Szerző Téma: Mindennapi kenyerünk  (Megtekintve 355856 alkalommal)

0 Felhasználó és 22 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1965 Dátum: 2019. Június 16. - 07:53:02
 Az akadályoktól sem siklik ki Isten terve

    „Ne félj, Pál, te biztosan kihallgatásra kerülsz Cézár elé! Sőt, Isten, az Ő jóságában, biztonságot adományozott mindazoknak, akik veled vannak a hajón." (ApCsel 27,24 NLT fordítás)

Sokszor a csapások, amiket elszenvedünk, saját tetteink vagy döntéseink következményei. Elkövettél egy hibát. Olyasmit tettél, ami megbántott egy másik embert. Engedetlen voltál Istennel szemben.

Aztán pedig szembe kell nézz emiatt egy következmény-viharral.

Azonban, gyakran, a viharok, amelyekbe belesodródunk, nem azért vannak, mert mi tettünk valamit. Időnként mások hibás döntései vagy éppen bűnei miatt szenvedünk.

Az ApCsel 27.-ben drámai példát látunk arra, hogyan szenvedhetünk el sorscsapást mások ostoba döntései miatt.  Pált igazságtalanul vádoltak olyan bűnökkel, amelyeket nem követett el. Mivel római polgár volt, joga volt a császártól kihallgatást kérni.

A Róma felé haladó börtönhajón Pál figyelmeztette a többieket, hogy ha elindulnak, akkor katasztrófába kerülnek. De senki sem hallgatott rá, és igencsak rövid idő alatt, hatalmas viharba kerültek.

Ez nem jelentette azonban azt, hogy a vihar megváltoztatta volna Isten célját Pállal – és ugyanígy, egy vihar a te életedben sem akadályozza Isten célját veled!

Isten célja életedre vonatkozóan sokkal nagyobb, mint bármilyen akadály amivel valaha is találkozni fogsz. Egy angyal ezt mondta Pálnak az ApCsel 27,24-ben: „Ne félj, Pál, te biztosan kihallgatásra kerülsz Cézár elé! Sőt, Isten, az Ő jóságában, biztonságot adományozott mindazoknak, akik veled vannak a hajón." (NLT fordítás).

A hátráltatások és akadályok ellenére, az angyal elmondta Pálnak, hogy egy nap a császár elé fog állni és elmondhatja bizonyságtételét. Isten célját nem lehetett meghiúsítani.

Istennek nincs szüksége B tervekre a te életedben sem. Ha akadályokba ütközöl, – függetlenül attól, hogy ez saját hibád, vagy mások hibája -, nem jelenti azt, hogy Isten nem tudná befejezni életedben elkezdett munkáját. Amikor beüt egy katasztrófa, Isten azt is beilleszti terveibe.

Amikor valaki más döntései feje tetejére állítják életed, Isten felhasználja azokat az Ő dicsőségére. Amikor valaki más hibája nehéz helyzetbe sodor, Isten továbbra is munkálkodik!

Amikor úgy érzed, hogy mindent elveszítettél, Isten megteszi a hihetetlent, azért, hogy te is megtedd a lehetetlent!

Nem tudod kisiklatni Isten célját! Senki más sem tudja!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1966 Dátum: 2019. Június 17. - 07:37:59
2019. június 17. hétfő

Jézus így válaszolt: "Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem." "Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen."

Jn 14,23-27.

LEHETŐSÉG

Jézus mondta: Békességet hagyok nektek. (Jn 14,27)

"Nagyi, van egy probléma!" Ez az unokám, Cesare kedvenc mondása. Ezen a ponton mindig emlékeztetni szoktam, hogy lehetőségünk van, hogy Istenre bízzuk a megoldás megtalálását. Problémák láthatóan minden nap adódnak. De mi dönthetjük el, hogyan kezeljük őket. Vagy engedjük, hogy a félelem összegyűljön bennünk, vagy az Úrhoz visszük a problémáinkat. Minél hamarabb átadjuk őket Istennek, annál hamarabb érezni fogjuk az ő békességét.
A Jn 14-ben Jézus azt mondja, azért jött, hogy békességet adjon nekünk. Ő ismerte a világunkban rejlő tökéletlenségeket, és azt is, hogy mi magunktól soha nem leszünk képesek ezeket kezelni. Azt is tudta, hogy naponta szembesülünk olyan gondokkal, amelyek leküzdéséhez az ő segítségére van szükségünk. Ezért mondta Jézus, hogy az a békesség, amit ő ad, nem olyan, mint amit a világ próbál adni. A világ békessége felszínes. Az adott pillanatban elnyomhatja a problémánkat, de ez a békesség nem maradandó.
Tehát ma miénk a választás, mit fogunk tenni legközelebb, ha felmerül egy probléma. Rágódni fogunk rajta, vagy egy tudatos döntést hozunk, és átadjuk azt Istennek?

