Szerző Téma: Mindennapi kenyerünk  (Megtekintve 355370 alkalommal)

0 Felhasználó és 17 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1515 Dátum: 2018. Január 05. - 09:27:29

2018. január 5. péntek

Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.

Zsolt 23.

SOSEM VAGYUNK EGYEDÜL

Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,20)

Egyik nap vonattal utaztam a nővérem városába, amely a philadelphiai repülőtértől északra mintegy 50 kilométernyire található. Bár már késő este volt, a vonat tele volt emberekkel, és egyre többen szálltak fel, ahogy a belváros felé közeledtünk. Ahogy azután észak felé haladtunk, többen szálltak le, mint fel, és egyre több ülőhely vált szabaddá. Az én célállomásom a végállomás előtti utolsó megálló volt, így amikor a kalauz bemondta a megállóm nevét, már egyedül voltam a kocsiban.
Talán hasonlíthatom ezt a vonatot az életutunkhoz. Gyermekkorunkban körülvesznek családtagjaink és barátaink. Ahogy múlik az idő, családunk és barátaink száma növekszik. De előbb-utóbb elkezdjük megtapasztalni a csökkenést. Családtagjaink és barátaink egymás után meghalnak. Idős éveinkben egyre több, számunkra kedves ember lép ki az életünkből. S ha elég sokáig élünk, azt észlelhetjük, hogy egyedül maradtunk a családból, néhány közeli baráttal, ha még maradtak közülük egyáltalán. Van azonban valaki, aki soha nem fog magunkra hagyni életünk során: Jézus Krisztus. Ő megígérte, hogy mindig velünk lesz (Mt 28,20). Velünk jön egészen az út végéig, míg elérjük mennyei hazánkat.

Imádság: Urunk, vigasztalj minket azzal a bizonyossággal, hogy életünk minden szakaszában velünk leszel! Ámen.

Jézus velünk van életutunk minden megállójánál.


IMÁDKOZZUNK AZ IDŐS EMBEREKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1516 Dátum: 2018. Január 06. - 10:07:45
2018. január 6. szombat

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." A trónuson ülő ezt mondta: "Íme, újjáteremtek mindent". És így szólt: "Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!"

Jel 21,1-5.

MI ÚJSÁG?

Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. (JSir 3,22-23)

Amikor a barátaim korábban azt kérdezték tőlem, hogy mi újság, nem tudtam, mit válaszoljak. Azt gondoltam, vajon mi is történik velem, ami újdonságnak számít, mit is mondhatnék el nekik?
Egyszer azután Isten egy új ötletet adott arra, hogyan feleljek erre a kérdésre. Most már, amikor megkérdezik, mi újság, azt mondom: Tudod, minden teljesen új. Ezt azért mondom, mert ma egy új nap van, amely soha nem fog megismétlődni. És a mai napon minden új. Ma új ismeretem lesz Istenről, új találkozások, hogy megosszam másokkal Krisztus szeretetét, új szolgálati lehetőségek és új áldások.
Isten minden nap új lehetőséget ad, hogy megújítsuk kapcsolatunkat a felebarátainkkal. Mi az új? Minden, mert minden nap valami újat hoz elő, és esélyt ad, hogy megtapasztaljuk, és új módon osszuk meg másokkal Isten szeretetét.

Imádság: Drága Urunk, köszönjük, hogy új napot adtál, melyen valami újat élhetünk át. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... Ámen." (Mt 6,9-13)

Hogyan tehetek ma valami újat Istenért és embertársaimért?


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚJ KAPCSOLATRA VÁGYNAK ISTENNEL!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1517 Dátum: 2018. Január 07. - 09:48:29
2018. január 7. vasárnap

Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az ÚR Józsuénak: Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egy-egy férfit, és ezt a parancsot adjátok nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok. Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egy-egy férfit, és ezt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az ÚRnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára; Izráel törzseinek a száma szerint. Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek; és ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az ÚR szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az ÚR mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott helyezték el azokat. Tizenkét követ állított föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig.

Józs 4,1-9.

