Szerző Téma: Cseri Kálmán prédikációi  (Megtekintve 101295 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #45 Dátum: 2014. Január 19. - 14:07:04
 O0



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #46 Dátum: 2014. Január 19. - 17:56:52
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető pacific

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 661
  • Nem: Férfi
Válasz #47 Dátum: 2014. Január 19. - 19:54:13
 O0



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #48 Dátum: 2014. Január 20. - 22:52:47
.és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... (Mt 6,12)

Ezt a kérést Jézus egy és-sel kapcsolja az előző mondathoz. Azt hangsúlyozza ezzel, hogy amilyen nélkülözhetetlen a mindennapi kenyér, olyan nélkülözhetetlen a harmonikus élethez a mindennapi bocsánat is. Ahogyan elpusztul az, aki nem táplálkozik egy ideig, ugyanúgy elpusztul a lélek, megromlik a közösség, ha nem gyakoroljuk a rendszeres bocsánatkérést és megbocsátást.

Mert minden bűn elválaszt minket Istentől és egymástól. A megbocsátás pedig újra összeköt és eggyé tesz. Vágyunk az őszinte közösségre, de ennek ára az őszinte megbocsátás.

Ez mindig azzal kezdődik, hogy látnunk kell és néven kell neveznünk a saját bűneinket (nem a másokét). Nem szabad úgy tenni, mintha nem lennének, és nem szabad konzerválni sem őket. „...a nap ne menjen le a ti haragotokkal..." (Ef 4,26) A rejtegetett harag, keserűség, vádaskodás megmérgezi nemcsak a kapcsolatot, hanem a saját lelkünket is.

Bátran kérhetünk bocsánatot Istentől, mert „kegyelmes és irgalmas ő... szeretete nagy" (Jóel 2,13). Készen van nála a bocsánat minden bűnünkre, mert Jézus Krisztus elszenvedte minden vétkünk büntetését. A kereszten eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet (Kol 2,14).

Tele van a kezünk adóslevelekkel, s ha azokat nem dobjuk el (nem bocsátunk meg szívből másoknak), nem tudjuk elvenni Istentől a nekünk szükséges bocsánatot. Az készen van, tőlünk függetlenül, de úgy lesz a miénk, ha mi is szívből megbocsátunk.

Milyen régi és friss sérelmeket kellene elengednem akár bocsánatkérés nélkül is?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #49 Dátum: 2014. Január 20. - 22:54:16

...ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól...(Mt 6,13)

Ez a kérés három feladatra figyelmeztet:

1. Ismerjük fel a gonoszt, amikor támad, és semmilyen kapcsolatba ne kerüljünk vele! Jézus világosan tanította, hogy a sátán személyes hatalom, aki Isten gyermekeit el akarja szakítani mennyei Atyjuktól. Emberi kívánságainkra épít, és ismeri gyenge pontjainkat. Mindig „segíteni" akar, de tőle semmit nem szabad elfogadni. Minden ajánlatára (kísértésére) minden esetben azonnal egyértelmű nem-et kell mondani saját érdekünkben.

2. Ismernünk kell saját kísérthető szívünket is, és nagyon ragaszkodnunk kell győzelmes Urunkhoz. Nem kötelező belemenni a kísértésbe, Jézus ad erőt észrevenni és ellenállni. Ő a kereszten legyőzte a gonoszt, ne feledjük, hogy legyőzött ellenség támad! Így is sokat árthat, de Jézussal közösségben védve van a hívő. Csak ne játsszunk a csábítással!

3. Ismerjük meg egyre jobban mennyei Atyánkat is, és bízzunk benne! Ő a teremtés okán is Ura a sátánnak, s az Isten nélkül semmit sem tehet. Még a mi kísértéseink idejét és mértékét is a mi Atyánk határozza meg. (Lásd Jób esetét.) Ezért hozzá imádkozunk, és nem a gonoszt kérjük, hogy ne vigyen kísértésbe, mert a gonosznak is ő parancsol, akivel egyáltalán semmilyen kapcsolatot sem létesítünk. Isten gyermeke a kísértéseivel harcolva is mindenható mennyei Atyjához ragaszkodik. Ő azt ígéri nekünk: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet." (Zsolt 91,14)



Nem elérhető pacific

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 661
  • Nem: Férfi
Válasz #50 Dátum: 2014. Január 21. - 08:01:16


Ámen! Ez most nekem is szólt! :hi



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #51 Dátum: 2014. Január 21. - 09:21:36
...mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (Mt 6,13)

A kétszer három kérés ebbe a keretbe van foglalva. Az indítás a gyermek őszinte bizalma: mi Atyánk. A befejezés az érett felnőtt bizonyossága, aki tudja, kihez imádkozott: tied az ország, a hatalom és a dicsőség. A kisgyerek és a tapasztalt felnőtt együtt van jelen a hívő emberben.

