Szerző Téma: Gyökössy Endre irásai  (Megtekintve 25953 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Dátum: 2013. November 06. - 19:16:14


Gyökössy Endre: A magányosság porciója


    Ahogyan gyarapodik a föld lakossága, úgy növekszik az emberek magányossága! Furcsa ellentmondás, de így van! A tömbházak lakói bizonyíthatnák legjobban, hogy az egymás mellett élő emberek is lehetnek magányosak. Lehet-e emberi kapcsolatokat, barátságokat építeni – tehetnénk fel a kérdést? Egy bizonyos határig (ideig) talán lehet, de tartós emberi közösség nem jöhet létre, addig, amíg Istennel sincs rendezve kapcsolatunk.

„Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét. Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia.” (Gal 6,2 és 5.)

A fenti Galata levél idézetben két különös Ige van szinte egymás mellett. Ha valaki nem jártas az Ige olvasásában, azt: mondhatja: a Biblia ellentmond önmagának. Tudniillik az egyik sorban azt írja Pál apostol: “Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét” - néhány sorral lejjebb pedig: “Mindenkinek a maga terhét kell hordoznia”. Az eredeti görög szöveg ismeretében azonnal feloldódik a látszólagos ellentmondás. Pál apostol az egymás terhét hordozásával kapcsolatban ezt a görög szót használja: barot, ami azt jelenti, Kívülről rám rakott teher, tehát kereszt. Egymás kereszt hordozásában segítsetek, tegyétek oda vállatokat, szíveteket a másik keresztje alá, ha az roskadozik, mert mindnyájunknak adatik ilyen cirénei Simon szolgálat - aki segített Jézus keresztjét hordozni.

Egy sorral lejjebb azonban Pál arra figyelmeztet, hogy ki-ki a maga terhét hordozza. Itt nem a barot szó áll, hanem egy ismerősen csengő kifejezés: porcion. Ki-ki hordozza csak a maga porcióját! Cirénei Simon segített Jézusnak a keresztet vinni, de a kereszten Jézus halt meg - bocsánat, hogy Vele kapcsolatban mondom - az az Ő „porciója” volt, és nem cirénei Simoné. Attól tartok, hogy mi néha igencsak félreértelmezzük a dolgot: a másik keresztje alól kicsúszunk, vigye csak ő maga a keresztjét; a magunk porcióját viszont szeretnénk odacsempészni a másik zsebébe, hátára, hogy vigye a feleségem, gyermekem, barátom, barátnőm.

Valamikor a 30-as években cserkészkedtem és volt egy aranyos, drága, kedves, naiv cserkésztársunk, akivel mindent meg lehetett csinálni. S mi jó alaposan visszaéltünk vele; mentünk kirándulni, ő észre sem vette, hogy a hátizsákjára ráakasztottunk mindenféle csajkát meg egyebet, ami nekünk nehéz volt. Az ő terhe egyre nehezebb lett, de hátra sem nézett, oda sem figyelt, mi meg nevettünk, hogy ráraktuk a mi terhünket, a mi porciónkat is.

Sok esetben a magányosság porciója sem megosztható, az a te porciód. Aki ezt méltósággal tudja viselni, az a homo christianus, az igazán keresztény ember, több már, mint homo sapiens. Ugyanis minél inkább növekszik valaki hitben, emberségben, minél inkább egyéniséggé válik, és a tömegből csak egy fejjel is kinő: annál magányosabb lesz. Az igazán nagy emberek nagyon magányosak; ők olyan gondolatokat, érzéseket, vagy olyan fájdalmakat, kínokat, szenvedéseket hordoznak magukban, amit senkivel nem tudnak megosztani.

Magányos óráinkban, éveinkben, kínjainkban van olyan porció, amelyet nincs jogunk a másik vállára, hátára, a másik zsebébe, szívére áttenni. Az a tied, mert nekem és a másiknak is megvan a magáé. Még a feleségemre sem tehetem át, mert neki is megvan a magáé. Például nem ülhet be velem együtt a fogorvosi székbe, legfeljebb az előszobában gondolhat rám szeretettel, hogy már zúg a gép, mennyire fájhat szegénynek, ez az ő porciója. A halálom óráján foghatja a kezem, ha éppen beengedik a kórházba, mellém, ülhet, de az én halálom az én porcióm, és nem az övé.

Sok házasságot láttam már tönkremenni a helytelen „porciózáson”, mert nem számoltak a legalapvetőbb szabállyal: segíts a kereszthordozásban, de a magad porcióját magad vidd, különben tönkremegy a házasságod! Összeroppan az egyik, míg a másik nyargal mellette. Erre nagyon vigyázzunk.

Ismertem két egyedül élő embert, Zsiga bácsit és Piroska nénit. Egyedül éltek - mégsem boldogtalan magányosságban!

A magányosság éppen karácsonykor a legnehezebb. Ez a Zsiga bácsi nagy kiránduló volt és hosszú éveken át azzal töltötte a karácsonyt, hogy már kora délután vette a hátizsákját, minden zsebébe diót, mogyorót, mazsolát tett. Nagyon szerette a Börzsönyt, nekivágott a hegyeknek, és míg be nem esteledett, járta a vidéket. És szórta a mogyorót, a mandulát, a finom csemegéket a mókusoknak, ez volt az ő karácsonya. Aztán eljutott egy kis keresztig - s noha protestáns ember volt, meggyújtott ott egy gyertyát, szépen letérdepelt, elmondta azt az imát, amit az édesanyjától tanult, majd hazaballagott, és békességgel lefeküdt. Egyszer azt mondta: Nem hiszem, hogy valakinek, valaha olyan szép karácsonyai lettek volna, mint nekem éveken át.

Piroska néni úgy töltötte minden karácsonyát, hogy kora délután kiment a temetőbe, minden rokona sírját gallyal földíszítette, meggyújtott egy-egy gyertyát. Délután bement az elfekvő kórházba és a betegekkel töltötte a szent estét. Utána hazament, békességgel lefeküdt. Bizony szép, szentséges szent délutánja és estéje volt.

Nem rakta a maga porcióját sem Zsiga bácsi, sem Piroska néni másra, de örültek a mókusok, és egy elfekvő kórházban már remegő szívvel várták Piroska nénit azok, akiket más senki, csak ő - úgy hívták, Isten angyala - látogatott meg.

Nemrégen azt kérte tőlem valaki levélben: Tessék már nekem megírni, hogyan válik egy ember magányossá? Miért van az, hogy az egyik nem magányos egyedül sem, a másik pedig még nagycsaládban is az. A válaszom: kétféleképpen. Először úgy, hogy valaki nem tanulja meg, már gyermekkorában az interperszonális kapcsolódást, az én-te viszony kialakítását. Miért nem? Mert nem tanították meg rá.

Bizony, sok édesapa, édesanya nem tanítja meg szeretni a gyermekét. Hát azt is tanítani kell?! Igen, de nem úgy, hogy a gyermek azt látja: az apa itt, az anya ott, a nagymama amott ül, morognak, csattognak, vívnak vagy hallgatnak. Ez a gyerek nem tud majd én-te viszonyban élni, mert nem tanulta meg. Állandóan növekvő zavarban lesz az emberek között, egyre inkább bezárkózik magába, nem tud, pl. beszélgetést kezdeményezni, mert azt nem tanulta meg. Gyerekkorban kell, az első három évben. Ha nem, akkor talán egy életen át nem tanulja meg. Halálosan vágyódik rá, hogy az emberek szeressék, de ő nem tudja kimutatni a szeretetét. Dobog a szíve a fájdalomtól, hirtelen nedves lesz a tenyere az izgalomtól, kiveri a verejték, de nem tud megszólalni, pedig úgy szeretné, ha szeretnék. Ady Endre írja: “Szeretném, ha szeretnének”.

Ezek a fajta emberek egyre inkább bezárkóznak magukba, szeretnének kitörni, de már nem tudnak. A végén már semmiféle olyan helyre nem mennek el, ahol lehetőség adódna az ismerkedésre. Ők már végképp elmagányosodott, szinte beteg emberek.

Bár megmutatná a Szentlélek nekünk, hogy kik ők, ne riadnánk meg szomorú arcuktól, az első percben elutasító, merev ma­gatartásuktól, mert ez csak álarc; belül sírnak, S.O.S. jeleket küldenek! Micsoda új szolgálatunk volna, ha felismernénk őket, segítenénk levetni nekik magányosságuk rájukrozsdállt páncélját!

Aztán van egy másik fajta ember, ennek a fordítottja, aki szenved a magánytól, és hogy eloszlassa, egyebet sem tesz, mint szaladgál, nyüzsög, egyfolytában beszél. Az egyik befalazódik önmagába, a másik pedig folyton kitör önmagából, beletör mások életébe, és mondja, mondja, mondja… ők azok a drága lelkek, akik a maguk porciójából csomózott batyut belerakják a másik nyakába, zsebébe, idejébe.

Látszólag kétféle mentalitás - de az eredmény ugyanaz. Aki nem teremt kapcsolatot a többiekkel, az elszigetelődik - de az is, aki mindenkinek a nyakán lógna, mert őt meg elkerülik. Jaj, jön már a Julis néni, mondja a magáét…, fiam gyorsan csukd be az ajtót, ha csöngetnek, nem vagyunk itthon. - Így van? - Így! Hát akkor mit csináljon az a magányos, aki elfalazódott, mit csináljon a másik, aki már nem is tud hová fordulni, mert mindenki fut előle?

Mohácson szolgáltam néhány nappal ezelőtt. Az esti evangélizáció után azt mondja a mohácsi lelkipásztor:
- Bandi bácsi, volna itt néhány ember, aki négyszemközt szeretne beszélgetni veled.
- No - mondom - ez tizenkét óráig is el fog tartani… - Kicsit bizony riadtan néztem a beszélgetés elé, fáradt voltam, hiszen előtte már Decsen, Pécsett, meg nem is tudom hol hirdettem az igét.
Bejött egy kedves lélek és hozza a könyvecském, a ”Magunkról magunknak”-ot és azt mondja nekem:
- Tessék már dedikálni - nagyon szimpatikus arcú fiatalember volt, úgy láttam, ragyog a szeme. Elkapott a kíváncsiság és megkérdeztem tőle:
- Mi az, ami tényleg mondott valamit magának?
Azt felelte: - Amit a tameionról tetszett írni. - Hivatkoztam ott erre a textusra: „ Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobába, Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” (Mt 6, 6)
…És tanultam valamit, amire föl se figyeltem, amikor a könyvet írtam. Lám, érdemes Mohácsra elmenni. Azt mondta az illető:
- Mióta ezt gyakorlom, amit Bandi bácsi tanácsolt a könyvben, nekem mindig megfizet az Isten.
Kérdem: - Mit csinál?
- Megfizet! - Ez a nagyon magányos valaki így folytatta: - Úgy győztem le a magányosságomat, hogy komolyan vettem, amit a könyvben olvastam. Elkezdtem meditálni a könyv végén lévő meditációt mindennap, elolvastam, behúztam az ajtómat, behunytam a szemem, csöndben voltam, bementem a tameionba, mert azt írta, hogy bennünk is van egy zárt kamra. És tetszik tudni, hogyan fizet nekem ilyen csöndes félóra után az Atya? Úgy, hogy előtte halálosan magányosnak éreztem magam, egyedül a családban, munkahelyemen. De mióta a taimeonból lépek ki, ebből a jó, finom csöndből, valahogy másképp néznek rám az emberek. Egyszer abban a csöndben azt kaptam, hogy menjek a lelkészhez. Elmentem, rögtön munkát, szolgálatot adott, azóta szolgálok. Szolgál, látogat, már ő a kezdeményező, mert nem a lakásából lép ki, hanem a tameionjából, a lelke mélyéről, ahol az Isten fizet neki vigasztalással, kiemeli depressziójából, szolgálni küldi.
- És - meséli tovább - most ha érzem, hogy olyan nyüzsgő állapotban vagyok, amikor régen másokat zaklattam, akkor is elindulok, mert Miska bácsi kér, hogy menjek látogatni - de közben imádkozom a református böjtért.
Kérdem: - Hogyan böjtöl? Azt feleli: - Szóböjtöt tartok.

Ugye, miket tanul az ember Mohácson! Inkább hagyom a másikat beszélni! Nem dugom a porciómat a másik zsebébe. Így fizet az Isten.

Áldom az Urat, hogy nincs hiábavaló út! Valamit írtam, és valaki mondott a saját írásomról olyan valamit, hogy majd elsírtam magam; sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb, mert bele kellett volna írni a könyvembe, mert ez így igaz, így kerek és így egész.

Nagyon sok magányos ember él közöttünk és mellettünk! Vannak, akik családban, páros magányban, vagy kollektív magányban élnek - mert egy nagy tömegben is lehet valaki magányos. Nézzetek meg egy metrólépcsőt, azt a sok komor arcot, egymás hegyén-hátán, és mind magányos, szomorú, magába roskadt. Nézzétek a panel méhkaptárakat Budapesten: mennyi magányos, befalazott ember a betondzsungelben! A szom­szédjának a nevét sem tudja, úgy halhat meg, hogy - bocsánatot kérek - csak a szagáról tudják meg, ha nem törik rá idejében az ajtót.

Egy nagy bölcsességet szeretnék az Olvasóra bízni: ha egy magányos ember nem akar magányos lenni és az emberek felé, keresgél, csak önmagára fog találni, és újra bezárul a kör. De ha Isten felé indul a tameionon keresztül, akkor emberekre talál. Nem lehet az Úr Istent kikerülni, ha nem akarok magányos lenni! A magányosság egyetlen gyógyszere nem az ide-oda nyüzsgés - hanem Isten. Isten nélkül magányos mindenki. Embert keresel? Előbb Istent keresd a tameionodon keresztül. Ha egyszer elindulsz Isten felé, emberekre találsz, mint az a mohácsi fiatalember.

Tehát ha magányosan érzed magad - és ki ne érezné magát időnként annak? - fogadd meg a mi Urunk Jézus Krisztus szavát: “Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba (egészen odáig), ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban, az Atya pedig, aki látja, amit titokban teszel (ez a tett a legnagyobb tett, amit lehet tenni), megfizet neked”.

Mivel fizet? Nem leszel többé magányos.



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #1 Dátum: 2013. November 06. - 19:51:54
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #2 Dátum: 2013. November 07. - 15:01:58
Ma nagyon megörültem ennek a riportnak, amely Gyökössy Endre özvegyével készült, mivel én személyesen ismertem őket, és részesültem abban az áldásban, amelyet ők a szolgálatukkal adtak, nagy örömmel gondolok Bandi bácsir és kedves feleségére is, hátha másnak is örömet szerez :


„Az volt a feladatom, hogy boldoggá tegyem”

Beszélgetés dr. Gyökössy Endrénével

Éppen egy német szerző művét segített valakinek fordítani, amikor megérkeztem csendes újpesti házukba. Dr. Gyökössy Endréné Ruck Reinhild – sokaknak csak Reini néni – bájos akcentussal köszönt, de igazi magyaros vendégszeretettel tessékel be férje egykori dolgozószobájába. Mint mondja, tizennégy évvel szeretett társa halála után is az ő íróasztala, könyvei társaságában érzi igazán jól magát; ott szeret tanítani, bibliaórát tartani, beszélgetni. Az idén 90. születésnapját ünneplő asszony ragyogó arccal, fiatalos lendülettel máris Bandi bácsiról, „Isten öreg bojtárjáról” kezd mesélni.