SZÁRAZ FÖLDÖN

Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén... Ott is vannak mind a mai napig. (Józs 4,9)

Néhány évvel ezelőtt a férjemmel igen elégedettek voltunk az életünkkel. Öt kisgyermekünk volt, egy csodálatos házunk, azt a munkát végeztük mindketten, amit szerettünk. Rendszeresen hálát adtunk Istennek minden jó dologért. Majd a férjemet elbocsátották a munkahelyéről. Ez a hír teljesen mellbevágott. Elveszítettük otthonunkat és sok értéktárgyunkat, majd minden megtakarításunkat a költözködésre kellett fordítanunk.
Gyermekkoromtól tudtam, ha megpróbáltatások érnek, még erősebben kell hinnem. Így hát a küzdelmeim során igyekeztem észben tartani, hogy olyan Istent szolgálok, aki még sohasem hagyott cserben. Listába foglaltam, amin Isten keresztülvezetett minket. Az áldások száma vég nélkülinek tűnt.
Amikor Józsué felállította a 12 követ a Jordánban, azok emlékeztetőül szolgáltak, hogy egykor a folyómeder szárazzá vált. Isten hatalma szárazzá tette a hullámzó folyót, hogy Józsué átvezethesse a népet Isten ígérete felé. Miután mindenki átkelt, és Józsué felállította a 12 követ, a visszazúduló víz elmosta az átkelés minden nyomát, de a kövek az Isten segítségének emlékeképpen örökké ott maradtak. Ez a történet reményt és bátorítást adhat nekünk, hogy bízzunk Istenben, aki új lehetőségeket tár elénk, amikor utunk lehetetlennek tűnik.

Imádság: Atyánk, segíts hittel fogadnunk a küzdelmeket, és emlékeznünk a soha el nem múló jóságod jeleire! Ámen.

A nehéz időkben is szeretnék Isten hűségére emlékezni.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1518 Dátum: 2018. Január 08. - 09:34:01
2018. január 8. hétfő

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Ef 2,1-10.

ÚJ ÉLET

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5,17)

Négy évvel ezelőtt egy újonnan kialakított lakónegyedbe költöztem. Minden ház elé egy juharfát ültettek. Egyszer csak észrevettem, hogy a házam előtt álló fát megtámadták a rovarok. Azután egy szélvihar nyomán a fa törzse eltört a rovarok rágta helyen. Eltakarítottam az ágakat, a fatörzset pedig visszavágtam a talajszintig.
Néhány hét múlva észrevettem egy a csonkból kibúvó friss, zöld hajtást. Mire az ősz megérkezett, a hajtás már több mint egy méter magasra nőtt. Mára ennek a fának csodálatos lombkoronája van, és legalább hat méter magas.
Az életünk néha helyrehozhatatlanul összetöröttnek tűnhet. A problémák letarolhatnak mindent, és reménytelenségbe taszíthatnak. De van Istenünk, aki szeret minket összetöretettségünkben. Isten kegyelme eltakaríthatja a romokat az életünkből, és segít, hogy még az előző állapotunknál is jobbá növekedhessünk. Ez időbe telik, de bízhatunk abban, hogy Isten segít erőssé és gyönyörűvé formálni életünket.

Imádság: Úr Jézus, köszönjük, hogy meggyógyítod életünk sebeit. Bocsáss meg nekünk, és formálj olyanná, amilyennek látni szeretnél! Ámen.

Amikor minden elveszettnek látszik, Isten segíthet újjáépíteni az életemet.


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÖSSZETÖRETVE ÉRZIK MAGUKAT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1519 Dátum: 2018. Január 09. - 09:56:14
2018. január 9. kedd

Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Róm 8,26-30.

