Szerző Téma: Megszólított ez az ige  (Megtekintve 27278 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #60 Dátum: 2017. Augusztus 31. - 18:31:19

1Thess 1:4-5 
Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok, mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes meggyőződéssel, amint tudjátok is, hogy milyenek voltunk közöttetek, tiértetek.

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #61 Dátum: 2018. Október 20. - 21:31:57
6Atyám, embereket ajándékoztál nekem ebből a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, én pedig kézzelfogható módon megmutattam nekik, hogy te milyen vagy valójában. Ők azok, akik befogadták beszédedet, és engedelmeskedtek a szavadnak.7Ők már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled származik.8Minden szót, amit tőled hallottam, továbbadtam nekik, ők pedig befogadták tanításodat. Felismerték, elfogadták, és meggyőződtek róla, hogy ezek a tanítások valóban tőled származnak, és azt is, hogy valóban te küldtél engem.9Értük imádkozom most, és nem a hitetlenekért. Azokért imádkozom, akiket nekem adtál, mert hozzád tartoznak.10Mert ami az enyém, az mind a tiéd, és ami a tiéd, az az enyém. Ezekben az emberekben, és általuk dicsőségem mindenki számára nyilvánvaló lesz.11Most már visszatérek hozzád, Atyám! Nem maradok tovább ezen a világon. De ők itt maradnak! Szent Atyám, tartsd meg, őrizd meg, és vezesd őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál! Igen, őrizd meg őket biztonságban, hogy ők is eljussanak arra az egységre, amelyben te és én élünk!
(...)
20Atyám, őértük kérlek téged! De nem csak értük, hanem mindazokért is, akik majd az ő szavukra fognak bennem hinni.21Mindannyiukért kérlek: hogy akik hisznek bennem, valamennyien teljes egységben legyenek! Igen, úgy, ahogyan te, Atyám, bennem élsz, és ahogyan én benned élek. Ők is így éljenek mibennünk, teljes egységben, hogy a világ elhiggye, és meggyőződjön róla, hogy valóban te küldtél el engem!22Azt a dicsőséget, amelyet tőled kaptam, továbbadtam nekik, hogy ők is olyan egységben éljenek, ahogyan mi egységben élünk.23Én bennük élek, és te, Atyám énbennem: hogy ők eljussanak a tökéletes egységre. Akkor ennek láttán majd az egész világ felismeri és elismeri, hogy te küldtél engem, és őket is ugyanúgy szereted, ahogyan engem.24Atyám, azt akarom, hogy azok, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok. Azt akarom, hogy lássák dicsőségemet, amelyet tőled kaptam, mivel te már a világ teremtése előtt szerettél engem.25Igazságos Atyám! Ez a világ soha nem ismert meg téged, de én ismerlek, és ezek a tanítványok is felismerték és elfogadták, hogy te küldtél engem.26Megmutattam nekik, hogy te valójában milyen vagy, és továbbra is meg fogom mutatni nekik, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük éljen, és én is őbennük éljek.”

                    :2smitten:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #62 Dátum: 2018. Október 21. - 08:59:29
6Atyám, embereket ajándékoztál nekem ebből a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, én pedig kézzelfogható módon megmutattam nekik, hogy te milyen vagy valójában. Ők azok, akik befogadták beszédedet, és engedelmeskedtek a szavadnak.

7Ők már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled származik.

8Minden szót, amit tőled hallottam, továbbadtam nekik, ők pedig befogadták tanításodat. Felismerték, elfogadták, és meggyőződtek róla, hogy ezek a tanítások valóban tőled származnak, és azt is, hogy valóban te küldtél engem.

9Értük imádkozom most, és nem a hitetlenekért. Azokért imádkozom, akiket nekem adtál, mert hozzád tartoznak.

10Mert ami az enyém, az mind a tiéd, és ami a tiéd, az az enyém. Ezekben az emberekben, és általuk dicsőségem mindenki számára nyilvánvaló lesz.



Milyen nagyszerű ez! Ízlelgetni kell...
Az Atya embereket adott Jézusnak, a világból, akik az Atyáéi voltak! Odaadta Jézusnak, aki szólta hozzájuk az Isten beszédét, megmutatta nekik az Isten cselekedeteit, vagyis bemutatta, megmutatta nekik az Istent és közben bemutatta őket az Istennek!
A szavak, amiket mondott nekik, Isten szavai, megtisztították őket, megváltoztatta a gondolkodásmódjukat, és a cseleketeket, amiket láttak, megváltoztatták a cselekedeteiket, ők is azokat kezdték tenni.
Miután megváltoztak, Isten képére, Jézus visszaadta őket Istennek, az Atyának a kezébe!

