Szerző Téma: Az imádkozásról  (Megtekintve 19645 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Dátum: 2010. Július 29. - 16:00:34
Imádkozni egyszerű, gondolhatnánk. Mégis sok keresztyénnek van gondja életének ezen a fontos területén. Pl. az imaélet langyos volta, erőtelen imádságok, gátlás az imaközösségben való hangos imádságtól, rendszertelenség, bizonytalanság, vagy épp követeledző jellegű imák. De emellett még számos kérdésünk vagy mondanivalónk is lehet az imádkozással kapcsolatban. Itt mindezeket meg lehet beszélni.

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #1 Dátum: 2010. Július 29. - 16:01:16
Az ima kapcsolattartás Istennel!

Az elmúlt napok eseményei bőven adtak bizonyítékot számomra, hogy fontos döntések előtt éppen úgy nem nélkűlözhetjük az imádságot, mint a mindennapos hitéletben.

Isten az imádságunkat az Úr Jézus Krisztusra való tekintettel MINDIG MEGHALLGATJA, és az általa szűkségesnek tartott módon és
időben megválaszolja!

Ha ez a hit nincs meg a szívünkben jobb ha neki sem látunk az imádságnak!

'Ha valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek kézségesen és szemrehányás nélkűl adja; és megadatik néki.
De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány.
Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;
A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.'
Jak.1:5-8

Bölcsesség az ember minden döntéséhez szűkséges, nem csupán a tanításhoz...

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Flóra

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1463
  • Nem: Nő
Válasz #2 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 13:06:35
Az imádság által elmélyítjük Istennel való közösségünket:Zsolt 42,2:

"Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!
Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?" :2smitten:

Győzedelmeskedhetünk gondjaink felett: 1Pt 5,7:"Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok." :2smitten:


Ήμουν τυφλός, τώρα βλέπω


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #3 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 16:00:47
Kedves Flóra!
Köszönöm az értékes gondolataidat a témában!
:2smitten:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #4 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 16:01:53
"A tegnapi Skype alkalomra ezt a témakört  vittem, hogy "Miért kell imádkoznunk?"

Ezt most kiegészítem azzal "és hogyan". Úgy gondolom jó az ha ismerjük az imádkozással kapcsolatos alapvető ismereteket. Ezért gondoltam, hogy új topikot indítok ebben a témában, amelyben megoszthatjuk
tapasztalataikat és gondolatainkat.

Kedves testvérek várom hozzászólásaitokat.


Forrás: http://www.alfa-omega.hu/forum2/index.php/topic,1324.msg116033/topicseen.html?PHPSESSID=i652eubon9ic93bbi8mu03cbv5#msg116033
« Utoljára szerkesztve: 2012. Szeptember 24. - 16:49:39 írta Virág »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #5 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 16:17:47
Miért kell imádkoznunk?

Így hangzik a  nagy missziós parancs:
16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.
17 Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket.
18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,
20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."
Máté  28, 16-20
Jézus ezt a parancsot adott tanítványainak és ezt hívjuk a nagy missziós parancsnak.

ApCsel 1-ben Jézus arra utasította tanítványait, hogy maradjanak együtt és várják mg a pártfogót, aki ő fog küldeni. A tanítványok egy része együtt is maradt és imádkoztak.

4 Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: "Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem,
5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg."
8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig."
13 Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol meg voltak szállva, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, a Jakab fia.
14 Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.
15 Azokban a napokban felállt Péter a testvérek körében, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság is volt velük együtt,

Ebből az igéből tudjuk, hogy csak 120-an engedelmeskedtek az ötszázból.  De ők összejöttek és kitartóan imádkoztak, mindaddig, amíg a Szent Szellem ki nem töltekezett rájuk.

6 Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak.
1Korintus 15,6

Ami nagyon fontos, hogy ez a 120 ember egységben volt egymással

31Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét. 32A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt.
Apcsel 4,31-32

Az imádkozás első fő célja az, hogy megismerjük Jézust.
Hogyan történik ez meg?  Hát úgy, ha megismerni akarok valakit akkor több időt kell ráfordítanom., több időt kell vele  együtt eltölteni. Jézus megismeréséhez az imádkozás a legjobb eszköz.

Beszéljünk arról, hogy mi is az ima.
Az ima beszélgetés Istennel. Az ima Istenhez kiált a szükség idején.

Erre jó példa Illés esete Baál prófétáival szemben. Baál prófétái egyre hangosabban kiabáltak isteneikhez mégse történt semmi.
Viszont Illés próféta rövid imájára késedelem nélkül és hatalmas erővel válaszolt az Úr.

36Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: URam, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! 37Felelj nekem, URam, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az ÚR, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket! 38Akkor lecsapott az ÚR tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta.
1Királyok 18,36-38.

Az ima hatására Isten felszabadította természetfölötti hatalmát a mennyből.

Hogyan jön ez létre?
Bensőséges kapcsolat alakul ki az Úrral. Figyelünk Istenre. Meghalljuk az Ő szavát is. Felbátorodunk, mert megérezzük az Ő Szent Szellemét.
Az ima elősegíti szellemi növekedésünket és elősegíti szellemi erőnlétünket. A szellemi erőnlétünk az az energia amit az Úrtól kapunk az imádkozás által.

De nem mindegy, hogyan imádkozom. Jó útmutató az imádkozásra a Zsoltárok 19,15
Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted legyenek, oh Uram, kősziklám, és megváltóm.

Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat: jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
Zsoltárok 5,4

Imáinknak módszeresnek és rendszeresnek kell lenni, ne legyen értelmetlen és összefüggéstelen.


Néhány gondolat az ima fajtáiról.

1.Dicséret:
Jézus a Miatyánkkal tanította követőit imádkozni.

Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved.
Máté 6,9

Dicsőítéskor kifejezzük elismerésünket Isten természete iránt. És ezt el is mondjuk. Magasztaljuk őt.

 1Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt. 2Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.  3Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. 4Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít. 5Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem. 6Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám. 7Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem. 8Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. 9Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem. Zsolt.63,1-9

2.Várakozás:

Várakozáskor egyszerűen elmondjuk, mennyire szeretjük Istent. Hallgatunk és Istenre összpontosítunk.

11Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.
Zsolt 46,11

3.Bűnvallás


Elismerem, hogy rosszat tettem, bűnt követtem el, engedetlen voltam. Ilyenkor a Szent Szellem megmutatja bűneinket.

23Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! 24Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!
Zsolt. 139,23-24

4. Imádkozzuk az Igét

Megvalljuk az igét. Az ige egyes részeit beépítjük az imáinkba.

29.Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az ÚR -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?
Jeremiás 23,9

5. Vigyázás

A vigyázás éberség, elgondolkodunk azon amiért imádkozunk és milyen szükségeket juttat a Szent Szellem az eszükbe.

 2Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. 3Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, 4hogy azt hirdethessem.
Kolossé 4,2-4

6. Közbenjárás

Az a közbenjárás másokért való imádkozás. szellemi harcokat vívunk másokért.

1Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, 2a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. 3Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, 4aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.
1Timóteus 2,1-2

7. Könyörgés

Saját  személyes kéréseimet mondom el imában

7"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 8Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.
Máté 7,7-8

8. Hálaadás

Hálánkat valljuk meg, fejezzük ki imában

18mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
1Tesszalonika 5,18

9. Éneklés

Imánk bármely részét énekelhetjük, hálánkat, dicséretünket, Igéket.

 18Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,
Efézus 5, 18-19

10. Elmélkedés

Gondolkodunk istenről, az Ő szavairól, útjairól.

8Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.
Józsué 1,8

11. Figyelés

Hallgatjuk Isten hangját ima közben

16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.
Efézus 1, 16-17

12.Dicsőítés

Hangosan ujjongunk imában. Felmagasztaljuk az Urat és dicsérjük mert ő válaszol imáinkra.

15Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket.
Zsolt. 71,15


Testvérek az ima által a világ megváltoztatható. Elérhetjük vele az elveszett lelkeket, felszabadíthatjuk az Úr tevékeny természetfölötti hatalmát.
Ne feledjük,  Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Róma 8, 31-32"


Forrás: ugyanonnan
« Utoljára szerkesztve: 2012. Szeptember 24. - 16:50:24 írta Virág »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #6 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 18:14:41
Kedves Pista!
Teljesen elfogadhatónak tartom, ha ekként építed fel az imádságodat, csupán a ''kell''-kifejezést hagynám el az érvelésedből, ugyanis e 12 ''paragrafust'' az Úr Jézus Krisztus imádságra vanatkozó tanításából sem lehet azonosítani...
Nem akarlak elkeseríteni, de ima által nem lehet a világot megváltoztatni, s ez a project ilyen megvalósításban nem is szerepel a Mindenható  tervei között!
''Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tiéid.''
Jn. 17:9

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető bacsipista

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 92
  • Nem: Férfi
    • Havanna csoport
Válasz #7 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 19:57:49
Kedves Csaba, rendben van, ha nem tetszik az a szó, hogy kell, akkor mondhatjuk azt is, hogy jól teszed ha imádkozol. Talán azért, mert az imán keresztül egy élő kapcsolatba kerülhetünk az Úrral.
Ez a kapcsolat olyan amely erősíti szellemünket, hitünket.
Ha nincs az Úrral kapcsolatom akkor a szellemem amely megtérésemig halott volt ismét azzá válik.

Olyan ez, mint a levegővétel. Lélegezni kell. De  mondhatjuk azt is, ha életben akarsz jól teszed, ha nem hagyod abba.

Na mindegy, félre teszem az elmefuttatást. Valójában arra gondolok, hogy a Szentírásban is többször találkozunk olyan felhívással, hogy imádkozunk.

Jézus sem véletlenül tanította azt, hogyan imádkozzunk.
Volr amikor erre kérte tanítványait is:

40 Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: "Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem?
41 Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."
Máté 26

vagy pedig

 Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket,
Máté 5,24

A  Biblia azt mondja  a Márk 16,15-ben

"És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek."

Jézus senkit ne akar kihagyni, ez vonatkozik mindenkire.

35 Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.
36 Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.
37 Ekkor így szólt tanítványaihoz: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés:
38 kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába."
Máté 9

Ez felszólítás és felkérés az imára, mert másként hogyan kérnénk meg az Urat.

Az imádkozás nagyon fontos, mert az egyházban létrehozza az egység légkörét.

31 Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.
32 A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.
ApCsel 4,31-32

Ez által az egyház is változik.

Az imádkozás az egyént is átformálja, megváltoztatja.

Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,
Júdás 20


Abban egyetértek, ha csak imádkozunk és mást nem teszünk akkor nem történik a világban változás.
Kérdezem, de ha cselekszünk is, evangélizálunk és másokat is ösztönzünk az imára, akkor az imádkozás nem egy fontos része annak, hogy  a világ megváltozzon?

"A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,"
                     Gal 5:22.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #8 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 20:55:40
Kedves Pista!
Azt gondolom, hogy elég egyértelműen félre értesz!
Én nem az imádsággal kapcsolatban írtam, hogy a ''kell''- kifejezés nem szerencsés, hanem a 12 ponttal kapcsolatban, ahogy az imádságot fel KELL építeni. Ezt a ''Mi Atyánkból'' NEM LEHET sem levezetni, sem alá támasztani.
A VILÁG megváltoztatása nem a keresztyénség feladata, annak radikális felszámolása Jézus hatáskörébe van helyezve az ige szerint.
Ha imával és evangélizálással a VILÁG megváltoztatható lenne, akkor az elmúlt közel 2000 évben a keresztyénség ezt egyre alkalmatlanabb módon végzi, a világ gonoszsága az ige szerint is fokozódik, s ennek oka nem az elénk tárt ima-szabályok 12 pontjának megsértése, hanem az üdvtörténelem előre meghatározott íránya a VILÁG tekintetében ezt semilyen imádság sem fordítja vissza .  :szelid:
« Utoljára szerkesztve: 2012. Szeptember 24. - 21:01:44 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető bacsipista

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 92
  • Nem: Férfi
    • Havanna csoport
Válasz #9 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 21:09:05
Rendben, ezek szerint valóban félreértettelek. Bocsáss meg érte.
Viszont én nem ima szabályokat és paragrafusokat írtam le hanem az ima különböző fajtáit próbáltam bemutatni. Ezt pedig nem törvényként és kizárólagosként közöltem.
Éppen ezért kértem a hozzászólásokat.

"A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,"
                     Gal 5:22.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #10 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 21:31:20
Ez esetben én is az elnézésedet kérem, valószínűleg a topic-címe tévesztett meg : ''Miért és hogyan kell imádkozni?''
Nem tudom, hogy ismered-e Athanasius testvérünk álláspontját,  kis híján vesszőt kapott, amiért hírdette, hogy a keresztyénség feladata, hogy az evangélium által a világot egyre jobbá tegye, s átformálja, meghódítsa...
Te sem állítasz kevesebbet Testvérem az imádság-evangélizációs elméleteddel...
« Utoljára szerkesztve: 2012. Szeptember 24. - 21:35:19 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető bacsipista

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 92
  • Nem: Férfi
    • Havanna csoport
Válasz #11 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 22:17:20
Nem ismerem, utána fogok nézni és köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem.
Én így tanultam a szolgálóvezető képzőn, Dick Eastman videóstanítása által.
Ezen tanítás alapján írtam le gondolataimat.
Nem tekintem dogmának és megingathatatlannak amennyiben meggyőzőek a
Biblia alapján az ellenérvek.

Köszönöm, hogy reagáltál rá. Már csak ezért is érdemes volt a gondolatot megosztani.

"A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,"
                     Gal 5:22.


Nem elérhető Magduska

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1202
  • Nem: Nő
Válasz #12 Dátum: 2012. Szeptember 24. - 22:34:19
Csaba írta:
Idézet
Az imádkozás első fő célja az, hogy megismerjük Jézust.
Hogyan történik ez meg?  Hát úgy, ha megismerni akarok valakit akkor több időt kell ráfordítanom., több időt kell vele  együtt eltölteni. Jézus megismeréséhez az imádkozás a legjobb eszköz.

Beszéljünk arról, hogy mi is az ima.
Az ima beszélgetés Istennel. Az ima Istenhez kiált a szükség idején.

Nem könnyű a diák élet, a deák élet talán még nehezebb, Ó Uram segíts  vsziv2 :angel:

ezt írtam volna le, ha leírtam volna, lehet, hogy nem pont így, de ezt gondoltam: ide kellene írni!

A beszélgetés két oldalú, sokan nem várják meg a választ, és ezért csak monológ lesz.
Pedig a Teremtő Mindenható Isten a Vele való közösségre teremtette az embert
Idézet
1Thess 5,17    
Szüntelen imádkozzatok.

Az Úr Jézus Krisztus újra lehetővé tette az állandó közösséget a Mindenható Istennel, a Mi Atyánkkal, az én Atyámmal azoknak akik Jézus Krisztusban vannak.

Akik nincsenek Benne, azoknak még nincs meg a lehetőségük erre a kapcsolatra.

De ma még kérhetik és akkor már ők is állandó kapcsolatban lehetnek az Abba Atyával  :piroska:



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #13 Dátum: 2012. Szeptember 25. - 00:40:50
Én mondjuk az Úr Jézus Krisztust a Bibliából is szóló Szentszellem által ismerem. Nem ismerem azt a fogalmat, amikor Isten imádkozik az emberhez,  azt sem tapasztaltam még , hogy Isten imádságban válaszolt volna hozzám. Azt valóban érzem, hogy az ima hatékony módon, bensőségesen kapcsol Istenhez, de az Isten - ismeretem a Bibliából fakad, melyet a Mindenható a gyakorlatban alá is támaszt.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Magduska

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1202
  • Nem: Nő
Válasz #14 Dátum: 2012. Szeptember 25. - 03:17:39
Az a kérdés, hogy a szüntelen imádkozást, hogy érted?

Te ezt hogy teszed meg; hogy engedelmeskedsz ennek a feladatnak; milyen eredménye lesz ennek?

Van aki felsorolja a kéréseit - nem csak személyes, hanem közösségi kéréseit is - , megtartva a protokolt, aztán mint aki jól végezte dolgát Áment mond az Úr Jézus Krisztus NEVÉBEN.
Aztán megy és végzi a napi teendőit, úgy ahogy legjobbnak látja.
Azt mondod, hogy ez az amit a Mindenható vár?

 :sherlock: