Milyen a jó házasság? (1Mózes 2,24-25)
A karrierépítés, gyermeknevelés éveiben a férfiak hajlamosak megfeledkezni a házasság szemtől-szembeni eleméről. Sokat segít, ha visszatérünk az 1Mózes 2-höz, és megnézzük, milyen izgalommal töltötte el Ádámot és Évát a kapcsolatuk, és hogy mennyi kiváló dolgot fedeztek fel egymásban. Legyen a mi mércénk Ádám öröme, amit akkor érzett, mikor a feleségét felfedezte! Igen; a házasságban nemcsak rendnek, de örömnek is kell lennie. Az 1Mózes 2 utolsó sorai a házasság jó rendjéhez elengedhetetlen alapelemeket ismertetik: "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége, de nem szégyellték magukat" (24-25).
Az 1Mózes 2,24 három, egyenlő mértékben fontos dolgot sorol föl, amelyek a házasság alapjait megszilárdítják. Ha mind megvannak, olyan erősek, mint egy háromlábú szék; ha az egyik láb kiesik, a kapcsolat összeomlik. Az egészséges házassághoz a trió mindhárom tagjára szükségünk van.
“A férfi elhagyja apját és anyját”Nyilvánvaló ebből, hogy a férj és feleség közötti kapcsolat megelőzi a szülőgyerek kapcsolatot. Jelzi, hogy a házasság az alapintézmény. Sokan talán rácsodálkoznak, hogy Isten miért íratta Mózessel azt, hogy a
férjnek el kell hagynia a családját, közben pedig nincs szó a feleségről. A válasz az, hogy Mózes korának kultúrájában mindenki természetesnek vette, hogy a feleség elhagyta a családját. Ezt senkinek nem kellett megmondani. Mózes azonban hozzáteszi, hogy a férjnek is el kell hagynia a családját. Nem szabad a feleségét az apja házába visszavinnie, és az apja irányítása alá helyeznie. Teljesen új családi életet kell kezdenie.
Az esküvői szertartások nagyon bölcsen utalnak erre, mikor az apa fogja a lánya kezét, és belehelyezi azt a vőlegény kezébe, amit (eredetileg) nem azért tesz, mert pózolni akar a fényképezők előtt, hanem hogy megmutassa: a lánya kilép az ő házából és fennhatósága alól, hogy ezentúl egy másik férfi házában és fennhatósága alatt éljen.
“Ragaszkodik feleségéhez”"A férfi … ragaszkodik feleségéhez." Ez azt jelenti, hogy a férj és a feleség bensőséges viszonyt hoznak létre új családjukban. Pál is ezt erősíti, mikor az 1Mózes 2-t idézi az Efézus 5,31-ben, és azt mondja (az eredeti szöveg szerint), hogy "össze vannak ragasztva". Társakká válnak egy életre, miközben a szeretet és a hűség egyre mélyül közöttük. A nehézségek, próbák ellenére is gondozzák kapcsolatukat.
Egyszer előadást tartottam a házasságról, és a végén odajött hozzám egy háromgyermekes fiatal édesanya. A férje néhány lépéssel távolabb álldogált. Az asszony ezt mondta:
– Tudja, Bob és én meglehetősen nehéz évet tudhatunk magunk mögött. Bobnak nagy kihívásokkal kellett szembenéznie a munkahelyén, a gyerekekkel is voltak bajok, és mi is sokszor összecsaptunk. Volt olyan is … – szünetet tartott –, hogy egyáltalán nem
szerettük egymást. Most már azonban kezdenek helyrerázódni a dolgok.
Ez az asszony, illetve ez a házaspár, valamit megértett. Mikor a házasságuk megromlott, nem adták föl, mert tudtak valami jobbat. Tartották magukat továbbra is "hűségesküjükhöz". A régi, angol menyegzői fogadalom így hangzik: "hűségesküvel kötelezem el magam melletted". A hűségeskü tulajdonképpen a ragaszkodás, kitartás. A hűségeskü összetartó erő. A hűségeskü a halálig tartó hűség záloga. Előfeltételek nélküli megbízhatóságot, állandóságot, bizalmat, hűséget és kitartást jelent. A házassági szerződésben még a házasság létrejötte előtt lefektetik, mi történjen, ha a házasság felbomlik, ezért a házassági szerződés a hűségeskü ellentéte.
A hűségeskü a házasságban alapvető tényező. A sírig tartó hűség ígérete logikusan megelőzi a szexuális egyesülést, hiszen ez teremti meg a közeget a bensőségességhez, az egyesülés során megnyilvánuló gyengédséghez, kitárulkozáshoz és teljes odaadáshoz. A hűségeskü alapján a férfiak és nők gyermekeket hívnak életre, és közben nem kell attól rettegniük, hogy társuk elhagyja őket.
Individualista kultúránk teljesen elutasítja a hűségesküt. Sokan csak azért lépnek házasságra, hogy olyan előnyökhöz jussanak, mint a szeretet, a törvényes utódok, vagy az a ház, amelyet csak két fizetésből lehet fenntartani. Így azután, amikor a házasság költségei hosszabb időn keresztül meghaladják a házassággal járó előnyöket, szinte mindig felmerül a válás gondolata. Mások elvetik a válás és a be nem tartott ígéretek gyakorlatát, és úgy "oldják meg" a dolgot, hogy
mindenféle elkötelezést kerülnek. Hátat fordítanak a házasságnak, és minden kínálkozó alkalomra nyitottak.
Az a vágy, hogy minden lehetőség nyitott maradjon, kikezdi a házasság stabilitását. Az embereknek biztonságra van szükségük – de a korlátlan kínálat ezt a biztonságot semmisíti meg. Nem elég szeretetteljes
döntéseket hoznunk.
El kell köteleznünk magunkat, és úgy kell kötelezettségünkhöz ragaszkodnunk, hogy közben elvágjuk az utat más döntések felé.
Képzeljük el, hogy üzleti megbeszélésen vagyunk, amikor az egyik kollégánk, David elmondja munkatársunknak, Joe-nak, hogy egy igen csinos kolléganő, Jennifer "érdeklődik" utána, noha Joe nős. Tegyük fel, hogy ezek után David felajánlja Joe-nak a saját lakását egy légyottra. Joe elgondolkozik az ajánlaton, majd a következő szavakkal utasítja azt el: igen, Jennifer valóban csinos, és az ajánlatod igen nagylelkű, de úgy gondolom, hogy mind a karrierem, mind a házasságom szempontjából az lenne a legjobb, ha nem bonyolódnék semmilyen viszonyba a munkahelyi titkárnőkkel. Felteszem a kérdést: vajon Joe felesége boldog lett volna, ha kihallgatja ezt a beszélgetést??
Egyáltalán nem! Joe felesége valószínűleg azt akarná, hogy a férje még csak ne is
fontolgassa az ajánlatot. A feleségek a hűség egyértelműségére vágynak, nem pedig latolgatására; nem akarják, hogy férjük eltűnődjék, és csak azután döntse el, hogy mi a legjobb. Rendíthetetlen eltökéltségre és nem bölcs körültekintésre áhítoznak. Azt szeretnék, ha férjük így kiáltana fel: "Szó sem lehet róla! Én házasember vagyok!"
A hűség záloga nélkül a házasság pusztán az érzelmek tartósságának az ígérgetése, bizonygatása, valamiféle bebiztosítás az idő vasfoga, a betegségek és az olyan feszült időszakok okozta káros hatások ellen, amikor az egyik fél többre viszi, és nagyobb "hasznot" hoz, mint a másik. Ám az Isten szíve szerint való férfi nem olyan ember, aki fogadásokat köt a jövő bizonytalan kimenetelére. Úgy szeret, ahogy Isten: nagyvonalúan és állandóan. Ha agyába beférkőzik a gondolat, hogy házasságával nem csinált túl jó "üzletet", és talán jobban járna a "szabadpiacon", akkor visszagondol arra, hogy Isten Krisztus hasonlatosságára újjáteremtette őt – és Jézus sem kötött túl jó "üzletet", amikor az egyházat jegyezte el magának. A mi példaképünk Isten, aki ezt mondta Izráelnek: "Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled … és az enyém lettél" (Ez
16,8b). Isten megtartotta az esküjét, jóllehet az, amit Izráel hozott a kapcsolatukba, közelébe sem érhetett annak, amit Ő vitt bele.
A mi mércénk, normánk Isten szövetségi hűsége. Krisztus hűséges szeretete a keresztyén férfi házassági szövetségének a mintája. Jézus nem azért szereti az egyházat,
mert az makulátlanul tiszta; éppen
azért tisztogatja az egyházat, hogy makulátlan legyen. Ugyanígy az istenfélő férjek a feleségüket hibáik
ellenére szeretik, és nem csak
addig, amíg ezek a hibák ki nem ütköznek. Vagyis nem vesszük nagyító alá feleségünket minden héten, hogy eldönthessük, szeressük-e még őket egy kicsit tovább. Ezért az a gondolat, miszerint mindig meg kell újítani döntéseinket még arról is, hogy hűségesek maradjunk, nagyon naiv elképzelés.
Néhány éve egyéves tanulmányi szabadságomat töltöttem a Yale egyetemen, és beiratkoztam egy doktori szemináriumra, melyen életem döntő fordulatot vett. Egy vehemens feminista diák leírta, milyen feszültséget jelent neki a katolikus hite és feminizmusa között feszülő ellentét. Így fogalmazott: "Vallom azt, hogy az egyház patriarchális, és elnyomja a nőket". Majd elkezdte ócsárolni azokat a bibliai részeket, melyek "sárba tiporják" az asszonyokat, és számukra "terrorizáló szövegeket" tartalmaznak. Aztán egy személyes vallomás következett: "Minden reggel, amikor felkelek, megkérdezem önmagamtól, hogy tudok-e egyszerre keresztyén és nő lenni." Kis szünetet tartott, aztán felsóhajtott: "Minden reggel úgy döntök, hogy keresztyén maradok … még akkor is, ha tudom, hogy ez mint nőt, megöl engem."
A hallottakat sokféleképpen kommentálhatjuk: szörnyülködhetünk azon, hogy milyen hatással van ennek a nőnek az életére a feminizmus. Vagy csodálhatjuk hite melletti kiállását. Én úgy vélem, hogy ezt a diákot mindenekelőtt a bizonytalanság jellemzi. Végül is vagy a feminizmusát vagy a keresztyénségét vissza kell vonnia; az olyan "hittel" nincs minden rendben, amely nap mint nap fontolóra veszi a hit megtagadását.
A házasságra is ugyanez áll.
Azzal a házassági "hűséggel" valami baj van, amelyik mindig számol azzal, hogy ez a hűség megszűnhet. Ha mindennap megfordul bennünk a válás lehetősége, nem lehetetlen, hogy egy nap rákerül a sor. Ahhoz, hogy hűségesek maradhassunk, nem szabad többé azt kérdezgetnünk magunktól, hogy vajon kitartsunk-e továbbra is!
A diáklány és Joe is, aki megvétózta a kaland ötletét, a
decízionizmus (döntéskényszer, döntési mánia) jó példái. Az Amerikában oly népszerű decízionizmus követői évenként, ha nem naponként, újraértékelnek mindent. Minden lehetőségre nyitottak. Arra vágynak, hogy szabadon újragondolhassák minden múltbeli elkötelezettségüket, legyen az házasság, karrier, hit, vagy akár még a szexuális érdeklődésük is. Ez nem egyszer vezet váláshoz, hiszen követői ezt az opciót is meghagyják; másokat pedig arra késztet, hogy a házasság gondolatát is elvessék. Mivel gyűlölik a válást, de semmilyen lehetőség elől sem akarnak elzárkózni, egyik féltartós kapcsolatból a másikba sodródnak.
A Szentírás a házasságot
szövetségnek nevezi, amelyet egy férfi ifjúkorának társával köt (Péld 2,17). Egy férfi, aki elválik a feleségétől, hűtlenséget követ el a feleségével szemben, mert ő lett a házassági szövetségben a felesége (Mal 2,14). Többek között úgy tarthatjuk meg szövetségünket a "száraz évszakokban" is, ha úgy gondolunk házassági szövetségünkre, ahogyan Isten gondolkozik az Ő kegyelmi szövetségéről. Isten szeretete irántunk ugyanaz marad még akkor is, ha a mi szeretetünk iránta meghidegül, és csak kelletlenül engedelmeskedünk neki. Isten maximális hűségesküt fogadott. Az Isten szíve szerint való férfi arra kötelezi el magát, hogy úgy szeret, mint Isten: teljes, végleges és tartós odaadással szereti a feleségét.
Ennek tudatában figyelmeztetünk arra, hogy bűnünk és gyengeségünk megfosztanak bennünket attól az erőtől, amire szükségünk van eskünk betartásához. (Egyszer megfogadtam, hogy soha nem jövök dühbe többé. Agondolat rendkívül nemes volt, de nem túl praktikus.) Istent akarjuk követni, de nagyon gyakran nem tudjuk keresztülvinni ezt az elhatározásunkat. Ezért kell naponta az Úrhoz fordulnunk erőért, hogy meg tudjuk tartani esküvésünket, valamint könyörületért, amikor megszegjük azt.
Bukásaink ellenére mindig marad hely a hűségeskünek. Tartanunk kell magunkat az eskünkhöz, hogy szeretjük feleségünket, "míg a halál el nem
választ". Csak ilyen elkötelezettség biztonságában értjük meg, mit is jelent "egy testté" lenni.
Egy testté lesznekAz "elhagyja" és a "ragaszkodik" után elérkezünk a házasság harmadik lábához, az "egy test"-hez (1Móz 2,24). Az "egy test" kifejezés a házasság szexuális oldalára vonatkozik. A következő sor megerősíti ezt: "Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat". A házasság szexuális vonatkozása Ádám és Éva azon rendeltetésére vezethető vissza, hogy szaporodjanak és sokasodjanak (1Móz 1,28). Szexualitásunk központi eleme a reprodukció. Mégis azt látjuk, hogy ez a megjegyzés nem szól a gyermekekről. Talán Mózes fölöslegesnek tartotta megemlíteni a gyermekeket az 1Mózes 2-ben, hiszen az 1Mózes 1-ben nagy hangsúlyt kapnak. Az, hogy gyermekekről nem esik szó, arra utal, hogy bár a gyermek a házasság normális
"eredménye", mégsem
létfontosságú összetevője. Vagyis: egy pár akkor is igazán házas, ha nélkülözik a gyermekáldást.
Menjünk tovább: ha a gyermek nem létfontosságú eleme a házasságnak, de a szexuális megnyilatkozás igen, akkor Isten akkor is megáldja a szexualitást, ha abból nem származnak utódok. Isten a szexet a sokasodás céljából adta, ám a fizikai együttlét is kifejezi és mélyíti a szeretetet, még akkor is, ha nincs gyermek.
Végezetre, Ádám és Éva mezítelensége nemcsak testi bensőséges viszonyukra, hanem egyben lelki kitárulkozásukra is utal. A Biblia nyelvén a mezítelenség testi és lelki kitárulkozást is jelent (vö. Ézs 47,3; 2Kor 5,3; Zsid 4,13). Ha valaki nem szégyelli mezítelenségét, annak nincs mit rejtegetnie (vö. 1Móz 3,7-11). Ádám és Éva sem a bűnt, sem a képmutató ravaszkodást nem ismerte még, ezért semmi szégyellnivaló nem választotta el őket. A szégyen nélküli mezítelenség gondolata egymás iránti tökéletes bizalmukat, felszabadultságukat és nyitottságukat mutatja.
Modern korunkban, mikor tudatában vagyunk bűnösségünknek, fájdalmassá és komplikálttá válik a lelki kitárulkozás. Túl sok mindent kell rejtegetnünk
ahhoz, hogy élvezni tudjuk a lelki önátadást. Mégis azt kell mondjuk, hogy egy olyan házasságban, melyben a szeretet és a hűségeskü dominál, bátran elmondhatjuk az igazságot magunkról, mert tudjuk, hogy kedvesünk nem fogja azt ellenünk használni. Tudjuk, hogy azután is szeretni fogjuk egymást, miután az igazság kiderült.
Végkövetkeztetés
Mindannyian vágyakozunk arra, hogy bátran felfedjük önmagunkat. Ez ismét eszünkbe juttatja, hogy Isten a saját képére teremtett minket – társas kapcsolatra, egészen bensőséges viszonyra. Legyenek bár barátaink, ám emberi szinten a házasság a társkapcsolatok legelső és legmélyebb forrása. Ahhoz, hogy ezt a fajta kapcsolatot ápoljuk, egyszerre kell gyakorolnunk a házasságban az egymásmellettiséget és a szemtől szemben állást. Muszáj időt szakítanunk arra, hogy kettesben elmenjünk sétálni, vacsorázni, moziba, sportolni és nyaralni. Amikor szemtől szembe állunk, fejlesztjük és fenntartjuk közös érdeklődésünket. Azonban akkor is közelebb kerülünk egymáshoz, ha együtt dolgozunk. Mikor Isten képviselőjeként a világot kormányozzuk, gyermekeinket neveljük vagy kertünket műveljük, az egymás mellett munkálkodásból származó vonzalom és tisztelet egyre növekszik. Ha elnémítjuk magunkban a bíráló hangokat, és kölcsönösen bátorítjuk egymást, mélyül a közöttünk lévő egység, bárhol is munkálkodjunk együtt: a konyhában, a kertben vagy akármilyen közösségi alkalmon. A közös munka során nő bennünk a másik iránti tisztelet, amikor közben meglátjuk a
másik adottságait kibontakozni.
Sajnos, bűnös természetünk igen megnehezíti a társkapcsolatot a házasságon belül és kívül egyaránt. A libanoni foglyok néha talán idegesítették egymást: az egyikük horkolt, a másik fennhéjázó volt, a harmadik túl magabiztos. Ugyanígy bosszantják egymást a férj és a feleség. Az az Isten azonban, aki belénk ültette a társkapcsolat utáni vágyakozást, képessé tesz minket arra, hogy felülkerekedjünk minden kicsinyes bosszankodásunkon, olykor még a legnagyobb problémákon is. Ha Isten erejével élünk, az isteni hűséghez hasonló kitartást mutatunk, legyőzhetjük a társkapcsolatainkba befurakodó bűnt, és közös életünk kivirágzik.
Kérdések1. Mi dominál a ti házasságotokban? A szemtől-szembeniség vagy az egymásmellettiség? Miért? Hogyan tudnátok több "szemtől szembeni időt" beiktatni az életetekbe?
2. Ha néhány napot kettesben tölthetnél a feleségeddel, milyen lenne az az idő? Van-e valami, amit tanulhatnál belőle?
3. A három elem közül – elhagyja, ragaszkodik, egy testté lesz – melyik működik a legjobban a házasságotokban? Miért? Melyik működik a legkevésbé?
Miért?
4. Mi szokott történni a nehéz időszakokban, ha házasságunkra "döntéskényszeres mentalitással" gondolunk? Miért fontos, hogy úgy gondoljunk a
házasságra, mint szövetségre, nem pedig mint döntésre? (folyt. köv.)
Dan Doriani