Szerző Téma: A Biblia tanítása a mennyről és a pokolról  (Megtekintve 34867 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #60 Dátum: 2014. November 26. - 17:43:40
Szorosabb kapcsolatok


De mi lesz azokkal, akik a Földön a legközelebb állnak hozzánk? Továbbra is különleges kapcsolatom lesz a feleségemmel? Továbbra is apaként és anyaként kezeled szüleidet? A mostani közeli barátaink ott is azok lesznek? Nagyon szép és jó, hogy tízezrekkel találkozunk majd ott. De nem úgy teremtettünk, hogy kívánkozzunk egy meghitt baráti kör után? Az ilyen kérdések természetesek, de nem lehet őket könnyen megválaszolni.
Minden bizonnyal ismerni fogjuk egymást a mennyben. Dávid király arra számított, hogy ott újra együtt lesz halott fiával. „Én megyek őhozzá”, mondta (2Sám 12,23). Pál így biztatta a gyászoló keresztyéneket: „ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert … az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt” (1Thessz. 4,13.14). Annak oka, hogy nem szomorkodnak mint a hitetlenek az, hogy elszakadásuk nem állandó. Újból találkoznak. Nyilván a mennyben nem tudhatunk kevesebbet, mint itt a Földön és ennélfogva felismerjük az általunk itt ismerteket. Ez bizony megvigasztal.
Azt is olvassuk, hogy a házasság sok aspektusa idejétmúlt lesz a dicsőségben, ahol „sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek” (Mt. 22,30). Nem lesz szaporulat. A férjnek nem lesz szüksége segítőtársra és a feleségnek sem valakire, aki védelmezően dédelgesse. A gyermekeknek nem lesz szükségük atyai gondozásra. A Krisztus és Egyháza közötti kapcsolat annyira nyilvánvaló lesz, hogy nem igényel semmilyen emberi hasonlatot.
Vajon ez azt jelentse, hogy férjem vagy legjobb barátnőm nem jelent többet számomra, mint bárki más a megváltottak sokaságából? Nem gondolnám. Mert minden jó dolog jobb lesz a mennyben, mint volt a Földön. Ha Isten egy keresztyén férjet vagy feleséget, szülőt vagy gyermeket, testvért vagy barátot adott, akkor biztos lehetsz abban, hogy a jövőbeni kapcsolat paramétereitől függetlenül, a barátság szorosabb lesz, mint most. Sokkal bensőségesebben ismered és intenzívebben szereted majd őket. Teljesebben gyönyörködsz majd bennük. Lehetetlen, hogy bármi jót is elveszítsünk azon a helyen, ahol a jóban bővölködünk. Rátekinthetünk a különösen szeretett keresztyénekre és dicsérjük Istent, hogy továbbra is szerethetjük őket, egyre jobban, örökkön-örökké.
Richard Baxter tökéletes mérleget von barátaink túl- és alulértékelése között: „amikor Isten drága gyermekeinek arcát nézem, és hittel arra a napra tekintek, milyen felüdítő érzés ez! … Vigyázzunk, hogy gondolatainkban ne keressük azt a szentekben, ami egyedül Krisztusban található meg, és ne várjunk túl nagy vigasztalást a bennük történő gyönyörködéstől; eléggé hajlamosak vagyunk erre a fajta bálványimádásra. De, mégis, aki azt parancsolta nekünk, hogy annyira szeressük őket most, megengedi, hogy ott is szeressük őket, amikor ő sokkal szeretetreméltóbbá tette őket. Tudom, hogy Krisztus minden mindenekben; és, hogy Isten jelenlététől menny a menny. És mégis arra a helyre történő gondolásomat nagyon megédesíti az, hogy ott találom szeretteim és drága barátaim sokaságát a Krisztusban.” (folyt. köv.)

Edward Donnelly



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #61 Dátum: 2014. November 26. - 17:48:10
Micsoda kihívás az evangélizálásra!


