Szerző Téma: Bizonyságaim  (Megtekintve 106262 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #60 Dátum: 2014. Október 24. - 17:55:52
Köszönöm Irma, hogy megosztottad a hosszú tépelődésed eredményét. Tanulságos számomra. Csak annyi megjegyzésem lenne, hogy nem mindenki aki magát keresztyénnek vallja keresztyén és nem mindenki akit mások keresztyénnek tartanak keresztyén. Ezt annak alapján mondom, hogy a Biblia mondja azt, hogy csalárdabb a szív mindennél, kicsoda ismerhetné azt. Mi emberek született színészek vagyunk, akik képesek vagyunk magunkat és másokat is megtéveszteni. Képesek vagyunk megjátszani olyannyira a keresztyént, hogy az annyira hitelesnek tűnhet mások előtt, hogy azt gondolják keresztyének vagyunk. Hogy ki igazán keresztyén az majd az ítéletkor fog kiderülni és szerintem akkor lesznek meglepetések és nem is kevés. Az önvizsgálat amiről beszélsz valóban létfontosságú mindnyájunk számára és Isten segítsen meg bennünket, hogy helyesen tudjuk megvizsgálni magunkat és hogy megláthassuk azt, hogy miből kell megtérjünk Hozzá és hogy térjünk is meg Őhozzá.



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #61 Dátum: 2014. Október 24. - 18:14:13
Mindkettőtökkel egyet értek!
Irmának igaza van abban, hogy nagyon elmosódnak a határok!
Én magamon is látom, hogy ha egy idegen beszélget velem, még 2 óra múlva sem biztos, hogy világos lesz számára, hogy keresztyén vagyok. irulpirul
Kálmánnak meg abban adok igazat, hogy az ember nagy színész, s a valóságot csak Isten ismeri tökéletesen rólunk.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #62 Dátum: 2014. Október 24. - 18:33:31
Kedves Kálmán!

Valóban ugy van ahogy mondod. Azonban nekem az fáj, hogy mig az ezotéria, sámánizmus, meg a többi pogány kultusz arat, és a képviselői bizony nem rejtik véka alá a meggyőződésüket, addig a keresztények nemigen állnak ki a meggyőződésükkel, és nem is tükrözi az életük.



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #63 Dátum: 2014. Október 24. - 19:10:00
Kedves Irma!

Én úgy tapasztaltam, hogy nagyon sok keresztyén lelki kiskorú mivel nem részesülnek egészséges tanításban vagy egyáltalán semmiféle tanításban és ezért sok mindenben nincs meggyőződésük. Az Ef. 4,14-ben leírt állapot jellemzi őket. A tanítás hiánya vagy a tévtanítás szerintem az egyik próbléma, a másik pedig a világiasság bűne ami ott van sok keresztyén életében.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #64 Dátum: 2014. Október 24. - 19:39:52
Való igaz, hogy sokan vannak az egészséges tanítás hijján. De én azt gondolom, hogy az első keresztények sem kaptak valami mélyre ható tanítást. Meghallották az apostolok szavát és megtértek, és ugy éltek azután, hogy napról napra növekedett a megtérők száma. Akkor csak kellett, hogy ott legyen az a plussz, ami ma hiányzik.



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #65 Dátum: 2014. Október 24. - 19:46:42
Hát azért az apostolok leveleit olvasva következtethetünk arra, hogy elég alapos kiképzést kaptak. És a levelekben még nincs is minden leírva. Igen, az életükkel is erőteljesen evangélizáltak. Ez arról beszél, hogy valóban megértették az evangéliumot.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #66 Dátum: 2014. Október 24. - 20:17:43
Hát ez az, még igazolásokat is gyártunk arról, hogy miért is áll a kereszténység ugy ahogy áll. Nem vitatkozni akarok én erről. Csak megosztottam mi foglalkoztat.



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #67 Dátum: 2014. Október 24. - 20:35:09
Kedves Irma!

Én nem vitatkozás céljából írtam amit írtam. Engemet is már régebbről foglakoztat ez a dolog. Sok igaz keresztyént foglalkoztat ez a kérdés. Keressük az okait a problémának és azt, hogy hogyan tudnánk orvosolni ezt a problémát. Én csupán megosztottam néhány okot amit én, mi oknak látunk ebben a kérdésben. Nem muszáj velem, velünk egyetérteni. És azon is gondolkodom többed magammal, hogy miben tudnánk mi személyesen hozzájárulni a probléma orvoslásához. Köszönöm, hogy felhoztad ezt a fontos dolgot, én ezzel be is fejeztem.




Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #68 Dátum: 2015. Január 27. - 19:11:14
Ma nagyon nagy öröm ért. Jöttem haza nagyon fáradtan a munkahelyemról, lévén, hogy már két napja dolgoztam. De mikor odaértem a Nyugati téri aluljáróhoz, már a bejáratnál lehetett hallani, hogy egy férfi csodálatos hangon énekel az Úr  dicsősségére. Megálltam hogy végighallgassam az éneket, és amikor befejezte az énekszámot, egyenesen hozzám jött. Mondtam, hogy testvérek vagyunk, és ekkor kölcsönösen megáldottuk egymást Istenünk Nevében. Annyira jól esett, egy simogatás volt az Úrtól. Ezt az énekest már máskor is hallottam, és mindig csodálattal adózom a szorgalmának, mert koreai ember létére ékes magyarsággal énekel. Pedig, mint tudjuk a mi nyelvünk nem tartozik a könnyen elsajátitható nyelvek közzé. Innen is kivánom Isten áldását életükre és munkálkodásukra.




