Ma arról teszek bizonyságot, hogy milyen jó is igyekeznünk arra, amire az Ige buzdít!
Ha szétnézünk a világban, de a keresztény körökben is azt látjuk, hogy az emberek teljesen kifordultak magukból, nagyon nagy a békétlenség, és tulajdonképpen tényleg az ember az ember farkasává lett. Ezt tapasztaltam a saját bőrömön a munkahelyemen. Mi a konkrét munkahelyen 5-en dolgozunk együtt, műszakonként 2-2 fővel. Mindig voltak s vannak súrlódások, hiszen 24 órán keresztül kell alkalmazkodnunk egymáshoz, és hát ez soha nem zökkenőmentes. Én mindig igyekeztem minél kevésbé részt venni a szóváltásokban, ha kellet segítettem akár anyagilag, akár másféleképpen, sokszor cseréltem el szolgálatokat, hogy valamelyik kollegám intézni tudja dolgait, de sokszor haza is engedtem őket. Napközben ami munka volt zokszó nélkül elvégeztem, és ezzel úgy éreztem mindent megtettem, hogy ne legyek valami baj okozója. Annál nagyobb volt a döbbenetem, amikor azt észleltem, hogy a hátam mögött ócsárolnak, mindenféle rosszat mondanak rólam. Nagyon rosszul esett. Imádkoztam és várta, hogy majd elmúlik a dolog, volt már ilyen. De nem hogy elmúlt volna egyre rosszabb lett, közben én ebbe már bele is betegedtem, egyre kérdeztem az Urat: mit csináltam rosszul? Mit vétettem? De nem kaptam feleletet. Aztán egyszer csak rádöbbentem, az Úr meg akarja Magát dicsőíteni azáltal, hogy én nem szólok vissza, nem kezdem el én is ócsárolni az ócsárólókat. Elkezdtem azért imádkozni, hogy ebben a helyzetben tudjak krisztusi módon viselkedni. Hogy megmaradjak az Úr békességében. Ha kell tudjak ugyanúgy segíteni, mintha mis sem történt volna, hiszen az Ige arra biztat, hogy tegyük jól azokkal akik ellenünk vétkeznek, és áldjuk azokat, akik átkoznak minket. Egyik nap orvosi vizsgálat miatt később értem be, és ezzel a kollegával voltam. De közben már az Úr "beszélt " vele. Kiderült, hogy az elmúlt időszakban, 2 agyinfarktusa volt, és a szervezete nagyon ki volt merülve. Óh, mindent megbocsájtottam. Jobb lett volna ha inkább ezt azonnal megmondja, de én azt is megértem, hogy nem szivesen mondta el ezt olyan embernek, aki az ilyen rohamot / mit az agyifarktus / olyan szépen vészelte át, mint én az Úr kegyelméből.
Nagy tanulság volt számomra! És örökre megtanultam, hogy bármikor mielőtt visszavágnék, vagy keresném a magam igazát, előbb az Urat kérdezem, aki elvezet engem minden igazságra. Itt az volt az igazság : boldogok a békességre igyekezők.....
Köszönöm Uram, hogy tényleg igaz : az Én békességemet adom néktek, és nem úgy adom ahogy a világ adj....