Imádság: Istenünk, segíts, hogy téged hívjunk, ha problémákkal vagy félelmekkel nézünk szembe. A Békesség Fejedelme, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.

Isten segítségével a kihívásokat lehetőségnek tekinthetem.



IMÁDKOZZUNK, HOGY LEGYEN BÉKE A VILÁGON!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1967 Dátum: 2019. Június 18. - 07:27:02
2019. június 18. kedd

Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan "ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?" Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

Róm 11,33-36.

AZ IGE MAGVÁT VETNI

Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! (Róm 11,33)

Nyugdíjas éveim alatt elhatároztam, hogy az Újszövetség egy-egy könyvét ajándékozom azoknak az embereknek, akikkel találkozom. Egyik nap egy barátomat látogattam meg, aki megkért, hogy olvassak fel neki a Bibliából. Miután elindultam, három tinédzser fiúval találkoztam. Egyiküknek felajánlottam egy Újszövetséget, de ő visszautasította: "Nincs szükségem erre a cuccra!" Ez volt az első alkalom, hogy megpróbáltam egy nálam levő Újszövetséget elajándékozni, ezért csalódott voltam. Néhány perc múlva egy vele egykorú fiúval találkoztam. Ő széles mosoly kíséretében fogadta el az ajándékot, és ezt mondta: "Köszönöm!" Még meg is ölelt.
A délután folyamán találkoztam még két fiatal litván lánnyal, akik értettek norvégul. Mindketten örömmel fogadták az Újszövetség egy-egy példányát.
Ezek a tapasztalatok elgondolkodtattak a Prédikátor könyvének szavain: "Reggel fogj a magvetéshez, és ne pihentesd a kezed este sem, mert nem tudod, melyik sikerül: ez, vagy amaz, vagy mind a kettő egyaránt jó lesz." (Préd 11,6)
Mindig van időnk és lehetőségünk arra, hogy az evangélium magjait hintsük. Lehet, hogy lesznek csalódásaink, de áldásokban is bőven lesz részünk.

Imádság: Drága Urunk, köszönjük, hogy különböző utakat készítesz számunkra, hogy téged szolgáljunk. Ámen.

Nem adhatunk nagyobb ajándékot Isten igéjénél.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1968 Dátum: 2019. Június 20. - 08:19:26
2019. június 20. csütörtök

Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!

Jel 3,15-22.

AKTÍV RÉSZVÉTEL

Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. (Jel 3,16)

Amint januárban beléptem a fitneszközpontba, új arcokat fedeztem fel, újévi fogadalmukkal felvértezve, hogy egészségesek lesznek. Miközben szokásos gyakorlataimat végeztem, láttam, hogy az újak közül többen csak ülnek a kondigépeken, és telefonjaikat nézegetik, ahelyett, hogy aktívan mozognának - mintha az edzőteremben eltöltött idő fizikailag egészségesebbé tenné őket.
Nem közelítünk Istenhez és a hívő élethez néha hasonló módon? Lehet, hogy van egy szép Bibliánk, mégsem olvassuk. Lehet, hogy bekapcsolódunk egy szolgálatba, de nem vállalunk semmilyen feladatot, hogy előmozdítsuk azt. Lehet, hogy minden vasárnap templomba járunk, de csak ülünk ott, arra várva, hogy a kórus, a liturgus és a lelkész majd minden munkát elvégez helyettünk. A Szentírás figyelmeztet, hogy ne legyünk hitünkben langymelegek.
Az Istennel való járás aktív folyamat, időt, figyelmet és teljes részvételt igényel. Más nem végezheti el helyettünk a munkát. Ahelyett, hogy langymelegek lennénk, teljes erőnkből arra kell törekednünk, hogy olyanok legyünk, mint Jézus. A jutalom pedig hatalmas és örökkévaló.

