Örömhír Fórum

Testvéreink személyes topicjai => Irma témái => A témát indította: Irma - 2013. November 06. - 19:20:39

Cím: Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 06. - 19:20:39
Cseri Kálmán: Megtérésem

"...Sokat hallottam Jézusról, de nem ismertem Őt. Ezt soha nem szabad összetéveszteni, hogy valaki hallgatója Jézusnak, vagy a tanítványa. Hallgatója voltam, de egyáltalán nem ismertem Őt. Volt általános istenhitem, de éltem a magam életét Istentől teljesen függetlenül. Ez a gyakorlati ateizmus, a gyakorlati Isten-nélküliség. A vallásos emberek többsége is így él. Nem tagadják Istent, de nem része Isten az életüknek. Legfőképpen pedig nem Ura. Akkor került sor a szülővárosomban egy ugyanilyen sorozatra, amelyikre elmentem. Az elején nem túl nagy érdeklődéssel. Egyik este meglepődtem, mert amit ott elmondtak arról, miféle botlások, tisztátalan gondolatok, bűnök kísérik az emberek életét általában, egy az egyben rám is igaz. Annak egy részét láttam már addig is, hogy milyen cselekedeti bűnöket, gondolati bűnöket, a beszédemmel milyen bűnöket követek el nap mint nap. Egy részétől szerettem volna szabadulni, sokszor elhatároztam, hogy megjavulok. Bizonyos módszereket ki is dolgoztam arra. Természetesen egyik sem vezetett eredményre.

Azon az estén, mintha reflektor világított volna be a szívem rejtett bugyraiba is, látnom kellett, ki vagyok valójában. Még a viszonylag elfogadható szép máz mögött is mi van. Mennyi mocsok lehet valakiben, akit egyébként gyakran dicsérnek, és akiről sok jót el lehet mondani. Ez zavart engem, de nem tudtam megváltoztatni magam. Most, mintha tükröt tartottak volna elém, világosság támadt. Még jobban kellett látnom, ki vagyok valójában. Még inkább úrrá lett az a félelem rajtam, hogy ennek következményei lesznek. Isten igazságos, azt akkor már tudtam, és a bűnt megbünteti.

Az igazságos Istentől való félelem kezdett eluralkodni rajtam. Az Ő különös kegyelme volt már az is, hogy bevilágított az életembe, és fájni kezdett a bűnöm. Folytatódott az Ő kegyelmének a munkája azzal, hogy a következő estéken arról volt szó, hogy Isten igazságos, de a Biblia hangsúlyozza, hogy Isten kegyelmes is. Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. ... De mit jelent ez, mit kell ehhez tennem? Akkor, azon a héten világossá tette Isten számomra azt, amiről biztos, hogy sokszor hallottam előtte az istentiszteleteken, de ott hallottam meg. Ott tette egészen személyes igazsággá számomra Isten a kereszt igazságát. Pontosan mit? Azt, hogy Isten a bűnt büntető igazságát, amitől féltem, már érvényesítette. ... amikor Jézus Krisztus meghalt a kereszten, akkor minden ember minden bűnének az Isten szerint igazságos ítéletét magára vállalta. Az enyémet is? Azt is. Honnan tudhatom ezt meg? A Bibliából.
Aki ezt hittel komolyan veszi és magára nézve is érvényesnek tartja, az megkapta a teljes bocsánatot minden addigi és azutáni bűnére. Ez olyan jó hír volt, hogy nagy örömmel telt meg a szívem.
...
Az is a Szentlélek munkája volt, hogy ezt teljes bizonyossággal hittem. Ő munkálja ám a hitet abban, aki hallgatja az igét, és törekszik változni. Lemond arról, hogy magát megjobbítja, és elfogadja az Ő felkínált kegyelmét.
...
Még azon a héten az egyik este, amit akkor már bűnnek láttam, megvallottam, mert erről is szó volt. Jézus mondja: "Az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel. 3,20) Ő jön oda és zörget, utána Ő jön be és adja nekem mindenét. Az én feladatom: ha meghallom, nyissam ki az ajtót. Mit jelent kinyitni az ajtót? Mi választ el Jézustól? A Biblia szerint a bűneim. A bűnvallás az ajtónyitás. Én úgy voltam, hogy sarkig akarom nyitni minél előbb. Nem a jövő héten, nem holnapután, most.
Így került sor életemben először őszinte, radikális bűnvallásra.

...Isten még újabbakat és újabbakat juttat eszembe. ... Tisztogat a mai napig, és tisztogat minden hívőt. Egyre érzékenyebbé tesz arra, ami Őneki utálatos.

A hívő is elkövet utálatosságokat, ő is engedetlen olykor, de nagy különbség van a hívő élet meg a megelőző között. Mert nem ez a jellemző már, hogy cselekszem nyakra-főre azt, ami Istennek utálatos. Ha mégis előfordul, észreveszem, fáj, és azonnal rendezni akarom. Tudom, hogy ezt csak úgy lehet rendezni, ahogy az út elején rendezte Isten: jövök, megvallom, és kérem a bocsánatát.
...
Amíg ebben a testben járunk, addig ismétlődnek a bűnök, de Pál apostol azt írja: nem a bűn uralkodik már az ilyen emberen, hanem Jézus.

...életem egyik legkedvesebb éneke...: Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok."
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 06. - 19:23:52
Cseri Kálmán - Megváltoztatható-e az ember? (1. rész: Érek én valamit?) - YouTube (http://www.youtube.com/watch?v=thHnFUGimZI)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2013. November 06. - 19:41:07
O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2013. November 06. - 21:00:55
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 18. - 09:45:20
CSODA AZ ÚR NEVÉBEN


Alapige:ApCsel 3,1-16

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: "Nézz ránk!" Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter ekkor így szólt hozzá: "Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt. Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába. Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: "Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk imádunk téged, isteni személyed mindenható voltáért, irgalmadért és kegyelmedért, de a legnagyobb ajándékodért, az Úr Jézus Krisztusért, aki megváltott bennünket és megtart mindvégig. Áldunk Urunk, hogy az év első istentiszteletén is együtt lehetünk a gyülekezet közösségével téged dicsőíteni. Szeretnénk megköszönni neked Urunk a mai nap minden áldását is. Köszönjük, ha már az év első napjaiban is csodálatosan munkálkodtál, cselekedtél. Magasztalunk téged a békességért, a vigasztalásért, amivel megajándékoztál minket a bajok során, te tudod Urunk, hogy az új esztendő melyikünknek hozott nehézségeket, próbákat. Arra kérünk, hogy hadd tudjunk a nehézségek közepette is mindig rád nézni és így hadd lehessünk rólad bizonyságtevők. Most is szeretnénk elsősorban téged tisztelni, de kérünk, ajándékozz meg bennünket személyes üzenettel a te igéden keresztül. Szentlelked munkálkodjon bennünk, kérünk. Jézus Krisztus érdeméért, kérünk hallgasd meg imádságunkat.

Ámen.

Igehirdetés

Hallottuk év elején, hogy Bibliaolvasó kalauzunk ezt a könyvet javasolja igeolvasásra. Az éveleji igehirdetés a Cselekedetek könyve első részéből engem is megszólított. Hallottuk, hogy Isten Lelke cselekszik, általa maga az Úr Jézus cselekszik, a tanítványain, az apostolokon keresztül. Számomra is bátorító volt hallani, hogy mindannyiunkat a gyülekezet közösségében, mint az ő gyermekeit, szolgáit használ Isten Lelke, mi is az Úr Jézus eszközei lehetünk.

A történet a Pünkösd utáni gyülekezet közösségében történt első nagyobb csodát írja le, a gyermekségétől fogva sánta meggyógyításának történetét. Három üzenetet szeretnék megfogalmazni: az első, az Úr nevében csoda történik, a második: az Úr nevében csodát tesznek az apostolok, a harmadik: az Úr nevében csodát él át a meggyógyult beteg ember. Tehát mindvégig fontos, hogy az Úr nevében történik valami és a történetben lévő különböző személyek mutatják, hogy ki, mit, hogyan cselekszik. Ne feledjük, hogy más az, amit az Úr cselekszik és az az ő dolga és más az, amit a hívő ember, vagy a még nem hívő cselekszik, mert az az ő dolga. Ez a mostani történetben is fontos lesz.

Az ApCsel 2-ből kiderül, hogy Isten Lelke csakugyan kitöltetett az Úr Jézus ígérete szerint és a Szentlélek által Jézus maga jelen van a gyülekezet közösségében, az övéi életében. A rész utolsó néhány versében gyakorlati módon megfogalmazza, hogy milyen életet éltek a jeruzsálemi gyülekezet tagjai. Ők ott kivétel nélkül zsidó keresztyén testvérek voltak. Én így foglaltam össze: úgy szerették egymást, ahogy Jézus is szerette őket. Emlékszünk, ez volt az Úr Jézus parancsa tanítványainak még a halála előtt: Új parancsolatot adok néktek, úgy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.

Nagyon fontos a 2. rész végén álló megállapítás: "Az Úr pedig minden napon szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel." Tehát hitben és számban is folyamatosan gyarapodott az első gyülekezet. Beszédes, hogy a sánta meggyógyítása csodatörténetének a leírását keretbe zárja az Úrnak ez a munkája, ugyanis 4,4-ben azt olvassuk: "Sokan pedig azok közül, akik hallgatták az igét, hittek és lőn a férfiak száma mintegy ötezer." Ez a szép keret még inkább kifejezésre juttatja azt a nagy igazságot, hogy mellékesen ez a meggyógyult sánta is tagja lett ennek a gyülekezetnek. Ha éppen ötezren lettek volna a férfiak, akkor ő lett volna az ötezredik. Az ApCsel 4,9-ben arról olvasunk, hogy ő hitt a csodát tevő Úrban: "Ha e mai napon egy nyavalyás emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, miáltal gyógyult meg ez." A gyógyult ez meg kifejezés ugyanaz, amit a Szentírás az üdvösségre, az üdvözítésre használ. Ő nemcsak testileg gyógyult meg, hanem lelkileg is, bűnbocsánatot nyert bűnös lett. Ezért van az ApCsel 3,16-ban ez a fontos kijelentés: "Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára." Tehát ő mindenképpen testileg és lelkileg is új ember lett.

