Szerző Téma: Cseri Kálmán prédikációi  (Megtekintve 101292 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Dátum: 2013. November 06. - 19:20:39
Cseri Kálmán: Megtérésem

"...Sokat hallottam Jézusról, de nem ismertem Őt. Ezt soha nem szabad összetéveszteni, hogy valaki hallgatója Jézusnak, vagy a tanítványa. Hallgatója voltam, de egyáltalán nem ismertem Őt. Volt általános istenhitem, de éltem a magam életét Istentől teljesen függetlenül. Ez a gyakorlati ateizmus, a gyakorlati Isten-nélküliség. A vallásos emberek többsége is így él. Nem tagadják Istent, de nem része Isten az életüknek. Legfőképpen pedig nem Ura. Akkor került sor a szülővárosomban egy ugyanilyen sorozatra, amelyikre elmentem. Az elején nem túl nagy érdeklődéssel. Egyik este meglepődtem, mert amit ott elmondtak arról, miféle botlások, tisztátalan gondolatok, bűnök kísérik az emberek életét általában, egy az egyben rám is igaz. Annak egy részét láttam már addig is, hogy milyen cselekedeti bűnöket, gondolati bűnöket, a beszédemmel milyen bűnöket követek el nap mint nap. Egy részétől szerettem volna szabadulni, sokszor elhatároztam, hogy megjavulok. Bizonyos módszereket ki is dolgoztam arra. Természetesen egyik sem vezetett eredményre.

Azon az estén, mintha reflektor világított volna be a szívem rejtett bugyraiba is, látnom kellett, ki vagyok valójában. Még a viszonylag elfogadható szép máz mögött is mi van. Mennyi mocsok lehet valakiben, akit egyébként gyakran dicsérnek, és akiről sok jót el lehet mondani. Ez zavart engem, de nem tudtam megváltoztatni magam. Most, mintha tükröt tartottak volna elém, világosság támadt. Még jobban kellett látnom, ki vagyok valójában. Még inkább úrrá lett az a félelem rajtam, hogy ennek következményei lesznek. Isten igazságos, azt akkor már tudtam, és a bűnt megbünteti.

Az igazságos Istentől való félelem kezdett eluralkodni rajtam. Az Ő különös kegyelme volt már az is, hogy bevilágított az életembe, és fájni kezdett a bűnöm. Folytatódott az Ő kegyelmének a munkája azzal, hogy a következő estéken arról volt szó, hogy Isten igazságos, de a Biblia hangsúlyozza, hogy Isten kegyelmes is. Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. ... De mit jelent ez, mit kell ehhez tennem? Akkor, azon a héten világossá tette Isten számomra azt, amiről biztos, hogy sokszor hallottam előtte az istentiszteleteken, de ott hallottam meg. Ott tette egészen személyes igazsággá számomra Isten a kereszt igazságát. Pontosan mit? Azt, hogy Isten a bűnt büntető igazságát, amitől féltem, már érvényesítette. ... amikor Jézus Krisztus meghalt a kereszten, akkor minden ember minden bűnének az Isten szerint igazságos ítéletét magára vállalta. Az enyémet is? Azt is. Honnan tudhatom ezt meg? A Bibliából.
Aki ezt hittel komolyan veszi és magára nézve is érvényesnek tartja, az megkapta a teljes bocsánatot minden addigi és azutáni bűnére. Ez olyan jó hír volt, hogy nagy örömmel telt meg a szívem.
...
Az is a Szentlélek munkája volt, hogy ezt teljes bizonyossággal hittem. Ő munkálja ám a hitet abban, aki hallgatja az igét, és törekszik változni. Lemond arról, hogy magát megjobbítja, és elfogadja az Ő felkínált kegyelmét.
...
Még azon a héten az egyik este, amit akkor már bűnnek láttam, megvallottam, mert erről is szó volt. Jézus mondja: "Az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel. 3,20) Ő jön oda és zörget, utána Ő jön be és adja nekem mindenét. Az én feladatom: ha meghallom, nyissam ki az ajtót. Mit jelent kinyitni az ajtót? Mi választ el Jézustól? A Biblia szerint a bűneim. A bűnvallás az ajtónyitás. Én úgy voltam, hogy sarkig akarom nyitni minél előbb. Nem a jövő héten, nem holnapután, most.
Így került sor életemben először őszinte, radikális bűnvallásra.

...Isten még újabbakat és újabbakat juttat eszembe. ... Tisztogat a mai napig, és tisztogat minden hívőt. Egyre érzékenyebbé tesz arra, ami Őneki utálatos.

A hívő is elkövet utálatosságokat, ő is engedetlen olykor, de nagy különbség van a hívő élet meg a megelőző között. Mert nem ez a jellemző már, hogy cselekszem nyakra-főre azt, ami Istennek utálatos. Ha mégis előfordul, észreveszem, fáj, és azonnal rendezni akarom. Tudom, hogy ezt csak úgy lehet rendezni, ahogy az út elején rendezte Isten: jövök, megvallom, és kérem a bocsánatát.
...
Amíg ebben a testben járunk, addig ismétlődnek a bűnök, de Pál apostol azt írja: nem a bűn uralkodik már az ilyen emberen, hanem Jézus.

...életem egyik legkedvesebb éneke...: Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok."



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #2 Dátum: 2013. November 06. - 19:41:07
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #3 Dátum: 2013. November 06. - 21:00:55
 O0



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #4 Dátum: 2013. November 18. - 09:45:20
CSODA AZ ÚR NEVÉBEN


Alapige:ApCsel 3,1-16

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: "Nézz ránk!" Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter ekkor így szólt hozzá: "Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt. Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába. Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: "Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk imádunk téged, isteni személyed mindenható voltáért, irgalmadért és kegyelmedért, de a legnagyobb ajándékodért, az Úr Jézus Krisztusért, aki megváltott bennünket és megtart mindvégig. Áldunk Urunk, hogy az év első istentiszteletén is együtt lehetünk a gyülekezet közösségével téged dicsőíteni. Szeretnénk megköszönni neked Urunk a mai nap minden áldását is. Köszönjük, ha már az év első napjaiban is csodálatosan munkálkodtál, cselekedtél. Magasztalunk téged a békességért, a vigasztalásért, amivel megajándékoztál minket a bajok során, te tudod Urunk, hogy az új esztendő melyikünknek hozott nehézségeket, próbákat. Arra kérünk, hogy hadd tudjunk a nehézségek közepette is mindig rád nézni és így hadd lehessünk rólad bizonyságtevők. Most is szeretnénk elsősorban téged tisztelni, de kérünk, ajándékozz meg bennünket személyes üzenettel a te igéden keresztül. Szentlelked munkálkodjon bennünk, kérünk. Jézus Krisztus érdeméért, kérünk hallgasd meg imádságunkat.

Ámen.

Igehirdetés

Hallottuk év elején, hogy Bibliaolvasó kalauzunk ezt a könyvet javasolja igeolvasásra. Az éveleji igehirdetés a Cselekedetek könyve első részéből engem is megszólított. Hallottuk, hogy Isten Lelke cselekszik, általa maga az Úr Jézus cselekszik, a tanítványain, az apostolokon keresztül. Számomra is bátorító volt hallani, hogy mindannyiunkat a gyülekezet közösségében, mint az ő gyermekeit, szolgáit használ Isten Lelke, mi is az Úr Jézus eszközei lehetünk.

A történet a Pünkösd utáni gyülekezet közösségében történt első nagyobb csodát írja le, a gyermekségétől fogva sánta meggyógyításának történetét. Három üzenetet szeretnék megfogalmazni: az első, az Úr nevében csoda történik, a második: az Úr nevében csodát tesznek az apostolok, a harmadik: az Úr nevében csodát él át a meggyógyult beteg ember. Tehát mindvégig fontos, hogy az Úr nevében történik valami és a történetben lévő különböző személyek mutatják, hogy ki, mit, hogyan cselekszik. Ne feledjük, hogy más az, amit az Úr cselekszik és az az ő dolga és más az, amit a hívő ember, vagy a még nem hívő cselekszik, mert az az ő dolga. Ez a mostani történetben is fontos lesz.

Az ApCsel 2-ből kiderül, hogy Isten Lelke csakugyan kitöltetett az Úr Jézus ígérete szerint és a Szentlélek által Jézus maga jelen van a gyülekezet közösségében, az övéi életében. A rész utolsó néhány versében gyakorlati módon megfogalmazza, hogy milyen életet éltek a jeruzsálemi gyülekezet tagjai. Ők ott kivétel nélkül zsidó keresztyén testvérek voltak. Én így foglaltam össze: úgy szerették egymást, ahogy Jézus is szerette őket. Emlékszünk, ez volt az Úr Jézus parancsa tanítványainak még a halála előtt: Új parancsolatot adok néktek, úgy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.

Nagyon fontos a 2. rész végén álló megállapítás: "Az Úr pedig minden napon szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel." Tehát hitben és számban is folyamatosan gyarapodott az első gyülekezet. Beszédes, hogy a sánta meggyógyítása csodatörténetének a leírását keretbe zárja az Úrnak ez a munkája, ugyanis 4,4-ben azt olvassuk: "Sokan pedig azok közül, akik hallgatták az igét, hittek és lőn a férfiak száma mintegy ötezer." Ez a szép keret még inkább kifejezésre juttatja azt a nagy igazságot, hogy mellékesen ez a meggyógyult sánta is tagja lett ennek a gyülekezetnek. Ha éppen ötezren lettek volna a férfiak, akkor ő lett volna az ötezredik. Az ApCsel 4,9-ben arról olvasunk, hogy ő hitt a csodát tevő Úrban: "Ha e mai napon egy nyavalyás emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, miáltal gyógyult meg ez." A gyógyult ez meg kifejezés ugyanaz, amit a Szentírás az üdvösségre, az üdvözítésre használ. Ő nemcsak testileg gyógyult meg, hanem lelkileg is, bűnbocsánatot nyert bűnös lett. Ezért van az ApCsel 3,16-ban ez a fontos kijelentés: "Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára." Tehát ő mindenképpen testileg és lelkileg is új ember lett.

Az egyháztörténelem is leírja, hogy amikor ébredéseket adott Isten, akkor nagyobb létszámban tértek meg bűnösök. De Jézus azt is hangsúlyozza, hogy amikor csak egyetlen bűnös ember tér meg, akkor is nagy öröm van a mennyben. Az Úr csodája, munkája igazolása lett az is, hogy ez a sánta meggyógyult lelkileg is.

Fontos, hogy ő hitt, bízott, tehát hit által gyógyult, csakhogy, ez a hit ajándék volt az Úrtól az ő számára. Hit, amely ő általa van, Jézus által. Jézus ajándékozta neki azt az élő bizalmat, hitet, meg reménységet, amellyel el merte hinni, hogy fel tud állni, pedig soha életében nem tudott felállni és hogy ő lelkileg is, mint bűnös ember, Isten gyermekévé lehet, Jézus követője lehet. Az Úr munkálta benne mindezt. Mert az ő életében is, ahogy mondja Pál apostol, a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Ezért fontos, hogy ő felnézett Péterékre, amikor hallotta a felszólítást, és hitt mindannak, ami elhangzott.

Itt van jelentősége még, az Úr munkája kapcsán, hogy a csoda azért következett be - többször említi, hogy kinek a nevében gyógyult meg ez az ember, a názáreti Jézus Krisztus nevében. Kálvin János úgy magyarázza a nevében kifejezést, hogy a Krisztus neve a Krisztus hatalmát és erejét jelenti. Ő is aláhúzza a kommentárjában - ami magyarul is olvasható -, hogy ez nem mágikus erőt jelentett. Emlékezzünk arra, amikor Skéva fiai próbálnak Jézus nevében ügyködni, hogy egy ördögi megszállottat meggyógyítsanak, kiűzzék az ördögöt, és nem tudnak Jézus nevéven élni, mert ők visszaélni akartak volna. Ez nem mágikus erő, hanem a názáreti Jézus neve, amelyet Péter és János képvisel. Ez az ő személyének a titkát mutatja, arról beszél, akinek őt kijelentette az Ószövetség és az Újszövetség, ami nekünk már teljes valóságában a birtokunkban van. Az a Jézus, aki ott van a gyülekezet közösségében, Péter és János életében is, Szentlelke által valóban igéjén keresztül munkálkodik. A Szentlélek és az ige az, amely által ez az ember is gyógyult és amely által mi is tapasztalhattuk az Úr kegyelmes gyógyítását, akár testileg, akár lelkileg. Illetve mi is átélhettük, hogy még minket is használhat Isten, amikor az ő igéjét mondjuk, vagy éljük Lelke által.