Imádság: Urunk, ébreszd fel bennünk a vágyat arra, hogy közelebb kerüljünk hozzád, és aktívan azon dolgozzunk, hogy megerősödjön a veled való kapcsolatunk! Ámen.

Isten aktív részvételt kíván.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1969 Dátum: 2019. Június 21. - 12:23:15
2019. június 21. péntek

A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.
Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.
Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)
Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.
Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.
Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:
Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata?
Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?
Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)
Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.
Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.
Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.

Zsolt 77,1-13.

NYUGALMAT TALÁLVA

Eszembe jutnak énekeim éjjelente. (Zsolt 77,7)

Feleségem, Mercy a kórházi ágyon feküdt, szörnyű fájdalmakkal küzdve, mert a rák szétterjedt testében. Még így is szerette hallgatni és énekelni a keresztény énekeket. Feje az ágya mellett levő asztalon nyugodott, amint hallgatta a zenét. Közben szobatársaiért imádkozott.
Mercy különösen azt az éneket szerette énekelni, amely arra hív, hogy jöjjünk Jézushoz, amikor fáradtak vagyunk, és támaszkodjunk őrá, hogy megpihenjünk. Elmondta nekem, hogy nagy vigaszt talált Jézusban, pont úgy, ahogyan az énekben van. 2005. szeptember 17-én, fejét a karjaimra fektette. Légzése egyre jobban lelassult, ahogy belépett a mennyei hazába, hogy végleg megpihenjen.
Bár halála űrt hagyott az én és szeretteim életében, hálás vagyok Istennek Mercy bizonyságtételéért. Ő nyugodt tudott maradni és énekelt akkor is, amikor a legnagyobb sötétségen ment keresztül. Ez a hívő bizonyságtétel annak a tapasztalatának eredménye volt, hogy élete Jézusban nyugodott. Élete és halála továbbra is reményt ad mindazoknak, akik ismerték őt.

Imádság: Drága Úr Jézus, imádkozunk azokért, akik halálos betegségben szenvednek. Légy velük, amikor a legmélyebb sötétségen haladnak keresztül! Add, hogy rád támaszkodva nyugalmat találjanak! Ámen.

Amikor elfáradunk, támaszkodhatunk Jézusra.

IMÁDKOZZUNK A SÚLYOS BETEGSÉGBEN SZENVEDŐKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1970 Dátum: 2019. Június 22. - 07:22:56
2019. június 22. szombat

Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy.
Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.
Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt.
Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak.
Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít.
Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait.
Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese.
Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.
Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.
Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.
Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt.
Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.
Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.
Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri:
Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!
Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó.
Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen!

Péld 31,10-31.

TÖBB, MINT A FELSZÍN

Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. (Péld 31,30)

Az utóbbi időben, ahogy a tükör előtt állok, az öregedés letagadhatatlan jeleit veszem észre magamon. Nagyon nehéz elfogadni ezt egy olyan kultúrában, ahol a reklámok bőrápoló kozmetikumokat erőltetnek ránk azt ígérve, hogy "örökifjak" maradunk, ha azokat használjuk. A hírességek rengeteg pénzt költenek, és sok időt töltenek azzal, hogy fiatalabbnak tűnjenek, és ők számítanak a szépségideálnak. Nem csoda, hogy sokan rosszul érzik magukat, ha a kinézetükre gondolnak.
Mi azonban egy olyan Istent szolgálunk, aki azért szeret, ami bennünk van, és azt szeretné, ha mi is így tennénk. Ha arra tekintünk, amit Isten szeret bennünk, akkor valódi örömet találunk. Isten épp az ellenkezőjét mondja, mint a világ. Azt, hogy a lelkiségünk sokkal fontosabb a külsőségeknél.
Valójában egyikünk sem örökifjú. Valamennyien elköltözünk ebből a világból. De ami bennünk van, az fényleni fog mások előtt, miközben Krisztust megosztjuk velük. És ugyanez a lelkület vezet el az örök életbe is.

Imádság: Urunk, segíts emlékeznünk, hogy ahogyan Krisztust tükrözzük, hatással lehet a körülöttünk élőkre. Segíts szeretetedet továbbítanunk másoknak. Ámen.

Istent sokkal jobban érdekli, hogy mi van a szívemben, mint az, hogyan nézek ki.

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK A KINÉZETÜK MIATT SZENVEDNEK!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1971 Dátum: 2019. Június 23. - 09:50:10
2019. június 23. vasárnap

Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!
A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. Ekkor megszólaltam:
Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim!
És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.
Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.
Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!

Ézs 6,1-8.

TALÁLKOZÁS ISTENNEL

Láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek. (Ézs 6,1-2)

30 évvel ezelőtt egyházi szociális segélyszolgálatnál dolgoztam. Egy veszélyesen hideg éjszakán nyitva tartottuk az épületünket, így bejöhetett aznap három férfi melegedni az utcáról. Mindnyájunknak meglehetősen nyugtalan éjszakája volt.
Másnap reggel épp indultam haza, megszólalt a telefon, és egy rekedt hang vízszállítást kért, mivel a lakásában megfagytak éjjel a csővezetékek. Kelletlenül elindultam 8 liter vízzel egy közeli, lepusztult, nagy házhoz. Az ajtóban egy hölgy állt, takarókba és kabátokba burkolózva, amitől kétszer akkorának tűnt, mint amekkora valójában volt. Amint beléptem, megtudtam, hogy több mint egy éve nem látogatta meg senki.
Nyitott Bibliával a kezében jóságról és szívességről szóló igékről beszélt. Mögötte megláttam egy Jézust ábrázoló képet. Ahogy ott ültem, a két arc - a vendéglátóm és a "vasárnapi gyerekórás Jézus" - egyszer csak összeolvadt. Egészen addig a pillanatig, ha valaha elképzeltem Isten elhívását, a fentebbi ézsaiási igeszakaszra gondoltam. Ez egyáltalán nem olyan volt. Rájöttem azonban, hogy ezen a lehetetlen helyen olyan szentséget kaptam, amilyet még soha nem tapasztaltam azelőtt. Olyan elhívást éreztem Istentől, amelyet soha nem felejtek el.

Imádság: Ó, Istenünk, segíts mindig nyitottnak lenni a te jelenlétedre és vezetésedre az életünkben! Ámen.

A legváratlanabb helyeken is találkozhatok Isten szentségével.

IMÁDKOZZUNK A MAGÁNYOS EMBEREKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1972 Dátum: 2019. Június 24. - 10:22:33

2019. június 24. hétfő

mint az íjjal fölfegyverzett efraimiak, akik meghátráltak az ütközet napján.
Nem tartották meg Isten szövetségét, nem akarták követni tanítását.
Elfelejtették nagy tetteit, csodáit, amelyeket látniuk engedett.
Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején.
Tengert vágott ketté, s átvezette őket, a víztömeget gátként állította meg.
Nappal felhővel vezette őket, éjszakánként pedig tűz fényével.
Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből.
Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket.

Zsolt 78,9-16.

KORLÁTOZOTT LÁTÁS

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. (Zsolt 32,8)

Reggeli után a férjemmel és lányommal a vonat panoráma kocsijához siettünk, alig várva a nagyszerű kilátást az utazásunk alatt. Az oldalsó és a hátsó ablakok mindegyike tiszta volt, és így nézhettük a meredek sziklákat, tavakat vagy erdőket és a mellettünk elhaladó vonatokat. Láthattuk a mögöttünk lévő síneket is. A bejegesedett elülső ablak azonban megakadályozta, hogy az előttünk lévő utat lássuk.
Csalódottságomban az élet csavarjain és fordulatain gondolkodtam, amelyek meggátolják, hogy lássam a célt, amerre tartok. Eszembe jutottak a zsidók, amikor elhagyták Egyiptomot, és az ígéret földje felé indultak (2Móz 12-14). Nem ismerték az utat. Sőt egy ponton előttük a Vörös-tenger, hátulról az egyiptomi sereg zárta el útjukat. Isten azonban soha nem hagyta egyedül az övéit, szétválasztotta a tengert, nappal felhőoszloppal, éjszaka tűzoszloppal vezette a népet (2Móz 13,22).
Istennek volt egy terve a nép számára, és ehhez azt kérte, higgyék el, biztonságban eljutnak majd az ígéret földjére. Azon a bizonyos vonatúton bíznom kellett abban, hogy a mozdonyvezető jól kilát az ablakán, és így megérkezhetünk a célállomásra. Az életben néha korlátozott a látásunk, ami kimerítővé tudja tenni utunkat.