Az egyháztörténelem is leírja, hogy amikor ébredéseket adott Isten, akkor nagyobb létszámban tértek meg bűnösök. De Jézus azt is hangsúlyozza, hogy amikor csak egyetlen bűnös ember tér meg, akkor is nagy öröm van a mennyben. Az Úr csodája, munkája igazolása lett az is, hogy ez a sánta meggyógyult lelkileg is.

Fontos, hogy ő hitt, bízott, tehát hit által gyógyult, csakhogy, ez a hit ajándék volt az Úrtól az ő számára. Hit, amely ő általa van, Jézus által. Jézus ajándékozta neki azt az élő bizalmat, hitet, meg reménységet, amellyel el merte hinni, hogy fel tud állni, pedig soha életében nem tudott felállni és hogy ő lelkileg is, mint bűnös ember, Isten gyermekévé lehet, Jézus követője lehet. Az Úr munkálta benne mindezt. Mert az ő életében is, ahogy mondja Pál apostol, a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Ezért fontos, hogy ő felnézett Péterékre, amikor hallotta a felszólítást, és hitt mindannak, ami elhangzott.

Itt van jelentősége még, az Úr munkája kapcsán, hogy a csoda azért következett be - többször említi, hogy kinek a nevében gyógyult meg ez az ember, a názáreti Jézus Krisztus nevében. Kálvin János úgy magyarázza a nevében kifejezést, hogy a Krisztus neve a Krisztus hatalmát és erejét jelenti. Ő is aláhúzza a kommentárjában - ami magyarul is olvasható -, hogy ez nem mágikus erőt jelentett. Emlékezzünk arra, amikor Skéva fiai próbálnak Jézus nevében ügyködni, hogy egy ördögi megszállottat meggyógyítsanak, kiűzzék az ördögöt, és nem tudnak Jézus nevéven élni, mert ők visszaélni akartak volna. Ez nem mágikus erő, hanem a názáreti Jézus neve, amelyet Péter és János képvisel. Ez az ő személyének a titkát mutatja, arról beszél, akinek őt kijelentette az Ószövetség és az Újszövetség, ami nekünk már teljes valóságában a birtokunkban van. Az a Jézus, aki ott van a gyülekezet közösségében, Péter és János életében is, Szentlelke által valóban igéjén keresztül munkálkodik. A Szentlélek és az ige az, amely által ez az ember is gyógyult és amely által mi is tapasztalhattuk az Úr kegyelmes gyógyítását, akár testileg, akár lelkileg. Illetve mi is átélhettük, hogy még minket is használhat Isten, amikor az ő igéjét mondjuk, vagy éljük Lelke által.

A názáreti Jézus Krisztus nevében kifejezés Jézus legszemélyesebb jellemzőit akarja elmondani. Emlékszünk, Jézus azt jelenti szabadító. Ez is érzékelteti, itt is az az ige szerepel, ami az ApCsel 4-ben található, szabadító nemcsak a betegségből, hanem elsősorban a bűnből. A Krisztus jelzi, hogy ő az a Messiás, az a felkent, akit küldött az Atya. A názáreti pedig az, akit megöltek a kereszten, aki megvetett volt, de akit az Isten megdicsőített. Péter erről is kezdett beszélni részletesen a csodatétel után.

Az Úr nevében csoda történik, tehát azt igazolja, hogy itt mindent Isten cselekszik Lelke által. Készülés közben az jutott eszembe, hogy különösen akkor kell magunk számára is fontosnak tartanunk ezt, amikor akár a mi életünkben van betegség, vagy szükséges annak a megerősítése, hogy már kegyelmet nyert bűnös vagyok, illetve amikor mások életében szeretnénk látni az Úr csodáit. Elsősorban azok életében, akik nemcsak testileg betegek, hanem lelkileg is.

Itt sokan átélték a csoda valóságát, de nem lett mindenki Jézus követője. Viszont a csoda azért történt Jézus nevében, hogy egyedül övé legyen a dicsőség. A történetben nagyon beszédes, hogy a meggyógyult beteg ezt azonnal komolyan veszi, azonnal elkezdi Istent dicsérni, dicsőíteni. A tömeg csak csodálkozik, ámuldozik a dolgokon, Péter ezt számon is kéri rajtuk.

Az ige másik üzenete, ami következik az elsőből, hogy mivel az apostolok cselekedeteiről írott könyvről van szó, Jézus Krisztus a Lelke által cselekszik, csodákat cselekszik és ebben eszközül használja az övéit. Ez az igazság azért megdöbbentő, hogy itt csoda történik az Úr nevében, de a tanítványok, az apostolok által, nélkülük nem történik meg a csoda. Itt nincs ellentmondás, ez a Biblia nagy igazsága. Ha Péter és János nem megy a templomba, akkor az az ember nem gyógyulhat meg akkor és ott. De mivel az apostolok Jézust képviselték, ez a csoda megtörtént. Ők voltak az eszközök, Jézus csodát tett és ebben használta Pétert és Jánost is. Ez azért hangsúlyos, mert ez a mi esetünkben is így van. Ne várjunk csodákat az Úrtól, hogyha mi nem vagyunk hajlandók a helyünkön lenni. Ne képzeljük azt, hogy nem történnek csodák, hogyha mi esetleg úgy érezzük, hogy nem lennénk a helyünkön, vagy hibáztam, vétkeztem. Akkor az Úr dolga lesz majd a megbocsátás a mi életünkben is, a helyreállítás, mert ő csodát akar tenni általunk is. Mert az ő nevében kifejezés az övéire vonatkozik ma is.

Hogyan történt a csoda Jézus nevében? Az fontos az igében, hogy Péter és János együtt mentek a templomba az imádkozás órájára. A Károli fordításban így hangzik: kilencre, ami délután 3 óra. Ez a szokásos napi háromszori imádkozásnak a második alkalma volt. Tehát ők, az akkori gyülekezeti életüknek megfelelően, hétköznapi dolgot tesznek, szokás szerint mennek a templomba, hogy imádkozzanak. Még az is hétköznapi szokás szerint történt, amint látható a leírásban, hogy a kéregető beteg őket is megkéri, hogy adjanak alamizsnát.

Ne feledjük, hogy az Úr Jézussal is gyakran történt, hogy a betegek, a bajban levők, elsősorban testi betegségben levők, ami sok esetben lelki betegséggel is társult, Jézust ugyanígy megkérték, hogy segítsen. Általában Jézus esetében a nevét is tudták, hiszen annyira ismert volt. Pétert és Jánost ez a beteg nem ismerte, de természetesnek tartotta, hogy alamizsnát kérhet tőlük. Jézus számára, ahogy Péter és János esetében a mindennapok dolgai, eseményei voltak az Atya által elkészített jó cselekedetek ideje és helye. Jézus is mindenkor, amikor csodát tett, azért tette meg, mert ez volt az Atyától kapott feladata, mint Messiás, mint felkent. Amikor nem történt csoda az is az Atya akarata szerint történt. Fontos tehát a mindennapok helyzete.

Fontos az is a történetben, hogy Péter és János igen intenzíven rátekintett a betegre. Az ősi szövegben így szerepel: ránézett, az új fordításban ez áll: Péter és János a szemeit rávetette a betegre. Nemcsak odapillantottak és odadobtak neki néhány arany vagy ezüst pénz darabot, hanem koncentráltan, intenzíven ránéztek és Péter hozzá is szól. Ebben is követik az Úr Jézus jellemét és cselekedetét. Jézus is többször tett ilyet, hogy a betegeket nemcsak meggyógyította, hanem általában foglalkozott a betegekkel, volt akit meg is érintett. Péter és János a ránézésükkel azt hangsúlyozza, hogy ők ott is az Úrra figyelnek, várják, hogy mit kell tenniük, ha tenniük kell valamit az Úr Jézus nevében. Természetesen ez a nézés az irgalmas könyörülő szeretetet is jelezte a beteg iránt.

Szeretném megkérdezni, hogy te, meg én, hogy szoktunk a mi kéregetőinkre tekinteni? Mivel a történetben mindennapos hétköznapi eseményről van szó, ezért mi elsősorban ne is azokra a kéregetőkre gondoljunk, akikkel lehet, hogy ritkábban találkozunk, hanem azokra a kéregetőkre - és itt lehet lelki értelemben is gondolkodni -, akikkel naponta együtt vagyunk. Szokták mondani, hogy a kamasz gyerekek koldulják a megértést és a szeretetet, általában a szüleiktől, vagy a tanáraiktól. Ha bennük csalódnak, akkor mástól. De gondolhatunk arra is, hogyan tekintünk a társunkra, aki lehet, hogy még nem jár hitben és ezért érezzük azt a problémát az életében, amit. A társunk is sokszor koldulhat, mert valami hiányzik neki, amit mi tudnánk megadni, de nem biztos, hogy megkapja.