A názáreti Jézus Krisztus nevében kifejezés Jézus legszemélyesebb jellemzőit akarja elmondani. Emlékszünk, Jézus azt jelenti szabadító. Ez is érzékelteti, itt is az az ige szerepel, ami az ApCsel 4-ben található, szabadító nemcsak a betegségből, hanem elsősorban a bűnből. A Krisztus jelzi, hogy ő az a Messiás, az a felkent, akit küldött az Atya. A názáreti pedig az, akit megöltek a kereszten, aki megvetett volt, de akit az Isten megdicsőített. Péter erről is kezdett beszélni részletesen a csodatétel után.

Az Úr nevében csoda történik, tehát azt igazolja, hogy itt mindent Isten cselekszik Lelke által. Készülés közben az jutott eszembe, hogy különösen akkor kell magunk számára is fontosnak tartanunk ezt, amikor akár a mi életünkben van betegség, vagy szükséges annak a megerősítése, hogy már kegyelmet nyert bűnös vagyok, illetve amikor mások életében szeretnénk látni az Úr csodáit. Elsősorban azok életében, akik nemcsak testileg betegek, hanem lelkileg is.

Itt sokan átélték a csoda valóságát, de nem lett mindenki Jézus követője. Viszont a csoda azért történt Jézus nevében, hogy egyedül övé legyen a dicsőség. A történetben nagyon beszédes, hogy a meggyógyult beteg ezt azonnal komolyan veszi, azonnal elkezdi Istent dicsérni, dicsőíteni. A tömeg csak csodálkozik, ámuldozik a dolgokon, Péter ezt számon is kéri rajtuk.

Az ige másik üzenete, ami következik az elsőből, hogy mivel az apostolok cselekedeteiről írott könyvről van szó, Jézus Krisztus a Lelke által cselekszik, csodákat cselekszik és ebben eszközül használja az övéit. Ez az igazság azért megdöbbentő, hogy itt csoda történik az Úr nevében, de a tanítványok, az apostolok által, nélkülük nem történik meg a csoda. Itt nincs ellentmondás, ez a Biblia nagy igazsága. Ha Péter és János nem megy a templomba, akkor az az ember nem gyógyulhat meg akkor és ott. De mivel az apostolok Jézust képviselték, ez a csoda megtörtént. Ők voltak az eszközök, Jézus csodát tett és ebben használta Pétert és Jánost is. Ez azért hangsúlyos, mert ez a mi esetünkben is így van. Ne várjunk csodákat az Úrtól, hogyha mi nem vagyunk hajlandók a helyünkön lenni. Ne képzeljük azt, hogy nem történnek csodák, hogyha mi esetleg úgy érezzük, hogy nem lennénk a helyünkön, vagy hibáztam, vétkeztem. Akkor az Úr dolga lesz majd a megbocsátás a mi életünkben is, a helyreállítás, mert ő csodát akar tenni általunk is. Mert az ő nevében kifejezés az övéire vonatkozik ma is.

Hogyan történt a csoda Jézus nevében? Az fontos az igében, hogy Péter és János együtt mentek a templomba az imádkozás órájára. A Károli fordításban így hangzik: kilencre, ami délután 3 óra. Ez a szokásos napi háromszori imádkozásnak a második alkalma volt. Tehát ők, az akkori gyülekezeti életüknek megfelelően, hétköznapi dolgot tesznek, szokás szerint mennek a templomba, hogy imádkozzanak. Még az is hétköznapi szokás szerint történt, amint látható a leírásban, hogy a kéregető beteg őket is megkéri, hogy adjanak alamizsnát.

Ne feledjük, hogy az Úr Jézussal is gyakran történt, hogy a betegek, a bajban levők, elsősorban testi betegségben levők, ami sok esetben lelki betegséggel is társult, Jézust ugyanígy megkérték, hogy segítsen. Általában Jézus esetében a nevét is tudták, hiszen annyira ismert volt. Pétert és Jánost ez a beteg nem ismerte, de természetesnek tartotta, hogy alamizsnát kérhet tőlük. Jézus számára, ahogy Péter és János esetében a mindennapok dolgai, eseményei voltak az Atya által elkészített jó cselekedetek ideje és helye. Jézus is mindenkor, amikor csodát tett, azért tette meg, mert ez volt az Atyától kapott feladata, mint Messiás, mint felkent. Amikor nem történt csoda az is az Atya akarata szerint történt. Fontos tehát a mindennapok helyzete.

Fontos az is a történetben, hogy Péter és János igen intenzíven rátekintett a betegre. Az ősi szövegben így szerepel: ránézett, az új fordításban ez áll: Péter és János a szemeit rávetette a betegre. Nemcsak odapillantottak és odadobtak neki néhány arany vagy ezüst pénz darabot, hanem koncentráltan, intenzíven ránéztek és Péter hozzá is szól. Ebben is követik az Úr Jézus jellemét és cselekedetét. Jézus is többször tett ilyet, hogy a betegeket nemcsak meggyógyította, hanem általában foglalkozott a betegekkel, volt akit meg is érintett. Péter és János a ránézésükkel azt hangsúlyozza, hogy ők ott is az Úrra figyelnek, várják, hogy mit kell tenniük, ha tenniük kell valamit az Úr Jézus nevében. Természetesen ez a nézés az irgalmas könyörülő szeretetet is jelezte a beteg iránt.

Szeretném megkérdezni, hogy te, meg én, hogy szoktunk a mi kéregetőinkre tekinteni? Mivel a történetben mindennapos hétköznapi eseményről van szó, ezért mi elsősorban ne is azokra a kéregetőkre gondoljunk, akikkel lehet, hogy ritkábban találkozunk, hanem azokra a kéregetőkre - és itt lehet lelki értelemben is gondolkodni -, akikkel naponta együtt vagyunk. Szokták mondani, hogy a kamasz gyerekek koldulják a megértést és a szeretetet, általában a szüleiktől, vagy a tanáraiktól. Ha bennük csalódnak, akkor mástól. De gondolhatunk arra is, hogyan tekintünk a társunkra, aki lehet, hogy még nem jár hitben és ezért érezzük azt a problémát az életében, amit. A társunk is sokszor koldulhat, mert valami hiányzik neki, amit mi tudnánk megadni, de nem biztos, hogy megkapja.

Nagymamám elesett a múlt napokban és nagyon örültem, amikor ezt követően már kedd este ott aludt az édesanyámmal egy szobában. Töröt kézzel és lelkileg maga alatt sokkal nyugodtabb, ha nem egyedül alszik az otthonában. Eszembe jutott, hogy az idős beteg szülő, nagyszülő, amikor nagy bajban van, könnyen várhatja, hogy segítsen neki valaki. Attól várhatja, aki ott van mellette, vagy ott lehetne mellette. Az volt bennem, hogy vajon én hogy tekintek arra, aki tőlem kér, hogyan nézek rá intenzíven. Ne felejtsük el, hogyha napok óta koldulnak, akkor lehet, hogy az egy idő után már zavaró és úgy érezzük, hogy ezt már nem lehet tovább viselni.

Péter és János, amikor ránézett a templom lépcsőjén kolduló férfira, akkor ők mondtak neki valamit és a "Nézz ránk" mondattal azt fejezte ki, hogy vegye fel velük a kapcsolatot. Ami azonban ezután jött, az első hallásra elszomorító lehetett: "Ezüstöm és aranyam nincs nekem". Valóban nem volt nekik sem ezüstjük, sem aranyuk, amit ez a beteg ember várt tőlük.

A mi személyes példánkra vonatkoztatva, lehet, hogy mi is úgy vagyunk, hogy először nekünk is azt kell mondani annak, aki tőlünk koldul szeretetet, türelmet, megértést, vagy akár testi dolgokat is, hogy nekem az nincs. Lehet, hogy nekünk is először ezzel kell kezdeni, hogy amit a másik vár tőlem, ami neki hiányzik, azzal én nem rendelkezem, mert lehet, hogy valóban nincs. Ha válás következik be egy házaspár életében, mindig azért történik, mert valami nincs, ami a másiknak kellene és mivel nincs ott Jézus, nincs ott Isten, a Jézus nevének a lehetősége, ezért nincs megoldás. Ha a gyerekek elmenekülnek otthonról, mert otthon nem kapnak meg semmit, vagy a szülők érzik úgy, hogy a gyerekeik elhagyták őket, azért van, mert nincs ott Jézus neve és sok minden nincs. Ha mi is úgy érezzük, hogy nekünk nincs meg, amire szüksége lenne a másiknak, de igazságtalan, hogy tőlem várja, hiszen nekem úgy sincsen.

Itt azonban nem szabad megállni, Péter sem állt meg, elmondta, hogy mije nincs, de rögtön hozzá tette, hogy mije van. Ha mi az Úr Jézuséi vagyunk, akkor elmondhatjuk mindenre, hogy ez nekem nincs, akár testi, akár lelki értékek, dolgok, amelyeket adni kéne a lelki, vagy testi értelemben kéregetőknek. De van Krisztusunk! Nem is jó azt mondani, hogy mim van, hanem azt, hogy kicsodám van, ki az akivel rendelkezem, illetve ő rendelkezik velem. Amim van, azt adom neked, "a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj". Péter és János az Úr Jézus eszköze, nekik van Krisztusuk, akit képviselnek ennél a betegnél is.

Péter bizonyságtételében hallottuk, hogy ő hangsúlyozza az embereknek, hogy nem ők csináltak nagy dolgokat, ők gyakorlatilag semmik és senkik, egyedül Jézus az, akinek a nevében hit által nagy dolgok történtek. Tehát amit Péter az Úr Jézus eszközeként cselekszik, erről bizonyságot is tesz és ezt hangsúlyozza is. Nemcsak a beteg tudhatta ezt meg, hanem mindazok, akik ott voltak.

"Ha van Jézus, akkor vele együtt minden a mienk" - mondja Pál apostol a Római levél 8. részében. Tehát lehet, hogy nekünk is naponta oda kell tenni, ha naponta kérdés, hogy valamit kell adnom a másiknak, aki ezt elvárja tőlem, mert kéregető, lelki értelemben koldus, hogy nincs mit adnom, de mégis mindent tudok adni. Itt fontos újra, hogy mi a mi dolgunk, és mi az Úr Jézus dolga. Természetesen nem kell nekünk megváltani a világot, nem nekünk kell megváltani a koldulóinkat, az Úr Jézus a megváltó, mi csak legyünk a Megváltó eszközei, abban, amire ő akar használni, hogy az ő neve által csodák történjenek.

Az ApCsel 4,13-ban van egy nagyon kedves mozzanat, hogy még az ellenségek is felismerték Pétert és Jánost, hogy ők azok, akik Jézussal voltak: "Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoztak, meg is ismerték őket, hogy a Jézussal voltak.", azzal a Jézussal, akit kivégeztek az ellenségek. Emlékeztek Péter és János személyét látva, hallva a beszédüket, akik nem tanult emberek és mégis milyen bizonyságot tesznek, teológiailag is mély dolgokat tanítanak, felismerték, hogy ők azok akik korábban és most is Jézussal voltak. Az ellenségek fölismerték őket. A csodálkozó tömeg nem nagyon ismerte föl bennük Jézust, illetve csak néhányan, akik aztán csatlakoztak a gyülekezethez. Péterék viselkedése és a beszéde árulkodó volt. Ezért lenne fontos nekünk is, hogy amikor az áll, hogy valami nincs, ami kellene a koldusnak, de van Krisztusunk, akit képviselünk, akkor jó lenne, ha még az ellenség is meglátná, hogy mi kivel élünk, kit képviselünk, a múltban és az adott pillanatban is.

A történetben van még egy fontos mozzanat: Péter úgy eszköze Jézusnak, hogy nemcsak intenzíven ránézett a betegre, hanem megfogta jobb kezénél fogva és ő maga felemelte. Tehát, segített a betegnek fölállni, Péter eszköz abban, hogy a csoda végbe menjen annak az életében, akinek majd hinnie kell. Péter mindenképpen segít abban, hogy Jézus csodát tegyen.