ISTEN KÉPMÁSA

Jób a földre esve leborult, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (Jób 1,21)

Negyven éven keresztül kínlódtam egy csomó dologgal, az önbecsülés hiányától kezdve a drog- és alkoholfüggőségig. Míg azután egy napon nyomozók érkeztek hozzám házkutatási paranccsal. Miután felforgatták az egész házat, bilincsbe verve elvittek. Letartóztatásom előtt hittem ugyan Istenben, de nem volt semmi kapcsolatom vele. Ezután alapvető változás történt.
Amint elkezdem olvasni a Szentírást, megláttam és éreztem Isten szeretetét. A káros szenvedélyeim miatt elveszítettem családom nagy részét, a pénzemet, és tönkretettem az egészségemet. Isten azonban soha nem mondott le rólam. Visszatértem gyermekkori gyülekezetembe, ahol nagyobb szeretettel fogadtak, mint azelőtt bármikor tapasztaltam.
Most pedig eljött az idő, hogy én törődjek másokkal. Majd mindennap vezetek egy szenvedélybetegek gyógyulását szolgáló csoportot, vagy önkéntesként dolgozom a helyi hajléktalanszállón, élelmiszergyűjtésben, vagy különböző bibliakörökben szolgálok. Isten nem mondott le rólam. Segített, hogy azzá legyek, akinek ő teremtett.

Imádság: Atyánk, segíts emlékeznünk arra, hogy mindig szerető és hűséges kezeidben vagyunk! Erősítsd hitünket, hogy hozzád egyre hasonlóbbá váljunk! Ámen.

Isten soha nem mond le rólam.


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK REMÉNYTELENNEK ÉRZIK AZ ÉLETÜKET!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1520 Dátum: 2018. Január 10. - 11:43:40

2018. január 10. szerda

Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.

1Pt 4,9-10.

HŰSÉGES SÁFÁR

Legyetek egymás iránt vendégszeretők zúgolódás nélkül. Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. (1Pt 4,9-10)

Abban a kiváltságban van részem, hogy hat gyermekemmel főállású anyaként otthon lehetek. Ez lehetőséget ad, hogy napközben is sok időt töltsek velük, várjam őket haza az iskolából, tanítsam és neveljem őket, és lássam fejlődésüket. A főállású anyaságnak egyik árnyoldala azonban, hogy a napjaim tele vannak hétköznapi dolgokkal: mosogatás, mosás, padlósöprés, pelenkázás, a játékok összeszedegetése. Ezek nem valami izgalmas vagy vidám dolgok, de hát el kell végezni őket.
Az egyik nap, eszembe jutott a mai igevers. Miért is zsörtölődöm? Áldás a tevékenységem mások számára, ha közben rossz a hozzáállásom? Néha úgy tűnik, mintha senki más nem törődne a házimunkával rajtam kívül. De most, ahogy ott ültem egy halom zoknit párosítva és a gyerekruhákat hajtogatva, rájöttem, hogy Isten lát engem. Ő ismeri a szívemet és a hozzáállásomat. Tudja, hogy vidám szolgálatként teszem-e a dolgomat, vagy csak ki akarom pipálni a teendőket a listán.
Isten mindnyájunkat lát mindennapjaink látszólag értelmetlen teendői között. Ha megragadjuk a lehetőséget, és szeretettel szolgálunk másoknak, Isten kegyelmének hűséges sáfárai vagyunk, bármilyen legyen is az éppen elvégzendő feladat.

Imádság: Drága Istenünk, segíts, hogy örömmel szolgáljunk másoknak mindennapi feladataink között! Ámen.

Ma örömmel akarok szolgálni Istennek és embertársaimnak.


IMÁDKOZZUNK AZ ÉDESANYÁKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1521 Dátum: 2018. Január 11. - 08:54:35
2018. január 11. csütörtök

Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

Kol 3,12-17.

ISTEN SZERETETÉNEK VISSZATÜKRÖZŐDÉSE

Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember. (Péld 27,19)

Férjemmel egy tóhoz kirándultunk, mely békés volt a reggeli napsütésben. Felszíne visszatükrözte a felette magasló világot: a fenyvestől sötétzöld dombokat és a mélykék égboltot, melyen pufók fehér felhők úszkáltak. Ezek annyira tisztán tükröződtek, hogy képtelen voltam megfejteni a víz valódi színét.
Bárcsak ehhez hasonló módon képes lennék Istent visszatükrözni! Jézus példáján keresztül a Biblia megmutatja, hogyan éljünk. Szerette a szegényeket, segítő kezet nyújtott a betegeknek, és megbocsátott azoknak, akik bántották. Mégis azt kérdezem magamtól, miért olyan nehéz, hogy hasonló módon éljek? Talán, mert lelkemet felkavarja a stressz, a bűntudat rossz tetteim miatt, vagy az emlékeim arról, amikor megbántottak.
Amikor azt látjuk magunkon, hogy botladozunk ezekben a nehézségekben, dicsőítő énekek éneklésével, bocsánatért könyörögve és Isten áldásaira összpontosítva megengedhetjük Istennek, hogy lecsendesítse ezeket a viharokat. Ha ezt tesszük, belső viharaink elülnek, és egyre jobban képesek leszünk Isten szeretetének szépségét és világosságát visszatükrözni.

