Mostanában teljesen felfordult az életem. Még a nyár elején kiderült, hogy az a vállalkozó, akinek dolgoztunk elvesztette ezt a munkát, mert a Hivetel saját portaszolgálatot kiván szervezni, szeptember 1-től. Az egész nyár azzal telt, hogy a legkülönbözőbb találgatások kaptak szárnyra, többek között az is, hogy a KSH müszaki vezetője, aki majd a munkáltatónk lesz elsőnek készül kirugni. Ugyan nem nagyon értettem, hogy mit vétettem, de tudtam manapság az is elég, hogy már nem vagyok fiatal. Az Úr kezébe tettem a dolgot, mert tudtam én nemigen tudok tenni a dolgok megváltoztatására semmit. Aki eddig a fönökünk volt, az nagyon furcsán kezelte a társaságot, volt egy réteg akinek a világon mindent szabad volt, rengeteget lógtak, ha benn voltak akkor sem csináltak jóformán semmit. Én nem tartoztam ezek közzé, hiszen én első sorban az Úrnak dolgozom, csak földi szinten a munkáltatómnak. Úgy voltam vele, hogy az indokot nem értem,de ahogy eddig, majd ezután is megsegít az Úr. Aztán eljött az idő, amikor Önéletrajzokat kértek, és jöttek a személyes elbeszélgetések. Nekem ezen a pályán 35 éves gyakorlatom van, voltam már vezető és voltam beosztott. Leírtam a végzettségeimet, a gyakorlati tapasztaltságomat aztán vártam. Kiderült, hogy egy teljesen más fajta portaszolgálatot akarnak, egy olyan központosított irányítással, aminek a megszervezésébe belevontak, és mivel én voltam az egyetlen aki teljes hely és ember ismerettel rendelkeztem, amolyan vezető félének tettek meg. Mindenki félt az átállástól beleértve a vezetőket is, valahogy én nem. Olyan bölcsességgel látott el Isten, hogy azok akik arra számítottak, hogy majd kirugnak, most elismernek. Igaz rengeteget dolgozom. Mert azt szeretném, hogy meglássák azt az Urat az életemben, Akinek én a legkisebb szolgája vagyok. Akit kineveztek közvetlen vezetőnknek teljesen ismeretlenül csöppent közzénk, teljesen rám támaszkodik. Tőlem kér tanácsot. Számomra döbbenetes volt ez a fordulat. Hiszen oly rég volt már, hogy értelmes munkát végezhettem. És ez nagy kihívás számomra. Régen sokszor beszélgettünk mi akik rendesen dolgoztunk, és akkor többször elmondtam, hogyha rám biznák ezt a lógós társaságot, akkor hamar ráncba szedném őket. Mert én úgy vagyok vele, hogyha ma valakinek van munkája, az becsülje meg és dolgozzon rendesen, különösen, hogy azért itt nem volt olyan sok munka. Fiam látta ezt és mondta, hogy kérjek fizetés emelést. DE én úgy voltam vele, hogy ha értékesnek találják a munkámat, akkor ajálják fel ők. És ma megtörtént, és nem csak nekem de az egész társaságnak fognak emelni, még hozzá elég jelentősen. Ez engem nagyon boldoggá tesz, mert nem volt olyan kollega, akit ha be kellett szabadidejében hívni dolgozni, mert valaki betegség miatt kiesett, vagy rendkivüli feladatot kellett ellátni, mindenki egy szóra jött. És engem kért meg a nagy fönök, hogy mondjam el a kollegáknak. Számomra ez olyan mintha álmodnék. Már nem számítottam rá én magam sem, hogy használhatom azt amit ajándékba adott az Úr, a jó szervező képességemet, meg hogy jól tudok bánni az emberekkel. Erre Isten adott egy ilyen lehetőséget. Mindennap imádkozom a kollegáimért, a főnökeimért, főleg azokért akik sokat megbántottak, és olyan jó látni, hogy Isten szeretete tud áradni feléjük is. Már előre léptünk, mert akikkel beszélgettem a szolgálat beosztások miatt mindegyiknek elmondtam, hogy új lapot nyitottunk, itt mindenkinek kötelessége a másikat tiszteletben tartani, nincs pletyka, és nincs lőgás. Isten egy olyan ember tett főnökünknek aki ebben teljesen egyetért velem. És többen elmondták, hogy most már jó ide bejönni dolgozni. Istené a dicsősség! Senkit nem rugtak ki, mindenkinek megmaradt a munkája, sőt még lészámot is tudunk bővíteni. Nekem ez olyan csoda, amit muszáj volt megosztanom veletek. Örüljetek velem, mert jó az Úr!
De készülődik egy másik csoda is, ami majd egy másik bizonyság témája lesz, amit lezárul.