Szerző Téma: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre  (Megtekintve 83395 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #15 Dátum: 2014. Április 13. - 12:37:43
 O0
Az Úrldjon meg a szolgálatodért.

 :2smitten:

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #16 Dátum: 2014. Április 15. - 19:09:07
Hogyan írhatta Mózes a Mózes ötödik könyvét, ha az a haláláról is beszámol?


Bár a hithű keresztyének és zsidók egyaránt úgy vélik, hogy Mózes írta az Ószövetség első öt könyvét, vannak, akik tagadják, hogy ő a szerzője az ötödik könyvnek. Álláspontjuknak részben az az oka, hogy a könyv 34. fejezete beszámol Mózes haláláról.
Mivel senki sem írhat beszámolót a saját haláláról - mondják -, nem jelenti-e ez azt, hogy Mózes ötödik könyvének később kellett keletkeznie?
Valószínűleg vannak olyan hithű keresztyének és zsidók, akik megpróbálnák bizonygatni, hogy az 5Mózes 34-et is teljes egészében Mózes írta. Lehetséges ugyan, hogy jövendölésről van szó, de elfogadhatóbb az a magyarázat, hogy ezt a fejezetet Józsué írta Mózes halála után. Ez nem kényszerít arra, hogy Mózes ötödik könyvének többi részét Mózes helyett valaki másnak tulajdonítsuk.
Meglehetősen gyakori, hogy egy nagy író utolsó művéhez nekrológot fűznek. Meglepő lenne, ha Mózes halálát nem jegyezték volna föl, hiszen egész életéről igen részletesen olvashatunk. A Mózes haláláról szóló beszámoló egyáltalán nem változtat azon, hogy ő írta a köny első harminchárom fejezetét. (folyt. köv.)

Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető pacific

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 661
  • Nem: Férfi
Válasz #17 Dátum: 2014. Április 17. - 09:40:00


Ez így van. A rabbik is így tanítják, hogy Mózes halálát Jósua míg Jósua halálát  Sámuel írja a könyveik végéhez.

Pacific



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #18 Dátum: 2014. Április 17. - 17:25:43
Igazolja-e a régészet a Bibliát? A régészeti felfedezések mennyiben támasztják alá a bibliai eseményeket?


A régészet mindannak az ember által hátrahagyott hulladéknak a vizsgálata, amely túlélte az idők viszontagságait. Az ember kezdetben azért kutatott az ősi civilizációk után, mert elásott kincseket keresett.
Ma viszont a legmodernebb tudományos módszereket használjuk fel arra, hogy a múlt emlékeit felszínre hozzuk és tanulmányozzuk, hogy jobban megértsük a régi korok embereinek gondolkozását és szokásait. A Közel-Keleten és különösen Palesztina területén a gazdag történelmi múlt miatt nagyon sok régészeti ásatás folyt.
Fontos megjegyeznünk, hogy a régészet a történelem nélkül nem ér semmit. A régészet csak a kultúra fejlődését árulja el, de nem tudja megállapítani a pontos időrendet. A történelem számol be az időrendről, az eseményekről, az emberekről és a helyekről.
A régészet az elmúlt száz évben igazolta a Bibliában található történelmi adatok egy részét. A Biblia például említést tesz két városról, Sodomáról és Gomoráról, melyeket hosszú ideig a mítoszok körébe soroltak.
Nemrégiben viszont a Tell Mardikh (ma Ebla) környéki ásatások tizenötezer táblát hoztak felszínre. Néhányat közülük lefordítottak, és ezek említést tesznek Sodomáról és Gomoráról.
Más régészeti leletek bizonyítják, hogy valóban élt egy Bélsaccar nevű uralkodó; a hettiták nemcsak léteztek, de hatalmas birodalmuk is volt; Szargón király is uralkodott; az Apostolok Cselekedeteinek történelmi részletei is bizonyíthatóan pontosak. Elmondhatjuk, hogy eddig a régészeti felfedezések nemhogy cáfolták volna, hanem mindig igazolták a bibliai följegyzések történelmi adatait.
Míg a régészet igazolhatja a történelmet, és fényt vethet különböző igeszakaszokra, annak bizonyítása, hogy a Biblia Isten Igéje kívül esik a régészet világán. A régészet jelenleg egy fejlődő tudományág, melynek nem túl sok adat áll rendelkezésére, de még e korlátok ellenére is jól mutatja sok igeszakasz történelmi pontosságát.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a Biblia pontos történelmi képet fest. A keresztyénség történelmi hit, és azt hirdeti, hogy Isten sok hatalmas cselekedet révén beavatkozott a történelembe.
Bár a Szentírásban leírt csodákat természetüknél fogva nem lehet tudományos kísérletekkel igazolni vagy megismételni, a bibliai személyek, helyek és események megvizsgálhatók a történelem módszereivel. Ha a Biblia írói pontatlan történelmi képet tárnának elénk, akkor komolyan kételkedhetnénk szavahihetőségükben olyan területeken, amelyeket nem lehet ellenőrizni.
Másként fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy amennyiben a Szentírás szerzői pontosan számolnak be a végbement eseményekről, úgy ebből az következik, hogy nem utasíthatók el akkor sem, ha esetleg rendkívüli dolgokat említenek meg.

Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #19 Dátum: 2014. Április 17. - 17:59:21
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #20 Dátum: 2014. Április 21. - 11:05:36
Hogyan kapcsolódnak a holt-tengeri tekercsek a bibliakritikához?


Sir Frederick Kenyon, a bibliai szövegek tudós kutatója Our Bible and Ancient Manuscripts című nagyszerű könyvének 1948-as kiadásában kénytelen volt megállapítani: „Valóban elhanyagolható annak valószínűsége, hogy valaha is olyan héber kéziratokat találjunk, amelyek az ún. masszóréta-szöveg kialakulása előtti időkből származnak. A régebbi héber szövegről csak akkor lehet némi elképzelésünk, ha a róla készült legkorábbi fordításokat tanulmányozzuk...”
Miközben Kenyon könyvének nyomtatása folyamatban volt, 1947-ben olyan felfedezések kezdődtek, amelyek lehetetlenné tettek minden olyasfajta kijelentést, mint amilyet az imént idéztünk. A tudósoknak addig csak a babiloni agyagtáblák és az egyiptomi papiruszok álltak rendelkezésükre ahhoz, hogy megérthessék a Biblia hátterét, mivel nem tudtak róla, hogy az Ószövetségből bármilyen régebbi kézirat is fennmaradt volna.
Mindez azonban egy csapásra megváltozott, amikor a Holt-tenger északnyugati csücskénél található barlangokban felfedeztek néhány irattekercset. Ezek a tekercsek az ószövetségi könyvek olyan kézirataival ajándékozták meg a világot, amelyek minden addig ismert ószövetségi iratnál ezer évvel régebbiek voltak.
A lelet rögtön nagy érdeklődést váltott ki. Dr. William F. Albright, a világ egyik legnevesebb régésze egyik levelében ezt írta John Trevernek, akinek nagy része volt a leletek felfedezésében:
„Tiszta szívemből gratulálok korunk legfontosabb kéziratfelfedezéséhez! Semmi kétségem afelől, hogy az írás régebbi a Nash-papirusz szövegénél (ez az Ószövetségnek egy nagyon kis töredéke, melynek keletkezése a Kr. e. II. sz. és a Kr. u. I. sz. közé tehető)... Szerintem Kr. e. 100 körül írhatták... Micsoda hihetetlen lelet! És szerencsére a kétség leghalványabb árnyéka sem fér a kézirat eredetiségéhez.”
A tekercsek felfedezése előtt a héber nyelvű Ószövetség legrégibb teljes másolata a Codex Babylonicus Petropolitanus volt, amely Kr. u. 1008-ból származott, tehát több mint ezernégyszáz évvel az Ószövetség befejezése után keletkezett. A holt-tengeri tekercsek töredekéi ezer évvel töltötték föl ezt a szakadékot, s a világ kíváncsian várta, hogy a szöveg pontosan maradt-e ránk. A válasz messze hangzó igen volt.
A holt-tengeri tekercsek egyértelműen bebizonyították, hogy a zsidók hűségesen másolták le a bibliai kéziratokat. Ezt a Szentírás iránti tiszteletet már az I. századi zsidó történész, Josephus Flavius is így foglalta össze:
„Gyakorlati bizonyítékát adtuk, hogy tiszteljük Szentírásunkat. Mert bár hosszú századok teltek el, senki sem mert hozzátenni, elvenni vagy megváltoztatni egyetlen szótagot sem, és minden zsidónak veleszületett ösztöne, hogy Isten rendelkezéseinek tekintse az Írásokat, megmaradjon bennük, és ha kell, örömmel meghaljon értük. Mostanáig jó néhányszor tanúja lehetett a világ, hogy a foglyok mindenfajta halált és kínzást vállaltak az arénákban, de nem ejtettek ki egyetlen szót sem a Törvény vagy a hozzá kapcsolódó Írások ellen.”
A Josephus által említett tiszteletteljes hozzáállást megerősíthetjük, ha a holt-tengeri tekercseket összehasonlítjuk a masszóréta-szöveggel, amelyre héber Bibliáink épülnek. A felfedezett szövegtöredékek között Eszter könyvének kivételével az összes ószövetségi könyv teljes példányát vagy egyes részleteit megtalálták, és ezer év után is alig akad benne másolás miatti szövegeltérés. Tehát nem hivatkozhatunk a holt-tengeri tekercsekre azzal a szándékkal, hogy kétséget támasszunk a Biblia megbízhatósága iránt.
Charles Pfeiffer ehhez még hozzátette: „Meg kell jegyeznünk, hogy bár a történeti szövegkritika negatív vélekedése nem cáfolható meg a qumráni tekercsek kutatásával ( a tekercseket a Holt-tenger melletti Qumrán környékén találták meg), semmilyen qumráni lelet nem igazolja, hogy a bibliai iratok eredetéről vallott hagyományos nézeteinket felül kellene vizsgálnunk. A Qumránból származó ószövetségi könyvek megegyeznek a Bibliánkban található könyvekkel. Vannak kisebb eltérések a szövegben, mint minden olyan írásban, melyet kézírással sokszorosítottak, de a Biblia szövegét alapvetően megbízhatónak tekinthetjük.”
A holt-tengeri tekercsek felfedezése tehát nagyon is alátámasztja az Ószövetség kritikai, de hagyományos megközelítését, azt a módszert, amellyel az ilyen meggyőződésű tudósok továbbra is tanulmányozzák az ószövetségi könyvek megbízhatóságát.

Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #21 Dátum: 2014. Április 21. - 11:15:14
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #22 Dátum: 2014. Április 26. - 20:45:57
Hány Ézsaiás létezett?


A kérdés olyan összetett, hogy egy egész könyvnél kisebb formátumú válasz csak felszínes lehet. Ézsaiás könyvének egységéről többet vitatkoztak a könyv védői és kritikusai, mint az Ószövetség bármely más prófétai könyvéről.
A kritikai irányzat hívei egyöntetűen úgy vélik, hogy Ézsaiás könyve nem egységes. Szerintük a 40-66. fejezetet egy vagy több ismeretlen szerző írta a babiloni fogság végén (Kr.e. 540 után). Ők Deutero-Ézsaiásnak vagy 2Ézsaiásnak nevezik a könyvnek ezt a részét.
Ezt a nézetet sok egymást átfedő és egyformán alaptalan érvvel támasztják alá. A kritikusok azt állítják, hogy a 40-66. fejezet feltételezi a fogságot. E szakasz szerint Jeruzsálem városa romokban hever és lakatlan (44:26; 58:12), a nép pedig a káldeusok miatt szenved (42:22, 25; 47:6).
A szerző nem Ézsaiás jeruzsálemi kortársainak ír, hanem a babiloni fogságban sínylődőknek. Miután a próféták mindig kortársaiknak írnak – állítják a kritikusok -, a szerző semmiképpen sem lehet Ézsaiás.
A 40-66. fejezet irodalmi stílusa állítólag teljesen eltér az 1-39. fejezet stílusától; sok olyan szót és kifejezést tartalmaz, amelyek a könyv első részében nem fordulnak elő. Egyesek szerint az 1-39. fejezet stílusa magasztos és ünnepélyes, míg a 40-66. fejezeté személyesebb, szenvedélyesebb és drámaibb.
A kritikusok azzal érvelnek, hogy a Deutero-Ézsaiás teológiája különbözik az 1-39. fejezet teológiájától, ahol Ézsaiás Isten fenségét és hatalmát hangsúlyozza, míg a 40-66. fejezet inkább az Úr végtelenségét mutatja be. Deutero-Ézsaiás az Úr szolgájáról szól, az 1-39. fejezet pedig a Messiáskirályról ír.
Azzal is érvelnek, hogy Ézsaiás neve sehol sem szerepel a 40-66. fejezetben, és ha a második részt is neki tulajdonítjuk, akkor Círust 150 évvel uralkodása előtt kellett említenie (44:28; 45:1).
A fenti érvek a következő okok miatt nem meggyőzőek:
A 40-66. fejezet tényleg feltételezi a fogságot, de az író képzeletbeli – nem pedig valóságos – nézőpontból szemléli az eseményeket. Ézsaiás szándékosan beszél és gondolkodik úgy ebben a számára még jövőbeli időszakban, mintha az már a jelen volna.
Ugyanerre találunk példát az Ezékiel 40-48-ban, a Náhum 2; 3-ban és a Jelenések könyvének egészében. Egyszerűen nem igaz, hogy a próféta mindig csak a saját kortársainak igényeihez igazítja szavait (Zakariás 9-14; Dániel 11-12). Ézsaiás behatol a jövőbe, hogy megjövendölje a fogságból való megígért szabadulást.
Az 1-39. és 40-66 fejezetek között nem olyan nagy a stílusbeli különbség, mint ahogy azt a kritikusok hinni szeretik. Ezért a különbségért a mondanivalóban bekövetkezett változás felelős, és az olyasfajta érvek, mint amelyeket a kritikusok felsorakoztatnak, kivétel nélkül erősen szubjektívek, és egyáltalán nem meggyőzőek.
Ezenfelül a kritikusok nem veszik eléggé figyelembe a stílusbeli hasonlóságokat. Az „Izráel Szentje” kifejezés mindkét részben legalább egy tucatszor szerepel, az Ószövetség többi könyvében azonban alig fordul elő. Sok igeszakaszban találunk olyan szó szerinti egyezéseket, illetve hasonló gondolatokat és szóképeket, amelyek a két rész egységét bizonyítják.
Az állítólagos teológiai különbségek pedig nem léteznek, hiszen a 40-66. fejezet mondanivalója kielégítő magyarázatot ad az Istennel kapcsolatos emelkedett gondolatokra.
Ézsaiás neve szerepel a könyv címsorában (1:1), amely egyértelműen mind a 66 fejezetre vonatkozik. Ha a 40-66. fejezetben előfordulna Ézsaiás neve, a kritikusok feltétlenül elvetették volna mint egy szerkesztő későbbi betoldását.
Egyáltalán nem létezik olyan bizonyíték – sem a kéziratokban, sem a történelemben -, amely azt igazolná, hogy a 66 fejezet bármelyikét az egyetlen Ézsaiástól különböző személy írta volna. A holt-tengeri tekercsek között talált Ézsaiás-tekercsen, mely a Kr.e. II. századból származik, a 40. fejezet annak a hasábnak az utolsó sorában kezdődik, amely a 38:8-40:2 verseket tartalmazza. Ez egy erős és korai bizonyíték Ézsaiás könyvének egységére.
Círus nevének a király uralkodása előtt másfél évszázaddal történő említése nem okoz gondot azoknak, akik hisznek a prófáciákban. Jósiás király nevét és uralkodását a születése előtt háromszáz évvel megjövendölték (1Királyok 13:1-2), a Krisztus születési helyéről szóló próféciát (Mikeás 5:1) pedig 700 évvel Krisztus megszületése előtt írták.
Ézsaiás könyvének egységességét illetően a végső érvet az Újszövetség mondja ki. Az Újszövetség huszonegyszer idézi név szerint Ézsaiást, méghozzá könyvének mindkét részét. A János 12:38-40 a könyv mindkét részéből idéz (53:1; 6:9), és a János 12:41-ben a következő szavakat találjuk: „Ezeket mondta Ézsaiás”. Jézus Ézsaiásból olvasott fel (61:1), amely a Lukács 4:17 szerint „Ézsaiás próféta könyve” volt.
Van egy másik bizonyíték is, melyet a liberális kritikusok nem vesznek tudomásul: a könyvben ábrázolt növényvilág és éghajlat. Az Ézsaiás 40-66-ban leírt növényzeti, éghajlati és földrajzi összetevők semmiképp sem egyeznek a Babilóniáról szerzett ismereteinkkel, viszont nagyon is összhangban állnak Palesztinával, ahol a könyv a szerző szerint keletkezett.
Mindebből tehát nyugodtan következtethetünk arra, hogy mind a 66 fejezetet Ézsaiás próféta írta kb. Kr.e. 739 és 680 között.

Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető pacific

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 661
  • Nem: Férfi
Válasz #23 Dátum: 2014. Április 27. - 10:08:17
 O0



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #24 Dátum: 2014. Április 27. - 20:20:52
Mindannyian azt mondjátok, hogy a zsidó nép mai léte objektíven bizonyítja, hogy a Biblia igaz. De miért?


Ha valaki szeretné tudni, létezik-e a Biblia Istene, a zsidó népben találhatja meg az egyik legerősebb érvet. Ha előítéletektől mentesen vizsgáljuk meg a kérdést, teljesen kielégítő választ kapunk a keresztyén hit szavahihetőségének kérdésére.
Isten körülbelül négyezer évvel ezelőtt kihívott hazájából egy Ábrahám nevű embert, és a következő ígéreteket tette neki: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (1Mózes 12:2-3).
„Az Úr ezt mondta Abrámnak...: Emeld föl tekintetedet, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Azt az egész földet, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre.” (1Mózes 13:14-15).
Más szóval Isten a következő dolgokat ígérte Ábrahámnak: (1) nagy nemzetet, (2) nagy nevet, (3) áldás lesz minden nép számára, és (4) olyan földet kap, amely örökre az utódaié lesz.
Több száz évvel azután, hogy Isten mindezt megígérte Ábrahámnak, valóban megjelent a nagy nemzet, mely több milliós sokaság volt. Már éppen belépni készültek az ígéret földjére, amikor Isten a vezetőjükön, Mózesen keresztül figyelmeztette őket; erről olvashatunk Mózes ötödik könyvének 28-33. fejezetében.
Isten óva intette őket az engedetlenségtől, és megígérte, hogy más népeket használ fel arra, hogy elűzze őket erről a földről, ha hűtlenek lesznek hozzá. Megmondta, hogy végül szétszórja őket a föld minden tájára, és idegen országokban idegenként fognak élni, s vándorlásuk nem ér véget. A hűséges Isten azonban megígérte, hogy visszaviszi őket a hazájukba.
És mi a történelem ítélete? Izráel fiai az intés ellenére a bálványimádás bűnébe estek, ezért távozniuk kellett hazájukból. Kr. e. 606-ban Nebukadneccar király fogságba vitte a népet Babilóniába, majd Kr. e. 588-586-ban visszatért, és hosszú ostrom után felégette a várost és a templomot.
Isten azonban ígérete szerint megengedte, hogy hetven év elteltével, Kr. e. 537-536-ban akik akarnak, visszatérjenek hazájukba (Ezsdrás 1). A zsidókat másodszor is elűzték hazájukból Kr. u. 70-ben, amikor a római Titusz elpusztította Jeruzsálem városát, és szétszórta a népet.
A zsidók majdnem ezerkilencszáz éven keresztül vándoroltak a világban idegenekként, akiket mindenfelől üldöztek. Ez az üldöztetés a II. világháborúban érte el csúcspontját, amikor a koncentrációs táborokban hatmillió zsidót öltek meg.
A zsidó állam azonban 1948. május 14-én mindezek ellenére újjászületett, és a zsidók megkezdték hazaköltözésüket a világ négy tája felől. Történelmük folyamán ez volt a második hazatérésük szülőföldjükre. 1948 óta többször akarták már elpusztítani az országot, például 1967-ben a hatnapos háború során, és 1973-ban a szent napi háborúban.