Imádság: Urunk, újíts meg minket Szentlelked által, hogy szeretetedet tükrözzük a környezetünkben élőknek. Ámen.

Hogyan tudom ma Isten szeretetét visszatükrözni?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1522 Dátum: 2018. Január 12. - 11:35:02
2018. január 12. péntek

Dávidé, abból az időből, amikor eszelősnek tettette magát Abimeleknél, aki aztán elkergette, ő pedig elment.
Áldom az URat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.
Az ÚRral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek.
Hirdessétek velem az ÚR nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!
Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.
Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk.
Kiáltott a nyomorult; az ÚR meghallgatta, és minden bajából kiszabadította.
Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.
Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.

Zsolt 34,1-9.

ÓRIÁSI FELELŐSSÉG

Kiáltott az elesett, az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. (Zsolt 34,7)

2003 márciusában súlyos agyvérzést kaptam. Nagyon nehéz időszak volt, mivel balkezes vagyok, és a bal oldalam bénult le. Nem hiszem, hogy az orvosok hittek a felépülésemben, de Istennek más terve volt. Felépültem, visszamentem tanulni az egyetemre, és új hivatásba kezdtem.
A stroke után volt egy időszak, amikor görcsösen akartam meggyógyulni, és látni a fiaimat felnőni. Kezdett eluralkodni rajtam az önsajnálat. De végül azt mondtam: Uram! Egyedül te vagy képes elvenni a félelmeimet. Benned bízom!
Gyakran visszagondolok erre a tapasztalatra. Azóta nem veszem magától értetődőnek az életet. Isten mindnyájunkat szeret, és a legjobbat akarja számunkra. Mostanában naponta többször töltök időt Istennel imádságban. Hálás vagyok az imádság kiváltságáért, de arra is ráeszméltem, hogy ez egy óriási felelősség. Mindannyian átélünk nehéz helyzeteket az életünkben, némelyikük rosszabb, mint a többi. De az számít igazán, hogyan tudjuk kezelni a problémákat. Ha reményteljesen imádkozunk, akkor nehézségeink áldássá lehetnek, és lehetőséggé válhatnak mások biztatására és áldására.

Imádság: Drága Urunk, hálát adunk az imádság kiváltságáért és felelősségéért. Add, hogy nehézségeinket mások biztatására használhassuk! Jézus nevében kérünk. Ámen.

Ma hálát adok az imádság kiváltságáért!


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK AGYVÉRZÉSBŐL ÉPÜLNEK FEL!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1523 Dátum: 2018. Január 13. - 09:58:36
2018. január 13. szombat

Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter - két bilinccsel megkötözve - két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt.

ApCsel 12,1-6.

LECSUKÓDÓ SZEMEK

Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem. Nem félek a sok ezernyi néptől, amely körülvett engem. (Zsolt 3,6-7)

Miután a 4 éves James bemászott a gyermekülésbe, elindultunk a kocsival. "Lecsukódnak a szemeim" - jelentette be álmosan. Nem csoda! Az egész napot a tengerben lubickolva töltötte.
Nevettem. Az én szemeim is elbágyadtak. Milyen könnyű is elaludni, amikor sokáig a friss levegőn mozogtunk! Az alvás Isten jó ajándéka, de időnként a körülmények arra kényszerítenek bennünket, hogy tovább ébren maradjunk.
Milyen csodálatos, hogy Isten szemei sohasem fáradnak el! A mai olvasmányban Heródes épp megölte Péter barátját, és azt tervezte, hogy a következő nap Pétert is megöli. Péternek ezalatt bebörtönözve katonákhoz láncolva jó oka volt, hogy ébren töltse az éjszakát. De szemei elnehezültek és elaludt. Miközben aludt, néhányan egész éjszaka fent voltak, és imádkoztak érte. Isten kezeiben volt, aki sohasem szunnyad vagy alszik (Zsolt 121,4). Pihenhetünk, mert tudhatjuk, ugyanez ránk is érvényes.

