Szerző Téma: ''Provokatív ostobaságok'' ÉRTELMES emberektől  (Megtekintve 56703 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Dátum: 2014. Február 11. - 22:01:35
Mert
akiket
eleve
kiválasztott,
azokról
eleve el is
rendelte,
hogy
hasonlókká
legyenek
Fia
képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött
sok testvér között. Akikről pedig ezt
eleve elrendelte, azokat el is hívta, és
akiket elhívott, azokat meg is
igazította, akiket pedig megigazított,
azokat meg is dicsőítette. (Róma
8,29-30)
Képzeljünk magunk elé egy hatalmas
láncot, melyet öt láncszem tart össze,
és amin egy ember csüng a mélység
felett. Nem az ember tartja a láncot, őt
tartja a lánc. A két felfüggesztési pont
valahol fent van, Isten kezében. Ha a
lánc elszakadna vagy elengednék, az
ember menthetetlenül a mélybe
zuhanna. Pál ilyen lánchoz hasonlóan
képzeli el az üdvösség isteni tervét. Öt
mozzanat kapcsolódik sorban
egymáshoz: Isten eleve ismerete, az
üdvösségre való eleve elrendelés, az
elhívás, a megigazítás és a
megdicsőítés.
Az üdvösség láncolatában az a
legfontosabb, hogy az egyik
láncszemből következik a másik A οὓς…
τούτους (akiket…azokat) névmások
ismétlődése egyértelművé teszi, hogy
az apostol ugyanazokra az emberekre
gondol. A lánc úgy van összeillesztve,
hogy egyetlen szeme sem szakadhat el.
Akivel megtörténik a folyamat egyik
eleme, azzal megtörténik a többi is.
Isten mindenkit Krisztus képére való
átformálódásra rendel, akit a világ
teremtése előtt „ismert”. Mindenkit
elhív, akit a Krisztus képére való
átformálódásra rendelt. Mindenkit
megigazít, akit elhívott. Mindenkit
megdicsőít, akit megigazított. Akivel
elkezdődik a folyamat, azzal be is
fejeződik. Akiket (οὓς) eleve
kiválasztott, azokat (τούτους) meg is
dicsőítette.
A most következő bejegyzésekben az
öt láncszemet szeretném közelebbről
megvizsgálni, és azt, hogy hogyan
kapcsolódik egyik láncszem a
másikhoz. Először nézzük meg az első
kettőt, a kiválasztást és az eleve
elrendelést. „Mert akiket (1) eleve
kiválasztott (ὅτι οὓς προέγνω), azokról (2)
eleve el is rendelte (καὶ προώρισεν), hogy
hasonlókká legyenek Fia
képéhez”(συμμόρφους τῆς εἰκόνος τοῦ υἱοῦ
αὐτοῦ).
Az apostol itt arról a teológiai
fogalomról beszél, amit a
teológiatörténetben katolikusok és
protestánsok egyaránt a predesztináció
kifejezéssel jelöltek. A latin szó azt
jelenti, hogy Isten előre (pre-)
eldöntötte a sorsunkat (desztináció). A
predesztinációt nem Augusztinusz
találta ki, a különböző felekezeti
hitvallásokból kiderül, hogy a
predesztinációt valamilyen formában
szinte minden keresztény felekezet
hiszi, még arminiánusok is. A kérdés
nem az, hogy van-e predesztináció,
hanem az, hogy mit értünk alatta. A
vita középpontjában az áll, hogy mi a
végső oka örökkévaló sorsunk eleve
meghatározásának: Isten saját titkos
szándéka, vagy az üdvözültek Isten
által előre látott hite?
A 29. versben Pál által használt
προώρισεν szó azt jelenti, hogy „előre
elhatározta, előre eldöntötte, eleve
elrendelte, predesztinálta” (Varga,
BDAG, Louw-Nida). Isten előre
elrendelte, hogy egyes emberek
hasonlókká legyenek Fia képéhez.
Megszentelődésünk és Jézus Krisztus
képére való formálódásunk oka Isten
eleve elrendelése. A ὅτι (mert) szócska a
mondat elején visszautal az előző vers
végére: κατὰ πρόθεσιν (elhatározása
szerint). Isten elhatározását tehát a
predesztináció magyarázza. Isten saját
döntése szerint hív el embereket, mert
előre elrendelte őket, hogy hasonlókká
legyenek Fia képéhez.
De kiket rendelt Isten erre a célra?
Azokat, akiket eleve kiválasztott (οὓς
προέγνω). Vagy mégsem? Az új
protestáns Biblia fordítása („eleve
kiválasztott”) nem csak fordítja, de
közben értelmezi is Pál szavait. A
προέγνω (γινώσκω) ige szó szerint azt
jelenti, hogy „előre ismert” vagy „eleve
ismert”. Vajon mire gondolt az apostol,
és miért ezt a szót választotta? Egyes
magyarázók szerint éppen ez a szó adja
a kezünkbe a predesztináció kulcsát.
Isten azokat rendelte az üdvösségre,
akiket előre ismert. Nem akiket
kiválasztott, hanem akiket ismert. De
mire vonatkozik ez az ismeret? Hát
nyilván a hitre. És ez meg is oldja a
predesztináció problémáját. Isten az
előre látott hit alapján dönt ki-ki örök
üdvösségéről. Amennyiben Isten azokat
rendelte az üdvösségre, akikről előre
tudta, hogy hinni fognak benne, végső
soron nem Isten választásáról van szó,
hanem a mi választásunkról, melyet
Isten megerősít. Mi őt választjuk, ő meg
(ezért) minket. A predesztináció alapja
a szabad akaratunk, melyet az
örökkévaló Isten előre ismert.
Régen (kb. húsz éve) én is így
értelmeztem Pál szavait, még cikket is
írtam erről a MEKDSZ lapjába. (Kínos
volt, amikor a lapszám megjelenésekor
már nem értettem egyet magammal.)
Ma már azt gondolom, hogy nem a
hitünk előre ismeréséről van szó.
Beláttam (és ez nem volt könnyű), hogy
Pál egészen mást ért προέγνω alatt,
hiba a szót a hit előre látásaként
értelmezni. Először is azért hiba, mert
az Újszövetség számos helyen a
kiválasztásról a hit okaként, nem pedig
következményeként beszél. Nem azért
választott ki Isten, mert előre látta,
hogy hinni fogunk, hanem azért hiszünk,
mert Isten kiválasztott bennünket.
Jézus is ezt mondta (Jn 15,16). A hit a
kiválasztás eredménye, nem feltétele.
Lukács nem is fogalmazhatott volna
egyértelműbben: „akik az örök életre
választattak, mindnyájan hívőkké
lettek” (ApCsel 13,48). A mondat
egyértelműen kizárja azt a
lehetőséget, hogy a hitet tekintsük a
kiválasztás okának vagy feltételének.
(Aki bővebben szeretne a verssel
kapcsolatos exegetikai érveimről
olvasni, itt megteheti.) Az Efézusi levél
első két fejezete is teljesen
nyilvánvalóvá teszi a kiválasztás és a
hit közötti logikai kapcsolatot.
Másodszor, a Róma 8,30-ban a láncolat
úgy működik, hogy Isten egyik
cselekedetéből következik a másik:
eleve ismeréséből eleve elrendelése,
eleve elrendeléséből elhívása,
elhívásából megigazítása,
megigazításából megdicsőítése. Pál
nem említi a hitet explicit módon, de a
leveleiben (különösen ebben a
levélben) általában a megigazulással
kapcsolja össze. A megigazulás eszköze
a hit. A hit logikailag a megigazulás
előtt, a megigazulás okaként
helyezkedik el a láncolatban.
Namármost, ha Isten azokat igazítja
meg, akiket elhívott, akkor az elhívás
az oka a megigazító hitnek, nem pedig
fordítva. A megigazulás hit által van,
Isten pedig azt igazítja meg, akit
elhatározása szerint elhívott (29). (Ha a
hitet valami furcsa okból az elhívás elé
helyezzük, a lényeg akkor is ugyanaz:
Isten eleve elhatározása okozza a hitet,
mely aztán megigazít.)
Az egész láncolat értelmetlenné válik,
ha Isten a szabad akaratunkból fakadó
hitünket tekinti a láncolat alapjának.
Miért? Azért, mert ebben az esetben az
történne, hogy Isten okozójává válik
annak, amit saját döntése feltételéül
szab. Isten előre látja a hitünket, emiatt
üdvösségre rendel, utána pedig előidézi
azt, ami miatt üdvösségre rendelt
bennünket. Ezzel nem is lenne gond, de
ha az eleve elrendelést arra alapozzuk,
hogy Isten előre látta a szabad (tehát
nem Isten által előidézett) akaratból
fakadó hitünket, akkor egy
feloldhatatlan logikai csapdába
kerülünk. Azt mondjuk ugyanis, hogy
