Szerző Téma: Újjászületés-megtérés-megszentelődés  (Megtekintve 17869 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető clio

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 344
  • Nem: Nő
    • Rineweld
Válasz #45 Dátum: 2013. Október 04. - 20:19:23
A protestáns theológia a vízkeresztség kapcsán felismerte, hogy annak érvénye nem függ a kiszolgáltató személyének állapotátol, szándékától.
Amikor ezek a személyek az evangéliumot hírdették, vagy megtérésre hívtak, a VÁLASZTOTTAKAT NEM HOZHATTÁK hátrányos helyzetbe, hiszen azok nem a megtérésre hívó személyére, hanem annak elrendelőjére tekintettek.
Én egy szektában születtem újjá, nemis az adventista tanokhoz, hanem Krisztushoz tértem meg.
Ha a megtérésemen csupán a Vilmos bácsi munkálkodott volna, ma adventista lennék, de a munkát valójában a Szent Szellem végezte el bennem.
:szelid:

Nagyon örülök Csaba ennek a bizonyságnak!
Amikor ezt felismertem hatalmas "kő" esett le a szívemről! Sőt még jobban dicsőítettem Istent. Mert neki semmi sem lehetetlen.

Volt hogy egy hitetlenen keresztül juttatta célba mondandóját számomra. Ráadásul úgy , hogy az illető nem is tudott róla hogy Isten üzenetét közvetíti nekem.

Így hiszem, hogy minden jó és értékes Istentől van akkor is ha a közvetítő épp lehet egy ateista megtéretlen ember. Így van ez a gyógyulásokkal és a gyógyításokkal is.

Amikor mégis varázslóhoz fordul valaki és meggyógyul maga a gyógyulás Istentől van, de az amit "démoni" fertőzésnek neveznék és a gyógyulás mellékhatásaként jelentkezik az a Sátántól való.

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #46 Dátum: 2013. Október 24. - 14:19:20

Szükség van szentségre ahhoz, hogy bemehessünk Isten országába?

Az Újszövetség számos helyen tanítja, hogy szent élet nélkül nem mehetünk be Isten országába. „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14) „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.” (1Kor 6,9-10) „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5,19-21) „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában.” (Ef 5,3-5). Lásd még: Jn 8,31; Róm 8,13; Jak 2,14-26; 1Jn 2,3-6; 3,6-10.14; 4,20.

Az Újszövetség számos helyen tanítja, hogy nem a szent életünk, hanem Krisztus igazsága miatt mehetünk be Isten országába. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9) „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.” (Róm 3,22-24) „Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.” (Róm 3,28) „Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak.” (Róm 4,4-5) „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.” (Róm 5,8-9) „Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká. A törvény pedig közbejött, hogy megnövekedjék a vétek. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem; hogy amiképpen úrrá lett a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazsággal az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (Róm 5,19-21) Lásd még: Róm 6,23; 8,30-39; Gal 2,16.21; 3,6-14.18.29; 5,4.
Akkor hogy van ez? Szükség van szentségre ahhoz, hogy bemehessünk Isten országába, vagy ingyen, cselekedetek nélkül, Krisztus érdeméért van üdvösségünk?

A dilemmát Pál központi teológiai koncepciója – a „Krisztusban” létel fogalma – oldja fel. Ha jól számolom, Pál az efézusi levél első tizenhárom versében nem kevesebb, mint tizenegy alkalommal utal valamilyen formában arra, hogy a megváltásunk Krisztusban van. Régi dogmatikák ezt nevezték a Krisztussal való „misztikus unió” tanának. Isten összekapcsolt bennünket hit által Krisztussal, valamilyen titokzatos módon tehát „Krisztusban” vagyunk. Ebből Pál szerint két dolog is következik. Először az, hogy aki Krisztusban van, arra Isten úgy tekint, hogy meghalt vele együtt a kereszten, elszenvedve bűnei büntetését (Róm 6,6-8). Megigazult a bűntől, átment az ítéleten. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak…” (Róm 8,1). A másik dolog, ami a Krisztussal való egyesülésből származik az, hogy Krisztus Lelke belülről is átformálja azt, aki Krisztusban van: „…mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. (Róm 8,2-4)
A keresztségünk a Krisztussal való lelki egyesülésünk jelképe: kifejezi mind megigazulásunkat, mind elköteleződésünket egy új élet iránt. Pál a kettő közötti kapcsolatot magyarázza el a Római levél 6. részében: „Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,1-4)