Nem elérhető Jazmin

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 875
  • Nem: Nő
Válasz #69 Dátum: 2015. Január 27. - 19:27:35
Dicsoseg az Urnak!

Az Isten szeretet.  1 Jan 4:16


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #70 Dátum: 2015. Január 27. - 20:43:00
Áldja az Úr a szolgálatát!
:like:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #71 Dátum: 2015. Április 24. - 07:49:38
A mai cendes percekben az Ige, egy olyan Ige amely gyökeresen változtatta meg az életemet.

Mint minden örökbefogadott gyermeknek nekem is nagyon nagy elutasítottsági érzésem volt egész életemben. Hiszen az dobott el magától, akinek a legjobban kellett volna szeretnie. Ezt a törést van aki egy életen keresztül hordozza. Bennem is mindig ott volt az az érzés: milyen gyerek lehettem én, hogy még az anyámnak se kellettem. Hiába volt, hogy sokkal jobban jártam a nevelőszüleimmel, hiszen ők áldott keresztények voltak, akik a világon mindent megtettek értek. Édesebbek voltak az édes szülőknél. Mégis a lelkem mélyén ott volt a seb. Mindig úgy gondoltam magamra, mint egy konstrukciós hibára. Hiszen úgy születtem meg, hogy csak bánatot, szégyent eredményezett a születésem. Nagyon érzékeny voltam egész életemben, hiiszen a rokonok részéről bizony sok lenézésben, elutasításban volt részem. Anyám bűnét rajtam verték le, míg nem én is elkövettem azt. Sokszor sírtam, és nagyon fájdalmas volt ez az egész. Aztán egyszer az Úr elém hozta ezt a csodálatos Zsoltárt: ha apám, anyám elhagynának is engem az Úr magához fogadott engem. Gyógyító ereje volt Isten szavának. Igaz, még ma is sokszor érzem, hogy nem fogadnak el, de már nem fáj annyira, mert tudom, hogy az Úr magához fogadott és Ő nem teremt konstrukciós hibákat, és Őbenne én Isten fiává lettem. Most is köszönöm Istennek, hogy rátekintett az én fájdalmamra és a legjobb orvosságát adta, az Ő helyreállító szeretetét. Köszönöm Uram, Istenem!



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #72 Dátum: 2015. Április 24. - 08:23:14
Áldott legyen Isten az Ő szeretetéért!



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #73 Dátum: 2015. Április 24. - 21:09:43
Ámen! :like:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #74 Dátum: 2015. Május 05. - 07:44:21
A mültkor amikor Gábor olyan indulatosan minősítette a fórumunkat, nagyon elszomorodtam. Talán az ő kedvéért, de a többiek épüléséért leírom most ezt a bizonyságot.

Nekem a május elsó vasárnapja, május 3-a, 4-e ünnep, ugye  anyák napja, aztán névnap, születésnap. Idáig minden évben ilyenkor jött haza a fiam, hogy felköszöntsön, és együtt ünnepeljen velem. De az idén nem tudott most jönni, igy nagyon egyedül maradtam. Nagyon fájt a szivem, és az történt, hogy névnapomon az Örömhíres testvéreimen kivül senki sem köszöntött fel- Mindenki az anyáknapjával volt elfoglalva.
De Isten kiformált egy kis közösséget, akik figyelünk egymásra. Nem pörgünk, nem skyp-istentiszteletezünk, de számon tartjuk egymást. És ezt most Isten ragyogóan felhasználta. Annyira jó volt, hogy ez a drága Testvéri csapat tudott nekem vigasztalást nyújtani szeretetével, figyelmességével. És tényleg érdekes volt, hogy mennyire másként reagált a "családom", mert mi egymásnak Testvérei vagyunk és Isten családjának a tagjai. vagyunk. Nem engedtem teret a sátánnak aki nagyon el akart szomorítani, igy aztán másnap születésnapomon tengernyi szeretet ömlött felém, olyanok is írtak, kerestek, akikkel már nem találkoztam több, mint negyven  éve. De mégis a legsimogatóbb a ti csendes, drága szeretetek volt, itthon az Örömhíren.

Gábor erre jó ez a fórum, bárcsak átélnéd, úgy Isten előtt igazán, hogy mennyire nagy dolog, hogy van pár ember, aki bár testileg messze van tőled, de törődik veled, és fontos vagy neki, Én ezt most nagyon átéltem és köszönöm is mindenkinek itt a Fórumon, és neked is Gábor, hogy gondoltatok rám, álmán Testvér Igeverse meg szinte prófétai biztatás volt : Köszönöm.

Legyetek áldottak Istenünk a mi Atyánk által!