Teljesen váratlanul halt meg, pontosan úgy, ahogy azt mindig is kérte Istentől. Reggel korán orvosért küldött, és csak annyit mondott, hogy kórházba kell mennie. Nagyon meglepődtem, mert bár sokat betegeskedett, általában hallani sem akart a kórházról. A háziorvosunk megvizsgálta, nem talált rá indokot, de beutalta, mert Bandi ragaszkodott hozzá. Még a felvételekor sem derült ki semmi. Este bementem hozzá, megcsókoltam, elköszöntünk. Utánam a menyem látogatta meg, akitől azzal búcsúzott, hogy „Vigyázzatok Reinikére!”. Még éjfélig jókedvűen beszélgetett a szobatársával, majd amikor fel akart kelni az ágyából, visszahanyatlott, és azonnal meghalt. Nyolcvannégy éves volt. Az első két esztendő rettenetesen nehéz volt nélküle.

A Gyökössy-kúria ajtaja azonban nyitva maradt. Reini néni lelkigondoz, németből korrepetál, magyarul lektorál, bibliatanulmányozó csoportot vezet.
Megtaláltam Bandi nagy füzetét, amelybe minden beszélgetését vázlatosan fölírta, és minden levelet följegyzett, amelyet elküldött, így évek múltán is emlékezett a rábízottakra. Halála után sokan elmondták, hogy Bandi volt az egyetlen, aki írt nekik. A magam módján igyekeztem ezután én is meghallgatni a segítségre szorulókat. Az évtizedek óta létező kis közössége szomorú volt, hogy megszakadt az együttlétük, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom folytatni a szolgálatot. Újraindítottam a bibliakört. Noha soha nem jártam teológiára, Banditól rengeteget tanultam, ő okított görögül, a latint a középiskolában elsajátítottam, van német–héber szótáram is. És állandóan olvasok. Havonta egyszer ökumenikus szellemben vagyunk együtt katolikusok, evangélikusok, reformátusok az ország minden részéből, mindig tizennyolc-húszan, mert a régiek helyett újak is jönnek.

Reini néni svájci–magyar állampolgár, beszél németül, franciául, angolul, kicsit oroszul is. Hogyan boldogult a mi nyelvünkkel?

Engem nagyon jól tanított az apósom: 1941 júliusában érkeztem az országba, és ősszel már egyedül vásároltam. Egyébként családi örökség a jó nyelvérzékem, édesanyám is négy nyelven beszélt. Bandi ugyancsak több nyelven tudott.

A svájci művésznő és a magyar „bojtár”

Gyökössy Endre 1940-ben fiatal lelkészként, ösztöndíjjal került ki a bázeli egyetemre. Ön tizenkilenc évesen ekkor kezdte az ottani művészeti egyetemet. Hogyan találtak egymásra?
Minden energiámmal zongoraművésznek készültem, és hallani sem akartam a fiúkról. Sokat gyakoroltam, zenét is szereztem. Zárkózott lány voltam. Bandi azonban olyan meggyőzően udvarolt, hogy nem volt kérdés számomra a válasz. Mesélte nekem, hogy amikor egy előadáson először meglátott, már tudta: én leszek a felesége.


1941-ben házaspárként jöttek Magyarországra. Hogyan fogadták a döntésüket a szüleik?
Édesanyám missziós családból származott, megszokta, hogy az ifjú pár az egybekelésük után például Mozambikba kerül szolgálni. Édesapám a bázeli egyetem államjogász professzora volt, nemzetközi szaktekintély, így sok külföldi tudós, művész, teológus megfordult nálunk, számos nem svájci barátja volt. És finoman érdeklődött a jövendőbelim felől Ravasz Lászlótól is… Bandi szülei nagy szeretettel fogadtak; anyósom sokat segített később a gyerekek körül is. Talán édesapám féltett a legjobban bennünket, mert ő akkor már tudta, hogy a háború tovább szélesedik, és Hitler veszíteni fog.

Nem lehetett könnyű ilyen fiatalon, a családtól távol egy ismeretlen környezetbe beilleszkedni. Hogyan élte meg az otthonváltást? Nem vágyott vissza Svájcba?
Elhatároztam, hogy nem lesz honvágyam, és nem is volt. Persze ehhez az igazi erőt a hitem adta, Bandival együtt pedig még jobban kapaszkodtunk Istenbe. Úgy gondolom, hogy vándorok vagyunk a földön, Istentől jövünk, és hozzá térünk meg. Innen nézve mindegy, hogy Svájcban vagy Magyarországon élünk-e. Ezzel együtt természetesen sokat kellett változnom, hogy igazi papné legyek, hogy meg tudjak nyílni mások felé. Mindent megcsináltam én az elején is, de csak „szeretetkötelességből”. Nálunk zárkózottabbak, hűvösebbek az emberek, illetve kevésbé mutatják ki az érzelmeiket. Banditól ebben is sokat tanultam.
    Ugyanakkor nagyon furcsállottam például, hogy a magyar házastársak között milyen gyakori a „papa, mama” megszólítás, mert ez azt tükrözi számomra, hogy a középpontba a gyerek került. De mi lesz, ha kirepül? A pár nem tud majd mit kezdeni egymással. Az asszony felelőssége, hogy ne így legyen, mert nem elég a nyugdíjba menetelkor foglalkozni a férjjel. A feleség agya járjon azon is, hogy minek örülne a férje, amikor hazaér a munkából…

Otthonból templom

Milyen körülmények fogadták Budapesten?
Emlékszem, ahogy a koszos vonattal Magyarország felé tartottunk, láttuk Ausztriát lebombázva, romokban, Magyarország pedig virágzott, gyönyörű és olcsó volt. A pengő és a svájci frank ugyanannyit ért! Svájcban 1941-ben erősebb háborús hangulatot észleltünk. Jobban féltek az emberek, előrelátásból a parkokba is krumplit vetettek…


Hamarosan ideért a háború. Hogyan vészelték át ezt az időszakot? Ha jól tudom, ekkor már két gyermekük volt, és épp jött a harmadik.
A szüleim hívtak, amint kitört a háború, de mi nem hagytuk el a gyülekezetet. Bandinak egy diakonissza segített, mert a másodlelkészünk eltűnt. Ahogy a front közeledett, előbb a fóti lelkészék pincéjébe költöztünk, majd Joó Sándor református lelkész, Bandi legjobb barátja hívott minket Pasarétre. Bepakoltunk a nagy svájci kofferembe, és átmentünk Budára. Közben a férjem naponta járt át Újpestre a gyülekezet ügyeit intézni, elsősorban temetni. Miután az utolsó előtti hidat is fölrobbantották, azt mondtam, hogy én is inkább visszamegyek, legyen együtt a család. Emlékszem, a hídon mindenki szembejött velünk, még integettek is néhányan, hogy bolondok vagyunk, a vesztünkbe tartunk. Budán azonban hamarosan bombáztak, orosz katonákat telepítettek a házakba, a nőket bújtatták előlük. Újpesten, felénk nem hullottak bombák, az utcánkban minden házban laktak oroszok, de nekünk csak a bútorainkat tették tönkre, és kikapcsolták az áramunkat. Bandi a házunkban úrvacsoráztatott. A leterített asztalunk fölé egy Krisztus-képet tett, ez lett a mi „házi oltárunk”, így nem bántottak bennünket. Még egy öreg orosz tiszt is átjárt hozzánk térden csúszva imádkozni.


Az ötvenes években osztályidegenné nyilvánították Önöket, mert id. Gyökössy Endre a MÁV igazgatóhelyettese és kormányfőtanácsos volt a Horthy-rendszerben, Ön pedig svájci állampolgár. 1956 után is komoly veszélybe kerültek.
Ravasz László Bandit bízta meg 1956-ban a Reformáció című lap szerkesztésével, amely csak egyszer jelent meg. Ezután a férjemet elcipelték a Fő utcába kihallgatásra. Azóta sem értjük, hogyan, hiszen idegen nem tartózkodott nálunk, de minden irata pontos helyét tudták az íróasztalán és a fiókjaiban is. Amikor kiderült, hogy az apósa híres svájci professzor, végül is elengedték, mert nem akartak nemzetközi bonyodalmat.

A kettőspont


Nemcsak a háború és a kommunista diktatúra okozta borzalmakat élték meg, hanem bölcsők és koporsók között is vitt az útjuk: az ötből három gyermeküket eltemették. Szülőnek, édesanyának talán ez a legnehezebb.
A gyermekeinkkel kapcsolatban sok miért volt az életünkben. A tizenhat éves fiunkat egy betegség vitte el, a másik felnőttkorában halt meg, az első kis halottunk a szívműtétét nem élte túl ötévesen. Ő 1945-ben született nyitott szívkamrával. Úgy hordtam ki, hogy folyton a hideg padláson kellett elbújnom, ha jött valaki, mert német nevem volt. Svájcban tudták csak megoperálni, ezért háromévesen kivittem. A sikertelen műtét előtt két évig kezelték.


Közben haza sem hozták?
Akkoriban nem lehetett szabadon mozogni, örültünk, hogy kivihettük. Édesanyámékkal két csodálatos évet élt kint nagy-nagy szeretetben. „Boldog vagyok” – ezek voltak a kislányunk utolsó szavai. Bandi mindig azt mondta, s én is ezt hiszem, hogy a halál tulajdonképpen egy kettőspont: Isten áttesz minket az egyik tenyeréből a másikba.


Minden megpróbáltatás ellenére Gyökössy Endre gyülekezetet vezetett, templomot épített, lelkigondozott, lelkészeket tanított, előadásokat tartott, könyvein nemzedékek nőttek föl. Hogyan fért bele mindebbe még a családja is?
  A gyerekek gyakran nehezményezték, hogy velük alig beszélgetett, mert mindig volt nála valaki. Egyik lányunk engem is megrótt kisebb korában, mert szerinte jobban szerettem az édesapját, mint őt. Mindig úgy gondoltam, hogy ami Bandi feladata, az az enyém is, és hogy nekem őt kell boldoggá tennem. Évek múltán aztán a gyermekeim is elismerték az apjuk szolgálatát.


Soha, egyetlen pillanatban sem érezte, hogy feladta az álmait? Van valami, amire nagyon vágyott?
A zenével szerettem volna az embereknek örömöt szerezni, de egész más helyzetbe kerültem, igaz, a zenehallgatás ma is a mindennapjaim része. Ahogy Isten rendeli, úgy kell elfogadni az életet. Az ember értelmesen gondolkodik: én leszek rosszkedvű, Bandi szomorú, a gyerekek idegesek, ha nem tudom elfogadni a feladatomat.


    Talán jelképes értelme van, hogy a svájci tárgyaimból mindent elvittek, odalett a nagy kofferem, és többször betörtek a lakásunkba is. Egy darabig bántott, de igaz, hogy semmit sem hoztunk be és semmit sem viszünk ki ebből a világból. Bandi mindig azt mondta, ha kellemetlenség ér minket, az arra szolgál, hogy könnyebben szakadjunk el a földi életünktől. A lényeg, hogy ott legyek, ahol az én megváltó Uram van. Ott biztosan olyasmit fogok csinálni, amit itt soha.


Sz. Kiss Mária
2011/1



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #3 Dátum: 2013. November 13. - 19:56:30

Gyökössy Endre: Aki szeret, annak szenvednie kell


 

Milyen megoldást kínál Jézus a szenvedésre?

Mi a szenvedés? Miért kell szenvedni testi, lelki, szellemi szenvedéssel? Miért kell a hívőknek is szenvedniük? Lehetséges-e elkerülni a szenvedést? Hogyan állhatunk meg vele szemben? És mi az egésznek az értelme? Ezekkel a kérdésekkel emberi létünk egyik alapkérdését vetjük fel. Még nem akadt olyan bölcseleti vagy vallási rendszer, amely kikerülhette volna az emberi lét három alapkérdését: Mi az élet? Mi a halál? És ami a bölcsőt a koporsóval összeköti: mi a szenvedés, amely az emberi életet át- meg átszövi? A legtöbb gondolkodó megérezte: ha megfejti a szenvedés titkát, akkor az élet és a halál kérdésének a kulcsát is megtalálta. Nézzük meg, hogy az evangéliumban milyen megoldást kínál a kereszten a szenvedő Jézus Krisztus? Ha erre keressük a választ két meglepetés ér bennünket. Az első: teljesen más megoldást kínál, mint a világ minden más megoldási kísérletei. A második: Döbbenetes milyen kevesen értették meg, a későbbi követői közül. Következésképpen mennyire sokan oldják meg mai is szenvedéseiket más vallási vagy egyéb módon. Azért van itt egy harmadik meglepetés is, mégpedig az, hogy Jézus realista. Jézus elfogadja a szenvedés tényét! Nem filozofál fölötte, nem magyarázgatja körül elméletekkel. Tényeket ad. Tényeket mutat, tényekkel állítja szembe követőit. Ez által egészen új arcát mutatja meg a dolgoknak, így a szenvedésnek is. Az Ő evangéliumában nem csak boldogság mondások vannak, hanem vannak szenvedésmondások is. "Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És, hogy Elérkezett az idő! - Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!"Aztán így folytatta: "Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. Olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani nektek. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. Kitartástokkal megmentitek lelketeket.(Lk 21, 8-19)

Mindenkit érhet szenvedés

Mi a szenvedés értelme? Választ nem tudunk mondani, hogy miért van szenvedés a földön, és azt sem tudjuk, hogy kinek miért kell szenvedni. Viszont amit tudunk azaz, hogy a szenvedésnek van értelme még annak ellenére is, hogy ezt nagyon sokszor nehéz belátni, felfedezni.  A szenvedésben számunkra a legfőbb példakép Krisztus kell, hogy legyen. Ő általa kell értelmezni a szenvedést. A Názáreti Jézus részt vállalt az emberi lét legelviselhetetlenebb, legérthetetlenebbnek vélt tényéből: az ártatlanok szenvedéséből és halálából. Jézus nem tett semmi mást, csak önzetlenül szeretett, gyógyított, segített az embereken. Mégis szörnyű kínokat kellett elviselnie, s végül, mint egy rablógyilkos a kereszten kellett meghalnia. Ha ennek a szenvedésnek van értelme, márpedig van, akkor minden szenvedésnek értelme kell, hogy legyen. Krisztus a keresztfán értünk szenvedett a mi bűneinkért a mi szófogadatlanságunkért. Isten megmutatta végtelen hatalmas szeretetét irántunk. Krisztus a kereszthalálával azt is kifejezte, hogy az ember a szenvedésében nincs egyedül, hanem Istennel együtt szenved, Isten mindig leereszkedik az emberhez, a szenvedő és a bűnös emberhez is.

A szenvedés négy szakasza

A szenvedéssel való küzdelem négy szakaszra tagolható: a némaság, a panaszkodás, a feldolgozás és végül az átalakítás fázisa. Amikor szenvedés ér bennünket szóhoz sem jutunk, meg vagyunk döbbenve. Hogyan történhetett ez meg velem? Aztán ha felfogtunk, hogy mi történt velünk kezdünk panaszkodni, hogy miért pont velem történt ez. Miért pont én? A feldolgozás fázisa már a szenvedés elfogadása. A zsidó és a keresztény vallások nem tiltják a „perlekedést” Istennel. Szabad panaszkodni, szabad akár vádaskodni is, ha Urat tartja valaki a szenvedés okának. A szenvedés egyik értelme, hogy titokzatossága, megfejthetetlensége miatt kapcsolatba hoz minket Istennel. A panasztétel szembefordulás ugyan Istennel, de nem elfordulás Tőle. A szenvedő ember „belekeverheti” Istent a saját bajába, mert valóban van köze hozzá, ha nem is úgy, mint a baj okozója, de úgy igen, mint aki közösséget akar vállalni velünk a bajban. A panaszkodásnak is megvan az értelme. Nem véletlen, hogy panaszzsoltárok és panaszénekek egész sora maradt ránk az Ószövetségben (Jób 10; Zsolt 13; 22; 38; 69; 77; stb.). Ha sikerül szavakba öntenünk a keserűséget, akkor azzal a panaszos már akaratlanul is valamiféle jelentést adott Teremtőjének. A panasz, az aktív elfogadáshoz, a teher vállalásához, a kitartáshoz segítő első lépés. E nélkül, ha meg is történne az elfogadás, az csak beletörődés és a küzdelem feladása lenne. A panasz a szenvedést elfogadhatóbbá teszi.

A szenvedés keresztény értelmezése

A szenvedés keresztény értelmezésének a kapcsán, ami a panasz után következhet, annak jövőirányultsága van. A panaszkodás után a jövő felé kell nézni. Nem arra a kérdésre kell a választ keresni, hogy mi okból van szenvedés a világon, s az miért egy konkrét személy életét érinti, hanem arra, hogy mi végre, mi célból történt mindez. Ez abban segít, hogy kibírjuk, és ne béníthasson meg minket a szenvedés. A keresztény értelmezése szerint nem az ember ad értelmet a szenvedésnek, hanem a szenvedés során az Isten és az ember között kialakult kapcsolat mutatja meg, hogyan találhatunk értelmet a minket érő szenvedésekben. Az Újszövetség szerint a mi szenvedéseink közösség vállalás Krisztus szenvedésével. Erre kétféle megközelítési lehetőség is van: az én szenvedésem részesülés a Krisztus szenvedésében, amint Pál fogalmaz: (Fil 3,10 „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra.” 2Kor 1,5 „Mert amint bőven van részünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőven van részünk Krisztus által a vigasztalásban is.”). Második megközelítés: megértve érezhetem magam, isteni együttérzést élhetek át annak alapján, hogy Ő is vállalta a szenvedést, mert együtt akart lenni a szenvedő emberrel: (Zsid 2,18 „Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.” Zsid 4,15: „Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve.”). A hívő ember a szenvedést Krisztus követésének tekintheti, s kiindulhat abból, hogy ahol szenvedés van, ott Krisztus is jelen van úgy, mint az együtt szenvedő Isten. A szenvedést nem kell keresni, azért hogy így találkozzunk Krisztussal! A szenvedés nem visz közel Krisztushoz, hanem Krisztus jön közel a szenvedésben. Az Újszövetség nem osztja azt a nézetet mi szerint a szenvedés megtanít imádkozni, vagy érzékenységet alakít ki Krisztus szenvedésének megértésére. Ezek megtörténhetnek, de bekövetkezhet az ellenkezője is (lásd Jézussal megfeszített két bűnöző esetét): a szenvedő ember végleg hátat fordít Istennek. A szenvedésnek tehát nem önmagában van értelme, hanem annak részeként, ami a szenvedő ember és Krisztus között végbemegy.

A szenvedés tanúságtétel

A szenvedésnek értelmet adhat, hogy folyamatosan emlékeztet az életünk törékenységére és Istenre utaltságunkra (2Kor 1,9 „Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy nem magunkban bízunk, hanem Istenben”). Értelmezhetjük próbaként is, ami igazolhatja az ember Isten iránti bizalmának erejét és tartósságát. A Biblia a nemesfémek tűzpróbájához hasonlítja a szenvedést (1Pt 1,7 „hogy hitetek próbája a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg – sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor”). A szenvedés megmutatja a hit valódiságát. Nekünk, keresztényeknek a szenvedésünk tanúságtétel kell, hogy legyen embertársaink számára. Mindenkinek meg kell tanulnia szenvedni, s ebben mások példájának a megfigyelése segít. A szenvedéshez való viszonyulásával minden ember számot ad arról, hogy milyen alapon áll az élet felfogása. Ilyen helyzetekben kevesen tudják elrejteni igazi érzéseiket és meggyőződésüket. A szenvedés leleplezi az életfilozófiánkat, színvallásra késztet. Ez az élet vizsgája. Senki sem magában és magáért szenved. A szenvedés „hogyanja” mindenképpen üzenetet közvetít. A keresztény ember ebben lehetőséget lát. Békességes tűrésével az Istenbe vetett bizalomhordozó erejéről tehet bizonyságot. Ez a körülmény akkor ad értelmet a szenvedésnek, ha általa mások átélhetnek és megérthetnek valami fontosat a saját szenvedésükre nézve. Aki szenvedésével segít másoknak, annak kétségkívül értelmes a szenvedése. Lehet méltóságteljesen, Krisztus szenvedéséhez méltóan szenvedni. Ebből sem hiányzik a fájdalom miatti sóhajtás, vagy kiáltás és a panasz, de benne van a másokról való gondoskodás, a megbocsátás, az Istenre hagyatkozás és az erőtlenség beismerésének mozzanata is – amint azt Jézus kereszthalálánál is megfigyelhetjük.

A szenvedés nem Isten büntetése

A szenvedés semmiképpen sem Isten büntetése, hanem egy olyan állapot, aminek értelme van a nehézsége ellenére is. Ezáltal válhatunk igazán emberé. Soha ne felejtsük el, hogy a szenvedésben Isten mindig velünk van nem hagy magunkra, velünk szenved. De a szenvedést át is alakíthatom pozitív erőkké, tényekké. Ahogy a kagyló a két héja közé beékelődő piszkot addig izzadja, szenvedi körül, míg a fájdalom középpontjában egy igazgyöngy nem keletkezik, bölcsőnk és koporsónk kettős héja között – erre tanít Jézus. Mert amíg a szenvedés négy szakaszán végigmegyek: a némaság, a panaszkodás, a feldolgozás és az átalakítás szakaszán, magam is átalakulok - új emberré leszek, új életté válok. És éppen ez az élet földi célja: az új ember! S ez nem lehetséges szenvedés nélkül. Jézus minderről nem mond nehézkes mondatokat (mint most én), nem filozofál, hanem bemutatja.

Néhány aktuális példa:

Negyven napig böjtöl a pusztában. Arra használja a böjtöt, hogy megerősödjék általa. Megkísérti a kísértő. Elfogadja a kísértést és átalakítja bizonyságtétellé. S ezzel győzi le kísértőjét. (Mt 4,1-11) Egy írástudó embertelen módon nevetségessé akarja tenni. S íme, Ő átengedi szíve kohóján ezt az embertelenséget, s így születik meg a legragyogóbb példázat az emberségről; az irgalmas szamaritánus példázata. (Lk 10,25-37) Tanítványai szinte a kereszt tövében vitáznak: ki az első közöttük? Ez már csak összezúzhatná! Hiszen tanítása lényegét, szellemét tagadják meg. És ebből születik meg az új szellemiség meghirdetése: azaz első, aki másoknak szolgál. (Mk 10,41-45) Jézus a kereszten függ már. A legrettenetesebb szenvedést éli át. Valami jótét lélek méreggel elegyített ecetet kínál neki, és Ő megízlelvén, nem akar inni. Öntudattal akarja elszenvedni kitaszítottságát és halálát, hogy a legnagyobb tragédia a legnagyobb jellé változzon át. (Mk 15,36-37) A szenvedés értelmet nyer mindazok számára, akik Tőle kérdik meg értelmét. Szenvedések ostromolnak? Fogadd el! Építsd be az életedbe! Használd föl! Alakítsd át! S míg átalakítod, magad is új emberré alakulsz- új életté. Új emberré. Mert ennek az életnek itt a földön ez az értelme. És a motorja: a szenvedés. Hogy megéri-e? Majd látni fogjuk. Mondjunk mindig igent az életre bármi nehéz is legyen az!

Befejezésképpen álljon itt egy példa arra, hogy miképpen is lehet elfogadni a szenvedést: „1996 októberében egy kilencvenegy éves nyugdíjas asszony balesetet szenvedett Augsburg közelében. Egy teherautó elütötte, és mindkét lábát szétroncsolta. Amikor az amputáció után felébredt a klinikán, először azt mondta: „De jó, hogy élek!” Az orvosok meghatottan hallgatták. Másnap erősen fájtak a sebei, de azt mondta: „Milyen szerencse, hogy nem bénultam le deréktól lefelé!” Egy héttel később nagyon megörült, amikor meghallotta, hogy protéziseket kap. „Nagyszerű, hogy ma már mi mindenre képes a technika – mondta, amikor meglátta a bemutatott modellt. – A mérnököknek köszönhetően, akik ilyen nagyszerű dolgokat találnak ki.” A tolókocsiban ülve fogadta látogatóit, szomszédjait, barátait. Sokan vidámabban távoztak, mint ahogy jöttek. Újságírók is felfigyeltek a hölgyre, és interjút készítettek vele. Amikor végre felpróbálhatta a protéziseket, nehezen tudott velük járni. Mégis csodálkozva mondta: „Hát ezek sokkal hajlékonyabbak, mint a saját lábaim voltak.” Átölelte a gyógytornászt, és megköszönte fáradozásait. „Milyen jó dolgom van! – ismételgette. – olyan barátságos emberek vesznek körül, és olyan nagyszerűek az új lábaim – és a biztosítás fizeti az egészet. Az Isten tényleg szeret engem” A kilencvenegy éves nyugdíjas asszony elmondta titkát az újságíróknak: „Mindennap imádkozom.”

Vagy:

Tóth Árpád: Isten oltó-kése

 

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom,
És győztes távolba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom

 


Gyökössy Endre: „Töviseink és a Töviskoronás”, Szent Gellért Kiadó)



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #4 Dátum: 2013. November 18. - 09:42:26


Gyökössy Endre:
A szeretet szimfóniája

Istenről való elgondolásaink mindig a mi elgondolásaink maradnak, ezért nem fedhetik Isten Lényét, valóságát. Nekünk Istennek Önmagáról való gondolatából kell kiindulnunk, ha valamit helyesen akarunk tudni Róla. Istennek pedig önmagáról való gondolata: Jézus Krisztus.
Mi szükség volt a dolgok felbolygatására? A kérdésre kérdéssel válaszolok: Mi szükség van egy lyukas fog kifúrására? Ha fúrás nélkül tömnének be egy szuvas fogat, az előbb-utóbb még jobban fájna. Ha olykor-olykor nem „fúrunk” le lényünk mélyéig, s úgy tömjük be, kitisztítás nélkül, sajogni kezd. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja sokféleképpen sajgó életünk, amibe pedig már annyi Igét tömtünk. S az Igék alatt mégis újra és újra belénk hasít a fájdalom. Közben érezzük: valami nincs rendben! Nincs bizony, mert megspóroltuk a „tisztogatást”.
Szolgálatunknak nem lehet ez a vezérszava: mindenki, hanem ez: bárki.
Még beszédben is kerüld a negatív szavakat! A sok „nem” helyett tanulgassuk az „igen”-t. „Ez a pohár félig üres”, mondjuk inkább így: „ez a pohár félig tele van”! Vagy: „Ezt én nem tudom”helyett „megpróbálom”. A pozitív szavak leülepednek a tudatalattiban, lelkünk középpontjában és feloldják a negatívizmust.
Az ember szellemi-lelki életének három fő ellensége: a félelem, a magányosság és a bonyolultság. A félelem megbénítja, a magányosság letöri, a bonyolultság összekuszálja az életet.
Ne védekezzünk szüntelen. Leggyakrabban az komplikálja az életünket, hogy szüntelenül védekezünk, magyarázkodunk, kimagyarázkodunk, előre gondolkodva érvelünk, míg bele nem bonyolódunk még jobban a dolgokba. „Ne aggódjatok amiatt: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanatok kell.” (Lk 12,11-12) Semmi sem cáfol úgy, mint az idő! Mert az idő Isten kezében van. A Rá-hangolt ember egyszerűen vár és az idő igazolja, ha igaza volt. Semmi úgy meg nem cáfolhatja az órákat, mint a napok. A napokat az évek, az éveket az évtizedek. Mert vannak, akik azért nem tudnak boldogok lenni soha, mert nem mernek boldogokká lenni. Talán csak akkor boldogok, ha boldogtalanok lehetnek.
A hívő ember nincs biztonságban addig, míg ki nem bír bármit is! Sőt, míg bármit, ami vele történik, fel nem tud használni.
Aki egészen Őrá hangolódott, azt már bármilyen irányú szél egy irányba viszi: közelebb Jézushoz.
dátum: 10/19/2011
Címkék: Gyökössy Endre, üzenet
Bejegyezte: Marietta Matécsa



Nem elérhető pacific

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 661
  • Nem: Férfi
Válasz #5 Dátum: 2013. November 18. - 12:51:23
Nagyon építő gondolatok!

Köszönöm!