Isten a hitünket nem előidézi, hanem
előre látja, ezért rendel bennünket az
üdvösségre (melyből következik
elhívásunk és megigazulásunk), majd
azt mondjuk, hogy Isten eleve
elrendelése folytán mégis biztosan
előidézi a szabad akaratból fakadó
hitünket. Ez fából vaskarika. (Ugye,
mindenki látja a logikai bukfencet?)
Olyan ez, mint mikor egy időutazós sci-
fiben valaki a saját apjává válik.
Harmadszor, minden vonzereje ellenére
exegetikai alapon sem áll meg a
magyarázat, hogy az „eleve ismerés” a
hit előre látását jelenti. Pál nem arról
beszél a versben, hogy Isten valamit
előre ismert vagy tudott volna rólunk.
Nem azt mondja, hogy „akikről előre
tudta, hogy hinni fognak”, hanem azt,
hogy „akiket eleve ismert”. Ez lényeges
különbség. Pál szerint Isten magukat az
embereket ismerte, nem az emberekről
valamit (pl. hogy hinni fognak). Bár az
egyik magában foglalja a másikat, a
szóhasználat fontos. Ha Pál a hitre
akart volna utalni, sokkal
egyértelműbben is fogalmazhatott
volna. Ehelyett a hit szót ki sem ejti a
száján, szabad akaratról meg aztán
pláne nem tesz említést. (Sőt, még csak
ezután következik a hírhedt 9. fejezet
Ézsauval, Jákóbbal meg a fáraóval.)
Oka van annak, hogy az apostol
személyek eleve ismeréséről beszél, és
nem a hitük előre látásáról. Vajon mire
gondolt, és miért pont ezt a kifejezést
(οὓς προέγνω) választotta arra, hogy
megnevezze az eleve elrendelés
alapját?
A válasz a bibliai teológia egyik
legfontosabb motívumában, Isten
kezdeményező szeretetében rejlik.
Mindig Isten az, aki kezdeményezi az
emberrel a kapcsolatot, és amikor ezt
teszi, az egyrészt hatékony, másrészt
végtelenül személyes és bensőséges.
Isten hatékonyan létrehozza a
kapcsolatot, amit szeretetből
kezdeményez. A bibliai gondolkodásban
az „ismer” szó gyakran olyasmit jelenti,
hogy bensőséges szövetségi
kapcsolatra lép, személyesen,
megkülönböztetve szeret. A héber szó
(עדי) időnként a szexuális kapcsolatra
utal: „Azután Ádám ismerte (עדי)
feleségét, Évát, és az terhes
lett” (1Móz 4,1). Máskor kifejezetten
azt jelöli, hogy Isten egyoldalúan
kapcsolatot kezdeményez: „Mielőtt
megformáltalak az anyaméhben, már
ismertelek (עדי), és mielőtt a világra
jöttél, megszenteltelek, népek
prófétájává tettelek.” (Jer 1,5). A héber
lexikonok (pl. BDB, HALOT) a עדי által
lefedett szemantikai mezőben a
kiválaszt, megkülönböztet jelentést
előkelő helyen említik. Ez az ismeret
megkülönböztető, kiválasztó szeretet:
„Csak veletek léptem közösségre (עדי)
a föld minden nemzetsége közül” (Ám
3,2).
Pál hasonló értelemben használja a
γινώσκω görög igét a korinthusiaknak és
a galatáknak írt leveleiben: „De ha
valaki szereti az Istent, azt már ismeri
(γινώσκω) az Isten.” (1Kor 8,3); „Most
azonban, miután megismertétek Istent,
vagy még inkább: Isten ismert meg
(γινώσκω) titeket…” (Gal 4,9) Az apostol
mindkét helyen arról beszél, hogy
amikor kapcsolatra léptek Istennel,
valójában Isten létesített kapcsolatot
velük, ezért ismerték meg Istent. Az ő
istenismeretük és Isten iránti
szeretetük annak a következménye,
hogy Isten szeretet-kapcsolatot
kezdett velük, közösségre lépett velük
a világ teremtése előtt. Még mielőtt
bármit tehettek volna, akár jót, akár
rosszat (vö. Róm 9,11). Nem ők
választották Istent, hanem Isten
választotta őket: ezért vannak vele
kapcsolatban. Újszövetségi görög
lexikonok (pl. Friberg, Louw-Nida,
Varga) ezt a jelentést is megerősítik (a
Róm 8,29-et külön kiemelve példának).
A héber és a görög ige között jelentős
átfedés van, az Újszövetségben még a
γινώσκω szexuális jelentése is felbukkan
(Mt 1,35), mint a עדי esetében.
Ennek a fényében válik érthetőbbé Pál
szóhasználata a Róma 8,29-ben. Isten
azokról rendelte el, hogy hasonlókká
legyenek Fia képéhez, akiket „eleve/
előre ismert” (γινώσκω – προέγνω). Az
apostol nem azt emeli ki, hogy Isten
előre ismert ezekről az emberekről
valamit, hanem azt, hogy őket ismerte,
vagyis megkülönböztette őket,
közösségre lépett velük, bensőséges
szeretet-kapcsolatot létesített velük.
Nem most, hanem már az
örökkévalóságban, amikor még csak a
gondolataiban léteztek. A mondat
helyes fordítása tehát valami ilyesmi:
„Mert akikkel eleve szeretet-
kapcsolatra lépett, azokról eleve el is
rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia
képéhez”, vagy „Mert akiket előre
megszeretett, azokról eleve el is
rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia
képéhez”, vagy „Mert akikkel eleve
közösségre lépett, azokról eleve el is
rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia
képéhez”. Az új protestáns fordítás sem
rossz: „Mert akiket eleve kiválasztott,
azokról eleve el is rendelte, hogy
hasonlókká legyenek Fia képéhez”. Pál
megkülönböztető, kiválasztó
megismerésről beszél, nem a szabad
akaratunkból fakadó hit (vagy bármi
más) előre látásáról.
De mi a gondolat jelentősége a
predesztinációról szóló páli tanításban?
Szerintem hallatlanul fontos, amit az
apostol mond. A predesztináció nem
személytelen végzet, mint ahogy a
gnosztikusok vagy a sztoikusok
gondolták, és nem is egy szeszélyes
Isten számunkra végzetes játéka.
Sokan úgy képzelik el a predesztinációt,
hogy az örökkévalóságban Isten
hűvösen válogat az emberek között,
ahogy a morbid viccben a kisgyerek öli
a hangyákat: „Mész, mész, megdöglesz,
mész, mész, megdöglesz…” Sokan ettől
a képtől elborzadnak, és elutasítják
magát a predesztinációt is. Pedig az
valami egészen más. Pál szerint a
predesztináció mögött egy szerető
Isten áll. Nem hűvös végzet vagy egy
mennyei véletlenszám-generátor dönti
el az emberek sorsát. A predesztináció
oka Isten aktív, személyes és áldozatos
szeretete. Istent személyek iránti
szeretete indította arra, hogy őket
eleve elrendelje, hogy Fiához
hasonlítsanak. A kiválasztás oka Isten
személyes, kezdeményező, kiválasztó
szeretete, mely kimondhatatlanul nagy
árat fizetett. Önmagát áldozta fel. Az
eleve elrendelés az első pillanattól –
ha a pillanat szónak az
örökkévalósággal összefüggésben van
bármi értelme – Krisztusra való
tekintettel történt.
***
„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene
és Atyja, aki megáldott minket mennyei
világának minden lelki áldásával a
Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott
minket magának már a világ teremtése
előtt, hogy szentek és feddhetetlenek
legyünk előtte szeretetben. Előre el is
határozta, hogy fiaivá fogad minket
Jézus Krisztus által, akarata és tetszése
szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges
kegyelmét, amellyel megajándékozott
minket szeretett Fiában. Őbenne van –
az ő vére által – a mi megváltásunk,
bűneink bocsánata is; kegyelme
gazdagságából, amelyet kiárasztott
ránk teljes bölcsességgel és
értelemmel. Mert úgy tetszett neki,
hogy megismertesse velünk az ő
akaratának titkát, amelyet kijelentett
őbenne az idők teljességének arról a
rendjéről, hogy a Krisztusban
egybefoglal mindeneket, azt is, ami a
mennyben, és azt is, ami a földön
van. Őbenne lettünk örököseivé is,
mivel eleve elrendeltettünk erre annak
kijelentett végzése szerint, aki mindent
saját akarata és elhatározása szerint
cselekszik; hogy dicsőségének
magasztalására legyünk, mint akik
előre reménykedünk a Krisztusban.” (Ef
1,3-12)

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #1 Dátum: 2014. Február 11. - 22:05:50
5 hozzászólás a “Az
üdvösség láncolata (1)”
bejegyzéshez
Kriszti szerint:
2013. január 12. szombat - 15:59
Kedves Ádám,
szeretném megkérdezni, hogy mi van
azokkal az emberekkel, akiket eleve
nem választott ki Isten? Nekik
kevesebb esélyük van, vagy egyáltalán
nincs is esélyük?
Szabados Ádám szerint:
2013. január 12. szombat - 16:20
Kedves Kriszti!
Üdvözöllek a Divinity-n!
A kérdésedre a válasz attól függ, hogy
mit értesz esély alatt. Ha arra gondolsz,
hogy ezek az emberek egyáltalán nem
kapnak lehetőséget, akkor a válasz az,
hogy lehetőséget minden ember kap
arra, hogy keresse Istent, hátha
kitapinthatja és megtalálhatja őt
(ApCsel 17,27). Isten azt ígéri, hogy aki
kér, mind kap, aki keres, talál, és a
zörgetőnek megnyittatik (Mt 7,8). Ha
viszont arra gondolsz, hogy a valódi
esély csak az, ha Isten eltávolítja a
szívünkből is a hitetlenséget, akkor a
válaszom az, hogy igen, ez így van.
Nincs más esélyünk, a bűn miatt. Hogy
miért teszi meg ezt Isten az egyik
emberrel, és miért nem teszi meg a
másikkal, arra az a válasz, hogy éppen
ez különbözteti meg a kegyelmet az
igazságtól. Isten igazságos is és
kegyelmes is, de a hit a kegyelem
ajándéka.
Ha van időd, ajánlom ezt a cikket is a
témában: Mi van akkor, ha én nem
vagyok kiválasztva?
Szeretettel:
Ádám
Kriszti szerint:
2013. január 12. szombat - 18:58
Köszönöm.
Jonas szerint:
2013. január 12. szombat - 19:45
Miért ad Isten egyeseknek lehetőséget
az Istenkeresésre, “hátha
kitapintására”, ha jól tudja, sőt
elrendelte, hogy azoknak csak
lehetőség marad, de hit és újjászületés
abból nem fakadhat?
Szabados Ádám szerint:
2013. január 12. szombat - 19:56
Ugyan ki értette meg az Úr szándékát,
vagy ki lett az ő tanácsadójává? Én
nem, az biztos. De talán azért adja az
embereknek a lehetőséget, hogy
keressék őt, mert ő igazságos, és nem
ítél anélkül, hogy nyilvánvalóvá ne
válna, mi van az emberek szívében.
k26 szerint:
2013. január 12. szombat - 20:00
Szerintem ennek az egész kiválasztás
dolognak nincs gyakorlati jelentősége.
Ha van kiválasztás ha nincs, az
evangéliumot akkor is hirdetni kell.
Ronthatja a fejlődésünket és az
alázatot, ha hamis öntudatba ringatjuk
magunkat a kiválasztottságról. Inkább
fogadjuk meg Pál szavait: “Félelemmel
és rettegéssel vigyétek véghez a ti
üdvösségeteket!” (Fil 2,12)
A kiválasztottak arra vannak
kiválasztva, hogy szavakkal és
életükkel hirdessék az evangéliumot
embertársaiknak. Nem másra.
Mt 5,13-16
5,13 Ti vagytok a földnek savai; ha
pedig a só megízetlenül, mivel sózzák
meg? nem jó azután semmire, hanem
hogy kidobják és eltapossák az
emberek.
5,14 Ti vagytok a világ világossága.
Nem rejtethetik el a hegyen épített
város.
5,15 Gyertyát sem azért gyújtanak,
hogy a véka alá, hanem hogy a
gyertyatartóba tegyék és fényljék
mindazoknak, a kik a házban vannak.
5,16 Úgy fényljék a ti világosságtok az
emberek előtt, hogy lássák a ti jó
cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti
mennyei Atyátokat.
Ld. még Trausch Liza: Amire választott
http://cirrusz.hu/lizaneni/index.php?
konyv=az-Ur-beszedei-tiszta-
beszedek&fejezet=05-tisztabeszed-31
Se az evangélizációra, se a hitben való
megmaradásra nincs jó hatással a
kiválasztottság kérdésével foglalkozni.
Nincs gyakorlati jelentősége.
Szabados Ádám szerint:
2013. január 12. szombat - 20:09
kedves k26, ebben azt hiszem, nem
értünk egyet. Nekem például
személyesen nagyon sokat jelent ez a
tan. Az Istennel való kapcsolatomban
hatalmas bátorítás, és még az
evangélium hirdetésére is jobban
motivál, hogy tudom, Isten igéje nem
fog üresen visszatérni.
Nászta Katalin szerint:
2013. január 12. szombat - 21:02
Köszönöm ezt az írásodat, Ádám. Hálás
vagyok érted Istennek.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #2 Dátum: 2014. Március 07. - 21:01:24
131. Zsoltár (PrivigJe -3.)
Régóta készítettem ugyan
jegyzeteket az
Istentiszteleteken elhangzó
prédikációk alapján,
de  sokáig nem  született  új
blogpost  ebben  a  témában.
Összegyűlt sok  jegyzet,így
- ha Isten  is  engedi-
akkor  sorozat lesz a  " Privát
Igehirdetés-jegyzet",
röviden: "PrivigJe"!
Nagyon  fontos
kiemelnem,hogy  nem
Igehirdetés-
vázlatokról,gyorsírással
lejegyzetelt prédikációkról
szólna ez  a  rovat,
hanem  a  felolvasott
Szentírás-szakasz,és az  ezt
követő  tanítás
nyomán  megszületett
gondolataim  összefoglalója.
A Csepeli  Baptista
Gyülekezet honlapján
olvashatóak a  "hivatalos"
Igehirdetés-jegyzetek itt!
Ige:  Zsoltárok  könyve, 131.
fejezet.
Igehirdető:  Sinkovicz
Sándor
Istentisztelet  a  csepeli
baptista  gyülekezetben,
2013. május  5.-én
Zsoltárok  könyve, 131.
fejezet
Zarándokének.
Dávidé. URam, nem
fuvalkodik fel a szívem, nem
kevély a tekintetem.
Nem törekszem arra, ami túl
nagy és elérhetetlen nekem.
Inkább csitítottam,
csendesítettem lelkemet,
mint anya a gyermekét.
Mint a gyermek, olyan most a
lelkem.
Bízzál, Izráel, az ÚRban most
és mindörökké!
(  Új  Protestáns  fordítás )
Fontos,és jó  időnként
megállni  a  hétköznapi
rohanások,munkák
után,csendességet
tartani,és
emlékezni,visszatekinteni
Isten
áldásaira,szabadításaira.
Ahogy a héber templomi
zarándokok megálltak
időnként,és
hálazsoltárokat
énekeltek,visszaemlékezve
Jahveh  áldásaira,
védelmére,
-és  hálákat  adhattak a
fenyítésért  is.
Semmi  sincs  véletlenül,
bármilyen  erővel támadnak
a  sátáni  erők,
nem  a  pusztulásé,  nem a
démonoknál van  az  Utolsó
Szó,-és  Ítélet.
131.  Zsoltár, 1.vers:
>>" Nem büszkélkedik a
szívem, Örökkévaló,
    Nem nagyravágyó a
szemem.
Nem készítek túl merész
terveket,
    s nem próbálok erőmön
fölüli dolgokat tenni. "<<
( "Egyszerű  fordítás" -World
Bible Translation Center
    -saját  kiemelés )
Az  Istenfélő  ember, a
kegyelemből  élő  hívő
 -meggyőződésem  szerint-
nem  lehet  büszke.
  Minden  jó, minden  áldás
oka egyedül  az  Úr Isten
irgalma.
A  " büszke  keresztény "
(" BüszKEresztény " ) kevert
szellemiség    eredménye.
Az    Örökkévalót  nem  hatja
meg  semmilyen
teljesítmény,és  büszkeség.
Jobb  az  áldó
Mindenhatóhoz
ragaszkodni,  akár
szegényen,-de
mindenképpen  alázatban-,
mint   az  áldások  körül
pörögni, azokat  hajszolni,
-és azokat  természetesnek,
magától  értetődőnek
tartani.
A  legnagyobb  áldások , a
leghatalmasabb  csodák  is
  elszürkülnek  a  bűneink
be ismerése,
Jehovah  Isten  kegyelmének,
befogadó, atyai
szeretetének  fel ismerése,
és  a  Szent  Szellem   által
folyamatosan  megújuló,
az   Úr  Jézus  Krisztus
jellemére, arculatára
átformálódó Krisztus-
tanítvány élet
meg ismerése -
megtapasztalása -
megélése  nélkül.
Szerintem  nem  az  az  igazi
baj,  hogy  ha  kevés  áldást
tapasztalok,
hanem  közömbös , vagy
büszke  lelkülettel
felkészületlen vagyok
a  Mennyei  Atya
áldásaira,mert
környezetemben nem  tudok
áldássá  válni.
Meg  lehet  szokni  Isten
áldásait,
elszürkülhetnek még a
legnagyobbak is a  hálátlan
szemben:
Béke  van, szabadon lehet
Istentiszteleteket  tartani,
nem  jellemző,hogy
csőcselék  támadja  meg  a
gyülekezeteket,
vagy  rendőrök  szakítják
félbe  az  Istentiszteleteket.
Magyar  nyelvünkön
tucatnyi  Bibliafordítás
olvasható!
Szabadon  lehet  végezni  a
missziós  szolgálatot,
lehet építeni  templomokat,
imaházakat, lehet  alapítani
gyülekezeteket.
Nem  kell  a mi  korunkban
egyenlőre  senkinek  sem  a
hite  miatt
-Hazánkban, és  Európában -
börtönbüntetést  szenvedni.
Nem  volt  ez  mindig  így, -
még  a  közelmúlt
magyar,és  közép-európai
történelmében sem.
Sokszor  felmerül   bennem
a  kérdés:  jól  élek-e
ezekkel  az  áldásokkal?
Lehet, hogy  Jahveh  Úr
Isten  azért  nem ad  több
áldást,
mert  a  már  megkapott
áldásokat  sem tudtam  jól
megbecsülni,
azt  mások  javára  fordítani.
Lehet,hogy  a  szellemi
életem -ahogy  az  Úr  Jézus
fogalmazott-
csupán  füstölgő  mécses:
alig  világít?
Nagy  vigasz, és  bátorítás,
hogy  a  Mennyei  Mester
a  füstölgő  mécseshez
hasonló
tanítványait  is  tudja
szeretni , de  nagy
lehetőség ,
hogy  nem  szükségszerű,
elkerülhetetlen  állapot
megmaradni  a  "füstölgő",
alig  világító  lelki-szellemi
állapotban, vagy  a
büszkeségben,
hálátlanságban.
>>" megismeritek az
igazságot, és az igazság
szabaddá tesz titeket. " <<
(  János  evangéliuma, 8.
fejezet, 32. vers, -
Neovulgáta  fordítás )
                               [ Kovács
"Zsotza"  Zsolt ]
PrivigJe:  131. Zsoltár