Amikor lehet, hogy a koldusnak adok, vagy nem adok pénzt, mert azt kért, amikor a társamnak meg tudom adni azt, amit meg kell adnom, pedig nincs, de az Úrnak van, a gyermekemnek, vagy a szüleimnek, vagy a betegnek, akkor ugyanez történik. Sokszor a hívő ember, ha a másiknak segít Jézus eszközeként, lehet, hogy kell a kézmozdulat is, kell a cselekvés, hogy lehajolok, megfogom a kezét és felemelem. Ha a társunkat elhordozó szeretettel kell hordozni, akkor naponta kell ez a fölemelő szeretet. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy már nem bírom, nincs már sem testi, sem lelki erőm szeretetben hordozni azt, akit nagyon nehéz és mégis - Péterhez hasonlóan - lehajolok és igyekszem fölemelni. Várva azt, hogy talán majd az Úr megtérésre vezeti, de amíg az nem történik meg, nem mindenki gyógyul meg naponta, egy pillanat alatt, lehet, hogy évek kellenek a gyógyuláshoz. Volt olyan édesanya, aki 25 éven át imádkozott a gyermeke megtéréséért, és eközben sok mindenben próbálta megélni a szeretetet iránta.

A csoda először csendben történik, akkor válik nagy csodává, amikor a beteg el kezdi hirdetni, hogy mi történt vele. A csendes csodák olyanok, amik hétköznap történnek, lehet, hogy nem veszi senki észre, de mi mégis az Úr eszközei vagyunk akkor is. Van Krisztusunk, aki ha kell, egy életen át segít fölemelni azt a másikat és egyszer csak lehet, hogy már nemcsak fizikailag gyógyítja meg, hanem eljön az az idő, hogy lelkileg is.

A történetből a harmadik üzenet: mivel az Úr Jézus nevében csoda történt és mivel az ő apostolai az ő nevében csodát tettek, ezért a születésétől fogva sánta beteg ember testileg és lelkileg is Jézus nevében, az Úr nevében csodát él át. Az ApCsel 4,21-22-ből tudjuk meg, hogy ez a beteg ember Péterékkel van, talán még a börtönben is velük volt, de a kihallgatásnál mindenképpen és kiderül, hogy ő több mint negyven éves volt, akit mindenki ismert, mindenki tudta, hogy ott van a templom Ékes-kapujánál. Az igéből kihallható, hogy ez az ember akkor ment beljebb a templomba, amikor már meggyógyult, valószínű, hogy korábban mindig csak az Ékes-kapunál volt. Péterék még nem léptek be a templomba, amikor ő már kérlelte őket. Azok, akik ilyen súlyos betegek voltak, a templom bizonyos helyeibe nem mehettek be. Ez az ószövetségi gondolkozásban azt is jelentette, hogy nem lehettek olyan közel Istenhez, mint azok, akik bent lehettek a templomban, közel a szentládához. Ezt ez az ember nem élhette át. Az írásmagyarázók arról írnak, hogy az Ékes-kapu a pogányok és az asszonyok udvara közötti kapu lehetett. A pogány nem tehette be a lábát a templom azon részébe, ahova csak izraelita férfi léphetett be. Az asszonyok is csak az asszonyok udvarába léphettek be. Ez a beteg sohasem lehetett az Isten közelében a maga teljességében.

De itt már a csodát átéli és azt olvassuk, hogy ő hitt, elhiszi, hogy fel tud állni, engedi, hogy Péter felhúzza, miközben érzi a lábain, hogy meggyógyult. Nagyon beszédes a 8. vers, amiben nem arról olvasunk, hogy remegő lábakkal föláll, félve attól, hogy mégis elesne, hanem azt olvassuk, hogy felugrik. A Károli fordítás azt írja: "és felszökvén". Tehát szökdécsel, majd elkezd ugrándozni örömében. Ézsaiás könyve 35. részben van arról szó, hogy amikor a Messiás eljön, akkor az ő csodáinak, az ő jelenlétének az egyik jele az lesz, hogy az ilyen betegek, mint ez a születésétől fogva sánta ember, szökdécselnek, mint a szarvas, az öröm és a szabadítás boldogsága miatt. Ez az ember hisz Jézusban, Jézus nevében, elfogadja mindazt, amit ő ajándékba kapott Jézustól és ezért szökdécsel, örül és Istent dicsőíti. Tehát nemcsak a testi gyógyulásért dicsőíti Istent, hanem ő lelkileg is meggyógyult. Nagyon sokan, akik hallottak Jézusról Péterék hitvallástételében, nem lettek Jézus követőivé, de ez az ember hitt.

Felolvasom újra a 16. verset: "Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára." Péter itt azt hangsúlyozza, hogy Jézus cselekszik végig, de mivel ez az ember átéli a csodát, ezért ő is cselekszik, hisz. Ez az, ami hiányzik, ha a szeretteink még nem tértek meg, vagy a koldulóink, kéregetőink nem fogadták el az Úr Jézust. Mi van, ha életük utolsó pillanatában vezeti őket is az Úr megtérésre? Mi van ha holnap, ha még ma este? Akkor majd ők is átélik ezt a csodát. Amíg pedig nem élik át, mindig Péterként és Jánosokként képviselhetjük az Úr csodáját és az ő nevét. Ha átélik a mieink is, akkor ők is szökdécselnek. Lehet, hogy csak lelki értelemben ugrándozik, mert például az idős, beteg hozzátartozó, vagy a halálos ágyán fekvő fogadja el a kegyelmet, lehet, hogy nem tud fölkelni, de az élete teljesen megváltozik, mert Jézus nevében átéli a csodát.

A tömeg először csak csodálkozott és ámult a történteken, és a végén azt olvassuk, hogy ők is dicsőítették az Istent, de csak azért, mert hallották Péter bizonyságtételét, hallottak Jézusról. Voltak, akik még mindig nem lettek Jézus követői, de elfogadták, hogy igaz az, ami elhangzott, hiszen a beteg meggyógyult, messiási csoda történt és ezért dicsőítették az Istent. Akik a csoda után csatlakoztak az Úr Jézus tanítványi köréhez, tagjai lettek a mintegy ötezer megtért férfiből is álló közösségnek , ők Jézust is dicsőítették.

A meggyógyult beteg azonban nem csodálkozott Jézus cselekedetén, hanem csodálta Jézust, csodálta Istent. Ezt a magyarul jól hangzó megkülönböztetést érdemes hangsúlyozni, egészen más csodálkozni azon, mire képes Jézus és egészen más csodálni őt. Jó lenne, ha mi nem csodálkoznánk azon, ha végre a szeretteink megtérnek, vagy amikor a kéregetők, koldulók végre engednek az Úrnak. Nekünk nem természetes az, hogy az Úr bármikor csodát tehet? Sőt lehet előre is hódolattal Jézust mindig annak látni, aki ő, hogy az ő nevében bármikor történhetnek csodák. A meggyógyult beteg hódolattal, imádattal annak látta Istent, Jézust, sőt annak is vallotta meg, akinek bizonyult a csodája által is.

Ne feledjük, amikor Pállal nem történt meg a gyógyulás csodája, - neki megmaradt a tövise, valamilyen fajta betegsége - Pál is ugyanúgy ezen nem csodálkozik, hanem hiszi, hogy elég neki a kegyelem és elkezdi csodálni az Urat és arról tesz bizonyságot, hogy akkor az ő erőtlenségével munkálkodik Isten. Pál csodálta kegyelmes Istenét, csodálattal beszélt Jézusról, Istenéről és csodálatosan lett Isten eszköze, amikor maradt az erőtlensége, mert ezen keresztül mutatta meg Isten az ő erejét.

Lehet, hogy nekünk is lesznek, vagy maradnak erőtlenségek, lehet, hogy mi is úgy érezzük néha, hogy mennyi mindenünk nincs, amit kellene adni a másiknak, de ha ott van Jézus, akinek a nevében csodák történnek ma is, akkor mégiscsak eszközei lehetünk ennek az Úrnak, és általunk is csoda történik. De jó lenne, ha minél többen a családban, munkahelyen, a hazánkban átélnék, ha az Úr nevében csodák történnek ővelük is. Kérjük az Úrtól, hogy segítsen így az ő nevében cselekedni és hinni.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged mennyei Atyánk, hogy neked megvolt a terved minden napra vonatkozóan az Úr Jézussal is. Imádunk téged, hogy csak akkor jött el a kereszthalál ideje, amikor eljött az óra. Dicsőítünk téged azért a csodádért is, amelyet nemcsak az ő kereszthalálával, halálig tartó engedelmességével, hanem feltámasztásával is elvégeztél, mennybemenetelével és a Szentlélek kitöltésével. Áldunk téged Atyánk azért a csodáért is, hogy mi is Jézus követőivé lehettünk, megszabadítottál a bűneinktől, volt amikor felszabadítottál a testi betegségeinkből is, de Urunk mi is valljuk, hogy lehet, hogy maradt az erőtlenségünk, de a te kegyelmed akkor is ott van rajtunk. Áldunk téged Urunk azért a csodáért is, amikor még bennünket is használtál, hogy másoknak az életében munkálkodj. Nem tudjuk neked igazán megköszönni, amikor másokat rajtunk keresztül vezettél élő útra. Arra kérünk Urunk, adj nekünk beléd vetett bizalmat, élő reménységet akkor, amikor úgy érezzük, hogy olyan sok mindenünk hiányzik, amit adnunk kellene másoknak. Te tudod Urunk, hogy melyikünknek mi hiányzik, de azt is valljuk Atyánk az ige fényében, hogy Jézusnak minden megvan és mi szeretnénk az ő eszközei lenni. Kérünk, munkáld ezt bennünk.

Imádkozunk Urunk betegeinkért, kérünk erősítsd őket. A halálos betegeknek adj Urunk békességet. Imádkozunk a gyászoló testvéreinkért, kérünk téged, add a te vigasztalásod nekik. Imádkozunk a kórházba készülő, műtét előtt álló testvéreinkért, azokért is, akik már a műtét után vannak. Könyörgünk Urunk a határon túl élő testvéreinkért is, különösen a Kárpátalján élő magyaroknak adjál megoldást, de elsősorban hozzád térést. Imádkozunk vezetőinkért is, annyi most az előttük álló munka, Urunk te tudod, mennyire fáradtak fizikailag, vagy lelkileg. Bárcsak minél több világi vezetőnk is lehetne a te eszközöd. Most is azt kérjük, hogy tartsd őket alázatban, hogy a nagy hatalom ne elvigye tőled őket, hanem lehessenek eszközeid.

Ámen



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #5 Dátum: 2013. November 24. - 12:46:14
Cseri Kálmán gondolatai :

Isten munkája az életünkben.

Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. (Ézs 35,7)

Ézsaiás próféta is képekkel szemlélteti azt, hogy milyenné vált az ember élete Isten nélkül, és milyen lesz Isten szabadítása után.

Isten nélkül olyan az élet, mint a puszta: kietlen, terméketlen, szikkadt. Érzelmileg is nagyon sivárrá válik sok kapcsolat. Az öröm, a kedvesség, szívesség hiányzik a szívekből. Amikor Isten igéjének az esője megöntöz egy kiszáradt emberi lelket, olyan lesz, mint amikor kivirágzik a sivatag. És tartósan olyan is marad, Jézusi tulajdonságok jelennek meg benne (1-2. v.).

Isten nélkül nagyon erőtlenné válik sokszor az ember. Csüng a keze, rogyadozik a térde, remeg a szíve - írja itt a Biblia. Amikor Isten megszabadítja, elszáll a félelme, látja a célját, bátran halad előre az útján, s még mások terhét is képes hordozni, nemcsak a magáét (3-4. v.).

Isten nélkül sokféle betegség nyomorít meg bennünket, lelkileg is. Nem látunk tisztán, nem halljuk Isten szavát, még egymást sem, nem tudunk egyenesen beszélni, megkeményedett a szívünk... Isten szabadító munkája nyomán a vakok látnak, a siketek hallanak, ujjong a néma nyelve (5-6. v.).

