A kegyelem evangéliuma és a hiperkegyelem
-Divinity- Szabados Ádám-
Nem, az evangélium nem az, hogy nincs velünk semmi baj, csak fogadjuk el Isten feltétel nélküli szeretetét. Ez a hiperkegyelem üzenete, amely különbözik az igazi kegyelem evangéliumától. A kegyelem igazi evangéliuma az, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk engesztelő áldozatul, hogy ne kelljen a bűneinkben örökre elvesznünk, hanem bűnbocsánatot és életet kapjunk, és békességünk legyen ővele. Isten valóban szeret, de igaz is, velünk meg baj van, halált érdemlünk, ezért adta a Fiát értünk engesztelésül. A hiperkegyelem evangéliuma az önmegerősítésről szól, Istent is annak teszi a foglyává. A kegyelem valódi evangéliuma Krisztusról szól, aki a bűn és a halál fogságából vált meg bennünket.
A hiperkegyelem evangéliuma nem tud mit kezdeni Krisztus engesztelő áldozatával, mert nem látja szükségét az engesztelésnek. Ha nincs harag, nem kell engesztelés sem. A kegyelem evangéliuma abból indul ki, hogy a bűneink miatt Isten jogos ítélete alatt vagyunk, és ha Isten nem könyörül rajtunk, örökre elvesztünk. A kegyelem evangéliuma döbbenten beszél Istennek arról a szeretetéről, hogy ő emberré válva a helyünkre lépett, és Közbenjáróként vállalta a nekünk járó halált. A hiperkegyelem legfeljebb Isten irántunk való odaadását látja a kereszten. A kegyelem evangéliuma arra is felhívja a figyelmet, hogy mekkora volt a bűneink adóssága, és hogy mindezt Isten fizette ki.
A kegyelem evangéliuma Krisztust magasztalja föl, aki átokká lett értünk. A hiperkegyelem nem hisz abban, hogy lenne átok, ítélet és büntetés. Az ilyesmit a bűnközpontú kereszténység tévedésének nevezi. A hiperkegyelem bennünket magasztal föl, és Krisztust is a mi megerősítésre vágyó szorongásaink szolgájává teszi, hiszen ahogy mondják, Isten szeretet, és a szeretet nem bírál, nem ítél, hanem elfogad. A valódi kegyelem evangéliuma rámutat, hogy Krisztus a bűneinket vitte föl a keresztfára, a mi halálunkat halta, hogy benne lehessünk Isten igazságossága. Ebben mutatta meg Isten az igazságát is és az irántunk való szeretetét is.
A hiperkegyelem annak a kornak a szellemi terméke, amely az ént teszi a középpontba és mindenekelőtt annak érzelmi igényeivel foglalkozik. A kegyelem evangéliuma viszont éppen az énközpontúságtól szabadít meg, hogy azt csodáljuk, aki önmagát adta engesztelő áldozatul a bűneinkért. A kegyelem evangéliuma úgy szabadít meg a szorongásainktól, hogy a keresztre irányítja a figyelmünket, majd a feltámadásra, amikor Isten igazolta Fiát az egész világ előtt és széttörte a halál uralmát. A kegyelem evangéliuma szívében a Nagypéntek áll és az a bizonyos Harmadik Nap, amikor Krisztus feltámadt a mi megigazulásunkra.
A hiperkegyelem híve nem érti a kereszt misztériumát, indokolatlan, felesleges, ördögi barbárságnak látja azt. Az Isten szeretetére és apai megerősítésére szomjazik, a keresztet is ebben a fénytörésben látja, és legfeljebb egyfajta isteni tékozlásnak gondolja, amelyben az irántunk érzett odaadását mutatta meg. Aki megértette a kegyelem evangéliumát, az megtörten és bűnbánattal néz föl a kereszten szenvedőre, és eközben telik meg a fiúság Lelkével, aki által kiáltja: Abba, Atyám! A kegyelem evangéliuma arra tanít, hogy az Atya Krisztusban maga rendezte az adósságainkat, amivel épp neki tartoztunk, ebben a megmentő cselekedetben mutatta meg mind tökéletes igazságát, mind szeretete magasságát és mélységét.
A hiperkegyelem úgy akarja rendezni a lelkiismeret vádlását, hogy zárójelbe teszi a bűn kérdését és kizárólag elfogadásról, szeretetről, kapcsolatról beszél, és arról, hogy nincs velünk gond, legfeljebb az, hogy nem fogadjuk el Isten szeretetét. Minden mást ítéletnek él meg, ami növeli belső szorongását. A kegyelem evangéliuma viszont elhatol a probléma gyökeréig, és a lelkiismeret kínzó vádlását a keresztre mutatva hallgattatja el: ő miattad, érted, helyetted halt meg! Kifizette minden adósságodat, elszenvedte a neked járó büntetést, magára vonta és kiengesztelte a jogos haragot, szabad vagy, menj békességgel! Isten szeret! A kegyelem evangéliuma szerint Isten éppen Krisztus engesztelő áldozatában mutatta meg mérhetetlen szeretetét. Mikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk „Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.” (Róm 5,9)
A kegyelem evangéliuma nem Isten haragját tagadja, hanem Istennek azt a szeretetét magasztalja föl, amely magára vonta a haragot. A hiperkegyelem olcsóvá teszi Isten szeretetét, mert kivonja belőle a helyettes áldozat vérét. A kegyelem evangéliuma a vérre tekint, hogy megértsük benne az isteni szeretet feneketlen mélységét. Aki ezt a kegyelmet átéli, alázattal hajol meg Isten irgalmassága előtt, és azért megy tovább ujjongva, mert a keresztre tekint és tudja: nincs már adóssága!