Imádság: Drága Istenünk, nem kell félnünk, mivel te vigyázol ránk. Hálát adunk szeretetedért és állandó törődésedért. Ámen.

Tudva, hogy Isten sohasem alszik, becsukhatom a szememet és pihenhetek.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1524 Dátum: 2018. Január 14. - 11:44:00

2018. január 14. vasárnap

Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére. Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket. Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: "Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?" Ő így válaszolt: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?" Majd így folytatta: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza." Erre azt mondták neki: "Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?" Jézus így válaszolt nekik: "Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő."

Mt 19,1-9.

AZ IMA EREJE

Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. (Mk 11,24)

2006 januárjában a házasságom komoly válságba került. Noha szerettük egymást a feleségemmel, mégsem tudtunk úrrá lenni a gondjainkon, és napjainkat az állandó viták, vádaskodások, sértődöttségek töltötték be. Amikor láttam a kedvesemet sírni, a szívem szakadt meg, és dühöt éreztem amiatt, hogy ide jutottunk. Sajnáltam a két kisgyermekemet, hogy a békés otthon helyett ilyen csatatéren kell élniük. Ezért egy napon összecsomagoltam a holmimat, és elköltöztem otthonról. Úgy hittem, hogy jót cselekszem ezzel. Bátyám szerint a problémáink egy részét az okozta, hogy négyen mindössze 27 nm-en éltünk. Mindnyájunknak rettenetes volt a különlét. 2006 karácsonyán ott álltam a lakásunk előtt a hóesésben, néztem az ablakból kiszűrődő fényeket, és csak sírtam. Felkocsikáztam a Budapestet körülölelő hegyekbe, és egy elhagyott helyen térdre esve könyörögtem: Istenem, vezess engem vissza a családomhoz!
2007 februárban újrakezdtük és októberben Isten megajándékozott minket egy 74 nm es lakással! Azóta boldog házasságban élünk. Vannak gondjaink, de megoldjuk őket! Nem tudom szavakba önteni azt a hálát, amit Isten iránt érzek.
Tudom, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, és a rövid, de hittel kimondott imakérés többet ér ezer hit nélküli szónál.

Imádság: . Istenünk, kérünk, őrizd a családok egységét, és adj valóságos megoldásokat a problémáikra. Ámen

Mit tehetek ma apaként és férjként a családomért?


IMÁDKOZZUNK A NEHÉZ HELYZETBEN ÉLŐ CSALÁDOKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1525 Dátum: 2018. Január 15. - 12:15:07
2018. január 15. hétfő

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.

Róm 5,1-11.

GYÖNYÖRŰ TÖRÖTT KAGYLÓK

Dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. (Róm 5,3-5)

Amikor kagylót ások ki a homokból, mindkét oldalán megvizsgálom az állapotát. Ki van-e csorbulva, van-e rajta repedés, vagy ép és teljes? A tökéletes kagylót keresem. Gyakran csak a tökéletessel, hibátlannal és az újjal vagyunk elégedettek.
Nem így van ez Istennél, aki megérti a megtörtet, tökéletlent, sérültet, és keres bennünket. A mai olvasmány is azt mutatja, hogy nem vagyunk tökéletesek, akárcsak a sérült kagylók. Keresztülutazunk az óceánon, ami tele van sziklákkal, zátonyokkal és viharokkal, egyikünk sem éri el a partot a szenvedés és a kitartás sebhelyei nélkül.
Néha csalódottak vagyunk vagy szégyenkezünk megtörtségünk miatt. De a szenvedésekben megerősödünk. És ez az erő kimunkál egy reményteljes személyiséget. Reménységünket nem a körülményekbe, emberekbe vagy önmagunkba vetjük, hanem a hatalmas és szerető Istenbe, aki nem engedi, hogy összezúzzon egy vihar. Isten képes átformálni szenvedésünk történeteit egy gyönyörűséges jellemszilárdsággá, amely olyan reményt fakaszt, ami sohasem okoz csalódást.

