Szerző Téma: Mindennapi kenyerünk  (Megtekintve 355502 alkalommal)

0 Felhasználó és 22 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2130 Dátum: 2019. December 28. - 09:48:01
2019. december 28. szombat

Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: "Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?" Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek." Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

Mk 16,1-8.

NINCS TÚL NEHÉZ TEHER

Az asszonyok így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? (Mk 16,3)

Miközben az unokám eldobott labdáját kergettem, arccal lefelé elestem a kocsifeljárón. Fogaim ropogásának hangja a betonon, valamint a számból és orromból kiömlő vér ijesztő volt. Sebészként a legjobban attól féltem, hogy koponyatörést szenvedtem vagy agyvérzésem van. A mentő elvitt a sürgősségi szobába, ahol a fejvizsgálat nem mutatott törést vagy vérzést a koponyán belül. Aggodalmam megalapozatlannak bizonyult.
Az esetet követően könnyen azonosultam az asszonyokkal, akik a sír felé tartottak az első húsvét alkalmával. Aggódtak a bejáratnál lévő hatalmas kő miatt, nem tudva, hogy Isten azt már elhengerítette számukra. Az élet különböző típusú "köveket" dob az utunkra. Amikor olyan problémákkal szembesülünk, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy megoldjuk őket, Istenhez odafordulhatunk. Nincs olyan nehéz teher, amelyet ő ne tudna elhordozni, és nincs olyan nagy kő, amelyet ne tudna elmozdítani. Isten hajlandó és képes arra, hogy bármely próbán vagy szenvedésen keresztül megtartson minket.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy elhengeríted utunkból a nagy köveket. Segíts, hogy próbáinkban bízni tudjunk benned! Ámen.

Isten az ijesztő helyzetekben is mellettem van.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2131 Dátum: 2019. December 30. - 09:01:30

2019. december 30. hétfő

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.

Ef 2,4-9.

NEM SAJÁT ÉRDEMEINKBŐL

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (Ef 2,8-9)

Világéletemben maximalistákkal voltam körülvéve, ezért úgy éreztem, hogy az intelligencia és a tehetség nem a legerősebb tulajdonságom. Átlagosnak éreztem magam. Például egy karácsony előtti gyülekezeti rendezvényen, amelyre a barátaim gyönyörű és bonyolultan tervezett mézeskalács-házakat készítettek, én néhány órás munkával három "űrlény-kutya" kinézetű rénszarvast tudtam csak megformázni.
Mindezek ellenére megbékéltem, felismerve a karácsony igazi szépségét: Jézus emberré lett, meghalt a kereszten, hogy bűneinkből megmentsen bennünket, és feltámadt, legyőzte a halált, hogy nekünk örök életünk legyen.
A fenti igeversben Pál biztosít minket arról, hogy az üdvösségünk nem attól függ, mit csinálunk, vagy mennyire vagyunk középszerűek, hanem attól, amit Jézus a kereszten véghezvitt. Ahogy közeleg az újév, és eszünkbe jut minden olyan fogadalmunk, amelyet az év során nem teljesítettünk, időt szakíthatunk arra is, hogy mérlegeljük a saját erőnkben való bizalmunk korlátait. Inkább pihenjünk meg a karácsony igazi szépségében és a Jézus által kínált reménységben!

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy saját érdemeink helyett a te kegyelmedben pihenhetünk meg. Ámen.

Istennel soha nem kell csak a saját erőmre támaszkodnom.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2132 Dátum: 2019. December 31. - 11:23:47

2019. december 31. kedd

Dávid zsoltára. Magasztaljátok az URat, ti mennyei lények, magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát!
Magasztaljátok az ÚR dicső nevét, boruljatok le az ÚR előtt szent öltözetben!
Az ÚR hangja zeng a vizek fölött, mennydörög a dicsőséges Isten, az ÚR, a nagy vizek fölött.
Az ÚR hangja hatalmas, az ÚR hangja fenséges.
Az ÚR hangja cédrusokat tördel, összetöri az ÚR a Libánon cédrusait.
A Libánon ugrál miatta, mint egy borjú, és a Szirjón, mint egy bivalyborjú.
Az ÚR hangjára lángok törnek elő.
Az ÚR hangja megremegteti a pusztát, megremegteti az ÚR Kádés pusztáját.
Az ÚR hangja megriasztja a szarvasokat, letarolja az erdőket. Templomában mindenki őt dicsőíti.
Az ÚR trónol az áradat fölött, ott trónol az ÚR, az örökkévaló király.
Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel.