Pacific



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #6 Dátum: 2013. November 24. - 12:50:47
 Gyökössy Endre: A lélek és a test kölcsönhatása

 

A testnek és a léleknek azt a kettősségét, dualizmusát, amit még ma is sok vallásos ember hisz és hirdet, a Biblia nem tanítja.
Az, hogy a test a lélek börtöne, amelyből a lélek, mint pillangó röppen majd ki, nem bibliai, hanem platóni, később gnosztikus gondolat. Innen került a keresztény gondolkodásba az, hogy a test mindenestől rossz, a lélek pedig jó és tiszta.
Ezzel szemben Pál apostol egyszer a Szentlélek templomának nevezi a testet, másszor pedig arra bíztatja a korinthusiakat, hogy testükben dicsőítsék az Istent. Sőt okos (logikus) istentiszteletnek azt nevezi, amikor odaszánjuk testünket élő, szent áldozatul Istennek.
Vagy nem a lélek és a test szoros együttesére, kölcsönhatására céloz-e János Ill. levele második versében, amikor ezt írja Gájusznak: "Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek?" Akkor írja ezt a levél írója. amikor három dolgot biztosan tudhat Gájuszról:
1. Nehéz, üldözéses időkben él.
2. Nem egészen egészséges.
3. Lelkileg tökéletesen rendben van.
Ez a későbbi sorokból kitűnik:

A nagy teológusok közül Barth Károlyt idézzük, aki azt mondta: "A Biblia mindig az élő test lelkéről, vagy az élő lélek testéről beszél, tanít: megelevenített testről, vagy testtel rendelkező lélekről. Mindig a kettőről együtt."
Ezt a bibliai igazságot a lélektan és a természettudomány ma már együtt igazolja.

Mi a lélek?

Adható-e erre a kérdésre pontos, és tudományosan is helytálló meghatározást tartalmazó válasz? Bár nem a pásztorálpszichológus feladata a lélek dogmatikai megfogalmazása, hanem a gyógyítása, hadd idézzük Helmut Barz neurológust, zürichi pszichiátert: "A lélekről nemcsak anyagtalansága miatt nem tudunk pontos meghatározást adni; hanem azért sem, mert nem a test lokalizálható helyhez köthető része, mégis a testben vagy azon át jelentkezik. Együtt van a testtel, de ezt az egységet rendkívül bonyolult polaritásként ellentétességnek kell felfognunk, amelynek feszültségében él, és válik személyiséggé az ember. Minden hasonlat sántít, az enyém is: állítom, hogy semmiféle zongoraszonáta sem csendülhet fel jól hangolt zongora nélkül, mégis, ugyan kinek jutna eszébe, hogy a szonátát a hangszer produktumának tekintse?"

V. E. Frankl neves osztrák professzort felkereste egy fiatal orvos, aki meg volt győződve arról, hogy a lelki betegségek zöme gyógyítható, csak megfelelő módon kell adagolni a lítiumot, adrenalint, pszichofarmakonokat, tehát a megfelelő gyógyszerekkel. Ezek segítségével - vélte a látogató - helyreáll a psziché egyensúlya, hiszen a lélek nem egyéb, mint az agy, az idegrendszer és különböző hormonok együttese. Erről azonban saját szemével is meg akart győződni, ezért - közölve a professzorral, hogy a teljes igazságot keresi - kérte, mikroszkópon mutassa meg neki az agyban a lelket. Frankl megkérdezte, vajon testi vagy lelki természetű vágy ösztönzi erre a kutatásra? Nyilván lelki, válaszolt az orvos. És azt hiszi, hogy ezt a vágyat én megtudom találni, ki tudom mutatni az ön agyában? Ahogy az elektromosság több, mint a vezetékek, motorok, biztosítékok stb. együttese, ugyanúgy a lélek is több, mint az idegrendszer, az agy, a lítium-szint, az adrenalin, vagy a mellékvesehormonok együttvéve. A lélek valami egészen más, - mondta Frankl.
A lélektan egyébként egyre nyomatékosabban tanítja a pszichoszomatikus és a szomatopszichikus, a lelki-test és a testi-lelki kölcsönhatást, azt, hogy a test eseményei a pszichében is kifejezésre jutnak, és a psziché eseményei a testre is hatnak. Elég, ha csak Selyét, Bálintot és a genfi Tourniert említjük. Nem véletlen, hogy a hipertónia (magas vérnyomás) első szakaszát neurogén fázisnak nevezik, és az sem, hogy akinek megbetegszik a mája, depressziós lesz, s annak, aki urémia (húgyvérűség) felé halad vagy Addison kórban szenved, esetleg pajzsmirigye rendellenesen működik, betegsége következtében tökéletesen megváltozik a pszichés állapota.

Akit becsületében megsértünk, elpirul. Mi köze a mondatnak az arcszínhez? Miért vezet az állandó bosszankodás betegséghez? Miért van az, hogy egy énekesnőnek, akit kifütyülnek váratlanul megfájdul a torka, hogy a zongorista, ha nincs sikerélménye, s a gépírónő, ha fél a főnökétől, ínhüvelygyulladást kap? Nos, ha hallgat is a száj, kiáltanak a szervek, mert a léleknek organikus, szervi beszéde, nyelvezete is van. Lelki feszültségek, súlyos stressz hatások alatt, vagy után, csomókban hull ki a haj, vagy súlyos migrénes fejfájások jelentkeznek.
V. H. Peters mainzi pszichiáter és neurológus szerint a migrénes rohamok zöme pszichés gyökerű, szorongás, félelem váltja ki azokat. Ki gondolná, hogy az orr nyálkahártyái is megduzzadhatnak pszichés alapon? Az asztmatikus és allergiás megbetegedések zöme is lehet lelki eredetű. Kezdeti stádiumban ugyanis a pszichoszomatikus betegségek bizonytalan, úgynevezett "funkcionális zavarok" formájában jelentkeznek, s ezek hosszú ideig eltarthatnak. Az is elgondolkoztató, hogy nyelvünk így fejez ki egy-egy testi-lelki nyomorúságot: főnöke természetét igen szívére vette. Vagy: nem tudta lenyelni, "megemészteni". (S egyszer csak szívinfarktusa, strumája, vagy gyomorfekélye lett.) "Gyomromban a sok bánatot már eleget gyűrtem" írja Ady.
Ezért olyan fontos ma már, hogy a homo sapiens a maga testi-lelki egységében legyen homo pacienssé, s ne csak a szervei.
Amit a mai orvostudomány már tud, azt a zsoltáros több ezer évvel ezelőtt érezte, sőt le is írta pl. a 32. Zsoltár 1-5. versében. Ezt a zsoltárt egy neves pszichológus éppen ezért "pszichoanalitikus", Iélekelemző zsoltárnak nevezte el.

Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott,
vétke eltöröltetett.
Boldog az az ember,
akinek az Úr nem rója fel bűnét,
és nincs lelkében álnokság.
Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim,
egész nap jajgatnom kellett.

Míg hallgatott hűtlenségéről, s úgy tett, mintha mi sem történt volna. ami megbontotta a Rendet, addig:

... éjjel-nappal rám nehezedett kezed,
erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.

De meddig?
Addig, amíg:

Megvallottam neked vétkemet,
bűnömet nem takargattam.
Elhatároztam, hogy bevallom
hűtlenségemet az Úrnak,
és te, megbocsátottad bűnömet,
amit vétettem.

Amikor csontjai kiszáradásáról ír a zsoltáros, nem valamiféle csontbetegségről, ritkulás vagy kopás miatt érzett fájdalomról szól, hanem arról, hogy van a lélek felől a test felé ható fájdalom is. Míg a zsoltáros elnyomta hűtlenségét, vétkét, s úgy élt, mintha mi sem történt volna, testi fájdalmai jelentkeztek, s álmatlanság gyötörte, Amikor nem takargatja többé, hanem bevallja, bocsánatot kap az Úrtól, aki "körülveszi a menekülés örömével". (7. v.) Mai szóval: gyógyulni kezd.
Elképzelhető, hogy a zsoltáros Dávid itt - éppúgy, mint az 51. zsoltárban - Uriás feleségének, Betsabénak az elcsábítására, majd Uriás (a volt hadvezér) fondorlatos megölettetésére gondol, de Nátán próféta "lelkigondozására" és megrendítő hatására is visszaemlékezhet. Arra, hogy testi gyógyulása is akkor kezdődött el, s azzal, hogy bűneit megvallotta.

A bűnnek, a sorozatos hűtlenségnek van ilyen hatása.
Lassan - olykor hirtelen - megváltozik valami az életünkben, mintha szürke fátyol ereszkednék le elénk, elválasztva minket a többi embertől, magától az élettől. Nincs öröm, s céltalanná, értelmetlenné válnak a dolgok, sőt olykor az élet is. Vagy ízetlenné válik szánkban a falat, sem étel, sem ital nem esik jól és nem vágyunk az Ige után.
Lassan nyomasztóvá lesz minden. Orvosunktól gyógyszereket kérünk, szorongások és álmatlanság miatt, nappal pedig indokolatlanul ingerültek, mindenre felcsattanók vagyunk, betegnek érezzük magunkat. Hol itt, hol ott jelentkező fájdalmak gyötörnek, de ha orvoshoz megyünk, leleteink legtöbbször negatívak, mi magunk azonban "pozitívak", azaz mégiscsak betegek maradunk. Ilyenkor szoktak az orvosok pihenést, kikapcsolódást javasolni vagy beutalót adni. De bárhová megyünk, gyógyszereinkkel együtt önmagunkat is elvisszük, ezért aztán testi-lelki állapotunk csak átmenetileg, vagy semmit sem javul.
Mivel kezdődik a zsoltáros gyógyulása? Ő maga írja le. Mondhatnánk így is: írja ki. "Megvallottam neked vétkemet:" Nem "takargatja" többé. Az, amit eddig elnyomott önmaga és Isten előtt, elintéződik, és ennek eredménye bocsánat és gyógyulás. Így is igaz: Bocsánat, következésképpen a gyógyulás, a "menekülés öröme". Mert egészségessé válik egy széthullásban volt ember, aki magát betegnek érezte.

Pszichikus energiák

Nemcsak a lélektan, hanem az anyagról szerzett újabb ismereteink is segítenek a test-lélek egységét jobban megérteni. Ma már tudvalevő, hogy testünk. végső egységében már nem is anyag, hanem energia, és mint ilyen, voltaképpen történés. Tulajdonképpen minden szilárdnak tűnő test mozgó, lüktető, keringő részecskékből áll, s csak a szemünk látja szilárdnak.
A psziché is csak a pszichikus energiák jelentkezésekor érzékelhető, megfigyelhető. A mélylélektan kétféle pszichikus energiát ismer: a helyzetit és a mozgásit. Helyzeti energián azt az energiamennyiséget érti, amit születésünkkor magunkkal hozunk. Ki többet, ki kevesebbet. Selye János ezt adaptációs vagy életenergiának nevezi. Ezért beszélhetünk erőslelkű vagy gyönge idegzetű, hídmérleg- vagy patikamérleg-emberekről a hétköznapok nyelvén.
A velünk született helyzeti, illetve potenciális pszichikus energiából valamennyi meg akar valósulni és megvalósulás, aktivizálódás közben válik mozgási energiává.
Hogy az idézett 32. zsoltárnál maradjunk, mint példánál: amíg azt megírta, leírta, sőt saját nyomorúságát kiírta a zsoltáros, azalatt helyzeti energiája mozgási energiává vált, és zsoltárrá formálódott. Ez a pszichikus energiaátalakulás is felszabadítóan hatott vissza a zsoltárosra, sőt még ma is megmozgatja a nyitott szívvel olvasót.
Minden alkotás - egy gondolat, eszme, formába öntése -, legyen az esztergályozott mintadarab, vagy dráma, helyzeti pszichikus energiák mozgási energiává alakulásának eredménye is.
Befelé, a tudatalattiba is áramolhatnak ezek az energiák. Ha ez az áramlás huzamos és állandósul, de az energiák nem tudnak a tudatalattiból alkotó módon ki- és fölszabadulni, befelé robbanhatnak önpusztítóan, vagy kifelé: mást, a környezetet, a világot rombolva.
Előfordul, hogy valami nagy szerelem, gyász, szenvedély, aggodalom. irigység, gyűlölet, félelem, rejtett bűn igen sok pszichikus energiát köt le. Ha valakinek 100 egységnyi pszichikus energiája van, s abból 50 egység szükséges ahhoz, hogy titkát rejtegesse, magába fojtsa, a felfedezéstől való félelmét is leplezze, a megmaradó 50 egység már nem elég arra, hogy úgy végezze munkáját, mint addig. Fáradékonnyá, szétszórttá válik, sőt védtelenebbé a testi fertőzésekkel szemben is.
Valamiféle lappangó betegsége is fellobbanhat.
Konkrét példát mondunk. Egy csinos, szép fiatal leánynál egymásután jelentkeznek a kérők. Mihelyt eljegyzi magát, minden tagja fájni kezd, alig tud járni, orvosilag megállapított súlyos sokízületi gyulladása van. Ezért elhalasztják az esküvőt. Ezután hamarosan meggyógyul. Később megszereti egy másik fiatalember, az is megkéri, és kezdődik az egész elölről. Amikor ez már harmadszor fordul elő, belgyógyásza és reumatológusa pszichiáterhez küldi a lányt, aki őszintén megnyilatkozik az új orvosnak, aki azért nemcsak ízületeit nézi, hanem az egész embert. Kiderül, hogy a fiatal leány olyan családban él, ahol kora gyermekkorától kezdve azt hallja: mi csak a gyerekek kedvéért, maradunk együtt, de ha felnőnek, elválunk. Lelke mélyén ez a lány attól félt, hogy ilyen lesz az ő házassága is. Ez a félelme produkálta a sokízületi gyulladást, hogy ne kelljen férjhez mennie. Amikor a lélekbúvár ezt a komplexust kiemelte a lelkéből - mert ki lehet -, és tudatosította a fiatal nőben, miről is van szó, mitől és miért félt, a negyedik kérőhöz férjhez ment, négy gyereket szült, s boldog a házasságában.
Nem véletlen, hogy ma már betegének nemcsak a leleteit igyekszik összerakni a jó orvos, hanem az egész embert vizsgálja, figyeli. Sőt nemcsak az érdekli, hogy milyen betegség gyűrte le, hanem az is, hogy miért éppen akkor betegedett meg. A háttér földerítése közben kiderülhet pl. hogy a beteg vastagbélhurutja pszichés eredetű. A "lélek tükre" nemcsak a szem, hanem a vastagbél is lehet. A gyógyítást pedig család- vagy házasság-terápiával kell összekapcsolnia a mindenre figyelő, jó orvosnak. Esetleg munkahely változtatást kell tanácsolnia, s legtöbbször nem is páciense munkája, hanem annak munkatársaihoz való viszonya miatt. A gyógyszeres gyógykezelés önmagában nem elég; sok esetben fel kell szabadítani a lekötött pszichikus energiákat is, hogy a gyógyulás belülről, és minden vonalon megkezdődhessék.
Ismét mai példát említünk. Az utóbbi két évtizedben sajátos kísérletek folynak Kanadában és Ausztráliában. Egészen más ott az orvosi hozzáállás a súlyos betegekhez, mint általában Délkelet-Európában. Ha ott valakinél tumor jelentkezik, de nem biztos még, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú, ezt közlik az illetővel. Már csak azért is, hogy készüljön fel, rendezze a dolgait, ha valóban súlyos baja volna. Ott ez a felfogás. És megkérdezik a beteget, óhajtja-e, hogy olyan új módszerrel próbálják meggyógyítani, amelynek a sikeréről nincs még teljes bizonyosságuk. Két dolog elgondolkoztatja: az egyik, hogy a megkérdezettek több mint 60 %-a azt feleli: nem, nem óhajtják, hagyják őket békében. Így talán jobban érthető, miért kérdezi meg Jézus a bethesdai beteget: akarsz-e meggyógyulni? Sokan azt mondják erre ma, hogy nem. És az is kiderült, miért nem. Mert úgy érzik: nincs nekem senkim. "Nincs emberem" így írja a Biblia a bethesdai válaszát is. A betegek 30-40%-a azt mondja Kanadában: igen, szeretnénk, nem bánjuk, csináljanak velünk, amit akarnak.
Nos, mit csinálnak? Lefényképezik azt a bizonyos, gyanús, kis homályos részt a tüdőben, gyomorban és melléteszik az egészséges tüdőnek vagy gyomornak a fényképét. Majd felszólítják a beteget, hogy heteken, hónapokon keresztül nézze a tiszta képet: az egészséges, ép tüdőt, vagy gyomrot. Nagyon koncentrálja a figyelmét erre, s minden erejét összeszedve, csak az egészséges testrészre gondoljon. Ha hivő, akkor imádkozzék, kérje az Urat. - Nem hivő? Akkor higgyen a saját akarata és összpontosított figyelme szuggesztív erejében és próbálja megjavítani ő maga testében a betegséget, a homályos foltot. Az eddigi kísérletek szerint 85 %-a meggyógyul azoknak, akik ezt vállalták.
A mélylélektan arra a következtetésre jutott, hogy pszichikus energiáinknak csak 20-40%-át használjuk fel egy hosszú életen át, a többit még (vagy már?) nem tudjuk bevetni, ezért kárba vész.
Ha ez így van, Jézus némely csodás tettét talán meg is érthetjük. Hogy azt mondta a bénának: "Megbocsáttattak a bűneid", "Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!" - és az hazament, vagy a sorvadt kezűnek: "Nyújtsd ki a kezedet! Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze". Jézus felszabadította - mintegy felrobbantotta ezeknek az embereknek a tartalék pszichikus energiáit, amelyek szétáradva tüstént gyógyítottak. Ami az emberben végbemehetett, az legalább valamelyest így érthető. De hogyan tette ezt Jézus? Ez a csoda maga Jézus. Ő a CSODA, aki hozzá tudott férni a psziché általunk hozzáférhetetlen tartalékaihoz.
Ma is Ő a csoda, mert ma is megteheti és meg is teszi hogy valakit így gyógyít meg, felszabadítva annak pszichikus energiáit.
Ezt sok Jézusban hivő ember megtapasztalta már anélkül, hogy felszabadulása, gyógyulása menetét, hogyanjait értette volna.
Itt kellene elgondolkoznunk: ha pszichénknek szinte alig felmérhető tartalékaihoz hozzáférhetnénk s felhasználhatnánk, mi mindenre lehetnénk képesek!
Egyik sajátos bizonyítéka ennek az a kísérlet is, amit a Harvard-egyetemen végeztek az ún. placebo (a latin: tetszik igéből) tablettákkal, különböző színű, de semmiféle gyógyszert nem tartalmazó orvosság-utánzatokkal. Ezek a tabletták igen gyakran azt a gyógyító hatást váltották ki, amit az orvos betegének előre megígért arra az esetre, ha a "gyógyszert" rendszeresen szedi. De csak akkor következett be a gyógyulás, ha a betegnek teljes bizalma volt orvosához, hitt benne, és az orvos is hitt a gyógykezelésében. Tehát olyan esetben még a placebo is gyógyíthat, amikor az orvos hivatástudata, őszinte emberszeretete, a beléje vetett bizalom és a beteg gyógyulási vágya találkozik, mert ott "pszichoterápiás erőtér" keletkezhet.
Nem erre céloz-e Jézus, amikor azt mondja: "Legyen a ti hitetek szerint!". Ez egyben azt is jelenti, hogy annak mértéke, nagysága, vagy éppen hiánya szerint.
Milyen különös, ha Selye János mondja könyvében:

