Pusztító utálatosság
Máté 24:15 Ὅταν οὖν ἴδητε τὸ βδέλυγμα τῆς ἐρημώσεως τὸ ῥηθὲν διὰ Δανιὴλ τοῦ προφήτου ἑστὸς ἐν τόπῳ ἁγίῳ, ὁ ἀναγινώσκων νοείτω,
Hotan ún idéte to bdelügma tész erémószeósz to réthen dia Daniél tú prophétú hesztosz en topó hagió ho anaginószkón noeitó
15. Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg): (Károli ford)
βδέλυγμα= ami undorít; szörnyűség, irtózat; utálat(osság)
Újsz.1. Minden, ami nem fér meg Isten közelében, ami Isten haragját, visszatetszését váltja ki.
Lk. 16,15. ( a görög szöveget kihagyom) „ami az embereknek magasztos, az Isten színe előtt utálat”
2. Istentiszteleti összefüggésben (vesd össze Ósz.) Jel 17,4.k;”utálatosságot és hazugságot cselekedni” Jel. 21,27
3. Egy sajátos birtokos jelzői kapcsolatban Mt.24,15; Mk. 13,14 (a szinoptikus apokalipszisben) szokásos magyar fordításban „pusztító utálatosság”, ósz. eredetű kifejezés Dán 9,27 11,31 12,11; innen az 1Makk 1,54-ben is, nyilván a templomot elpusztító szörnyűség. Pontosabban a Dán-féle helyek apokaliptikusak és jövőbe utaló jellegűek, az 1makk 1,54 az első elbeszélő, tehát történeti, valóban bekövetkezett eseményre utaló híradás; ebben arról van szó, hogy az oltárra helyezték a „pusztító utálatosságot”. Az őskeresztyén korban Caligula császárnak arra a tervére szokás gondolni, hogy a jeruzsálemi templomban felállíttatja a saját (isteni-császári) képmását: ennek véghezvitelét az időközben bekövetkezett halála akadályozta meg. Így az apokaliptikából átvett mitologikus kép valamilyen bálványistenre és a mögötte meghúzódó, belőle áradó démoni erőkre utal, amelyek – Izrael nem is gondolhatja másképp az ítéletes züllést – a templomban „vetik meg a lábukat” először, és innen kiindulva fertőzik meg az egész nép életét. Nyilvánvaló, hogy ennek az erőnek a munkája totális, az evangélium felfogásában tehát csak arra gondolhatunk, hogy ez a név a keresztyén igehirdetésben körülírással az Antikrisztusra vonatkozik.