Zsolt 29.

SZÉPSÉG A VIHARBAN

Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki? (Mt 8,27)

Egy reggel a gyülekezetünk kis templomának üres szentélyében imádkoztam. Ahogy kinéztem az ablakon, szemlélve a változó időjárást, egy hidegfrontot láttam közeledni: sötét, nehéz felhők borították el az eget. Bár hálás voltam a benti biztonságért, csodáltam a természeti jelenség szépségét.
Gondolataimban a Zsolt 29 szavait forgattam, ahol az Úr dicsősége a viharban nyilvánul meg. Más igerészek is beszélnek Istenről a vihar közepette: Náh 1-ben a próféta bosszút kiált a bűnös Ninive ellen, és viharhoz hasonlítja Isten ítéletének hatalmas erejét. Mégis, a düh és tombolás kellős közepén szerepel egy igevers, amely ellentmondásossága miatt kiemelkedik: "Jó az Úr! Oltalom a nyomorúság idején, gondja van arra, aki hozzá menekül" (Náh 1,7). Micsoda szépség ez a viharban!
Végül eszembe jutott Jézus, aki megparancsolta a zuhogó esőnek, a heves hullámoknak és a tomboló szélnek, hogy lecsendesüljenek. Ez félelemmel és döbbenettel töltötte el a körülötte lévőket: "Mégis kicsoda ez az ember?!" Nem számít, milyen vad a vihar, mert Isten, aki csodálatos, jelen van benne. Isten közel van hozzánk: menedékünk, erős várunk és csodálatos békességünk.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy mellettünk vagy az élet viharaiban. Ámen.

Még a viharban is Isten kezében vagyok.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2133 Dátum: 2020. Január 01. - 10:41:58

2020. január 1. szerda

Mózesnek, Isten emberének imádsága. Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.
Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten!
A halandót visszatéríted a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza, emberek!
Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel.
Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű:
reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad.
Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk,
ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé.
Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás.
Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.
Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?
Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!

Zsolt 90,1-12.

AZ IDŐ ELREPÜL

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! (Zsolt 90,12)

Családunkban hagyomány, hogy a 90. zsoltárt olvassuk december 31-én, amikor átlépünk az újesztendőbe. Örülök ennek a lehetőségnek, hiszen eltöprenghetek az idő múlásának misztériumán és az én időm múlásán is, az emberi élet halandóságán. Szeretem azt az érzékletes képet, mely az élet elhervadásáról és megújulásáról szól: "reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad" (Zsolt 90,5). Ezek a szavak a földi napjaimról való leltárkészítésre sarkallnak - nagy részük már mögöttem van, és talán már csak kevés van hátra.
Életemre visszatekintve Isten számos kegyelmes megnyilvánulását látom: a teremtett világ szépségeit, a tudomány új felfedezéseit, a Bibliához való hozzáférhetőséget, a nagy család örömét és melegségét, jó egészséget, a zenét és a művészeteket, a sportot, és különösen a keresztény gyülekezet közösségét.
A jövőbe tekintve pedig érzem az emberi halandóság szomorúságának és árnyékának pillanatát, és tudom, hogy a földi életnek bármikor vége lehet. Egy perc múlva azonban már örvendezek, mert biztos vagyok abban, hogy az Úrnak terve van e földi életen túl is, az örök élet isteni dicsőségében.

Imádság: Urunk, éveink számának Istene, köszönjük naponkénti áldásodat, és követésed lehetőségét. Ámen.

Isten jóságos keze vezet életem minden napján.

IMÁDKOZZUNK ISTEN VEZETÉSÉÉRT AZ ÚJ ESZTENDŐBEN!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2134 Dátum: 2020. Január 02. - 10:05:48
2020. január 2. csütörtök

Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek": a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.