Így jutottak el a tökéletes egységre!
Elsősorban nem egymással!
Tökéletes egységre jutottak Jézussal, és rajta keresztül Istennel, az Atyával, elnyerve az istenfiúságot!
 
20Atyám, őértük kérlek téged! De nem csak értük, hanem mindazokért is, akik majd az ő szavukra fognak bennem hinni.21Mindannyiukért kérlek: hogy akik hisznek bennem, valamennyien teljes egységben legyenek! Igen, úgy, ahogyan te, Atyám, bennem élsz, és ahogyan én benned élek. Ők is így éljenek mibennünk, teljes egységben, hogy a világ elhiggye, és meggyőződjön róla, hogy valóban te küldtél el engem!22Azt a dicsőséget, amelyet tőled kaptam, továbbadtam nekik, hogy ők is olyan egységben éljenek, ahogyan mi egységben élünk.23Én bennük élek, és te, Atyám énbennem: hogy ők eljussanak a tökéletes egységre.

Ezt az egységet akarja Isten, elsősorban, és amikor egyenként ilyen egységben lesznek Istennel, akkor tudnak egymással is egységben lenni, akkor is, ha távol vannak egymástól. Nem az az egység, hogy legyünk egy helyen, egy emberi főség alatt, nagyvonalakban megegyezve egymással... nem.

Amikor ilyen krisztusi emberek élnek a világban, akkor világosságok, fények környezetükben, és ezt látva az emberek eljuthatnak Krisztushoz.
Azok, akik az Atyáéi a világban.... engem ez nagyon feldobott!
Az Atyáé voltam, nem is tudtam róla, és Ő elvezetett a Megváltómhoz, Neki adott formálásra, és majd, ha eljön az idő, újra az Atyáé leszek, de közben most is az Övé vagyok... egységben lehetek Ővelük...  szóval, alig bírom felfogni ezt!
És amikor "összehoz" Isten olyanokkal, akik szintén ilyen egységben élnek, az csodás! Nagyon várom, mi lesz ebből....   :2smitten:



Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Válasz #63 Dátum: 2018. Október 24. - 12:31:10
Nagyon jó kis topic!

Ezt az igét most a hétvégén dorgálásként kaptam az Úrtól:

"Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak." Eféz. 4.29

Mert megfeledkeztem magamról, és panaszkodtam, zúgolódtam, milyen nehéz a gyereknevelés, pedig a gyermekeim Isten csodálatos ajándékai, és ezzel nem csak Isten ajándékát kritizáltam, de még megfertőztem a negatív beszédemmel a szeretetteimet is! Hálás vagyok az Úrnak, hogy rám szólt. Szégyen, hogy még ennyi év után is meg kell intenie ilyenért  brush1  vsir2
Mindig akkor esek ilyen egyértelmű hibába, amikor pedig azt hiszem, rendben vagyok szellemileg.  sad Folyton résen kell lenni!



Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #64 Dátum: 2019. Szeptember 01. - 06:18:06
Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségeddel.

Zsolt 71:8



Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #65 Dátum: 2019. Szeptember 01. - 20:04:12
Amen  :2smitten:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #66 Dátum: 2019. Október 20. - 19:10:38
Egymast tiszta szivbol buzgon szeressetek.

Ennyi. . Ez lenne a feladat.
Egyaltalan nem tunik bonyolultnak, vagy neheznek.
Nem kell hozza magas kepzettseg, sok penz, teologiai tudas, semmi nagy dolog.
Es megsem megy.
Azt mondja Jezus, hogy errol ismerik meg az Oveit, vagyis az Eklezsiat, az Egyhazat, Krisztus testet, akik kozott ott az Isten.

Vajon hol van ez a szereto, egymast tiszta szivbol, buzgon szereto Istenfelok kozossege?

Mit jelent egymast tiszta szivbol, buzgon szeretni?

Ha valaki tudja, tapasztalja es megeli, kerem beszeljen rola, milyen is ez!

 Annyira jo lenne, mert azt gondolom, rovid az ido, es erre kellene forditanunk.

 :szelid:

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #67 Dátum: 2019. Október 21. - 12:23:42
Ez egy őszinte, kedves, elnéző, szeretetteljes odafordulás a másik ember felé. Nekem a buzgó azt is jelenti, hogy túl tud nézni a nem szándékos dolgokon (elnéző). De nemcsak érzelem, hanem viselkedés és cselekedet is.
Közösségi szinten még nem tapasztaltam meg. Bennem az öli meg, akin látom a szeretetem ellenére a rosszindulatot, kicsinyességet. Ilyenkor meghal bennem valami. A jelenlegi gyülekezetemben egy ember volt, akit az időnkénti neheztelése, rosszindulata ellenére akkor is szerettem tovább. Egy kolleganőm. De úgy látom, hogy az Úr kegyelméből rendeződött ez a kapcsolat.
« Utoljára szerkesztve: 2019. Október 21. - 12:35:32 írta Virág »

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Irma

  • Diakónus
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #68 Dátum: 2019. Október 23. - 15:45:05
Én csak a múltról tudnék beszélni, nagyon fáj, hogy már nem így van, mert a kereszténység elvesztette a legfőbb vonzerejét, amit  a világi ember máshol nem tapasztal meg. Az érdekmentes, buzgó szeretet,ez az ami manapság már nem található.Helyette vannak méreg drága koncertek,konferenciák. Nagy taps, ováció. Aztán a hétköznapi életben frusztráló "keresztény" politizálás, és egymással rivalizáló közösségek. De már nincs aki a magányos öregekre, betegekre, vagy kismamákra ajtót nyitna és cselekvő hittel hozzájuk hajolna.
Régen,még az én ifjú koromban is név szerint ismerték a hivő családokat,mert hatásuk kiterjedt a környezetükre, szívből, szivesen adtak az idejükből,javaikból,nem kérdezve a rászoruló felekezeti hovatartozását és ezt még a párttagok is elismerték. Abban az időben valós volt a közös teher hordozás,tudtak együtt sírni a sírókkal,és együtt örülni az örülőkkel.
De az Úr Jézus az utolsó idő jeleként elmondta, hogy a szeretet sokakban meghidegszik, és ezt a kort éljük.



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #69 Dátum: 2019. Október 23. - 19:48:32
Én nem tudom, hogy gyülekezeti szinten működhetett-e valaha is ez a fajta szeretet.
Ma sem tartom valószínűnek, egy olyan korban, amikor egyre felületesebbek az emberi kapcsolatok. "Hogy vagy?" - gyakran kérdezzük egymástól, miközben a válasznak már nincs is valódi jelentősége...

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Diakónus
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #70 Dátum: 2019. Október 24. - 00:25:16
Müködött Csaba, Karcagon is az ottani Baptista gyülekezetben, és Angyalföldön is a Baptista gyülekezetben Nagy János bási lelkészsége idején.. Én abban az időszakban voltam gyermek és fiatal felnőtt, amikor ez még meg volt. a már nem tudom hogy van hiszen több mint 10 éve gyülekezet nélkül vagyok, pont az ilyen témák rossz hatásai miatt.



Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #71 Dátum: 2019. Október 24. - 18:29:54
Mitol mult el Irmus ez a szeretet?

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Irma

  • Diakónus
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #72 Dátum: 2019. Október 24. - 20:22:35
Nem múlt el teljesen, mert hallok ismerőseimtől, hogy kisebb létszámú, és főleg vidéki gyülekezetekben még megtapasztalható. De az idők során a nagyobb gyülekezetekben nem ismerték egymást a tagok és szép lassan kihült a szeretet, amúgy észrevétlenül.

Nálunk még a fiatalokat úgy nevelték, hogy be volt osztva, hogy azon a héten ki hova megy látogatni idősebb testvérekhez, és segít amit kell, mert a pásztorunknál nyilván voltak tartva a betegek, az elesettek. Mikor én voltam beteg és nagyon szegények voltunk egy család minden hónapban majdnem annyi pénzzel támogatott minket, amennyi a rokkant nyugdíjam volt. De a mindennapi élethez is segítséget nyújtottak a fiatalok a látogatás során.
Már a karizmatikus gyülekezetekben erről szó se volt, hiszen ha valaki nem gyógyult meg egy imára, inkább titkolta, hogy beteg, nehogy rásüssék, hogy bűn van az életében. A cselekvő szeretetnek nem tett jót a karizmatikusság.



Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #73 Dátum: 2020. Január 24. - 08:30:26
És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok.
2 Kor 2:3

Ezt az igerészt most olvastam az evangélikus napi igében.
Számomra szívhez szólóak Pál szavai. A korinthusiak közé annak ellenér ment, hogy közben félt és nagyon gyengének, kevésnek érezte magát.

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #74 Dátum: 2022. November 21. - 17:05:17
Ami­kor pe­dig el­jött Er­zsé­bet szü­lé­sé­nek ide­je, fiút szült.
Meg­hal­lot­ták a szom­szé­dai és ro­ko­nai, hogy mi­lyen nagy ir­gal­mat ta­nú­sí­tott irán­ta az Úr, és együtt örül­tek vele. (Lk 1, 57)

Milyen szép, hogy a szomszédok együtt örülnek az idősödő asszonnyal.

Annak idején Sára inkább keserü volt, amikor Izsák született.
« Utoljára szerkesztve: 2022. November 21. - 17:08:39 írta Virág »

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1