Eleve elrendelés
Kevés hittétel kavar olyan sok vitát vagy vált ki olyan nagy megdöbbenést, mint a predestináció tana. Nehéz tan, amelyet nagyon óvatosan és gondosan kell kezelnünk. Miután azonban bibliai tan, foglalkoznunk kell vele. Nem merjük figyelmen kívül hagyni.
Gyakorlatilag minden keresztyén felekezetnek van valamilyen tanítása a predestinációról. Ez elkerülhetetlen, hiszen a fogalmat világosan megtaláljuk a Szentírásban. Jelentése kérdésében azonban ezek a felekezetek nem értenek egyet, sőt időnként éles ellentétben állnak egymással. A metodista látás különbözik az evangélikustól, ami viszont nem egyezik a reformátussal. Bár a látásuk különbözik, mindegyik megpróbál megbirkózni ezzel a nehéz kérdéssel.
Az eleve elrendeltetés legelemibb formájában azt jelenti, hogy végső rendeltetésünket, a mennyet vagy a poklot Isten nem az előtt rendeli el, mielőtt oda jutunk, hanem már akkor, amikor még meg sem születtünk. Azt tanítja, hogy végső sorsunk az Úr kezében van. Máshogy is fogalmazhatunk: Isten öröktől fogva, mielőtt még egyáltalán léteztünk, elhatározta, hogy az emberiség egy részét üdvözíti, többi része pedig elkárhozik – egyeseket az üdvösségre, a menny boldogságára, másokat a halálra választott ki, hogy a pokol örök kínjában szenvedjék el bűneink következményeit.
Sok felekezet fogadja el ezt a megfogalmazást. Hogy a dolog lényegére térjünk, fel kell tennünk a kérdést, hogyan választ Isten. A keresztyének nagy többsége által elfogadott nem-református látás úgy szól, hogy Isten eleve tudása alapján dönt. Azokat választja ki az örök életre, akikről tudja, hogy őt fogják választani. Ezt nevezik a predestináció eleve tudásának, mert arra épül, hogy Isten eleve ismeri az emberi döntéseket és cselekedeteket.
A református álláspont annyiban más, hogy szerintük az üdvösségre való döntés joga végső soron Istené és nem az emberé. Eszerint a felfogás szerint az Úr egyedül dönt. Kiválasztása nem alapul az emberek előre látott döntésein vagy válaszain. Sőt, ezeket a döntéseket úgy tekinti, hogy azok egyedül kegyelmének következményei.
A református felfogás azt tartja, hogy egyetlen bukott ember sem választaná sohasem Istent, ha egyedül tőle függne. A bukott ember még mindig rendelkezik szabad akarattal, és el tudja dönteni, mit szeretne. A probléma azonban az, hogy nem vágyunk Isten után, és nem választjuk Krisztust, hacsak előtte újjá nem születtünk. A hit ajándék, amely az újonnan születésből származik. Csak a kiválasztottak fognak hittel válaszolni az evangéliumra.
A kiválasztottak Krisztust választják, de csak azért, mert Isten előbb már kiválasztotta őket. Mint Jákób és Ézsau esetében, a kiválasztottakat Isten kizárólag jótetszéséből választotta, és semmiképpen sem azért, amit tettek vagy tesznek. Pál kijelenti:
„De nemcsak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól. Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek... Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9:10-12,16)
Az eleve elrendelés sok fejtörést okozó problémája az, hogy Isten nem mindenkit választ ki. Fenntartja magának azt a jogot, hogy azokon könyörül, akiken akar. A bukott emberek egy része megkapja a kiválasztás kegyelmét és irgalmát. A többieken Isten átlép, és meghagyja őket bűnükben. Akiket nem választott ki, megkapják ítéletüket. A kiválasztottak irgalmasságot nyernek. Senkit sem ér igazságtalanság. Isten nem köteles irgalmazni senkinek sem. Az ő döntésétől függ, milyen nagy irgalmasságot akar gyakorolni. Mégsem vétkes sohasem az igazságtalanság bűnében (lásd Róma 9:14-15).
Összefoglalás:
1.A predestináció nehéz tan, és óvatosan kell bánnunk vele.
2.A Biblia tanítja az eleve elrendelés tanát.
3.Sok keresztyén Isten eleve tudásával határozza meg a predestinációt.
4.A református felfogás nem tartja magyarázatnak a bibliai eleve elrendeltetésre Isten eleve tudását.
5.A predestináció nem az emberek döntésén, hanem Isten kiválasztásán alapul.
6.Az újonnan nem született ember nem akarja Krisztust választani.
7.Isten nem mindenkit választ ki. Fenntartja magának azt a jogot, hogy azon könyörül, akin akar.
8.Isten senkivel sem bánik igazságtalanul.
Ajánlott bibliai olvasmányok: Péld 16:4; Jn 13:18; Róm 8:30; Ef 1:3-14; 2Thessz 2:13-15
R. C. Sproul