Ez a bizonyságomat igazából azok értik meg, akiknek már felnőtt gyermekeik vannak.
Már sokszor írtam a fiamról, csak azok kedvéért akik korábban nem olvastak róla, ő most 42 éves, és már 10 éve kinn él Angliában és ő nekem egyetlen gyermekem, hozzám tartozó, mivel családom nincs. Ezért élem meg a dolgokat Isten kegyelméből csodaként. A fiammal mindig különleges kapcsolatom volt, mert születése óta egyedül nevelem. Nagyon sok mindenen mentünk együtt keresztül, és mindig mindenben támogattuk egymást. Ő már egész fiatalon felelősséget tudott vállalni, amikor a szenvedélyekből szabadult anyját egyedüliként ápolta. Csodálatos volt akkor is megtapasztalni, hogy Isten milyen áldottja a fiam, és mindig hálás voltam érte. Aztán eljött a pillanat amikor tovább vitte őt Isten és meg kellett tanulnunk mind a kettőnknek egyedül is boldogulni. Egy szülőnek nincs nagyobb öröme, mintha látja, hogy a gyermeke meg állja a helyét az életben. Nehéz volt az elszakadás gondolom neki is, de soha nem panaszkodott, vagy elégedetlenkedett. Nekem sok könnyes órába telt / és évekbe / míg szív szerint el tudtam őt engedni. De a technikai fejlődésnek hála skypen minden hétvégén órákig beszélgetünk, igy ismerjük egymás életét.
Igy amikor már egyre nehezebben ment a munkába járás a fiam felajánlotta, hogy segít nekem, maradjak otthon, eleget dolgoztam már. Nagyon meghatott és mélységes hálára indított az Úr felé, hogy ennyire jó szivet adott a fiamnak. Azóta eltelt bő egy év.Többször itthon volt és ilyenkor mindig ő megy vásárolni, úgyhogy eléggé tisztában van az itthoni viszonyokkal és megállapította, hogy Angliában olcsóbban tud vásárolni és felajánlotta, hogy megemeli a támogatás amúgy sem alacsony összegét, mert azt látja, hogy brutális emelések jönnek és nem szeretné ha nekem ebből problémáim lennének. Most megint csordultig van a szivem hálával. Annyira jó, hogy kérnem sem kell, foglalkozik a dolgokkal, és nem hagy magamra. A szülők most tudják miről is beszélek. Hiszen annyi az elhagyatott idős ember, akire rá se néznek a gyerekei, hogy én nagyon értékelem a figyelmes, áldozatkész fiamat. Igen, ő könnyebben megteheti, mint egy Mo-n dolgoző fiatal, ahol sokszor az idős szülő kénytelen a fiatalokat támogatni. Nagyon szomorú világot élünk. Nagyon sok időt fordítottam annak idején a fiam nevelésére és most nagyon meghatott, és örömmel teli vagyok, hogy Isten jóra fordította ezt az időt és egy nagyszerű ember lett belőle, akinek egyetlen igazi fogyatkozása van : még nem adta át az életét az Úrnak. De annak is eljön az ideje. Hiszem.Tudom.