Imádság: Istenünk, amikor az út nem tiszta előttünk, segíts bízni, hogy te biztonságosan vezetsz minket a célhoz! Ámen.

Isten ismeri az utat, és tovább fog vezetni.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1973 Dátum: 2019. Június 25. - 09:48:10
2019. június 25. kedd

Jézus szavai: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?" "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

Mt 6,25-34.

MINT A MEZŐ VIRÁGAI

Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik, akár egy liliom. Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát. (Ézs 35,1-2)

Ahogy ma reggel sétáltam anyámmal, észrevettük, hogy liliomok nőnek azon az elburjánzott füves, gazos telken, amely a 2005-ös Katrina hurrikán óta elhagyatott. Egyszerre volt meglepő és megható egy ilyen szépség példáját látni ilyen csúnyaság közepette. Eszembe jutottak Jézus szavai, amikor azt mondta, ne aggódjunk az öltözékünk vagy étkezésünk felől, mert Isten tudja, mire van szükségünk, és meg fogja azt adni nekünk.
Ahogy édesanyámmal nem láttuk, hogyan nőhettek a földben rejtőzködő hagymákból ilyen gyönyörű virágok, talán azt sem vesszük észre, amikor Isten keményen dolgozik az életünkben. De akár egy virág szépsége, a végeredmény az életünkben is mindenki számára látható lesz.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy állandóan jelen vagy az életünkben. Segíts bízni abban, hogy akkor is munkálkodsz, ha nem látjuk. Jézus nevében imádkozunk. Ámen.

Bár talán nem is tudjuk, Isten mindig munkálkodik az életünkben.

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÉREZNI SZERETNÉK ISTEN JELENLÉTÉT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1974 Dátum: 2019. Június 26. - 06:53:36
2019. június 26. szerda

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.

Ef 4,29-32.

TISZTELETET MUTATNI

A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők... (Róm 12,10)

"Te jó ember vagy, Bert" - mondtam. A férjem meglepetten nézett rám. A reggel átéltek után nem számított ezekre a szavakra. Annak ellenére, hogy abban a pillanatban nem éreztem sok szeretetet és csodálatot a férjem iránt, tudtam, hogy szeret, és nem akartam, hogy engesztelhetetlen magatartásom károsítsa a kapcsolatunkat.
Hihetetlen, milyen gyorsan javult a kapcsolatunk, amint megváltoztattam a hozzáállásomat. Minden alkalommal, amikor úgy döntök, hogy tisztelem Bertet, ahelyett, hogy leszidnám valamiért vagy érzelmileg zsarolnám, jobban érzem magam a házasságunkban. Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanígy érez, amikor egy mogorva megjegyzésemre kedvesen válaszol. Azok alapján, amiket másoktól hallottam, tudom, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek előnyére vált a ma idézett igevers. Különösen szeretem ezt a részét: "legyetek a tiszteletadásban egymást megelőzők".
Ahelyett, hogy lelki gyötrelmet okoznánk szeretteinknek, kérhetjük Istent, hogy mutasson újabb és újabb módot a szeretetünk és tiszteletünk kifejezésére irántuk, különösen azokon a napokon, amikor a leginkább szükségük van erre.

Imádság: Drága Urunk, segíts, hogy tiszteletet és szeretetet tudjunk mutatni a körülöttünk élőknek! Ámen.

Ha tisztelem a környezetemben élőket, jobb lesz a napom.

IMÁDKOZZUNK A PROBLÉMÁS KAPCSOLATOKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1975 Dátum: 2019. Június 27. - 12:56:54
2019. június 27. csütörtök

Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.

1Pt 4,10-11.