Aki Krisztusban van, az Krisztus igazságát kapta. Aki Krisztusban van, azt Krisztus belülről átformálja. Mindkettő igaz Krisztusban. Az Isten országába csakis Krisztus érdeméért mehetünk be, de aki belülről, életszentség tekintetében nem változik meg, az arról tesz bizonyságot, hogy valójában nem egyesült Krisztussal, tehát Krisztus külső igazsága sem az övé. Nem a szent életünk, hanem Krisztus igazsága miatt mehetünk be Isten országába. De szent élet nélkül egyikünk sem mehet be Isten országába, mert aki Krisztussal meghalt a bűnnek, az nem élhet már a bűnben. Aki Krisztusban van, azt Krisztus Lelke fokozatosan át is formálja. Továbbra sem új jellemünk lesz Isten előtti megigazulásunk alapja, de megváltozott jellemünk a Krisztussal való egyesülésünknek bizonyítéka lesz. Szükség van szentségre ahhoz, hogy bemehessünk majd Isten országába, de nem ez a szentség az alapja a befogadtatásunknak. Nem kell méricskélnünk tehát a szentségünket, hogy vajon elég jók vagyunk-e már ahhoz, hogy Isten elfogadjon, hiszen nem a szentségünk miatt igazít meg bennünket. Már most hálásak lehetünk azért, hogy Isten Krisztusban elfogadott bennünket, ez a hála a legjobb motiváció arra, hogy a szent életre törekedjünk. Ha ezt tesszük, tudhatjuk, hogy valóban Krisztusban vagyunk. Ha viszont nem törekszünk a szent életre, jogos a kérdés: vajon van-e közünk Krisztushoz?

http://divinity.szabadosadam.hu/?p=1792

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.

Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #47 Dátum: 2013. Október 24. - 14:44:23
Nagyszerű magyarázat!  O0

Nem elérhető Gábor

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1466
  • Nem: Férfi
Válasz #48 Dátum: 2013. Október 24. - 17:14:22
Olyan ez nekem mint szomjazónak a tiszta víz! Kezdem felismerni mekkora sötétségben éltem eddig és hogy MI A VALÓDI IGAZSÁG!

Nem elérhető clio

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 344
  • Nem: Nő
    • Rineweld
Válasz #49 Dátum: 2013. Október 24. - 17:29:05
Idézet
Már most hálásak lehetünk azért, hogy Isten Krisztusban elfogadott bennünket, ez a hála a legjobb motiváció arra, hogy a szent életre törekedjünk. Ha ezt tesszük, tudhatjuk, hogy valóban Krisztusban vagyunk.

 vmosoly11  O0

Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #50 Dátum: 2016. Október 01. - 10:49:10
"Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől."
Róm 6:6-7

* * *

"Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett."
Ef 4:22-24

Elgondolkodtam az újjászületésen. Az újember megjelenése egyfajta feltámadásnak tekinthető vagy egy teljesen új minőségnek, szubsztanciának, amit létrehozott bennünk az Úr az újjászületéskor? Én a másodikat gondolom és tudom. Ugyanakkor azt is érzem, hogy van bennem rossz, és én ezt az óemberhez társítom. De a Róma 6-ban az van, hogy az óember meghalt, megszűnt.

Ti hogy látjátok ezeket?

df2
« Utoljára szerkesztve: 2016. Október 01. - 10:51:06 írta Virág »

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #51 Dátum: 2016. Október 01. - 11:29:24
Szia Virág :)

Azt gondolom, hogy azt kell tisztáznunk, hogy az óember a test és a lélek, és amíg e testben vagyunk, addig bizony minden percben kísérletet tesz arra, hogy irányítson.
Meg van a test megváltása, de még nem realizálódott, még a romlandóság, az idő, a természeti törvények... alatt vagyunk.
Pont ezért volt szükség olyan Főpapra, aki ismeri ezeket a gyengeségeket, kísértéseket, és közben tud járni az Atyánál az érdekünkben, hogy adjon kegyelmet.

Az új ember, a krisztusi, a szellemi független a testtől, lélektől, földitől, csakis a szellemihez, az Atyához, a mennyhez tartozik, és az ott látottak, hallottak alapján gondolkozik, cselekszik, illetve Isten kijelentett igazságai, a Szentírás alapján. Mivel sok a zavaró tényező, ezért nem mindig sikerül...  roll  és egyre több a zavaró tényező, ezért egyre inkább közelebb kell húzódnunk az odafelvalókhoz.