Ef 4,25-32.

A NAGYOBB KÉP

Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott... (Ef 4,32)

Gyermek- és ifjúkoromban igen nehéz kapcsolatom volt édesapámmal. Bár tudtam, hogy szeret, gyakran megbántotta érzéseimet azzal, amit mondott, vagy ahogyan mondta. Így sok negatív dolgot gondoltam magamról, ami nem is volt igaz.
Ahogy felnőttem, Isten segített meglátnom, hogy csak magamra és saját megbántottságomra gondoltam, és nem láttam az egész képet. Rájöttem, hogy apa szavai nem mindig a cselekedeteimre vagy viselkedésemre adott reakciók voltak, hanem gyakran az ő saját gyermekkori traumáinak, félelmeinek és lelki sérüléseinek a kivetítései. Egyik nap lekicsinyellt egy dologban a lányom előtt. Isten már előkészítette a szívemet, így szelíden megkérdeztem: Apa, miért mondtad ezt? Azt mondta: "Amikor a látogatásunk a végéhez ér, mindig fájdalmat érzek, de ezt nem kellett volna rád zúdítanom." Megértettem, hogy egyszerűen nem tudott mit kezdeni a fájdalmával, amit érzett.
Eltűnődtem, vajon én is hányszor tettem kirohanást mások ellen, még Istennel szemben is félelemből vagy fájdalomból. Hálás vagyok Istennek, hogy már megszabadított az érzelmi bántások fájdalmától. Most, ha valaki barátságtalanul szól hozzám, könnyebben tudok kedves maradni, és a kritikát nem veszem annyira magamra. Tudom, hogy Isten szeret és megerősít, így másokra és magamra is megértéssel tekintek.

Imádság: Atyánk, segíts, hogy ha mások bántottságát vagy haragját látjuk, szeretettel forduljunk feléjük! Ámen.

Ma Isten szeretetét fogom felkínálni a fájdalmat érzőknek.

IMÁDKOZZUNK AZ ÉDESAPÁKÉRT ÉS LÁNYAIKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2135 Dátum: 2020. Január 03. - 09:34:31

2020. január 3. péntek

Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján. Nagy sokaság gyűlt össze körülötte, ezért beszállt egy hajóba, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal: "Íme, kiment a magvető vetni, és vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták. Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket. A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!"

Mt 13,1-9.

ISTENRE FIGYELÉS

Akinek van füle, hallja! (Mt 13,9)

Első éves középiskolás voltam, és kényelmetlenül éreztem magam, hogy még mindig csak a kispadot koptatom az iskolai kosárlabdacsapat mérkőzésein. Az egyik napon otthoni meccset játszottunk, így minden barátom jelen volt. Az edzőm váratlanul szólt, hogy szálljak be. Nem tudom, hogy a nézősereg volt-e túl hangos, vagy én ültem túl távol, hogy meghalljam, vagy nem figyeltem, hiszen nem volt várható, hogy pályára kerülök. A társaim azonban észlelték, mi történt, és felém fordulva kiabálták: "Adam, az edző szólt, hogy ugorj be!" Gyorsan levetettem a melegítőmet, és odafutottam az edzőmhöz. Ekkor azt hallottam tőle: "Ülj le!" Túl késő volt, és valaki mást már beküldött helyettem.
Ez az élményem Jézus szavaira emlékeztet, melyet a magvetőről szóló példázat után mondott: "Akinek van füle, hallja!" De hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? Talán hallottuk Isten szavát a Szentíráson keresztül, egy énekben, az istentiszteleten, vagy egy másik személy által. Amikor Isten szól hozzánk, rajtunk áll, hogy figyelmet szentelünk-e neki. Én nem hallottam meg az edzőm hangját, és elszalasztottam a lehetőséget a pályára lépésre. De ha Isten gyermekei vagyunk, ha nem figyelünk is szavára, ő újra és újra szól hozzánk.

Imádság: Istenünk, segíts megtanulnunk figyelni hívásodra, hogy soha ne mulasszuk el a szolgálat lehetőségét. Ámen.