Isten nélkül a szomjhalál fenyeget a pusztában. De az ő csodájaképpen „víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek ott" (6-7. v.). Ez különösen fontos ígéret volt, mert sokan attól való félelmükben nem indultak haza a fogságból, hogy elhullanak az úton víz nélkül. Hisznek-e az emberek Isten ígéretének, hogy átsegíti őket a víz nélkül való helyeken, vagy pedig hitetlenül ott maradnak a fogságban? Akik hittek, hazamentek, akik nem, a fogságban maradtak.

Mi jellemzi pillanatnyilag az életünket? Hol van szükség Isten szabadítására?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #6 Dátum: 2013. November 29. - 14:20:06
Cseri Kálmán:
A megtartó hit.

Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged." (Mk 10,52)

Bartimeust nem a hite gyógyította meg, hanem Jézus, de az Úr külön megemlíti Bartimeus hitét. Jelzőt is tesz elé: megtartó hit.

Van másmilyen is? Van, sokféle hit van, szinte minden ember hisz valamiben. De a hitet a tartalma minősíti: mit hisz, kiben hisz valaki. Jézus szerint Bartimeusnak megtartó, üdvözítő hite volt. Azt mi jellemzi? Az, hogy mindig Isten igéjére épül, és Jézus Krisztussal kapcsol össze. Tehát a hívő nemcsak bizonyos hitigazságokat fogad el, hanem a feltámadott, élő Krisztussal kerül kapcsolatba. Nyugodtan mondhatjuk: a hit az a kinyújtott kéz, amellyel Jézust megragadjuk, s utána az ő ajándékait átvesszük. Ebben kifejeződik mindig a benne való bizalom is.

Ezért veszélyes a jóslás és varázslás minden formája, mert az viszont az ördöggel kapcsolja össze az embert, mert tőle kér és fogad el „ajándékokat".

Hogyan lehet valaki hitetlenből hívővé? Hogyan tett szert Bartimeus erre a megtartó hitre? Hallott Jézusról, komolyan vette, amit hallott, és ennek megfelelően viszonyult hozzá: bízott benne, tőle kért segítséget.

Vannak, akik panaszkodnak: ők keresik Istent, de nem tudnak benne hinni. Spurgeon a maga stílusában ezt írja: hagyd abba a keresést, mert ő itt van melletted, és kezdj el hinni benne! Az Istent kereső József Attila írta: „Az Isten itt állt a hátam mögött, S én megkerültem érte a világot." Nem kell semmit megkerülni, csak meg kell fordulni, mert mi állunk háttal Istennek, azért nem látjuk.

Bartimeus elhitte, hogy Jézus az, aki, és azonnal így is szólította meg. És Isten Fiától isteni ajándékot kért: élete teljes megoldását.

Nyújtom-e én a hitem kezét Isten felé? Üres a kezem, vagy tele van kacatokkal? Bízom abban, hogy amit ő ad, az mind jó, és csak az a jó? S tudom-e utána őt dicsőíteni szabadításáért?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #7 Dátum: 2013. November 29. - 14:21:47
28 Mit kérsz Jézustól?

Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak!" (Mk 10,51)

Bartimeus ott áll Jézus előtt, és egyelőre nem történik semmi. Azaz mégis: Jézus beszélgetni kezd vele. És ez igen jelentős dolog volt. Egy ilyen emberrel, aki ennyire a társadalom peremére került, egy országos hírű rabbi külön beszélget. Jézus nem tett különbséget ember és ember között.

Jézus kérdése nyilván vizsgáztatja Bartimeus hitét: kinek tartja őt valóban, mire tartja képesnek? De ennél fontosabb, hogy ezzel a kérdéssel kinyitja előtte Isten gazdagságának az ajtaját: bármit kívánhat.

És kitűnik ebből a kérdésből az is, hogy itt Jézusnak kell tennie valamit. Bartimeus semmit sem tehet magáért - mint ahogyan mi sem tehetünk semmit az üdvösségünkért. De nem is kell erőlködni. Hiszen nem Bartimeus kereste fel Jézust, ő jött oda, ahol a vak koldult. Nem Bartimeus találta ki, hogy Jézushoz kellene fordulnia, ő csak hallott a Megváltó tetteiről, és eközben született hit a szívében. És az említett akadályokon sem magától lépett át, Isten szeretete vonzotta őt.

És most mit kíván Jézustól? Kérhetne egy kicsit több adományt, mint amennyit az emberek adni szoktak. Ő azonban nem komfortosabb vakságot kér, hanem látást. Nem tüneti kezelést, mint mi gyakran, hanem nyomorúsága okának a megszüntetését.

Lelki kérdésekben ne legyünk kis igényűek! Az egész életünk gyökeresen megromlott, Isten azt gyökeresen (radikálisan) újjá akarja és tudja teremteni. Ne érjük be annyival, hogy pénzt, egészséget és sikert többet adjál, Uram, hanem jussunk el ide: „Csak te kellesz, én Uram, benned mindent meglelek". Mert Isten mindent nekünk akar ajándékozni, de mivel legfőbb ajándéka Jézus, ezt csak vele együtt kaphatjuk meg (Róm 8,32). Keressük hát mindenekelőtt Isten királyi uralmát, és ez után minden megadatik nekünk (Mt 6,33).



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #8 Dátum: 2013. November 29. - 14:23:20

Egy névtelen koldus.

Jerikóba értek..., egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. (Mk 10,46)

Bartimeus története az Úr Jézus szívébe enged bepillantást. Ki volt ő?

A leírás első mondata egy rövid életrajz. A neve? Kiderül, hogy nincs is saját neve, csak az apja után hívják így: a Timeus fia (bar = fia). Egy névtelen senki. Lakhelye Jerikó, foglalkozása koldus, munkahelye az út széle. Ide botorkál ki vagy vezetik ki mindennap, s ha annyi adomány összejön, amiből ehet valamit, legyen boldog!

Az úton jönnek-mennek az emberek, elkap egy-egy mondatfoszlányt, abból próbál tájékozódni. Néhány méternyi hallótávolság - ide zsugorodott az élete. Pedig csak egyetlen érzékszervét veszítette el.

A haszonelvű világ ezt mondja: értéktelen ember, semmit nem tud termelni, csak terhére van másoknak. Jerikóban pezseg az élet, kortársai építik a maguk világát, ő pedig csak tengődik egyik napról a másikra, minden távlat nélkül.

Az egész emberiség képe ez. Mi is csak egy „érzékszervünket" veszítettük el, az Istennel összekötő hitünket, és mennyire összezsugorodott a világunk! A valóság csak hittel érzékelhető részét nem ismerjük, s emiatt sok téves következtetésre jutunk. És nem látjuk sokszor önmagunkat sem helyesen, nem találjuk a helyünket, a feladatunkat, nem vagyunk tekintettel egymásra, nem látjuk a bűneinket és azok megoldását, nem érzékeljük Isten valóságát.

Bartimeus azonban egyvalakinek nagyon fontos: Jézus ismeri őt és számon tartja. És a keresztre vezető utolsó útján megáll mellette, és meggyógyítja. Ma pedig nekem üzeni: én nem feledkezem meg rólad (Ézs 49,15). És bátorít: végy tőlem szemgyógyító írt, hogy láss (Jel 3,18).



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #9 Dátum: 2013. November 29. - 14:24:54
Akadályok a hit útján.

Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott... ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. (Mk 10,48-50)

Bartimeus tudta, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, neki Jézushoz kell most jutnia. Ez tette olyan eltökéltté, hogy minden akadályt legyőzve találkozott vele. Mert akadályok mindig vannak a hit útján. Az ördög azt akarja, hogy lehetőleg el se induljunk Jézushoz, de ha már valaki elindult, útközben álljon meg, ne találkozzék a Szabadítóval.

Az első akadály az volt, hogy Jézus nem válaszolt azonnal a kiáltására. Vajon hallotta? Szóba áll ő egy ilyen senkivel? Érdemes tovább imádkozni? - Aztán az emberek rászólnak, le akarják beszélni arról, hogy Jézushoz jusson. Veszélyes is volt már akkor Jézust Messiásnak nevezni, a hatósággal gyűlik meg a baja annak, aki ezt teszi. Sokan elakadnak ott, hogy vannak Jézus körül szeretetlen, hitetlen, képmutató emberek is. Ne feledjük: ez semmit nem változtat azon, hogy Jézusra van szükségünk, s ő kész és tud segíteni.

Aztán jön a biztató üzenet: hívjátok ide! Most higgyen azoknak, akik az előbb még letámadták? Csakugyan Jézus üzeni ezt neki? Induljon vagy várjon még? Vagy ha ez annyira nehéz, hagyja abba? - Nem! Bartimeus nem találgat feleslegesen, ledobja hosszú felsőruháját, és ahogyan egy vak arra képes, odasiet Jézushoz.

Legyen példa számunkra ez a magatartás! Ő meg akart gyógyulni, s ezért mindenképpen találkozni akart Jézussal. Még nem ismerte őt, csak hallott róla, de azt komolyan vette. Mondhatott bárki amit akart, megnehezíthette a dolgát sok minden, az ő egész tehetetlen, kiszolgáltatott helyzete is, de ő minden akadályt félretett, a ruhát is ledobta magáról, csak Jézussal találkozhasson.

Kész vagyok-e én is minden akadályon át, minden visszatartó bűnt ledobva (megvallva) közvetlenül Jézushoz menni? Ott vár a teljes gyógyulás.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #10 Dátum: 2013. December 03. - 08:08:39
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.

Isten ígérete szerint.

...minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. (2Pt 3,14)

Az adventi időszak a jövőre irányítja figyelmünket. Vajon hogyan alakul az emberiség jövője, és a mi személyes életünk számára mit tartogat a jövendő?

Vannak, akik nem szeretnek ezzel foglalkozni, csak a mának élnek, azt akarják élvezni. Milliók vallják: a holnap bizonytalan, fő, hogy ma érezd jól magad.

Ez a szemlélet mérhetetlen önzéshez és felelőtlenséghez vezet. Aki így él, sose gondol a másik emberre, semmit nem tesz a közösségért, aminek tagja, képtelen áldozatot hozni bármilyen fontos ügyért, nem tud várni semmire, nem akar lemondani semmiről, viszont a maga pillanatnyi élvezete érdekében sok kárt okoz másoknak is. Ennek a torz szemléletnek szomorú következménye az a rettenetes környezetpusztítás is, aminek tanúi vagyunk.

Vannak, akik olyan fenyegetőnek és kilátástalannak képzelik a jövőt, hogy megtelnek félelemmel, szorongással.

S vannak, akik csak gúnyolódnak Isten erre vonatkozó ígéretein.

A hívő ember békességgel néz a jövőbe. Tudja, hogy arra felelősen készülnie kell. Tudja, hogy semmi oka a félelemre, mert élete Isten kezében van, s ő gondoskodik az övéiről. És bizonyos abban, hogy Isten ígéretei igazak, várja azok beteljesedését.

„Nem késlekedik az Úr az ígérettel..., hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek... De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj (váratlanul), amikor... az elemek égve felbomlanak... milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok... De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pt 3,9-13)

Isten ígéreteinek komolyan vétele megőriz a könnyelműségtől is, az aggodalmaskodástól is, a cinikus kételyektől is, és segít derűsen, reménységgel, felkészülten várni az ismeretlen jövőt.



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #11 Dátum: 2013. December 03. - 08:45:37
 O0



Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #12 Dátum: 2013. December 05. - 06:12:46
Minek az ünnepe a karácsony?