Pál így beszélt thesszalonikai megtértjeiről: „a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája … a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor” (1Thessz. 2,19). Hogyan érezzük majd magunkat, amikor a dicsőségben azokkal találkozunk, akik bizonyságtevésünk segítségével jutottak oda? Sajnálni fogjuk akkor a mostani fáradozást, az elhasznált energiát, az elszenvedett csalódásokat? Megértjük majd azt is, amire Samuel Rutherford gondolt, amikor a börtönből sürgette népét, hogy fogadja el Krisztust, mivel „a ti mennyországotok kétszeres mennyországot jelent számomra és mindnyájatok üdvössége kétszeres üdvösséget tesz majd ki nekem.” Mit jelent az majd keresztyén anyukák számára, hogy életük árán is az Úrnak nevelték gyermekeiket? E világon nem értékelték őket, a társadalom lesajnálta őket mint terméketlen rabszolgákat. De képzeld el örömüket, mikor a mennyben gyermekeik körbe veszik őket és elmondhatják: „Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott” (Zsid. 2,13). Van-e az evangéliumnak az elveszettnek való hirdetésénél jobb lehetőség kincseket gyűjteni magunknak a mennyben (Mt. 6,20)? (folyt. köv.)

Edward Donnelly



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #62 Dátum: 2014. November 26. - 17:50:54
Mennyire fontos egymást szeretni!


A mennyben tökéletesen és örökre szeretni fogjuk hittestvéreinket. Akkor miért nem szerethetnénk jobban őket már most? Mire valók a keresztyének közötti pokoli veszekedések, félreértések, kritikák és összezördülések? „Nem elég, hogy az egész világ ellenünk van, még mi is legyünk egymás ellen? Ó, az üldöztetések áldott napjai, amelyek egymáshoz vontak minket szeretetben, akiket a szabadság és a jólét napsugara porrá morzsol versengésünk által!” Micsoda fegyvert adnak vitatkozásaink Sátán kezébe! Micsoda szégyent hoznak Krisztusra! Hadd tekintsünk egymásra úgy, ahogyan majd a dicsőségben tesszük és kezeljük itt egymást úgy, ahogyan majd ott. (folyt. köv.)

Edward Donnelly



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #63 Dátum: 2014. December 13. - 18:23:59
Szolgálatunk a mennyben