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #3 Dátum: 2014. Március 13. - 21:11:53
2014-03-06. Csütörtöki
istentisztelet. Beregújfalui
Ev Ref Egyház. Tóth Zoltán ev
ref lp
Géházi poklossága
2     Királyok 5, 19 – 27
Nézzük meg először Géházit. Géházi
Elizeus szolgája, csodáinak tanúja,
tanításainak hallgatója. Éppen ezért
megdöbbentő ez a viselkedése. Ahogy
megdöbbentő az a kemény ítélet is,
ami
éri emiatt a bűn miatt.
Naámán csak egyszer találkozott
Elizeussal. De ez a találkozás új
emberré tette. Géházi pedig vele élt,
és
most úgy látjuk, hogy ez a Géházi
nagyon is óember. Úgy tűnik, hogy
lehet
úgy hallgatni az élő igét, egy nagyon
nagy igehirdető közvetlen közelében
élni, hogy a szívben közben nem
történik gyökeres változás.
Egy Elizeus, egy próféta, vagy az
Újszövetségben egy jó igehirdető, akár
ma is, Isten kezében lehet egy jó
eszköz, de az eszköz nem tud
kegyelmet adni. A kegyelmi eszköz
azért kegyelmi eszköz, mert rajta
keresztül jön a kegyelem, de ő maga
nem tud kegyelmet adni. A kegyelmet
Isten adja, tőle függ. Még az Úr Jézus
tanítványai között is volt olyan, aki
nem kapott kegyelmet, ő volt Júdás.
Pedig Jézus maga nem csupán egy
eszköze volt a kegyelemnek, Ő maga a
forrása volt annak. Júdás mégsem
kapott kegyelmet.
Most úgy tűnik, hogy Géházi szíve sem
a kegyelemmel van tele. Sokkal
inkább
a világias kívánságokkal van tele az a
szív: ezüst, szőlő és olajligetek,
szolgák
és szolgálólányok. Erre vágyik Géházi
szíve, és első adandó lehetőséggel
mindent megtesz, hogy azt meg is
szerezze, noha Isten szolgálatában áll,
amolyan egyházi ember, akinek nem a
világi kincseken, hanem a mennyei
kincseken kellene, hogy járjon az esze.
Van ilyen, hogy valaki nagyon közel
van
az egyház dolgaihoz, a szívé mégis
messze van az Isten dolgaitól. Van
ilyen, hogy nagyon komoly és élőhitű
igehirdetők, egyházi emberek
legközelebbi hozzátartozói sajnos
Istentől nagyon is távol vannak.
Szolgálnak ők, ha kell, teszik a
feladatokat, csak a szívük van valahol
a világban, és a szívük legmélyén
világias kívánságokat, vágyakat
ápolnak.
Nézzük meg másodjára Géházi bűnét.
Több bűn is jelen van ebben a bűnben.
Géházi bolondnak véli Elizeust, mert
elutasította azt az aranyat, ezüstöt,
amit rákínáltak. Ma is kétféle egyházi
ember van. Az egyik nem fogad el
mindenféle aranyat, ezüstöt, világi
javakat, amit a világ kínál, mert Isten
dicsősége, és a jó bizonyságtétel
fontosabb. A másik egyházi ember
pedig kihasznál minden kínálkozó
lehetőséget, szó szerint fut a világ
kínálta lehetőségek után. Ez a
második,
Géházi típusú egyházi ember lenézi az
elsőt, az Elizus típusú embert, mert
egy
nagy vesztest lát benne, aki önnön
sorsát rombolja, hisz elkérhetné,
megszerezhetné a világ javait és
mégsem teszi.
Géházi bűnében benne van a hazugság,
hisz hazudik Naámánnak és hazudik
Elizeusnak is és önmagának is. Az
egyházi emberek a világtól pénzt csak
úgy tudnak kicsikarni a saját maguk
javára, hogy hazudnak a világi
vezetőknek, és hazudnak az egyházi
vezetőségnek is.
Géházi bűnében benne van a
képmutatás. A pénzt azért kéri el, mert
szerint Elizeus bolond, hogy veszni
hagyott egy ilyen lehetőséget. A
prófétatanítványok megsegítésére
kéri
a pénzt, és emiatt is haragszik Elizeus
prófétára, hogy Naámán adománya,
azért az egyház kiadásain milyen sokat
segítene. De a szíve valami mással van
tele. Ezt a másat pedig Isten
megjelenti
a prófétának. A szívében szőlő és
olajfa
birtokokról ábrándozik, szolgákról és
szolgálókról, akiknek ő a feje és
parancsolója. A képmutatása ez, hogy
az egyház anyagi gondjai nevében kéri
a pénzt a szír állami-katonai vezetőtől,
Naámántól, de titokban a világiasság, a
világi kincsek foglalkoztatják. A
nyereség után fut, ahogy ma a világ is.
Nekünk nem kell, mert az már a miénk.
Isten megmondja, hogy mi a nagy
nyereség: „Valóban nagy
nyereség a kegyesség
megelégedéssel, mert semmit
sem hoztunk a világba, nem is
vihetünk ki semmit belőle. De
ha van élelmünk és
ruházatunk, elégedjünk meg
vele. Akik pedig meg akarnak
gazdagodni, kísértésbe meg
csapdába, sok esztelen és
káros kívánságba esnek,
amelyek az embereket
pusztulásba és romlásba
döntik. Mert minden rossznak
gyökere a pénz szerelme,
amely után sóvárogva
egyesek eltévelyedtek a
hittől, és sok fájdalmat
okoztak önmaguknak. Te
pedig, Isten embere, kerüld
ezeket. 1 Timóthes 6, 6-11
Minden baj a pénz szerelmével
kezdődött. Ez volt az első bűn, amit a
zsidók Kánaánban elkövettek. Ákán
megkívánta a pénzt, és emiatt az
egész
sereg vereséget szenvedett Ainál. Ez
volt Júdás motivációja, amikor elárult
az Úr Jézust, ezt kérdezve a
főpapoktól,
hogy mit adtok nékem, ha a kezetekre
szolgáltatom. Ez volt az őskeresztyén
egyház első egyházfegyelmi ügye,
amikor Ananiás és Szafíra eltették a
pénzt és meg akarták csalni Isten
Lelkét, hogy ők bizony csak annyiért
adták el a mezőt. Ez volt az ok, amiért
Démás misszionárius elhagyta Pál
apostolok a missziói mezőn, mert
megkívánta a világi dolgokat, és
azokért inkább odahagyta Pált és a
Krisztus szolgálatát. Inkább a világhoz
ragaszkodott és nem a Krisztushoz.
Géházi is ugyanezt tette. Ahogy ma
sok-sok egyházi ember is ugyanezt
teszi. És ahogy a Sátán tönkreteheti a
mi éltünket is, ha hagyjuk, hogy a világ
utáni vágy vagy más néven a pénz
szerelme elfoglalja a szívünket.
Géházi eldugja a kincseket.  A lopott
jószágot mindig rejtegetni kell. Amit
rejtegetni kell, abban pedig úgy igazán
az embernek sosincs öröme. Jó
megvizsgálni az életünket, hogy
vannak-e rejtegetett világias kincsek,
bűnök az életünkben. A titkolt bűnöket
csak Isten látja, de Ő látja. Nem
érdemes azt rejtegetni, hanem elő kell
azt tárni az Úr elé, és helyre kell hozni
azt, amit elrontottunk.
Annak idején Ákán is rejtegette a bűnt,
Ananiás és Safíra is. nem akarták az
Úrral rendezni, nem akarták
helyrerakni, aztán jött az ítélet. A bűn,
amúgy is kitudódott, de még ott volt a
bűn büntetése is. De Isten ma még
nekünk egy jobb utat ajánl:
„Aki takargatja vétkeit, annak nem
lesz
jó vége, aki pedig megvallja és
elhagyja, az irgalmat nyer.” Péld 28,13
Géházi visszamegy gazdájához, miután
elrejtette a kincset. A próféta
rákérdez,
hogy merre járt, ő pedig simán hazudik,
hogy nem volt ő sehol. A bűn bűnt szül,
hazugságot pedig csak még nagyobb
hazugsággal lehet fenntartani.
A harmadik ma este Géházi bűnének
büntetése Géházi bűnének elég
kemény volt a büntetése. Miért? Azért
mert Istent járatta le. Lejáratta azzal,
hogy hazudott a prófétáról. Olyannak
tüntette fel Elizeust, aki egyszer így
egyszer, máskor meg amúgy beszél.
Aztán megütközésre adott okot egy
frissen megtért embernek,
Naámánnak.
Végül pedig egy elég rossz képet
festett Isten népéről egy pogánynak,
aki nem rég tért meg, és egy idegen
országba vitte el a hírét annak, hogy
milyen a hívő nép. Isten az ő dicsőségét
nem adja másnak. Amikor az Isten
népe
világias, és a világi kincsekért hajt,
akkor Istenről tesz bizonyságot.
Nagyon
rossz bizonyságot. Ezért szokott ma is
nagyon rosszul végződni azok élete,
akik hívő létükre tudva szánt
szándékkal rohannak a pénz és a világi
csillogás után. Ezek Istenről adnak
rossz bizonyságtételt, és Isten
dicsőségét járatják le. Ezért olyan
súlyos ez a bűn, a Géházi bűne.
”Önmagamért, önmagamért
cselekszem, hogy
engedhetném, hogy
gyalázzanak? Nem adom
másnak dicsőségemet!” Ézsaiás
48:11
Géházi Naámán lepráját kapta meg.
Kellett neki a Naámán pénze,
megkapta
hozzá a lepráját is.
Nem tudok nem gondolni arra, hogy ma
a világ csillogása miatt hány ember
hajtja magát halálosan betegre, csak
azért, hogy megszerezze azt, amit úgy
is elveszít. Közben elveszíti azt, amit
úgy sem veszítene el, ha megszerezné:
Jézusban a bűnei bocsánatát és az örök
életet.
Szebb házért, autóért, földi
csillogásért
örök üdvösségét veszíti el az az ember,
aki csak ezen a világon akar boldog
lenni, csak itt akar magának
mennyországot teremteni földi
kincsekből. Az ilyen mennyországok
csak az utcáról azok, de belül a
falakon
sok kicsi pokol házassági válság és
családi tragédia. Mire jó ez?
Földi kincs minden áron – lehet. De
mire
megszerzed, akkorra oda az egészség
és vele együtt minden. Az ördög
megadja, de élvezni már nem tudod.
Géházi sem tudta, meg Ákán sem, de
Ananiás és Safíra sem. Csak
megszerezte és annyi.
Géházi el akarta hagyni Elizeus
szolgálatát, hogy maga is birtokokat
vegyen és szolgákat tartson. Ez volt
szíve titkos vágya. Meg is szerezte, de
mire megszerezte, akkorra elvesztett
mindent. A hitetlen gazdagok nagyon
jól tudják, hogy most miről beszélek.
El
kell, hogy mondjam, hogy ez az ördög
csapdája, és a lelke üdvösségével
játszik az, aki erre adja magát.
Isten azt mondja Timóteusnak és
nekünk is:
„Valóban nagy nyereség a kegyesség
megelégedéssel, mert semmit sem
hoztunk a világba, nem is vihetünk ki
semmit belőle.  De ha van élelmünk és
ruházatunk, elégedjünk meg vele.”
Ámen