Elfogytak a kérések, de nem ér véget az imádság. Miért? Mert Isten gyermeke még szeretne időzni Atyja előtt. Ahogyan egy kisgyerek mondta egyszer apjának: nem kérek most semmit, csak szeretném nézni, hogyan dolgozol. Nem kérek semmit, csak szeretnélek jobban megismerni. Te kellesz, Atyám, nemcsak az ajándékaid. És közben hátha lesz egy szavad hozzám. Erre mondja a zsoltár: „Gyönyörködj az Úrban..." (Zsolt 37,4)

Olyan ritkán szánunk erre időt. Pedig a mennyben csak ebből áll majd az üdvözültek imádsága: imádni a Mindenhatót. Engedjük, hogy néha már itt kapjunk ízelítőt, előleget a menny tiszta levegőjéből! Tanuljuk a Lélek által imádni az Urat!

Tied az ország, vagyis a királyi uralom. Soha ne feledjem: az Úr uralkodik, ténylegesen gyakorolja uralmát az egész világ felett. Miért és mitől félnék, ha ilyen Atyám van?!

Tied a hatalom, és te adsz hatalmat egy időre mindenkinek, aki kap ezen a földön. Jézus, aki elmondhatta: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön, az Atya gyermekeinek, az újjászületett hívőknek testvére (Róm 8,29; Zsid 2,11). El ne felejtsem ezt soha!

Tied a dicsőség, egyedül a tied. Nem akarok belőle semmit magamnak eltulajdonítani. Sőt szeretnék mindent a te dicsőségedre tenni.

Az ámen azt jelenti: mindebben bizonyos lehetek, mert megbízható az, akihez imádkoztam.



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #52 Dátum: 2014. Január 21. - 09:28:45
 O0



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #53 Dátum: 2014. Január 23. - 12:22:59
...szeretnélek látni benneteket..., hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által... (Róm 1,11-12)

A lelki növekedés másik két feltétele a közösség és a szolgálat. Az ige és az imádság Istennel kapcsol össze, a közösség és a szolgálat egymással.

A fenti igében Pál apostol bevallja, hogy nagyon vágyik találkozni a gyülekezettel, hogy valamilyen lelki ajándékot adjon nekik, és ő is megerősödjön a velük való találkozás során.

Aki Isten gyermekévé lett, az testvéreket is kapott, és csak velük együtt növekedhet. Magányosan nem lehet növekedni a hitben. A börtönbe és lágerekbe zárt keresztények is keresték társaikat, hogy tudják egymást erősíteni, vigasztalni, bátorítani, inteni. Nincs Robinson-kereszténység. Aki egészségesen akar fejlődni a hitben, keressen olyan gyülekezetet, ahol az igét tisztán hirdetik, és legyen annak aktív tagja! Legyenek olyan lelki testvérei, akikkel személyes kérdéseit is őszintén megbeszélheti, akikkel kölcsönösen tudják egymást erősíteni!

Pál apostol azt írja, a hívők olyanok, mint a test tagjai: csak együtt életképesek. Egy kisujj külön, a testről levágva halott. Péter apostol élő kövekhez hasonlítja a keresztényeket, akik együtt épülnek fel lelki házzá.

A közösség akadályait le kell győznünk. A testvéreim között merjek megnyílni, fokozatosan bízni a többiekben! Ne szégyelljem a hitemet, a kereszténység nem magánügy, hiszen még az Isten angyalai is örvendeznek, ha megtér egy bűnös. A közösség gyakorlására idő is kell, de megéri rászánni. És ne féltsük magunkat, hadd derüljön ki lassan, kik vagyunk, mi is a másikkal beszélgetve ismerjük meg önmagunkat! El kell fogadnunk a testvéreket, a családtagjainkat sem magunk választottuk meg. Alázat, szeretet, készség a megbocsátásra - ez mind feltétele a jó közösség létrejöttének. Ez tartja frissen és erősíti a hitünket, mint ahogyan egy fahasáb csak akkor lángol, ha együtt ég a többivel. Ha kivesszük a tűzből és félretesszük, előbb-utóbb kialszik és elhamvad.



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #54 Dátum: 2014. Január 23. - 19:37:12
 O0

Nagy igazság van megfogalmazva benne.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #55 Dátum: 2014. Január 25. - 13:59:47
Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! (Lk 15,17)

Nyomorúságaink idején gyakran feltesszük a kérdést: miért van szenvedés? Mi a szenvedések valódi oka? És van-e értelme? Ha Isten szeret, miért engedi, hogy ártatlan embereket megkínozzanak, kicsi gyerekek éhen haljanak, mások tehetetlen beteggé váljanak, életük delén meghaljanak?