ISTEN VÉGZI EL A TÖBBIT

Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt meg is segítelek. (Ézs 41,10)

Jó barátomtól, Fredtől sokat tanultam arról, mit jelent Istennek szolgálni. Fred a karrierjét főiskolai tanárként kezdte, de nagyon zavarta, hogy sok problémás diáknak nagyon kevés választási lehetősége volt az életben. Úgy érezte, hogy segíteni kell rajtuk. Miután imádkozott erről feleségével Dorothyval, végül lemondott a tanításról, és szolgálatba fogott, hogy a veszélyeztetett fiatalok Jézus Krisztushoz találjanak. Ez a 38 évvel ezelőtti nagy hitbeli ugrás ezer és ezer veszélyeztetett fiatalon segített, és a szolgálat még ma is gyarapodik.
Miután sikerült megfelelő utódot találni, Fred visszavonult az ifjúsági munkától, de a szolgálatot nem fejezte be. 2004-ben egy új célt tűzött maga elé: "korábbi bűnözők" beilleszkedését elősegíteni a társadalomba. Akárcsak a fiatalokkal végzett misszióban, itt is a hangsúly a Krisztussal való személyes kapcsolaton volt. Ez a szolgálat napjainkban is igen jól működik.
Egyszer megkérdeztem Fredet, mi motiválta Dorothyt és őt, hogy ilyen hűségesen szolgálják az Urat. Alázatosan csak annyit mondott: "Mi csak igent mondtunk. Isten végezte el a többit." Milyen jó emlékeztető ez: Isten nem igényli, hogy különlegesek vagy tehetségesek legyünk. Nekünk csak igent kell mondanunk, és Isten elvégzi a többit.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy soha sem hagysz magunkra, bármilyen helyzetben vagyunk. Ámen.

Amikor Istennek igent mondok, ő elvégzi a többit.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1976 Dátum: 2019. Június 29. - 11:04:58
2019. június 29. szombat

A karmesternek: Dávid zsoltára.
Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.
Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.
Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne.

Zsolt 40,1-4.

AGGÓDÁSBÓL ÖRÖMBE

Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. (Jn 16,33)

Délutáni sétáimon élvezem a madarak énekét, figyelem, ahogy a fák hajladoznak a szélben és nyüzsög az erdő. Azon a délutánon azonban eleredt az eső, és inkább az utat figyeltem. Addig még soha sem tűntek fel a repedések és a kátyúk. Úgy éreztem, muszáj minden lépésemre nagyon figyelni, hogy el ne essek. Egyszer csak a szomszédom, Mark lassított mellettem, és letekerte a kocsija ablakát. Egy pár kedves szó a szomszédommal elég volt ahhoz, hogy ne gondoljak többé az úton előttem lévő akadályokra. Helyette gondolataim Mark kedvessége körül keringtek.
Néha a stressz és az élet gondjai olyanok, mint az eső, távol tartanak bennünket attól, hogy felnézzünk és meglássuk Isten jóságát. Helyette csak a problémáinkon időzünk.
Lehet, hogy a mai napon válthatok néhány kedves szót valakivel, és segíthetek abban, hogy tudjon felfelé tekinteni, és békét találni Istenben.

Imádság: Drága Istenünk, amikor a világ gondjai nyomasztanak bennünket, segíts felismerni, hogy te vagy az igazi Vigasztaló! Ámen.

Amikor kedvesen beszélgetek valakivel, Krisztus szeretetét mutatom meg.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1977 Dátum: 2019. Június 30. - 13:42:52

2019. június 30. vasárnap

Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: "A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak." Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.

Róm 15,1-7.

MINT EGY ERDŐ

Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket az Isten dicsőségére. (Róm 15,7)

A férjemmel egy erdőn keresztül hajtottunk a kempinghelyünkre. Nézegettem a fákat az út mentén. Az egyiknek volt néhány elhalt ága, másoknak a koronája sérült, vagy nem volt egyenes a törzse, esetleg furcsa alakja volt. Lényegében, mindnek volt valami hibája, és mégis, együttesen egy vibráló, élettel teli zöld erdő képét mutatták. Árnyékot adtak a páfrányoknak és orchideáknak, és otthont egy sor állatnak - kezdve a tigris fecskefarkú pillangótól a fehér farkú őzig. Nekünk pedig egy békés táborhelyet biztosítottak, ahol élvezhettük a természetet. Még az elhalt fák is különleges célt szolgáltak: komposzttá rothadásukkal az új növényeket táplálták.
Az erdő engem azokra az emberekre emlékeztetett, akik az Úr egyházát alkotják. Mindnyájunknak vannak sérülései, és nem vagyunk tökéletesek. Elkövetünk hibákat. Mégis, együtt valami szépet formázunk. Meg tudunk bocsátani a megtört szívűeknek, tudjuk erősíteni a kísértésben lévőket, felemelni az elesetteket, akik ugyanezt tehetik velünk. Ahelyett, hogy elítélnénk a tévedőket, meghallgathatjuk őket, és segíthetünk nekik. Együtt egy olyan közösséget alkotunk, amely Istent szolgálja, segíti a szükségben lévőket, miközben egymást erősítjük.

Imádság: Istenünk, segíts egymást elfogadni és úgy szeretni, ahogyan te szeretsz, a tökéletlenségünk ellenére. Ámen.

Bár sérültek és tökéletlenek vagyunk, Isten mégis velünk építi az egyházát.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1978 Dátum: 2019. Július 01. - 11:12:07
2019. július 1. hétfő

Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig. Így győzte le Józsué Amálékot és annak hadát fegyverrel.

2Móz 17,9-13.

NEM CSUPÁN MAGAM

De Mózes kezei elfáradtak... Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (2Móz 17,12)

Végzős középiskolás évemben én koordináltam a középiskolások és a hajléktalanok között szolgáló zenekarokat. Gitárleckéket adtam a gyerekeknek, és basszusgitáron játszottam egy másik gyülekezetben. Amikor pedig a középiskolai szolgálat egy ideig lelkész nélkül maradt, látva barátaim szomorúságát, minden tőlem telhetőt megtettem a szolgálat folytatása érdekében. De Mózeshez hasonlóan az én karjaim is elfáradtak.
Téveszmém volt, hogy mindez csak egyedül az én felelősségem. Az évek alatt túl sokszor gondoltam azt, hogy Isten azt akarja, én tartsam működésben a dolgokat. Azt azonban elfelejtettem, hogy bár Isten tud használni, soha nem akar csupán engem használni. Még Mózesnek is szüksége volt Áron és Húr segítségére, hogy felemelve tartsák kezeit. Én pedig túl sok szolgálatot akartam fenntartani a saját erőmből.
Olyan akartam lenni, aki mindent megtesz Istenért, de erre nem voltam képes, vagy ő nem várta el ezt tőlem. Egyedül senki sem tudja hordozni Isten munkájának terheit, a közösség azonban sokkal inkább. Az Úrra hagyatkozva, a gyülekezet közösségével együtt csodálatos dolgokat tudunk véghez vinni.

Imádság: Urunk, tégy nyitottá minket mások segítségének elfogadására a szolgálatban, amelyre elhívtál! Ámen.

Hogyan támaszkodhatok másokra Isten szolgálatában?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1979 Dátum: 2019. Július 02. - 09:07:49

2019. július 2. kedd

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.
Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.

Kol 3,1-12.

AZ EGYÜTTÉRZÉS MAGVAI

Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. (Kol 3,12)

Amikor a sürgősségi osztály várótermében ültem, a gondolataim az asztma okozta légzési nehézségeim körül forogtak. Nem terveztem, hogy aznap a kórházban töltöm az időt. Mellettem egy ötéves kisfiú, Dominic ült, egy kis kötést viselve a fején. A nővér elárulta nekem, hogy a kislegény igencsak fél. Közelebb húzódtam hozzá és édesanyjához, majd megkérdeztem, akar-e látni néhány állatképet a mobiltelefonomon. Figyelmem lassan magamról a kisfiúra terelődött, és hamar összebarátkoztunk.
Dominic nemsokára észrevett egy idősebb asszonyt, aki csendesen sírdogált a váróterem másik oldalán. "Átjönnél velem, hogy megnézzük, mi a baj?" - kérdeztem. Amikor elmondtam az asszonynak, hogy Dominic aggódik érte, bemutatkozott, és a kezét nyújtotta a kisfiúnak. Hamarosan együtt nézegették az asszony kedvenc unokáinak és kutyáinak fényképeit.
A Dominichoz való odafordulásom segített felismerni, hogy Isten jósága velünk jön, bármerre is megyünk. Amikor elhintjük az együttérzés magvait, azok megsokszorozódnak. Minden cselekedetben és szóban Istené legyen a dicsőség!

Imádság: Istenünk, köszönjük mindennapi irgalmadat. Szeretnénk kihasználni a lehetőségeket, és terjeszteni szeretetedet és kegyelmedet a körülöttünk élők felé. Ámen.

Isten szeretete és jósága áradhat belőlem a szenvedők felé.

IMÁDKOZZUNK A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOKON VÁRAKOZÓKÉRT!