A zsidó nép még ekkor sem pusztult el, és nem veszítette el nemzeti azonosságát. A történelem bebizonyította, hogy bármely nép, amely elhagyja szülőföldjét, körülbelül öt nemzedék után magáévá teszi az új kultúrkörnyezetet, és elveszti nemzeti azonosságát, a zsidók azonban megmaradtak különálló népnek.
Sőt, nemcsak hogy megmaradtak, de azok a népek, amelyek üldözték őket – Móáb, Ammón, Edóm, Filisztea, és sok más nép -, vagy elpusztultak, vagy teljesen elveszítették nemzeti azonosságukat.
Hallott-e valaki svéd móábiakról, orosz filiszteusokról, német edómiakról vagy amerikai ammóniakról? Nem! Ezek a népek teljesen beolvadtak más kultúrákba és népekbe.
De hallottunk-e svéd, orosz, német és amerikai zsidokról? Igen! A jövendőlés beteljesedett: nem veszítették el nemzeti azonosságukat.
Egyszer valamelyikünk részt vett egy Jézus Krisztusról tartott vitán, amelyen többek között egy rabbi is jelen volt. Amikor kérdéseket lehetett feltenni, megkérdezték a rabbitól, hogy miért nem hisz Jézus feltámadásában. „Nem hiszek az újszövetségi csodákban” - válaszolta.
Néhány értelmes hallgató megkérdezte a rabbitól, hogy miért veti el az újszövetségi csodákat, ha viszont az ószövetségi csodákban hisz, és milyen alapon tesz különbséget a kettő között. A rabbi szemrebbenés nélkül felelte: „Egyszerű: az ószövetségi csodákban sem hiszek. Szerintem mindegyik csak mítosz.” Nehéz elhinni, hogy ezt nyíltan kijelentette, hiszen az is a történelem egyik legnagyobb csodája, hogy ő mint zsidó ember létezhet.
Amikor 1976-ban a „Több mint ács” című filmet forgatva Izráelben jártunk, hivatalosak voltunk az izraeli kormányzat egyik magas rangú tisztviselőjéhez. A beszélgetés során megkérdeztük tőle, hogyan lehetséges az, hogy a zsidó nép olyan sok mindent túlélt.
Hogyan sikerült a zsidóknak megmaradniuk, holott kétszer űzték el őket hazájukból – másodszor majdnem ezerkilencszáz évre -, hogyan sikerült túlélniük a holocaustot, amikor minden harmadik zsidót megöltek, és hogyan tudták kivédeni 1967-ben és 1973-ban a több mint 100 milliós arab világ támadásait?
Azért tudtak mindent túlélni, mert népük olyan életrevaló, vagy azért, mert egy isteni kéz vigyáz az Úr népére? Az illető ránk nézett, és így szólt: „Bár ma hazám lakosságának legnagyobb része ateistának vallja magát, ne higgyenek nekik. Azt hiszem, legbelül mindnyájan tudjuk, hogy valamilyen nálunk nagyobb erő védi ezt a népet.”
Hozzátette, hogy amikor a zsidók legutóbb visszafoglalták Jeruzsálemet, egyszerre kb. egymillió ember állt a siratófalnál vagy igyekezett oda, hogy hálát adjon Istennek.
A Biblia Istene hűséges Isten. Mindaz, amit Izráel népével tett, kézzelfoghatóan bizonyítja a világnak, hogy Ő létezik, hűséges, és megtartja ígéreteit.

Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #25 Dátum: 2014. Április 28. - 11:36:52
Miért hivatkoznak a keresztyének mindig a beteljesült próféciákra, amikor a Biblia isteni ihletettségét akarják bizonyítani?