Nagymamám elesett a múlt napokban és nagyon örültem, amikor ezt követően már kedd este ott aludt az édesanyámmal egy szobában. Töröt kézzel és lelkileg maga alatt sokkal nyugodtabb, ha nem egyedül alszik az otthonában. Eszembe jutott, hogy az idős beteg szülő, nagyszülő, amikor nagy bajban van, könnyen várhatja, hogy segítsen neki valaki. Attól várhatja, aki ott van mellette, vagy ott lehetne mellette. Az volt bennem, hogy vajon én hogy tekintek arra, aki tőlem kér, hogyan nézek rá intenzíven. Ne felejtsük el, hogyha napok óta koldulnak, akkor lehet, hogy az egy idő után már zavaró és úgy érezzük, hogy ezt már nem lehet tovább viselni.

Péter és János, amikor ránézett a templom lépcsőjén kolduló férfira, akkor ők mondtak neki valamit és a "Nézz ránk" mondattal azt fejezte ki, hogy vegye fel velük a kapcsolatot. Ami azonban ezután jött, az első hallásra elszomorító lehetett: "Ezüstöm és aranyam nincs nekem". Valóban nem volt nekik sem ezüstjük, sem aranyuk, amit ez a beteg ember várt tőlük.

A mi személyes példánkra vonatkoztatva, lehet, hogy mi is úgy vagyunk, hogy először nekünk is azt kell mondani annak, aki tőlünk koldul szeretetet, türelmet, megértést, vagy akár testi dolgokat is, hogy nekem az nincs. Lehet, hogy nekünk is először ezzel kell kezdeni, hogy amit a másik vár tőlem, ami neki hiányzik, azzal én nem rendelkezem, mert lehet, hogy valóban nincs. Ha válás következik be egy házaspár életében, mindig azért történik, mert valami nincs, ami a másiknak kellene és mivel nincs ott Jézus, nincs ott Isten, a Jézus nevének a lehetősége, ezért nincs megoldás. Ha a gyerekek elmenekülnek otthonról, mert otthon nem kapnak meg semmit, vagy a szülők érzik úgy, hogy a gyerekeik elhagyták őket, azért van, mert nincs ott Jézus neve és sok minden nincs. Ha mi is úgy érezzük, hogy nekünk nincs meg, amire szüksége lenne a másiknak, de igazságtalan, hogy tőlem várja, hiszen nekem úgy sincsen.

Itt azonban nem szabad megállni, Péter sem állt meg, elmondta, hogy mije nincs, de rögtön hozzá tette, hogy mije van. Ha mi az Úr Jézuséi vagyunk, akkor elmondhatjuk mindenre, hogy ez nekem nincs, akár testi, akár lelki értékek, dolgok, amelyeket adni kéne a lelki, vagy testi értelemben kéregetőknek. De van Krisztusunk! Nem is jó azt mondani, hogy mim van, hanem azt, hogy kicsodám van, ki az akivel rendelkezem, illetve ő rendelkezik velem. Amim van, azt adom neked, "a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj". Péter és János az Úr Jézus eszköze, nekik van Krisztusuk, akit képviselnek ennél a betegnél is.

Péter bizonyságtételében hallottuk, hogy ő hangsúlyozza az embereknek, hogy nem ők csináltak nagy dolgokat, ők gyakorlatilag semmik és senkik, egyedül Jézus az, akinek a nevében hit által nagy dolgok történtek. Tehát amit Péter az Úr Jézus eszközeként cselekszik, erről bizonyságot is tesz és ezt hangsúlyozza is. Nemcsak a beteg tudhatta ezt meg, hanem mindazok, akik ott voltak.

"Ha van Jézus, akkor vele együtt minden a mienk" - mondja Pál apostol a Római levél 8. részében. Tehát lehet, hogy nekünk is naponta oda kell tenni, ha naponta kérdés, hogy valamit kell adnom a másiknak, aki ezt elvárja tőlem, mert kéregető, lelki értelemben koldus, hogy nincs mit adnom, de mégis mindent tudok adni. Itt fontos újra, hogy mi a mi dolgunk, és mi az Úr Jézus dolga. Természetesen nem kell nekünk megváltani a világot, nem nekünk kell megváltani a koldulóinkat, az Úr Jézus a megváltó, mi csak legyünk a Megváltó eszközei, abban, amire ő akar használni, hogy az ő neve által csodák történjenek.

Az ApCsel 4,13-ban van egy nagyon kedves mozzanat, hogy még az ellenségek is felismerték Pétert és Jánost, hogy ők azok, akik Jézussal voltak: "Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoztak, meg is ismerték őket, hogy a Jézussal voltak.", azzal a Jézussal, akit kivégeztek az ellenségek. Emlékeztek Péter és János személyét látva, hallva a beszédüket, akik nem tanult emberek és mégis milyen bizonyságot tesznek, teológiailag is mély dolgokat tanítanak, felismerték, hogy ők azok akik korábban és most is Jézussal voltak. Az ellenségek fölismerték őket. A csodálkozó tömeg nem nagyon ismerte föl bennük Jézust, illetve csak néhányan, akik aztán csatlakoztak a gyülekezethez. Péterék viselkedése és a beszéde árulkodó volt. Ezért lenne fontos nekünk is, hogy amikor az áll, hogy valami nincs, ami kellene a koldusnak, de van Krisztusunk, akit képviselünk, akkor jó lenne, ha még az ellenség is meglátná, hogy mi kivel élünk, kit képviselünk, a múltban és az adott pillanatban is.

A történetben van még egy fontos mozzanat: Péter úgy eszköze Jézusnak, hogy nemcsak intenzíven ránézett a betegre, hanem megfogta jobb kezénél fogva és ő maga felemelte. Tehát, segített a betegnek fölállni, Péter eszköz abban, hogy a csoda végbe menjen annak az életében, akinek majd hinnie kell. Péter mindenképpen segít abban, hogy Jézus csodát tegyen.

Amikor lehet, hogy a koldusnak adok, vagy nem adok pénzt, mert azt kért, amikor a társamnak meg tudom adni azt, amit meg kell adnom, pedig nincs, de az Úrnak van, a gyermekemnek, vagy a szüleimnek, vagy a betegnek, akkor ugyanez történik. Sokszor a hívő ember, ha a másiknak segít Jézus eszközeként, lehet, hogy kell a kézmozdulat is, kell a cselekvés, hogy lehajolok, megfogom a kezét és felemelem. Ha a társunkat elhordozó szeretettel kell hordozni, akkor naponta kell ez a fölemelő szeretet. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy már nem bírom, nincs már sem testi, sem lelki erőm szeretetben hordozni azt, akit nagyon nehéz és mégis - Péterhez hasonlóan - lehajolok és igyekszem fölemelni. Várva azt, hogy talán majd az Úr megtérésre vezeti, de amíg az nem történik meg, nem mindenki gyógyul meg naponta, egy pillanat alatt, lehet, hogy évek kellenek a gyógyuláshoz. Volt olyan édesanya, aki 25 éven át imádkozott a gyermeke megtéréséért, és eközben sok mindenben próbálta megélni a szeretetet iránta.

A csoda először csendben történik, akkor válik nagy csodává, amikor a beteg el kezdi hirdetni, hogy mi történt vele. A csendes csodák olyanok, amik hétköznap történnek, lehet, hogy nem veszi senki észre, de mi mégis az Úr eszközei vagyunk akkor is. Van Krisztusunk, aki ha kell, egy életen át segít fölemelni azt a másikat és egyszer csak lehet, hogy már nemcsak fizikailag gyógyítja meg, hanem eljön az az idő, hogy lelkileg is.

A történetből a harmadik üzenet: mivel az Úr Jézus nevében csoda történt és mivel az ő apostolai az ő nevében csodát tettek, ezért a születésétől fogva sánta beteg ember testileg és lelkileg is Jézus nevében, az Úr nevében csodát él át. Az ApCsel 4,21-22-ből tudjuk meg, hogy ez a beteg ember Péterékkel van, talán még a börtönben is velük volt, de a kihallgatásnál mindenképpen és kiderül, hogy ő több mint negyven éves volt, akit mindenki ismert, mindenki tudta, hogy ott van a templom Ékes-kapujánál. Az igéből kihallható, hogy ez az ember akkor ment beljebb a templomba, amikor már meggyógyult, valószínű, hogy korábban mindig csak az Ékes-kapunál volt. Péterék még nem léptek be a templomba, amikor ő már kérlelte őket. Azok, akik ilyen súlyos betegek voltak, a templom bizonyos helyeibe nem mehettek be. Ez az ószövetségi gondolkozásban azt is jelentette, hogy nem lehettek olyan közel Istenhez, mint azok, akik bent lehettek a templomban, közel a szentládához. Ezt ez az ember nem élhette át. Az írásmagyarázók arról írnak, hogy az Ékes-kapu a pogányok és az asszonyok udvara közötti kapu lehetett. A pogány nem tehette be a lábát a templom azon részébe, ahova csak izraelita férfi léphetett be. Az asszonyok is csak az asszonyok udvarába léphettek be. Ez a beteg sohasem lehetett az Isten közelében a maga teljességében.

De itt már a csodát átéli és azt olvassuk, hogy ő hitt, elhiszi, hogy fel tud állni, engedi, hogy Péter felhúzza, miközben érzi a lábain, hogy meggyógyult. Nagyon beszédes a 8. vers, amiben nem arról olvasunk, hogy remegő lábakkal föláll, félve attól, hogy mégis elesne, hanem azt olvassuk, hogy felugrik. A Károli fordítás azt írja: "és felszökvén". Tehát szökdécsel, majd elkezd ugrándozni örömében. Ézsaiás könyve 35. részben van arról szó, hogy amikor a Messiás eljön, akkor az ő csodáinak, az ő jelenlétének az egyik jele az lesz, hogy az ilyen betegek, mint ez a születésétől fogva sánta ember, szökdécselnek, mint a szarvas, az öröm és a szabadítás boldogsága miatt. Ez az ember hisz Jézusban, Jézus nevében, elfogadja mindazt, amit ő ajándékba kapott Jézustól és ezért szökdécsel, örül és Istent dicsőíti. Tehát nemcsak a testi gyógyulásért dicsőíti Istent, hanem ő lelkileg is meggyógyult. Nagyon sokan, akik hallottak Jézusról Péterék hitvallástételében, nem lettek Jézus követőivé, de ez az ember hitt.

Felolvasom újra a 16. verset: "Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára." Péter itt azt hangsúlyozza, hogy Jézus cselekszik végig, de mivel ez az ember átéli a csodát, ezért ő is cselekszik, hisz. Ez az, ami hiányzik, ha a szeretteink még nem tértek meg, vagy a koldulóink, kéregetőink nem fogadták el az Úr Jézust. Mi van, ha életük utolsó pillanatában vezeti őket is az Úr megtérésre? Mi van ha holnap, ha még ma este? Akkor majd ők is átélik ezt a csodát. Amíg pedig nem élik át, mindig Péterként és Jánosokként képviselhetjük az Úr csodáját és az ő nevét. Ha átélik a mieink is, akkor ők is szökdécselnek. Lehet, hogy csak lelki értelemben ugrándozik, mert például az idős, beteg hozzátartozó, vagy a halálos ágyán fekvő fogadja el a kegyelmet, lehet, hogy nem tud fölkelni, de az élete teljesen megváltozik, mert Jézus nevében átéli a csodát.

A tömeg először csak csodálkozott és ámult a történteken, és a végén azt olvassuk, hogy ők is dicsőítették az Istent, de csak azért, mert hallották Péter bizonyságtételét, hallottak Jézusról. Voltak, akik még mindig nem lettek Jézus követői, de elfogadták, hogy igaz az, ami elhangzott, hiszen a beteg meggyógyult, messiási csoda történt és ezért dicsőítették az Istent. Akik a csoda után csatlakoztak az Úr Jézus tanítványi köréhez, tagjai lettek a mintegy ötezer megtért férfiből is álló közösségnek , ők Jézust is dicsőítették.

A meggyógyult beteg azonban nem csodálkozott Jézus cselekedetén, hanem csodálta Jézust, csodálta Istent. Ezt a magyarul jól hangzó megkülönböztetést érdemes hangsúlyozni, egészen más csodálkozni azon, mire képes Jézus és egészen más csodálni őt. Jó lenne, ha mi nem csodálkoznánk azon, ha végre a szeretteink megtérnek, vagy amikor a kéregetők, koldulók végre engednek az Úrnak. Nekünk nem természetes az, hogy az Úr bármikor csodát tehet? Sőt lehet előre is hódolattal Jézust mindig annak látni, aki ő, hogy az ő nevében bármikor történhetnek csodák. A meggyógyult beteg hódolattal, imádattal annak látta Istent, Jézust, sőt annak is vallotta meg, akinek bizonyult a csodája által is.

Ne feledjük, amikor Pállal nem történt meg a gyógyulás csodája, - neki megmaradt a tövise, valamilyen fajta betegsége - Pál is ugyanúgy ezen nem csodálkozik, hanem hiszi, hogy elég neki a kegyelem és elkezdi csodálni az Urat és arról tesz bizonyságot, hogy akkor az ő erőtlenségével munkálkodik Isten. Pál csodálta kegyelmes Istenét, csodálattal beszélt Jézusról, Istenéről és csodálatosan lett Isten eszköze, amikor maradt az erőtlensége, mert ezen keresztül mutatta meg Isten az ő erejét.

Lehet, hogy nekünk is lesznek, vagy maradnak erőtlenségek, lehet, hogy mi is úgy érezzük néha, hogy mennyi mindenünk nincs, amit kellene adni a másiknak, de ha ott van Jézus, akinek a nevében csodák történnek ma is, akkor mégiscsak eszközei lehetünk ennek az Úrnak, és általunk is csoda történik. De jó lenne, ha minél többen a családban, munkahelyen, a hazánkban átélnék, ha az Úr nevében csodák történnek ővelük is. Kérjük az Úrtól, hogy segítsen így az ő nevében cselekedni és hinni.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged mennyei Atyánk, hogy neked megvolt a terved minden napra vonatkozóan az Úr Jézussal is. Imádunk téged, hogy csak akkor jött el a kereszthalál ideje, amikor eljött az óra. Dicsőítünk téged azért a csodádért is, amelyet nemcsak az ő kereszthalálával, halálig tartó engedelmességével, hanem feltámasztásával is elvégeztél, mennybemenetelével és a Szentlélek kitöltésével. Áldunk téged Atyánk azért a csodáért is, hogy mi is Jézus követőivé lehettünk, megszabadítottál a bűneinktől, volt amikor felszabadítottál a testi betegségeinkből is, de Urunk mi is valljuk, hogy lehet, hogy maradt az erőtlenségünk, de a te kegyelmed akkor is ott van rajtunk. Áldunk téged Urunk azért a csodáért is, amikor még bennünket is használtál, hogy másoknak az életében munkálkodj. Nem tudjuk neked igazán megköszönni, amikor másokat rajtunk keresztül vezettél élő útra. Arra kérünk Urunk, adj nekünk beléd vetett bizalmat, élő reménységet akkor, amikor úgy érezzük, hogy olyan sok mindenünk hiányzik, amit adnunk kellene másoknak. Te tudod Urunk, hogy melyikünknek mi hiányzik, de azt is valljuk Atyánk az ige fényében, hogy Jézusnak minden megvan és mi szeretnénk az ő eszközei lenni. Kérünk, munkáld ezt bennünk.

Imádkozunk Urunk betegeinkért, kérünk erősítsd őket. A halálos betegeknek adj Urunk békességet. Imádkozunk a gyászoló testvéreinkért, kérünk téged, add a te vigasztalásod nekik. Imádkozunk a kórházba készülő, műtét előtt álló testvéreinkért, azokért is, akik már a műtét után vannak. Könyörgünk Urunk a határon túl élő testvéreinkért is, különösen a Kárpátalján élő magyaroknak adjál megoldást, de elsősorban hozzád térést. Imádkozunk vezetőinkért is, annyi most az előttük álló munka, Urunk te tudod, mennyire fáradtak fizikailag, vagy lelkileg. Bárcsak minél több világi vezetőnk is lehetne a te eszközöd. Most is azt kérjük, hogy tartsd őket alázatban, hogy a nagy hatalom ne elvigye tőled őket, hanem lehessenek eszközeid.

Ámen
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 24. - 12:46:14
Cseri Kálmán gondolatai :

Isten munkája az életünkben.

Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. (Ézs 35,7)

Ézsaiás próféta is képekkel szemlélteti azt, hogy milyenné vált az ember élete Isten nélkül, és milyen lesz Isten szabadítása után.

Isten nélkül olyan az élet, mint a puszta: kietlen, terméketlen, szikkadt. Érzelmileg is nagyon sivárrá válik sok kapcsolat. Az öröm, a kedvesség, szívesség hiányzik a szívekből. Amikor Isten igéjének az esője megöntöz egy kiszáradt emberi lelket, olyan lesz, mint amikor kivirágzik a sivatag. És tartósan olyan is marad, Jézusi tulajdonságok jelennek meg benne (1-2. v.).

Isten nélkül nagyon erőtlenné válik sokszor az ember. Csüng a keze, rogyadozik a térde, remeg a szíve - írja itt a Biblia. Amikor Isten megszabadítja, elszáll a félelme, látja a célját, bátran halad előre az útján, s még mások terhét is képes hordozni, nemcsak a magáét (3-4. v.).

Isten nélkül sokféle betegség nyomorít meg bennünket, lelkileg is. Nem látunk tisztán, nem halljuk Isten szavát, még egymást sem, nem tudunk egyenesen beszélni, megkeményedett a szívünk... Isten szabadító munkája nyomán a vakok látnak, a siketek hallanak, ujjong a néma nyelve (5-6. v.).

Isten nélkül a szomjhalál fenyeget a pusztában. De az ő csodájaképpen „víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek ott" (6-7. v.). Ez különösen fontos ígéret volt, mert sokan attól való félelmükben nem indultak haza a fogságból, hogy elhullanak az úton víz nélkül. Hisznek-e az emberek Isten ígéretének, hogy átsegíti őket a víz nélkül való helyeken, vagy pedig hitetlenül ott maradnak a fogságban? Akik hittek, hazamentek, akik nem, a fogságban maradtak.

Mi jellemzi pillanatnyilag az életünket? Hol van szükség Isten szabadítására?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 29. - 14:20:06
Cseri Kálmán:
A megtartó hit.

Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged." (Mk 10,52)

Bartimeust nem a hite gyógyította meg, hanem Jézus, de az Úr külön megemlíti Bartimeus hitét. Jelzőt is tesz elé: megtartó hit.

Van másmilyen is? Van, sokféle hit van, szinte minden ember hisz valamiben. De a hitet a tartalma minősíti: mit hisz, kiben hisz valaki. Jézus szerint Bartimeusnak megtartó, üdvözítő hite volt. Azt mi jellemzi? Az, hogy mindig Isten igéjére épül, és Jézus Krisztussal kapcsol össze. Tehát a hívő nemcsak bizonyos hitigazságokat fogad el, hanem a feltámadott, élő Krisztussal kerül kapcsolatba. Nyugodtan mondhatjuk: a hit az a kinyújtott kéz, amellyel Jézust megragadjuk, s utána az ő ajándékait átvesszük. Ebben kifejeződik mindig a benne való bizalom is.