A Biblia leírja, hogy abban a világban, amelybe Isten az embert teremtette, nem volt szenvedés. Ott ismeretlen volt a fájdalom, nélkülözés, félelem. Az Istennel való közösségben mindene megvolt az embernek, ami boldoggá tette.

Az ember azonban megvonta bizalmát Istentől, fellázadt ellene, és saját kezébe vette sorsát. Kilépett ebből a közösségből, s ott „kívül" megjelent a verejték, betegség, veszekedés, háború, halál. Minden szenvedés tehát rossz döntésünk következménye.

Isten azonban annyira szereti az embert, hogy lehetővé tette számára, hogy visszataláljon hozzá. És még a szenvedéseket is felhasználja arra, hogy figyelmeztesse: ide jutottál nélkülem. De egyben hív is vissza magához.

Jól mutatja ezt a tékozló fiú példázata: őt nem az apja küldte el otthonról, egyértelműen saját lázadása miatt került az éhhalál szélére. Az apja azonban továbbra is szerette, és éppen a disznók között, korgó gyomorral jutott eszébe az apai ház bősége, valamint a hazatérés lehetősége. A szenvedése emlékeztette elhagyott és elfelejtett otthonára.

Nem Isten küldte ránk a szenvedést, de még ezt is felhasználja arra, hogy eszméltessen, magához visszahívjon, helyreállítsa velünk kötött és általunk megszegett szövetségét, amiben újra életlehetőséget kapunk. Aki enged ennek a hívásnak, az attól kezdve egészen másként hordozza a bajokat, vagy meg is szabadul némelyiktől. Aki nem enged, azt sokszor még inkább megkeményítik a szenvedései Istennel szemben.

Boldog ember az, akit szenvedései önvizsgálatra indítanak és Istenhez fordítanak. Az ilyen ember utólag felismeri: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség." (Ézs 38,17)



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #56 Dátum: 2014. Január 25. - 14:13:34
 O0



Nem elérhető pacific

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 661
  • Nem: Férfi
Válasz #57 Dátum: 2014. Január 26. - 09:52:45

Idézet
Boldog ember az, akit szenvedései önvizsgálatra indítanak és Istenhez fordítanak. Az ilyen ember utólag felismeri: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség." (Ézs 38,17)

Ámen

Igen ezt én is átéltem már egy párszor. S akik az Urat szeretik minden javukra munkál.

Pacific



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #58 Dátum: 2014. Január 27. - 07:30:37
KICSODA JÉZUS KRISZTUS?
4. ERŐ ÁRADT KI BELŐLE



Alapige:Mk 5,41-43

Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: "Talitha kúmi!" - ami azt jelenti: "Leányka, neked mondom, ébredj fel!" A leányka pedig azonnal felkelt és járkált, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.

Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; aztán szólt, hogy adjanak enni a leánykának.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldjuk, magasztaljuk és dicsőítjük a te nevedet, és valljuk ebben a magát dicsőítő világban, hogy egyedül téged illet minden dicséretmondás.

Bocsásd meg, valahányszor elhalványul előttünk nagyságod. Bocsásd meg, amikor kételkedünk ígéreteidben, vagy nem vesszük komolyan kijelentésedet. Bocsásd meg, Urunk, amikor sokkal kisebbnek képzelünk téged, mint aki valójában vagy.

Könyörülj most rajtunk, hadd ragyogjon fel előttünk a te egyedülálló isteni nagyságod, hadd ismerjünk meg téged sokkal jobban, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy tudjunk benned nagy békességgel bízni, és tőled várni mindig a szabadítást, segítséget, kiutat.

Hálát adunk mindazért, amit az elmúlt héten kaptunk tőled. Tudjuk, Urunk, hogy semmi jót nem érdemlünk, de köszönjünk, hogy nem érdemeink szerint ajándékozol, még csak nem is a szükségünk szerint, hanem a te kimondhatatlanul nagy kegyelmed és gazdagságod szerint.

Legyen ez az óra is most a te ajándékod. Szeretnénk veled találkozni, előtted leborulni, mint Jairus meg ez a szenvedő asszony, és megtapasztalni hatalmadat. Olyan sokféle nyomorúság hajt minket is hozzád. Sokszor már magunk sem bízunk abban, hogy tudsz vagy akarsz adni segítséget.

Növeljed a hitünket. Megtagadunk minden kételkedést és hitetlenséget, és szeretnénk teljes nyitottsággal hallgatni a te szavadat, amivel minden jót el tudsz végezni az életünkben.

Szabadításodra várunk, Urunk! Kérünk, hogy szólj, és ugyanakkor munkálkodj is bennünk hatalmasabban, mint ahogy azt mi elképzelni tudjuk.