Harcolj mindig, ha a cél nemes,
De ne állj ellen, ha nem érdemes.

elhisszük neki, hogy jót ajánl, s megértjük, hogy stresszsorozatoktól, súlyos testi-lelki betegségektől óv minket. Ha azonban Jézus mondja: "Ne szálljatok szembe a gonosszal", akkor csak afféle érthetetlen erkölcsi követelménynek véljük Jézus szavát.
A Hegyi beszédben adott további tanácsait és a bajokat, amelyektől védeni akar minket Jézus (kissé kihegyezve), akár így is szembeállíthatnánk :
Odatartott másik arc - vagy gyomorpanaszok.
Odaadott ruhadarabok - vagy asztmás rohamok.
Önkéntes második mérföld - vagy kényszerneurózis.
Vissza nem kért kölcsön - vagy szívidegesség.
Imák üldözőinkért - vagy üldözési mánia.
Megbocsátás "hetvenszer hétszer is"- vagy hetvenhét nap kórházi ágyon.
Az ellentétek fölcserélhetők, enyhíthetők, vagy súlyosbíthatók, de túl sok variáció nincs.
Hogy is mondja Jézus? "Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?" Nos, mi a jutalmunk? (Mi az, ami már előleg a jutalomból?)
Békesség Istennel, embertársaimmal s önmagammal - és egészség. Vagy: Békétlenség, minden vonalon, és lelkibetegségek, panaszok sorozata.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #7 Dátum: 2013. December 18. - 10:06:50
 Amit mindenki megért

(Fil 2,10–11)

Összekuporodva ült már vagy fél napja a koncentrációs tábor egyik sarkában. A csúcsok felől havas szél fútt, de már nem fázott. Már fázni sem tudott. Tétován bámult maga elé. Zsákrongyba csavart, mállott cipőjét nézte, de nem látta. Körülötte csonttá soványodott alakok ölelgették a felszabadító katonákat. Friss ételszag csapta meg. Nagyot nyelt, szájában összefutott a nyál, de nem volt ereje, hogy fölkeljen. Hazagondolt. Vajon élnek-e? Mi van templomával? Gyülekezetével? Otthonával, ahonnan percek alatt kellett eljönnie azon a nyirkos éjjelen. Kiskabátban. Búcsú nélkül.

Lába előtt két másik rongycsomó állt meg. Nem volt ereje, hogy fölnézzen.

– Herr… Sie sind Pfarrer, nicht wahr?

Nem sokat tudott németül, de ezt megértette. Hogy ő lelkész-e? Tétován felnézett. Egy volt osztrák miniszter állt előtte szakállasan, soványan, aszottan, rongyokban. Igen. Lelkész… az volt… vagy ezer éve… az Alföldön… Abban a nagy faluban… addig a lidérces éjszakáig… De csak ennyit mondott:

– Jawohl.

– Akkor jöjjön – magyarázta fogolytársa –, egy lengyel barátunk éppen a szabadulás órájában halt meg. El kellene temetni. Eddig csak éppen elkaparták, aki már nem bírta tovább. Ezen a temetésen végre pap is legyen.

A lelkész végignézett rongyain, piszkos kezén. Az osztrák elértette:

– Nem baj. Ilyen lesz a gyülekezet is.

Tétován állt meg a gödör előtt. A friss hanton zsákba varrt test pihent.

A sír körül néhány egyenruha és sok-sok szakállas, aszott arc. Ők is „egyenruhában”. Mindnyájan egyformák, lengyelek, magyarok, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák s ki tudja, még hány náció: az elkínzottság, a nélkülözés, az éhség egyenruhájában.

Kezét összekulcsolta:

– Kegyelem néktek, és békesség az Istentől, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.

Mit is mondjon… mit is mondjon? Itt, itt… több száz kilométerre hazájától – itt, éppen itt? Hiszen alig van, aki érti. Nyolcan, tízen se, hiszen ő csak magyarul beszél.

– Atyám! Te tudod, mit érzünk mindnyájan… nem tudjuk szavakba foglalni… és nem tudjuk talán soha… Légy áldott, hogy könyörültél rajtunk, köszönjük, hogy irgalmaztál nekünk… Hazatart ez a lélek… bocsásd meg bűneit… és azokét… azokét is, akik nem tudták, mit cselekedtek vele… velünk…

Fölnézett.

Aszott, merev arcok nézték a sírt, vagy túlmeredtek a havas csúcsokon, túl a túlon, túl mindenen, üveges, dúlt szemekkel. Szörnyű panoptikum!

…Uram, irgalmas voltál ehhez az emberhez, hogy hazahívtad, hogy felszabadítottad… Úr Jézus Krisztus… könyörülj és irgalmazz neki, nekünk…

Úr Jézus Krisztus…

Az arcok megrezzentek…

– Ne hagyd ezt az árva, beteg, esett népet, Jézus Krisztus.

Néhányan térdre zökkentek. Csontjuk koppant a fagyos földön. Az ukránok mélyen meghajoltak, és háromszor keresztet vetettek.

Úr Jézus Krisztus…

Ezt mindnyájan értették, lengyelek, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák és minden náció.

A szakállas, mosdatlan arcokon nehéz könnycseppek gördültek végig.

A pap vacogva, dideregve már-már csak ezt az egy nevet mondogatta, szinte öntudatlanul:

– Jézus Krisztus, Úr Jézus Krisztus…

Valaki sírni kezdett, nehéz, fölcsukló férfisírással.

Jézus Krisztus… Jézus Krisztus…

Már nem is volt emberi hangja, inkább csak nyögdelte.

– Oh ma mère! – sírt fel egy francia.

Már mindenki térdelt. Hogy térdeltek!

Csak a katonák álltak még feszesen. Feszesen és homályos szemmel.

Jézus… Jézus Krisztus – kongott a pap hangja…

Az egyik katona letérdelt. Aztán a többiek is. Megrendülten és felszabadultan.

Ha látták ezt az angyalok, és látták, ha érezték a föld alatt valók, és érezniük kellett a föld alatt valóknak is, beteljesült Pál szava: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére.

Ott is.

Itt is.

Akkor is.

Most is.

Mindörökké.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #8 Dátum: 2013. December 20. - 15:25:12
 Gyökössy Endre: A lélek és a test kölcsönhatása

 

A testnek és a léleknek azt a kettősségét, dualizmusát, amit még ma is sok vallásos ember hisz és hirdet, a Biblia nem tanítja.
Az, hogy a test a lélek börtöne, amelyből a lélek, mint pillangó röppen majd ki, nem bibliai, hanem platóni, később gnosztikus gondolat. Innen került a keresztény gondolkodásba az, hogy a test mindenestől rossz, a lélek pedig jó és tiszta.
Ezzel szemben Pál apostol egyszer a Szentlélek templomának nevezi a testet, másszor pedig arra bíztatja a korinthusiakat, hogy testükben dicsőítsék az Istent. Sőt okos (logikus) istentiszteletnek azt nevezi, amikor odaszánjuk testünket élő, szent áldozatul Istennek.
Vagy nem a lélek és a test szoros együttesére, kölcsönhatására céloz-e János Ill. levele második versében, amikor ezt írja Gájusznak: "Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek?" Akkor írja ezt a levél írója. amikor három dolgot biztosan tudhat Gájuszról:
1. Nehéz, üldözéses időkben él.
2. Nem egészen egészséges.
3. Lelkileg tökéletesen rendben van.
Ez a későbbi sorokból kitűnik:

A nagy teológusok közül Barth Károlyt idézzük, aki azt mondta: "A Biblia mindig az élő test lelkéről, vagy az élő lélek testéről beszél, tanít: megelevenített testről, vagy testtel rendelkező lélekről. Mindig a kettőről együtt."
Ezt a bibliai igazságot a lélektan és a természettudomány ma már együtt igazolja.

Mi a lélek?

Adható-e erre a kérdésre pontos, és tudományosan is helytálló meghatározást tartalmazó válasz? Bár nem a pásztorálpszichológus feladata a lélek dogmatikai megfogalmazása, hanem a gyógyítása, hadd idézzük Helmut Barz neurológust, zürichi pszichiátert: "A lélekről nemcsak anyagtalansága miatt nem tudunk pontos meghatározást adni; hanem azért sem, mert nem a test lokalizálható helyhez köthető része, mégis a testben vagy azon át jelentkezik. Együtt van a testtel, de ezt az egységet rendkívül bonyolult polaritásként ellentétességnek kell felfognunk, amelynek feszültségében él, és válik személyiséggé az ember. Minden hasonlat sántít, az enyém is: állítom, hogy semmiféle zongoraszonáta sem csendülhet fel jól hangolt zongora nélkül, mégis, ugyan kinek jutna eszébe, hogy a szonátát a hangszer produktumának tekintse?"

V. E. Frankl neves osztrák professzort felkereste egy fiatal orvos, aki meg volt győződve arról, hogy a lelki betegségek zöme gyógyítható, csak megfelelő módon kell adagolni a lítiumot, adrenalint, pszichofarmakonokat, tehát a megfelelő gyógyszerekkel. Ezek segítségével - vélte a látogató - helyreáll a psziché egyensúlya, hiszen a lélek nem egyéb, mint az agy, az idegrendszer és különböző hormonok együttese. Erről azonban saját szemével is meg akart győződni, ezért - közölve a professzorral, hogy a teljes igazságot keresi - kérte, mikroszkópon mutassa meg neki az agyban a lelket. Frankl megkérdezte, vajon testi vagy lelki természetű vágy ösztönzi erre a kutatásra? Nyilván lelki, válaszolt az orvos. És azt hiszi, hogy ezt a vágyat én megtudom találni, ki tudom mutatni az ön agyában? Ahogy az elektromosság több, mint a vezetékek, motorok, biztosítékok stb. együttese, ugyanúgy a lélek is több, mint az idegrendszer, az agy, a lítium-szint, az adrenalin, vagy a mellékvesehormonok együttvéve. A lélek valami egészen más, - mondta Frankl.
A lélektan egyébként egyre nyomatékosabban tanítja a pszichoszomatikus és a szomatopszichikus, a lelki-test és a testi-lelki kölcsönhatást, azt, hogy a test eseményei a pszichében is kifejezésre jutnak, és a psziché eseményei a testre is hatnak. Elég, ha csak Selyét, Bálintot és a genfi Tourniert említjük. Nem véletlen, hogy a hipertónia (magas vérnyomás) első szakaszát neurogén fázisnak nevezik, és az sem, hogy akinek megbetegszik a mája, depressziós lesz, s annak, aki urémia (húgyvérűség) felé halad vagy Addison kórban szenved, esetleg pajzsmirigye rendellenesen működik, betegsége következtében tökéletesen megváltozik a pszichés állapota.

