Kedves Csaba, utánanéztem én is. A következtetés, amit levontál az üzenet lényegéről, az teljesen jó. Itt valóban az elsődleges és másodlagos szeparáción van a hangsúly, és a 6. vers pedig teljesen kiütéses magyarázatot ad a karizmatikus felfogásra:
6. És ez a szeretet, hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, a mint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok. Ez annyira egyértelmű, hogy nem is beszélek erről tovább.
Az asszony kérdése:
Számomra nem súlyponti kérdés, amit az is bizonyít, hogy az asszonyt, mint természetes személyt kezelve, helyes következtetésre jutottál a fejezet üzenetére. Mi van akkor, ha gyülekezetről van szó? Én inkább erre hajlok, és így sem ütközik az álláspont. Mi az ami engem erre hajlít? Elsősorban az, hogy nekem úgy tűnik, ez az üzenet gyülekezeteknek szól, nem egy családnak. Ha az asszony gyermekeiről van szó, akkor ez egy családi üzenet. Aztán az, hogy ez a levél az egyetemes levelek között van, ami megint nyom egy kicsit az irányba engem, hogy nem természetes személyről lehet szó.
Nézzük a 4. verset:
4. Felettébb örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid között, a kik igazságban járnak, a mint parancsolatot vettünk az Atyától.
Mire figyelek itt? Arra, hogy János nem azt mondja, hogy vannak olyanok a gyülekezetben, akik nem Krisztus gyermekei, hanem azt mondja, vannak olyanok, találtam olyanokat, azaz akiket ismerek, azok igazságban járnak.
János nem látja azt, hogy ki az, aki kiválasztott, és ki az, aki csak beférkőzött valahogy, és megjátssza a megtért embert. Erre mi sem vagyunk képesek, de nem tehetünk a hitvalló gyülekezetben olyat, hogy úgy prédikálok, hogy annak, aki kiválasztott, annak meg nem, aki nem kiválasztott, mert ezt nem tudom. Tehát addig, amíg valaki nyíltan nem fordul életével szembe az Igével, addig hívőnek kell tekintenem.
Nem hiba, ha a gyülekezethez úgy beszélek, mintha mindenki választott lenne. Ennek ellenére tudjuk, hogy van a gyülekezetnek egy földi képe, vannak látszólagos tagok, akik azonban a mennyei, Krisztus gyülekezetének nem tagjai.
E megszólításban és magyarázatban én nem felesleges kombinálást látok, hanem egy egyszerű, hétköznapi gyakorlatot.
A záróigében pedig a többi, környező gyülekezetekre látok utalást.
Ebben az az érdekes, hogy amikor megtanulunk üdvtörténeti rendben gondolkodni, akkor az ember már automatikusan jól érti az ilyen szituációt. Sok helyen tapasztalom, hogy a biblia váltogatja azt, hogy egyszer a földön értendő dologról, egyszer a mennyben értendő dologról beszél, és nincs feltűnően elválasztva. Jézus beszédeiben is feltűnik ez.
Kicsit más, de amikor megismertem a lelkipásztorunkat, és 13 évi anyagán mentem végig, annyira megismertem a gondolkodásmódját, hogy amikor előfordult az, hogy nyelvbotlás miatt fordítva mondott valamit, tudtam azt azonnal, hogy ő hogy értette azt helyesen, és tudtam, hogy nyelvbotlás volt. Rákérdeztem később, és valóban nyelvbotlás volt. Mint minden példa ez is sántít egy kicsit, nem lehet teljesen ugyanígy alkalmazni.
Ha fejben az üdvtörténeti ívet követve olvasom, akkor nem értem félre így sem, hogy én gyülekezetnek veszem az asszonyt.
Ugyanis ugyanoda jutottam, ahová te is.