Szerző Téma: A férfi, akit Isten formál  (Megtekintve 26146 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #30 Dátum: 2014. Augusztus 14. - 18:06:47
5. A férfi mint édesapa


Idővel minden férfi szembesül azzal, hogy mennyire korlátoltan tud megfelelni apai szerepének. Sokszor szemtanúi vagyunk annak, hogy egy apa
kegyetlenül vagy meggondolatlanul viselkedik, talán el is ítéltük, amikor eszünkbe jut, hogy mi is viselkedtünk már ugyanígy. Vagy hirtelen felfedezzük
magunkon apánk legrosszabb tulajdonságát, amiről pedig megesküdtünk, hogy "mi azt soha nem fogjuk elkövetni". Esetleg rádöbbenünk, hogy jó magaviseletű gyermekünk szeszélyes tinédzserré nőtte ki magát. Az addig jól bevált atyai módszerek közül egyik sem működik, és fogalmunk sincs, mit tegyünk.
Vagy semmi helytelent nem csinálunk, csak éppen szembesülünk a szülői megbízatásunk nagyságával, és beleremeg a szívünk. Amikor harmadik gyermekemet először tartottam a kezemben, hirtelen ilyen gondolatok rohantak meg: "Csak a kezemben tarthatom ezt a lánykát, de az ellenőrzésem alatt már nem. Kikerült az anyaméhből, ahová soha többé nem tér vissza. Most aztán hogyan tovább? Az első kettőt éppenhogy sikerült betörni, erre most megérkezik a harmadik, és ezzel máris számbeli fölénybe kerültek." Gyermekeinket kölcsönkapjuk húszegynéhány évre, és egyre csak töprengünk: vajon rendelkezem-e mindazzal, ami jó apává tesz?
Szülői mivoltunkban nem szoktunk kételkedni. Fiatalkorunkban elolvasunk egy-két cikket, meghallgatunk néhány előadást, majd megnyugszunk,
hogy minden szükséges információt beszereztünk, tehát képesek leszünk kezelni a legtöbb nevelési problémát. Aztán amikor látunk egy gyermeket,
aki hisztériás rohamában a földre veti magát, és fetreng, ezt gondoljuk magunkban: Ha ezek a szülők olvasták volna a Kismama újságban azt a
cikket, ami a múlt héten került a kezembe, ez nem történhetne most meg
. Vagy: tanúi vagyunk, amint egy kisgyermek hangosan tiltakozik az ellen,
hogy megegye a vacsoráját, és ilyen dolgok járnak a fejünkben: "Bárcsak meglenne a múlt heti igehirdetés kazettán, odaadnám ezeknek a szerencsétlen szülőknek, hogy hallgassák meg!"
Amikor mi is apákká válunk, valahogy semmi sem tűnik már ilyen egyszerűnek. Egyszer egy férfi így fogalmazott: "Fiatal koromban nem voltak gyermekeim, de volt hat elméletem a helyes gyermeknevelésről. Most egy kicsit idősebb vagyok; van hat gyermekem … és nincs egyetlen elméletem sem."
Így igaz; lehetetlenség olyan vastag, gyermeknevelési elméleteket és szabályokat ismertető könyvet írni, hogy az minden feladványhoz tartalmazza a
megoldást, amelyekkel a szülők szembe kerülnek. Ne engedjük magunkat elhitetni! A hétlépéses módszerek soha nem tudták számba venni a szülői szerep összes kihívását. Az ember akkor töpreng el a szülői hivatásról, amikor valamilyen problémával találja szembe magát, amiből kiutat keres. Persze ilyenkor jönnek a segítőkész barátok és tanítók, záporoznak a különféle jó tanácsok, pontokba szedett módszerekkel fűszerezve. Abban az esetben, ha az apaságot problémák és megoldások láncolataként fogjuk föl, megkerüljük az első és legfontosabb alapelvet. A sikeres szülőség jobban függ attól, hogy kik vagyunk, mint attól, hogy milyen technikákat ismerünk.
Akkor hát milyen legyen egy apa? Néhány tanító egész sor erényt szokott fölsorolni, amelyeket az istenfélő szülőknek gyakorolniuk kell: türelem, becsületesség, könyörületesség, önfeláldozás, gyengédség. Én nem azt mondom, hogy egy szülő ne legyen türelmes, egyenes és könyörülő, de sokszor az erénylisták ugyanolyan riasztóak, mint a szabályoktól szétrepedő könyvek, hiszen azt sugallják, hogy ezeket a tulajdonságokat mind el kell sajátítanunk. Nem kell semmilyen nyolc-lépéses módszert megtanulnunk, hanem új emberré kell lennünk! Hogyan történik ez? Akaraterővel vagy egy döntés következtében? Egyik sem. Ha valaki azt mondja, hogy "Légy önfeláldozó!", vagy "Légy gyengéd!", az ugyanolyan szabály, pedig a hatékony szülőség többet jelent, mint a szabályok betartása. Mindezek ellenére szót kell ejtenünk a jellemről is, hiszen egy férfi bármilyen módszert meg tud tanulni, de ha nincs benne szeretet, nem lesz jó apa. De igaz az ellenkezője is: ha egy apa szereti a gyermekeit, elkövethet sok apró vezetési hibát, attól még lehet sikeres nevelő.
Milyen jó, hogy Isten nem azt mondja egyszerűen, hogy "Szeress"! Ő szeretet. Mivel Ő az emberiséget a saját képmására teremtette, mindannyian képesek vagyunk szeretni (1Móz 1,26-27). Továbbá Isten az Ő gyermekeit a saját képmására teremti újjá. Az Ő hatalma teszi lehetővé, hogy erkölcsi jellemének részeseivé legyünk (2Pt 1,3-8). Egyre jobban hasonlítunk Krisztusra, míg teljesen elváltozunk az Ő képére (Rm 8,29). Jézus mondja: "Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok is tökéletes" (Mt 5,48). Ez a parancsolat egyszerre félelmetes és reményt keltő. Elrémiszt és elbátortalanít, hiszen Isten a mennyben van, jóval fölöttünk, és egyetlen tanítvány sem tudja elérni az Ő tökéletességét. Mégis reménnyel kecsegtet, mert Isten "a mi mennyei Atyánk". A"mennyei" szó emlékeztet a közöttünk lévő távolságra, de az "Atya" elnevezés az Ő közelségére utal. Ebben az életben lehetetlen tökéletességre jutni, de mivel a fiak hasonlítanak az ő atyjukhoz, a haladás megvalósítható. (folyt. köv.)

Dan Doriani




Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #31 Dátum: 2014. Augusztus 15. - 12:28:06
Isten példája az apák előtt


Isten a forrása és mintája minden családnak és mindenféle apai szerepnek (Ef 3,14-15).1 Atyai gondoskodása az emberi apák példája. A jó apák viszont Istenről tanítanak, mert az ő jóságuk Isten jóságát tükrözi. Dávid pl. ezt mondja: "Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz. Hiszen … emlékszik rá, hogy porból lettünk" (Zsolt 103,13-14). A Zsidókhoz írt levél az isteni és az emberi fegyelmezést hasonlítja össze: "… mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. … úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?" (12,5-10).
Ha a jó apák is rendelkeznek olyan vonásokkal, amelyek az Atyaistenre jellemzőek, meg kell ismernünk Isten jellemét. Nem ritka, hogy az emberek Isten erkölcsi tulajdonságait egyenként, mint egymástól jól elkülöníthető jellemvonások láncolatát vizsgálják. Pedig Isten jellemében teljes egység van. Isten személy, és az Ő jóságának minden alkotóeleme az Ő jellemében olvad eggyé. A 2Mózes 34,6-7-ben Isten ezt a jellemet így írja le Mózesnek:

"Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül."

A szeretet és az igazság jelenik meg ebben a kijelentésben. A "szeretet" kétszer, de az irgalom és a kegyelem is a szeretet formái. "Bár nem hagyja büntetés nélkül" – ez jelenti Isten igazságát. A szeretet és az igazság Isten türelmében ("késedelmes" a haragra) és könyörületességében vannak jelen (látja, de megbocsátja a gonoszságot).
A teológusok arról szoktak vitatkozni, hogy vajon Isten szeretete, igazsága vagy szentsége a legközpontibb jellemvonása abban a kapcsolatban, amely közte és lázadó, de neki mégis értékes teremtményei között található. Amikor a gyermekek rosszul viselkednek, a szülők is hasonló gondolatokkal vívódnak: Most mire tegyük a hangsúlyt? A szabályra, ami ellen vétettek (szentség) vagy a vétség következményére (igazság), vagy bocsássunk meg nekik, és tanítsuk őket a jó magaviseletre (szeretet)? A 2Mózes 34 Isten szeretetét emeli ki; így kell tenniük tehát az istenfélő apáknak is. A 2Mózes 34 a szeretet számos oldalát sorolja fel, hátat fordítva ezzel az üres "szeretet-beszédnek". Ahogy Isten leírja saját jellemét, a kulcsszavak jellemzik a szülői szeretetet is.
Az irgalom a szeretet érzése. Amikor az élet keményen bánik kisgyermekeinkkel, a bennünk lévő irgalom miatt tudunk bánkódni miattuk és együttérezni velük. Gyászolunk, amikor gyászolnak, örvendezünk, amikor örvendeznek, és így ők is tudják, hogy nincsenek egyedül ebben a világban. Amikor gyermekünk elesik és megüti magát, vagy keservesen sír az orvosi rendelőben, esetleg búslakodik, mert nincs barátja, az irgalom lágyítja meg a mi szívünket is. Ezért nem oktatjuk ki, amiért olyan gyerekesen viselkedik. Természetesen keménységre is neveljük, de engednünk kell, hogy érezzen fájdalmat is, és olyankor együtt érzünk vele.
A kegyelem az, amikor a szeretet élvezi, hogy jót tehet a gyermekkel. Gyermekeinknek a kegyelem biztosítja, hogy önmagukért, feltétel nélkül szeretjük őket. A kegyelem azt jelenti, hogy minden körülmények között gondoskodunk gyermekeinkről, akár megérdemlik, akár nem. A kegyelem miatt van bennünk is öröm, amikor először mutathatjuk meg gyermekünknek a havat vagy a karácsonyfát. A kegyelmes szülő még akkor is ad fagylaltot a gyermekének, ha az rosszalkodott aznap. A kegyelem mindig emlékezik Isten meg nem érdemelt jóságára, és a szeretettől indíttatva egyre több efféle, meg nem érdemelt jót ad a másiknak.
A türelem a szeretetnek az az oldala, amely tud várni. A türelem tart vissza attól, hogy egy akaratos vagy éretlen kisgyermeket sokszor megverjünk vagy kiigazítgassunk. A türelem tart kordában, amikor megkísért, hogy rövid időn belül túl sokat követeljünk, vagy gyakran korholjunk. Az én gyerekeim négyötéves korukban próbálták először megteríteni az asztalt. Azt már tudták, hogy mindenkinek mindenből egy-egy darabra van szüksége, de a kést gyakran tették a bal oldalra, vagy a villát és a kanalat fejjel lefelé a tányér mellé. A türelem így reagál: "Ügyes vagy, drágám. Mindenkinek adtál kést, villát és kanalat." Néhány évvel később már ők hajtogatták a vasalt tiszta ruhát. Egyikőjük egyre azon kesergett, hogy képtelenség párosítani a rengeteg fehér zoknit. A türelem ilyenkor letelepszik mellé, és elkezdi lassan a válogatást, hogy a maradék zoknik közötti különbség egyre nyilvánvalóbb legyen. Még később megindulnak az autóvezetési leckék. A tizenévesek olyan dolgokra is rá bírják venni az autókat,
amikről mi még csak nem is álmodtunk (hogy tud egy hatvanöt lóerős kocsi egyáltalán csíkot hagyni az aszfalton?). A türelem mindig tisztában van vele, hogy a vezetés nagyon összetett feladat, és így szól: "Próbáljuk meg újra!"
Isten jellemének minden vonása az életre tanítja az apákat, de egyesek közülük kiemelten fontosak. A szeretet minden kétséget kizáróan a legelőrébbvaló (Mt 22,37-40). De Jézus beszélt még arról is, amit a Törvényben "fontosabbnak" nevezett: az igazságos ítéletről, az irgalmasságról és a hűségről (Mt 23,23). Mikeás ugyanezt a három dolgot sorolja fel: "Ember, megmondta neked, hogy mi a jó … Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben" (Mik 6,8)5. A szeretet és az őt kísérő igazságirgalom-hűség hármasa adja az Isten szerint való szülőség magját.
Sokan a szeretetet és az igazságot ellentétes fogalmakként szemlélik, pedig az igazság a szeretet egyik formája. Az igazság a szeretet odafigyelése arra, hogy minden gyermek azt kapja, ami neki jár. A szülők akkor járnak el "igazságosan", ha azokat a dolgokat teszik, amelyekkel fiaiknak és leányaiknak tartoznak. Az igazság azt jelenti, hogy a szülők gondoskodnak gyermekeiknek élelemről, ruházatról és otthonról (1Tim 5,8; 6,8). Ebbe beletartozik még a gyermek taníttatása, szakmai képzése, amely felkészíti jövőbeni foglalkozására. A lelki dolgokra nézve a szülők akkor teljesítik kötelességeiket, ha keresztyén hitben és életvitelre nevelik gyermekeiket. Az igazságos szülők házi szabályokat alkotnak, amelyek bölcs életstílust segítenek kialakítani. Nálunk igen sok van ezekből:
1) Mindig mondd meg az igazat! 2) Bánj a másik emberrel tisztelettel! 3) Ne verd meg a testvéredet, csak ha valóban megérdemli. Az igazságos szülők
bátorítással és fegyelmezéssel pecsételik meg az általuk hozott szabályokat. Tudnak különbséget tenni a gyermeki botlások és a lázadások között. Megpróbálják kideríteni, mi is történt valójában, hogy az ártatlanokat megkíméljék, és a bűnösöket helyreigazítsák.
A könyörületesség az, amikor valaki kész elnézni és megbocsátani a bűnt. A könyörületesség a szeretetet is és az igazságot is kinyilvánítja. A könyörületes szülők felismerik gyermekeik vétkeit, tehát gyakorolják az igazságot. Ám meg is bocsátanak nekik, ezzel mutatják ki szeretetüket. A könyörületes apák látják gyermekeik bűneit, szomorkodnak miattuk, és a lehető leggyengédebben igazítják helyre gyermekeiket. A könyörületes szülők jobban bánnak gyermekeikkel, mint ahogyan azt a gyermekek megérdemelnék, különösen amikor megbocsátják bűneiket és engedetlenségeiket. A könyörület azonban még ennél is többet jelent. A "könyörület" szóra a Mikeás 6,8-ban használt zsidó szó a heszed. Ez szövetségi hűséget és szolidaritást jelent. Mivel a szövetségeket általában egy erősebb és egy gyengébb fél között kötik, a heszed megkívánja, hogy az erős segítse a gyengét. Mikeás nem egyszerűen csak sürget minket, hogy legyünk könyörületesek, hanem azt mondja, hogy szeressük a könyörületességet, vagyis találjuk meg benne örömünket.
A Schindler listája c. filmben a náci munkatábor parancsnoka a foglyokat hol fegyelmezési célzattal, hol puszta kedvtelésből végzi ki. Oskar Schindler, aki úgy ment meg minden zsidót, akit csak tud, hogy megvásárolja és a saját gyárában dolgoztatja őket, egy napon ezt mondja a parancsnoknak: "Maga most azt gondolja, hogy az ölés képessége jelenti a hatalmat. Pedig a valódi hatalom az, amikor azt tehetünk egy élettel, ami csak jól esik – el is vehetjük, ha úgy tetszik – de meg is bocsáthatunk. Ez az igazi hatalom. Ez az igazán lenyűgöző." Ezen a parancsnok megütközik. Nemsokára már azt látjuk, hogy a tükör előtt gyakorol: "Megbocsátok; kegyelmet kapsz." Elérkezik az alkalom is, amikor bemutathatja könyörületességét, mert az egyik szolgájának nem sikerül eltávolítania egy foltot a kádjáról. A halálra rémült rab egészen kicsire összehúzza magát, mire a náci egy színpadias gesztussal megbocsát neki. A fiú elfut, a parancsnok elgondolkozik, majd előkapja a fegyverét, és lelövi a fiút. Egy percre
érdekesnek találta a könyörületességet, de nem szerette. A könyörületességet szeretni kell.
Látszatra a könyörületesség és az igazság között feszültség vibrál. Amikor a szülőknek bűnökkel, botlásokkal kell bíbelődniük, az igazság megtorlást sürget, a könyörület viszont megbocsátást. A valóságban azonban a kettő kiegészíti egymást. A gyermekek bűnösek, gyengék és elég tudatlanok ahhoz, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyek fegyelmezést érdemelhetnének. Az igazságnak azonban szüksége van a könyörületességre, mert az igazság könyörületesség nélkül keménységgé korcsosul. Viszont a könyörületességnek is szüksége van az igazságra, mert a könyörületesség igazság nélkül engedékenységbe és szentimentalizmusba csap át. Az igazságnak és a könyörületességnek együtt kell működnie.
A hűség az állandóság hatalma. A hűség azt jelenti, hogy a gyermekeknek nem kell attól rettegniük, hogy magukra maradnak. Számolhatnak azzal, hogy két évtizeden keresztül lakhatnak otthon, ideális esetben két szülővel együtt. A hűség megbízhatóság és kitartás, ami a gyermeknek biztonságot sugároz. A hűség olyan döntéstől kíméli meg az apákat, hogy maradjanak-e továbbra is férjek, apák, családfők. A hűséges apák eltökélik, hogy még akkor is kitartanak, amikor a kitartás tűnik a legnehezebbnek.
Jézus a hűséget egy "fontosabb" dolognak nevezte. Mikeás ezzel egyetértett, amikor arra szólította fel Izráelt, hogy legyen alázatos Istenével szemben. Az alázat ismerteti fel velünk hiányosságainkat, de az Istennel szembeni alázatos élet több egy "önfegyelmező program" meghirdetésénél. A hűség alapján minden gyermek számíthat arra, hogy szülei megközelítőleg ugyanolyanok lesznek ma és még soká, mint tegnap. A szeretetkitörés és az erényekkel való kacérkodás csalóka és fölösleges. A hűséges apák megbízhatóan képviselik Isten szeretetét, együttérzését, könyörületességét és igazságát. Ahogyan már láttuk, mindezeket két tulajdonságban lehet összefoglalni: a szeretetben és az igazságban. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #32 Dátum: 2014. Augusztus 18. - 20:45:35
Szeretet és igazság



A legjobb apák hűségesen képviselik a szeretetet és az igazságot gyermekeik felé. Nem véletlen, hogy a különböző apa-típusokat annak alapján lehet leírni, ahogyan gyakorolják a szeretetet és az igazságot. Mindenki próbálja meg magát elhelyezni az alábbi táblázatba:

1. Se szeretet, se igazság: nemtörődöm
2. Szeretet igazság nélkül: engedékeny
3. Igazság szeretet nélkül: hatalmaskodó
4. Szeretet és igazság: istenfélő

A legtöbb családban legalább az egyik szülő hatalmaskodó. A hatalmaskodó szülők nagyon magasra teszik igazság-mércéjüket, szeretetüket viszont igen kis lángon égetik. Igen zengzetes elvárásokkal és bombasztikus mércékkel állnak elő, de miközben gyermekeik egyre próbálkoznak azokat megközelíteni, nem nyújtanak megfelelő segédkezet nekik. A hatalmaskodó szülők viselkedése azt sugallja, hogy a szabályok többet jelentenek, mint a gyermekek. Ahol hatalmaskodó szülők vezetnek egy családot, ott a törvény uralkodik. A törvényeket mereven betartatják, de ritkán magyarázzák. A hatalmaskodó szülők efféléket szoktak hangoztatni: "A szabály az szabály." "Megszegted a szabályokat, most viselned kell a büntetést." "Én nem fogok neked magyarázkodni. Az apád (anyád) vagyok, és te azt teszed, amit mondok!"
A hatalmaskodó szülők elfelejtik, hogy Isten a Törvényt soha nem szánta személytelen motiváló erőnek. Törvénye az Ő jellemét fejezi ki. Mivel Isten
őszinte, nekünk is mindig meg kell mondanunk az igazat; s mivel Isten szeretet, mi is szeretünk. A hatalmaskodó szülők elfelejtik, amit Isten a Törvényről mondott, történetesen azt a mi javunkra adta (5Móz 10,13 – kiemelés tőlem). Jézus pedig ezt mondta: "A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért" (Mt 2,27 – kiemelés tőlem). Vagyis nemcsak a törvény kedvéért tartjuk meg a szombatot. A törvény megáld bennünket.
A hatalmaskodó szülők így gondolkodnak: "Ha alkalmazkodsz a szabályokhoz – az én szabályaimhoz –, elfogadlak, és nem lesz probléma. Ha vétesz
a szabályok ellen, nem fogadlak el, és remélem, elviseled majd a büntetést." Kemény büntetéssel sújtják a legártatlanabb szabálysértést is, és majdnem lehetetlennek tartják a törvények fölfüggesztését, még akkor is, ha jó indokok állnak rendelkezésre a törvények szüneteltetésére.
A gyermekek szenvednek, amikor a szeretet és az igazság nem kapcsolódik össze. A hatalmaskodó szülők gyermekei nagyon gyakran teljesen magukba zárkóznak, vagy lázadó tinédzserekké válnak. Mivel soha nem tapasztalták meg a feltétel nélküli szeretetet, meglehetősen szegényes énképük lesz. Szüleik értékrendjét elutasítják, mivel igazán, szívből jövően soha nem is tudták azt magukévá tenni.
A keresztyén otthonokban csak elvétve találkozhatunk nemtörődöm szülőkkel. A nemtörődöm szülők sem igazságos szabályokról, sem szerető támogatásukról nem gondoskodnak. Gyermekeiket tehernek érzik, ami megzavarja életüket. Ezért nem is törődnek velük. Igen lazán kezelik a gyermeknevelést, bébiszitterként előszeretettel alkalmazzák a tévét és a videójátékokat, még akkor is, ha otthon vannak. Nagyon ritkán figyelnek arra, amit gyermekeik mondanak, csak ritkán érintik meg őket, és szinte soha nem néznek a szemükbe, csak amikor leszidják őket. Utálják, ha bármilyen tevékenységet a gyerekek miatt kell megszakítaniuk.
A válás, a túlfeszített munkatempó, a hiányos szülői gyakorlat és a jó öreg önzés egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre több a nemtörődöm szülő. Bármi legyen is a háttérben, az ilyen szülők szemében nem sok értéke van egy gyermeknek. Gyermekeik pedig, mivel állandóan azzal szembesülnek, hogy szüleik még az időt is sajnálják rájuk, nagyon kevésre értékelik saját személyüket. Számukra ismeretlen a motiváció és az önfegyelem. Előbb vagy utóbb aztán találnak olyan embereket, akik odafigyelnek rájuk, de vajon miféle odafigyelés lesz az?
Az engedékeny szülők igazság, útmutatás és fegyelmezés nélkül szeretnek. Az ilyen szülők melegszívűek és segítőkészek, azonban képtelenek bármiféle házirendet megfogalmazni és betartatni. Az engedékeny szülők rendkívül lágyszívűek, mert mindig attól félnek, hogy gyermekeik fellázadnak ellenük, vagy meggyűlölik őket. Inkább egy idősebb barát és nem a szülő szerepét vállalják. Az engedékeny apák önfeláldozóak, támogatják, bátorítják és megértik gyermekeiket, viszont gyenge kezűek.
Az engedékeny szülők gyermekei mindig tisztában vannak azzal, hogy szeretik őket, de azt gondolják, hogy mindenki olyan elnéző szeretettel viseltetik irántuk, mint a szüleik. Fittyet hánynak a társadalmi normákra, mindent megengednek maguknak, önfeledten szemetelnek, hiszen mások majd feltakarítanak utánuk, és manipulálják az embereket. Ez az a tipikus csoport, akiket az önfegyelem teljes hiánya jellemez. Az ilyen emberek nyugodt szívvel leparkolnak a mozgássérülteknek fenntartott helyen, berohannak az áruházba, és közben azt gondolják: Ez a szabály rám nem érvényes.
Az istenfélő szülők kitartóak a szeretetben és az igazságban. Az istenfélő apákban megvannak a hatalmaskodó és az engedékeny szülők erényei, de nem a hibái. Szabályokat, mércéket állítanak föl, de időt szánnak azok aprólékos magyarázatára, hogy gyermekeik megértsék azok hasznát, és a sajátjuknak fogadják el azokat. Az istenfélő szülők megbüntetik az engedetlenséget, de minden körülményt gondosan mérlegelnek, a fenyítés előtt világos figyelmeztetéseket adnak, utána pedig érthetően indokolják tettüket.
Az istenfélő szülők megadják gyermekeiknek azt a meleg, bátorító szeretetet, gyengéd érintést, szem- és hangkontaktust, amelyek a szerető-szívű szülőket jellemzik. Tudnak különbséget tenni valódi (élelem, ruházat) és vélt (a legújabb akármi) szükségletek között, de nem ritka, hogy eleget tesznek ártalmatlan kéréseknek. Például, a gyermekek bizonyos életkorban azt igénylik, hogy szüleik mindent nézzenek, amit ők csinálnak ("Nézd, apu, most rúgom a labdát!" vagy "Nézd csak, anya, most beugrom a vízbe!"). Vannak, akik azt mondják: ha kidől egy fa az erdőben, és senki nem hallja, akkor nincs is hangja. Ez azért nem egészen így van. Természetesen a gyerekek nem gondolják azt, hogy ha a szüleik nem néznek oda, amikor ők valamit csinálnak, akkor az a valami igazából nem is történt meg – vagy senki sem fogja elhinni, hogy megtörtént. Nem, ez csak egy ártatlan kis játék, és az istenfélő szülők belemennek, ellenállásukat komolyabb esetekre tartogatva.
Egy szülő lelkületét jól le lehet azon mérni, hogy bizonyos válsághelyzetekben hogyan reagál. Lássunk két példát:
1. sz. példa: Csodaszép ősz végi este van, a vacsora a végéhez közeledik. A mindenki által ismert szabály így hangzik: Mielőtt elmegyünk játszani, elmosogatunk. A lányok viszont új ötlettel állnak elő: Mindjárt besötétedik. Nem lehetne, hogy előbb mindnyájan kimenjünk még egy kicsit labdázni, és csak azután mosogatunk el?
2. sz. példa: Egy szórakozott fiú azt mondja a szüleinek, hogy most jutott eszébe, másnap beszámolót kell tartania. Feltétlen le kell rohannia a könyvtárba biciklivel (5 km az út), hogy még ki tudja kölcsönözni a szükséges könyvet. A szokásos esti menetet viszont teljesen fölborítja ezzel.
Nézzük csak, hogy reagálhatnak erre különböző típusú szülők:

Példa : 1. sz. Mosogatás vagy játék :
Hatalmaskodó szülő: A szabály az szabály. Ha siettek, még marad legalább 10 perc, hogy világosban játszhassatok.
Nemtörődöm szülő: Nem érdekel, mikor mosogattok el, de játszani nem tudok ma veletek. Túl sok a munkám, nem érek rá.
Engedékeny szülő: Persze, hogy kimehettek. Majd én elmosogatok. Ti csak játsszatok nyugodtan.
Istenfélő szülő: Jó, menjünk ki mindnyájan az udvarra. Ha besötétedik, együtt elmosogatunk.

Példa: 2. sz. Könyvtár:
Hatalmaskodó szülő: Tudtad, hogy fel kell készülnöd holnapra. Nincs elég felelősségtudat benned. Vállalnod kell a következményeket.
Nemtörődöm szülő: A te házi feladatod, a te bajod. Nekem megvannak a magam problémái, a tiedet oldd meg magad.
Engedékeny szülő: Már nagyon fáradt vagy, és mostanában sok van rajtad. Maradj itthon, és mondd meg, miben szeretnéd, hogy segítsek.
Istenfélő szülő: Már nem az első eset, hogy elfelejted, mi a házi feladat. Elviszlek a könyvtárba, de neked is segítened kell, hogy az időkiesést behozzam.

A fegyelmezésen is jól le lehet mérni, hogy ki melyik csoportba tartozik.
– A hatalmaskodó szülők rugalmatlanok. Véleményük ez: Megszegted a szabályokat, hordozd a következményeket.
– A nemtörődöm szülők közömbösek. Az okozott gond és nem az elkövetett vétség alapján fegyelmeznek.
– Az engedékeny szülők gyengék. Könyörögnek gyermekeiknek, hogy legyenek jók, ne csináljanak jelenetet, és ne hozzák őket zavarba. Tekintélyüket már régen elveszítették. A gyerekek uralkodnak fölöttük, és ezt tudják is.
– Az istenfélő szülők erősek, de együttérzőek és rugalmasak. Megértik, hogy vannak kivételes esetek, de figyelnek arra, nincs-e a háttérben valami baj vagy nemtörődömség. Nem szeretnek fegyelmezni, de még kevésbé szeretik látni gyermekeikben a rossz dolgokat, és mindent megpróbálnak, hogy azokat megszüntessék. Ezért, a könyvtár példánál maradva, miután megvizsgálták az esetet, esetleg megengedik, hogy a gyerek rossz jegyet kapjon, ami nyomást gyakorolhat rá, és növelheti a felelősségtudatát.
A gyermekeknek világos, ésszerű, kötelező érvényű és hatékony szabályokra van szükségük. Ugyanakkor igénylik a feltétel nélküli szeretetet is, amely a rájuk szánt időben és érzelmekben nyilvánul meg. Az istenfélő szülők mindkettőt biztosítják, és a gyakorlat őket igazolja. Különböző háttérből jött gyerekeket összehasonlítva kiderül, hogy a szerető és igazságos szülők gyermekei kiegyensúlyozottak, fegyelmezettek, érdeklődnek szüleik hite, értékrendje iránt, és képesek tisztelni a tekintélyt.
Talán megkockáztathatom, hogy mindenki, aki ezt a könyvet olvassa, istenfélő apa szeretne lenni. Hogy hogyan lehet azzá?
– Az istenfélő apák jó szabályokat hoznak családjuk számára.
– Az istenfélő apák azt is előre kigondolják, hogyan kezeljék a szabályok megsértését.
– Az istenfélő apák arra törekednek, hogy istenfélelemre neveljék gyermekeiket. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #33 Dátum: 2014. Augusztus 22. - 18:02:05
Az istenfélelem szabályai


A szabályok megállapításának jó módszere a Tízparancsolat alkalmazása a családi életre. Az első három parancsolat arra tanít meg, hogy otthon is imádjuk és tiszteljük Istent. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy Igét olvasunk és imádkozunk. Ily módon minden örömet dicsőítéssel, minden aggodalmat imádkozással pecsételünk meg (Jak 5,13). A negyedik parancsolat kimondja, hogy felgyorsult életünkbe építsük be az istentiszteletet, a pihenést, az elmélkedést, hogy ne az időbeosztásunk irányítson bennünket, hanem mi tartsuk kezünkben az időbeosztásunkat.
Az ötödik parancsolat – "Tisztelt apádat és anyádat" – központi jelentőségű.
A tisztelet a következő dolgokat jelenti. A gyermek
– alkalmazkodik a családi élet általános szabályaihoz (pl. az asztal letakarítása étkezések után);
– azonnal eleget tesz egyszeri kéréseknek, kívánságoknak (pl. szaladj ki a konyhába, és csukd be az ablakokat, mielőtt esni kezd);
– mindennap elvégzi napi teendőit (pl. ágyazás, zongoragyakorlás, leckeírás);
– nyafogás nélkül engedelmeskedik (ami persze nem zárja ki az esetleges megbeszéléseket: "Ha szerinted tévedtünk, mondd meg, de tisztelettudóan, és akkor megbeszéljük").
A következő öt parancsolat (6-10) könnyen alkalmazható. A "Ne ölj!" nemcsak azt tiltja meg, hogy egy másik embernek elvegyük az életét. Azt is jelenti, hogy tisztelettel forduljunk a másik emberhez: "Ne üsd meg, ne kínozd és ne is bosszantsd a testvéreidet!" Jézus szavai a Máté 5,21-22-ben ("Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette") pontosan idevágnak. A hetedik parancsolat arra emlékezteti a szülőket, hogy a szilárd otthonok mindig szilárd házasságokon nyugszanak. A "Ne lopj!" felszólításnak egyszerre van negatív és pozitív felhangja: "Tartsd tiszteletben a tulajdonjogokat! Kérdezés nélkül még csak kölcsön se kérj semmit!" A "Ne tanúskodj hamisan!" jelentése ez: "Soha ne hazudj, és mindig mondd meg az igazat, hacsak nem okozol vele valakinek fölösleges fájdalmat"! (Vagyis, lehet valamit magunkban tartani, de nem kell hazudni.) A "Ne kívánd!" megtiltja, hogy a gyermekek megirigyeljék testvéreik tulajdonait, eredményeit vagy a figyelmet, amit kapnak. (Erről jut eszembe: a szülők úgy
segíthetik gyermekeiket a többiek sikerének örülni, ha egyenlõ mértékben osztják
a dicséreteket.)
A szülők átgondolhatják, hogy a testvéri viszonyokat is szabályozhatják. Például: a nagyobb gyerekeknek 1) tilos fizikai erőt bevetni, ha valamit meg akarnak szerezni kisebb testvéreiktől, vagy 2) tilos különböző észbeli fortélyokat bevetve becsapni a kisebbeket. És fordítva, a kisebbeknek nem szabad szociális (vagy inkább antiszociális?) ügyeskedésekkel a többieket provokálni.
Nagyon fontos jó szabályokat felállítani, a szülőket mégis inkább a szabályok betartatása nyugtalanítja. Hogyan lépjen föl egy szülő igazságosan, ha az egyik gyermek vétett az igazság alapelve ellen? Hogyan fegyelmezzenek a szülők? (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Flóra

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1463
  • Nem: Nő
Válasz #34 Dátum: 2014. Augusztus 22. - 18:35:25
Azt hittem, hogy kinőttem a gyermeknevelés témát, azonban! nagyon tetszik! 


Ήμουν τυφλός, τώρα βλέπω


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #35 Dátum: 2014. Augusztus 24. - 20:42:06
A gyermekek fegyelmezése


A fegyelmezést a legnehezebb szülői feladatok közé szokás sorolni (a téma kimerítéséhez egy másik könyvet kellene írnom). Szülőnek, gyermeknek egyformán nehéz dolga van. A felnőttek általában félreértelmezik gyermekeik indítékait. Talán saját gyermekkorunk rossz beidegződéseit hurcoljuk magunkkal, amikor határtalan engedékenységgel vagy éppen keménységgel neveltek bennünket. Előfordul, hogy jelentéktelen sérelmek teljesen kihoznak a sodrunkból az egyik nap, mert fáradtak, rosszkedvűek vagyunk, míg a következő napon átlépünk egy súlyos vétség fölött, mert ellágyulunk. Szeretném a szülőket a saját bűneikre emlékeztetni, ezért közreadom, hogy én hogyan határozom meg a fegyelmezést: "A fegyelmezés az a folyamat, amelynek során a nagyobb bűnösök megpróbálják rábírni a kisebb bűnösöket, hogy hagyják el gonosz útjaikat."
Ez persze nem kimerítő meghatározás, hiszen a fegyelmezés lehet pozitív és negatív is. Kell hozzá nevelés és feddés, oktatás és büntetés (Ef 6,4). A lényeg azért mindig ez: a szülők soha nem tarthatják magukat az emberség modelljeinek, gyermekeiket pedig félresikerült teremtményeknek. Sajnos nagyon is szenvedünk a rossz beidegződésektől, és attól, hogy bizonyos szokások megkötöznek bennünket (nem beszélve saját bűnösségünkről), amitől az erény példaképeinek a szerepében tetszelgünk.

Rossz beidegződések

Legtöbbünknek két kazetta forog a fejében. 1. sz. kazetta: "Az én anyukám ezt mondta, az én anyukám úgy csinálta." 2. sz.: "Az én apukám ezt mondta, az én apukám úgy csinálta." Hajlamosak vagyunk a nekünk kedves kazettát vakon elfogadni és utánozni, továbbá képesek vagyunk ugyanilyen vakon elutasítani mások "kazettáit" és erélyesen fellépni ellenük.
Nekem például volt egy szalagom: "Mi a teendő, ha valami rácsöppen az ebédlőasztalra?" Ahhoz, hogy valaki megérthesse az én szalagomat, el kell
mondanom, hogy apám a családjával 1935-ben a kommunista Oroszországból menekült el. Sztálin országában nőtt föl, ahol milliók haltak éhen, és a Nagy Depresszió (A szerző itt valószínűleg a sztálini elnyomás és pusztítás miatti kétségbeesett, megnyomorított, rettegésben tartott orosz nép csüggedtségére utal – a lektor megj.) idején érkezett Amerikába. Ezért apám egyáltalán nem tolerálta, ha a tej vagy a gyümölcslé kilöttyent, amikor fiútestvéremmel még kicsik voltunk. A fizika második törvényével ellentétben, tetteink ellenkező előjelű és egyenlőtlen válaszreakciókhoz vezettek, vagyis mértékük nem állt arányban a vétséggel. Ha most visszagondolok erre az időre, tudom, hogy túlhangsúlyoztam saját ártatlanságomat, de emlékszem, kisfiúként mindig az volt a véleményem, hogy apámnak azért nem kellene ennyire fölizgatnia magát a kilöttyent
tej miatt. Sokszor esküdöztem magamban: "Ha majd nekem lesznek gyerekeim, soha nem fogok azért ordítozni velük, mert valamit lecsöpögtettek."
Ezt az eskümet megtartottam, és elégedett is voltam magammal. Gyermekeim többször is kihoztak a sodromból, de azzal soha, ha valamit kicsöpögtettek. Talán ködös sejtéseik voltak már gyenge pontomról, mert egyszer csak elkezdték fellökni a teli csészéket – szinte napi gyakorisággal. Az is meglehet, hogy egyfajta játéknak szánták: boríts föl egy bögrét, és figyeld, ahogy anya és apa felpattannak, ide-oda rohangálnak, hogy a kiömlött folyadékot felitassák. Egy napon, amikor az asztal és a konyhakő ismét tejtől és narancslétől úszott, feleségem rám emelte tekintetét, és így szólt: "Örülök, hogy ragaszkodsz az esküdhöz, és nem ordítasz, de szeretném halkan megjegyezni: több deci tej vész kárba minden héten. Tennünk kellene valamit." Igaza volt, és tettünk is. Mindenesetre jegyezzük meg: ha gondolkodás nélkül utánozzuk szüleinket, ez oda vezet, hogy ők állapítják meg nekünk is a szülői magatartásformákat, de ugyanez történik, ha gondolkodás nélkül elutasítjuk őket. Ha az a válaszunk szüleink módszereire, hogy bármit tettek, mi mindennek az ellenkezőjét fogjuk tenni, még mindig ők irányítanak. Az istenfélő szülők abbahagyják az utánzást is és az elutasítást is, és Isten vezetése alatt megtalálják saját bölcs megoldásaikat. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Flóra

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1463
  • Nem: Nő
Válasz #36 Dátum: 2014. Augusztus 25. - 10:56:35
Érdekes! Magam is megfogadtam valamit a gyeremeknevelés területén és Lányom is megfogadott valamit. - úgy tűnik, hogy e fogadalmakat betartja az ember, ill. engedi betartani a Mindenható Isten!



Ήμουν τυφλός, τώρα βλέπω


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #37 Dátum: 2014. Augusztus 25. - 19:08:17
A szokások hatalma



Ahhoz, hogy megtaláljuk a saját bölcsességünket, ismernünk kell saját kultúránk bevett bölcseleti formáit, amelyek jobban hatnak ránk, mint gondolnánk. A mai szülők általában háromféleképpen fegyelmeznek: veréssel, valami jó dolog megvonásával, a civilizált társadalomtól való eltiltással (népszerűbb nevén szobafogság). Mindháromnak megvan a maga helye. A Példabeszédek javasolja a pálca időnkénti használatát. Az nem baj, ha a verés kicsit csíp, de soha ne okozzon a gyermeknek fizikai sérülést (ezért inkább használjunk könnyű, fából készült fakanalat, és ne a kezünket, amely túl nagy súllyal nehezedhet a kisgyerekre). A Zsidókhoz írt levél 12,11 azt mondja, hogy minden fenyítés "keserves", vagyis világos: ha semmilyen
fájdalomérzet nincsen, a bűnös magaviselet nem lett megfenyítve. Az elfenekeléssel járó fájdalom megtanítja a gyermeknek, hogy a bűn fájdalomhoz vezet.
Az eltiltás is gyakran beválik. Ha egy kisfiú a barátjával teljesen felforgatja a pincét, közöljük velük, hogy a barát egy ideig nem jöhet hozzánk. Ha egy nagyobb lány a megbeszéltnél később jön haza, a következő hétvégén egy estét otthon kell töltenie. Más eltiltásokat nem igazán lehet jól indokolni. Vannak szülők, akik szinte minden kihágást úgy torolnak meg, hogy eltiltják a gyerekeket a televíziótól (vagy más elektronikus berendezésektől). Rendetlenség van a szobádban, nincs tévé. Nem csináltál leckét, nem vitted ki a szemetet, nincs tévé. Ilyen esetekben a büntetés önkényes, és csak egy kiváltságra helyezi a hangsúlyt.
A civilizált társaságtól való elzárás is működhet alkalmanként. Ha egy fiú úgy eszik, mint egy vadember, esetleg egyszer kizárhatjuk a családi étkezésből, hogy a saját szobájában kelljen elfogyasztania az ételt. Ha két testvér egész délelőtt civakodik, a szülők hozhatnak olyan döntést is, hogy büntetésből nem lakhatnak ugyanabban a szobában egy ideig. Ha viszont minden apróságért a szobájába parancsoljuk a gyereket, annak semmi értelme.


Rossz szokásaink elhagyása


Sajnálatos módon az előbb felsorolt három fenyítési módszer nem ad elég teret a szülőknek a neveléshez. Az is megtörténhet, hogy egyik sem éri el a
kívánt hatást. Feleségem így foglalta össze gondolatait, amikor az egyik gyerekkel küszködött, aki minden ellen lázadozott: "Nem tudom, mit csináljak
vele. Ahhoz, hogy elfenekeljem, túl nagy. Milyen dologtól lehetne eltiltani? A tévé és a rádió egyáltalán nem érdekli, csak a zongorázás és a foci, márpedig ez a kettő nagyon is fontos. Bezárni sem akarom, hiszen azzal magamat is annyira büntetném, mint őt." Ez volt a válaszom: "Jó meglátás. Erre még visszatérünk."
Hat héttel később (a teológusok gyakran igen lassan válaszolnak a feltett kérdésekre) a 2Mózes 21,22-25-öt olvastam, és az igeszakasz pont az adott problémát érintette:

“Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történik, akkor életet kell adni életért. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért.”

Mielőtt elkezdene bárki is aggódni, leszögezem, nem vérszomjas bosszúvágy töltött el. Bár az olvasott rész igen keményen hangzik, ennek a törvénynek mégis az a célja, hogy korlátok közé szorítsa a bosszúállást. Tiltja az olyan szélsőséges reakciókat, mint: "Kiütötted egy fogamat? Akkor majd én és a barátaim az összes fogadat kiverjük!" A törvény ellenzi a bűn begyűrűzését, amikor ezt mondja: "Egy fogat egy fogért, és nem többet."
A Biblia büntetési rendszere az arányos büntetés alapelvére épül. Ez érvényesül a tulajdonjog megsértése (2Móz 22,4-6), a testi sértés (3Móz 24,19-20) és a gyilkosság esetében is (3Móz 24,17. 21). Az alapelvet a hamis tanúbizonyság esete tükrözi a legjobban, ahol annak, aki hamisan tanúskodott, pontosan azt a büntetést kell elszenvednie, amit ő okozott hazugságával az áldozatnak (5Móz 19,16-21).
A családi otthonban a változás a cél, nem maga a büntetés. Ezért szeretem jobban azt a kifejezést, hogy az arányos fenyítés elve. Az arányos fenyítés nem túl kemény, de nem is túl enyhe. A vétség velejárója és arra méretezett. Ha a fogas bűntettért fogas büntetés jár, akkor az ennivalós vétekért ennivalós, a ruházati vétekért ruházati büntetés jár.
Ha például óvodáskorú gyermekek nap mint nap kiborítják a gyümölcslevet, az aránypárti szülők figyelmeztetik őket, majd leveszik a gyümölcslevet a menüről egy-két napra. Amikor mi ezt alkalmaztuk, a bögre-borogatás hirtelen abbamaradt.
Vagy gondoljunk csak a szülői elkeseredés egyik krónikus okára, amikor a gyermek rendszeresen, ahogy belép az ajtón, lehányja magáról az iskolatáskát és a kabátot. Csak egy apró vállrándítás, és a táska meg a kabát megadóan lecsúszik a padlóra. A szülők leggyakrabban azt a megoldást választják, hogy kiabálnak, fenyegetőznek – aztán mindent összeszednek. De miért ne próbálnánk meg helyette valami mást: iskolatáska-büntetést az iskolatáska-vétségért?!
– Kicsikém, úgy látom, nem fontos az iskolatáska a számodra, mert mindig az előszoba közepére hajítod. Ha nem hagyod ezt abba, néhány napra eltesszük a táskádat.
– De akkor miben viszem a könyveimet és a tízóraimat a suliba?
– Szerintem a bevásárlókosárba is beleférnek.
Bevásárlókosárban?! Nem gondolod komolyan? Mindenki rajtam röhögne!
– Rendben, kapsz még egy esélyt! A táskának a fogason a helye, de ha holnap is a földön találom, az már a héten a harmadik nap lesz, tehát három egész napra elzárom a táskádat.
Ez a módszer mindenféle vétségeknél és bűnöknél bevált már. Rosszul bánsz a kabátoddal, elveszíted azt (és kapsz helyette egy régi, kopott, kinőtt kabátot a ruhásládából.) Ha visszaélsz a tévénézéssel, nélkülöznöd kell a tévét. Ha nem végzed el a mai napra vállalt házimunkát, holnap kétszer annyit kell elvégezned. Ha két gyerek egy álló órán keresztül veszekszik játék közben, egy órára el kell őket tiltani a játéktól.
Van, aki azt mondja, hogy ez kegyetlenség. Először is, tisztázzunk valamit. A gyermekek elmehetnek iskolába saját kabátjuk nélkül, de soha nem szabad őket, pláne télen, kabát nélkül iskolába küldeni. A gyerekek ki fogják bírni gyümölcslé nélkül, de éheztetni nem szabad őket. Nem hallottam még olyan gyermekről, aki azért kapott volna skorbutot, mert két napig nem vett magához C-vitamint.
Továbbá, szerintem, sokkal durvább dolog ráordítani egy gyermekre és fenyegetőzni anélkül, hogy megpróbálnánk a vétség vagy bűn gyökerét kitépni.
Sokkal kegyetlenebb dolog – teljes passzivitásunkkal – azt tanítani, hogy a bűnnek nincsen következménye.
Ez elvezet bennünket a fenyítés lényegéhez. Minden szülő fegyelmezi a gyermekét. Ha szem elől tévesztjük az igazságot, helytelen indíttatásból fenyítünk. Olyan tettekért fenyítjük őket, amelyek nekünk okoznak kellemetlenséget, vagy minket hoznak zavarba, még ha véletlen dolgokról van is szó, a bűnön és lázadáson viszont keresztülnézünk, ha azok nem jelentenek nekünk problémát. Ha a szülők önző szempontok alapján fenyítik gyermekeiket, a fegyelmezés lényegét rombolják le. Isten azért fenyít bennünket – személyre szólóan –, mert szeretné, ha élnénk és örvendeznénk az Ő igazságának és békéjének (Zsid 12,9-11). Azért alkalmaz testi fenyítést, hogy kiűzze a gonoszságot az országból (5Móz 13,5; 17,7). Ugyanígy kell a szülőknek megpróbálniuk megszabadítani gyermekeiket a gonoszságtól. Miközben fenyítjük őket, gondoljunk erre: "Túlságosan szeretlek
téged ahhoz, hogy abban a hitben hagyjalak, hogy annak, amit tettél, nincsenek következményei." A fenyítés olyan, mint egy vakcina. Kisebb fájdalmat okoz most, hogy ne következzen később nagyobb.
Egy kérdés maradt nyitva: vajon az istenfélő apák meg tudják-e változtatni egy gyermek szívét? (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Flóra

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1463
  • Nem: Nő
Válasz #38 Dátum: 2014. Augusztus 25. - 21:16:43
Tanulságos!


Ήμουν τυφλός, τώρα βλέπω


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #39 Dátum: 2014. Szeptember 01. - 18:04:50
Az Istenért égő szív


Beszéltünk arról, hogy milyen az istenfélő apa, milyen szabályokat állít föl és milyen fenyítési módszereket alkalmaz. De hogyan tudjuk mindezt gyermekeinknek közvetíteni? Nem parancsolhatjuk meg nekik, hogy fejlesszék a jellemüket. Egy apa nem tudja ellenőrizni gyermeke jellemét úgy, mint ahogyan a magatartását. A gyermek szíve részben rejtve van. A szív a gyermek és Isten tulajdona, és nem a miénk. Szíve, akárcsak egy királyé, Isten kezében van. Csak Isten képes "sürgetni" a szívet, és csak a gyermek tud erre válaszolni.
Mégis van szerepe a szülőnek: tud a jellem fejlődésében segíteni. Amikor megmutatjuk, hogy a mi szívünk Istenért ég, Isten jelenlétét közvetítjük. Érdekes, amit a Példabeszédek 13,20-ban olvasunk: "Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz." Vagy ahogy Mózes mondja az 5Mózes 6,4-8-ban:

“Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!”

Figyeljünk a sorrendre. A szülők először ismerjék meg és szeressék Istent, és engedelmeskedjenek neki. Azután tudják ezeket az értékeket és elsődleges fontosságú dolgokat átadni gyermekeiknek. Ahhoz, hogy a szülők gyermekeik lelki életét fejleszteni tudják, először saját lelki életükkel kell foglalkozniuk. Sok szülő idő előtt tudakolja a lelki nevelés módszereit. Azt szeretnék tudni, hogy hogyan lehet jó családi áhítatokat tartani, vagy mikor kezdjenek el gyermekeiknek beszélni a hitről. Remek kérdések! Ám az, hogy kik vagyunk, többet számít minden megtanult technikánál.
Az élő hit egészen természetesen megmutatkozik, amikor gyermekeinkkel vagyunk. Tehát mikor beszéljünk nekik a hitről? A reggeli jó alkalom, mert
kaphatunk egy kis lelki útravalót az előttünk álló napra. Az ebéd is megfelelő, mert akkor már értékelni tudjuk a délelőttöt, és felkészülhetünk a délutánra. A vacsora is pompás, mert az egész napot áttekinthetjük, és készülődhetünk az estére. A lefekvés ideje is értékes, mert a legtöbb fáradt gyermek lelkileg fogékony.
Ahogyan minden alkalom, úgy minden hely is kihasználandó lehetőség. Vásárlás közben beszélhetünk velük a pénzről, a szükségletekről és a kívánságokról. Egy atlétikai verseny után összehasonlíthatjuk a gyakorlást a versenyzéssel. Elmondhatjuk, milyen fontos, hogy a legjobbat adjuk, de az eredményt hagyjuk Istenre. Tévénézés közben megkérdezhetjük, hogy milyen humor az, amelyik gazdagít, és milyen az, amelyik megaláz. Istentisztelet után visszaidézhetjük, miről szólt a prédikáció vagy a gyerekóra.
Amikor érzéseinket és gondolatainkat megosztjuk gyermekeinkkel, képet kapnak arról, hogy hogyan gondolkozunk Istenről. Ennek nagy hatása van rájuk. Otthon nem nézünk túl sok tévét, és akkor is mindig közösen próbálunk meg tévézni (csak egy készülékünk van), a látottakat pedig megbeszéljük, beleértve a reklámokat is. Ugyanígy amikor népszerű számokat hallgatunk, megvizsgáljuk a szövegüket. Ennek akkor lett jutalma, amikor egy nap két gyermekünk – a nyolc és tíz évesek – rátalált egy Billy Joel-kazettára, és belehallgatott. Még én is együtt dúdoltam a dallamot a magnóval, mígnem a szöveg nihilizmusa szíven ütött: "Csak a jók halnak meg fiatalon." Amikor hallottam, hogy a gyerekek a zenére milyen bőszen ugrabugrálnak, tudtam, meg kell velük beszélni a szöveget. Lefelé tartottam a lépcsőn, amikor meghallottam, hogy az egyik túlüvölti a zenét: "Ez egyáltalán nem így van!" A másik visszakiabált: "Aha. Emlékszel a dédire? Kilencvenkilenc évesen halt meg, pedig igazán jó volt." Küldetés teljesítve!
Való igaz: "Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz."
A keresztyén szülők mindig ápolják gyermekeik lelkét; amikor együtt sétálnak és beszélgetnek, amikor a barátokat, az iskolát, a sporteseményeket vagy a társadalmi problémákat vitatják meg. Vannak férfiak, akik a hangzatos "minőségi idő" kifejezéssel áltatják magukat, amikor ilyeneket mondanak: "Nincs sok időm a gyermekeimre, de legalább az az idő, amit velük töltök, minőségi idő." Nem lenne szabad pedig a gyermekeinkről mint üzleti partnerekről gondolkoznunk. Nem állhatunk meg szombaton a hálószoba ajtajában ezzel a mondattal: "Kilenc óra van. Felkészültetek közös minőségi időnkre?"
Majdnem lehetetlen előre eltervezni a minőségi időket. A minőségi idő a mennyiségi idő közben adódik. A minőségi időt előirányzó nemes tervek sokszor befulladnak. A napi rutinnal töltött idő együttesen adja azokat az órákat, amelyekre szükségünk van, és ezekből bukkannak föl a bearanyozott pillanatok. A gyermekek igénylik, hogy a hét legtöbb estéjén, és az egész hétvégén otthon legyünk. Nagyobb szükségük van az édesapjukra, mint az apának egy előléptetésre és a gyermekeknek egy trombitaórára. Miközben együtt dolgoznak, az apák arra tanítják gyermekeiket, hogyan kell dolgozni. Amikor apu vezeti az autót, a gyerekek elkezdik tanulni a vezetést. Mikor vásárolni indulunk, hívjuk magunkkal kisgyermekünket. Meglátjuk, azonnal élni fog a lehetőséggel. Használjuk ki! (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #40 Dátum: 2014. Szeptember 01. - 18:21:14
Összegzés


Egyszer középső lányommal elmentem egy baseball meccsre. Az olcsóbb szektorban ültünk, de a játszma végén csöndesen átsuhantunk az ütőhely mögötti részbe. Rájöttem, hogy a lehető legjobb pozícióba kerültünk egy kirepülő labda megszerzéséhez. Egészen lázba jöttem: "Már sok meccsen voltam, de még soha nem sikerült elkapnom egy kirepülő labdát. Milyen kár, hogy nem hoztunk magunkkal kesztyűt. Ha erre találna jönni egy labda, olyan nagy a sebessége, hogy puszta kézzel lehetetlen elfogni. Azért nem reménytelen, mert ha egy pár sorral előrébb ülőnek a kezéről lepattan, csökken a sebessége, és azt meg lehet kaparintani." És mi történt? Pár másodperccel később az egyik ütőjátékos felénk küldött egy labdát. Egy sorral lejjebb egy férfi fölállt, hogy elkapja. Felkészültem a lepattanó labdára, de a férfi az utolsó pillanatban visszaült. Én az arcom elé kaptam a kezemet, és ahogyan várható volt, a labda megcsavarodott a tenyeremen, és egy pár hellyel messzebb ülő szurkolóhoz pattant. Tragédia történt? Egyáltalán nem. Ezután jót beszélgettem a lányommal a reményekről és csalódásokról… A mennyiségi idő minőségibe ment át.
Az apaság fenséges, mégis ijesztő. Szeretetet, igazságot és hűséget mutatni nemes, de megfoghatatlan feladat. Szeretnénk bölcs törvényeket felállítani, és határozott, de mérsékelt fenyítést alkalmazni, ámde honnan van ehhez erőnk? "Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz." Ha a mi bölcs mennyei Atyánkkal járunk, bölcsességet kapunk tőle, hogy megosszuk azt gyermekeinkkel.

Kérdések

1. Te inkább az igazságra vagy a könyörületességre helyezed a hangsúlyt mint szülő? A négy szülő-típus közül melyik illik rád a legjobban?
2. Ha Isten valóban az Ő szeretetének, együttérzésének, kegyelmének, türelmének, hűségének és igazságának a képére formál téged, ahogyan azt a
2Mózes 34,6-7-ben olvastuk, mit jelent ez arra nézve, ahogyan te a családodhoz viszonyulsz?
3. Jellemezd azt, ahogyan jelenleg fenyíted a gyerekeidet? Mondd el a saját szavaiddal, mit értesz az arányos fenyítés elvén! Hogyan tudnád azt alkalmazni otthon és más viszonyok között?
4. Töltesz-e elég időt azzal, hogy a gyermekeiddel sétálj és beszélgess? Hogyan tudnál még több időt szakítani rájuk?
5. Hogyan befolyásolnak ma azok a "magnószalagok", amelyeken szüleid mondatai illetve tettei csengenek vissza?
(folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #41 Dátum: 2014. Szeptember 03. - 17:30:37
III. Rész
Az Isten szerinti férfi mint közszereplő

6. Barátok

Azokban az években, amikor a férfit a párválasztás, a karrierépítés, a családalapítás, vagy anyagi helyzetének megszilárdítása köti le, olyan nagy
nyomás nehezedik rá, hogy teljesen háttérbe szorulnak azok a célkitűzések, amelyeket egykoron a barátaival dédelgetett. A férfiaknak szükségük van
barátokra, de felnőtt életük jelentős részében annyira nem figyelnek a barátság ápolására, hogy a végén talán nem is tudják, vannak-e egyáltalán igaz barátaik.

Barátság a gyülekezetben

A keresztyének hisznek az emberi kapcsolatokban; ezért védelmezik a családot és szívesen befogadják az idegeneket. Szomorkodnak a barátság hiányán, és kritizálják mai kultúránkat, mivel lekezelően bánik a témával. Mindezek ellenére az egyház meglehetősen tisztázatlan módon áll a barátsághoz. A gyülekezetek tagjai azért szoktak összejönni, hogy "közösségben" legyenek egymással; ugyanezt a "barátkozás" kedvéért csak ritkán teszik meg. Ha az egyház történetére gondolunk, azt látjuk, hogy a "lelki vezetés" mindig kiemelt szerepet kapott, amelynek során a lelki vezetők (mentorok) végezték az új hívők (novíciusok) tanítványozását. Arról a kölcsönös irányításról viszont, amit barátok tudnak egymásnak nyújtani, szinte soha nem esik szó. Nem nehéz megtalálni az okát, hogy miért merült feledésbe a barátság mint a szeretet egyik formája. Ha Jézus tanítása alapján összevetjük a barátságot (filia) és a felebaráti szeretetet (agapé), megérthetjük az egyház viszonylagos közönyét.
– Az agapé nem személyválogató, egyaránt vonatkozik minden felebarátra vagy idegenre; a filia viszont személyválogató, és csak bizonyos személyeket részesít előnyben.
– Az agapé mindenkire kiárad, aki az "útjába kerül"; a filia csak azoknak a keveseknek jár, akik céltudatosan keresztezik az útját.
– Az agapé általános érvényű, és senkit nem utasít el; a filia kizárólagos, és sokaknak nemet mond.
– Az agapé forrása és példája Isten szeretete; a filiáé az emberi vonzalom.
– Az agapé isteni, meg nem érdemelt szeretet; a filia a számára kedves személy iránti vonzalomra épülő emberi szeretet.
A barátságról szóló keresztyén könyvek közül néhány kitér a nehézségekre. Em Griffin úgy fogalmaz, hogy a potenciális barátok közötti szimpátiát "át- meg átszövi az egyre növekvő önbecsülés fonala". Egy barát olyasvalaki, aki mellett "jól érzem magamat". Griffin jól tudja, hogy keresztyén olvasóit ezek a gondolatok kicsit megzavarhatják. Ezért sorol fel olyan tényezőket, amelyek a barátok közötti pozitív érzéseket táplálhatják: közös tulajdonságok, együttműködés, külső megjelenés, szakértelem (de nem tudálékosság), megerősítés ("értékeljük azokat, akik értékelnek bennünket"), kölcsönös szívességek, hasonló képességek, háttér és érdeklődési kör. Griffin szerint az összekötő kapocs: "mindnyájunknak égető szüksége van önbecsülésre".

"A legtöbbünk lelke mélyén bizonytalanság él saját reakcióinkkal és életvitelünkkel kapcsolatosan. Ezért érezhetjük megnyugtatónak az olyan
emberek közelségét, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak és éreznek. A szelektív kitárulkozás törvénye azt sejteti, hogy a meggyőződésünket,
alapelveinket megkérdőjelezni látszó információkat nagy ívben elkerüljük. A barátság valószínűleg a legtisztább formája saját propagandánk
megválogatásának. A hozzánk hasonló emberekkel létesített kapcsolataink segítenek abban, hogy jól érezzük magunkat a saját bőrünkben."


A barátság nemcsak jó érzéseket kelt; a barátok rossz hatással is lehetnek másokra. Tudniillik "ha valakinek azt mondom, hogy te a barátom vagy, ez
egy másik embernek azt jelentheti, hogy te viszont nem vagy az". Ez a kizárólagosság, amit még önzésnek is lehetne nevezni, természetesen óvatossá teszi az egyházat a barátság kérdésével kapcsolatban.
C.S. Lewis pártolja a barátságot, mégis vannak fenntartásai. Megjegyzi, hogy a kölcsönös elfogadás és a közös látásmód közömbössé teheti a barátokat más emberek véleménye iránt. Egy önszerveződő baráti körben könnyen kifejlődhet a felsőbbrendűségi érzés, a tagok nagyképűvé válhatnak, akik arra büszkék, hogy képességeikkel, erényeikkel és gondolkodásmódjukkal messze a többiek fölött állnak. Mivel a közös meggyőződés erősítheti az embereket, ezért, amikor állást kell foglalni, a barátság szíthatja a tekintéllyel szembeni ellenállást, akár jó, akár rossz értelemben.
Végezetül a barátság a szeretet többi formájánál jóval átmenetibb. Az agapé egyszerre tudja táplálni kötelességtudatunkat és a Krisztus iránti szeretetünket. A családi szeretetkapcsolatok szociálisan is és fizikailag is motiválnak arra, hogy kimutassuk hűségünket, érzelmeinket. A barátságot kevesebb erkölcsi és lelki forrás táplálja. Ezért az egyház nem foglalkozik túl sokat a barátsággal, eltekintve a hűséggel és becsületességgel kapcsolatos, már-már elkoptatott példáktól. (folyt. köv.)

Dan Doriani





Nem elérhető Flóra

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1463
  • Nem: Nő
Válasz #42 Dátum: 2014. Szeptember 03. - 18:23:07



Ήμουν τυφλός, τώρα βλέπω


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #43 Dátum: 2014. Szeptember 22. - 11:09:20
Milyen a jó barátság?


Az említett árnyoldalak ellenére a Biblia bizonyságtétele arra biztat, hogy kössünk tartós barátságokat. A Prédikátor 4,9-12 ismerteti a barátság négy pozitív vonatkozását. Először: a barátok hatékonyan tudnak együtt dolgozni: "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van" (9. v.). Másodszor: a barátok segítik egymást a bajban: "Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki" (10. v.). Harmadszor: a barátok megnyugvást és társaságot biztosítanak az élet hideg éjszakáin: "Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?" (11. v.). Negyedszer: a barátok mintegy párnaként felfogják az élet nekünk szánt ütéseit: "Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar" (12. v.). A barátok buzdítanak az Isten által megindított keresztes háborúkra.
Röviden: a barátok segítenek egymásnak. Nem kevesen vannak közöttünk, akik szeretnek segítséget adni, de nehezükre esik azt elfogadni. Ha kérnünk kell, zavarba jövünk, vagy csak úgy fogadjuk el, ha viszonozni tudjuk valamivel. Amikor például már több alkalommal kaptunk segítséget, de még nem tudtunk "visszasegíteni", inkább csöndben szenvedünk, mint hogy ötödször is segítséget kérjünk. A barátok ezt a büszkeségünket rombolják le, amikor ezt mondják: "Igenis szükséged van a segítségemre, és meg fogod kapni, akár akarod, akár nem". Mégis a legnagyobb segítség, amit egy barát adhat, az nem más, mint önmaga.

Szükségünk van egymásra

A házasság és a család a társas viszonylatok alapvető helyszínei. Amint azt a 3. fejezetben is láttuk, amikor Isten megteremtette az emberiséget, párban gondolkodott. Az első emberpár szemtől szemben állva fejezte ki egymás iránti szeretetét, és vállvetve kormányozta Isten földi világát. Isten Ádámot teremtette meg először, és az első ember egy ideig egymaga művelte a kertet. Isten azonban hamarosan így szólt: "Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat" (2,18). Mégis, ahelyett, hogy azon nyomban foglalkozott volna Ádám magányosságának a kérdésével, arra kérte föl Ádámot, hogy adjon nevet az állatoknak. Miközben Ádám az állatokat szemlélte és különböző nevekkel látta el, nem tudta nem meglátni, hogy rajta kívül mindegyiknek volt párja. Miközben zajlott a névadás, Ádám megértette, hogy neki is szüksége van egy társra. Ádám és Éva házassága több volt puszta barátságnál, de nem volt annál kevesebb. Isten tehát a házasságot – részben – azért rendelte, hogy megoldja a magányosság problémáját, és a társas viszonyról gondoskodjon.
A házasság azonban sosem képes teljesen betölteni az emberek társas viszony után érzett mély vágyakozását. Amerikában a 18 év fölötti felnőtteknek majdnem 40 százaléka egyedülálló. Ez a szám az egyházban sem sokkal kisebb. Ezeknek az egyedülálló embereknek társaságra van szükségük. Ezenfelül, minden várakozás ellenére, nagyon sok házasságban nincs szoros és mély kapcsolat a házastársak között. Még ha ideálisnak is mondható egy házasság, akkor sem képes kielégíteni a társaság iránt érzett minden szükségünket. Isten tervében nem az szerepelt, hogy az egyik embernek egyetlen másik ember töltse be minden szociális szükségletét. Egyszerűen ostobaság azt várni a feleségtől, hogy férje minden egyes győzelmét örömmel üdvözölje, minden megtorpanását hangosan megsirassa, és minden beszélgetésben azonos lelkesedéssel tudjon azonosulni a
témával. Ez a mérce teljesíthetetlen, és már-már bálványimádásra emlékeztet. Még a házasságban élő embereknek is szükségük van barátokra.
Mellesleg: még a legboldogabb férj is szeretne alkalmanként egy másik férfival bizonyos dolgokról beszélni. Tegyük fel, hogy egy üzletember rádöbben,
azért dolgozik olyan sokat, mert a munkáját jobban szereti a családjánál és a szórakozásnál. Amikor a munkáját végzi, tudatában van fontosságának, szavai, kívánalmai megváltoztatják a dolgok menetét. Az emberek fölnéznek rá a munkahelyén, szeretnek a kedvében járni. Ezzel szemben, amikor hazaér, a gyerekeket szinte mindig civakodás közben találja, felesége arcán pedig ott ül a jól ismert "már megint hol voltál?"– arckifejezés. Egy bölcs férfi ilyenkor megosztja érzéseit a feleségével, de beszélhet egy olyan férfival is, aki már átélt valami hasonlót.
Nem ritka, hogy egyszerűen csak egy hasonló neművel szeretnénk beszélgetni. Vegyünk például egy meghatározatlan korú asszonyt, aki belenéz a tükörbe, és ezt gondolja: "Na, megjelentek az első ráncok, a hajam elkezdett őszülni, kövér és csúnya vagyok". Ha ezt a férjének is elmondja, lehet, hogy a férj vigasztalásképpen elkezdi sorolni az érveket: "A korodhoz képest nagyon kevés ráncod és ősz hajszálad van, a hajadat különben is be lehet festetni. És egyáltalán nem vagy kövér, csak van rajtad néhány kiló plusz…" Ilyenkor azonban egy asszony nem fizikai állapota elemzésére vágyik, hanem együttérzésre. Ezt pedig egy olyan asszonytól kaphatja meg, aki ismeri azt a melankolikus érzést, amely saját hamvas szépségének hanyatlása láttán fogja el az embert. Hasonlóképpen, lehet, hogy egy férfit elkezd foglalkoztatni a gondolat, miért nincsen barátja. Ha elmondja a feleségének, a feleség esetleg személyeskedésnek veszi: "Azt hittem, én vagyok a barátod!" Vagy esetleg növeli a férfi önsajnálatát, amikor igazából
olyasvalakire lenne szüksége, aki kirángatja ebből a szorongásos állapotból. Ilyenkor a legjobb, ha az ember felhívja valamelyik régi haverját. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #44 Dátum: 2014. Szeptember 22. - 11:19:30
Szükségünk van a feddésre


Már beszéltünk arról, hogy vannak barátságok, amelyek egymást kölcsönösen felmagasztaló emberek tömörülését eredményezheti. A barátok azonban képesek arra is, hogy felébresszék valakiben a kreatív kényelmetlenség érzését. Griffin azt mondja, hogy a barátok segítenek magunkat jól érezni a bőrünkben. Lehet, de az igaz barátok előrevivő gyötrődést is okoznak egymásnak. Ők késztetnek arra, hogy rosszul érezzük magunkat, amikor erre megvan a jó okunk. Természetesen Isten – minden barát példaképe – azért szúr, hogy meggyógyíthasson.
A barátok helyreigazítják egymást, és odafigyelnek, hogy mikor hangzik a helyreigazítás. Az ismerősök szájából kritikának hangzó megjegyzések jóindulatú tanáccsá szelídülnek a jó barátok ajkain: "Vassal formálják a vasat", és gyakran csak úgy röpködnek a szikrák (Péld 27,17). Más helyen ezt olvassuk: "Jobb a nyílt feddés a titkolt szeretetnél. Jó szándékúak a baráttól kapott sebek" (27,5-6). Vagy: "Az olaj és a jó illat vidámít, de a jó barát lélekből jövő tanácsa is" (27,9).
Egyszer tudomásomra jutott, hogy valamelyik nős barátom szoros kapcsolatot kezdeményezett egy nagyon csinos, egyedülálló nővel. Erős akaratú barátom lelki kátyúba került, és nyilván nem volt abban a hangulatban, hogy mások elmarasztaló véleményét hallgassa. Arra gondoltam, ha beszélek vele, talán még meg is szakítja a barátságunkat. Nem tudtam azonban hallgatni, mert a barátomat jobban szerettem a barátságunknál.
Én is kaptam már baráti fejmosást. Egyszer a feleségemmel meglátogattuk barátainkat, akik egy másik államban éltek. A feleségnek, Carolnak hasonló
típusú allergiája van, mint nekem, ezért már alig várta, hogy elmondhassa, miként szabadult meg tőle teljes étrendváltoztatás segítségével. Meg kell mondjam, elég szkeptikus vagyok az "egyél rizst rizzsel" és az efféle diétákkal szemben, ezért megpróbáltam a megmentésünkre lóháton érkező zabpehelyről tett humoros megjegyzésemmel befejezni a témát. Mindenki nevetett, kivéve Carolt. Tekintete tüzelt, hangja acélként szikrázott, mikor így szólt hozzám: "Átlátok rajtad, Dan. Egy szavamat sem hiszed, de túl udvarias vagy ahhoz, hogy ezt meg is mondd, tehát megpróbálod egy kedélyes kis viccelődéssel elejét venni a további beszélgetésnek. Pedig egyáltalán nem kell kipróbálnod, amit mondok, csak azt kérem, hogy végighallgass, mert lehet, hogy neked is segít." Őszintesége mélyen érintett, és ezt gondoltam: Ez aztán a barát!
Eddig tehát áttekintettük a barátság értékeit és veszélyeit. Most a Szentírást hívjuk segítségül, mert szeretnénk megtanulni, hogy miként őrizhetjük meg a barátságból azt, ami jó, és mi módon kerülhetjük ki azt, ami rossz. (folyt. köv.)

Dan Doriani