Megfelelő kifejezés a „szolgálat”? A menny nem a pihenés helye? Minden bizonnyal az. A Zsidókhoz írt levél szerzője arról biztosít minket, hogy „megvan a szombatja az Isten népének” (Zsid. 4,9). Azt olvassuk, hogy „boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva … mert megnyugosznak az ő fáradságuktól” (Jel. 14,13). „Megnyugvás” – az egyik legszebb szavunk, mert mindig vonzó kilátást nyújtott a zaklatottaknak és fáradtaknak.
A mennyben mérhetetlen pihenésben lesz részünk, amilyet korábban sosem ismertünk. Megpihenünk a bűntől – külső támadásaitól és belső késztetéseitől egyaránt. Megnyugszunk a bánattól és szenvedéstől, mivel „az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jel. 21,4). Semmilyen csalódás vagy kielégítetlenség nem szívja el erőnket. Soha többé nem merülünk ki az ellenkezők miatt. Munkánk végzése a tökéletes világban nem fáraszt ki, hanem megerősít.
Micsoda megnyugvás lesz az! Üdvözítőnk egyik legmegnyerőbb ígéretének teljes beteljesedését jelenti majd: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt. 11,28).
Ellenben a megpihenés nem azonos a tétlenséggel. Mennyire unalmas lenne az örökkévalóságot csak semmittevéssel tölteni! Munkára teremtettünk és nélküle nyomorultul érezzük magunkat. Jelenleg is a heti vasárnapunk nem a tétlenségnek, hanem az örömteli tevékenységnek a napja. Így a pihenés a mennyben nem egy örök heverés valami mennyei nyugágyon, hanem egy felüdülés, ami azon célok teljes lényünkkel történő betöltéséből fakad, amelyekért teremtettünk és megváltattunk. „szolgái szolgálnak néki … Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak néki éjjel és nappal az ő templomában” (Jel. 22,3; 7,15). Miben szolgáljuk Istent a mennyben?
Szolgálatunk, ahogyan a „szolgálatot” kifejező görög szó a fenti versekben utal erre, az istentisztelet lesz. A menny az a hely, ahol Istent dicsérik és imádják teremtményei. A Jelenések könyve, például, összehasonlíthatatlan szépségében festi le a paradicsomban zajló istentiszteletet: „Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt … mert megölettél, és megváltottál minket Istennek te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön. És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala … Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Jel. 4,11; 5,9-13).
Ez az istentisztelet egyre mélyebbre visz minket az Isten megismerésében. Végtelen korszakok során új oldalait fedezzük fel végtelen fenségének, szentségének, erejének, kegyelmének és szeretetreméltóságának. Lelkünk eksztázisba merül, miközben egyre többet tanulunk meg lényéről és útjairól. Tanulmányozzuk majd mindazt, amit Urunk tett, céljainak összefüggéseit, hogyan járult hozzá dicsőségéhez a teremtés óta minden egyes atom mozgása, minden egyes levél lehullása és minden veréb repdesése. Miközben ezek a dolgok fokozattan kitárulnak előttünk, csodálkozásba, szeretetbe és dicsőítésbe merülünk.
Több figyelmet kellene szentelnünk a földi istentiszteletnek is. Kérnünk kell a Szentlélek erejét, miközben Istent imádjuk, gyakorlva magunkat abban, amit örökké teszük majd a dicsőségben.
De az istendicsőítést nem szabad túl szűken meghatározni, mivel teljes létezésünk istendicsőítés lesz. A menny, amint láttuk egy anyagi és egy szellemi valóság lesz, „egy új ég és egy új föld” (Jel. 21,1). Az új Föld sáfárai leszünk, Isten dicsőségére uralva azt. A Zsidókhoz írt levél szerzője a 8. Zsoltárt idézi, arra emlékeztetve minket, hogy Isten a Föld uralkodójává tette az embert (Zsid. 2,7-8). Ez a tekintélyes pozíció, melyet a bűnbeesés korlátozott, nem volt még teljesen helyreállítva, mivel „most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett … Azt azonban látjuk, hogy Jézus dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg” (Zsid. 2,8-9). A következmény világos. Most még nem látjuk, hogy minden az embernek vettetett volna alá, de eljön ennek is az ideje. Mivel Jézus előttünk ment és miérettünk, és mivel eljön az a nap, mikor a teremtett világ feletti sáfárság vissza lesz adva nékünk, új értelemmel énekelhetjük a zsoltárt: „Micsoda az ember-mondom-hogy megemlékezel róla? … Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél … Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5.7.10).
Az új világban figyelemreméltó új feladatokat kapunk. Lelkesítő szolgálati lehetőségek nyílnak meg előttünk, igénybe véve minden tehetségünket és képességünket, amit jelenleg nem is sejtünk vagy nem fedeztünk fel. „Az értelem, az intellektuális kiváncsiság, a képzelet, az esztétikai ösztönök, a szent érzelmek, a szociális érzékenység, az erő és a hatalom kimeríthetetlen forrásai, amelyek az emberi lélekben találhatók, mind tevékenyek lesznek a mennyben és kielégülést okoznak.” Egy örökkévalóságon át teljes, valódi emberi életet élünk Isten dicsőségére, kutatva és vezetve a teremtett világot. Bámulatba ejtő távlatok nyílnak meg előttünk, miközben megtanuljuk, hogy miként szolgáljuk Istent a megújult világegyetemben. „Minden jogszerű tevékenység, amely az új teremtményi élettel összefüggésbe hozható, Isten népe dicsőítő életének szerves részét képezi majd.”
Mennyire érdeklődésre számot tartó arra gondolni, hogy minél nagyobb a hűségünk most, annál kiterjedtebbek és kielégítőbbek lesznek mennyei felelősségeink. „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután” (Mt. 25,23). Krisztus azzal jutalmaz meg minket a jól végzett munkáért, hogy több felelősséget bíz ránk.
De vajon nem teszi tönkre örömünket az, hogy egyesek nagyobb jutalmat kapnak másoknál? Nem leszünk féltékenyek vagy irigyek a nálunknál nagyobb tiszteletre méltatott szentekre? A legkevésbé sem. A menny a tökéletes szeretet helye, ahol létezésünk során először fogjuk felebarátainkat úgy szeretni mint magunkat. Nagyobb áldásuk láttán mi is boldogok leszünk. Melyik igazi szülő neheztelt valaha is azért, mert valamelyik gyermeke túlszárnyalta őt? Sikerük feletti örömünk nagyobb, mint ha az a mi teljesítményünk lett volna.
Mindenesetre mindnyájan annyi felelősséget és áldást kapunk, amennyit el tudunk hordozni. „Noha a dicsőségnek vannak fokozatai, mégis mindenki teljes mércével kap és annyink lesz, amennyit képesek vagyunk elhordozni, noha egyesek többet tudnak majd elhordozni, mint mások; mindenki teljesen elégedett lesz és az isteni jóságban való teljes örvendezéssel tökéletesen megáldva, kiterjesztett képességeinek megfelelően. Amikor különböző méretű üvegek telnek meg, egyesek többet tartalmaznak, mások kevesebbet; de mégis mindegyikben annyi van, amennyi belefér.” Most pedig azt kell tennünk, hogy kegyelemben és odaszánt szolgálatban történő növekedés által, növeljük kapacitásunkat, tekintettel az eljövendő áldásra. (folyt. köv.)