A Jézus Krisztusban hívő embertől gyakran megkérdezik, miért hiszi, hogy a Biblia Istentől ihletett. A válasz általában az, hogy a beteljesült jövendölések miatt. A beteljesült próféciák jelentik az egyik legerősebb érvet.
Miután Péter apostol bizonyságot tett arról, hogy látta Jézus Krisztust teljes dicsőségében, ezt írta: „Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” (2Péter 1:19) Péter itt úgy hivatkozik a beteljesült próféciára, mint a Szentírás szavahihetőségének bizonyítékára.
A Biblia maga is megmondja, hogy mi a célja a próféciának: „Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket...” (Ézsaiás 46:9-10)
„A korábbiakat már régen kijelentettem, az én számból jöttek ki, én hirdettem azokat. Hirtelen véghezvittem, bekövetkeztek... Ezért jelentettem ki neked már régen, mielőtt bekövetkezett, már hirdettem, hogy ne mondhasd: Bálványom tette ezt, bálványszobrom parancsára történt.” (Ézsaiás 48:3,5)
Az Újszövetség beszélt Jézus Krisztus eljöveteléről, „amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért” (Róma 1:1-4).
A Szentírás tanúsága szerint a prófécia hivatott hírül adni az embereknek, hogy Isten létezik, és célja van a világgal. A Biblia azzal bizonyítja, hogy ismeri a jövőt, hogy több száz évvel előre megmondja, kikkel, hol, milyen események fognak történni, és mindezt annyira konkrétan teszi, hogy azt nem lehet ráhibázásnak tartani. A Szentírás azzal bizonyítja isteni ihletettségét, hogy beteljesült jövendöléseket tartalmaz.
Ennek egyik példája a Círus királyról szóló prófécia (Ézsaiás 44:28; 45:1). Ézsaiás próféta kb. Kr.e. 700-ban megírta, hogy egy Círus nevű király el fogja rendelni Jeruzsálem újjáépítését és a templom alapjának lerakását.
Amikor Ézsaiás mindezt megírta, Jeruzsálem virágzó város volt, és sértetlenül állt az egész templom. Nebukadneccar király csak több mint száz évvel később, Kr. e. 586-ban rombolta le a várost és a templomot.
A babiloniak pusztítása után, Kr. e. 539-ben a perzsák vették be Jeruzsálemet. Nem sokkal később egy Círus nevű perzsa király elrendelte a jeruzsálemi templom újjáépítését. Ez mintegy százhatvan évvel Ézsaiás jövendölése után történt!
Ézsaiás tehát megjövendölte, hogy egy Círus nevű ember, aki az elkövetkező száz éven belül még meg sem születik, kiadja majd a parancsot, hogy építsék újjá azt a templomot, amely Ézsaiás korában még javában állt, és csak több mint száz évvel később pusztult el. Ez tényleg megdöbbentő prófécia, de nem egyedi eset.
A szó szoros értelmében százszámra találhatunk a Bibliában a jövőre vonatkozó próféciákat. A bizonyítékok ismeretében képtelenség a véletlen számlájára írni a jövendölések beteljesülését. Isten a beteljesült próféciákkal elég bizonyítékát adta létezésének és a Szentírás isteni ihletettségének.

- Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #26 Dátum: 2014. Április 30. - 21:31:02
Mik az apokrif  iratok? Miért nem találhatók meg ezek a protestáns Bibliákban?