Ámen.

Igehirdetés

Még karácsony előtt elkezdtünk egy sorozatot erről a fontos kérdésről: Kicsoda Jézus Krisztus? Fontos ezt egyre mélyebben és világosabban értenünk több okból is. Egyrészt sajnos egyre több hamis elképzelés, minden alapot nélkülöző kitalálás, Jézus Krisztus valóságos történeti személyét és váltságmunkáját meghamisító, sőt gyalázó szennyes emberi gondolat terjed róla, amit teológusok, írók, szélhámosok, és az Ő tudatos ellenségei is terjesztenek.

Éppen ezért nekünk, akik valamennyire ismerjük már Őt, kötelességünk ezeknek az embereknek az érdekében is, meg minden Krisztust kereső és benne már hívő ember érdekében bizonyságot tennünk arról, hogy kicsoda Ő valójában. Mit tudhatunk az Ő valóságos személyéről, jelleméről, természetéről, tanításáról és tetteiről, a szem- és fültanúk leírásából, az evangéliumokból. Persze az evangélium történeteit is többféleképpen lehet értelmezni, ezért fontos, hogy a kor és az írott szöveg alapos, tárgyilagos ismeretében minél pontosabban értelmezzük azt.

Láttuk, hogy életkérdés, örök élet kérdése számunkra, hogy Jézust pontosan és alaposan ismerjük azért is, mert meg van írva: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn 17,3).

Három alkalommal volt szó eddig Őróla. Először láttuk, milyen fontos volt Jézusnak az Atyával közösségben eltöltött csendes idő, amiből az Ő küldetése táplálkozott. De láttuk azt is, hogy nem ezzel töltötte azokat az éveket, amíg itt volt közöttünk, hanem mindig kész volt mindenkinek segíteni, akinek arra szüksége volt, mert irgalmas, érző, együttérző szíve volt. Ezt kínálja azoknak is, akik ma hisznek Őbenne.

Közben pedig nagy bölcsességgel nevelte tanítványait, hogy merjenek egyre bátrabban bízni benne, és legyen az ő szívükben is friss a másokért érzett felelősség.

Ádventben pedig arra a kérdésre kerestünk választ, hogy miért jött Jézus erre a földre. Több alkalommal is megfogalmazta ezt. Három mondatát elemeztük: Azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse az elveszettet, azért jött, hogy Ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért, és azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben éljünk.

Innen folytassuk ezt a sorozatot. Ez a mai jól ismert történet arról szól, milyen mérhetetlen erőfölénnyel járt itt Jézus. Ennek a birtokában minden helyzet ura maradt, soha semmitől nem jött zavarba, minden nyomorúságra készen volt nála a megoldás, egyszerűen igaznak bizonyult az, hogy isteni teljhatalmával neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. És bármerre járt, bármit mondott és tett, azt tapasztalták az emberek, amit itt így olvastunk: "erő áradt ki belőle." Az a mennyei, gyógyító, szabadító erő, amit ma is csak tőle kaphatunk mindnyájan, de amit ma is bőségesen ad mindazoknak, akik hozzá fordulnak.

Úgy próbáljuk ennek az ismerős történetnek az üzeneteit kibontani, hogy sorra vesszük a szereplőket, de mindig elsősorban Jézus személyére figyelünk.

Azzal kezdődött, hogy Jézus tanítványaival együtt a Genezáret-tó keleti partjáról visszatért hajón Kapernaumba, ahol már nagy sokaság várta. A legtürelmetlenebbül azonban egy valaki várt rá, ez a Jairus nevű zsinagógai elöljáró, akinek a leánya súlyos betegen feküdt, már a halál szélén, és akinek egyedüli reménye az volt, hogy ha lehet még segíteni, és ha még a halál beállta előtt odaérne, akkor Jézus tud segíteni az ő leánykáján, ha hajlandó elmenni.

Jézus hajlandó volt, mint ahogy mindig, mindenkihez kész volt. Halogatás nélkül a legtermészetesebb módon azonnal indul. Nem kéreti magát, nem tesz fel Jairusnak kellemetlen, okoskodó kérdéseket. Olyan egyszerű ez a mondat: azonnal indult az ő házához.

Persze vele együtt a sokaság is, mert végre lesz valami látnivaló. A sokaság azonban lomhán hömpölyög, és egyszer csak megtorpan. Miért? Mert Jézus megállt. Miért állt meg? Mert elkezdett keresni valakit. Meg is kérdezte: "Ki érintette meg a ruhámat?" A tanítványai kioktatják, rendre utasítják: "Látod, hogy tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?" (Nem ezt kérdezte Jézus. Ez is jellemző, hogy pontatlanul adjuk vissza azt, ami elhangzott.)