Isten mindig hív. Odafigyelek rá?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2136 Dátum: 2020. Január 04. - 10:04:47
2020. január 4. szombat

Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre!
Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.
De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek:
Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:
minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!
Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom.
Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz.
Jó csendben várni az ÚR szabadítására.

JSir 3,19-26.

AZ ÚJ ÉVBEN

Irgalma minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! (JSir 3,23)

Amint közeledett az új esztendő, időt szántam arra, hogy visszatekintsek az elmúlt évre. Hálát adtam Istennek a számos megtapasztalt áldásért, oltalomért és kegyelemért. Arra is emlékeztem azonban, hányszor panaszkodtam Istennek az elmúlt évben. Amikor Isten terve különbözött attól, amit én akartam, megkérdeztem: "Miért Uram?" Szeretsz-e valóban engem?" De ahogy múlt az idő, megértettem, hogy mindig Isten terve volt a legjobb számomra.
Egyik elhatározásom az évben, hogy kerülni akarom a panaszkodást Istennek, függetlenül attól, milyenek a körülményeim. Nem könnyű elhatározás ez. Talán megpróbáltatást és csalódottságot kell majd elszenvednem. Talán kísértést érzek majd, hogy újra megkérdezzem: "Miért Uram?" Tudatában vagyok ennek, de azt is tudom, hogy Isten ereje segítségemre lesz. Az elmúlt években is megáldott, s ez most is így lesz. Hiszem, hogy Isten szeretete és jósága minden reggel megújul.
Bár nem tudhatom, mit hoz magával ez az esztendő, hitben és reménységben szeretnék élni, és bízni abban, hogy Isten nagy dolgokat fog tenni az életemben. Hála legyen neki az elmúlt évekért, és dicsőség ezért az új esztendőért is!

Imádság: Szerető Istenünk, köszönjük szeretetedet és hűségedet. Segíts hozzád ragaszkodnunk küzdelmeink során és életünk minden napján! Ámen.

Isten szeretete és hűsége által reménységben élhetek.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2137 Dátum: 2020. Január 05. - 13:11:23
2020. január 5. vasárnap

Amikor Jézus feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe. Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, és így szólt: "Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát."

Lk 21,1-4.

ADAKOZÁS SZERETETTEL

Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát. (Lk 21,4)

Amikor a férjem és a két és féléves dédunokánk, Carson hazatért a reggeli sétáról, Carson egy rózsaszál maradványait nyújtotta át nekem. Láthatóan már akkor is hervadt volt, amikor megtalálta, és a hazafelé vezető úton egy hervadt virágszirom kivételével az összes lehullott. Ennek ellenére úgy fogadtam, mintha egy tökéletes friss rózsaszál lett volna a virágüzletből, mert attól a személytől kaptam, akit szeretek.
Ilyen az, amikor teljes szívünkből felajánlunk valamit Istennek, amink van. Jézus észrevette, amikor a mai olvasmányunkban szereplő özvegyasszony bedobta a két rézpénzt a templom perselyébe. Ha időnkből, tehetségünkből, pénzünkből Istennek adunk, ez kedves dolog az ő szemében. Biztos vagyok benne, hogy szívesen látja, amikor időt szánunk a bibliatanulmányozásra, imádkozásra, amikor lehetőségeinket mások megsegítésére használjuk, pénzt adunk gyülekezetünknek és a szükségben lévő embereknek. Talán kevésnek tűnik az, amit adhatunk, ahhoz képest, amit mások megtehetnek, de az összehasonlítgatás helyett Isten csak a szeretetet nézi, amellyel adjuk.

Imádság: Atyánk, segíts, hogy örömteli és önzetlen szívvel adjunk! Ámen.

A legjobbat akarom felajánlani, amivel csak rendelkezem.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2138 Dátum: 2020. Január 06. - 08:38:29

2020. január 6. hétfő

"Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."

Mt 5,13-16.

MENJ ÉS VILÁGÍTS!

