Akik ismertek tudjátok, hogy nagyon régóta gyülekezet nélkül vagyok. Sok csalódás,fájdalom ért és az Úr egy időre kivitt engem a "pusztába", hogy beszélgessen velem. Ez az időszak nagyon érdekes így utólag - mert amikor benne voltam inkább nehéznek volt mondható. Különböző megpróbáltatásokon keresztül tanított Igei igazságok megélésére. Mivel nem volt emberi támaszom, így kénytelen voltam tényleg az Úrra bízni mindent. Megtanultam, hogy Isten ha szükséges tényleg tud támasztani "fiakat" a kövekből is. Megtanultam, hogy minden lehetséges annak aki hisz. Megtanultam, hogyha minden veszni látszik is, Isten egy szavával jóra fordíthatja. Közben az Úr Jézus gyógyítgatta a sebeimet is. Aztán eljutottunk a legnagyobb tanulni valóhoz : a megbocsájtáshoz. Szembesültem azzal, hogy bár Isten kegyelmét kértem amikor bűnbánatot tartottam, Aki kegyelmesen megbocsájtott, de én nem tudtam egy sor dolgot megbocsájtani magamnak. Először is ott volt Szent Szellem által az a Páli kérdés : Kicsoda vádolja az Isten Fiait? és hát nem úgy folytatódik, hogy ők maguk saját magukat. Nem volt könnyű,mert a sátán komoly kárhoztatás alatt tartott, de aztán sok könnyes imádság után megbocsájtottam magamnak. Aztán hozta az Úr Szelleme azokat akik iránt neheztelés, kárhoztatás volt a szívemben. Hát ez sem ment könnyen. Hiszen a fájdalom valódi volt, a sérelmek megtörténtek. Aki elkövette vagy nem is tudott róla, mert észre se vette, vagy nem tartotta fontosnak, hogy rendezze. Nekem ezt el kellett engednem, arról volt szó, hogy nekem kell megbocsájtanom ha élni akarok. És megértettem, a megbocsájtás nem érzelmi kérdés, hanem döntés kérdése, És én eldöntöttem, hogy megbocsájtok az ellenem vétőknek. Mindnek.Kinek könnyebb volt, kinek nehezebb, és legközelebb mikor jött a sátán a vádlással, akkor Jézus Vére védelmében kimondhattam : nem emlékszem a történtekre,mert megbocsájtottam. Csodás jó érzés volt ami ezt követte és elmúlt a Chrohnn betegségem.
De ezeknek a dolgoknak már 5 éve és én nem tudtam elhatározni magam, hogy gyülekezetbe menjek. Kialakult bennem, egyfajta távolságtartás ,jobb ha nem engedek senkit túl közel,mert elég volt a csalódásokból.Igen ám! Csak hogy az Úrnak más terve van velem! Az utóbbi hetekben felfigyeltem rá, hogy erősödik a depresszió tünete nálam, és tudtam, hogyha nem lépek azonnal, akkor ez megint nagyon hosszúra fog nyúlni, amit nagyon nem akartam. Ezért megkértem a barátnőmet, aki egy gyülekezet aktív tagja, hogy kérje meg a pásztorát, hogy beszélgessen, imádkozzon velem. És a csoda az volt, hogy a nagyon elfoglalt pásztor : Dr. Kováts György, már másnap szakított időt a beszélgetésre. Erre a beszélgetésre nagy szükségem volt. Rég találkoztam már ennyire hiteles kereszténnyel. Olyan egyszerű volt, áradt belőle a figyelem, az elfogadás. Nem beszélt sokat, de amit mondott helyrebillentette bennem a dolgokat.És ami még nagyon megfogott, rég nem éltem át, hogy valaki árasztotta maga körül a Szent Szellem jelenlétét. Most még fizikai okok miatt nem tudok eljárni a gyülekezetbe, de jó dolog tudni, hogy szeretettel várnak, szolgálatra várnak és imádkoznak értem. Istennek újra gondja volt rám. És olyan jó Isten gyermekének lenni. Igazából nem is értem, hogy kinek nincs Istene, hogy tudja a nehéz időszakokat átvészelni. Köszönöm az Úrnak, és Ő után Gyuri pásztornak azt áldott másfél órát! és azt, hogy a szellemi otthonom hazavár.