogy nyugtalanító helyzetemet megosszam egy barátommal, Jerry-vel, akivel heti imádságra találkoztunk. Tanácsot kértem tőle. Óvatosan tett néhány javaslatot, de ezek nem hoztak egyértelmű megoldást a kérdésemre. Később azonban, amikor Jerry így imádkozott: "Uram, adj Steve-nek békességet!" - felszínre jött a válasz. Jerry imája feloldotta a feszültséget, mivel a békesség volt az, ami nekem hiányzott. Isten békessége nem a problémák megoldásának eredménye. Isten békessége a problémák közepette is jelen van.
Később, Jerry imája ifjúkorom egyik történetét juttatta eszembe. Egy nap, heves hóvihar idején egy fákkal teli ligetbe léptem. Mivel a fák eloszlatták a vihar hevét, az erdős terület nyugodt és békés volt; madarak repkedtek ágról ágra, és a vadállatok a puha, porhanyós hóban szökdécseltek. A hópelyhek lágyan hullottak az égből, mert nem volt szél. Mégis, ahogy a fák mögé néztem, hevesen tombolt a vihar.
Jerry imája továbbra is megnyugtat, ahogy Isten békességére gondolok, amely, mint egy fás liget, menedéket nyújt nekem az élet viharaiban.

Imádság: Drága Atyánk, Istenünk, add nekünk a te békédet, amely minden értelmet meghalad, hogy bátran nézhessünk szembe a mai nap küzdelmeivel. Ámen.

Hogyan keresem ma Isten békességét?


IMÁDKOZZUNK BÉKESSÉGÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1391 Dátum: 2017. Augusztus 29. - 17:22:52
2017. augusztus 29. kedd

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."
"A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!"
"Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak."

Mt 6,19-24.

KINCSEKET GYŰJTENI

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön..., hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben... Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is. (Mt 6,19-21)

Táborban végzett szolgálatom első két évében kicsi, nyikorgó, és göröngyös ágyam volt. Mikor új táborba költöztem, azzal ünnepeltem, hogy megvettem a lehető legszebb matracot, amit megengedhettem magamnak, hozzáillő ágykerettel együtt. A legjobb ágy volt, amiben valaha feküdtem.
Később, egészségügyi gondok miatt visszatértem szülővárosomba, de nem tudtam minden holmimat magammal vinni. A terepjáróm túl kiszámíthatatlan volt egy ilyen hosszú útra, és nem akartam teherautót bérelni. Bőröndökbe pakoltam a legtöbb holmimat, de a drága ágynak nem volt már helye. Még azon is elgondolkoztam, hogy szállításra költsek több száz dollárt. De Isten megmutatta, hogy földi kincseimhez akartam ragaszkodni ahelyett, hogy mennyei kincseket gyűjtenék.
Nemsokára találkoztam egy házaspárral, akik egy keresztény nevelőotthonban dolgoztak. Ágyakra volt szükségük a gyermekek számára, és az én speciális ágytípusom éppen megfelelő volt erre a célra. Amikor átjöttek az ágyért, meg is sirathattam volna ezt a kedves bútordarabomat. Ehelyett azonban, mivel Isten segített megváltoztatni nézőpontomat, örültem, hogy az ágyam valaki más szükségét szolgálhatja.

Imádság: Urunk, dicsérünk téged ajándékainkkal, melyeket azért adtál, hogy velük másoknak szolgáljunk. Ámen.

Földi kincseimet mennyei célra tudom használni



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1392 Dátum: 2017. Augusztus 30. - 13:06:53

2017. augusztus 30. szerda

Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

2Kor 5,15-21.

A JÓ KÉPVISELŐ

Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! (2Kor 5,20)

Évekkel ezelőtt hatan elkísértük a rokonunkat az esküvője után a "sógorai" otthonába. Mivel ez volt a szokás, mi képviseltük a menyasszony szüleit. Anesu, aki a húszas évei elején járt, az apát képviselte. Komolyan vette szerepét, és jól mutatta be a családot. Még vad táncmodorát is visszafogta az esküvő utáni partin. Meglepetésemre a "sógorok" olyan tisztelettel és méltósággal bántak vele, ahogyan az idősebbekkel szokás a mi kultúránkban. Miután feladatunknak eleget tettünk, az egyik idős ember megjegyezte, hogy Anesu egy jó képviselő volt.
Elgondolkoztam, vajon mi tesz valakit jó képviselővé. Ebből a tapasztalatból megtanultam, hogy a megbízott hatalmat kap attól, akit képvisel, annak érdekeit érvényesíti, és nagyon jól ismeri őt. Ugyanezek a tulajdonságok tesznek minket Krisztus jó követeivé. A mi tekintélyünk Jézus Krisztustól származik. Krisztus érdekeit és az ő ügyét képviseljük, ahogy az Írás mondja, és az imádságon és dicséreten keresztül ismerjük őt. Akkor vagyok jó követ, amikor már megszűnök magamnak élni, és Krisztusért élek.