Az is meg van írva ugye, hogy Krisztus sebeiben megyógyultunk. Elvileg semmilyen betegségünk sem lehetne, meg sem halhatnánk, mert legyőzetett a halál is...
Krisztus Jézus a királyok Királya, uraknak Ura, a Világ Ura, de még ez sem látszik igazán...

Majd ha minden, ami Elvégeztetett belép a láthatóba, vagy ha mi bekerülünk a láthatatlanba, akkor csakis az új ember lesz, az ó valóban megszűnik.
Addig marad a harc...

szerintem...  :szelid:

    :2smitten:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #52 Dátum: 2016. Október 01. - 11:52:58
Nagyjából egyetértek Kamillával, bár szerintem a test nincs megváltva, s ebben a formájában nem is örökölheti Isten országát.
Az ige szerint is más minőségú testben fogunk létezni.
:szelid:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1074
  • Nem: Férfi
  • Takarító- kistestvér
Válasz #53 Dátum: 2016. Október 01. - 17:40:07
Nagyjából egyetértek Kamillával, bár szerintem a test nincs megváltva, s ebben a formájában nem is örökölheti Isten országát.
Az ige szerint is más minőségú testben fogunk létezni.
:szelid:

 „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá,
hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.
Tudjuk, hogy az egész természet mindmáig sóhajtozik és vajúdik.
 De nemcsak, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.”

 (Róm 8,19–23)

"Leben,und leben lassen!"

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #54 Dátum: 2016. Október 01. - 17:53:59

Akkor még fiak sem vagyunk, csak majd leszünk?

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.

Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1074
  • Nem: Férfi
  • Takarító- kistestvér
Válasz #55 Dátum: 2016. Október 01. - 17:58:02

Akkor még fiak sem vagyunk, csak majd leszünk?

Ahogy  én  látom:  a  fiúság  már  a  miénk,
de  még  nem  "vettük  át", még  a  romlandó  testben  kell  élnünk.
A  helyzetünk:  tökéletes.
Az  állapotunk  meg  változó:  a  közel  tökéletestől a  bűnök  miatt  vergődőtől  széles  skálán.

"Leben,und leben lassen!"

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #56 Dátum: 2016. Október 01. - 18:03:30
A fiúságot nem vettük át, de a vívmányait igen? Ez hogy lehet?

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.

Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #57 Dátum: 2016. Október 01. - 19:16:23
Kamilla, köszönöm a választ. Az zavart meg, hogy én is így látom a lényeget tekintve, hogy megváltottak vagyunk, de még küzdünk a bűnnel. És a Rómabeli ige kicsit máshogy beszél róla. Az Újfordítású Bibliát olvasom, de az idézetet már az újabb, revideált változatából hoztam, de nem is figyeltem, hogy nem ugyanaz.
Így szól az a fordítás, amit olvasok:
"Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől."
Róm 6:6-7

Egy szó különbség van, a revideált fordításban az szerepel, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test.
Nem mindegy. Így most letisztultabb a kép.

Érdekes, ahogy az emberi hármasság szemszögéből nézed a kérdést, és így is egészen érthető, hogy az új teremtés, ami létrejött, az a szellem, szellemi. Bár sajnos én nem vallom az ember hármasságát, de azért számolok a szellemmel (összefonódva a lélekkel). Most akkor a bűneset során az ember eredeti szelleme meghalt? És ahelyett kapja az újjászületéskor az ember a szelleme (újembert)? Mert ha igen, akkor ehhez van egy kérdésem.

 :2smitten:

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #58 Dátum: 2016. Október 01. - 19:39:49

Szia Virág
Megnéztem a szót, ami a megerőtlenül helyén van:
 καταργέω  (katargeó)
1) elfoglal, elhasznál
2) megszüntet, megsemmisít, eltöröl, mellőz, hatástalanná tesz, érvénytelenít

Csia így fordítja:, és Vida is hasonlóan:

Róm 6:6  Mert tudjuk, hogy óemberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy a vétek teste tehetetlenné váljék, hogy tovább ne legyünk a vétek rabszolgái,
Róm 6:7  mert aki meghalt, az igazságossá lett és a vétektől szabaddá.

Idézet
Most akkor a bűneset során az ember eredeti szelleme meghalt? És ahelyett kapja az újjászületéskor az ember a szelleme (újembert)? Mert ha igen, akkor ehhez van egy kérdésem.

Az ember szelleme nem tud meghalni, hiszen az az örökkévaló része.
A bűnbeesett ember szelleme elvesztette az ember életében a vezető szerepét, és helyette át vette a test és a vér, vagyis a lélek.
Isten előtt lett halott, ahogy én látom, vagyis a kommunikáció szűnt meg alapvetően, már nem igen képes meghallani Istent, Aki Szellem.
Viszont, aki keresi Istent, felismeri valamilyen módon, hogy van Isten és igyekszik kapcsolatba kerülni vele, azt Isten közel engedi és megnyitja szellemét. Az Ószövetségben látni ezt istenfélő emberek életében.
A Megváltás során a kárpit ketté szakadt, szerintem ez jelzi azt, hogy megnyílt az út Krisztus Jézus keresztáldozata által.
Az új ember, az eredeti ember, akinek Isten eltervezte, a szellemi ember, aki képes kommunikálni már Istennel, Aki Szellem, ezen az Ajtón, és Úton keresztül, aki maga Krisztus Jézus, a mennyei Főpapunk. :)
Az új ember élővé vált Isten előtt. Kapcsolatban van Istennel, és "veszi az adást", mint Jézus, és azt teszi, amit az Atyától lát, azt mondja, amit Tőle hall. Így ismét a szelleme irányítja az ember életét a teste és vére,/lelke helyett. Csakis ez a szellemi, az új ember kerülhet a mennybe, mert test és vér nem örökölheti azt.

    :2smitten:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.

Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #59 Dátum: 2016. Október 02. - 15:30:16
Idézet
Szia Virág
Megnéztem a szót, ami a megerőtlenül helyén van:
 καταργέω  (katargeó)
1) elfoglal, elhasznál
2) megszüntet, megsemmisít, eltöröl, mellőz, hatástalanná tesz, érvénytelenít

Csia így fordítja:, és Vida is hasonlóan:

Róm 6:6  Mert tudjuk, hogy óemberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy a vétek teste tehetetlenné váljék, hogy tovább ne legyünk a vétek rabszolgái,
Róm 6:7  mert aki meghalt, az igazságossá lett és a vétektől szabaddá.

Köszi Kamilla az utánajárást a görögnek és a két másik fordításnak. Közben én is megnéztem, hogy pl. Károli is ehhez hasonló értelemben fordított.

Idézet
Az ember szelleme nem tud meghalni, hiszen az az örökkévaló része.
A bűnbeesett ember szelleme elvesztette az ember életében a vezető szerepét, és helyette át vette a test és a vér, vagyis a lélek.
Isten előtt lett halott, ahogy én látom, vagyis a kommunikáció szűnt meg alapvetően, már nem igen képes meghallani Istent, Aki Szellem.
Viszont, aki keresi Istent, felismeri valamilyen módon, hogy van Isten és igyekszik kapcsolatba kerülni vele, azt Isten közel engedi és megnyitja szellemét. Az Ószövetségben látni ezt istenfélő emberek életében.
A Megváltás során a kárpit ketté szakadt, szerintem ez jelzi azt, hogy megnyílt az út Krisztus Jézus keresztáldozata által.
Az új ember, az eredeti ember, akinek Isten eltervezte, a szellemi ember, aki képes kommunikálni már Istennel, Aki Szellem, ezen az Ajtón, és Úton keresztül, aki maga Krisztus Jézus, a mennyei Főpapunk. :)
Az új ember élővé vált Isten előtt. Kapcsolatban van Istennel, és "veszi az adást", mint Jézus, és azt teszi, amit az Atyától lát, azt mondja, amit Tőle hall. Így ismét a szelleme irányítja az ember életét a teste és vére,/lelke helyett. Csakis ez a szellemi, az új ember kerülhet a mennybe, mert test és vér nem örökölheti azt.

Ezekkel nagy vonalakban egyet tudok érteni, de mégis most jöttem rá, hogy mégsem értünk egyet az első kérdésemre adott válaszban. :hi Ha jól értem, az újjászületés során szerinted a szellem megéledése, megújulása, egyfajta feltámadása történik. Szerintem viszont valami teljesen új jön létre, mert a régi javíthatatlanul megromlott.

 :2smitten:

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1