Szerző Téma: A férfi, akit Isten formál  (Megtekintve 26149 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #60 Dátum: 2015. Február 26. - 21:51:37
Sikerek és kudarcok


Mivel Isten munkálkodik, és az emberiséget még a bűn megjelenése előtt munkára szánta, legyen bennünk némi optimizmus a munkával szemben. Jézus is kétkezi munkát végzett, mikor építőanyagokkal dolgozott. Azzal, hogy a kezével munkálkodott, mindennemű kézi munkát tisztességre emelt. (Fogalmazhatok-e úgy, hogy építőipari szakmunkás volt? Az itt szereplő görög kifejezést (tekton) "ács"-ként fordítjuk a Márk 6,3-ban, de jelenthet kőművest és fémmunkást is. Jézus tehát minden bizonnyal építőmunkás lehetett, ha nem is a mai értelemben véve.) Az evangéliumok igazolják Mózes első könyvét: Isten minden embert a maga képmására teremtett, hogy minden embert – függetlenül az életben elfoglalt pozíciójától – lehessen tisztelni. Isten szemében a dolgozó szegények, mosogatók, takarítók is értékesek, akik pedig a legalantasabb munkákat végzik. Istennél nincs kasztrendszer. Egyszerű pásztorokat választott ki arra, hogy a testté létel első tanúi legyenek, Jézus barátai között voltak halászok és vámszedők is. Isten szemében minden becsületes munkának van értéke.
A görög munkaelméletek merőben mások. A görögök szégyenteljesnek találják a kézi munkát és a szegénységet. Tagadják, hogy bármiféle Isten teremtette volna az emberiséget a saját képmására, és tagadják, hogy mindenkinek van méltósága. Természetesen volt némi igazuk. A munka megalázhat és megszomoríthat bennünket, nyomorúságos volta megmagyarázza, miért kezdenek el negyvenéves férfiak a nyugdíjról álmodozni. Kritikai realizmusra van szükségünk. Nemegyszer nehéz helyzetbe kényszerít bennünket kötelességünk, hogy családunkról gondoskodjunk.

Ÿ Azért, hogy biztosítsa a család megélhetését, egy ígéretes dalszerzőből könnyen lehet hangmérnök. Egy megélhetési gondokkal küzdő profi atléta
vállalhat edzői állást.
Ÿ Talán olyan foglalkozást űzünk, amely nem túl népszerű. A közvéleménykutatók minden évben közreadják a legnépszerűbb és a leglenézettebb
foglalkozások listáját. Az orvosok és a tanárok mindig a listavezető "hősök", az ügyvédek, biztosítási ügynökök, telefonos üzletkötők és használtautókereskedők pedig a fő "nyerészkedők". A keresztyéneknek mégis ki kell tartaniuk a lenézett (de bűnnel nem terhelt) állásokban is, hogy Isten igazságát azokban képviseljék. Milyen nagy szüksége lenne a társadalomnak több becsületes ügyvédre, biztosítási ügynökre és használtautó-kereskedőre!
Ÿ Nem egyszer megtörténik, hogy olyan pozícióba kerülünk, amelyet mi magunk soha nem választanánk, de az Úr ott is tud minket használni. Mivel
Isten megajándékozta az álommagyarázás ajándékával, József a fáraó után a második legfontosabb férfi lett Egyiptomban, és sokak életét megmentette.

Gazdasági rendszereink elmélyítenek néhány problémát. A rabszolgatartó gazdaságok egyaránt lealacsonyították a rabszolgákat és uraikat is; a kommunizmus leginkább a nyomort fokozta. A támogatási rendszer a korrupció melegágya. A szabad verseny árucikké alacsonyítja a dolgozókat, amikor annak adják el az idejüket és képességeiket, aki a legtöbbet kínálja. Ez pedig aláássa a munkaadó és a munkavállaló közötti hűséget.
A sok rossz mellett azért jó is megtalálható. A Biblia nem kimondottan üzletpárti, de a munkával kapcsolatban helyesli a tenni akarást. Isten rengeteg erőforrást rejtett el a világban, és azzal bízta meg az emberiséget, hogy éljen és gazdálkodjon azokkal. Isten munkálkodik és tervez, ezért mi is tervezhetünk. Az emberi tehetségek sokszínűsége továbbá megtanít minket egy olyan társadalomban élni, ahol egymástól függünk, hiszen közös szükségek és szolgálatok kötnek bennünket össze. Minden ember az Istentől kapott képességei szerint segíti felebarátait.
Számos olyan fontos munka létezik, amelyekkel nem lehet nagy vagyonra szert tenni: ilyenek például az önkéntes munka és a házi munka. Mivel a munka többet jelent a puszta kenyérkeresetnél, sokan nyugdíjba vonulásuk után is tovább dolgoznak. A munka értelmet, irányvonalat, önazonosságot és célt ad az embernek. A munka révén átéljük azt a fajta megelégedettséget, hogy hozzájárulhattunk valamivel ahhoz az egészhez, ami nálunk jóval nagyobb. A valaminek a létrehozása és tökéletesítése fölött érzett örömmel magyarázhatjuk azt, hogy sok nyugdíjas férfi például miért vásárol és újít fel veterán autókat oly nagy vehemenciával.
Sokan vannak azért olyanok is, akik azért dolgoznak, mert meg akarnak felelni a társadalom által rájuk kényszerített szerepeknek. A társadalom a szorgalmasokat megjutalmazza, a lustákat megbünteti. Munkánkkal azonban nem csak vagyont és társadalmi pozíciót szerezhetünk. A munkát megrontotta az átok és az a zavaró körülmény, hogy más bűnösökkel kell együtt dolgoznunk. Mindezek ellenére a munkának felbecsülhetetlen értéke van, hiszen Isten is munkálkodik, és arra hív minket, hogy a munkatársai legyünk. Ahhoz azonban, hogy a munkánkból a legtöbbet hozhassuk ki, tisztában kell lennünk adottságainkkal és elhívásunkkal. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #61 Dátum: 2015. Február 26. - 22:09:31
A munka mint áldás



Colorado államban van egy Horn Creek nevezetű konferenciaközpont. Leghíresebb nevezetessége a 4000 méter magas Horn Peak, amely a tábor főépületétől kiindulva kb. 12 km-es gyaloglás után érhető el. Az egyik nyáron egy kis csoporttal megmásztuk ezt a csúcsot. Alighogy nekivágtunk az első emelkedőnek, valahogy az élre kerültem. Ez a "vezetés", nem kis fájdalmamra, azt jelentette, hogy négy, edzett tizenévessel kellett lépést tartanom, akik között ott volt Abigél nevű lányom is. Annak ellenére elértük a csúcsot, hogy viharos erejű, szinte orkánszerű szél nehezítette az előrehaladásunkat. Fennállt a veszélye, hogy lesodródunk a hegygerincről, pedig az már jóval az erdősáv fölött helyezkedett el. Amikor fölértünk, nemcsak azért voltam tehát fáradt, mert az előző nap egy 3000 méter magas csúcsot másztam meg. Miközben a hegyről ereszkedtünk le, egy nagyobb kő kicsúszott a lányom lába alól. Abigél kificamította a bokáját. A táborig hátra lévő csaknem 4500 méteren már vinnünk kellett őt. Három férfi
is segített, de én mint édesapa, oroszlánrészt vállaltam a cipekedésben. A nagy melegben nem volt könnyű vinni őt, ám tiszta szívből mondom, hogy azon a nyáron mégis ez volt a legüdítőbb és legörömtelibb délutánom. Mégpedig azért, mert különösképpen szeretek kirándulni, és nagyon szeretem a lányomat. Abigél a maga 60 kilójával nem számít pehelysúlyúnak, én mégis majdnem rákezdtem a jól ismert refrénre: "Ő nem is olyan nehéz, hisz ő az én kislányom". A munka egyáltalán nem teher, ha azt teheti valaki, amit szeret – és azokért, akiket szeret.
Hogyan találunk rá a megfelelő munkára? Miként jövünk rá arra, hogy mi Isten terve, és hol van abban a mi helyünk? Mi szerint különböztethetjük meg
Isten hangját a saját vágyainktól, amelyek a presztízs, a birtoklás vagy a mellékjövedelem körül forognak? A történelmi keresztyén válasz két különböző elhívást ismer: az egyetemes elhívást és a speciális elhívást.
Az egyetemes elhívás alatt Istennek azt a felszólítását értjük, amelyben arra hív minden embert, hogy higgyenek benne, bánják meg bűneiket, ismerjék meg Őt, bízzanak benne és kövessék Őt (Róm 8,28-30; 1Kor 1,9; Gal 1,6. 15). Az egyetemes elhíváshoz tartozik az az előjogunk is, hogy minden dolgunkat végezhetjük Isten szerint. Pál azt mondja, Isten arra hív minket, hogy az Ő Fiához legyünk hasonlóak (Róm 8,28-30), hogy békességben (1Kor 7,15), szabadságban (Gal 5,13) és szentségben (Róm 1,7) éljünk.
Isten azonban elkészít nekünk egy speciális elhívást is. Ennek a kezdetét jelzik a velünk született adottságaink és a születésünk előtt kialakult körülményeink. Azzal folytatódik, hogy az isteni gondviselés körültekintően formál bennünket szüleinken, tanárainkon, barátainkon és munkaadóinkon keresztül. Isten az, aki egy foglalkozáshoz, de még egy adott munkakörhöz is elvezet bennünket. A Biblia ezt is elhívásként írja le. Pál azt mondta, hogy ő apostoli elhívást kapott. Isten Jeremiást, Ézsiást, Ezékielt prófétáknak hívta el. Azzal, hogy először apostolokat és prófétákat említettem, nem azt akarom erősíteni, hogy Isten a keresztyén szolgálatokba csak "teljes állásra" hív el férfiakat. Egyáltalán nem. Akkor is szolgálhatjuk Istent, ha rabszolgáknak hívattunk el (1Kor 7,21-22).
Azoknak az odaszánt életű keresztyéneknek, akik az üzleti életben vagy a kereskedelemben dolgoznak, meg kell ezt emészteniük. Sokukat enyhe bűntudat mardos. Azt gondolják, hogy a munka tekintetében egy szinttel a lelkészek és misszionáriusok alatt helyezkednek el, mert azok "nap mint nap az Urat szolgálják". Minden évben vannak közülük olyan férfiak, akik eljönnek a teológiára, mert szeretik Istent, és neki akarnak szolgálni. Nem a gyülekezetük küldte őket, sokszor nincsenek is meg az adottságaik az ilyen szolgálathoz, de jönnek, mert azt hiszik, hogy mindenkinek, aki igazán szereti Istent, "teljes idejű szolgálatban" kell állnia. Pedig a lehető legnemesebb dolog, amit tehetünk, hogy hűségesen szolgáljuk az Urat azon a helyen, amelyet Isten jelölt ki nekünk. Egy úgynevezett "világi" elhívás is jelenthet teljes idejű szolgálatot.
Sokan vannak közöttünk, akik bizonyos foglalkozásokat magasabbrendűeknek tartanak. A tipikus keresztyén felfogásban a legnagyobb tisztelet a lelkészeknek jár. Vannak világi emberek, akik a politikai szolgálatot tartják nagy becsben. Néhány évvel ezelőtt egy igen vagyonos politikus adó-visszaigazolásából kiderült, hogy egész évben mindössze 600 dollárt adományozott jótékonysági célokra. Arra a kérdésre, hogy miért volt ennyire fukar, így válaszolt: "Én az egész életemet a közszolgálatnak szenteltem." Azon gondolkoztam, hogy akkor szerinte a pékek, kamionsofőrök, földművesek, szemetesek és titkárnők nem a közt szolgálják? Mi talán nem értékeljük ilyen nagyra a politikai szolgálatot, de a legtöbb keresztyén
egyetért abban, hogy vannak magasabb és alacsonyabb elhívások.
Isten előtt azonban minden tisztességes elhívás nemes. A pénztárosok, könyvelők és lelkészek Isten szemében teljesen egyformák. Persze azért a
keresztyéneknek nem szabad törvénytelen vagy erkölcstelen munkát választaniuk, de Istent akármelyik, törvényes foglalkozással szolgálhatjuk. A legmagasabb pozíciót pedig azok tölthetik be, akik abban a munkában állnak, amelyre Isten elhívta őket, és meg is adta a képességeket hozzá.
Ha nem lennék erről meggyőződve, nem írhattam volna meg ezt a könyvet. Sok éven át egyszerre három státuszban is szolgáltam a Covenant Teológián: mint az Újszövetség professzora, mint oktatási alelnök és mint tanszéki dékán. Az alelnöki posztról azonban lemondtam, pedig annak volt a legnagyobb presztízse, ott kaptam a legmagasabb fizetést és tiszteletet. Én mégis azzal akartam szolgálni, amihez a legtöbb képességet kaptam – a tanítással és az írással. És, ami nagyon fontos, Isten felkészítette az utódomat, hogy sokkal jobb adminisztrátor legyen.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tudjuk is végezni azt, amit választottunk. Például, túl sokan szeretnénk profi sportolók, zenészek és művészek lenni. Teljesen mindegy, hogy milyen erős bennünk a vágy, ha senki nem ajánl nekünk munkát a kívánt területen, vagy nincs hozzá tehetségünk. Isten elhívhat minket olyan nehéz feladatokra, amelyek megfoszthatnak kedvenc tevékenységeinktől, amelyeket eddig folytattunk. Egy férfinak olyan karriert kell építenie, amely lehetővé teszi, hogy gondoskodjon a családjáról. Az egyik barátom egyszer válaszút elé került: legyen
koncertzongorista vagy befektetési banktisztviselő. Tehetséges zenész, mégis a bankszakmát választotta, mert a zenei pálya sokkal bizonytalanabb egy család megélhetésének a szempontjából. A banki állás a foglalkozása, a zene pedig a hobbija. (folyt. köv.)

Dan Doriani