Imádság: Istenünk, segíts jobban megismerni téged, hogy hű és igaz képviselőid lehessünk, bárhová is megyünk. Ámen.

Hogyan lehetek ma Isten jó képviselője?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1393 Dátum: 2017. Augusztus 31. - 13:57:54

2017. augusztus 31. csütörtök

Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy. Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról. Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.

1Jn 5,1-14.

A MEGÉRTÉSEN TÚL

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. (1Jn 5,14)

A lányom évek óta súlyos migrénes fejfájástól szenved, amely csak gyógyszerekkel enyhíthető egy sötét, csendes szobában. Ezt látva tehetetlennek érzem magam, és azt kívánom, bárcsak én szenvedhetnék helyette. Három éve imádkozom a gyógyulásáért, buzgón, reménykedve, bizalommal, és oly sok hittel, amennyi csak telik tőlem. De a lányom mégis tovább szenved a fájdalomtól, amelyet én nem tudok megszüntetni.
A Biblia beszél arról, hogy aki kér, az kap. De arról is tudósít, amint tanítványok két csoportja is könyörgött imában Isten két szolgájáért, börtönből való szabadulásukat kérve. Biztos vagyok abban, hogy mindkét csoport buzgón, reménykedve, bizalommal, és nagy hittel imádkozott. Mégis, Pétert megszabadította egy angyal, Keresztelő Jánost viszont kivégezték. A Péterért imádkozó csoport talán erőteljesebben könyörgött, mint János tanítványai? Ha nem, akkor miért tűnik úgy, hogy Isten egyes imádságokat meghallgat, másokat pedig nem?
Isten minden imádságunkat hallja, és válaszol is azokra. Néha azonnal megérkezik a válasz, máskor így szól Isten: nem most. És néha talán soha nem ismerjük meg a választ. Tovább folytatom a lányomért való imádságot, tudva, hogy Istennek iránta való szeretete sokkal nagyobb, mint az enyém. Hiszem, hogy Isten meghallgat minket, és reményünk felett válaszol.

Imádság: Urunk, segíts bízni, hogy válaszolni fogsz imáinkra, még ha nem is értjük az időzítést vagy a választ. Ámen.

Isten nagyobb távlatokban gondolkodik, mint én.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1394 Dátum: 2017. Szeptember 01. - 14:01:05
2017. szeptember 1. péntek

A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek.
Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld széléig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik!
Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak!
Dicsőítsék az URat, hirdessék dicséretét a szigeteken!
Az ÚR elindul, mint egy hős, indulatba jön, mint egy harcos, harsányan kiált, diadalmaskodik ellenségein.
Sokáig hallgattam, némán türtőztettem magam. De most zihálva nyögök, és lihegek, mint egy szülő asszony.
Letarolom a hegyeket és halmokat, úgyhogy egész növényzetük elszárad. A folyókon gázlókat készítek, és a mocsarakat kiszárítom.
Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el.

Ézs 42,9-16.

KACSACSŐRŰ EMLŐS

A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek. (Ézs 42,9)

A tudósok korábban úgy vélték, hogy minden emlősállat elevenszülő, és egyetlen emlős sem rak le tojásokat. Azután Ausztrália vízi útjait kutatva rátaláltak a kacsacsőrű emlősre. Ez az állat nemcsak a hódszerű farkával és a csőrével lepte meg a zoológusokat, hanem ő bizonyult az egyetlen ismert melegvérű, prémes emlősnek, amely tojásokat rak le. Rendkívüli felfedezésekről az Ószövetségben is olvashatunk. Izrael népe ismételten megtapasztalt olyan dolgokat, melyeket azelőtt sohasem látott: kettéváló tengert, tűzoszlopot, sziklából fakadó vizet és mennyből jövő mannát. Isten egy új korszakra készítette fel őket.
Bármi új elfogadása kényelmetlen és félelmet keltő lehet. Új kapcsolatok, ismeretlen hely, új munka, sőt a megbocsátás és a bizalom is bátorságot és hitet igényelnek. Ha figyelünk, észrevehetjük, hogy Isten új módon cselekszik az életünkben, melyekről korábban nem is álmodtunk. Új dolgok válnak láthatóvá. Ezek megkérdőjelezhetik eddigi tudásunkat és hitünket.
Ha úgy gondoljuk, a dolgaink terv szerint alakulnak, nincs semmilyen "kacsacsőrű emlős" az életünkben, ezt jelnek is tekinthetjük, hogy bátran keressük a váratlan dolgokat. És talán észrevétlenül már lehetőséget is kapunk, hogy elinduljunk, és felfedezzük az Isten által készített új dolgokat.

Imádság: Urunk, adj bátorságot bizalommal elindulnunk! Ámen.

Isten több mindent tartogat számomra, mint amiről tudok.


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚJ ÉLETSZAKASZBA LÉPNEK!