A visszatérés
Mint korábbi bizonyságtételemben említettem, Isten szeretete megérintette a szívemet, de a seb amelyet keresztényektől kaptam olyan mélynek bizonyult, hogy évek kellettek hozzá, hogy újból tudjak közelíteni keresztény gyülekezethez. Az én elképzelésem az az volt, hogy keresek majd egy gyülekezetet, ahol befogadnak és otthon érezhetem magam. De Isten Szelleme más útra terelt engem. Akkoriban már nagyon kerestem az Istennel a kapcsolatot. A csodálatos szabadulásomtól már eltelt több, mint három év. Közben a fiamnak problémái lettek a középiskolájával és a 18-ik születésnapján azzal állt elém, hogy ő nagykorú lett és saját kezébe veszi sorsa irányítását, és bejelentette, hogy ott hagyja az iskolát., Számomra ez maga volt a döbbenet, hisz abban az időben még diplomás emberek is könnyen az utcára kerültek. Még döbbenetesebb volt, hogy ügynökként képzelte el az élete folytatását. Ebben az a tragikomikus, hogy a fiam egy rendkívűl szűkszavú, mondanivalóját lényegre szorítkozóan elmondó valaki. Na most az ügynökök a beszédükből élnek. Ekkor én kaptam egy ideg összeroppanást, igy engem vittek az egyik kórházba, míg anyukámat, akik rákos beteg volt, vitték a másik kórházba. Mivel a pszichiátrián a főorvos engem csodaként kezelt, egy két ágyas szobába helyeztek el, és ott egyedül voltam. Kb. egy hétig szinte semmit sem aludtam, a legerősebb altatók is max 1-2 óránnyi alvást eredményeztek. A sátán megint újult erővel támadt rám, de én már tudatosan menekültem az Úr Jézushoz. Nagyon sokat sírtam az Úr előtt, könyörögtem a fiamért, anyukámért és a saját helyre állásomért. Aztán úgy 10 nap múlva a reggeli áhitatomban a házasságtörő nő történetét olvastam. És akkor találkoztam az Úrral, mai napig nem tudom hogy történt, de akkor szólt hozzám Szellemén keresztül, és végül nekem mondta : Nem kárhoztatlak téged, eredj el és többé ne vétkezzél. Maga az élmény is nagyon megragadott, hát még az a felszabadult öröm, hogy bűnbocsánatot kaptam! Kimentem a szobámból, megkerestem a doktoromat, és közöltem vele, hogy én meggyógyultam és haza fogok menni. És a doki azt mondta : rendben. Ez azért nagy szó, mert pszichiátriákon nem sokat szokott számítani amit a beteg mond. Később meg is kérdeztem tőle, hogy miért egyezett bele olyan könnyen hogy elengedjen, hiszen előtte való nap még az volt a probléma, hogy nem hatnak a gyógyszerek. Erre azt mondta, úgy fénylett az arcomról az öröm, hogy tudta, valami természetfölötti dolog történt velem. Akkor elmondtam neki, hogy visszatértem az Úr Jézus kegyelméből az Atyai házhoz. Nagyon mélyen megérintette őket ez a dolog. Amikor haza értem mindjárt elkezdtem intézni, hogy édesanyám is haza kerüljön a kórházból, minél hamarabb el akartam mondani neki a nagy hírt, hogy az imája meghallgatást talált. Átmentem a tőlünk nem messze lakó testvérekhez és mondtam, hogy most hívjatok gyülekezetbe, mert most már elmegyek. Igy szombaton a Mahanaim gyülekezetbe mentünk. Végig az volt bennem imádságban, hogy én kész vagyok Uram mindazt elfogadni amit adni szándékozol nekem, de kérlek a nyelveken szólást azt hagyjuk. Tudtam, hogy egy karizmatikus gyülekezetbe megyek. Ott imádkoztak értem, és én átéltem hogy Isten Szelleme betölti a megtisztított szivem, de a nyelveken szólás az elmaradt. Pedig hát nagyon imádkoztak a testvérek érte. Isten látta, hogy vannak még akadályok, de azokról Őmaga kivánt gondoskodni. Ő soha nem erőltet ránk semmi. A nyelveken szólás ideje 8 hónap múlva érkezett el, teljesen spontán módon és csak nagyon ritkán fakad fel, akkor is a csendes kamrámban és legtöbbször mikor valakiért imádkozom és nem ismerem túlzottan, csak valamilyen szükségért kért imát és ilyenkor kérem Szent Szellemet, hogy Ő imádkozzon én általam, hiszen Ő jobban tudja mire is van szükség. Nagyon jó volt újra testvérek között lenni. A pásztor édesanyja mindjárt következő hétfőn meglátogatott. Ez nekem végtelenül sokat jelentett, a szeretet megnyilvánulása teljesen betöltött örömmel. Még aznap elmondtam édesanyámnak, nagy volt az öröm! Tudtam kevés ideje van hátra, kedden még tudtunk együtt örvendezni. Szerdán már nem ismert meg és éjszaka hazaköltözött az Úrhoz. Nem volt olyan szomorúság a szívemben, mint a világiaknak szokott lenni, mert én tudom mi még találkozunk! És az a kegyelem, hogy megélhette a visszatérésemet az Úrhoz, mindent felülírt. Nagyon hiányzik nekem, mert nagyon árva lettem, de vigasztalódom az Úrban. Az ezt követő időben a Szent Szellem kimunkálta, hogy a visszatérés a földi gyülekezetembe is szól, elkezdtem erőért imádkozni, hogy megtudjam tenni. Telve voltam szorongással. Vajon mit fognak szólni? Aztán megláttam mit szóltak, körbe vettek szeretettel. Miután engem korábban kizártak a gyülekezetből / jogosan/ most módom volt bizonyságot tenni az élő Jézusról, aki ma is gyógyít és szabadít! Egy baptista gyülekezetbe ez elég forradalmin hangzik, de nekem senki nem mondhatott semmit, hiszen Isten munkája nyilvánvaló volt. Jó volt újra testvérek között lenni, jó volt bocsánatot kérni, akit megbántottam. Aki engem beletaszított a keserűségbe az már rég nem volt ott lelkész. Egy lelkipásztor volt. Aztán az Úr tovább vitt 1996-ban, de az már egy másik bizonyságtétel története. Itt befejezésként és összegzésként annyit : Jó az Úr! Kegyelme végtelen, irgalmasság nem fogyatkozik soha. Méltó, hogy az Ő Nevének adjak dicséretet életem minden napján. Ámen!