    Cseri Kálmán


  A karácsony megünneplésénél valami tragikus hangsúlyeltolódás-nak vagyunk tanúi. Valami olyan történt ezzel az ünneppel, mint ami abban a családban, amelyikben az volt a szokás, hogy a családtagok születésnapját bensőséges, meghitt együttléten ünnepelték meg.
  Ilyenkor az ünnepelt életének utolsó esztendejéről megemlékeztek, elsorolták annak jelesebb eseményeit, és együtt adtak hálát Istennek az Ő megtartó szeretetéért. Szerény, de kedvesen elkészített vacsorán volt együtt a család, amelyikre készült mindig egy kis torta is.
  A baj aztán ott kezdődött, hogy egyszer az egyik távolabbi rokon egy hatalmas tortával remekelt, amit persze mindenki elkezdett dicsérni, csodálni, noha ez nem volt szokás az ő körükben addig. És ezzel aztán elindult a lavina.
 Ettől kezdve többen is hoztak tortát az ilyen családi együttlétekre, elkezdtek egymással versengeni, divatok alakultak ki. A kerek torta már ósdinak számított, szögleteset kellett készíteni, aztán emeleteset, aztán mindenféle díszekkel cicomázták. Lassan a torta egyre kisebb lett, a díszek száma és csillogása egyre nőtt. El is nevezték ezeket az alkalmakat tortaünnepnek.
  Így érkezett el a nagyapa 80. születésnapja, amelyiken valóságos tortakiállítást rendeztek a gyermekei és az unokái. Volt zsűri, amelyik minősítette a formákat és az ízeket, és díjazta a tortaünnepnek a remekeit, s csak amikor feloszlott a vendégsereg, akkor döbbentek rá arra, hogy az ünnepeltről egy szó sem esett.
  És a nagyapa csöndesen szolgáló, áldozatos, szeretetben gazdag életét senki sem köszönte meg sem Istennek, sem neki. Nem is őt ünnepelték. Önmagukat ünnepelték egész este, és kezeik csinálmányát - ahogy a Biblia mondja.
  Így lett a hajdan volt, meghitt, bensőséges alkalomból rideg, világias tortaverseny.

  Ugyanígy tolódott el a hangsúly karácsony eredeti tartalmáról is.

  Mert ha ma megkérdezzük az embereket, minek az ünnepe a karácsony, akkor a leggyakrabban ilyen válaszokat hallhatunk: A szeretet ünnepe, az ajándékozás ünnepe, a család ünnepe, a fenyőfa ünnepe stb. És természetesen a mi szeretetünk ünnepe, és a mi ajándékozásunk ünnepe, és a mi családunk ünnepe. Mert ilyenkor legalább néhány napig igyekszünk elviselni vagy szeretni egymást. Ilyenkor mi készítünk és mi várunk ajándékot, és ilyenkor, ha egyébként egész évben nem sokat törődünk is egymással, rájövünk arra, hogy mégis csak vannak rokonaink, akiket felkeresünk vagy meghívunk.
  Tehát a mi ünnepünk. Magunkat ünnepeljük karácsonykor.
  Erről árulkodik a szükségesnél sokkal dúsabban terített asztal is.
  Éppen ezért ma azt nézzük meg, hogy Isten igéje mit mond arról, valójában minek az ünnepe hát a karácsony?
  Csakugyan a szeretet ünnepe, az ajándékozásé, a családé, vagy valami másé?   Isten igéje nagyon határozott nemmel válaszol ezekre a kérdésekre.
  S azt mondja, hogy ez mind hamisítás, az önmaga ünnepeltetésére és imádtatására mindig kész ember jellemző valóságtorzítása.
  Mert karácsony nem a szeretet ünnepe! És karácsony nem az ajándékozás ünnepe, és nem a családnak, még csak nem is az úgynevezett szent családnak az ünnepe, hanem valami egészen más.

  Az első két említett tévedésre szeretném elmondani a Biblia válaszát.

1) Isten igéje szerint karácsony az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe.

  Tehát nem a szeretet ünnepe úgy általában, mivelhogy úgy általában szeretet nem létezik. Mert azt olvassuk az igében, hogy maga Isten a szeretet.
És nem lehet még a mi egymás iránti szeretetünk ünnepe sem, mert amíg Isten szeretete alapjaiban meg nem változtat minket, addig képtelenek vagyunk arra, hogy igazán szeressünk. Karácsony tehát a mindenható, szent Úr Isten irántunk való meg nem érdemelt, felfoghatatlan, mérhetetlenül nagy szeretetének az ünnepe. Annak a szeretetnek az ünnepe, amely lehajolt abba a mélységbe, ahova mi zuhantunk önhibánkból, amely szeretet kiemel innen minket, lemossa rólunk azt a sok szennyet, amivel beszennyeztük magunkat, amely szeretetből Isten új kezdést engedélyez, és visszaemel magához, ahonnan kiestünk.

  Így olvassuk ezt az igében:

"Abban lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte Isten a világba, hogy éljünk általa."

  Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, ahogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.
  Ez a szeretet Jézus Krisztus életébe került.
  Karácsony tehát az ember önmegváltásának a teljes csődjét is mutatja. Istennek kellett emberré lennie, mert az ember nem tud felemelkedni Istenhez. Egyáltalán az ember nem tud felemelkedni. Nem tud többé emelkedetten gondolkozni és élni, annyira tehetetlenné vált minden jóra, az igazi szeretetre is.
  Isten egy kis gyermekben hajolt le hozzánk, hogy felemeljen minket magához, és így megmutassa, hogy az Isten erőtlensége erősebb az embereknél. Olyan hangsúlyos ebben a mondatban, hogy "Úgy szerette Isten e világot..."
 Azt a világot, amelyik tőle elszakadt, vele szembefordult, ellene fellázadt, amely világ ma is negligálja vagy gúnyolja Őt. Isten ezt a világot szereti.

Azt a világot, amelyikben semmi szeretetre méltó nincs.

  Isten annak ellenére szereti ezt a világot, hogy ilyen, amilyen.
Az Isten szeretetében mindig ott van ez a vonás: annak ellenére.
Egyszerűen azért, mert ennek a világnak szüksége van Isten szeretetére.
Isten úgy szerette ezt a világot, hogy Jézus Krisztusban lemondott isteni dicsőségéről. Már a testté lételkor, karácsonykor vállalta emberlétünk minden nyomorúságát. Aztán még mélyebbre ment: magára vette az egész embervilág bűnterhét, bűnné lett érettünk, és meghalt azért, hogy mi élhessünk.
Meghalt, hogy isteni életét szétossza közöttünk, és aki Ővele kapcsolatba kerül, aki ezt az életet befogadja, vagyis "aki hisz", abban működni kezd ez az isteni élet.

  Így szerette Isten e világot.

  Az ember nem tud így szeretni. Az emberi szeretet legfeljebb arra képes - ami régi karácsonyi hagyomány -, hogy ilyenkor néhány napig hallgatnak a fegyverek. Egy-két napos fegyvernyugvás.
  Ez az emberi szeretetnek a teljesítőképessége. De az is úgy, ahogy egyszer valaki a fronton mondta: "Ma nem lövünk, de a puska a lábnál marad."
  Vagy ahogy egy családban hangzott el egy karácsony reggelen: "Ma nem támadunk, de rendbe hozzuk a fegyvereket." És karácsony délután döntötték el a családi tanácskozáson, hogyan fognak tönkretenni és kisemmizni valakit, akinek ünnep előtt természetesen kellemes ünnepeket kívántak.
  Az emberi szeretet erre képes. Ma nem lövünk, de a fegyver töltve marad.
Ma nem támadunk, mert karácsony van, és ünnepeljük a magunk szeretetét, de rendezzük a sorainkat, és rendbe hozzuk a fegyvereinket.
  Pedig a szíve mélyén mindenki nagyon vágyik szeretetre, nem csak arra, hogy őt szeressék, arra is eljut a legtöbb ember egyszer, hogy de jó lenne egyszer igazán szeretni. Jó lenne úgy élni, hogy ne bosszantsam és fárasszam mindig a körülöttem élőket. Olyan jó lenne a házasságban békességben élni.

Olyan jó lenne a szüleinknek csak örömet szerezni.

  Olyan jó lenne a gyerekeinket sokkal türelmesebben megérteni és segíteni. Olyan jó lenne, ha a szomszéd családok és népek nem gyötörnék és megszegényítenék egymást, hanem meggazdagítanák egymás életét.
  Olyan jó lenne, ha munkatársak, vetélytársak, talán még az ellenségek is, el tudnák fogadni egymást, és tudnának igazán szeretni. A vágy megvan, és akkor megszólal a józan ész, és azt mondja: de erre csak az Isten képes.
  És aki ezt mondja, talán nem is gondolja, milyen igazat mond.
  Erre valóban csak Isten képes. Viszont enélkül tönkremegy az emberi élet.
  Erre a szeretetre, ami nélkül elviselhetetlen az élet, csak Isten képes.

"Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet. Abból tudjuk, hogy benne élünk, és Ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakik, ő pedig az Istenben."

  Erre a szeretetre csak az Isten képes. De Isten képes volt arra is, hogy ebből a szeretetből egészen közel hajoljon hozzánk, és önmagát ossza szét közöttünk. Isten kész arra, hogy mint ahogy testet öltött az első karácsonykor egy istállóban az ember Jézus alakjában, ugyanúgy testet öltsön mibennünk, és önmagát adja nekünk.   Ezt olvastuk itt. Lehetséges az, hogy Isten elkezdjen élni valakiben, aki Őt behívja, beengedi az életébe, és az ilyen ember Isten szeretetével kezd szeretni.   Pontosabban, az ilyen emberben az Isten maga kezd el szeretni.
  Mi ennek a feltétele? "Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakik." Vagyis abban megmozdul, elkezd élni az isteni szeretet.
  Vallod te azt, hogy Jézus az Isten Fia? Ott a betlehemi jászolban is, a golgotai keresztre kifeszítve is - és ha hittel befogadjuk - a mi életünkben is, hogy Ő az Isten Fia? Akkor lehetséges az, hogy bennünk az Isten szeretete jelenjék meg.
És ami a saját erőfeszítésünkből lehetetlen volt, és egészen bizonyos, hogy soha nem fog sikerülni, hogy mi tiszta szívből, igazán, mindenkit szeressünk, az egyszerre valóság lesz, mert az Isten lakik bennünk, és Ő kezd el szeretni bennünk.
Hadd kérdezzem meg most egészen egyszerűen és keményen:
Akarod te ezt igazán?
Vagy csak beszélünk erről, álmodozunk, vágyakozunk utána, de ezt a lépést mégsem tesszük meg. A magunk szeretetével nem messzire megyünk.

  A karácsonyi evangélium az, hogy Isten a maga szeretetét kínálja nekünk, de ez Jézus személyéhez van kötve. És ez ahhoz a döntéshez van kötve, hogy én hiszem, hogy Jézus az Isten Fia, így rendelem alá az életemet neki, és akkor Ő kezd el szeretni bennem és általam. Akarjuk mi ezt igazán? Mert, ha igen, akkor ez a mi számunkra is azt jelenti ám, amit neki jelentett karácsony.
Aki így akar szeretni, annak ugyanúgy le kell mondania a maga dicsőségéről, mint ahogy az emberré lett Isten Fia lemondott a maga isteni dicsőségéről.
  És az ilyen embernek, az ő régi természetének ugyanúgy meg kell halnia, mint ahogyan Isten Fia meghalt a kereszten. És ez azt jelenti, hogy vissza fogod vonni a válókeresetet, mielőtt még elmennétek a tárgyalásra.
Hogy mégis csak kibékültök a te kezdeményezésedre még a békéltető előtt.
  Ez azt jelenti, hogy végre lemondasz a magad igazáról, és igazat adsz Istennek. Ez azt jelenti, hogy nem szabod a szereteted feltételének azt, hogyha ő megváltozik, hanem elfogadod így, ahogy van, és elkezded szeretni, ahogy az Isten is elfogadott minket, amint vagyunk, sok bűn alatt.
  És ez azt jelenti, hogy félretesszük a magunk elveit, amikre oly büszkék vagyunk, és amik oly alkalmatlanokká tesznek minket a szeretetre, és engedünk az Isten indításának. És készek vagyunk szívből megbocsátani sok történelmi és frissen elszenvedett sérelmet, mert az Isten szeretete erre indít bennünket. És készek és képesek leszünk eltűrni szeretetre egyáltalán nem méltó embereket magunk körül, és a belőlünk áradó isteni szeretet fogja átformálni őket.

Ezt jelenti az Isten szeretetével szeretni. A szeretet vérre megy!

  Az Isten Fiának a vére is kihullott a kereszten, mert szeretett minket, és önmagát adta érettünk. A szeretetbe bele kell halni. Ha te igazán szeretni akarsz, akkor bele kell halnia a büszkeségednek, az önérzeteskedésednek, a hiúságodnak, egész régi, huncut, ravasz, gyűlölködő, önző természetednek, hogy aztán éljen benned hatalmasan az Isten, és az Isten szeretete.