Jézus azonban nem mozdul, keres valakit. Jairusban egyre nő a feszültség. Ő tudja, hogy minden késlekedés, minden pillanat leányának az életébe kerülhet.

Ekkor előkerül egy minden ízében reszkető asszony. leborul Jézus elé úgy, ahogy azt Jairus tette néhány perccel korábban, és elkezdenek beszélgetni.

El tudom képzelni, hogy Jairusban ilyen mondatok kergethették egymást: Uram, csak ne most, és ne itt. Hogy lehet ezt ilyen ráérősen tenni, mikor tudod, hogy miről van szó?! Én hívtalak először, az én házamhoz indultunk el, menjünk akkor minél gyorsabban, és utána intézd az egyéb dolgokat.

És kiderült, volt alapja Jairus félelmének, mert jönnek a hírhozók és távirati stílusban jelentik: "Leányod meghalt." És mindjárt udvariaskodnak is: "Ne fáraszd most már a Mestert." Ez lett a vége! Ide vezetett a késlekedés. Mégsem tud segíteni Jézus, mert most már mindenki tudhatja: nincs segítség.

Jézus pontosan követi, mi zajlik ennek az édesapának a szívében. Olyan kedves és jézusi ez a gesztus is, ahogy azonnal ad neki egy erősítő injekciót: - "Ne félj, csak higgy!" - szól oda a fejek felett neki. És indul tovább, mintha mi sem történt volna. Ezt senki sem értette, de ha Ő megy, megy a tömeg is. Majd meglátjuk, mi lesz.

Jairus házát már körbefogták a halottsiratók. Ezek hivatásból végezték ezt, némi kis jövedelemért. Jézus rájuk szól: "Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." És akik az egyik pillanatban műsírást produkáltak, azok a következőben már nevetnek. Kinevetik Őt. Bolondnak nézik. Ez azonban Jézust soha nem zavarta. Továbbra is megy a maga útján, és három tanítványával, valamint a gyermek szüleivel megáll a halottas ágy mellett. Mit lehet itt tenni? Legfeljebb egymás nyakába borulva zokogni, vagy ha valakinek még van mondanivalója, kedves közhelyekkel megpróbálni vigasztalni egymást.

Jézus azonban nem ezt teszi, hanem csakugyan, mintha egy alvó gyereket ébresztene, azt mondja: "Leányka, neked mondom, ébredj fel!" - ami azt jelenti, hogy ráparancsol a halálra, hogy adja vissza a zsákmányát. És a leányka azonnal felül és elkezd járkálni. Azt olvastuk: az ámulattól azt sem tudták, hova legyenek.

Jézus azonban, aki a mennyet hozta le a földre, a földi dolgokat is mindig komolyan vette és veszi, ezért mintha most ez lenne a legtermészetesebb és legfontosabb feladat, visszahúzza a szülőket a józanságba, és azt mondja: adjatok enni ennek a gyereknek.

Ennyi a történet, és minden mozzanata Jézus egyedüli isteni nagyságát és gyengéd, figyelmes szeretetét hirdeti.

Mert maga az képtelenség már, hogy ez az ember Jézushoz fordul segítségért ebben a végső helyzetben, ami lehet, hogy bármelyik pillanatban lezárul, amikor a gyermeke halálán van. Jairusnak hivatalból Jézus ellenségeinek a táborába kell tartoznia. És egyébként is ebben a pozícióban a város egyik legelőkelőbb embere elképzelhetetlen, hogy a tömeg szeme láttára porig alázza magát Jézus előtt, és leborulva kérje a segítségét. De a gyerekéért mindent megtesz a szülő, ez még érhető. Csak siessen Jézus, hogy meg ne haljon a gyerek. De nem sietett és meghalt. Ezzel vége mindennek. Így gondolta mindenki, kivéve Jézust.

Jézusnak tudniillik teljesen mindegy, hogy egy alvó gyereket kell felébreszteni, vagy a halálból kell visszahozni valakit az életbe. A kettő között az Ő számára semmi különbség nincs. Miért nincs? Mert neki ugyanolyan hatalma van a halál felett, mint bármelyik gyógyíthatatlan, vagy könnyű betegség, vagy egy egyszerű rosszullét felett. Miért? Mert neki minden felett hatalma van. "Mert néki adatott minden hatalom mennyen és földön."

Ennek az igének ez a világos kérdése most hozzánk, hogy hisszük-e mi ezt? Mindenféle köntörfalazás, mellébeszélés, egyéb nélkül hisszük-e mi ezt? Erre becsületes, őszinte választ kell ma adnunk. Lehet, hogy a válasz úgy hangzik, ahogy egy másik édesapa mondta egyszer Jézusnak: "Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemben!" Ő legalább világosan látta a helyzetét. Mert ez az édesapa is ilyen helyzetben volt. Valamekkora hite volt neki, azért borult le Jézus előtt. De a hite csak a halálig terjedt. Ha addig megérkezik Jézus, amíg él a gyermek, lehet, hogy tud segíteni. Ha már meghalt, akkor nem tud. Itt már segítségre volt szüksége a hitének. De megkapta. Jézus azonnal szól neki: "Ne félj, csak higgy!" Jézusnak ez a végtelen nyugalma az Ő végtelen hatalmát jelezte akkor is és ma is.

És ha a többi szereplőre is gondolunk, akkor felmerül a kérdés: hogyan kerültek ezek az emberek kapcsolatba Jézussal? Úgy, hogy hittek benne. És mit jelent hinni Jézusban? Azt jelenti, hogy komolyan vesszük, hogy Ő az, akinek mondja magát. Jézusban hinni ma is azt jelenti, hogy komolyan vesszük, hogy Ő az, akinek a Szentírás kijelenti, akinek az Atya állította, amikor azt mondta: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok", és akinek Jézus mondotta magát.

Kinek mondotta magát Jézus? A legtöbbször úgy nevezte önmagát: az Emberfia. Ez így írandó, mert ez méltóságjelző volt. Ez azt jelentette, hogy a mindenható Isten teljhatalmú képviselője. Emberfia ilyen értelemben csak egy van, és ez Ő. (A Dániel könyve 7. részét olvassuk el, és akkor ez világos lesz.) Sokan úgy nevezték Őt: Isten Fia, és Ő ezt a megszólítást is elfogadta, mert az. Vagyis akinek a hatalma egyenlő Istennel. Ő volt a megígért Messiás, a Krisztus. Ő Úr mindenek felett. Mindezek az elnevezések az Ő örök isteni eredetére és természetére vonatkoznak.

Akik így néztek Jézusra, és így fordultak hozzá, azok mindig megtapasztalták az Ő mindenre képes hatalmát. Akik így néztek Őreá, azok hittek benne. Többször mondtuk már, hogy a hit az a kinyújtott kéz, amivel elfogadjuk Isten ajándékait. És akik ezzel a hittel fordultak hozzá, azok mindig többet kaptak tőle, mint amennyit kértek és vártak.

Ez a nyomorult, gyógyíthatatlan beteggé vált asszony ezzel a hittel lopakodott oda Jézus közelébe, és próbált lopni valami segítséget tőle. Betegsége miatt az előírások szerint nem mehetett emberek közé, és tilos volt bárkihez hozzáérnie, ezért hátulról és titokban közeledett Jézushoz. A hite azonban átsegítette ezen az akadályon is, és azt mondta: Jézusnak olyan hatalma van, hogy még így is tud segíteni rajta, ha csak a ruháját érintem meg, akkor is segítséget kapok. És kapott. Miért? Mert ahol hit közelít Jézushoz, abba az irányba mindig áradni kezd az Ő ereje. "Erő áradt ki belőle."

Mi vitte ezeket az embereket Jézushoz? A nyomorúságuk és a Jézusban való bizalmuk. Nyomorúságunk nekünk is van bőven, csak hova visszük? Tudunk-e, merünk-e, akarunk-e így bízni Jézusban ma is, és a nyomorúságainkkal így megyünk-e hozzá, ahogyan Jairus, meg ez az asszony? Mert hinni azt is jelenti, hogy hozzá viszem a nyomorúságot, tőle kérek arra megoldást, és elfogadom azt a megoldást, amit Ő ad. Mert mi sokszor másként képzeljük el a segítséget, mint ahogy Ő azt adja.

Gyerekkoromban esténként gyakran láttam, hogyan terelik be az ólba azokat az állatokat, amik nem akarnak bemenni. Nemcsak a gyerekek nem akarnak lefeküdni, különösen a tévé-korszak óta esténként, hanem némely jószág sem. A baromfit, kismalacokat néha nehéz művelet volt biztonságos helyre terelni éjszakára. Ez kétemberes feladat volt. Az egyik ember csörgette a kukoricát előttük, a másik ember seprűvel biztatta őket hátulról. Kellett egy kukoricás meg egy seprűs. Sokszor eszembe jut, hogy Isten is így akar megmenteni minket. Van valami nyomorúság, ami hajt hátulról, oda Őhozzá, közben pedig hangzik az Ő igéje, ami hitet, bizalmat támaszt abban, aki ezt befogadja, ez meg vonz minket Jézushoz.

Kevés a nyomorúság. Aki csak a nyomorúságaitól űzetik, hajttatik, az hajszolt, űzött ember lesz, de aki ismeri Jézust, és tudja, hogy hozzá mehetünk mindenféle nyomorúságunkkal, azzal is, aminek mi vagyunk a szerző oka, mert Ő még akkor is nagy szeretettel vár, és aki így bízik Őbenne, az megtapasztalja, milyen az: "Erő árad ki belőle", és az kap felettébb való szabadulást tőle.

A sokaság, meg ezek a halottsiratók nem hittek abban, amit Jézustól és Jézusról hallottak. Erről az asszonyról azt olvassuk csak egy közbevetett félmondatban, hogy hallotta, mit beszélnek Jézusról, és ezért ment hozzá hittel. Amit róla hallunk, az támaszt mindig hitet a szívünkben. Ha a nyomorúság kiegészül ezzel a Jézusban való hittel, akkor nincs az az akadály, ami minket visszatarthatna. Akkor Ő maga segít át már minden akadályon, mint ahogy az Ő munkája az is, hogy hit születik egy ember szívében, és az Ő munkája lesz mindenképpen a szabadulás, a gyógyulás, a megoldás.

Ez a két ember nemcsak a nyomorúságát érezte, hanem ők bíztak is Jézusban, és így kerültek közel hozzá, így tudták legyőzni az előttük tornyosuló akadályokat.

Sokszor tapasztalom, hogy Jézus megvárakoztat, és ez sokunknak a tapasztalata. Nekik sem azonnal érkezett meg a segítség. Sőt, amikor megérkezett a távirat, hogy leányod meghalt, ez azt mutatta: vége mindennek. Nincs segítség. Csak eddig terjedt a hite. De kapott a hitéhez is segítséget Jézustól.

Mi tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz. Ő ma is ugyanaz, akinek ebben a történetben mutatkozik be. Vajon tudunk-e így bízni benne? Hisszük-e azt, hogy amikor elmondtuk neki a nyomorúságunkat, Ő azt hallotta. És ahogy a János levelében olvassuk: megvannak a kéréseink Őelőtte.

Hol van az megírva, hogy azonnal fog segíteni? Az van megírva, hogy Ő válaszolni fog minden hozzá küldött kiáltásra. Hisszük-e, hogy hallotta, amit elmondtunk neki? Hisszük-e, hogy Ő ma sem közömbösen nézi azoknak a nyomorúságát, akik hozzá fordulnak, és benne bíznak? Hisszük-e, hogy nála már most készen van a megoldás, a kiút, az eligazítás, a szabadulás minden bajunkra és nyomorúságunkra? Hisszük-e, hogy nem fog elkésni a szabadítással? A hitünk edzése, erősítése végett szükség van arra sokszor, hogy megvárakoztasson. De kivárjuk-e az Ő szabadítását?

Komolyan vesszük-e a Jeremiás siralmaiból azt a mondatot: "Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig"? Ezt sokszor úgy éljük át, hogy nem jó várni. Meddig kell várni? Az Úr szabadításáig. De mikor lesz az? Nem tudom. Hogyan fog bekövetkezni? Nem tudom. Akkor mit tudok? Azt, hogy Ő kicsoda, és Őbenne megbízhatom. Őreá számíthatok. Ő ma sem közömbös, Ő ma is úgy indul el, mint Jairushoz: azonnal és szívesen. Neki ma is van hatalma minden nyomorúságunk felett. Hisszük-e igazán? A hit számol Jézus hatalmával és számít rá. Ez-e az első gondolatunk szinte reflexszerűen, ez mozdul-e meg bennünk minden nyomorúságra, minden rossz hír hallatán, mások nyomorúsága miatt aggódva, a magunk jövőjére gondolva, hogy amit Ő elé vittünk, ami Őnála van, az jó helyen van, és majd megérkezik a szabadítás? És megtanuljuk majd azt, hogy valóban jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

Javaslom, hogy próbáljátok ezt ki. Itt most sok gyülekezeti és személyes probléma van. Sokaknak a nyomorúsága terhelődik a lelkemre. Bele lehetne zavarodni ebbe, ha nem tudnánk, kicsoda Jézus. Ha egyedül akarnánk hordozni minden terhünket, még másokét is. A magunké alatt is roskadozunk, de az Ő hatalma ma is ugyanolyan nagy, mint ahogy Jairus meg a vérfolyásos asszony esetében volt. Fontos, hogy merjük ezt hinni, legyünk becsületesek, és mondjuk el: hiszek, Uram, segíts hitetlenségemnek! Ez nem összevissza imádság, ez a valóságot komolyan vevő imádság, és erre Ő mindig igennel válaszol.

Van egy szép énekvers, mielőtt majd közösen is imádkozunk, még ezzel imádkozzunk, mert ezt mintha ehhez a történethez írták volna.

Jézus, benne bízva-bízom,
Elpusztulnom ó ne hagyj!
Te, ki bűnön, poklon, síron
Egyedüli győztes vagy:
Gyenge hitben biztass engem,
Készíts arra, hogy én lelkem
Láthat majd fenn, ó Uram,
Mindörökké boldogan.
(295,2 dicséret)

Most hitben járunk, de majd egyszer eljön a látás ideje. De járjunk a hitben!

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk téged isteni hatalmadért és irántunk való meg nem érdemelt, el nem fogyó, gyengéd szeretetedért.

Köszönjük, hogy mindenben számíthatunk rád. Bocsásd meg, ha sokszor csak a sor végére állítunk, s miután kapkodtunk fűhöz-fához, akkor jut eszünkbe, hogy hozzád vigyük a nyomorúságunkat. Szeretnénk mindig ezzel kezdeni.

Dicsőíteni akarunk azzal, hogy bízunk benned, hogy emberileg reménytelen helyzetekben is tőled kérjük és várjuk a megoldást. Hogy sötét erők bilincsei között is hozzád kiáltunk szabadításért. Köszönjük, hogy Szabadítónak jöttél. Áldunk téged a te Jézus nevedért, ami erre emlékeztet minket mindig. Segíts minket, hogy így bízzunk benned.

Adj nekünk minden nyomorúságunkból, szenvedélyünkből, megkötözöttségünkből valóságos és végleges szabadulást. Szabadíts ki minket minden hitetlenségből, kételkedésből. Bocsásd meg, amikor a te igaz igédben is kételkedünk.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek most különösen is nagy szükségük van a te lehajló erődre és szeretetedre. Könyörgünk betegeinkért, a gyászolókért. Könyörgünk hozzád a nélkülözőkért, akiknek nincs otthonuk és nincs munkájuk, akik nem tudnak szeretni, vagy úgy érzik: nem szereti őket senki.

Kérünk, hogy a kétségbeesés felhőin hatoljon át a te szeretetednek a napja, és ragyogjon rájuk a te mentő szereteted.

Minket pedig formálj olyanokká, akik boldog hírvivői lehetünk a te szeretetednek, és akiknek az élete is úgy alakul, hogy azon felragyog a te dicsőséged.

Készíts nekünk még ma veled való csendes együttlétet. Engedd világosan látnunk, hogy hányadán állunk hit dolgában. Taníts meg becsületesen és bizalommal kiáltani hozzád. Engedd megtapasztalnunk, hogy aki benned reménykedik, az nem szégyenül meg.

Köszönjük, hogy elmondhatjuk most a csendben a magunk imádságát is.

Ámen.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #59 Dátum: 2014. Január 31. - 19:13:36
Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok... (Jób 42,5-6)

Jób istenfélő ember volt, mégis egyszerre annyi csapás szakadt rá, hogy alig tudta elviselni. Gyermekeire ráomlott a ház, és mind odavesztek. Utána elveszítette minden vagyonát, fájdalmas betegség támadta meg, és még a felesége sem állt igazán mellette. Szíve tele volt kérdésekkel, amelyek mind így kezdődtek: miért?

Először önmagában töprengett. Saját magával akarta megbeszélni azt, amit nem értett, de semmire sem jutott.

Akkor meglátogatták barátai, és nekik tette fel kérdéseit. Ők azonban nem ezekre válaszoltak, hanem mondták a magukét. Sok beszédük, vádjuk csak még keserûbbé tette ezt a szenvedő embert.

Ezután elsorolta miértjeit Istennek. Isten végighallgatta, azután emlékeztette őt arra, hogyan teremtette a világot, és ahogy hallgatta Isten nagy tetteit, Jób előtt felragyogott az Úr páratlan nagysága, szentsége, s ez többet mondott neki, mint ha egyenként felelt volna kérdéseire. Átélte, hogy nem egyenrangú felek társalognak, Isten a teremtő, ő pedig csak teremtmény. De van gazdája a világnak, akinek gondja van mindenre és mindenkire. Ő tudja, hogy mit cselekszik. Ismeri Jób helyzetét, és nála már készen van a szabadítás. Felismerte, hogy hiányos információk alapján vont le téves következtetéseket.

Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása lett az igazi válasz Jób kérdéseire. Még mindig nem értett sok mindent, de bízni kezdett Istenben, és békesség, reménység, bizonyosság ébredt a szívében. Isten pedig levette róla szenvedése terhét.

Pillanatnyi szenvedésének szemüvegén át nem mindig a valóságot látja az ember. Ez a szemüveg torzít. De Isten elé állva világosságot nyer a szenvedő, s kiderül, hogy nem minden kérdésére kell választ kapnia. Meglátja, hogy

"A világ Isten-szőtte szőnyeg,

Mi csak visszáját látjuk itt,

És néha - legszebb perceinkben

-A színéből is valamit."

(Reményik Sándor)