Szerző Téma: Különböző nézetek a Szentháromság tanáról  (Megtekintve 39692 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Dátum: 2018. November 13. - 00:28:24
A kompiuteren véletlenül egy másik fordítást nyitottam.
De ennek nincs jelentősége.

Jn 17:5
 És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt.

Tehát a fiú a világ létele előt együtt létezet az Atyával, mint külön személyiség.

Mint Fiú, úgy nem létezhetett. Csak úgy, mint Ige. Ahogy János mondja.
Mint Isten gondolata, terve, elképzelése.
Ezért áll az Igében az, hogy Isten a maga képmására teremtette az embert. Nem a Fiú képmására. A maga képmására. Mivel tudta, hogy hogyan fog kinézni emberként, ha majd megtestesül. Tudta, hogyan fog kinézni, mint Fiú. Hiszen Isten nem időben létezik, nála minden egyszerre van. Ezért mondja a Jel 13,8, hogy "a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta".
Jézus kereszthalála már készen volt Isten gondolatában, már megvolt a világ megalapításakor. És amikor "eljött az időnek teljessége", akkor ez meg is történt. (Gal. 4.4). Ekkor bocsátotta ki Isten a Fiát. Aki ekkor született meg.
Ha már korábban is létezett, mint Fiú, akkor hogyan lehetett megölve a világ megalapítása óta? Hát akkor halott lett volna.

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #1 Dátum: 2018. November 13. - 00:33:42

Hogy te mit gondolsz az lényegtelen. Jézus maga tesz bizonyságott arról hogy ő létezet.
Ábrahám is  őt látta és vele beszélt, meg Ézsaiás.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.

Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Válasz #2 Dátum: 2018. November 13. - 00:38:53
Jn 17:5
 És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt.

Tehát a fiú a világ létele előt együtt létezet az Atyával, mint külön személyiség.

Még ha el is tekintünk attól a logikai bakugrástól, hogy az atya és fiú időbeniségét semmibe véve egy öröktől létező atya-fiú viszonyt feltételezünk, akkor is belebotlunk a következő problémába, hogy ezzel a külön személy felfogással két istent kapunk. Márpedig ha a Biblia valamiben konkrét, akkor az az a kijelentés, hogy az Isten egy!
Márpedig nem kérdés, hogy Jézus Isten. Ebben ugye, mindannyian egyetértünk.
Akkor pedig csak egyetlen opció létezik: hogy Isten és Jézus egy és ugyanaz. És Isten nem egy másik személyben, hanem a saját megtestesült Igéjében jelentette ki magát emberként, aki Jézus, a Fiú.

« Utoljára szerkesztve: 2018. November 13. - 00:39:07 írta Aksza »

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #3 Dátum: 2018. November 13. - 00:39:46
[valasz author=Zoltan link=topic=988.msg88656#msg88656 date=1542065622]

[/valasz]

Egyetértek!
Itt nyilván elválaszthatatlan a Fiú Isten személye az Igétől:
Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
14
Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;
15
Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #4 Dátum: 2018. November 13. - 00:42:45
Aksza a keresztény hit egyik fő pillérét tagadja . A Fiú örökké valóságát.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.

Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Válasz #5 Dátum: 2018. November 13. - 00:44:32
Aksza a keresztény hit egyik fő pillérét tagadja . A Fiú örökké valóságát.

Nem jól értettél.

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #6 Dátum: 2018. November 13. - 00:51:18
Nincs Három Isten, de az egy Istenben van három személy.
Atya - Fiú - Szentlélek.
Ez is a keresztény hit alapja - kivétel az Unitárius egyház és a jehova tanui - meg a Brenhemisták.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.

Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Válasz #7 Dátum: 2018. November 13. - 00:54:07
[valasz author=Zoltan link=topic=988.msg88656#msg88656 date=1542065622]

[/valasz]

Egyetértek!
Itt nyilván elválaszthatatlan a Fiú Isten személye az Igétől:
Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
14
Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;
15
Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

Így van, képe a láthatatlan Istennek. Pontosan ezt idéztem én is.
És "ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen." Róm. 11.36
"mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn." Kol. 1,16

Ezek a szakaszok Jézusról szólnak, de ha ezt úgy értelmezed, hogy Isten mellett volt még valaki, aki a Fia, akkor kétségkívül két teremtőt kapsz. Hisz minden Ő általa teremtetett. Márpedig tudjuk, hogy mindent Isten teremtett.
Ezt a szakaszt csak egyféleképpen lehet értelmezni. Ha Jézus azonos a teremtő Istennel, de Isten elgondolásában már a teremtéskor benne volt az emberi megtestesülése, és mindent erre nézve teremtett. És az embert is ennek a képére teremtette. Azaz Jézus képére. Akiben majd megtestesül, amikor megszületik Máriától.

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #8 Dátum: 2018. November 13. - 00:54:37
[valasz author=Zoltan link=topic=988.msg88664#msg88664 date=1542066678]

[/valasz]

S az Ige Isten nem vész el csak átalakul...

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Válasz #9 Dátum: 2018. November 13. - 00:55:07
Nincs Három Isten, de az egy Istenben van három személy.
Atya - Fiú - Szentlélek.
Ez is a keresztény hit alapja - kivétel az Unitárius egyház és a jehova tanui - meg a Brenhemisták.

Az Unitárius egyház és a jehova tanui - meg a Brenhemisták nem vallják Jézust Istennek.

Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Válasz #10 Dátum: 2018. November 13. - 00:55:54
[valasz author=Zoltan link=topic=988.msg88664#msg88664 date=1542066678]

[/valasz]

S az Ige Isten nem vész el csak átalakul...

Ja. Egészen pontosan testté lett.

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #11 Dátum: 2018. November 13. - 00:56:21
[valasz author=Zoltan link=topic=988.msg88656#msg88656 date=1542065622]

[/valasz]

Egyetértek!
Itt nyilván elválaszthatatlan a Fiú Isten személye az Igétől:
Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
14
Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;
15
Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

Így van, képe a láthatatlan Istennek. Pontosan ezt idéztem én is.
És "ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen." Róm. 11.36
"mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn." Kol. 1,16

Ezek a szakaszok Jézusról szólnak, de ha ezt úgy értelmezed, hogy Isten mellett volt még valaki, aki a Fia, akkor kétségkívül két teremtőt kapsz. Hisz minden Ő általa teremtetett. Márpedig tudjuk, hogy mindent Isten teremtett.
Ezt a szakaszt csak egyféleképpen lehet értelmezni. Ha Jézus azonos a teremtő Istennel, de Isten elgondolásában már a teremtéskor benne volt az emberi megtestesülése, és mindent erre nézve teremtett. És az embert is ennek a képére teremtette. Azaz Jézus képére. Akiben majd megtestesül, amikor megszületik Máriától.

15
Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

Ezt időrendben hova rakod?

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #12 Dátum: 2018. November 13. - 01:03:38
[valasz author=Aksza link=topic=988.msg88665#msg88665 date=1542066847]

[/valasz]
Én nem azt feltételezem, hogy Isten mellett volt valaki, hanem hogy az Atya mellett volt a Fiú és a Szentlélek, s ez a három Isteni személy az Egy Igaz Teremtő Isten.
Ez a Szentháromság-tana, ami szintén nincs konkrétan leírva a Bibliában, mégis a keresztyén hit alapja.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Aksza

  • Barátkozó
  • *
  • Hozzászólások: 205
  • Nem: Nő
Válasz #13 Dátum: 2018. November 13. - 01:05:29
[
15
Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

Ezt időrendben hova rakod?

Oda, amit idéztem is, a teremtés elé: "mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn." Kol. 1,16

Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #14 Dátum: 2018. November 13. - 01:06:28
Ézs 6:1
A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;
Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett;
És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!
És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.
Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!

Vagy Ezékiel Kit látott?
Dániél kit látott?
Ábrahám kivel beszélgetett?

 Isten igéje azt mondja, hogy Istent senki sem látta. Nem is láthatja.

Jn 1:18
Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.
 Figyeled a teljes Írás összefüggését?