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Amikor arra gondolok, hogy világosság legyek az emberek számára, egyik kedvenc gyerekkori játékom jut eszembe: egy sötétben világító, szintetikus gumiból készült kis labda. Ha egész nap a zsebemben hordtam, csupán egy labda volt, amelyik jó magasra tudott felpattanni. De ha kiraktam a napra, este órákig játszhattam ezzel a zöldes fényt árasztó labdával.
A hit útján való járásunk hasonlít ehhez a labdához. Azokon a napokon, amelyeken képes vagyok Istenre figyelni - imádság, bibliaolvasás és szolgálat által -, szinte érzem a belülről áradó fényt. A kis labdához hasonlóan, a belőlem áradó világosság a nagyobb fényforrással való kapcsolattól függ.
Jézus arra hívott, hogy az ő fénye legyünk a világban. Akik világítanak, be kell lépniük az éjszakába. A világító tárgyak a sötétben a leghasznosabbak, így a mi egyszerű szeretettel teli jelenlétünknek is nagy értéke van ebben a nyugtalan világban.
Vannak olyan napjaink, amikor nem érezzük a fényt és világosságot. Ilyenkor én egy kis fényforrásra gondolok, mint egy zseblámpa vagy ez a gyermekkori világító labda. Amikor mások segítségére sietünk, még a leghalványabb, pislákoló fényünk is Isten szeretetének fényeként szolgálhat.

Imádság: Istenünk, tölts meg fényeddel és szereteteddel! Adj lehetőséget, hogy beragyogjuk mások életét! Ámen.


IMÁDKOZZUNK, HOGY ÉLETÜNKKEL VILÁGÍTANI TUDJUNK!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2139 Dátum: 2020. Január 07. - 08:28:02
2020. január 7. kedd

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Fil 4,4-7.

MINDEN KÉPZELET FELETT

Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)

Újságírói pályafutásom során jó állásokat töltöttem be, magas keresettel. 2016-ban azonban elbocsátottak Kolumbia egyik legjelentősebb televíziós társaságától. Ugyanebben az évben a férjem üzleti vállalkozásában is gondok adódtak. Komolyan aggódni kezdtünk, és változtattunk az életünkön. Eladtuk az autónkat, és egy kisebb házba költöztünk. Később, mivel nem voltunk képesek fizetni a hitelkártya adósságunkat, el kellett hagynunk azt a házat is. De egyetlen ingatlanügynökség sem volt hajlandó házat bérbe adni nekünk. Kilátástalan helyzetbe kerültünk.
Egyik este komolyan imádkoztam, és elmélyültem Isten igéjében. A mai kijelölt ige megragadott. Ahogy elolvastam, elsírtam magam, és kértem Istent, tegyen csodát. Aznap este, ahogy a környéken sétáltam, megláttam egy "Kiadó" feliratú táblát az egyik hozzánk közeli házon. Bekopogtam. A tulajdonosnő elmondta, hogy imádkozott azért, hogy Isten küldjön valakit, akinek bérbe adhatja a házát. Éppen akkor kellett elköltöznie, amikor nekünk kellett kiköltöznünk a házunkból.
Aznap este hálát adtam Istennek ezért a lehetőségért, amely valóban minden képzeletemet felülmúlta.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy meghallod imádságainkat. Erősítsd hitünket, hogy lássuk magasabb céljaidat. Ámen.

Segítségem az Úrtól jön (Zsolt 121,2).

IMÁDKOZZUNK A KILAKOLTATÁS ELŐTT ÁLLÓKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2140 Dátum: 2020. Január 08. - 10:45:14

2020. január 8. szerda

Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Róm 8,12-17.

ISTEN GYERMEKEI

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. (Gal 3,26-27)