Edward Donnelly



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #64 Dátum: 2014. December 13. - 18:34:05
Örökkévalóságra teremtve



A földi létezésünk rövidsége miatt érzett csalódottságunkért kárpótol a megújult világegyetemben kitárulkozó örök élet kilátása. Az emberek mindig azt érezték, hogy a leghosszabb élet is túl rövid volt. Annyi felfedezni való van ezen a világon, annyira sok élvezni való tapasztalat, de nagyon kevés rendelkezésre álló idő. Mennyi hely van, amelyet sosem fogunk meglátogatni, mennyi zene, amelyet nem fogunk hallani! Elszomorító látni, hogy mennyi gazdagságról maradunk le minden másodpercben.
Milyen keveset tudunk még a leghittebb barátainkról is! Jellemük és gondolatviláguk mekkora kiaknázatlan tartály! De sokáig tartana, hogy mindent megtanuljunk róluk. És akkor még nem is beszéltünk azon milliókról, akikkel sosem találkoztunk – személyiségükről és történetükről. Felettébb gazdagítana minket, ha megismerhetnénk őket. De erre sosem kerül sor – nem ezen a Földön.
Tudatában vagyunk az önmagunkban rejlő, de ki nem fejlesztett képességeinknek és tartalékainknak, tehetségeinknek és tulajdonságainknak, amelyek csak halványan élnek tudatunkban. Egy családi barátunkat megkérdezték egyszer, hogy tud-e hegedűn játszani. „Nem tudom, még nem próbáltam” – jött a válasz. Tréfás volt, de bizonyos értelemben igaza volt. Sokkal több minden rejlik bennünk, mint ami eddig felszínre tört. Senki sem látta még az igazi énedet. Még mi magunk sem ismerjük magunkat megfelelően. De nem leszünk itt elég sokáig ahhoz, hogy felfedezzük minden lappangó képességünket.
A Biblia élethossziglan tartó tanulmányozása után, puszta valóság és nem műalázat az, hogy a kijelentett igazság sekélyes vizében pancsolunk még mindig. Ami az imádságot és az Istennel való közösséget illeti, még csak kezdők vagyunk. Hasonlóképpen a keresztyén életben is újoncok vagyunk. Szeretnénk jobb, kedvesebb és önzetlenebb emberek lenni, de küzködünk megrongálódott személyiségünkkel és eltorzítanak a múlt sebei. A körülmények megakadályozták fejlődésünket. Mások előtt álló lehetőségek sosem keresztezték a mi útjainkat. Annyira kevés idő van minderre!
Érzed ezeket a csalódásokat? Nem vagy kiéhezve több és több életre? Belesajdul a szíved az évek gyors váltakozásába? Nem érzed a beteljesülés hiányának kínzó érzését, akármennyire is boldog vagy? Ilyen lények vagyunk mi – ilyen világban – ahol ennyire kevés lehetőség van!
Áldott legyen az Isten a mennyországért! Mert minden jó vágyakozás bennünk a halhatatlanságot sejteti, az örökkévalóságot visszhangozza lelkünkben, az örök életre mutató jelzőtábla. Nem rövid hetven évre teremtettünk, „nem a halálnak születtünk”, ahogyan a költő mondja. Teremtőnk nem azért alkotott ennyire összetett lényeket, hogy mindössze egy maréknyi évtizedre terjedjen kapacitásunk. „Az örökkévalóságot adta az emberek szívébe” (Préd. 3,11; angol ford.) és nem azért váltattunk meg, hogy csalódás érjen. „Az élet túl rövid itt, túl körülhatárolt, hogy az ember bámulatos isteni adottságainak és törekvéseinek csúcsát képezze. Épp, hogy túljutott a teljes és értelmes életre való felkészülésen, és máris mennie kell.”
Isten egy örökkévalóságot tervezett számunkra, amely nemsokára kitárulkozik. A mennyei létezés nem lesz statikus, hanem állandó fejlődésben, akármennyire is tökéletes legyen, marad hely a változásnak és a növekedésnek. A gyermek Jézus tökéletes volt és mégis azt olvassuk róla, hogy „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lk. 2,52). A hitetlenek vágyai és törekvései örökre beteljesítetlenek maradnak, életük puszta csúfság. De Isten kihozza gyermekeiből mindazt, amit beléjük ültetett, a határtalan gazdagság és szépség univerzumában.
Mindezekben a legjobb, hogy sosem lesz vége. Ezt az életet beárnyékolja az a tudat, hogy semmi sem maradandó. Viszont a mennyben eltűnik ez az árnyék. Richard Baxter „a koronák koronájának” nevezte az örökkévalóságot. A legnagyobb boldogság pillanataiban, megszólal bennünk egy hang: „szeretném, ha ez örökre folytatódna.” Így is lesz, a mennyben! (folyt. köv.)