  Akkor az isteni szeretet sugárzik majd belőlünk.
Nagy ár ez ezért? Túl nagy ár? Inkább maradjunk a gyűlölködésben?
Isten nem számolgatta, hogy mekkora árat kell fizetnie azért, hogy mi éljünk. "Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

  Így azonban lejött a menny erre a földre. Ezért vált lehetővé az, hogy akár ma belépjen valaki a mennyek országába, és a mennyországot vigye magával haza, vagy a munkahelyére, vagy oda, ahol már azt mondja, hogy ez pokol, és megjelenjen valami isteni abban, aki így megnyitja magát Isten szeretete előtt. Ennek a szeretetnek az ünnepe a karácsony. Az Isten szeretetéé.

2) A második, amit az ajándékozásról mondottunk.

A karácsony nem az ajándékozás ünnepe, hanem a karácsony egyértelműen az Isten nekünk készített ajándékának az ünnepe, vagyis Jézusnak az ünnepe.
Ő az Isten ajándéka. Nem tortaünnep, hanem születésnap.
Az emberré született Jézus Krisztus születése napja, ami neki nagy szenvedés volt, nekünk azonban kimondhatatlan öröm és ajándék, mert Ővele és Őérette kaptunk vissza mindent, amit elveszítettünk a bűn miatt.
És az, hogy mi karácsonykor ajándékokat adunk egymásnak, erre az Isten nagy ajándékára emlékeztet bennünket.
Olyan sok kedves, tiszta, őszinte, szép vonása is van a mi karácsonyi ajándékozásunknak. És ugyanakkor olyan sok csúnya és tisztátalan is keveredik bele: sok képmutatás, kényszer, sokszor még számítás is.
Egyszer egy asszony zúgolódott amiatt, hogy a férje milyen értékes ajándékot készít egy ismerősüknek, s a férfi huncut mosollyal, megnyugtatásul ezt mondta: "Ne félj, anyukám! Megtérül ez még nekünk!" Így is tudunk mi karácsonykor ajándékozni.
Isten azonban nem így ajándékozott. Isten nem valamit adott nekünk, hanem önmagát, egészen. Isten nem számításból adta nekünk Jézust, hanem szeretetből. És nem vár érte viszonzást, még hálát sem. Egy valamit vár Isten tőlünk.
Azt, hogy fogadjuk el az Ő ajándékát. "Az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Mert, aki nem hisz őbenne, az elvész. Isten ezt hozza tudtunkra karácsonykor, hogy az Ő ajándéka, Jézus Krisztus nem luxus, nem fényűzés, nem esetleges dísz a fenyőfán, hanem maga az élet. "Akié a Fiú, azé az élet. És akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.

" Ezért nagyon fontos ennek az igének a befejező mondata is: "... hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen."

  Hogy tudjuk elfogadni az Isten ajándékát. Isten mindent megtett azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen, ami erre az életre és az örök életre szükséges. Karácsonykor eget-földet megmozgatott az Isten ennek érdekében.
Angyalok seregei jöttek-mentek ég és föld között.
Megtörtént a páratlan csoda, a teremtéshez hasonló csoda, a testté létel, de mindez hiába, ha valaki nem fogadja el.
  Egyszer Jézus ezt az elfogadó hitet a gyermekek magatartásához hasonlította. Azt mondta: "Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint kisgyermek, nem megy be abba." A kisgyermek hogy fogadja az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. A kisgyermek nem számítgat. Ő még nem bizalmatlan, nem gyanakvó. Elfogadja, amit kap, és él vele.

Elfogadtuk mi már valóban az Isten ajándékát?

Vagy talán meg sem halljuk, amikor kínálja?

  Olyan megdöbbentő volt számomra, mikor hallottam, hogy egy üzemben néhány fiatalember olyan garázdaságot követett el, hogy elbocsátották őket. Közölték velük, hogy jelentkezzenek a munkakönyvükért másnap.
  Aznap azonban még volt valami munkásgyűlés, és az igazgató sok mindenről beszélt, s egyebek között bejelentette azt is, hogy mégis csak adnak lehetőséget ezeknek a fiúknak az újrakezdésre. Egyelőre nem kell elkérniük a munkakönyvüket, folytathatják a munkát. Az egyik fiatalember azonban egyáltalán nem figyelt oda erre az előadásra. Mint elmondta, egy kislánnyal szemezett végig. Nem is hallotta, hogy ott róla is szó volt, utána jelentkezett a munkakönyvéért, és elment.
Utólag bánta, mert ezzel nagyon nagy kellemetlenséget szerzett önmagának.
Nem így ülünk olykor mi is itt a templomban? Isten rólunk beszél.
Nekünk kegyelmezett meg. Nekünk kínál ajándékot, és mi meg sem halljuk, mert itt is magunkat ünnepeljük.
Itt is a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva, itt is a magunk programját tervezzük, miközben Ő beszél hozzánk, és ajándékot kínál.

"Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta."

 De ha ez nekünk nem kell, maradunk továbbra is szegények.
Fájdalmas az, amikor emberekből árad a panasz, és soroljuk vég nélkül, hogy mi-minden nélkül szűkölködünk, mire lenne szükségünk, mi-minden nincs az életünkben, és ahogy ezt hallom sokszor, egyre-másra jutnak eszembe az igék, amik arról beszélnek, hogy ezt is meg lehet kapni Jézusban, ez is meglenne neked, ha Jézust elfogadtad volna, ez is, ez is, ez is.
 Nyöszörögsz, nyavalyogsz, nyafogsz ahelyett, hogy elfogadnád az Isten ajándékát.
Mert aki Jézust elfogadta, annak a magányban társa lesz.
 És az meg fogja találni a többieket, akiknek szolgálva nem lesz magányos.
Az küldetést kap Istentől. Aki Jézust elfogadta, az a gyászban vigasztalást talál, és akkor is tökéletes vigasztalás van a szívében, ha a könnyei csorognak.
Mert ez nem olyan vigasztalás, mint amit mi próbálunk adni egymásnak.
Aki Jézust, az Isten karácsonyi ajándékát elfogadta, annak a csüggedésben reménysége lesz. Az, ha néha-néha meg-megcsapja is az, hogy értelmetlen már az élete, vagy céltalan, vagy minek van itt, újra és újra világosságot kap, és meglátja, hogy mire akarja őt még használni Isten.
Annak a feszültségek között is békessége van, mert Ő a mi békességünk.
Az a csalódások után mindig újra bizalmat nyer tőle.
Annak Jézus lesz az életében az a biztos pont, akiben mindig megfogódzhat.
Az a szilárd talaj, ami soha meg nem inog. Aki mindig vele marad, életének minden pillanatában, a halálunk pillanatában is, amikor mindnyájan egyedül lennénk egyébként, és azon túl is, az örökkévalóságban.
Ő az, aki úgy szeretett minket, hogy mindig csak ad. Önmagát is adta.
És nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." Így sem kell neked Jézus? "...hogy aki hisz őbenne el ne vesszen." "Mert aki nem hisz őbenne, az immár elveszett" - ezt mondja az ige.
Karácsony az Isten szeretetének az ünnepe.
Karácsony az Isten ajándékának, Jézusnak az ünnepe.
Isten kínál ajándékot nekünk.
Aki ezt az ajándékot visszautasítja, azon csakugyan nem lehet segíteni.
Mit jelent ez egészen gyakorlati módon, hogy "aki hisz őbenne"?
Mit jelent hinni Jézusban? Most ennek az igének az üzenetéhez ragaszkodva, ebben a négy lépésben tudnám summázni ezt: Aki hisz őbenne, az elhiszi neki, hogy nála nélkül semmire sem képes, szeretni sem.
De elhiszi neki, hogy ővele mindenre képes, még szeretni is.
Tehát nem mond le arról, hogy mégis szeressen.
  Aki őbenne hisz, az elfogadja azt, amit Ő kínál: bűneinek a bocsánatát, s engedi, hogy átformálja őt Isten szeretete. Aki őbenne hisz, az átengedi magán ezt a szeretet, és ezzel a szeretettel fog szeretni másokat. Komolyan veszem, hogy nélküle nem tudok szeretni. Nem mondok le arról, hogy mégis szeretni akarom a többieket és Őt. Engedem, hogy Isten szeretete átformáljon.
  Befogadom Istent, aki maga a szeretet, és engedem, hogy Isten szeretete átáradjon rajtam, ha belepusztulok is. Sőt, egyenesen akarom, hogy pusztuljon bele az én régi, önző, magamnak való, korlátolt természetem, hogy korlátlan tere legyen bennem Istennek, aki maga a szeretet. Hisszük-e mi ezt igazán?
Akkor volt érdemes ide eljönni, ha erre a kérdésre világos választ adunk Istennek most, mindjárt.

Hisszük-e azt, hogy nála nélkül semmi jóra nem vagyunk képesek?

 Hisszük-e azt, ha Őt befogadtuk, bármire képessé tesz, mert Ő mindenre képes? Engedjük-e, hogy Ő átalakítson minket, és ott nyúljon hozzánk, ahol Ő akar, és attól szabadítson meg, és azzal ajándékozzon meg, amivel Ő akar?
 És aztán engedjük-e, hogy mindaz, amit kaptunk tőle, továbbmenjen másokhoz?
Elhisszük-e, hogy így leszünk igazán gazdagok, ha mi közvetítünk Isten és mások között?

  Így a karácsony nem múló hangulat lesz, hanem olyan új életnek a kezdete, amelyik egyre inkább gazdagodik, míg végül az örökkévalóságban majd kiteljesedik.
 Legyen áldott az Isten, hogy így szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, olyan sokat panaszkodunk amiatt, hogy nem kapunk elég szeretetet, pedig belőled árad reánk ez a szeretet. Megvalljuk bűnbánattal, hogy éppen ez a mi panaszkodásunk, elégedetlenségünk leplezi le a mi hitetlenségünket, hogy nem kell nekünk a te szereteted, hogy azt nem akarjuk befogadni. Kellene a kis unokánké, a párunké, a szomszédoké, de a te mentő, átformáló, isteni szeretetedet nem akarjuk befogadni.
Könyörülj rajtunk, és segíts még abban is, hogy bizalommal megnyissuk magunkat előtted. Köszönjük, hogy te kimondhatatlanul szeretsz minket. Köszönjük, hogy nem szabsz feltételeket. Köszönjük, hogy feltétel nélkül, így ahogy vagyunk, elfogadsz. S miközben mi szemrehányásokat teszünk neked, vádolunk téged, vagy egyszerűen nem veszünk komolyan, nem hiszünk benned, te ennek ellenére, egyoldalúan is, kimondhatatlanul szeretsz. Köszönjük, hogy ennek a bizonysága a karácsony. Ennek a bizonysága a kereszt, s ennek a bizonysága az, hogy ma újra hallhattuk a te hívásodat.
Köszönjük, Urunk, hogy most sem parancsokat osztogattál nekünk, és nem tilalmakat állítasz elénk, csak arra kérlelsz, hogy fogadjuk el, amit kínálsz. Szégyelljük magunkat, hogy erre kell kérned. Bocsásd meg, hogy nem bízunk benned! Bocsásd meg, hogy más kellene, mint a legnagyobb, a legtöbb! Köszönjük, hogy te önmagadat kínálod nekünk. Könyörülj rajtunk, és ajándékozz hitet! Szeretnénk most így megnyitni a szívünket előtted.
Elismerjük Urunk, hogy nem vagyunk mi képesek igazi szeretetre, semmi jóra. Hisszük azt, hogy te képesekké tudsz minket tenni. Engedjük azt, hogy átformálj minket szereteteddel, és készek vagyunk átengedni magunkon a te szeretetedet. Még akkor is, ha rajtunk keresztül a rosszakaróinkat akarod szeretni. Engedd, hogy tanúi legyünk ennek a csodának még ma! Szeretnénk innen veled elindulni! Hadd legyen valóság bennünk, amit az igében ígértél, hogy lehetséges, hogy te bennünk lakozol a te Lelked által, és így a te szereteted lesz bennünk! Szeretnénk ezzel hazamenni azokhoz, akiket otthon hagytunk! Szeretnénk ezzel fogadni az epés megjegyzéseket, a sértő, bántó emlékeztetéseket! Szeretnénk ezzel megbocsátani, tűrni, terheket hordozni, diadalmaskodni! Nem csak egy-két napra akarjuk félretenni a fegyvereinket. Szeretnénk letenni előtted végleg minden fegyverünket, és fegyvertelenül, kizárólag a szeretet fegyverével harcolni, sohasem mások ellen, hanem másokért. Ebben adj nekünk győzelmet!
Ámen.