A művészeti iskola tanfolyamán, ahol tanítottam, az első napon mindig megkértem a hallgatókat, írjanak egy rövid választ erre a kérdésre: "Ki vagy?". Azután nagy érdeklődéssel olvastam a válaszaikat. Az egyiket soha nem fogom elfelejteni: "Isten gyermeke vagyok". Ennek a fiatal hölgynek a válasza lenyűgözött, mély hitéről árulkodott. Arra késztetett, hogy megkérdezzem magamtól: Az én hitem van olyan erős, hogy ily módon válaszoltam volna? Én valószínűleg felsoroltam volna iskolai végzettségeimet és munkahelyi előmenetelemet. Megértettem, hogy az, amit mindig késznek kell lennem megosztani másokkal, a Mennyei Atyámmal való egyre mélyülő kapcsolatom.
Isten kegyelmével vesz körül, és velem van életem minden napján, a jó napokban és a nehéz időkben is. Ő vigasztalt meg, amikor a férjem meghalt. Feltétel nélkül szeret, válaszol imáimra és vezet a jó úton.
Évekkel ezelőtt az a tanfolyami hallgató meggazdagította életemet és segített, hogy jobban figyeljek hitemre. Megértettem, hogy a kegyelmes Isten gyermeke vagyok, aki azt kívánja, hogy bátorítsam hittestvéreimet. Isten örvendezik, ha odafordulok másokhoz, bátorítva őket, hogy csatlakozzanak az Úr családjához.

Imádság: Drága Urunk, segíts szolgálnunk neked a szeretet és a reménység örömhírét megosztva másokkal! Ámen.

Identitásom Istenben van.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2141 Dátum: 2020. Január 09. - 11:13:32
2020. január 9. csütörtök

Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!" Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. A samáriai asszony ezt mondta: "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet." Az asszony így szólt hozzá: "Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?" Jézus így válaszolt neki: "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." Az asszony erre ezt mondta: "Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni."

Jn 4,7-15.

AZ ÉLET VIZE

Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. (Jn 3,5)

Egy szerelőcsapat tagja voltam, amely új házak építkezésein dolgozott. Feladatunk az volt, hogy rácsatlakoztassuk a házakat a vízellátó rendszerre. Ez nem volt mindig könnyű feladat, de megérte a fáradozást. Amikor bekapcsoltuk a vízellátást, az eddig csendes, élettelen ház hirtelen élőnek tűnt, és tudtuk, hogy csak idő kérdése, és a ház valódi otthonná válik. Mindig rácsodálkoztam, hogy egy ház olyan gyorsan át tud változni, csupán egy szelep megnyitásával.
Volt az életemben egy időszak, amikor olyan üresnek éreztem magam, mint egy ilyen ház. Felnőtté válásom során az Úr nem volt része az életemnek. Amikor elkezdtem gyülekezetbe járni, és minden nap olvastam a Bibliát, Isten jelenlétének élő vizét kezdtem megtapasztalni. Úgy, mint azok a házak, amikor végre kapcsolódtam Isten igéjéhez, és elkezdtem az ő útján járni, éreztem, hogy lelkem új élettel telt meg. Tudtam, hogy soha többé nem lesz már üres. Olyan közösségem van Istennel, amelyről korábban azt hittem, soha nem lesz senkivel. Mint azok az üres házak, örökre átváltoztam Isten élő vize által.

Imádság: Mennyei Atyánk, segíts emlékeznünk arra, hogy te vagy az élő víz! Köszönjük, hogy ürességünket bővelkedő életté formálod. Ámen.

Isten szeretete mindig tud életet adni



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2142 Dátum: 2020. Január 10. - 08:34:40
2020. január 10. péntek

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Ef 6,10-17.

FÉLELEMBŐL REMÉNYSÉGBE

Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim 1,7)

A depresszió az évek során a legkülönbözőbb módokon kínozott. Az egyik állandó jelenség a félelem volt. Az állandó szorítás a mellkasomban nehézzé tette, hogy valamikor is teljesen megkönnyebbüljek. Úgy tűnt, mintha minden abba az irányba hatna, hogy féljek. Gyakran ébredtem fel hideg verítékben fürödve, a rémület szorításában, rettegve attól, hogy felkeljek és felkapcsoljam a világítást.
Számomra a legnagyobb kinyilatkoztatás az volt a fenti igeversben, hogy Isten nem a félelem lelkét adta, hanem a józanságét. Az egyik testvér a gyülekezetben azt tanácsolta, hogy hagyatkozzam erre az igeversre, de - őszintén szólva - nem hittem, hogy ez valamilyen módon is segítene. Mégis, amikor a következő félelemroham jött, felidéztem ezt a verset, és folyamatosan ismételgettem, inkább csak azért, mert nem tudtam, mi mást tehetnék.
És ez lett az én éjszakai mottóm. A fenti idézet ismételgetése segített csökkenteni félelmeimet. Isten szava hatalmas, képessé tesz arra, hogy bátran és szilárdan megálljak.