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #4 Dátum: 2014. Március 13. - 21:22:56
 :like:



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #5 Dátum: 2014. Március 15. - 13:56:43
A gyáva elkülönülők
válasza (A KGTMI
diákjainak válasza Dr.
Juhász Tamás cikkére)
A GYÁVA ELKÜLÖNÜLŐK
VÁLASZA
Válasz Juhász Tamás cikkére,
amely az Üzenet 1998 Május
1-i számában jelent meg a
miskolci Károlyi Gáspár
Teológiai és Missziói
Intézetről.
Megdöbbenve vettük tudomásul, hogy
intézetünket az Üzenet hasábjain
támadások érték, és ezért
szükségesnek láttuk a hamis vádak,
rágalmak és teológiai tévedések
megválaszolását. Tesszük ezt a
Szentírás tévedhetetlensége, a
reformátori tanítások tisztasága és a
református hitvallások megvédése
érdekében. Csodálkozunk azon, hogy a
református egyház ily hamar „más
evangéliumra” hajlott, „holott nincs
más” (Gal 1:6,7) csak az, amely
számunkra az Igében kijelentetett.
Azért mondjuk ezt, mert Juhász Tamás
így fogalmaz: „vegyük sorra e hitvallás
hibáit, és lássuk, mit tanít református
egyházunk a Szentírás alapján.”
Mindenki számára egyértelmű tehát,
hogy a református egyház jelenlegi
teológiai, hitvallási ésgyakorlati
álláspontját tükrözi az Üzenetben
megjelent cikk. Arról, hogy ez az
álláspont mennyire biblikus, és
mennyire követi a református
tanításokat és hitvallásokat, később
szólunk.
Először, hadd tegyünk fel egy kérdést:
Kik a bátrak ? Azok, akik nem
gyakorolják a tan- és
egyházfegyelmet? Azok, akik
mindenben kompromisszumra
törekednek? Azok, akik nem vállalják
Krisztus evangéliumának
kizárólagosságát? Azok, akik a
hitvallókat és a megújulást
szorgalmazókat kidobják az egyházból
vagy üldözik? Azok, akik Isten Igéjének
igazságait feláldozzák egy hamis
egység és béke érdekében? Azok, akik
népszerűségért szociális evangéliumot
és hagyományokat hirdetnek? Ha ez így
van, akkor újra meg kell határozni a
bátorság fogalmát.
Másodszor, az a tény, hogy „a
magyarországi református egyházak,
sem a szomszédos országok
református egyházai nem ismerték el
magukénak” az iskolát, nem jelenti azt,
hogy intézetünk nem református.
Avagy nem létezik református hit a
Magyar Református Egyház (MRE)
kötelékein kívül?
Harmadszor, a „tájékozatlan fiatalok”
üzenetét közvetítjük akkor, amikor
elmondjuk, hogy az intézetben
mindenki nagyon világosan tudja, hogy
mit vállalt. De ha tájékozatlanok is a
fiatalok, ez mindenképpen az egyházon
belüli tanítás hiányáról és más
mulasztásokról árulkodik.
Végül pedig, ha a mi hitvallásunk a
„református egyházunk szellemétől
idegen”, vizsgáljuk meg, milyen az
egyház és egyik dogmatika
professzorának „helyes szellemisége”!
Vizsgálódásunkban a Bibliára, a
református hitvallásokra és egyes
református teológusokra hivatkozunk.
1. E szellemiség szerint Török István
ezt mondja a Bibliáról: „Úgy, amint
előttünk áll, gyar- lóságokkal terhelt
irodalmi termék, emberi dokumentum,
vagyis 'sötét hely'. Örökös alkalom a
megbotránkozásra és a lelki
elzuhanásra .” (Török István,
Dogmatika 81. old.) Barth Károly a MRE
nagyrabecsült liberális teológusa pedig
így vélekedik: „A próféták és apostolok,
az ő tisztségükben, bizonyságtevő
szerepükben, vagy magában a
bizonyságtéte- lük leírásának
aktusában, valódi történelmi
személyek voltak, mint mi, és ezért
bűnösök cselekvéseikben, tévedésre
képesek, és tulajdonképpen
beszédükben és leírt szavaikban
vétkesek a tévedések miatt.” (Karl
Barth, Kirchliche Dogmatik, I, 2, 507.
old.) Juhász Tamás szorosan
nyomdokaikban haladva ezt mondja:
„nem csak a másolók követtek el
hibákat: hanem maguk a szentírók is
gyarló emberek voltak, akik
tévedhettek.” Ezt tanítja tehát a helyes
magyar református szellemiség a
Bibliáról? Reméljük, hogy vannak és
lesznek olyanok, akik tiltakoznak ez
ellen, úgy ahogy a Biblia is teszi ( Zsolt
119:89, Jn 17:17, 2Pt 1:19-21), amikor
azt mondja magáról a 2Tim 3:16-ban:
„A teljes Írás Istentől ihletett”.
A Szentírás tévedhetetlenségét
hangsúlyozza Luther is a Jn 3:16-ról
mondott prédikációjában: „Ez Isten
Igéje. Ez az én kősziklám és horgonyom.
Ráhagyatkozom és az megáll. Ahol
pedig áll, ott állok én is; ahova megy,
oda megyek én is. Az Ige meg kell
álljon, mert Isten nem hazudhat; a
menny és a föld elpusztulhat, de az Ő
Igéjének a legjelentéktelenebb betűje
vagy címe sem marad
beteljesületlenül.” (John Warwick
Montgomery, God's Inerrant Word, 65.
old., WA, 10, III, 162 /Kirchenpostille)
Ugyancsak ő mondja: „Megtanultam,
hogy a tévedhetetlenség dicsőségét
csak azon könyveknek tulajdonítsam,
amelyek kanonikusak. Mélyen meg
vagyok győződve, hogy ezen írók
egyike sem tévedett.” (John Warwick
Montgomery, God's Inerrant Word, 84.
old., WA, 2, 618) Kálvin pedig így szól:
„Továbbá miután kétségtelen igazság,
hogy Isten beszéde az, mely a
Szentírásban előadatik, nincs egyetlen
oly kétségbeesetten vakmerő ember,
aki e beszéd szavaiban kételkedni
merészelne, hacsak a közönséges józan
észtől, sőt emberi természetétől nincs
megfosztva.” (Institutio, 1. könyv, VII.,
1) Figyeljünk most Károlyi Gáspár
szavaira: „...a prófétáknak és
apostoloknak írások tökéletes, teljes,
fogyatkozás nélkül való, tiszta,
igaz.” (Károlyi Gáspár, A vizsolyi Biblia
előszava, Studia et acta ecclesiastica, 3.
kötet, 524. old.) Lássuk most egy
kortárs teológus véleményét is: „A
Biblia irányadó: sőt mi több,
végérvényesen és abszolút módon
irányadó. Nem téved, nem is tévedhet,
és nem is fog minket tévútra
vezetni.” (John Richard de Witt, Mit
jelent reformátusnak lenni? 11. old.) Ez
a Biblia és a reformátorok tanítása
ebben a kérdésben. Ha ez a pont nem
áll, akkor minden relatív. Nem értjük,
hogy Juhász Tamás miért hivatkozik a
későbbiekben arra a Szentírásra, amely
tévedéseket tartalmaz. Ha ilyen
bizonytalan az alap, milyen lesz az a
ház, amely erre épül?
2. Érdekes a szerző és egyben az
egyház bizonyságtétele a jelenlegi
bibliaértelmezésről: „Nem hisszük,
hogy az evangéliumot református és
kálvinista módon kell értelmezni”.
Vajon miért mondják ezt? Talán nincs
különbség a református és pl. a
katolikus bibliaértelmezés között?
A hitvallásokat nem helyezzük a
Szentírás fölé és valljuk azt, hogy a
Biblia önmagát magyarázza. Amit e
második pontban kimondunk, az nem
más, mint az, hogy hisszük: reformátor
őseink hitvallásokban adott
bibliaértelmezése helyes. Ezért is
pontosítottunk, melyik hitvallásokra
gondolunk. A reformátorok pedig
bibliaértelmezésükben semmiképpen
nem jutottak a katolikusokkal vagy
unitáriusokkal azonos
következtetésekre. A mai korban,
amikor mindenki keresztyénnek vallja
magát, és a „Szentírást magából a
Szentírásból” értelmezi, de az
eredmény esetenként más és más,
szükségesnek láttuk pontosítani azt,
hogy mi református módon
értelmezzük a Bibliát (nem katolikus,
unitárius, adventista stb. módon). Ez azt
jelenti, hogy bibliaértelmezésünk
megegyezik a református hitvallások
által adott értelmezéssel. A hitvallások
közül egyet sem emeltünk ki, mert
hisszük, hogy e hitvallások ugyanazon
hitigazságokat fejtik ki. Az pedig, hogy
Isten ezeket az igazságokat hogyan
tanította meg nekünk az Ő Igéjéből, úgy
gondoljuk, nem Juhász Tamásra
tartozik értékelni. A következő
kijelentés pedig: „Ha pontosan idézték
volna, nem is lenne kifogásunk ellene”
nem más, mint mellébeszélés. Először
azért, mert nem állítottuk sehol azt,