Akit becsületében megsértünk, elpirul. Mi köze a mondatnak az arcszínhez? Miért vezet az állandó bosszankodás betegséghez? Miért van az, hogy egy énekesnőnek, akit kifütyülnek váratlanul megfájdul a torka, hogy a zongorista, ha nincs sikerélménye, s a gépírónő, ha fél a főnökétől, ínhüvelygyulladást kap? Nos, ha hallgat is a száj, kiáltanak a szervek, mert a léleknek organikus, szervi beszéde, nyelvezete is van. Lelki feszültségek, súlyos stressz hatások alatt, vagy után, csomókban hull ki a haj, vagy súlyos migrénes fejfájások jelentkeznek.
V. H. Peters mainzi pszichiáter és neurológus szerint a migrénes rohamok zöme pszichés gyökerű, szorongás, félelem váltja ki azokat. Ki gondolná, hogy az orr nyálkahártyái is megduzzadhatnak pszichés alapon? Az asztmatikus és allergiás megbetegedések zöme is lehet lelki eredetű. Kezdeti stádiumban ugyanis a pszichoszomatikus betegségek bizonytalan, úgynevezett "funkcionális zavarok" formájában jelentkeznek, s ezek hosszú ideig eltarthatnak. Az is elgondolkoztató, hogy nyelvünk így fejez ki egy-egy testi-lelki nyomorúságot: főnöke természetét igen szívére vette. Vagy: nem tudta lenyelni, "megemészteni". (S egyszer csak szívinfarktusa, strumája, vagy gyomorfekélye lett.) "Gyomromban a sok bánatot már eleget gyűrtem" írja Ady.
Ezért olyan fontos ma már, hogy a homo sapiens a maga testi-lelki egységében legyen homo pacienssé, s ne csak a szervei.
Amit a mai orvostudomány már tud, azt a zsoltáros több ezer évvel ezelőtt érezte, sőt le is írta pl. a 32. Zsoltár 1-5. versében. Ezt a zsoltárt egy neves pszichológus éppen ezért "pszichoanalitikus", Iélekelemző zsoltárnak nevezte el.

Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott,
vétke eltöröltetett.
Boldog az az ember,
akinek az Úr nem rója fel bűnét,
és nincs lelkében álnokság.
Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim,
egész nap jajgatnom kellett.

Míg hallgatott hűtlenségéről, s úgy tett, mintha mi sem történt volna. ami megbontotta a Rendet, addig:

... éjjel-nappal rám nehezedett kezed,
erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.

De meddig?
Addig, amíg:

Megvallottam neked vétkemet,
bűnömet nem takargattam.
Elhatároztam, hogy bevallom
hűtlenségemet az Úrnak,
és te, megbocsátottad bűnömet,
amit vétettem.

Amikor csontjai kiszáradásáról ír a zsoltáros, nem valamiféle csontbetegségről, ritkulás vagy kopás miatt érzett fájdalomról szól, hanem arról, hogy van a lélek felől a test felé ható fájdalom is. Míg a zsoltáros elnyomta hűtlenségét, vétkét, s úgy élt, mintha mi sem történt volna, testi fájdalmai jelentkeztek, s álmatlanság gyötörte, Amikor nem takargatja többé, hanem bevallja, bocsánatot kap az Úrtól, aki "körülveszi a menekülés örömével". (7. v.) Mai szóval: gyógyulni kezd.
Elképzelhető, hogy a zsoltáros Dávid itt - éppúgy, mint az 51. zsoltárban - Uriás feleségének, Betsabénak az elcsábítására, majd Uriás (a volt hadvezér) fondorlatos megölettetésére gondol, de Nátán próféta "lelkigondozására" és megrendítő hatására is visszaemlékezhet. Arra, hogy testi gyógyulása is akkor kezdődött el, s azzal, hogy bűneit megvallotta.

A bűnnek, a sorozatos hűtlenségnek van ilyen hatása.
Lassan - olykor hirtelen - megváltozik valami az életünkben, mintha szürke fátyol ereszkednék le elénk, elválasztva minket a többi embertől, magától az élettől. Nincs öröm, s céltalanná, értelmetlenné válnak a dolgok, sőt olykor az élet is. Vagy ízetlenné válik szánkban a falat, sem étel, sem ital nem esik jól és nem vágyunk az Ige után.
Lassan nyomasztóvá lesz minden. Orvosunktól gyógyszereket kérünk, szorongások és álmatlanság miatt, nappal pedig indokolatlanul ingerültek, mindenre felcsattanók vagyunk, betegnek érezzük magunkat. Hol itt, hol ott jelentkező fájdalmak gyötörnek, de ha orvoshoz megyünk, leleteink legtöbbször negatívak, mi magunk azonban "pozitívak", azaz mégiscsak betegek maradunk. Ilyenkor szoktak az orvosok pihenést, kikapcsolódást javasolni vagy beutalót adni. De bárhová megyünk, gyógyszereinkkel együtt önmagunkat is elvisszük, ezért aztán testi-lelki állapotunk csak átmenetileg, vagy semmit sem javul.
Mivel kezdődik a zsoltáros gyógyulása? Ő maga írja le. Mondhatnánk így is: írja ki. "Megvallottam neked vétkemet:" Nem "takargatja" többé. Az, amit eddig elnyomott önmaga és Isten előtt, elintéződik, és ennek eredménye bocsánat és gyógyulás. Így is igaz: Bocsánat, következésképpen a gyógyulás, a "menekülés öröme". Mert egészségessé válik egy széthullásban volt ember, aki magát betegnek érezte.

Pszichikus energiák

Nemcsak a lélektan, hanem az anyagról szerzett újabb ismereteink is segítenek a test-lélek egységét jobban megérteni. Ma már tudvalevő, hogy testünk. végső egységében már nem is anyag, hanem energia, és mint ilyen, voltaképpen történés. Tulajdonképpen minden szilárdnak tűnő test mozgó, lüktető, keringő részecskékből áll, s csak a szemünk látja szilárdnak.
A psziché is csak a pszichikus energiák jelentkezésekor érzékelhető, megfigyelhető. A mélylélektan kétféle pszichikus energiát ismer: a helyzetit és a mozgásit. Helyzeti energián azt az energiamennyiséget érti, amit születésünkkor magunkkal hozunk. Ki többet, ki kevesebbet. Selye János ezt adaptációs vagy életenergiának nevezi. Ezért beszélhetünk erőslelkű vagy gyönge idegzetű, hídmérleg- vagy patikamérleg-emberekről a hétköznapok nyelvén.
A velünk született helyzeti, illetve potenciális pszichikus energiából valamennyi meg akar valósulni és megvalósulás, aktivizálódás közben válik mozgási energiává.
Hogy az idézett 32. zsoltárnál maradjunk, mint példánál: amíg azt megírta, leírta, sőt saját nyomorúságát kiírta a zsoltáros, azalatt helyzeti energiája mozgási energiává vált, és zsoltárrá formálódott. Ez a pszichikus energiaátalakulás is felszabadítóan hatott vissza a zsoltárosra, sőt még ma is megmozgatja a nyitott szívvel olvasót.
Minden alkotás - egy gondolat, eszme, formába öntése -, legyen az esztergályozott mintadarab, vagy dráma, helyzeti pszichikus energiák mozgási energiává alakulásának eredménye is.
Befelé, a tudatalattiba is áramolhatnak ezek az energiák. Ha ez az áramlás huzamos és állandósul, de az energiák nem tudnak a tudatalattiból alkotó módon ki- és fölszabadulni, befelé robbanhatnak önpusztítóan, vagy kifelé: mást, a környezetet, a világot rombolva.
Előfordul, hogy valami nagy szerelem, gyász, szenvedély, aggodalom. irigység, gyűlölet, félelem, rejtett bűn igen sok pszichikus energiát köt le. Ha valakinek 100 egységnyi pszichikus energiája van, s abból 50 egység szükséges ahhoz, hogy titkát rejtegesse, magába fojtsa, a felfedezéstől való félelmét is leplezze, a megmaradó 50 egység már nem elég arra, hogy úgy végezze munkáját, mint addig. Fáradékonnyá, szétszórttá válik, sőt védtelenebbé a testi fertőzésekkel szemben is.
Valamiféle lappangó betegsége is fellobbanhat.
Konkrét példát mondunk. Egy csinos, szép fiatal leánynál egymásután jelentkeznek a kérők. Mihelyt eljegyzi magát, minden tagja fájni kezd, alig tud járni, orvosilag megállapított súlyos sokízületi gyulladása van. Ezért elhalasztják az esküvőt. Ezután hamarosan meggyógyul. Később megszereti egy másik fiatalember, az is megkéri, és kezdődik az egész elölről. Amikor ez már harmadszor fordul elő, belgyógyásza és reumatológusa pszichiáterhez küldi a lányt, aki őszintén megnyilatkozik az új orvosnak, aki azért nemcsak ízületeit nézi, hanem az egész embert. Kiderül, hogy a fiatal leány olyan családban él, ahol kora gyermekkorától kezdve azt hallja: mi csak a gyerekek kedvéért, maradunk együtt, de ha felnőnek, elválunk. Lelke mélyén ez a lány attól félt, hogy ilyen lesz az ő házassága is. Ez a félelme produkálta a sokízületi gyulladást, hogy ne kelljen férjhez mennie. Amikor a lélekbúvár ezt a komplexust kiemelte a lelkéből - mert ki lehet -, és tudatosította a fiatal nőben, miről is van szó, mitől és miért félt, a negyedik kérőhöz férjhez ment, négy gyereket szült, s boldog a házasságában.
Nem véletlen, hogy ma már betegének nemcsak a leleteit igyekszik összerakni a jó orvos, hanem az egész embert vizsgálja, figyeli. Sőt nemcsak az érdekli, hogy milyen betegség gyűrte le, hanem az is, hogy miért éppen akkor betegedett meg. A háttér földerítése közben kiderülhet pl. hogy a beteg vastagbélhurutja pszichés eredetű. A "lélek tükre" nemcsak a szem, hanem a vastagbél is lehet. A gyógyítást pedig család- vagy házasság-terápiával kell összekapcsolnia a mindenre figyelő, jó orvosnak. Esetleg munkahely változtatást kell tanácsolnia, s legtöbbször nem is páciense munkája, hanem annak munkatársaihoz való viszonya miatt. A gyógyszeres gyógykezelés önmagában nem elég; sok esetben fel kell szabadítani a lekötött pszichikus energiákat is, hogy a gyógyulás belülről, és minden vonalon megkezdődhessék.
Ismét mai példát említünk. Az utóbbi két évtizedben sajátos kísérletek folynak Kanadában és Ausztráliában. Egészen más ott az orvosi hozzáállás a súlyos betegekhez, mint általában Délkelet-Európában. Ha ott valakinél tumor jelentkezik, de nem biztos még, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú, ezt közlik az illetővel. Már csak azért is, hogy készüljön fel, rendezze a dolgait, ha valóban súlyos baja volna. Ott ez a felfogás. És megkérdezik a beteget, óhajtja-e, hogy olyan új módszerrel próbálják meggyógyítani, amelynek a sikeréről nincs még teljes bizonyosságuk. Két dolog elgondolkoztatja: az egyik, hogy a megkérdezettek több mint 60 %-a azt feleli: nem, nem óhajtják, hagyják őket békében. Így talán jobban érthető, miért kérdezi meg Jézus a bethesdai beteget: akarsz-e meggyógyulni? Sokan azt mondják erre ma, hogy nem. És az is kiderült, miért nem. Mert úgy érzik: nincs nekem senkim. "Nincs emberem" így írja a Biblia a bethesdai válaszát is. A betegek 30-40%-a azt mondja Kanadában: igen, szeretnénk, nem bánjuk, csináljanak velünk, amit akarnak.
Nos, mit csinálnak? Lefényképezik azt a bizonyos, gyanús, kis homályos részt a tüdőben, gyomorban és melléteszik az egészséges tüdőnek vagy gyomornak a fényképét. Majd felszólítják a beteget, hogy heteken, hónapokon keresztül nézze a tiszta képet: az egészséges, ép tüdőt, vagy gyomrot. Nagyon koncentrálja a figyelmét erre, s minden erejét összeszedve, csak az egészséges testrészre gondoljon. Ha hivő, akkor imádkozzék, kérje az Urat. - Nem hivő? Akkor higgyen a saját akarata és összpontosított figyelme szuggesztív erejében és próbálja megjavítani ő maga testében a betegséget, a homályos foltot. Az eddigi kísérletek szerint 85 %-a meggyógyul azoknak, akik ezt vállalták.
A mélylélektan arra a következtetésre jutott, hogy pszichikus energiáinknak csak 20-40%-át használjuk fel egy hosszú életen át, a többit még (vagy már?) nem tudjuk bevetni, ezért kárba vész.
Ha ez így van, Jézus némely csodás tettét talán meg is érthetjük. Hogy azt mondta a bénának: "Megbocsáttattak a bűneid", "Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!" - és az hazament, vagy a sorvadt kezűnek: "Nyújtsd ki a kezedet! Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze". Jézus felszabadította - mintegy felrobbantotta ezeknek az embereknek a tartalék pszichikus energiáit, amelyek szétáradva tüstént gyógyítottak. Ami az emberben végbemehetett, az legalább valamelyest így érthető. De hogyan tette ezt Jézus? Ez a csoda maga Jézus. Ő a CSODA, aki hozzá tudott férni a psziché általunk hozzáférhetetlen tartalékaihoz.
Ma is Ő a csoda, mert ma is megteheti és meg is teszi hogy valakit így gyógyít meg, felszabadítva annak pszichikus energiáit.
Ezt sok Jézusban hivő ember megtapasztalta már anélkül, hogy felszabadulása, gyógyulása menetét, hogyanjait értette volna.
Itt kellene elgondolkoznunk: ha pszichénknek szinte alig felmérhető tartalékaihoz hozzáférhetnénk s felhasználhatnánk, mi mindenre lehetnénk képesek!
Egyik sajátos bizonyítéka ennek az a kísérlet is, amit a Harvard-egyetemen végeztek az ún. placebo (a latin: tetszik igéből) tablettákkal, különböző színű, de semmiféle gyógyszert nem tartalmazó orvosság-utánzatokkal. Ezek a tabletták igen gyakran azt a gyógyító hatást váltották ki, amit az orvos betegének előre megígért arra az esetre, ha a "gyógyszert" rendszeresen szedi. De csak akkor következett be a gyógyulás, ha a betegnek teljes bizalma volt orvosához, hitt benne, és az orvos is hitt a gyógykezelésében. Tehát olyan esetben még a placebo is gyógyíthat, amikor az orvos hivatástudata, őszinte emberszeretete, a beléje vetett bizalom és a beteg gyógyulási vágya találkozik, mert ott "pszichoterápiás erőtér" keletkezhet.
Nem erre céloz-e Jézus, amikor azt mondja: "Legyen a ti hitetek szerint!". Ez egyben azt is jelenti, hogy annak mértéke, nagysága, vagy éppen hiánya szerint.
Milyen különös, ha Selye János mondja könyvében:

Harcolj mindig, ha a cél nemes,
De ne állj ellen, ha nem érdemes.

elhisszük neki, hogy jót ajánl, s megértjük, hogy stresszsorozatoktól, súlyos testi-lelki betegségektől óv minket. Ha azonban Jézus mondja: "Ne szálljatok szembe a gonosszal", akkor csak afféle érthetetlen erkölcsi követelménynek véljük Jézus szavát.
A Hegyi beszédben adott további tanácsait és a bajokat, amelyektől védeni akar minket Jézus (kissé kihegyezve), akár így is szembeállíthatnánk :
Odatartott másik arc - vagy gyomorpanaszok.
Odaadott ruhadarabok - vagy asztmás rohamok.
Önkéntes második mérföld - vagy kényszerneurózis.
Vissza nem kért kölcsön - vagy szívidegesség.
Imák üldözőinkért - vagy üldözési mánia.
Megbocsátás "hetvenszer hétszer is"- vagy hetvenhét nap kórházi ágyon.
Az ellentétek fölcserélhetők, enyhíthetők, vagy súlyosbíthatók, de túl sok variáció nincs.
Hogy is mondja Jézus? "Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?" Nos, mi a jutalmunk? (Mi az, ami már előleg a jutalomból?)
Békesség Istennel, embertársaimmal s önmagammal - és egészség. Vagy: Békétlenség, minden vonalon, és lelkibetegségek, panaszok sorozata.





Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #9 Dátum: 2013. December 28. - 18:17:52
Gyökössy Endre: Recept

- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- „A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát…, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit meg-tennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csat-lakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket…
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szerete-téről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szo-báját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja… Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pe-dig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Va-sárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifeje-zést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom…
Nem jött. Hetekig nem jött…
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mos-tanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet…
Tessék.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #10 Dátum: 2014. Január 25. - 14:03:33

Gyökössy Endre: Tedd oda a kezed


   Isten soha nem fordított hátat az embernek, ennek mindig az ellenkezője történik. Nem a hitetlenség az emberiség igazi problémája, hanem az, hogy kételyeire nem jó helyen keresi a feleletet. Vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem keresi. Tamásnak sem tett Jézus szemrehányást, hitetlensége miatt. Mi több éppen (csak) őmiatta jelent meg ismét a tanítványok között.

Elolvasásra: Jn 20, 24-29

Egy humán tudományokkal foglalkozó kis szakközösségben nemrégen a halálról esett szó: pszichiáterek, pszichológusok, demográfusok, szociológusok, pedagógusok, teológusok voltak együtt szép számmal. Főképpen a meghalás kérdése körül forgott a beszélgetés, az eutanázia vetődött fel, a kegyes halál. Meddig mehet el az orvos, meddig a gyógyítás, honnan számít már kínzásnak - erről folyt a beszélgetés. Azután más kérdések vetődtek fel: egy híres könyv adatai az onnan túlról visszajöttek vallomásairól. Valaki a halál utáni életről szólt, mire egy jelenlévő fanyarul megjegyezte, hogy arról ne beszéljünk, onnan még nem jött vissza senki.

Egy neves jó orvosasszony csöndesen megszólalt: - De igen, Jézus Krisztus visszajött onnan.

Gyermekkoromban úgy mondták, mintha angyal repült volna át felettünk - olyan csönd támadt, és valami különös módon az egész légkör megváltozott! Hirtelen úgy éreztem, Ő most Valóban megjelent közöttünk. És Ő változtatta meg az egész beszélgetés menetét, hangnemét, módját.

Már beszéltünk arról: Jézus nem azért jött, hogy mi szolgáljunk neki, hanem hogy Ő szolgáljon nekünk. A mi szolgálatunk csak hála-áldozat és viszontszolgálat lehet.

Nos, ha valamire megrendülve azt mondhatjuk, hogy ez aztán igazán Jézus-i szolgálat, akkor az a Húsvét, a feltámadás szolgálata. Amikor rádöbbentette a tanítványokat arra, hogy nem a halálé az utolsó szó, a halál nem pont, hanem kettőspont: életünk folytatása következik egy más dimenzióban. Hogy mekkora szolgálata volt ez Jézusnak, mi sem mutatja jobban, mint Pál ujjongó sorai: “Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a fullánkod?” (1Kor 15, 55). Pontos fordítás szerint hol a te centrumod, középpontod? Mintha Pál ezt mondaná: A halál nem központi kérdés többé számomra, hiszen élet van a halál után!

Csak Húsvét felől érthetjük meg valójában azt, hogyan tudták elszenvedni az iszonyatos vértanú-halált az első századok keresztényei. Bemasíroztak a cirkuszba, a vadállatok, az oroszlánok szájába, himnuszokat dalolva, mert egyszerűen tudták, hogy ők valamin csak átmennek, és utána következik az igazi élet, az örökké tartó, amelyért néhány órányi szenvedés nem túl nagy ár.

Ezzel a csodálatos szolgálattal szolgál nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus, hogy kivegye szívünkből a belénk oltott halálfélelmet, ami mindenkiben ott van; különben nem éreznénk fontosnak életünk védelmét.

De nézzük ezt a szolgálatot egy embernek, Tamásnak az életében, akit hitetlennek mondanak; én magamban bajbajutott hitű tanítványnak nevezem.

Tegyük szívünkre a kezünket: melyikünk az, akinek a hite még soha nem került bajba? Aki még soha nem kételkedett? Merem állítani, hogy az még nem érett keresztyén. Ugyanis az ember kételkedések sorozatán jut el a teljes hitre, abban edződik meg a hite, hogy újra és újra meg kell küzdenie. A Lélek küzd velünk érett hitünkért, felnőtt keresztyénségünkért. Az még csak gyerekes hit, amelyik nem kételkedik.

Nos, nézzük ezt a bajba jutott hitű tanítványt, ezt a Tamást, akiről külön történet szól! Jézus négyféle szolgálatát szeretném vele kapcsolatban felmutatni.

Az első az, hogy neki jelenik meg, ennek a bajba jutott hitű tanítványnak és nem például az ikertestvérének. A Bibliából tudjuk, hogy volt egy ikertestvére. Hát miért ne jelenhetett volna meg annak, mondván, hogy ez hitetlenkedik, ez kételkedik, az ikertestvérének megmutatom magam? Miért a tanítványoknak jelenik meg és nem Kajafásnak és nem Pilátusnak, nem a farizeusoknak, nem a szadduceusoknak, hanem az övéinek? Miért?

Figyeljünk csak: ez a Tamás, mondhatja bárki bárminek, azért jó helyen kételkedik. A tanítványok között. Ám kételkedjen valaki, küzdjön meg hitéért, érdemes azért megküzdeni, térdeinken is, de jó helyen kétel­kedjünk! Azt tapasztalom, hogy mihelyt valakinek kételyei támadnak, elmarad a hivő közösségből. Hát kételkedjék valaki, tegyen fel kérdéseket, a hívő testvéreknek, lelkipásztoroknak, de maradjon közöttünk, ahogy ez a Tamás. Aki jó helyen tesz fel kérdéseket, a tanítványoknak mondja el gondjait, problémáit, kételyeit, az átéli azt, ami a második pont, amivel szolgál neki Jézus: még egyszer megnyílik az ég. Csak Tamásért. A tanítványok már látták Jézust. Tamásért újra megnyílik az ég. Csodálatos dolog, hogy ilyen Jézusunk van, így tud szolgálni a Feltámadott, hogy valakiért újra megnyitja az eget és szól hozzá.

Valaki részt vett egy evangelizáción, egyetlenegy este, annak is csak a végén, mégis ujjongva mondta: - Egy mondat úgy szíven ütött, hogy úgy éreztem, minden eltűnik körülöttem, egyedül vagyok, már nem is az igehirdetővel, hanem Jézussal. - Hát ez az! Amikor egy valaki úgy érzi, hogy csak nekem szól, lehet, hogy másnak nem, ám nekem biztosan, nem is érdekes, hogy ki tolmácsolja: nekem Jézus üzen! Ez az, amikor valakinek megnyílik az ég! Amikor hirtelen úgy érzi, itt van az én Uram Jézus Krisztus, szólt hozzám, és másként megy ki a temp­lomból, mint ahogy bejött.

Ahogy szólt: “Békesség nektek!”, ez a békesség különösképpen most Tamásnak címződött: - Tamás, a te békességedért jöttem! - A mi Urunk Jézus Krisztus már sokszor odaállt valaki mellé, hogy annak békessége legyen.         

Megtörténhet akár ez ma is - Veled is.

A harmadik szolgálata az, hogy nem Tamás nyújtja ki a kezét Jézus felé, hanem Jézus nyújtja ki a kezét Tamás felé. Sehol nincs a Bibliában, hogy Tamás valóban végigtapogatta volna Jézus sebeit. Jézus felétárja kezét és megmutatja a sebeit. Jézus közeledik Tamás felé és nem Tamás érintgeti Jézust. Jézus Lénye ott és mindig, most is és szüntelenül sugárzik. Aki úgy érzi, Vele beszél, annak nem kell megérintenie.

Egy valamit tesz Tamás - és ezt gyakran tegyük meg mi is -, térdre esik. Nincs benne ugyan a szövegben, de nem tudom másképp elképzelni, minthogy ezt csak térden lehet elmondani! Nagyon a térdeinken, hogy: “Én Uram és én Istenem!”

Jézussal kapcsolatban először mondja ki ezt a szót egy tanítvány a bibliában, hogy “én Istenem”. Tamás megérez valami nagyon megrendítőt és szavakba foglalja. Ennél szebb, tömörebb hitvallás nincs a földön. Amikor már nem futja többre, mert talán a Miatyánk is túl hosszú lesz már, azért erre fussa majd ama napon, hogy én Uram és én Istenem! Ennyi elég. Jézusnak ennyi elég.

A negyedik: Jézus úgy szolgál neki, hogy nem mondja: - Óh, te boldogtalan Tamás, óh, boldogtalan tanítványom! Hát ott voltál, amikor Lázárt kihoztam a sírjából, mindig velem jártál, mégse hittél bennem, hát hogy lehetsz ilyen boldogtalan?! - Nem. Nem ilyen a mi Urunk Jézus Krisztus. Ezt mondja: “Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” És ilyen lesz Tamás is, mert akinek és akiknek így szolgál a mi Urunk Jézus Krisz­tus, a feltámadott, az élő, a mindig élő és éltető Krisztus, az boldogan szolgál, viszontszolgál.

Íme, Húsvét csodája, a Húsvét szolgálata. Aki nagyon odafigyel, még ha úgy is, mint Tamás, fej csóválva és kételkedve, de jó helyen, a tanítványi körben, annak Jézus megjelenik, érte újra megnyílik az ég. Az élő Jézus úgy szolgál, hogy jön felénk, minden igehirdetésben jön felénk, s egyszer csak hirtelen úgy érezzük: most éppen én felém, az én szívem felé, az én lelkemmel beszél. És könnybe lábad a szemünk, s hirtelen kettesben vagyunk, pedig talán sokan vagyunk. Már nem is kell kinyújtani a kezünket, mert Ő ölel bennünket, és sose mond bennünket boldogtalannak, hanem olyan boldogságot ad, amit soha, senki el nem vehet tőlünk.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #11 Dátum: 2014. Február 14. - 19:28:50


Gyökössy Endre: Tedd oda a kezed


   Isten soha nem fordított hátat az embernek, ennek mindig az ellenkezője történik. Nem a hitetlenség az emberiség igazi problémája, hanem az, hogy kételyeire nem jó helyen keresi a feleletet. Vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem keresi. Tamásnak sem tett Jézus szemrehányást, hitetlensége miatt. Mi több éppen (csak) őmiatta jelent meg ismét a tanítványok között.

Elolvasásra: Jn 20, 24-29

Egy humán tudományokkal foglalkozó kis szakközösségben nemrégen a halálról esett szó: pszichiáterek, pszichológusok, demográfusok, szociológusok, pedagógusok, teológusok voltak együtt szép számmal. Főképpen a meghalás kérdése körül forgott a beszélgetés, az eutanázia vetődött fel, a kegyes halál. Meddig mehet el az orvos, meddig a gyógyítás, honnan számít már kínzásnak - erről folyt a beszélgetés. Azután más kérdések vetődtek fel: egy híres könyv adatai az onnan túlról visszajöttek vallomásairól. Valaki a halál utáni életről szólt, mire egy jelenlévő fanyarul megjegyezte, hogy arról ne beszéljünk, onnan még nem jött vissza senki.

Egy neves jó orvosasszony csöndesen megszólalt: - De igen, Jézus Krisztus visszajött onnan.

Gyermekkoromban úgy mondták, mintha angyal repült volna át felettünk - olyan csönd támadt, és valami különös módon az egész légkör megváltozott! Hirtelen úgy éreztem, Ő most Valóban megjelent közöttünk. És Ő változtatta meg az egész beszélgetés menetét, hangnemét, módját.

Már beszéltünk arról: Jézus nem azért jött, hogy mi szolgáljunk neki, hanem hogy Ő szolgáljon nekünk. A mi szolgálatunk csak hála-áldozat és viszontszolgálat lehet.

Nos, ha valamire megrendülve azt mondhatjuk, hogy ez aztán igazán Jézus-i szolgálat, akkor az a Húsvét, a feltámadás szolgálata. Amikor rádöbbentette a tanítványokat arra, hogy nem a halálé az utolsó szó, a halál nem pont, hanem kettőspont: életünk folytatása következik egy más dimenzióban. Hogy mekkora szolgálata volt ez Jézusnak, mi sem mutatja jobban, mint Pál ujjongó sorai: “Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a fullánkod?” (1Kor 15, 55). Pontos fordítás szerint hol a te centrumod, középpontod? Mintha Pál ezt mondaná: A halál nem központi kérdés többé számomra, hiszen élet van a halál után!

Csak Húsvét felől érthetjük meg valójában azt, hogyan tudták elszenvedni az iszonyatos vértanú-halált az első századok keresztényei. Bemasíroztak a cirkuszba, a vadállatok, az oroszlánok szájába, himnuszokat dalolva, mert egyszerűen tudták, hogy ők valamin csak átmennek, és utána következik az igazi élet, az örökké tartó, amelyért néhány órányi szenvedés nem túl nagy ár.

Ezzel a csodálatos szolgálattal szolgál nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus, hogy kivegye szívünkből a belénk oltott halálfélelmet, ami mindenkiben ott van; különben nem éreznénk fontosnak életünk védelmét.

De nézzük ezt a szolgálatot egy embernek, Tamásnak az életében, akit hitetlennek mondanak; én magamban bajbajutott hitű tanítványnak nevezem.

Tegyük szívünkre a kezünket: melyikünk az, akinek a hite még soha nem került bajba? Aki még soha nem kételkedett? Merem állítani, hogy az még nem érett keresztyén. Ugyanis az ember kételkedések sorozatán jut el a teljes hitre, abban edződik meg a hite, hogy újra és újra meg kell küzdenie. A Lélek küzd velünk érett hitünkért, felnőtt keresztyénségünkért. Az még csak gyerekes hit, amelyik nem kételkedik.

Nos, nézzük ezt a bajba jutott hitű tanítványt, ezt a Tamást, akiről külön történet szól! Jézus négyféle szolgálatát szeretném vele kapcsolatban felmutatni.

Az első az, hogy neki jelenik meg, ennek a bajba jutott hitű tanítványnak és nem például az ikertestvérének. A Bibliából tudjuk, hogy volt egy ikertestvére. Hát miért ne jelenhetett volna meg annak, mondván, hogy ez hitetlenkedik, ez kételkedik, az ikertestvérének megmutatom magam? Miért a tanítványoknak jelenik meg és nem Kajafásnak és nem Pilátusnak, nem a farizeusoknak, nem a szadduceusoknak, hanem az övéinek? Miért?

Figyeljünk csak: ez a Tamás, mondhatja bárki bárminek, azért jó helyen kételkedik. A tanítványok között. Ám kételkedjen valaki, küzdjön meg hitéért, érdemes azért megküzdeni, térdeinken is, de jó helyen kétel­kedjünk! Azt tapasztalom, hogy mihelyt valakinek kételyei támadnak, elmarad a hivő közösségből. Hát kételkedjék valaki, tegyen fel kérdéseket, a hívő testvéreknek, lelkipásztoroknak, de maradjon közöttünk, ahogy ez a Tamás. Aki jó helyen tesz fel kérdéseket, a tanítványoknak mondja el gondjait, problémáit, kételyeit, az átéli azt, ami a második pont, amivel szolgál neki Jézus: még egyszer megnyílik az ég. Csak Tamásért. A tanítványok már látták Jézust. Tamásért újra megnyílik az ég. Csodálatos dolog, hogy ilyen Jézusunk van, így tud szolgálni a Feltámadott, hogy valakiért újra megnyitja az eget és szól hozzá.

Valaki részt vett egy evangelizáción, egyetlenegy este, annak is csak a végén, mégis ujjongva mondta: - Egy mondat úgy szíven ütött, hogy úgy éreztem, minden eltűnik körülöttem, egyedül vagyok, már nem is az igehirdetővel, hanem Jézussal. - Hát ez az! Amikor egy valaki úgy érzi, hogy csak nekem szól, lehet, hogy másnak nem, ám nekem biztosan, nem is érdekes, hogy ki tolmácsolja: nekem Jézus üzen! Ez az, amikor valakinek megnyílik az ég! Amikor hirtelen úgy érzi, itt van az én Uram Jézus Krisztus, szólt hozzám, és másként megy ki a temp­lomból, mint ahogy bejött.

Ahogy szólt: “Békesség nektek!”, ez a békesség különösképpen most Tamásnak címződött: - Tamás, a te békességedért jöttem! - A mi Urunk Jézus Krisztus már sokszor odaállt valaki mellé, hogy annak békessége legyen.         

Megtörténhet akár ez ma is - Veled is.

A harmadik szolgálata az, hogy nem Tamás nyújtja ki a kezét Jézus felé, hanem Jézus nyújtja ki a kezét Tamás felé. Sehol nincs a Bibliában, hogy Tamás valóban végigtapogatta volna Jézus sebeit. Jézus felétárja kezét és megmutatja a sebeit. Jézus közeledik Tamás felé és nem Tamás érintgeti Jézust. Jézus Lénye ott és mindig, most is és szüntelenül sugárzik. Aki úgy érzi, Vele beszél, annak nem kell megérintenie.

Egy valamit tesz Tamás - és ezt gyakran tegyük meg mi is -, térdre esik. Nincs benne ugyan a szövegben, de nem tudom másképp elképzelni, minthogy ezt csak térden lehet elmondani! Nagyon a térdeinken, hogy: “Én Uram és én Istenem!”

Jézussal kapcsolatban először mondja ki ezt a szót egy tanítvány a bibliában, hogy “én Istenem”. Tamás megérez valami nagyon megrendítőt és szavakba foglalja. Ennél szebb, tömörebb hitvallás nincs a földön. Amikor már nem futja többre, mert talán a Miatyánk is túl hosszú lesz már, azért erre fussa majd ama napon, hogy én Uram és én Istenem! Ennyi elég. Jézusnak ennyi elég.

A negyedik: Jézus úgy szolgál neki, hogy nem mondja: - Óh, te boldogtalan Tamás, óh, boldogtalan tanítványom! Hát ott voltál, amikor Lázárt kihoztam a sírjából, mindig velem jártál, mégse hittél bennem, hát hogy lehetsz ilyen boldogtalan?! - Nem. Nem ilyen a mi Urunk Jézus Krisztus. Ezt mondja: “Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” És ilyen lesz Tamás is, mert akinek és akiknek így szolgál a mi Urunk Jézus Krisz­tus, a feltámadott, az élő, a mindig élő és éltető Krisztus, az boldogan szolgál, viszont szolgál.

Íme, Húsvét csodája, a Húsvét szolgálata. Aki nagyon odafigyel, még ha úgy is, mint Tamás, fej csóválva és kételkedve, de jó helyen, a tanítványi körben, annak Jézus megjelenik, érte újra megnyílik az ég. Az élő Jézus úgy szolgál, hogy jön felénk, minden igehirdetésben jön felénk, s egyszer csak hirtelen úgy érezzük: most éppen én felém, az én szívem felé, az én lelkemmel beszél. És könnybe lábad a szemünk, s hirtelen kettesben vagyunk, pedig talán sokan vagyunk. Már nem is kell kinyújtani a kezünket, mert Ő ölel bennünket, és sose mond bennünket boldogtalannak, hanem olyan boldogságot ad, amit soha, senki el nem vehet tőlünk.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #12 Dátum: 2014. Március 24. - 17:46:15
Böjte Csaba és Gyökössy Endre gondolatai a Tízparancsolatról
Thu, 2011/10/20 - 10:31

 

Böjte Csaba szerzetes és Gyökössy Endre református lelkész gondolatait tesszük közzé a Tízparancsolatról egymás utáni cikkeinkben. Mindkét lelkigondozó sajátossága a közvetlen, néhol kifejezetten gyakorlatias hangnem, amellyel a hitet a vasárnapi ünnepélyességből élővé, a hétköznapok részévé teszi.

Olvasóink többségének feltehetően sem Böjte Csabát, sem Gyökössy Endrét nem kell bemutatnunk, azonban sorozatunk beharangozójaként mégis készítünk egy kis összeállítást a velük kapcsolatos tényszerű adatokról. A lényeg úgyis az ezután közzé tett gondolataikban rejlik. Ajánljuk, hogy kövessék nyomon a hétről-hétre megjelenő Tízparancsolat magyarázatokat a Szent Korona Rádió „Hit” rovatában.

Böjte Csaba 1959. január 24-én született Kolozsváron, nevét leginkább az általa alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége nyomán ismerik. Civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként a Hargitán. Ezzel a döntéssel, akaraterejét próbára téve, lelkiekben már a papi pályára készült.
Böjte CsabaBöjte Csaba
Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Böjte Csabának ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.

A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték.

Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.
Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.

A mellett, hogy az interneten, elsősorban a devaigyerekek.hu honlapon rendszeresen

Gyökössy Endre bemutatásához segítségül hívjuk Arnold Ernő szavait:
Gyökössy Endre, Budapest-Rákospalotán született 1913. február 17-én. Édesapja, id. Gyökössy András, jogász volt. Elemi iskoláit Újpesten végezte, majd ugyanott a „Könyves Kálmán” gimnázium hallgatója lett. Érettségi után Nagykőrösön tanítói oklevelet szerzett. A budapesti Református Teológia elvégzés után 1939-ben szentelték lelkésszé és a Kálvin téri református templomban kezdte meg szolgálatát.
Gyökössy EndreGyökössy Endre
Két doktorátusa is van, egy bölcsészeti és egy pszichopedagógiai. A baseli (Svájc) egyetemen Karl Barth és Emil Brunner, neves professzorok mellett a többek között egyházjogot és pasztorál-pszichológiát is tanult. Mivel mindig is azt volt a véleménye, hogy a lelkész ne csak prédikáljon, hanem lelkileg is közelítse meg az embert, ezért később a gyakorlati teológia kutató professzora is lett. 1941-ben házasodott meg Baselben. Házasságukból öt gyerekük született. Közülük kettő meghalt.

Dr. Gyökössy sohasem ragaszkodott a titulusainak tiszteletben tartására. Legjobban szerette, ha Bandi bácsinak hívják, mi több ő sajátmagát is úgy nevezte. Voltak, persze akik - talán a valamivel tisztelettudóbbnak hangzó - „Isten öreg bojtárjának” nevezték. Több évtizedes munkásságát, gyakorlatilag lehetetlen összegezni. Szolgálatának legfőbb ismérve, lehajolni az elveszett emberhez, nem csak a szószékről beszélni hozzá.

Külön tanulmányt lehetne írni irodalmi teljesítményéről. Hihetetlen egyszerűséggel ír, még a legbonyolultabb teológiai kérdésekről is. Írói munkáságának, két fontos tulajdonságát emelhetnénk ki. Először is, minden írása azt bizonyítja, hogy igenis lehet beszélni, írni a keresztény élet minden területéről, anélkül, hogy bármelyik felekezetet elmarasztalnánk. Másodszor, Bandi bácsi – Jézushoz hasonlóan – soha nem a bűnöst ostorozta, hanem éppen ellenkezőleg, az Istentől elrugaszkodott ember gyötrődései iránti érzékenységéről tanúskodik.
A két középpontGyökössy Endre: A két középpont
Ugyanakkor – és ezzel egyáltalán nem leszünk tiszteletlenek emlékének – Bandi bácsi igazi vagány ember volt, és öregségére is az maradt. A rendszerváltás után egyszer felkérték, mondjon beszédet a Parlamentben. Ott minden bizonnyal mindenki azt várta tőle, hogy mézes-mázas szavakat fog használni. Ő viszont hű maradt önmagához, és jól odamondogatott a honatyáknak. Idézem szavait: „Ott ezt mondtam a Tisztelt Háznak: Szenvedjétek el egymást szeretetben! Ha láttátok volna, hogy kapták fel a fejüket az emberek! Igen, mondtam, képviselő uraim, ez még önökre is vonatkozik. Hogy egymás másságát elszenvednénk. Mert ha ezt képesek megcsinálni, ha elfogadják a másikat, ha készek a párbeszédre, akkor abból a másiktól talán valami hasznosat is meríthetnek, és beépíthetik a saját életükbe.” Hát ez volt Bandi bácsi!

Bandi bácsit, életében csak egyetlen egy vád ért, éspedig, hogy túlságosan ökumenikus beállítottságú. Mondhatnám, ő ezt a “vádat” örömmel elviselte. Soha nem titkolta, hogy baráti körének nagy része éppen a katolikus papság köréből verbuválódott. Bandi bácsi szavaival élve, legtöbb ember azt sem tudja, hogy a katolikus szó, valójában az egyetemes, vagy általános fogalmat fedi. 1980 óra „papíron” nyugalmazott lett, de mint ő maga is mondotta, nyugdíjas lelkész pedig nincsen! Az vagy az élete végéig lelkész, vagy soha nem is volt az!

Dr. Gyökössy Endre. lelkész-pszichológus és professzor, 1997. november 20-án költözött el az örökkévalóságba. Utolsó földi útjára 1997. december 6-án kisérték.

Talán semmi sem szőtte át Bandi bácsi szolgálatát annyira, mint az a „felfedezése”, hogy Jézus volt az egyetlen valláslapító, Aki az AGAPÉ szeretetet hozta és gyakorolta a világban. Ez az a szeretet, ami hétköznapi nyelven nem jelent mást, mint, hogy. „Akkor is szeretlek, ha te nem szeretsz engem”! Hogy ezt az elvet mennyire magáévá tette Bandi bácsi, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Kol 3,13. alapján felállított hitvallása:

„Szenvedjétek el egymást szeretetben”

- Ez az én alapigém.
Lényem és szolgálatom alapdallama ez az ige.
Tulajdonképpen ezt kellene ráírni a síromra, ha egyszer meghalok.
Mert a Szeretet és a Szenvedés ebben az igében összekerült.
Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem
Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud
igazán szenvedni, aki szeret.
Jézusról beszéljek? A keresztjéről?
Olyan nagyon szenvedett - mert olyan nagyon szeretett!
Életét adta érettünk a kereszten.
Maradjunk annál, hogy az Ő követője,
a Homo Christianus csak azt az életet követheti,
amelyet Gazdája bemutatott.

Az elkövetkezendő 10 hétben a Tízparancsolat egy-egy parancsolatát vesszük végig Csaba testvér és Bandi bácsi értelmezésében. Csaba testvérrel az Erdélyi Magyar Televízió forgat egy sorozatot Útmutató címmel, amiben Böjte Csabával készítenek videóinterjút a Tízparancsolatról. Jelen cikksorozathoz ez adta a kiinduló ötletet. Az Erdélyi Magyar Televízió azért kezdett a videóinterjúba, mert Böjte Csaba az Iránytű a végtelenhez című művében a parancsolatokat veszi végig, a tévé munkatársai tulajdonképpen ennek a könyvnek a videóváltozatát készítik el.
Csaba testvér videóinterjúja mellett minden alkalommal közzé tesszük Gyökössy Endre egy-egy írását A két középpont című könyve alapján, amelyben a parancsolatok értelmezésével foglalkozik.
Mindkét lelkigondozó (szerzetes illetve lelkész) gondolatainak összevetése reméljük még több saját gondolatot, és talán megoldást hoz útkeresésein
« Utoljára szerkesztve: 2014. Március 24. - 18:12:43 írta Irma »



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #13 Dátum: 2015. Február 04. - 14:13:43
" Az idő kulcsa a szeretet! Arra van időm, amit szeretek. Annak a számára van időm, akit szeretek. Higgyétek el, olyan igaz ez, mint a kétszerkettő! Nem azt kérem tőled, hogy legyen több időd Isten Igéjére. Hogy legyen több időd és többször menj el Isten házába. Nem ezt mondom. A kérés gyökerére teszem az ujjam: Szeresd jobban Jézus Krisztust! Aki jobban szereti Őt, annak több ideje van Krisztus számára. Ezért kérdezi Jézus Pétertől a nagy tagadás után: „Szeretsz-e engem?" " (Gyökössy Endre)



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #14 Dátum: 2015. Február 04. - 15:43:50
 :like: