Szerző Téma: "... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....  (Megtekintve 10008 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12644
  • Nem: Férfi
  • Utoljára aktív:Ma - 21:10:21
:like:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3958
  • Nem: Nő
  • Utoljára aktív:Ma - 23:08:16
Ez a bizonyság életem legsötétebb cselekedete nyomán indult.

Amikor eltávolodtam az Úrtól, és ott hagytam a gyülekezetet, akkor házasságot kötöttem egy világi férfivel. Nagy volt a szerelem, és igy csak később tudatosodott bennem, hogy ez a társaságban oly kedves, jópofa férfi együtt élésre teljesen alkalmatlan. Nem volt benne semmiféle felelősség vállalás, de egyszerű hétköznapi dolgokban sem lehetett rá számítani. Nekem viszont volt egy 8 éves fiam, akiről gondoskodni kellett. Hamar felmértem, hogyha a fiamat felelősség teljesen akarom tovább nevelni, akkor erről a házasságról le kell mondanom. El is indítottam a válópert, ami nem ígérkezett bonyolultnak, hiszen közösen egyeztünk meg ebben, mivel csak az együttélést és a közös kasszát szüntettük meg, a kapcsolatunk az maradt. Ebben az időben teljesen váratlanul várandós lettem. Tudván tudtam, hogy a férjemre nem számíthatok, és úgy éreztem, hogy két gyereket már nem tudok egyedül nevelni, ezért iszonyú lelki kínok között az abortusz mellett döntöttem. Soha nem felejtem el, milyen volt ismerve Isten akaratát, tudatosan szembehelyezkedve végig menni ezen az úton. 1986. januárja ezzel kezdődött. Megtörtént az abortusz, és én kaptam, egy ideg összeomlást, és azóta jelen van az életemben az úgynevezett bipoláris depresszió. Sok évvel később állapították meg, hogy ezzel a hajlammal születtem, csak ez a trauma hozta a felszínre. Azóta folyamatos pszichiáteri gondozás alatt állok. Isten nagyon kegyelmes volt, mert egy olyan pszichiátert kaptam, aki maga is hívő keresztény és immár 28 éve vagyunk kapcsolatban. Amikor visszatértem az Úrhoz felmerült a nagy kérdés, hogy lehet-e depressziós egy keresztény. Sok gyülekezet szinte kirekeszti, az ilyen betegeket. A i gyülekezetünk se volt túl toleráns ebben a kérdésben. Igy hát szinte folyamatosan jártam lelki gondozásra is. Én nagyon meg akartam gyógyulni. Minden ebben a témában írt keresztény könyvet elolvastam, nagyon sok időt töltöttem az Úrral, és sok mindent megértettem. Először komoly bűnbánatot tartottam az engedetlenségem miatt, aztán az elkövetett bűnömért, sokat sírtam  akkoriban az Úr előtt és az Úr megbocsájtott, és elkezdett tanítani. Többek között arra is, hogy amikor valaki abortuszt követ el, akkor utat nyit a legkomolyabb szellemi hatalmasságnak : a halálnak. És mivel jogosan van ott ahol van,végzi piszkos munkáját, az illető életében : öl, rabol és pusztít. Engem is eljuttatott a vádlással 3-szor is az öngyilkosság komoly megfontolásáig. De az Úr harcolt értem, a sátán el akart pusztítani, de nagyobb Az akinek visszaadtam az életem, az Úr Jézus, mint ő. Fokozatosan haladtam ebben a harcban. Később kapcsolatba kerültem egy Életvédő alapítvánnyal, és ők megtanítottak arra, hogy hogyan tudom igénybe venni azt a szabadságot, amit Jézus elvégzett értem a Golgotán.
De sokáig, nagyon sokáig nem tudtam megbocsájtani, magamnak. És ez fenn tartotta a depressziv állapotot.
Az évek során sokat szégyenkeztem, hogy hívő vagyok és mégis depressziós, míg egyszer az Úr megláttatta velem, hogy Ő nem itél el engem. De az volt az érdekes, hogy hosszú évek alatt, míg ezzel harcoltam, Isten mindíg küldött olyanokat, akik szintén nagyon mélyen sérültek voltak a lelkükben és adta nekem azt az ajándékot, hogy tudtam őket vigasztalni, és míg őket vigasztaltam, bátorítottam, addig az én lelkem is gyógyult. Sokszor mikor ebben így belegondoltam, mélyen megalázódott a lelkem, hogy engem, a törött edényt, Isten felhasznál. Sokszor jutott eszembe Pál apostol tövise, amiről nem tudjuk, hogy mi is volt valójában. De azt tudjuk, hogy Pál háromszor könyörgött, hogy vegye el az Úr, aztán elfogadta. Hát én legalább háromszászor könyörögtem, annyira meg akartam felelni a gyülekezet elvárásának, de még mindg szedek gyógyszert ha minimális adagot is. Aztán elváltak útjaink a gyülekezettől, és itt az én "pusztai" vándorlásom alatt gyógyította az ÚR a sebeket. Ma már tudok teljesen az Úrra hagyatkozva járni, jó lenne meggyógyulni teljesen, de az idők Isten kezében vannak. Azt megértettem, hogy akár gyógyszerrel, akár gyógyszer nélkül az Úr szeretetében vagyok és ez a legfontosabb.
Mostanában kapok visszajelzéseket, hogy akik mellé az Úr odarendelt, megépültek és az Úrral járnak. Nagy jutalom ez nekem, törött edénynek.