Manapság az apokrif szó 14-15 bizonytalan eredetű könyvet jelent, melyeknek szerzőit sem tudjuk biztosan megnevezni. Ezek az írások nem találhatók meg a héber Ószövetségben, a Septuaginta (a héber Ószövetség görög fordítása, melyet Kr. e. 250 körül fejeztek be az egyiptomi Alexandriában) néhány kéziratában azonban szerepelnek.
A római katolikus egyház tridenti zsinata (1545-1563) e könyvek többségét a Szentíráshoz sorolta, azonban a protestáns egyház nem fogadja el isteni ihletettségüket.
Akik isteni eredetűnek tartják és a Biblia részének tekintik ezeket a könyveket, azok azzal érvelnek, hogy az Újszövetség írói általában a Septuagintából idéznek, amely viszont tartalmazza az apokrif iratokat. Arra is hivatkoznak, hogy az egyházatyák – nevezetesen Irenaeus, Tertullianus és alexandriai Kelemen – nyilvános istentiszteleten idézték és Szentírásnak tartották az apokrif iratokat s ugyanezt láthatjuk a szír egyháznál a IV. században.
Szent Ágoston, aki a hippói és a karthágói zsinat elnöke volt, egyetértett határozatukkal, mely szerint az apokrif könyvek Istentől ihletettek. A görögkeleti egyház is az apokrif iratok isteni ihletettségében hívők sorait erősíti.
Az apokrif iratok védelmezői a holt-tengeri tekercsekre is hivatkoznak, hogy nagyobb súlyt adjanak érveiknek. Qumránban a kézirattöredékek között néhány héber nyelvű apokrif irat másolatát is megtalálták. Ezeket a többi ószövetségi könyvvel együtt fedezték fel.
Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, világosan kitűnik, hogy az apokrif iratokat nem tekinthetjük Szentírásnak. Lehet, hogy az Újszövetség szerzői utalnak az apokrif könyvekre, de sohasem idéznek belőlük, mint a Szentírásból, és a leghalványabban sem céloznak rá, hogy ezek közül bármelyik ihletett. Ha a Septuaginta az I. században tartalmazta ezeket a könyveket – ami semmiképpen sem bizonyított tény -, Jézus és tanítványai akkor is teljesen figyelmen kívül hagyták őket.
Az egyházatyákra való hivatkozás gyenge érv az apokrif iratok ihletettségét illetően, hiszen a korai keresztyén egyházban ugyanannyian tagadták állítólagos isteni ihletettségüket – nevezetesen Origenész, Jeromos és mások.
A szír egyház a Kr. u. IV. századig várt e könyvek kanonizálásával. Érdemes megjegyezni, hogy a Pesitta, a Kr. u. II. századi szír bibliafordítás még nem tartalmazta az apokrif iratokat.
Ágoston eleinte elismerte az apokrif iratokat, legalábbis részben. Később azonban világosan látszik írásain, hogy elveti őket, mert nincsenek benne a kánonban, és nem érik el a héber írások szintjét.
A zsidó közösség is elvetette ezeket az iratokat. A jamniai zsidó zsinat (Kr. u. 90 körül) az ószövetségi kánon kilenc könyvét vitatta különböző okokból. Végül azt a határozatot hozták, hogy csak a héber Ószövetség ma kánoninak tartott könyvei tartoznak a kánonhoz.
Az sem elég erős bizonyíték az ihletettségre, hogy az apokrif iratokat is megtalálták a kézirattöredékek között, hiszen sok olyan iratot is találtak mellettük, amelyek nem tartoznak a Szentíráshoz.
Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy maga a római katolikus egyház is csak a tridenti zsinaton, 1545-1563-ban jelentette ki hivatalosan, hogy ezek a könyvek Szentírásnak tekintendők.
Nagyrészt a reformációval való szembefordulásnak tulajdonítható, hogy a római katolikus egyház felvette a kánonba az apokrif iratok egy részét. A kanonizálás után jogosan lehetett rájuk hivatkozni hitelvi kérdésekben.
Az apokrif iratok isteni ihletettsége mellett szóló érvek azonban nyilvánvalóan sok kívánnivalót hagynak maguk után.
A protestáns egyháznak további nyomós okai is vannak arra, hogy elutasítsa az apokrif iratokat. Az egyik ok az, hogy ezek a könyvek a Bibliának ellentmondó tanításokat tartalmaznak, például a halottakért való imádkozást.
A 2Makkabeusok 12:44-45 elfogadja a halottakért való imádkozást, ami szöges ellentétben áll többek között a Lukács 16:25-26-tal és a Zsidók 9:27-tel. Az apokrif iratok olyan részt is tartalmaznak, amely szerint Isten segít Juditnak egy hazugságban (Judit 9:10, 13).
Ezekben a könyvekben kimutatható tévedések is vannak. Tobit állítólag már élt, amikor Jeroboám Kr. e. 931-ben kirobbantotta felkelését, és az asszír fogság idején (Kr. e. 722) még mindig életben volt, bár Tóbiás könyve szerint csak százötvennyolc évig élt (Tóbiás 1:3-5; 14:11; angol fordítás).
Végül ezek az apokrif könyvek sohasem állítják, hogy Isten ihlette őket. Hasonlítsuk csak össze ezeket az írásokat a Bibliával, és meglátjuk az óriási különbséget.

Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #27 Dátum: 2014. Május 02. - 20:36:35
Istennek mondta-e magát Jézus? Ha igen is, miért higgyem el?


Azok közül a vallási vezetők közül, akiket a történelem folyamán sokan kezdtek követni, Jézus Krisztus kiemelkedik, hiszen csakis ő állította magáról, hogy emberi testben megjelent Isten. Tévesen terjedt el a köztudatban, hogy a világ nagy vallásainak vezetői közül néhányan vagy sokan szintén ezt mondták magukról, mert ez egyszerűen nem így van.
Buddha nem vallotta magát Istennek; Mózes sohasem mondta, hogy ő lenne Jahve; Mohamed nem állította magáról, hogy Allah; és Zarathusztra sehol sem mondta, hogy ő AhuraMazda. Ugyanakkor Jézus, a názáreti ács azt mondta, hogy aki őt látta, az látta az Atyát (János 14:9).
Krisztus sok mindent kijelentett magáról. Azt mondta, hogy már Ábrahám előtt volt (János 8:58), és egyenlő az Atyával (János 5:17-18). Azt állította magáról, hogy meg tudja bocsátani a bűnöket (Márk 2:5-7), amit a Biblia tanítása szerint egyedül Isten tehet meg (Ézsaiás 43:25).
Az Újszövetség Jézust a világ teremtőjével teszi egyenlővé (János 1:3), és azt írja róla, hogy ő tart össze mindent (Kolossé 1:17). Pál apostol szerint Isten megjelent testben (1Timóteus 3:16), és János evangélista azt mondja, hogy „Isten volt az Ige” (János 1:1). Jézus és az Újszövetség írói egybehangzóan azt állítják, hogy Jézus nem pusztán ember volt, hanem Isten.
Nemcsak barátai vették észre, hogy Istennek vallja magát, hanem az ellenségei is. Lehet, hogy manapság ezt kétségbe vonják azok a szkeptikusok, akik nem hajlandók megvizsgálni a bizonyítékokat, a zsidóság akkori vezetőiben azonban a leghalványabb kétség sem merült fel.
Amikor Jézus megkérdezte tőlük, hogy miért akarják megkövezni, így feleltek: „Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.” (János 10:33)
Ez megkülönbözteti Jézust a többi vallásalapítótól. A világvallásokban ugyanis a tanítás a legfontosabb, nem pedig a tanító.
A konfucianizmus nem más, mint egy tanításgyűjtemény és Konfucius személye nem fontos. Az iszlám Allah kinyilatkoztatása, Mohamed pedig Allah prófétája. A buddhizmus Buddha elveit emeli ki, és nem magát Buddhát. Különösen igaz ez a hinduizmus esetében, melynek alapítóját nem is ismerjük.
A keresztyénség középpontjában azonban Jézus Krisztus személye áll. Jézus nem csupán azt mondta, hogy az emberiségnek az igazságot tanítja, hanem azt, hogy ő maga az igazság(János 14:6).
A keresztyénségben nem az a fontos, amit Jézus tanított, hanem az, hogy ki volt Jézus. Isten Fia volt? Ő az egyetlen út, amely Istenhez vezet? Ő ezt állította magáról.
Képzeljük el, mi lenne, ha ma este az Egyesült Államok elnöke megjelenne a legfontosabb televíziós csatornákon, és kijelentené: „Én vagyok a mindenható Isten. Hatalmam van megbocsátani a bűnt. Hatalmam van feltámasztani magam a halottak közül.”
Sürgősen és a lehető legkisebb feltűnéssel kikapcsolnák az adásból, elvezetnék, és rögtön hivatalba lépne helyette az alelnök. Aki ilyeneket mer állítani magáról, és nem Isten, az vagy megbolondult, vagy hazudik.
Ugyanez vonatkozik Jézusra is. Ő világosan állította magáról mindezt, sőt még többet is. Ha Isten – ahogy állította -, akkor hinnünk kell benne, ha pedig nem Isten, akkor nem kellene foglalkoznunk vele. Jézus vagy mindenek Ura, vagy egyáltalán nem Úr.
Jézus valóban Istennek vallotta magát. Miért higgyünk neki? Attól, hogy az ember valakinek mondja magát, még nem biztos, hogy igazat mond. Mi a bizonyíték rá, hogy Jézus Isten?
A Biblia többféleképpen igazolja, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát: például a csodákkal és a beteljesült próféciákkal, melyeknek az a céljuk, hogy meggyőzzenek minket erről (János 20:30-31). A legdöntőbb bizonyíték vagy jel, amiről Jézus maga mondta, hogy istenfiúságát bizonyítani fogja, a halálból való feltámadása volt.
Amikor a vallási vezetők jelt kívántak Jézustól, ő így válaszolt: „Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.” (Máté 12:40)
Egy másik alkalommal így felelt, amikor jelt kívántak tőle: „Romboljátok  le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem... Ő azonban testének templomáról beszélt.” (János 2:19, 21) A halálból való feltámadás képessége volt az a jel, amely nemcsak az összes többi vallási vezetőtől választja el őt, hanem minden más lénytől is.
Aki meg akarja cáfolni a keresztyénséget, annak kielégítő magyarázatot kell adnia a feltámadás történetére. A Biblia szerint tehát Jézus azzal bizonyítja, hogy Isten Fia, hogy visszajött a halottak közül (Róma 1:4). Teljesen világos bizonyítékaink vannak arra, hogy Jézus valóban feltámadt a sírból, ez pedig azt bizonyítja, hogy ő Isten.

Josh McDowell és Don Stewart



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #28 Dátum: 2014. Május 10. - 21:11:18
O0 x O0
« Utoljára szerkesztve: 2014. Május 10. - 21:23:17 írta Virág »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #29 Dátum: 2014. Május 10. - 21:13:22
 O0

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.