Imádság: Urunk, köszönjük igédet. Segíts ráhagyatkoznunk azzal a tudattal, hogy te mindig erőt adsz! Ámen.

Isten bátorító igéje megszilárdít.

IMÁDKOZZUNK A MENTÁLIS BETEGSÉGEKBEN SZENVEDŐKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2143 Dátum: 2020. Január 11. - 10:10:45
2020. január 11. szombat

A vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: "Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük." Ő erre ezt a példázatot mondta nekik: "Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre."
"Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek."

Lk 15,1-10.

MEGTALÁLT

Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek. (Lk 15,10)

Gyerekként mindig hívogatott a trópusi szabad levegő Nigériában, ahol akkoriban éltem. Fű, kövek, kosz, sár, betonozott udvar, - akármi is volt a környezetemben - mindig találtam valami játékot, amivel órákon keresztül boldogan játszottam. Időnként más gyerekek is csatlakoztak, saját képzeletükkel gazdagítva a játékot. Alkalmanként a játékok eltűntek, néha örökre.
Egy játékot egy alkalommal elmosott az esős évszak, és később egy másik helyen került elő. Amikor meglett, nagyon boldog voltam. Azt sem bántam, hogy addigra elkezdett rozsdásodni és megfakulni, és a kerekei sem forogtak. A játékom elveszett, de megtaláltam!
A mai igeszakasz több olyan értékes dologról beszél, melyek elvesztek, majd megtaláltattak - egy bárányt megtalált a pásztora és az asszony az elveszett érmét. Számomra a szeretett játék is ilyen volt. Ezek a helyzetek segítenek, hogy megértsük Isten örömét, melyet egy bűnös megtérésekor érez.

Imádság: Atyánk, elismerjük, hogy egykor mi is elveszettek voltunk. Hálát adunk, hogy annyira szerettél bennünket, hogy elküldted Fiadat a megmentésünkre. Ámen.

Együtt örülök Istennel és a mennyei angyalokkal, amikor egy elveszett embertársam megtaláltatik.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2144 Dátum: 2020. Január 12. - 12:06:27
2020. január 12. vasárnap

Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!" Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: "Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke; és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel."

Mt 3,1-12.

FIGYELEMREMÉLTÓ LEHETŐSÉG

Azokban a napokban kezdett Keresztelő János prédikálni Júdea pusztájában. (Mt 3,1)

Az 1970-es években egy téli estén az óráim után a moszkvai Állami Tretyjakov Képtárba siettem, hogy szemügyre vegyem Alexander Ivanov egy festményét, melynek címe: A Messiás megjelenése az emberek előtt. Az volt a tervem, hogy egyedül üldögélek majd, és tanulmányozom ezt az életnagyságú mesterművet, de hamarosan egy fiatalember ült le a padra. "El tudja magyarázni?" - kérdezte.
"2000 éve játszódott" - kezdtem. Ezután elmondtam, hogy a lovon egy római katona ül, és Keresztelő János egy botot tartva áll a Jordán folyó mellett. Elmagyaráztam, hogy János bűnbánatra hívja az embereket, mert Isten elküldte a Messiást, hogy megváltsa őket. "A távolból Jézust látjuk közeledni. Habár sohasem vétkezett, megkéri Jánost, hogy keresztelje meg. A történet a Bibliából van."
Látott már Bibliát? - kérdezte a fiatalember. Kihúztam a táskámból egy kis orosz Bibliát, kinyitottam a Mt 3-nál, és magamban imádkozva néztem, ahogy olvassa. Csodálkozva jöttem rá, hogy Isten mindennapi találkozásaink során lehetőséget ad, hogy beszéljünk az emberekkel, akiknek szükségük van arra, hogy Jézusról halljanak.

Imádság: Drága Istenünk, segíts, hogy megosszuk szavadat azokkal az emberekkel, akikkel találkozunk! Ámen.

Gyakran Istentől kapott lehetőség, amikor megzavarnak bennünket