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12644
  • Nem: Férfi
  • Utoljára aktív:Ma - 21:10:21
Kemény próbák! :'(
:like:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3958
  • Nem: Nő
  • Utoljára aktív:Ma - 23:08:16
Igértem,hogy írok azokról, akik imádkoztak értem, amikor én olyan messze voltam az Úrtól. Az Ige biztatását elfogadták, amely arról szól, hogy nagy erő van a szentek imádságában. Anyukám mellé álltak, és hordoztak engem, hosszú éveken át. És Isten meghallgatta őket.

Első : János bácsi.

Ő az Angyalföldi Baptista Gyülekezet pásztora volt több, mint 20 évig. Egy igazi pásztor lelkű lelkész. Akinek fontos volt a "nyája". Mindenkivel törődött, mindenki számon volt tartva. Minket fiatalokat úgy nevelt, hogy látogassuk az idős, gyülekezetbe járni már nem tudó tagokat és segítsük őket. Emlékszem be volt osztva, hogy ki hova megy azon a héten, és ha kell segít takarítani, bevásárolni, gyógyszert kiváltani, beszélgetni. Mert a legtöbb idős testvér erre szomjazott nagyon. Jó volt látni, hogy az irgalmasság gyakorlásában a pásztorunk példát mutatott, drága feleségével együtt. Mindíg kérte János bácsi, hogyha valaki beteg lesz, vagy kórházba kerül feltétlenül értesítse őt, mert ő szeretne bemenni érte imádkozni. Azért írom le, hogy a nem túl távoli múltban a hívők úgy gondolták, hogy ez így van rendjén. Egymás terhét hordozni. Pedig akkor nem volt még autó, mobil telefon, talán vezetékes telefonjuk sem és mégis naprakészek voltak a gyülekezet tagjainak életéből.
János bácsiék amikor meghallották, -  akkor már nyugdijban volt és átadta a gyülekezet egy másik vezetőnek, aki éppen nem volt pásztor lelkű lelkész - hogy én elhagytam a gyülekezetet, akkor elkezdtek értem imádkozni, és tették ezt mindvégig. Sokszor találkoztam velük, mert ők is Ürömre költöztek, és belőlem mindig ömlött a keserűség, a panasz, felhánytorgattam a hibákat, amiket átéltem, láttam. Soha egyetlen szóval sem utasítottak el, végighallgattak. És csak annyit mondtak: Irmuskám, mi azért imádkozunk érted. Akkor többet nem tudtak tenni, de ami rajtuk állt megtették. Odavittek, ahol a lehetetlen lehetségessé válik : Isten trónjához. Nem szüntek meg szeretni, nem tettek az életmódom miatt szemrehányást, pedig hát látták, hogy éppen hogyan is élek, sokszor dőlt rólam az italszag miközben beszélgettünk, de ők csak szerettek és imádkoztak. És végül imájuk meghallgatásra talált, mert mint a tékozló fiú, én is hazatértem az atyai házhoz. Dicsősség Istennek.