hogy a hitvallásunkban idézni
törekedtünk volna. Másodszor pedig a
cikk szerzőjét nem a pontos idézetek
hiánya, hanem a hitvallás tartalma
zavarja. A megfogalmazott alpontok
ugyanis megegyeznek a hitvallásokban
leírtakkal.
b. „Isten senkit sem választott ki az
örök halálra”, de a Biblia és a
reformátori bizonyságtétel itt is
másképpen szól ( 1Pt 2:8, Róm 9:17-18).
Kálvin azt mondja: „az eleve
elrendelést, amellyel Isten némelyeket
az élet reményébe fogad, másokat
pedig az örök halálra szán, egyszerűen
tagadni nem meri senki, aki azt akarja,
hogy őt istenfélő embernek tartsák”.
(Institutio 3. könyv, XXI., 5) Ezért
mondja tovább: „tehát a szerint, amint
kiki egyik vagy másik célra rendeltetett
mondjuk azt, hogy az életre vagy
halálra van elválasztva.” (Uo.) Erről
szól Méliusz Juhász Péter is a
következőkben: „A választás pedig
kétféle. Egyik az életre, másik a
veszedelemre. Rend szerint szóljunk
mind a kétféle választás okairól és
rendéről...” (Méliusz Juhász Péter,
Magyar prédikációk, Studia et acta
ecclesiastica 3. köt., 358. old.) Látjuk
tehát, hogy a reformátorok használták
az életre vagy a halálra való választás
kifejezéseket. Ha azonban mégis zavart
okozna a „választani” kifejezés, hadd
idézzük a Westminsteri Hitvallás III. fej.
3. alpontját, amelyre hivatkozik Juhász
Tamás is, de tévesen állapítja meg,
hogy „nem választotta ki, hanem (a
kárhozatban) hagyta a többit”. A
hitvallás ugyanis ezt mondja: „Isten
dekrétuma által, dicsősége
megmutatása végett, némely ember és
angyal örökkévaló életre van
predestinálva, és mások pedig az
örökkévaló halálra vannak
elrendelve.” (Westminsteri Hitvallás III.,
3) Isten tehát nem „hagy” semmit a
véletlenre.
c. „Jézus Krisztus áldozata egyetemes,
nem csak a választottakért történt” -
mondja Juhász Tamás, és ezzel az
arminiánus tévtanítás széles útjára tér.
A Heidelbergi Káté 20. kérdésére és a
Dordrechti Kánonok II., 5-6-ra való
hivatkozása teljesen alaptalan, mert
ezekben még utalás sincs az
egyetemes megváltásra. A Jn 3:16
említése, mely szerint Jézus Krisztus a
világ megváltója, nem érv, mert ez nem
jelenti szükségszerűen azt, hogy a világ
szó alatt minden egyes embert kell
értenünk. „Íme, mind e világ ő utána
megy” ( Jn 12:19) - mondták Jézusról, de
ezt senki nem érti úgy, hogy a világon
levő összes ember őt követte volna.
Ellenben a Biblia világosan beszél arról,
hogy Krisztus azokért adja életét,
akiket az Atya neki adott, vagyis a
választottakért. ( Ézs 53:4-8,11, Ef 5:25,
Gal 1:4, Jn 17:19, Jn 10:14-15, Mt 1:21,
Mt 20:28, Róm 5:8, Zsid 10:14) Lássunk
egy XVI. századbeli magyar ref.
dogmatikát: „Kicsodákat váltott meg a
Krisztus? A Krisztus áldozatának ereje
csak a választottakra hatott, mint ő
maga bizonyítja: Én megáldozom
énmagamat őérettük.” (Félegyházi
Tamás, Dogmatika, Studia et acta
ecclesiastica, 3. köt. 795. old.) A
Dordrechti Kánonok is igen világosan
beszélnek erről: „Isten azt akarta, hogy
Krisztus keresztjének vére által
(mellyel az új szövetséget
megerősítette) minden népből,
törzsből, nemzetségből és nyelvből,
mindazokat, és csupán csak azokat,
akik öröktől fogva az üdvösségre ki
vannak választva, és akiket az Atya
Neki adott, bizonyosan
megváltsa.” (Dordrechti Kánonok II, 8)
Végül pedig hallgassuk meg, mit mond
erről egy hitvalló dogmatika
professzor: „Ezért vallotta a ref.
theológia, hogy a kétféle álláspont
közül a partikularizmusnak van igaza.
Mert Krisztus csak a hívőkért halt meg,
és halála csak a választottaknak
szolgált üdvösségére.” (Sebestyén
Jenő, Református Dogmatika, II. köt.
121. old.) Láthatjuk tehát, hogy mi a
Biblia és a reformátorok, illetve Juhász
Tamás és az egyház tanítása e
kérdésben is.
d. Az ellenállhatatlan kegyelemről
(nem pedig a megbánhatatlanról!) és a
szentek állhatatosságáról szóló pontok
kritikája nagyon zavaros. Senki nem
tagadta ugyanis azt, hogy azok, akiket
Isten ellenállhatatlan módon elhívott
„továbbra is bűnös emberekként élnek
a földön”. Továbbá senki sem készül
közülünk a szentek névsorát
összeállítani. A Westminsteri Hitvallás
azonban világosan fogalmaz:
„Mindazokat, akiket Isten az életre
rendelt - és csakis azokat - az Ő
elrendelt és megfelelő idejében, Ígéje
és Lelke által, hatékony módon kihív a
bűn és a halál állapotából - amelyben
természetük szerint vannak - a Jézus
Krisztus általi kegyelemre és
üdvösségre.” (Westminster Hitvallás, X,
1) A szentek állhatatosságáról pedig
egyértelműen beszél a Heidelbergi
Káté 54. kérdésére adott válasz.
Juhász Tamás „túlzó és tudatlan
egyszerűsítésnek” nevezi azon
kijelentésünket, hogy a római katolikus
és a görög keleti egyház nem vallja az
egyedül kegyelemből hit által való
megigazulást, de állítását újra
semmivel sem igazolja. Bizonyára ő tud
arról, hogy a római katolikus egyház
tanítása megváltozott. Mi azonban
erről nem tudunk! Azt viszont tudjuk,
hogy a reformáció óta még néhány
dogmával „egészítették ki” tanításukat
(a pápa csalatkozhatatlansága, Mária
mennybemenetele). 1996 októberében
a pápa az evolúció elméletét is
elfogadta. A kegyelemből hit által való
megigazulás tanáról pedig a Tridenti
Zsinat így nyilatkozott: „Ha valaki azt
mondja, hogy a hit által való
megigazulás nem más, mint abban az
isteni kegyelemben való bizodalom,
amely kegyelem egyedül Krisztus
érdeméért törli el a bűnt; vagy azt
mondja, hogy ez a bizodalom igazít
meg, legyen átkozott. ” (Tridenti zsinat,
VI. ülés, 12. kánon) Egyértelmű, hogy
Juhász Tamás álláspontja a reformáció
létjogosultságát tagadja.
3. A nőket a lelkipásztorságból a Biblia
és a hitvallások alapján ki lehet és ki is
kell zárni. A Biblia azt tanítja, hogy a nő
nem uralkodhat a férfin, mert ez Isten
mindenkor érvényes teremtési
rendjének a megszegése lenne ( 1Móz
3:16, 1Tim 2:13-14, 1Kor 11:3,8-9, 1Pt
3:1-7). Ezért nem megengedett a
nőknek, hogy lelkipásztorok vagy
presbiterek legyenek, mert ezek a
gyülekezet lelki vezetői, akik
autoritással bírnak ( 1Tim 2:12, 1Kor
14:34-35). Társadalmi helyzetből adódó
hátratételről beszélni butaság, hisz
egyetlen korabeli vallás vagy
társadalom sem emelte oly magas
méltóságra a nőket, mint a Biblia. Isten
igazsága különben sem változik
koronként. A II. Helvét Hitvallás pedig
ezt mondja: „Tanítjuk, hogy az
egyházban a keresztséget asszonyok
vagy bábák nem szolgáltathatják ki.
Pál ugyanis kirekesztette az
asszonyokat az egyházi szolgálatokból,
a keresztség pedig az egyházi
szolgálatok közé tartozik.” (II.Helv. Hitv.
XX. fej.) Ugyanerről olvasunk az Articuli
Maiores (1567-es debreceni zsinaton
keletkezett mű) 9. és 44. cikkelyében,
ahol világosan kimondták, hogy: „az
egész beszéd és tanításbeli szolgálat
meg van tiltva az asszonyoknak az
egyházban, úgy a sákramentumoknak
kiszolgáltatása is meg van
ugyanazoknak tiltva az Isten igéje
szerint.” Kálvin az 1Tim 2:12
magyarázatában ezt írja: „Mert a
nőuralmat, mint valami szörnyűséget,
minden okos ember visszautasította
mindig. Ezért bizonyos tekintetben
összekeveredik az ég és a föld, ha az
asszonyok a tanítás jogát magukhoz
ragadják.”
4. „A miskolci intézet neveltjeinek is
illik annyit tudni, hogy a magyar
református egyházban a püspöki
tisztség történelmi maradvány, és
elvileg nem több, mint más
reformátusoknál az elnöki vagy
moderátori tisztség.” - mondja Juhász