Imádság: Istenünk, adj erőt, hogy ellenálljunk a viharoknak és reménységgel kapaszkodjunk beléd! Ámen.

Isten képes erővé formálni szenvedéseimet.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1526 Dátum: 2018. Január 16. - 10:56:17
2018. január 16. kedd

Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: "Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik?" De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja". Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.

Jak 4,1-10.

A HIÁNYZÓ DARAB

Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek! (Zsolt 4,9)

Anyukám nagyon szereti a kirakós játékot. Mindig a széleivel kezdi, és úgy halad befelé. Lassan a pici darabok káoszából rendet teremt. A folyamat kicsit nehéz, de annál örömtelibb. Nem mindig úgy illeszkednek egymáshoz a darabok, ahogyan gondolja, így van, amit ki sem tud rakni egy-egy fontos darab hiányában.
Az élet is kelthet olyan érzést bennünk, mint a hiányos kirakó, amikor elfelejtünk bízni Istenben. Próbáljuk az életünket különféle darabokból összerakni: tanulás, pénz, tárgyak. És épp akkor, amikor kezdenek összeállni a dolgok, akkor tör ránk a csalódottság érzése. A probléma az, hogy hiányzik a darab, ami az egész képet összefogja - Isten. Ha Istenhez jövünk alázatos bűnbánatban, az ő megbocsátásának és szeretetének kegyelmében részesülünk.
Isten követése a szolgálatban nem mindig könnyű, de békés bizonyossággal jár. Isten irányítani fogja lépéseinket, és jóra fordítja a legszörnyűbb helyzeteket is. Ő rendet és békét teremt az élet kicsiny darabjainak zűrzavarából.

Imádság: Istenünk, köszönjük ígéretedet, hogy megóvsz a gonosztól. Hadd vezesse szereteted és irgalmad a tetteinket, hogy megismerhessük békességedet minden nap! Ámen.

Isten azt akarja, hogy igazi békességben éljek.


IMÁDKOZZUNK AZÉRT, HOGY ISTEN BÉKÉJÉT ELNYERHESSÜK!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1527 Dátum: 2018. Január 17. - 10:39:50
2018. január 17. szerda

Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.
Esküszöm és fogadom, hogy megtartom igazságos döntéseidet.
Nagy nyomorúságba jutottam, tartsd meg életemet ígéreted szerint, URam!
Önként vállalt fogadalmaimat fogadd kegyesen, URam, és taníts engem döntéseidre!
Életem folyton veszélyben van, törvényedről mégsem feledkezem meg.
Csapdát készítettek nekem a bűnösök, utasításaidtól mégsem tértem el.
Intelmeidet kaptam örökségül örökre, azok örvendeztetik szívemet.
Szívből törekszem rendelkezéseid teljesítésére, ennek örök jutalma van.

Zsolt 119,105-112.

A BIBLIA AJÁNDÉKA

Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (Zsolt 119,105)

A kezem az ajándékért nyúlt, miközben az egész gyülekezet engem figyelt. Magamhoz vettem a barna könyvet, megcsodálva a nagy, arany betűket. Szent Biblia - ez állt a borítóján. Akkor még fogalmam sem volt, milyen értékes ajándék ez.
Néhány évvel később ugyanazt a Bibliát szorongattam a hónom alatt, ahogy a kis vidéki templomba igyekeztem. A Bibliát olvasva a hitem és Isten szava minden vasárnap valóságossá vált.
Könnyen hozzászokunk, hogy csak másoktól várjuk Isten üzenetét, miközben a Bibliánk csukva és érintetlen marad. A Biblia személyes, egy lámpás az utunkon ma és holnap is. A bibliaolvasás egy vezérfonal az élet bármely szakaszában. Arra bátorít, hogy megbocsássunk, reményt találjunk, és szeressünk.
A diplomaosztó ajándékom, amit egy bölcs gyülekezettől kaptam, jó ajándéknak bizonyult majdnem 30 éve. Bár néhány lapját már ragasztószalaggal rögzítettem, sok kézzel írt jegyzetet tartalmaz, ahol üzenetet, vezetést találtam. Szavai hatalmas bölcsességgel vezéreltek az elmúlt 30 évben. Isten szava tényleg lámpás az élet útjára. Egy ajándék, mely mindenkinek rendelkezésére áll.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük a Bibliát és benne a vezetésedet. Legyen szavad még fényesebb lámpás életünk útján minden nap! Ámen.

Ma is keresni fogom az irányítást a Bibliában.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1528 Dátum: 2018. Január 18. - 17:49:32
2018. január 18. csütörtök

Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat." De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Róm 8,31-39.

MINDIG VELÜNK

Az Úr, a te Istened vonul majd veled, nem hagy cserben téged, és nem hagy el. (5Móz 31,6)

Frissen bibliaiskolai diplomámmal, 20 évesen elköszöntem szüleimtől, hogy Délkelet-Ázsiába induljak a Bibliát tanítani. Már előre elterveztem az egész nyári kalandot, amelyre egyedül indultam. Izgatott voltam egészen addig, míg egy vidéki helyen, a hideg padlón ülve a falnak támaszkodva nem találtam magam. Ismerőseimtől távol egy szál egyedül szörnyen magányos voltam.
Időnként mi magunk nyomjuk a hátunkat a falnak, máskor az élet szorít oda. Aggódhatunk, szomorkodhatunk, félhetünk a jövőtől, vagy lehetünk magányosak. Tudjuk, hogy nem hátrálhatunk meg, de előttünk minden homályos.
Dávid helyzetét is ilyennek képzelem el, amikor így ír: "a halál árnyéka völgyében járok" (Zsolt 23,4). Mégis figyelt arra, hogy hozzátegye: "nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy". Amikor falba ütközünk, Mennyei Atyánkra nézhetünk megnyugvásért. Dávidhoz hasonlóan, ha nem a sötétségre koncentrálunk, hanem Isten jóságára, akkor békességet lelhetünk. Azon a napon én is Istent magasztaltam.
Másvalaki talán a Szentírást idézte vagy imádkozott volna. Akárhogy válaszolunk, bízhatunk Isten jelenlétében, hogy átvezet bennünket a sötétségen.

Imádság: Atyánk, köszönjük az igéd által nyert békességünket, mely a te hűséges jelenlétedre emlékeztet. Ámen.

Soha nem vagyok egyedül, mert Isten velem van.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1529 Dátum: 2018. Január 19. - 11:04:10

2018. január 19. péntek

Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. "Az ő lábai alá vetett mindent", és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.

Ef 1,15-23.

ELÁRASZT A FÉNY

Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között. (Ef 1,18)

Az esős napokon általában lassú, álmatag hangulatba kerülök. Igazából élvezem ezeket a napokat, de néha szomorú is vagyok, pedig nincs különösebb okom bánkódni. Azután ha kikandikál a nap a felhők közül, hirtelen újból vidámság és melegség önt el. A nap fénye szó szerint megváltoztatja a hangulatomat. A Biblia egyik új angol fordítása (The New Living Translation) szerint az Ef 1,18 kezdete így szól: "azért imádkozok, hogy a szíveteket elárassza a fény".
Ha a szívünket elárasztja Isten fénye a Szentíráson keresztül, akkor érezhetjük azt a melegséget és békét, amit Isten nekünk kínál. Isten szeret minket és gondoskodik rólunk életünk minden napján. Csak úgy, mint ahogy a nap fénye átváltoztatta a kedvemet borongósról vidámra, úgy tudja Isten igéje elménkben és szívünkben a vészjósló és bizonytalan állapotot békévé formálni. Nem számít, mit hoz a nap, Isten fénye beragyogja életünket.

Imádság: Istenünk, világosítsd meg elménket és szívünket szavaiddal, hogy életünkre nézve jobban érthessünk téged és szent akaratodat. Ámen.

Még a borús napokon is ragyog Isten szeretete.