Még egy kicsit János bácsiról. Ő a mai napig nagy példaképem. Az egyszerűség, tiszta szeretet amit ő sugárzott mind életében, mind a szolgálatában egyszerűen feledhetetlen. Akkor is voltak hibák, hiszen emberek alkották azt a gyülekezetet is, de mégis ott volt az a szeretet, ami átmelegíti a szivet. János bácsi szinte a haláláig szolgált az úgynevezett szórvány gyülekezetekben, ahová, vonattal, busszal járt. Fizikailag megterhelő volt, de ő szerette Urát és szivesen ment. Egyszer már élete vége felé találkoztunk, láttam egyre törékenyebb lett, de a szeme a régi volt, az szeretettel mosolygott rám. Nagyon hiányzik. De fenn a mennyben találkozunk! És  köszönöm Istennek, hogy feleségével együtt ők is imádkoztak értem.



Elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3958
  • Nem: Nő
  • Utoljára aktív:Ma - 23:08:16
A visszatérés

Mint korábbi bizonyságtételemben említettem, Isten szeretete megérintette a szívemet, de a seb amelyet keresztényektől kaptam olyan mélynek bizonyult, hogy évek kellettek hozzá, hogy újból tudjak közelíteni keresztény gyülekezethez. Az én elképzelésem az az volt, hogy keresek majd egy gyülekezetet, ahol befogadnak és otthon érezhetem magam. De Isten Szelleme más útra terelt engem. Akkoriban már nagyon kerestem az Istennel a kapcsolatot. A csodálatos szabadulásomtól már eltelt több, mint három év. Közben a fiamnak problémái lettek a középiskolájával és a 18-ik születésnapján azzal állt elém, hogy ő nagykorú lett és saját kezébe veszi sorsa irányítását, és bejelentette, hogy ott hagyja az iskolát., Számomra ez maga volt a döbbenet, hisz abban az időben még diplomás emberek is könnyen az utcára kerültek. Még döbbenetesebb volt, hogy ügynökként képzelte el az élete folytatását. Ebben az a tragikomikus, hogy a fiam egy rendkívűl szűkszavú, mondanivalóját lényegre szorítkozóan elmondó valaki. Na most az ügynökök a beszédükből élnek.  Ekkor én kaptam egy ideg összeroppanást, igy engem vittek az egyik kórházba, míg anyukámat, akik rákos beteg volt, vitték a másik kórházba. Mivel a pszichiátrián a főorvos engem csodaként kezelt, egy két ágyas szobába helyeztek el, és ott egyedül voltam. Kb. egy hétig szinte semmit sem aludtam, a legerősebb altatók is max 1-2 óránnyi alvást eredményeztek. A sátán megint újult erővel támadt rám, de én már tudatosan menekültem az Úr Jézushoz. Nagyon sokat sírtam az Úr előtt, könyörögtem a fiamért, anyukámért és a saját helyre állásomért. Aztán úgy 10 nap múlva a reggeli áhitatomban a házasságtörő  nő történetét olvastam. És akkor találkoztam az Úrral, mai napig nem tudom hogy történt, de akkor szólt hozzám Szellemén keresztül, és végül nekem mondta : Nem kárhoztatlak téged, eredj el és többé ne vétkezzél. Maga az élmény is nagyon megragadott, hát még az a felszabadult öröm, hogy bűnbocsánatot kaptam! Kimentem a szobámból, megkerestem a doktoromat, és közöltem vele, hogy én meggyógyultam és haza fogok menni. És a doki azt mondta : rendben. Ez azért nagy szó, mert pszichiátriákon nem sokat szokott számítani amit a beteg mond. Később meg is kérdeztem tőle, hogy miért egyezett bele olyan könnyen hogy elengedjen, hiszen előtte való nap még az volt a probléma, hogy nem hatnak a gyógyszerek. Erre azt mondta, úgy fénylett az arcomról az öröm, hogy tudta, valami természetfölötti dolog történt velem. Akkor elmondtam neki, hogy visszatértem az Úr Jézus kegyelméből az Atyai házhoz. Nagyon mélyen megérintette őket ez a dolog. Amikor  haza értem mindjárt elkezdtem intézni, hogy édesanyám is haza kerüljön a kórházból, minél hamarabb el akartam mondani neki a nagy hírt, hogy az imája meghallgatást talált. Átmentem a tőlünk nem messze lakó testvérekhez és mondtam, hogy most hívjatok gyülekezetbe, mert most már elmegyek. Igy szombaton a Mahanaim gyülekezetbe mentünk. Végig az volt bennem imádságban, hogy én kész vagyok Uram mindazt elfogadni amit adni szándékozol nekem, de kérlek a nyelveken szólást azt hagyjuk. Tudtam, hogy egy karizmatikus gyülekezetbe megyek. Ott imádkoztak értem, és én átéltem hogy Isten Szelleme betölti a megtisztított szivem, de a nyelveken szólás az elmaradt. Pedig hát nagyon imádkoztak a testvérek érte. Isten látta, hogy vannak még akadályok, de azokról Őmaga kivánt gondoskodni. Ő soha nem erőltet ránk semmi. A nyelveken szólás ideje 8 hónap múlva érkezett el, teljesen spontán módon és csak nagyon ritkán fakad fel, akkor is a csendes kamrámban és legtöbbször mikor valakiért imádkozom és nem ismerem túlzottan, csak valamilyen szükségért kért imát és ilyenkor kérem Szent Szellemet, hogy Ő imádkozzon én általam, hiszen Ő jobban tudja mire is van szükség. Nagyon jó volt újra testvérek között lenni. A pásztor édesanyja mindjárt következő hétfőn meglátogatott. Ez nekem végtelenül sokat jelentett, a szeretet megnyilvánulása teljesen betöltött örömmel. Még aznap elmondtam édesanyámnak, nagy volt az öröm! Tudtam kevés ideje van hátra, kedden még tudtunk együtt örvendezni. Szerdán már nem ismert meg és éjszaka hazaköltözött az Úrhoz. Nem volt olyan szomorúság a szívemben, mint a világiaknak szokott lenni, mert én tudom mi még találkozunk! És az a kegyelem, hogy megélhette a visszatérésemet az Úrhoz, mindent felülírt. Nagyon hiányzik nekem, mert nagyon árva lettem, de vigasztalódom az Úrban. Az ezt követő időben a Szent Szellem kimunkálta, hogy a visszatérés a földi gyülekezetembe is szól, elkezdtem erőért imádkozni, hogy megtudjam tenni. Telve voltam szorongással. Vajon mit fognak szólni? Aztán megláttam mit szóltak, körbe vettek szeretettel. Miután engem korábban kizártak a gyülekezetből / jogosan/ most módom volt bizonyságot tenni az élő Jézusról, aki ma is gyógyít és szabadít! Egy baptista gyülekezetbe ez elég forradalmin hangzik, de nekem senki nem mondhatott semmit, hiszen Isten munkája nyilvánvaló volt. Jó volt újra testvérek között lenni, jó volt bocsánatot kérni, akit megbántottam. Aki engem beletaszított a keserűségbe az már rég nem volt ott lelkész. Egy lelkipásztor volt. Aztán az Úr tovább vitt 1996-ban, de az már egy másik bizonyságtétel története. Itt befejezésként és összegzésként annyit : Jó az Úr! Kegyelme végtelen, irgalmasság nem fogyatkozik soha. Méltó, hogy az Ő Nevének adjak dicséretet életem minden napján. Ámen!