Tamás. Nem hisszük, hogy egy „illik
tudni”-val elintézhető ez a kérdés. Egy
nem biblikus tisztséget ( Fil 1:1, Tit
1:5-7, ApCsel 20:28) nem lehet
történelmi maradványként megőrizni.
Ha oly kis fontossággal bír e tisztség,
miért ragaszkodott ehhez az egyház
olyannyira, hogy mindazokat, akik ez
ellen tiltakoztak, kemény fenyítésben
részesítette? Miért zárta ki az egyház
az 1646-os nemzeti zsinaton (nem
országos!) a magyar puritán vezetőket?
Vajon nem az-e intézetünk „bűne”,
hogy független és nincs alávetve a
püspökök autoritásának?
Jól mondja a cikk szerzője, hogy a
püspöki tisztség „elvileg ” nem több a
moderátorénál, de mindenki nagyon jól
tudja, hogy gyakorlatban milyen nagy
hatalma van a püspöknek! Próbáljon
valaki ellenállni a szeretettel kiküldött
püspöki körleveleknek!
Nézzük, mit mond erről a II. Helvét
Hitvallás: „...Jeromos ezt a határozatot
nem tünteti fel isteni eredetűnek, mert
mindjárt hozzá teszi: 'Amiképpen a
presbiterek tudják, hogy ők az egyház
szokásai következtében vannak
alávetve annak, aki föléjük van
rendelve, úgy a püspököknek is tudniuk
kell, hogy ők inkább szokásból, mint az
Úr rendelésének igazsága szerint
állanak felette a presbitereknek...' Ezt
mondja ő, és ezért senki joggal meg
nem tilthatja, hogy visszatérjünk Isten
ősi alkotmányához, és azt fogadjuk el
emberi szokás helyett.” (II. Helv. Hitv.
XVIII. fej.) Világosan fogalmaz a
Németalföldi Hitvallás is: „Ami pedig a
lelkészeket illeti, bárhol vannak is,
egyforma a hatalmuk és a tekintélyük,
valamennyien Jézus Krisztusnak, az
egyház egyetlen Püspökének és
fejének szolgái.” (Confessio Belgica,
31.) Végül pedig idézzük Kálvin utódját,
Bézát: „A püspöki autoritást teljes
mértékben a pápistákra hagyom,
amelynek (és ezt nyíltan vallom) Isten
Szentlelke soha nem volt szerzője,
hanem csak az emberi előrelátás,
amelyről ha nem fedezzük fel, hogy
Isten átka alatt van, bizonyára még
semmit sem látunk: hanem egy viperát
táplálunk keblünkön, mely meg fogja
ölni az anyát.” (Iain H. Murray, The
Reformation of the Church, 101. old.)
Isten Igéje és a református hitvallások
szerint cselekedne a magyar
„episzkopális” református egyház, ha
megtisztítaná önmagát e „történelmi
maradványtól”.
5. Szomorú, hogy az egyházfegyelemről
szóló két mondatunk közhely az
egyházban. Lehet, hogy „mindenki
elismeri” a két mondat igazát, de senki
sem gyakorolja, mert a népegyházban
nem szabad különbséget tenni hívő és
hitetlen között. A Biblia azonban
világos határvonalat húz az egyház és
világ, a hívő és hitetlen között ( 2Kor
6:11-18, 1Jn 2:15-17). Továbbá sajátos
egyházfegyelmi esetekről is
olvashatunk a Bibliában: Mt 18:15-18,
1Kor 5:5, 9-13, 2Thessz 3:6, Tit 3:10-11.
(Lásd továbbá II. Helv. Hitv. XIV., XVII.,
XVIII. fejezeteit és a Heidelbergi Káté
83., 84., 85. kérdéseit.) Kálvin a
sákramentumok kiszolgáltatása
kapcsán így szól: „... gondot kell
fordítani az úrvacsorára is, nehogy a
különbség nélkül való kiszolgáltatás
megfertőztesse azt, mert a
legteljesebb mértékben igaz, hogy az,
akire az osztogatás bízatott, ha tudva
és akarva méltatlant bocsát ahhoz, akit
joggal visszaűzhetett volna, éppen úgy
szentségtörő, mintha az Úr testét
kutyáknak dobta volna oda.” (Institutio
4. könyv, XII., 5) Illetve: „Isten
gyalázatára a keresztyének közé ne
számláltassanak azok, akik rút és
vétkes életet élnek, mintha az Ő szent
egyháza az istentelen és bűnös
embereknek bűnös összeesküvése
volna. Mivel ugyanis az egyház
magának Krisztusnak teste, ilyen
rothadt és bűzös tagokkal nem
fertőztethető meg anélkül, hogy valami
gyalázat a főre is ne háromoljék. Hogy
tehát az egyházban semmi ilyen ne
legyen, ahonnét az Ő szentséges
nevére valami gyalázat származnék, ki
kell az Ő házanépe közül űzni
mindazokat, akiknek aljasságukból a
keresztyén névre gyalázat
áradna.” (Institutio, 4. könyv, XII.,5)
Lássuk, hogy mit mond erről a témáról
Dr. Illyés Endre 1941-ben Debrecenben
kiadott könyvében: „az
egyházfegyelem, a bibliai, reformátori
alapokból táplálkozó egyházi
fegyelem, a XIX. század végén egészen
meghalványodott, végül eltűnt a
magyar ref. egyház
életéből.” (Egyházfegyelem a magyar
ref. egyházban, 186. old.) Sajnálatos,
hogy az egyház Juhász Tamás torz
felfogását gyakorolja az
egyházfegyelemről így elvetve a
biblikus egyházfegyelmet.
6. A Bibliára alapuló krisztusi egység
elvét nem kérdőjelezzük meg, sőt a
zsoltárossal együtt mondjuk: „Ímé mily
jó és mily gyönyörűséges, ha a
testvérek egyetértésben élnek!” ( Zsolt
133:1 - új ford.) De tiltakozunk az
Egyházak Világtanácsa (EVT) által
hirdetett hamis egység ellen, mert az
nem a Bibliára épül, és célja a
szinkretizmus. Valljuk tehát azt, amit a
II. Helvét Hitvallás mond: „... nem külső
szertartásokban áll az egység, hanem
inkább az egyetemes keresztyén hit
igazságában és egységében. Az
egyetemes keresztyén hit pedig nem
emberi törvényekben szállt reánk,
hanem a Szentírásban...” (II. Helv. Hitv.,
XVII.) Milyen egységet hirdet tehát az
EVT? Olyat, amelyben a hitvallások
már nem mérvadók és a Biblia nem az
egyetlen fundamentum, hanem a
„szeretet”, „tolerancia” és „békesség”
jegyében Krisztus igazságát
megtapossa. Lehetetlen a Magyar
Református Egyháznak egyidőben a
hitvallásaihoz is ragaszkodni, és az
EVT-nek is tagja lenni !
Érdekes megfigyelni a következő
idézetet is: „...minek nézik magukat,
akik azt hiszik, hogy jelenlétük vagy
távollétük éppen annyira feltűnő?!”
Íme, milyen fontos az egyén az
egyházban! Talán ezért nem feltűnő,
hogy százezrek hiányoznak a
templomokból? Ezért is a „belülről
támadó ellenszegülők” vagy
„janicsárok” a felelősek? Vagy
csakugyan a „Tévedések vígjátéka” ez
(amelyet egyébként Shakespeare írt)?
Lehet, hogy egyesek nevetnek rajtunk,
de valójában sírni kellene az egyházban
uralkodó állapotok miatt. Mert az
egyház eltávolodott hitvallásaitól és
reformátori örökségétől, mellyel
dicsekszik. Vajon nincs itt az ideje, hogy
megálljunk és bűnbánatot tartsunk
önmagunk és az egyház állapota miatt?
Vajon nem időszerű-e az , amit Jeremiás
mond: „Álljatok az utakra, és nézzetek
szét, és kérdezősködjetek a régi
ösvények felől, melyik a jó út, és azon
járjatok, hogy nyugodalmat találjatok
a ti lelketeknek! ” ( Jer 6:16) Ha ez nem
fog bekövetkezni, akkor nem marad
más, mint a modernizmus,
ökumenizmus és liberalizmus útja,
amelyen az egyház most is jár. Ezek az
utak pedig nem a „református
szellemiség” útjai. Ezek az utak - amint
láttuk - a Biblia és a református
hitigazságok feladását jelentették, és
egy olyan anyaszentegyházat
eredményeztek, amely már rég nem
szent , és rég nem egy „az igaz hit
egyességében” (Heidelbergi Káté 54.
kérdése), és nem Isten dicsőítésére
törekszik.
Gondolja át mindenki felelősen az
álláspontját, mert „jaj azoknak, akik a
gonoszt jónak mondják és a jót
gonosznak” (Ézs 5:20). Legyünk az Ige
igazságainak ne csak „elvi” elfogadói,
hanem megtartói, következetes
cselekvői és védelmezői.
„Kérlek azért titeket atyámfiai az
Istennek irgalmasságára, hogy
szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent
és Istennek kedves áldozatul, mint a ti
okos tiszteleteteket. És ne szabjátok
magatokat e világhoz, hanem
változzatok el a ti elméteknek
megújulása által, hogy
megvizsgáljátok , mi az Istennek jó,
kedves és tökéletes
akarata.” ( Róm 12:1,2)
A   K.G.T.M.I. diákjai