 
Cseri Kálmán   

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető pacific

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 661
  • Nem: Férfi
Válasz #13 Dátum: 2013. December 05. - 11:14:02
Shalom!

Ez nagyon jó volt így délelőtt első olvasásra.

Pacific



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #14 Dátum: 2013. December 08. - 18:16:54
AZ ÜNNEPEK CÉLJA



Alapige:Zsolt 46,9-12

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit,
aki bámulatos dolgokat
művel a földön.
Háborúkat szüntet meg
a föld kerekségén,
íjat tör össze, lándzsát tördel szét,
harci kocsikat éget el.
Csendesedjetek el, és tudjátok meg,
hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek,
magasztal a föld.
A Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk és magasztalunk türelmedért, s köszönjük, hogy hozzánk, nyomorultakhoz van szavad.

Köszönjük, hogy annak ellenére újra és újra megszólítasz minket igéden keresztül, hogy olyan sok fontos, drága igéd elengedtük a fülünk mellett. Köszönjük, hogy kegyelmed bizonysága az is, hogy most előtted lehetünk.

Kérünk, ajándékozz meg minket olyan igével, amiből világosság árad. Hadd ismerjük meg jobban önmagunkat, hadd ismerjünk meg igazán téged, és hadd lássuk világosan, mi a terved velünk. Szentlelkeddel tedd késszé a mi dacos szívünket a neked való engedelmességre.

Bocsásd meg, Atyánk, ha úgy telt el ez a hét, hogy nem kérdeztük meg: mit akarsz, hogy cselekedjünk. Szeretnénk ezt most őszintén kérdezni.

Bocsásd meg, ha teret adunk magunkban a veled szembeni bizalmatlanságnak, ha kételkedünk igazmondásodban, ha elfeledkezünk ígéreteidről. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, te is olyan vagy, mint közülünk bárki, pedig tudhatjuk igédből, hogy nem ember az Isten.

Segíts komolyan vennünk, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Kérünk, beszélj velünk igéden keresztül. Ahányan vagyunk, annyiféle nyomorúságot hoztunk magunkkal. Tudjuk, hogy te annyiféle segítséget tudsz adni. Áraszd ki ránk Szentlelkedet. A te Lelked tegyen minket fogékonyakká arra, amit mondasz, készekké arra, amit parancsolsz.

Vigasztaló, bátorító, útmutató igédért könyörgünk, vagy ha arra van szükségünk, hogy összetörd keménységünket, akkor tedd azt, de munkáld mindenképpen javunkat, üdvösségünket, ígéreted szerint.

Ámen.

Igehirdetés

Miért van az, hogy sokan egy-egy ilyen hosszú ünnepsorozat végén fáradtabbak, mint előtte voltak? Miért van az, hogy sokan már a második napon nem tudnak mit kezdeni magukkal, unatkoznak, és sajnos ilyenkor történik sok tragédia is: veszekedés, verekedés, öngyilkosság? Vannak, akik alig várják, hogy sor kerüljön egy kicsi megállásra, pihenésre, és utána mégis kellemetlen emlékként marad bennük az egész. Némelyek teletömik ezeket a pihenőnapokat is programmal, mások számára pedig üresen telnek el. Miért nem tudunk ünnepelni?

Hadd olvassak fel egy bekezdést Pilinszky János elmélkedéséből, aki az ünnepekről gondolkozva a következőket írja:

"A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára egyre inkább a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülés szerepét tölti be. Az ünnep olyan fajta világméretű devalválódásának vagyunk tanúi, mint ahogyan a szerelem gazdag formáinak lefoszlásával színre lépett a nyers erotika, és a természetes nevében polgárjogot és publicitást nyert a természetellenes.

Az ünnep, és mindenekelőtt a keresztyén ünnep a pihenés, a hálaadás, a megszentelődés alkalma kellene, hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés. Hiányzik belőle az ünnepteremtő erő. Valójában bekapcsolódnunk kellene. A modern munka szükségszerű megosztottsága után az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja. Ünnep, ünnepélyes - még a nyelvészkedés is azt bizonyítja, hogy az igazi ünnep tempós és ráérős. Nem kapkod. Királyi nyugalommal bánik az idővel. A keresztyén ünnepnek az öröklét visszfénye biztosítja ezt a többlet időt."

A Biblia több helyen szól arról, hogy mi az ünnepek célja, és hogyan ünnepelhet tartalmasan a hívő ember. Néhány ilyen bibliai üzenetet vegyünk most sorra, hadd legyen ez a mostani ünnepre készülődésünk más, szebb, több, jobb hatásfokú, mint a korábbiak, és hátha így az ünnepeink is tartalmasabban telnek el. Hiszen lehetséges, hogy nemcsak fizikailag frissül fel valaki, hanem lelkileg-szellemileg is megújulva tér vissza a hétköznapok gondjai közé.

Mindenekelőtt azt vegyük észre, hogy az ünnepeket Isten rendelte. Ő rendezte úgy az életünket, hogy a munkás hétköznapok között legyen ünnep, legyenek ünnepek. És pontosan megmondta azt is, hogy mi a céljuk ezeknek az ünnepeknek. Az, hogy Isten népe az Ő tetteire emlékeztesse magát. Az, hogy Isten népe megerősödjék az Istennel és az egymással való közösségben. Tudjon örülni ennek a közösségnek. És mivel örül neki, tudja magasztalni, dicsőíteni Istenét ezért.

Ez a céljuk az ünnepeknek a Biblia tanítása szerint. Megállni, Istenre nézni, az Ő tetteit elsorolni újra és újra. S miközben elsoroljuk magunknak és egymásnak, rádöbbenünk, hogy Isten ma is cselekszik, Ő élő Úr, nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Jó dolog hozzátartozni, jó dolog az övéivel együvé tartozni. Ennek lehet örülni. Sok nyomorúságunk, gondunk, nehézségünk között is ez állandó ok az örömre, a hálaadásra, és ebből fakad az ünneplő ember és közösség Isten-dicsőítése.

Közben pedig, mintegy az ünnep melléktermékeként, fizikailag is kipiheni magát az ember. Regenerálódik testileg, idegileg, lelkileg. És az ünnep csendjében nagyon sok mindent megért.

Készülés közben egy kicsit számot adtam magamnak, és évtizedekkel ezelőtt megértett fontos igazságok is eszembe jutottak, amiket egy-egy vasárnap, vagy egy-egy nagy ünnep csendjében engedett Isten világosan meglátnom.

Az alapünnep, a nyugalom napja, a szombat nap is ezt célozta. Amikor Isten azt parancsolja a Tízparancsolatban, hogy megemlékezzél a nyugalom napjáról és szenteld meg, és semmi munkát ne végezz azon, akkor meg is indokolja ezt, mégpedig két helyen van megírva a Mózes könyveiben a Tízparancsolat, és két különböző indokolást olvasunk.

A Mózes második könyvében az van, amit mindnyájan tudunk, hogy mivel Isten hat nap alatt teremtette az eget, a földet és mindent, ami azokban van, és a hetediken megnyugodott, ti is tegyétek ezt: hat napi munka után nyugodjatok meg, és akkor emlékeztessétek magatokat arra, hogy milyen hatalmas Isten a ti teremtő Istenetek, és milyen kegyelmes Isten, aki a munka után megállást és pihenést is ad néktek.

A Mózes ötödik könyvében pedig ez az indokolás van: "Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Úr, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját" (5Móz 5,15).

Emlékezzél arra, hogy mit tett Isten érted, mert könnyen elfelejtjük Isten csodáit, még az Ő legnagyobb tetteit is. Erre nekünk van szükségünk, nem neki. Ő tudja, hogy mit tett értünk, és tudja, hogy mit fog cselekedni értünk. Nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy az az Isten, aki a múltban ilyen hatalmas és kegyelmes dolgokat tett, ma is Isten, él és uralkodik, és holnap, meg holnapután is az lesz. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Örvendezzünk ennek. És tanuljuk meg magasztalni Őt közösségben is, házasságban, családban, gyülekezetben, mint nép is, az Isten népe magasztalja az ő Istenét, mert Ő él és uralkodik örökkön örökké.

És mivel a hétköznapokban nagyon sokszor lefelé nézünk, a szó sokféle értelmében, Isten néha megálljt engedélyez, sőt parancsol, amikor nézzünk felfelé, Őreá. Utána egészen másként fogunk tájékozódni itt a földi eseményekben is. Utána egyértelműbb lesz, hogy a sok út közül melyik az, amelyen járnunk kell. Utána eljutunk teljesebb és a valóságnak megfelelő önismeretre is. Ebben a csendben érti meg a hívő az Isten halk és szelíd szavát. És ez az Ő csendes szava az az ünnepteremtő erő, amiről az idézetben olvastunk.

Mert volt ebben az idézetben három különös kifejezés. Az egyik, hogy hiányzik az ünnepteremtő erő. A másik, hogy az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja az ünnep. A harmadik, hogy a kikapcsolódás kevés ahhoz, hogy igazán felfrissüljön, megújuljon az ember. Bekapcsolódásra is szüksége van. De hova kell bekapcsolódnia? Hogyan értsük ezeket a kifejezéseket?

Erről szól ez a felolvasott zsoltár. Azt olvastuk itt: "Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit..." Isten tetteire akarja felhívni az ember figyelmét, akinek mindig a saját tettei a fontosak. A magunk hőstetteit beszéljük állandóan, meg másoknak az ellenünk elkövetett gonosz tetteit.

Az Isten tetteit lássátok, aki bámulatos dolgokat művel a földön. És itt tényleg ilyen bámulatos dolgokat mond, mint például "... harci kocsikat éget el." Abban az időben a harci kocsikat vasból készítették. Hogy lehet azt elégetni? És hogy az Úr tetteit észrevegyétek és Őt magát komolyan tudjátok venni, ezért csendesedjetek el, és akkor felismeritek, hogy én vagyok az Isten! - mondja itt az Úr. Ebből egyenesen következik, hogy magasztalni fognak engem a népek. Ebből meg egyenesen következik, hogy Isten népének a szívében megerősödik a bizalom: "A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk."


Ez az ünnepek Istentől rendelt eredeti feladata és célja, hogy lássuk az Úr tetteit, bizalom erősödjék meg a szívünkben Őiránta és rá merjük bízni a jövőnket is. Hogy túllásson az ember a jelen szörnyűségein, túllásson minden emberi bűnön, és vegye komolyan, számoljon azzal az Istennel, aki eddig is sok mindent cselekedett értünk, és sok ígérete még ezután teljesedik be.

Ádventben vagyunk. Jézus Krisztusnak világos, határozott ígéretei vannak az Ő második eljövetelével kapcsolatos eseményekre nézve. Aki csak ezeket komolyan veszi, már megvigasztalódik a szíve és reménység ébred benne mindennek ellenére is.

Karácsonyra készülünk. Ha az Isten tetteit akarjuk számba venni, akkor vegyük számba, mi történt karácsonykor. Hogy ilyen Istenünk van, aki ennyire mélyre hajolt le utánunk, hogy innen emeljen fel minket. Hogy eljött közénk egy kisgyermek alakjában, aki egy büdös birkaistállóban látta meg a napvilágot, és utána engedte, hogy leköpdössék, összeverjék, rágalmazzák, és rabszolga halállal keresztre feszítsék, csak azért, mert így lehetett segíteni rajtunk. De így lehetett.


És tudjuk, hogy ott is szüntelenül közbenjár érettünk. Ilyen Megváltónk van nekünk. Őróla szól advent, Őt hirdeti karácsony. Lássátok az Isten tetteit! Ne csak az emberek gaztetteit. Ne csak a magunk gonoszságát vagy tehetetlenségét, hanem éppen ezekről néha tekintsünk fel Isten tetteire, és azoknak a fényében lássuk azután emezeket is.