Edward Donnelly



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #65 Dátum: 2014. December 13. - 18:38:49
Hív a menny


Hogyan tovább ezek után? Minden attól függ, hogy mit értünk „ezek” alatt. Milyen a kapcsolatod a mennyel?
Még mindig kívül állsz? Életedet eddig az Isten elleni lázadás jegyében élted. Sosem jöttél, hogy Krisztusra, mint Megváltódra bízd életed. Bűneid nincsenek megbocsátva és közeledik ítéleted napja. Viszont a korábbi oldalakon olvastál egy keveset a menny boldogságáról és dicsőségéről. Oda akarsz bejutni? Nem lenne-e tragikus annyi mindent megismerni a mennyországról és végül mégis kívüle maradni? Jézus Krisztus az egyetlen mennybe nyíló ajtó és az még nyitva áll. Jöjj hozzá és általa örök életre és örömre jutsz. Miért utasítanád el? Milyen érvet hozhatsz fel Krisztus elutasítására és a pokol választására? Ha megkéred, hogy fogadjon el téged most, megteszi. Fordulj el a bűntől és a haláltól, és kérd Krisztust, hogy mentsen meg. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen” (Jn. 3,16).
Vagy lehet, hogy hívő ember vagy, akinek szüksége van a menny által nyújtott jelenlegi bátorításra. Az élet nehéz lehet és a szép szavak nem változtatnak ezen. De „amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik” (Róm. 8,18). A menny gyorsan érkezik és „a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Kor. 4,17). Minél nagyobb gondjaink vannak itt, annál nagyobb lesz a dicsőségünk ott. Ezek a dolgok hamarosan elmúlnak és mi az Úrral leszünk örökre.
Mindnyájan, akik Krisztuséi vagyunk, következetesebben kellene éljünk a menny fényében. Sokkal mennyeibb kellene legyen gondolkodásunk, mivel ott van a mi állampolgárságunk (Fil. 3,20). Ez a tan arra sürget, hogy hagyjuk abba a földi élet apró csecsebecséi utáni szaladgálásunkat és gyűjtsünk kincseket az eljövendő világ számára. Ne tagadjuk meg életünkkel azt, amit ajkainkkal vallunk!
Remélem, hogy találkozni fogok veled a dicsőségben! Addig, hadd tegyen Isten minket olyan férfiakká és nőkké, akik arcán felragyog a menny fénye, olyan életet folytatva, hogy az emberek észrevegyék, hogy mi másak vagyunk. Akkor képesek leszünk magunkkal vinni sokakat a mennybe.

Edward Donnelly