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #6 Dátum: 2014. Június 03. - 19:52:13
>>" Nem kevés gyülekezeti tagtól
(fiatal és középkorú) tapasztaltam azt
mentalitást, ami úgy tekinti a
keresztyénséget,
mint egy eztnetedd-aztnetedd
pontokból álló listát.
Ez a lelkület azután szeretné az általa
összeállított listát
 minden testvérre kiterjeszteni.
 "Mit lehet megtenni, meddig mehet el
egy keresztyén?- ez a fő témájuk.
Mintha Jézus nem a magvetőről,
hanem a gyomirtóról beszélt volna
példázatában ...
Ezáltal életük nem só lesz, hanem
citrompótló."<<
(Barna  Zoltán)
46 évvel ezelőtt, 1968 május 19.-én
született  Barna  Zoltán,
ex-Jehova Tanú keresztény, hitvédő,
aki a "Jehova Tanúi Egyház" szellemi
áldozatai  felé
segítséget nyújtó exjt.hu weboldal
szerkesztője  volt.
Áldás  volt Szolgálata,és Élete,áldott
legyen emléke!
FORRÁS: ZSOTZA NET-NAPLÓJA

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #7 Dátum: 2014. Június 15. - 17:56:43
2014.06.15. - Köntös László

''Nekem nem jut eszembe egyetlen
korszak sem, amikor Európát, vagy
legalább annak egyetlen országát
kereszténynek lehetne nevezni.
Sefatias - sefatias.blog.hu''

Nemrégiben indult egy új fórum a
Facebookon „ Underground Keresztény
Bloggerek” címmel. Habár az
„underground” jelzővel nekem gondom
van, üdvözlöm a kezdeményezést,
amely pontosan jelzi, hogy napjainkban
egyre erőteljesebben jelentkezik az az
igény, hogy a keresztény vélemény is
legyen része nyilvánosságunknak.
Felteszem, az „underground” jelző arra
utal, hogy a felület teret ad a
keresztény oldalról jövő kritikai
hangnak is. Így került fel ide is az
általam most re-posztolandó poszt is.
Helyes.  Eléggé hamis ugyanis az a
főleg az egyháziasság körén kívül
elterjedt sztereotípia, miszerint a
kereszténység bezárkózó, önreflexióra
és az önkritikára képtelen emberek
gyülekezete. A kereszténység belülről
nagyon is sokszínű, s mi, akik benne
élünk, nagyon is látjuk
ellentmondásosságait is, akár ha a
történetére, akár ha a jelenére
gondolunk.  Az egy mítosz, hogy a
keresztény ember – ami a látható
egyházat illeti – nem lehet kritikus,
vagy nem tud kritikus lenni, s
valamiféle kábult reflektálatlansággal
viszonyul egyházához. Inkább azt
tapasztalom, talán még magamon is,
hogy egyházon belül is előbb
észreveszem a rosszat, mint a jót.
Ha tehát most mégis szót emelek az
Underground Keresztény Bloggerek
oldalán is megjelent írással szemben,
az nem azért van, mert az úgymond
„kritizálja” a történeti
kereszténységet, ráadásul keresztény
alapon. A probléma nem ez.  Igenis
szóvá lehet tenni, sőt szóvá is kell tenni
keresztény alapon is a történeti, vagy
akár a jelenkori kereszténység sok
bűnét, mint ahogy teszi ezt pl. Kölnei
Lívia a Talitán a Magdolna-mosodák
kapcsán.
Nyilvánvaló, hogy a kereszténység,
mint ahogyan bármelyik más vallás/
kultúra/civilizáció bűneit is fel lehetne
fűzni egyetlen fonalra, s aztán az így
előállt bűn-lajstrom alapján
mindegyikről lerántva a leplet,
kikiáltani, hogy ez vagy az a vallás
„ilyen” vagy „olyan”. Ez az Európában
is jól ismert évszázados
kereszténység-ellenességnek a
kedvelt módszere, amely sajnos
korlátoltságában eléggé demagóg
ahhoz, hogy emberek sokaságára
hasson. Így alakult ki a „bűnös
kereszténység” toposza is, amelyet
már nem érdekel a kereszténység
komplexitása, összetett
történelemformáló szerepe és
jelentősége, hanem csak azzal van
elfoglalva, hogy a történeti
kereszténység jelenségét redukálva, a
történeti kereszténységen belül
valóban létező kritikus mozzanatokat
magával a kereszténység egészével
azonosítsa. Ez a kulturális rasszizmus
egy formája, amely nagyjából így néz
ki: ha kereszténység, akkor inkvizíció.
Ez pontosan olyan, mintha azt
mondanám: ha cigány, akkor tolvaj.
Valami hasonló módszerrel találkozunk
Sefatias posztjában is, aki azzal érvel,
hogy nem kell itt a „keresztény
Európát” siratni, mert hiszen Európa
nem is volt keresztény.  A szerző odáig
megy, hogy szerinte Európa
történetében nem volt egyetlen
korszak sem, amelyet kereszténynek
lehetne nevezni.  Ha erőt veszek
magamon, még empatikusan érteni is
vélem Sefatias könyörtelenül kritikus
hevületét, mellyel a kereszténységet
kéri számon a keresztény Európán.
Helyes. Nekem is volt kamaszkorom,
úgyhogy, mondom, értem én. Senki sem
tud annyira könyörtelenül kritikus lenni
a kereszténységgel szemben, mint egy
keresztény.
Csakhogy ez már nem a történeti
kereszténység keresztény alapú
kritikája, hanem valami más: ez a
keresztény civilizáció tagadása és
fogalmi megszüntetése. Ugyanis
miközben a szerző kiindulópontja a
„keresztény Európa”, pont azt felejti el,
ami magában a kifejezésben
bennefoglalt állítás: a kereszténység
civilizációteremtő erő. Mert fel lehet
tenni, sőt folytonosan fel is kell tenni
azt a kérdést, hogy milyen a viszony a
kereszténység eredete és a története
között, s ki lehet, sőt ki is kell mutatni
az ellentmondásokat. Ám kétségbe
vonni, hogy ezen folyamat során a
kereszténység mégis csak egy
civilizációt teremtett, amelynek az
eszmeiségét a keresztény értékvilág
alapozta meg, számomra eléggé
elvakultan történetietlen nézőpontnak
tűnik. A szerző nézőpontja azért téves,
mert az feltételezi, hogy egyfelől már
előzetesen létezik az önmagában vett
"Európa", másfelől a kereszténység,
amely úgymond nem valósult meg
Európában. Holott a kereszténység
története maga lett Európa.
Az egésszel nem is foglalkoznék (meg
különben is, az álnév használata
számomra meglehetősen kérdéses), ha
ez az eléggé sajátos vélemény nem egy
bevallottan keresztény felületen jelent
volna meg. De ott jelent meg. Ez így
nem önkritika, hanem
önmegsemmisítés a kereszténység
ellenfeleinek és ellenségeinek nagy
örömére.
De még mielőtt bezárnánk
templomainkat, s kardunkba dőlnénk
afölötti tudathasadásos
kétségbeesésünkben, hogy a
„keresztény Európa” nem is létezett,
hanem csak egy hosszantartó tévedés
volt, azért mondjuk ki: ez a bizonyos
keresztény Európa igenis létezett, sőt a
folytonossága a máig is elér. Még jó,
hogy  ma is el tudok menni templomba,
ahol a Bibliából fognak felolvasni, és
nem a Bhagavad-gitából (nem mintha
az utóbbival önmagában bajom lenne.)
Ahhoz képest, hogy a keresztény
Európa nem létezik, egészen sokakat
foglalkoztat, nem igaz?
FORRÁS: REPOSZT

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #8 Dátum: 2014. Június 15. - 19:23:09
Hát én már rég láttom, hogy Safatias nem komplekt.
Csak azon gondolkodom, vagyis nem értem, hogy akar ő a keresztyéneken segíteni, ...?

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #9 Dátum: 2014. Június 20. - 20:26:18
Irma írta: ''Én
Kamillával meg Csabával már hosszü
évek óta fórumozok, több fórumon is
voltunk kapcsolatban. Nem mindenben
értünk egyet, de mára megtanultuk,
hogy ne azt keressük ami elválaszt,
hanem azt ami összeköt minket. Lehet
hibákat keresni, az van mindenhol. De
inkább azt kellene keresni, ami
testvérré tesz minket.''

Ámen! :like: :2smitten:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Sefatias

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 468
  • Nem: Férfi
Válasz #10 Dátum: 2014. Június 21. - 22:35:45
"Hát én már rég láttom, hogy Safatias nem komplekt."

Én már sokkal hamarabb rájöttem erre :P



Nem elérhető Sefatias

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 468
  • Nem: Férfi
Válasz #11 Dátum: 2014. Június 21. - 22:40:07
"Hát én már rég láttom, hogy Safatias nem komplekt."

Azért kiváncsi vagyok, hogy most miért nem vagyok komplett. Leírnád?



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #12 Dátum: 2014. Június 21. - 23:11:07
Szerintem abban igazad van István, hogy Európa nem keresztyén, Magyarország sem az.
Nem is kellett, s kell keresztyénnek lennie.
A keresztyéneknek kell keresztyénnek lenniük.
Számomra az a kérdés, hogy akik a keresztyének elbukását hírdetik, kicsodák valójában?
Miként állnak a keresztyénségen kivül, s fölötte?

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Sefatias

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 468
  • Nem: Férfi
Válasz #13 Dátum: 2014. Június 22. - 15:19:41
Miért? ki hirdeti a keresztények elbukását?



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #14 Dátum: 2014. Június 22. - 15:43:52
Pl. Várkonyi Gábor barátod a blogodban.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13