Lényegében minden ünnepen az Isten tetteiről van szó. Minden vasárnap azért jövünk össze, hogy valami módon Isten értünk elvégzett és elvégzendő tetteiről halljunk. Amikor valaki előveszi a Bibliáját, a hétköznapjainknak is ünneppé válnak azok a percei, amikben Isten tetteiről olvasunk, és amikor az Ő színe előtt megállunk. Nem véletlen, hogy az Ószövetségben rendelt Isten olyan ünnepeket, amik egy hétig tartottak. És ez nem eltékozolt idő, ha azzal tölti valaki, amire Isten adta: az Ő tetteit előszámlálni, a benne való bizalomban megerősödni, Őt dicsőíteni.

Az Istentől hozzánk érkező ige az az ünnepteremtő erő, amiről itt az idézetben olvastunk. Ünnepteremtő erővé válik, ami munkálkodik bennünk. Az Istentől hozzánk érkező és befogadott ige az, ami bekapcsol minket az Isten megváltó és megszentelő munkájába passzívan is, amit Ő bennünk végez, és aztán aktívan is, ami Ő általunk végez el. A kikapcsolódás ehhez tényleg kevés, hogy igazán megújuljon valaki. Ebbe az isteni erőáramba lehet és kell bekapcsolódnunk.

Valami olyant él át az ember (elnézést a műszaki hasonlatért), mint amikor a templom fűtésrendszerét egyszer átmostuk. Fűtött az még úgy is, de amikor kimostuk belőle azt a sok iszapot, vízkövet, rozsdalemezeket, sokkal jobb lett a hatásfoka. Sok minden lerakódik bennünk is, és Isten néha megálljt parancsol. Amíg ez az átmosás történt, nem lehetett fűteni. Üzemszünet volt. Rövid időre meg kell állni, hogy utána hosszú időn át jobban üzemeljen minden. Rövid időre megállhat az ember vagy megálljt parancsol Isten - ezért adta az ünnepeket, minden héten egy napot, néha több napot, hogy átmosson az Ő igéjével és Szentlelkével. Hogy az Ő gondolatai helyet kapjanak a mi gondolataink helyén vagy mellett. Hogy az Ő akarata világos legyen a számunkra.

Hogy észrevegyük azokat, akiknek az ünnepeik is hétköznapok. Hogy eljussunk oda - ez volt a harmadik különös kifejezés -, hogy az élet egészébe visszataláljon az ember. Mert mi az életnek csak egy töredékén tájékozódunk, és azon belül mozgunk. A materiális, a testies, az anyagiakkal kapcsolatos töredékén. Figyeljük meg, hogy az ünnepi készülődésünket is szinte száz százalékban az ilyen vonatkozású dolgok jelentik. Megvásárolni ezt, azt, amazt, beosztani a pénzt, kitakarítani, van-e fenyőfa, hova kell elmenni.

Valaki azt kérdezte a napokban: azt még megkérdezik otthon tőlem: aludtál-e, ettél-e, vigyél sapkát, mert mínusz van, de azt még sosem kérdezték meg: hogy érzed magad a bőrödben. Tényleg. Erre nem gondolunk, hogy mi van a bőrömön belül? Milyen gondolatok foglalkoztatnak valakit, vagy gyötörnek valakit. Milyen érzések vannak a szívében, amiket saját magának sem tud vagy mer megfogalmazni. Ezek akkor jönnének elő és segítenének rajta is, esetleg másokon is, ha valaki szeretettel megkérdezné, végighallgatná, ebből párbeszéd lenne, ne talán az Isten előtti világosságban zajlana le ez a beszélgetés... De ehhez már az élet teljességébe, egészébe kell visszatérni. Abba, amit Jézus a reá jellemző egyszerűséggel és mélységgel így fogalmazott meg: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik" (Mt 4,4).

Az ünnep arra való, hogy az ige szóhoz jusson. Sőt megkapja az őt megillető helyet, fontosságot, jelentőséget. Különösen ebben a világban, amelyikben még kenyér sem jut mindenkinek. Amelyikben az életnek beszűkülnek a lehetőségei sok ember számára. Mert ezen a karácsonyon is lesznek többen, akik hideg lakásban vagy fedél nélkül, üres asztalnál és esetleg egyedül töltik az ünnepet, és nem olyan gondjaik vannak, mint sokaknak másoknak.

Igazán ünnepelni azt jelenti, hogy Isten valakit ezekhez is irányíthat. Nem tudjuk megoldani azt a sok szükséget, ami körülvesz bennünket, de a bibliai gazdag kapuja elé is egy Lázár volt odatéve. Isten nekünk is kijelöli a mi Lázárainkat, de csak akkor lehet észrevennünk őket, csak akkor tudunk nekik abból, amit Istentől kaptunk, továbbadni, ha időnként elcsendesedünk, felismerjük, hogy Ő az Isten, és elkezd parancsolni nekünk. Küld. Kiváltságos helyzetbe kerülünk. Isten kézbesítőiként továbbadhatunk valamit abból, amit mi is úgy kaptunk. De igazán elfogadni is csak ebben a csendben lehet, megérteni is, hogy mit kezdjünk vele, meg továbbvinni is. "Csendesedjenek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!"

Így másként készülhetünk az ünnepre mint eddig, és másként tölthetjük el azt a néhány ünnepnapot, amit Isten nekünk elkészít. Az ilyen ember, aki tudatosan keresi a csendet, vagy csendet teremt magának és az övéinek, hogy jobban felismerhessék, hogy Ő az Isten, az szabad.

Sokan elmondták, hogy szenvednek a karácsonnyal járó kényszerek miatt. Mert kénytelen vagyok... és hosszú felsorolás következett a mondat végéig. Kénytelenek vagyunk viszonozni a tavaly kapott ajándékot, kénytelen vagyok vásárolni erőm felett is. Kénytelen vagyok már most elkölteni a januári bevételünket - mondta valaki -, és így tovább.

Isten gyermeke nem kénytelen semmire, Isten gyermeke szabad. Szabad arra, hogy az Istentől elkészített lehetőségekkel éljen. Szabad arra, hogy megálljon és feltekintsen a Mindenhatóra, észrevegye az Ő tetteit. Szabad arra, hogy nem unja meg újra és újra magasztalni Istent az Ő csodás tetteiért, és szabad lesz arra, hogy nem félve, szorongva, aggodalmaskodva gondol a jövőre, hanem bízik abban az Istenben, aki eddig ilyen nagy tetteket hajtott végre, és tudja, hogy ezután sem lesz rövidebb és erőtlenebb az Ő keze.

Olyan szép az a kifejezés, amit az előbb a Mózes 5. könyvéből olvastunk: "erős kézzel és kinyújtott karral" vezette ki az Ő népét a rabszolgaságból. És Ő változatlanul erős kézzel és kinyújtott karral vezeti azokat, akik figyelnek Őreá, bíznak benne, készek neki engedelmeskedni.

Karácsony igazán az Isten nagy tetteit hirdeti nekünk. Azt, hogy azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy elküldte az Ő egyszülött Fiát a világba, hogy éljünk általa. Aki az Isten nagy tetteire néz, és így tud ünnepelni, annak a számára nem lesznek olyan fontosak az ünnep kellékei. Sőt szükség esetén kellékek nélkül is tud ünnepelni.

Emlékszem két olyan karácsonyra, amikor minden ünnepi kellék hiányzott. Az egyikre kicsi gyerekkoromból emlékezem. A várnak az ostromát mi a vár egyik pincéjében vészeltük át. Semmi nem volt, amit a karácsony sokak számára jelent. De máig emlékszem arra, hogy énekeltünk, imádkoztunk, s egy szép karácsony emléke maradt meg.

Egy másik alkalommal meg egyedül voltam a Teológia internátusában szenteste, mert másnap hajnalban kellett egy vidéki gyülekezetbe, legációba utaznom, és innen könnyebb volt azt elérni, mint a szülővárosomból. Nem volt sem fenyőfa, sem család, sem ajándék, sem gyertyafény, még a vacsora is nagyon szegényes volt, de máig emlékszem, hogyan nyitotta ki Isten előttem a karácsonyi történet egy részét, és sok mindent megértettem az igéből és az Ő gondolataiból. Utána olyan elmélyült, gazdag imádsággal ajándékozott meg, hogy évtizedek múlva is vágyom arra, hogy minél több olyan ajándékot kapjak tőle.

Ez nem jelenti azt, hogy a kellékeket söpörjük le. Mert a gyerekek várják az ajándékot, a hangulatra szükség van olykor. A szeretetnek a finom jelzéseit mindenki kívánja, még a legmufurcabb férfiemberek is, akik ezt tagadják, ha megkapják, örülnek neki. A terített asztal fontosságát és az asztalközösség jelentőségét maga Jézus is említi több alkalommal, és gyakorolta. Tehát ne legyünk ünneprontók, de az ünnepnek a tartalma legyen fontos.

Karácsonykor különösképpen is az ünnepeltet - ez mégis csak valakinek a születésnapjára emlékeztet minket - illik a középpontba állítani. Sokszor éppen Ő, az érettünk eljött, helyettünk meghalt, és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztus marad ki az ünnepeinkből. Csodálkozunk, hogy így üres vagy fárasztó, vagy ugyanolyan, mint a hétköznapok voltak? Ő legyen az első helyen, a középpontban, és akkor minden le fog egyszerűsödni. Akkor nem a veszekedések jellemzik ezeket az ünnepeket, akkor sikerül elosztani a feladatokat majd, és nem holtfáradtan érkezik meg a család egyik része, miközben a másik része már türelmetlenül követelőzik. Akkor az Ő békessége és öröme tölti majd be a szíveket.

Így lehet igazán boldog karácsonya, meg egyáltalán mindig ünnepe az Isten tetteire figyelő embernek. Ez nem az anyagi helyzettől függ, hanem attól, hogy azzal töltjük-e és azzal akarjuk-e tölteni az ünnepeket, amire azokat Isten adta.

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!


Imádkozzunk!

Istenünk! Köszönjük, hogy elcsendesedhetünk előtted. Köszönjük, hogy utat mutatsz nekünk az élet útvesztőjében. Köszönjük, hogy azt akarod, hogy boldog, harmonikus, lelkiekben gazdag életünk legyen. Köszönjük, hogy kész vagy megáldani, és áldássá tenni mások számára.

Bocsásd meg, ha sokszor nem a te nagy tetteidet csodáljuk és nem azokért magasztalunk téged, hanem még előtted is dicsekszünk vagy panaszkodunk. Sokszor úgy érezzük, minden okunk megvan a panaszra. Bocsásd meg, valahányszor még téged is vádolunk.

Köszönjük azokat a kincseket, amiket Jézus Krisztusért elkészítettél a benned hívőknek, és amiket most kínálsz nekünk is.

Erősítsd meg a szívünkben a benned vetett bizalmat. Szabadíts meg minden ostoba kételkedéstől, önhittségtől. De szabadíts meg a csüggedéstől és a kétségbeeséstől is.

Köszönjük, Urunk, hogy te, aki ilyen nagy dolgokat cselekedtél eddig, még ennél nagyobbakat is fogsz cselekedni, mert megígérted. Köszönjük, hogy rád bízhatjuk a jövőnket.

Könyörgünk hozzád most különösen népünk jövőjéért. Könyörgünk azokért, akik felelősen döntenek népünk sorsát illetően. Tedd érzékennyé lelkiismeretüket, támassz bennük egészséges felelősségérzetet, adj nekik egységet a jóban. Te irányítsd a mi közeli és távolabbi jövendőnket is. Tudjuk, hogy nem a véletlen játszik a mi sorsunkkal, hanem te készíted azt el. Légy irgalmas nekünk!

Semmi jót nem érdemlünk tőled. Bocsásd meg a mi sok hitetlenségünket, istenkáromlásunkat, paráznaságunkat, azt a sok tisztátalan beszédet, ami kijön a szánkon. Ne a bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint.

Könyörgünk azokért, akik semmi jót, a megszokotthoz képest semmi újat és mást nem várhatnak az ünneptől. Küldj minket, Urunk, hogy tudjunk örömet szerezni, könnyeket törölni, nyomorúságot enyhíteni.

Taníts minket újra és újra elcsendesedni, és a csendben egyre többet megérteni a te jó és tökéletes akaratodból. Szabadíts meg egyszer és mindenkorra attól, hogy a magunk akaratát akarjuk jóváhagyatni veled. Taníts meg őszintén és engedelmességre készen kérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Hadd szolgálja így az egész életünk, ünnepeink és hétköznapjaink a te dicsőségedet és mások üdvösségét.

Ámen.