Ezért veszélyes a jóslás és varázslás minden formája, mert az viszont az ördöggel kapcsolja össze az embert, mert tőle kér és fogad el „ajándékokat".

Hogyan lehet valaki hitetlenből hívővé? Hogyan tett szert Bartimeus erre a megtartó hitre? Hallott Jézusról, komolyan vette, amit hallott, és ennek megfelelően viszonyult hozzá: bízott benne, tőle kért segítséget.

Vannak, akik panaszkodnak: ők keresik Istent, de nem tudnak benne hinni. Spurgeon a maga stílusában ezt írja: hagyd abba a keresést, mert ő itt van melletted, és kezdj el hinni benne! Az Istent kereső József Attila írta: „Az Isten itt állt a hátam mögött, S én megkerültem érte a világot." Nem kell semmit megkerülni, csak meg kell fordulni, mert mi állunk háttal Istennek, azért nem látjuk.

Bartimeus elhitte, hogy Jézus az, aki, és azonnal így is szólította meg. És Isten Fiától isteni ajándékot kért: élete teljes megoldását.

Nyújtom-e én a hitem kezét Isten felé? Üres a kezem, vagy tele van kacatokkal? Bízom abban, hogy amit ő ad, az mind jó, és csak az a jó? S tudom-e utána őt dicsőíteni szabadításáért?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 29. - 14:21:47
28 Mit kérsz Jézustól?

Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak!" (Mk 10,51)

Bartimeus ott áll Jézus előtt, és egyelőre nem történik semmi. Azaz mégis: Jézus beszélgetni kezd vele. És ez igen jelentős dolog volt. Egy ilyen emberrel, aki ennyire a társadalom peremére került, egy országos hírű rabbi külön beszélget. Jézus nem tett különbséget ember és ember között.

Jézus kérdése nyilván vizsgáztatja Bartimeus hitét: kinek tartja őt valóban, mire tartja képesnek? De ennél fontosabb, hogy ezzel a kérdéssel kinyitja előtte Isten gazdagságának az ajtaját: bármit kívánhat.

És kitűnik ebből a kérdésből az is, hogy itt Jézusnak kell tennie valamit. Bartimeus semmit sem tehet magáért - mint ahogyan mi sem tehetünk semmit az üdvösségünkért. De nem is kell erőlködni. Hiszen nem Bartimeus kereste fel Jézust, ő jött oda, ahol a vak koldult. Nem Bartimeus találta ki, hogy Jézushoz kellene fordulnia, ő csak hallott a Megváltó tetteiről, és eközben született hit a szívében. És az említett akadályokon sem magától lépett át, Isten szeretete vonzotta őt.

És most mit kíván Jézustól? Kérhetne egy kicsit több adományt, mint amennyit az emberek adni szoktak. Ő azonban nem komfortosabb vakságot kér, hanem látást. Nem tüneti kezelést, mint mi gyakran, hanem nyomorúsága okának a megszüntetését.

Lelki kérdésekben ne legyünk kis igényűek! Az egész életünk gyökeresen megromlott, Isten azt gyökeresen (radikálisan) újjá akarja és tudja teremteni. Ne érjük be annyival, hogy pénzt, egészséget és sikert többet adjál, Uram, hanem jussunk el ide: „Csak te kellesz, én Uram, benned mindent meglelek". Mert Isten mindent nekünk akar ajándékozni, de mivel legfőbb ajándéka Jézus, ezt csak vele együtt kaphatjuk meg (Róm 8,32). Keressük hát mindenekelőtt Isten királyi uralmát, és ez után minden megadatik nekünk (Mt 6,33).
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 29. - 14:23:20

Egy névtelen koldus.

Jerikóba értek..., egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. (Mk 10,46)

Bartimeus története az Úr Jézus szívébe enged bepillantást. Ki volt ő?

A leírás első mondata egy rövid életrajz. A neve? Kiderül, hogy nincs is saját neve, csak az apja után hívják így: a Timeus fia (bar = fia). Egy névtelen senki. Lakhelye Jerikó, foglalkozása koldus, munkahelye az út széle. Ide botorkál ki vagy vezetik ki mindennap, s ha annyi adomány összejön, amiből ehet valamit, legyen boldog!

Az úton jönnek-mennek az emberek, elkap egy-egy mondatfoszlányt, abból próbál tájékozódni. Néhány méternyi hallótávolság - ide zsugorodott az élete. Pedig csak egyetlen érzékszervét veszítette el.

A haszonelvű világ ezt mondja: értéktelen ember, semmit nem tud termelni, csak terhére van másoknak. Jerikóban pezseg az élet, kortársai építik a maguk világát, ő pedig csak tengődik egyik napról a másikra, minden távlat nélkül.

Az egész emberiség képe ez. Mi is csak egy „érzékszervünket" veszítettük el, az Istennel összekötő hitünket, és mennyire összezsugorodott a világunk! A valóság csak hittel érzékelhető részét nem ismerjük, s emiatt sok téves következtetésre jutunk. És nem látjuk sokszor önmagunkat sem helyesen, nem találjuk a helyünket, a feladatunkat, nem vagyunk tekintettel egymásra, nem látjuk a bűneinket és azok megoldását, nem érzékeljük Isten valóságát.

Bartimeus azonban egyvalakinek nagyon fontos: Jézus ismeri őt és számon tartja. És a keresztre vezető utolsó útján megáll mellette, és meggyógyítja. Ma pedig nekem üzeni: én nem feledkezem meg rólad (Ézs 49,15). És bátorít: végy tőlem szemgyógyító írt, hogy láss (Jel 3,18).
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. November 29. - 14:24:54
Akadályok a hit útján.

Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott... ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. (Mk 10,48-50)

Bartimeus tudta, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, neki Jézushoz kell most jutnia. Ez tette olyan eltökéltté, hogy minden akadályt legyőzve találkozott vele. Mert akadályok mindig vannak a hit útján. Az ördög azt akarja, hogy lehetőleg el se induljunk Jézushoz, de ha már valaki elindult, útközben álljon meg, ne találkozzék a Szabadítóval.

Az első akadály az volt, hogy Jézus nem válaszolt azonnal a kiáltására. Vajon hallotta? Szóba áll ő egy ilyen senkivel? Érdemes tovább imádkozni? - Aztán az emberek rászólnak, le akarják beszélni arról, hogy Jézushoz jusson. Veszélyes is volt már akkor Jézust Messiásnak nevezni, a hatósággal gyűlik meg a baja annak, aki ezt teszi. Sokan elakadnak ott, hogy vannak Jézus körül szeretetlen, hitetlen, képmutató emberek is. Ne feledjük: ez semmit nem változtat azon, hogy Jézusra van szükségünk, s ő kész és tud segíteni.

Aztán jön a biztató üzenet: hívjátok ide! Most higgyen azoknak, akik az előbb még letámadták? Csakugyan Jézus üzeni ezt neki? Induljon vagy várjon még? Vagy ha ez annyira nehéz, hagyja abba? - Nem! Bartimeus nem találgat feleslegesen, ledobja hosszú felsőruháját, és ahogyan egy vak arra képes, odasiet Jézushoz.

Legyen példa számunkra ez a magatartás! Ő meg akart gyógyulni, s ezért mindenképpen találkozni akart Jézussal. Még nem ismerte őt, csak hallott róla, de azt komolyan vette. Mondhatott bárki amit akart, megnehezíthette a dolgát sok minden, az ő egész tehetetlen, kiszolgáltatott helyzete is, de ő minden akadályt félretett, a ruhát is ledobta magáról, csak Jézussal találkozhasson.

Kész vagyok-e én is minden akadályon át, minden visszatartó bűnt ledobva (megvallva) közvetlenül Jézushoz menni? Ott vár a teljes gyógyulás.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 03. - 08:08:39
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.

Isten ígérete szerint.

...minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. (2Pt 3,14)

Az adventi időszak a jövőre irányítja figyelmünket. Vajon hogyan alakul az emberiség jövője, és a mi személyes életünk számára mit tartogat a jövendő?

Vannak, akik nem szeretnek ezzel foglalkozni, csak a mának élnek, azt akarják élvezni. Milliók vallják: a holnap bizonytalan, fő, hogy ma érezd jól magad.

Ez a szemlélet mérhetetlen önzéshez és felelőtlenséghez vezet. Aki így él, sose gondol a másik emberre, semmit nem tesz a közösségért, aminek tagja, képtelen áldozatot hozni bármilyen fontos ügyért, nem tud várni semmire, nem akar lemondani semmiről, viszont a maga pillanatnyi élvezete érdekében sok kárt okoz másoknak is. Ennek a torz szemléletnek szomorú következménye az a rettenetes környezetpusztítás is, aminek tanúi vagyunk.

Vannak, akik olyan fenyegetőnek és kilátástalannak képzelik a jövőt, hogy megtelnek félelemmel, szorongással.

S vannak, akik csak gúnyolódnak Isten erre vonatkozó ígéretein.

A hívő ember békességgel néz a jövőbe. Tudja, hogy arra felelősen készülnie kell. Tudja, hogy semmi oka a félelemre, mert élete Isten kezében van, s ő gondoskodik az övéiről. És bizonyos abban, hogy Isten ígéretei igazak, várja azok beteljesedését.

„Nem késlekedik az Úr az ígérettel..., hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek... De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj (váratlanul), amikor... az elemek égve felbomlanak... milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok... De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pt 3,9-13)

Isten ígéreteinek komolyan vétele megőriz a könnyelműségtől is, az aggodalmaskodástól is, a cinikus kételyektől is, és segít derűsen, reménységgel, felkészülten várni az ismeretlen jövőt.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2013. December 03. - 08:45:37
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Zoltan - 2013. December 05. - 06:12:46
Minek az ünnepe a karácsony?


    Cseri Kálmán


  A karácsony megünneplésénél valami tragikus hangsúlyeltolódás-nak vagyunk tanúi. Valami olyan történt ezzel az ünneppel, mint ami abban a családban, amelyikben az volt a szokás, hogy a családtagok születésnapját bensőséges, meghitt együttléten ünnepelték meg.
  Ilyenkor az ünnepelt életének utolsó esztendejéről megemlékeztek, elsorolták annak jelesebb eseményeit, és együtt adtak hálát Istennek az Ő megtartó szeretetéért. Szerény, de kedvesen elkészített vacsorán volt együtt a család, amelyikre készült mindig egy kis torta is.
  A baj aztán ott kezdődött, hogy egyszer az egyik távolabbi rokon egy hatalmas tortával remekelt, amit persze mindenki elkezdett dicsérni, csodálni, noha ez nem volt szokás az ő körükben addig. És ezzel aztán elindult a lavina.
 Ettől kezdve többen is hoztak tortát az ilyen családi együttlétekre, elkezdtek egymással versengeni, divatok alakultak ki. A kerek torta már ósdinak számított, szögleteset kellett készíteni, aztán emeleteset, aztán mindenféle díszekkel cicomázták. Lassan a torta egyre kisebb lett, a díszek száma és csillogása egyre nőtt. El is nevezték ezeket az alkalmakat tortaünnepnek.
  Így érkezett el a nagyapa 80. születésnapja, amelyiken valóságos tortakiállítást rendeztek a gyermekei és az unokái. Volt zsűri, amelyik minősítette a formákat és az ízeket, és díjazta a tortaünnepnek a remekeit, s csak amikor feloszlott a vendégsereg, akkor döbbentek rá arra, hogy az ünnepeltről egy szó sem esett.
  És a nagyapa csöndesen szolgáló, áldozatos, szeretetben gazdag életét senki sem köszönte meg sem Istennek, sem neki. Nem is őt ünnepelték. Önmagukat ünnepelték egész este, és kezeik csinálmányát - ahogy a Biblia mondja.
  Így lett a hajdan volt, meghitt, bensőséges alkalomból rideg, világias tortaverseny.

  Ugyanígy tolódott el a hangsúly karácsony eredeti tartalmáról is.

  Mert ha ma megkérdezzük az embereket, minek az ünnepe a karácsony, akkor a leggyakrabban ilyen válaszokat hallhatunk: A szeretet ünnepe, az ajándékozás ünnepe, a család ünnepe, a fenyőfa ünnepe stb. És természetesen a mi szeretetünk ünnepe, és a mi ajándékozásunk ünnepe, és a mi családunk ünnepe. Mert ilyenkor legalább néhány napig igyekszünk elviselni vagy szeretni egymást. Ilyenkor mi készítünk és mi várunk ajándékot, és ilyenkor, ha egyébként egész évben nem sokat törődünk is egymással, rájövünk arra, hogy mégis csak vannak rokonaink, akiket felkeresünk vagy meghívunk.
  Tehát a mi ünnepünk. Magunkat ünnepeljük karácsonykor.
  Erről árulkodik a szükségesnél sokkal dúsabban terített asztal is.
  Éppen ezért ma azt nézzük meg, hogy Isten igéje mit mond arról, valójában minek az ünnepe hát a karácsony?
  Csakugyan a szeretet ünnepe, az ajándékozásé, a családé, vagy valami másé?   Isten igéje nagyon határozott nemmel válaszol ezekre a kérdésekre.
  S azt mondja, hogy ez mind hamisítás, az önmaga ünnepeltetésére és imádtatására mindig kész ember jellemző valóságtorzítása.
  Mert karácsony nem a szeretet ünnepe! És karácsony nem az ajándékozás ünnepe, és nem a családnak, még csak nem is az úgynevezett szent családnak az ünnepe, hanem valami egészen más.

  Az első két említett tévedésre szeretném elmondani a Biblia válaszát.

1) Isten igéje szerint karácsony az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe.

  Tehát nem a szeretet ünnepe úgy általában, mivelhogy úgy általában szeretet nem létezik. Mert azt olvassuk az igében, hogy maga Isten a szeretet.
És nem lehet még a mi egymás iránti szeretetünk ünnepe sem, mert amíg Isten szeretete alapjaiban meg nem változtat minket, addig képtelenek vagyunk arra, hogy igazán szeressünk. Karácsony tehát a mindenható, szent Úr Isten irántunk való meg nem érdemelt, felfoghatatlan, mérhetetlenül nagy szeretetének az ünnepe. Annak a szeretetnek az ünnepe, amely lehajolt abba a mélységbe, ahova mi zuhantunk önhibánkból, amely szeretet kiemel innen minket, lemossa rólunk azt a sok szennyet, amivel beszennyeztük magunkat, amely szeretetből Isten új kezdést engedélyez, és visszaemel magához, ahonnan kiestünk.

  Így olvassuk ezt az igében:

"Abban lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte Isten a világba, hogy éljünk általa."

  Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, ahogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.
  Ez a szeretet Jézus Krisztus életébe került.
  Karácsony tehát az ember önmegváltásának a teljes csődjét is mutatja. Istennek kellett emberré lennie, mert az ember nem tud felemelkedni Istenhez. Egyáltalán az ember nem tud felemelkedni. Nem tud többé emelkedetten gondolkozni és élni, annyira tehetetlenné vált minden jóra, az igazi szeretetre is.
  Isten egy kis gyermekben hajolt le hozzánk, hogy felemeljen minket magához, és így megmutassa, hogy az Isten erőtlensége erősebb az embereknél. Olyan hangsúlyos ebben a mondatban, hogy "Úgy szerette Isten e világot..."
 Azt a világot, amelyik tőle elszakadt, vele szembefordult, ellene fellázadt, amely világ ma is negligálja vagy gúnyolja Őt. Isten ezt a világot szereti.

Azt a világot, amelyikben semmi szeretetre méltó nincs.

  Isten annak ellenére szereti ezt a világot, hogy ilyen, amilyen.
Az Isten szeretetében mindig ott van ez a vonás: annak ellenére.
Egyszerűen azért, mert ennek a világnak szüksége van Isten szeretetére.
Isten úgy szerette ezt a világot, hogy Jézus Krisztusban lemondott isteni dicsőségéről. Már a testté lételkor, karácsonykor vállalta emberlétünk minden nyomorúságát. Aztán még mélyebbre ment: magára vette az egész embervilág bűnterhét, bűnné lett érettünk, és meghalt azért, hogy mi élhessünk.
Meghalt, hogy isteni életét szétossza közöttünk, és aki Ővele kapcsolatba kerül, aki ezt az életet befogadja, vagyis "aki hisz", abban működni kezd ez az isteni élet.

  Így szerette Isten e világot.

  Az ember nem tud így szeretni. Az emberi szeretet legfeljebb arra képes - ami régi karácsonyi hagyomány -, hogy ilyenkor néhány napig hallgatnak a fegyverek. Egy-két napos fegyvernyugvás.
  Ez az emberi szeretetnek a teljesítőképessége. De az is úgy, ahogy egyszer valaki a fronton mondta: "Ma nem lövünk, de a puska a lábnál marad."
  Vagy ahogy egy családban hangzott el egy karácsony reggelen: "Ma nem támadunk, de rendbe hozzuk a fegyvereket." És karácsony délután döntötték el a családi tanácskozáson, hogyan fognak tönkretenni és kisemmizni valakit, akinek ünnep előtt természetesen kellemes ünnepeket kívántak.
  Az emberi szeretet erre képes. Ma nem lövünk, de a fegyver töltve marad.
Ma nem támadunk, mert karácsony van, és ünnepeljük a magunk szeretetét, de rendezzük a sorainkat, és rendbe hozzuk a fegyvereinket.
  Pedig a szíve mélyén mindenki nagyon vágyik szeretetre, nem csak arra, hogy őt szeressék, arra is eljut a legtöbb ember egyszer, hogy de jó lenne egyszer igazán szeretni. Jó lenne úgy élni, hogy ne bosszantsam és fárasszam mindig a körülöttem élőket. Olyan jó lenne a házasságban békességben élni.

Olyan jó lenne a szüleinknek csak örömet szerezni.

  Olyan jó lenne a gyerekeinket sokkal türelmesebben megérteni és segíteni. Olyan jó lenne, ha a szomszéd családok és népek nem gyötörnék és megszegényítenék egymást, hanem meggazdagítanák egymás életét.
  Olyan jó lenne, ha munkatársak, vetélytársak, talán még az ellenségek is, el tudnák fogadni egymást, és tudnának igazán szeretni. A vágy megvan, és akkor megszólal a józan ész, és azt mondja: de erre csak az Isten képes.
  És aki ezt mondja, talán nem is gondolja, milyen igazat mond.
  Erre valóban csak Isten képes. Viszont enélkül tönkremegy az emberi élet.
  Erre a szeretetre, ami nélkül elviselhetetlen az élet, csak Isten képes.

"Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet. Abból tudjuk, hogy benne élünk, és Ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakik, ő pedig az Istenben."

  Erre a szeretetre csak az Isten képes. De Isten képes volt arra is, hogy ebből a szeretetből egészen közel hajoljon hozzánk, és önmagát ossza szét közöttünk. Isten kész arra, hogy mint ahogy testet öltött az első karácsonykor egy istállóban az ember Jézus alakjában, ugyanúgy testet öltsön mibennünk, és önmagát adja nekünk.   Ezt olvastuk itt. Lehetséges az, hogy Isten elkezdjen élni valakiben, aki Őt behívja, beengedi az életébe, és az ilyen ember Isten szeretetével kezd szeretni.   Pontosabban, az ilyen emberben az Isten maga kezd el szeretni.
  Mi ennek a feltétele? "Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten lakik." Vagyis abban megmozdul, elkezd élni az isteni szeretet.
  Vallod te azt, hogy Jézus az Isten Fia? Ott a betlehemi jászolban is, a golgotai keresztre kifeszítve is - és ha hittel befogadjuk - a mi életünkben is, hogy Ő az Isten Fia? Akkor lehetséges az, hogy bennünk az Isten szeretete jelenjék meg.
És ami a saját erőfeszítésünkből lehetetlen volt, és egészen bizonyos, hogy soha nem fog sikerülni, hogy mi tiszta szívből, igazán, mindenkit szeressünk, az egyszerre valóság lesz, mert az Isten lakik bennünk, és Ő kezd el szeretni bennünk.
Hadd kérdezzem meg most egészen egyszerűen és keményen:
Akarod te ezt igazán?
Vagy csak beszélünk erről, álmodozunk, vágyakozunk utána, de ezt a lépést mégsem tesszük meg. A magunk szeretetével nem messzire megyünk.

  A karácsonyi evangélium az, hogy Isten a maga szeretetét kínálja nekünk, de ez Jézus személyéhez van kötve. És ez ahhoz a döntéshez van kötve, hogy én hiszem, hogy Jézus az Isten Fia, így rendelem alá az életemet neki, és akkor Ő kezd el szeretni bennem és általam. Akarjuk mi ezt igazán? Mert, ha igen, akkor ez a mi számunkra is azt jelenti ám, amit neki jelentett karácsony.
Aki így akar szeretni, annak ugyanúgy le kell mondania a maga dicsőségéről, mint ahogy az emberré lett Isten Fia lemondott a maga isteni dicsőségéről.
  És az ilyen embernek, az ő régi természetének ugyanúgy meg kell halnia, mint ahogyan Isten Fia meghalt a kereszten. És ez azt jelenti, hogy vissza fogod vonni a válókeresetet, mielőtt még elmennétek a tárgyalásra.
Hogy mégis csak kibékültök a te kezdeményezésedre még a békéltető előtt.
  Ez azt jelenti, hogy végre lemondasz a magad igazáról, és igazat adsz Istennek. Ez azt jelenti, hogy nem szabod a szereteted feltételének azt, hogyha ő megváltozik, hanem elfogadod így, ahogy van, és elkezded szeretni, ahogy az Isten is elfogadott minket, amint vagyunk, sok bűn alatt.
  És ez azt jelenti, hogy félretesszük a magunk elveit, amikre oly büszkék vagyunk, és amik oly alkalmatlanokká tesznek minket a szeretetre, és engedünk az Isten indításának. És készek vagyunk szívből megbocsátani sok történelmi és frissen elszenvedett sérelmet, mert az Isten szeretete erre indít bennünket. És készek és képesek leszünk eltűrni szeretetre egyáltalán nem méltó embereket magunk körül, és a belőlünk áradó isteni szeretet fogja átformálni őket.

Ezt jelenti az Isten szeretetével szeretni. A szeretet vérre megy!

  Az Isten Fiának a vére is kihullott a kereszten, mert szeretett minket, és önmagát adta érettünk. A szeretetbe bele kell halni. Ha te igazán szeretni akarsz, akkor bele kell halnia a büszkeségednek, az önérzeteskedésednek, a hiúságodnak, egész régi, huncut, ravasz, gyűlölködő, önző természetednek, hogy aztán éljen benned hatalmasan az Isten, és az Isten szeretete.

  Akkor az isteni szeretet sugárzik majd belőlünk.
Nagy ár ez ezért? Túl nagy ár? Inkább maradjunk a gyűlölködésben?
Isten nem számolgatta, hogy mekkora árat kell fizetnie azért, hogy mi éljünk. "Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

  Így azonban lejött a menny erre a földre. Ezért vált lehetővé az, hogy akár ma belépjen valaki a mennyek országába, és a mennyországot vigye magával haza, vagy a munkahelyére, vagy oda, ahol már azt mondja, hogy ez pokol, és megjelenjen valami isteni abban, aki így megnyitja magát Isten szeretete előtt. Ennek a szeretetnek az ünnepe a karácsony. Az Isten szeretetéé.

2) A második, amit az ajándékozásról mondottunk.

A karácsony nem az ajándékozás ünnepe, hanem a karácsony egyértelműen az Isten nekünk készített ajándékának az ünnepe, vagyis Jézusnak az ünnepe.
Ő az Isten ajándéka. Nem tortaünnep, hanem születésnap.
Az emberré született Jézus Krisztus születése napja, ami neki nagy szenvedés volt, nekünk azonban kimondhatatlan öröm és ajándék, mert Ővele és Őérette kaptunk vissza mindent, amit elveszítettünk a bűn miatt.
És az, hogy mi karácsonykor ajándékokat adunk egymásnak, erre az Isten nagy ajándékára emlékeztet bennünket.
Olyan sok kedves, tiszta, őszinte, szép vonása is van a mi karácsonyi ajándékozásunknak. És ugyanakkor olyan sok csúnya és tisztátalan is keveredik bele: sok képmutatás, kényszer, sokszor még számítás is.
Egyszer egy asszony zúgolódott amiatt, hogy a férje milyen értékes ajándékot készít egy ismerősüknek, s a férfi huncut mosollyal, megnyugtatásul ezt mondta: "Ne félj, anyukám! Megtérül ez még nekünk!" Így is tudunk mi karácsonykor ajándékozni.
Isten azonban nem így ajándékozott. Isten nem valamit adott nekünk, hanem önmagát, egészen. Isten nem számításból adta nekünk Jézust, hanem szeretetből. És nem vár érte viszonzást, még hálát sem. Egy valamit vár Isten tőlünk.
Azt, hogy fogadjuk el az Ő ajándékát. "Az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Mert, aki nem hisz őbenne, az elvész. Isten ezt hozza tudtunkra karácsonykor, hogy az Ő ajándéka, Jézus Krisztus nem luxus, nem fényűzés, nem esetleges dísz a fenyőfán, hanem maga az élet. "Akié a Fiú, azé az élet. És akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.

" Ezért nagyon fontos ennek az igének a befejező mondata is: "... hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen."

  Hogy tudjuk elfogadni az Isten ajándékát. Isten mindent megtett azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen, ami erre az életre és az örök életre szükséges. Karácsonykor eget-földet megmozgatott az Isten ennek érdekében.
Angyalok seregei jöttek-mentek ég és föld között.
Megtörtént a páratlan csoda, a teremtéshez hasonló csoda, a testté létel, de mindez hiába, ha valaki nem fogadja el.
  Egyszer Jézus ezt az elfogadó hitet a gyermekek magatartásához hasonlította. Azt mondta: "Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint kisgyermek, nem megy be abba." A kisgyermek hogy fogadja az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. A kisgyermek nem számítgat. Ő még nem bizalmatlan, nem gyanakvó. Elfogadja, amit kap, és él vele.

Elfogadtuk mi már valóban az Isten ajándékát?

Vagy talán meg sem halljuk, amikor kínálja?

  Olyan megdöbbentő volt számomra, mikor hallottam, hogy egy üzemben néhány fiatalember olyan garázdaságot követett el, hogy elbocsátották őket. Közölték velük, hogy jelentkezzenek a munkakönyvükért másnap.
  Aznap azonban még volt valami munkásgyűlés, és az igazgató sok mindenről beszélt, s egyebek között bejelentette azt is, hogy mégis csak adnak lehetőséget ezeknek a fiúknak az újrakezdésre. Egyelőre nem kell elkérniük a munkakönyvüket, folytathatják a munkát. Az egyik fiatalember azonban egyáltalán nem figyelt oda erre az előadásra. Mint elmondta, egy kislánnyal szemezett végig. Nem is hallotta, hogy ott róla is szó volt, utána jelentkezett a munkakönyvéért, és elment.
Utólag bánta, mert ezzel nagyon nagy kellemetlenséget szerzett önmagának.
Nem így ülünk olykor mi is itt a templomban? Isten rólunk beszél.
Nekünk kegyelmezett meg. Nekünk kínál ajándékot, és mi meg sem halljuk, mert itt is magunkat ünnepeljük.
Itt is a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva, itt is a magunk programját tervezzük, miközben Ő beszél hozzánk, és ajándékot kínál.

"Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta."

 De ha ez nekünk nem kell, maradunk továbbra is szegények.
Fájdalmas az, amikor emberekből árad a panasz, és soroljuk vég nélkül, hogy mi-minden nélkül szűkölködünk, mire lenne szükségünk, mi-minden nincs az életünkben, és ahogy ezt hallom sokszor, egyre-másra jutnak eszembe az igék, amik arról beszélnek, hogy ezt is meg lehet kapni Jézusban, ez is meglenne neked, ha Jézust elfogadtad volna, ez is, ez is, ez is.
 Nyöszörögsz, nyavalyogsz, nyafogsz ahelyett, hogy elfogadnád az Isten ajándékát.
Mert aki Jézust elfogadta, annak a magányban társa lesz.
 És az meg fogja találni a többieket, akiknek szolgálva nem lesz magányos.
Az küldetést kap Istentől. Aki Jézust elfogadta, az a gyászban vigasztalást talál, és akkor is tökéletes vigasztalás van a szívében, ha a könnyei csorognak.
Mert ez nem olyan vigasztalás, mint amit mi próbálunk adni egymásnak.
Aki Jézust, az Isten karácsonyi ajándékát elfogadta, annak a csüggedésben reménysége lesz. Az, ha néha-néha meg-megcsapja is az, hogy értelmetlen már az élete, vagy céltalan, vagy minek van itt, újra és újra világosságot kap, és meglátja, hogy mire akarja őt még használni Isten.
Annak a feszültségek között is békessége van, mert Ő a mi békességünk.
Az a csalódások után mindig újra bizalmat nyer tőle.
Annak Jézus lesz az életében az a biztos pont, akiben mindig megfogódzhat.
Az a szilárd talaj, ami soha meg nem inog. Aki mindig vele marad, életének minden pillanatában, a halálunk pillanatában is, amikor mindnyájan egyedül lennénk egyébként, és azon túl is, az örökkévalóságban.
Ő az, aki úgy szeretett minket, hogy mindig csak ad. Önmagát is adta.
És nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." Így sem kell neked Jézus? "...hogy aki hisz őbenne el ne vesszen." "Mert aki nem hisz őbenne, az immár elveszett" - ezt mondja az ige.
Karácsony az Isten szeretetének az ünnepe.
Karácsony az Isten ajándékának, Jézusnak az ünnepe.
Isten kínál ajándékot nekünk.
Aki ezt az ajándékot visszautasítja, azon csakugyan nem lehet segíteni.
Mit jelent ez egészen gyakorlati módon, hogy "aki hisz őbenne"?
Mit jelent hinni Jézusban? Most ennek az igének az üzenetéhez ragaszkodva, ebben a négy lépésben tudnám summázni ezt: Aki hisz őbenne, az elhiszi neki, hogy nála nélkül semmire sem képes, szeretni sem.
De elhiszi neki, hogy ővele mindenre képes, még szeretni is.
Tehát nem mond le arról, hogy mégis szeressen.
  Aki őbenne hisz, az elfogadja azt, amit Ő kínál: bűneinek a bocsánatát, s engedi, hogy átformálja őt Isten szeretete. Aki őbenne hisz, az átengedi magán ezt a szeretet, és ezzel a szeretettel fog szeretni másokat. Komolyan veszem, hogy nélküle nem tudok szeretni. Nem mondok le arról, hogy mégis szeretni akarom a többieket és Őt. Engedem, hogy Isten szeretete átformáljon.
  Befogadom Istent, aki maga a szeretet, és engedem, hogy Isten szeretete átáradjon rajtam, ha belepusztulok is. Sőt, egyenesen akarom, hogy pusztuljon bele az én régi, önző, magamnak való, korlátolt természetem, hogy korlátlan tere legyen bennem Istennek, aki maga a szeretet. Hisszük-e mi ezt igazán?
Akkor volt érdemes ide eljönni, ha erre a kérdésre világos választ adunk Istennek most, mindjárt.

Hisszük-e azt, hogy nála nélkül semmi jóra nem vagyunk képesek?

 Hisszük-e azt, ha Őt befogadtuk, bármire képessé tesz, mert Ő mindenre képes? Engedjük-e, hogy Ő átalakítson minket, és ott nyúljon hozzánk, ahol Ő akar, és attól szabadítson meg, és azzal ajándékozzon meg, amivel Ő akar?
 És aztán engedjük-e, hogy mindaz, amit kaptunk tőle, továbbmenjen másokhoz?
Elhisszük-e, hogy így leszünk igazán gazdagok, ha mi közvetítünk Isten és mások között?

  Így a karácsony nem múló hangulat lesz, hanem olyan új életnek a kezdete, amelyik egyre inkább gazdagodik, míg végül az örökkévalóságban majd kiteljesedik.
 Legyen áldott az Isten, hogy így szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, olyan sokat panaszkodunk amiatt, hogy nem kapunk elég szeretetet, pedig belőled árad reánk ez a szeretet. Megvalljuk bűnbánattal, hogy éppen ez a mi panaszkodásunk, elégedetlenségünk leplezi le a mi hitetlenségünket, hogy nem kell nekünk a te szereteted, hogy azt nem akarjuk befogadni. Kellene a kis unokánké, a párunké, a szomszédoké, de a te mentő, átformáló, isteni szeretetedet nem akarjuk befogadni.
Könyörülj rajtunk, és segíts még abban is, hogy bizalommal megnyissuk magunkat előtted. Köszönjük, hogy te kimondhatatlanul szeretsz minket. Köszönjük, hogy nem szabsz feltételeket. Köszönjük, hogy feltétel nélkül, így ahogy vagyunk, elfogadsz. S miközben mi szemrehányásokat teszünk neked, vádolunk téged, vagy egyszerűen nem veszünk komolyan, nem hiszünk benned, te ennek ellenére, egyoldalúan is, kimondhatatlanul szeretsz. Köszönjük, hogy ennek a bizonysága a karácsony. Ennek a bizonysága a kereszt, s ennek a bizonysága az, hogy ma újra hallhattuk a te hívásodat.
Köszönjük, Urunk, hogy most sem parancsokat osztogattál nekünk, és nem tilalmakat állítasz elénk, csak arra kérlelsz, hogy fogadjuk el, amit kínálsz. Szégyelljük magunkat, hogy erre kell kérned. Bocsásd meg, hogy nem bízunk benned! Bocsásd meg, hogy más kellene, mint a legnagyobb, a legtöbb! Köszönjük, hogy te önmagadat kínálod nekünk. Könyörülj rajtunk, és ajándékozz hitet! Szeretnénk most így megnyitni a szívünket előtted.
Elismerjük Urunk, hogy nem vagyunk mi képesek igazi szeretetre, semmi jóra. Hisszük azt, hogy te képesekké tudsz minket tenni. Engedjük azt, hogy átformálj minket szereteteddel, és készek vagyunk átengedni magunkon a te szeretetedet. Még akkor is, ha rajtunk keresztül a rosszakaróinkat akarod szeretni. Engedd, hogy tanúi legyünk ennek a csodának még ma! Szeretnénk innen veled elindulni! Hadd legyen valóság bennünk, amit az igében ígértél, hogy lehetséges, hogy te bennünk lakozol a te Lelked által, és így a te szereteted lesz bennünk! Szeretnénk ezzel hazamenni azokhoz, akiket otthon hagytunk! Szeretnénk ezzel fogadni az epés megjegyzéseket, a sértő, bántó emlékeztetéseket! Szeretnénk ezzel megbocsátani, tűrni, terheket hordozni, diadalmaskodni! Nem csak egy-két napra akarjuk félretenni a fegyvereinket. Szeretnénk letenni előtted végleg minden fegyverünket, és fegyvertelenül, kizárólag a szeretet fegyverével harcolni, sohasem mások ellen, hanem másokért. Ebben adj nekünk győzelmet!
Ámen.


 
Cseri Kálmán   
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: pacific - 2013. December 05. - 11:14:02
Shalom!

Ez nagyon jó volt így délelőtt első olvasásra.

Pacific
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 08. - 18:16:54
AZ ÜNNEPEK CÉLJA



Alapige:Zsolt 46,9-12

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit,
aki bámulatos dolgokat
művel a földön.
Háborúkat szüntet meg
a föld kerekségén,
íjat tör össze, lándzsát tördel szét,
harci kocsikat éget el.
Csendesedjetek el, és tudjátok meg,
hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek,
magasztal a föld.
A Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk és magasztalunk türelmedért, s köszönjük, hogy hozzánk, nyomorultakhoz van szavad.

Köszönjük, hogy annak ellenére újra és újra megszólítasz minket igéden keresztül, hogy olyan sok fontos, drága igéd elengedtük a fülünk mellett. Köszönjük, hogy kegyelmed bizonysága az is, hogy most előtted lehetünk.

Kérünk, ajándékozz meg minket olyan igével, amiből világosság árad. Hadd ismerjük meg jobban önmagunkat, hadd ismerjünk meg igazán téged, és hadd lássuk világosan, mi a terved velünk. Szentlelkeddel tedd késszé a mi dacos szívünket a neked való engedelmességre.

Bocsásd meg, Atyánk, ha úgy telt el ez a hét, hogy nem kérdeztük meg: mit akarsz, hogy cselekedjünk. Szeretnénk ezt most őszintén kérdezni.

Bocsásd meg, ha teret adunk magunkban a veled szembeni bizalmatlanságnak, ha kételkedünk igazmondásodban, ha elfeledkezünk ígéreteidről. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, te is olyan vagy, mint közülünk bárki, pedig tudhatjuk igédből, hogy nem ember az Isten.

Segíts komolyan vennünk, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Kérünk, beszélj velünk igéden keresztül. Ahányan vagyunk, annyiféle nyomorúságot hoztunk magunkkal. Tudjuk, hogy te annyiféle segítséget tudsz adni. Áraszd ki ránk Szentlelkedet. A te Lelked tegyen minket fogékonyakká arra, amit mondasz, készekké arra, amit parancsolsz.

Vigasztaló, bátorító, útmutató igédért könyörgünk, vagy ha arra van szükségünk, hogy összetörd keménységünket, akkor tedd azt, de munkáld mindenképpen javunkat, üdvösségünket, ígéreted szerint.

Ámen.

Igehirdetés

Miért van az, hogy sokan egy-egy ilyen hosszú ünnepsorozat végén fáradtabbak, mint előtte voltak? Miért van az, hogy sokan már a második napon nem tudnak mit kezdeni magukkal, unatkoznak, és sajnos ilyenkor történik sok tragédia is: veszekedés, verekedés, öngyilkosság? Vannak, akik alig várják, hogy sor kerüljön egy kicsi megállásra, pihenésre, és utána mégis kellemetlen emlékként marad bennük az egész. Némelyek teletömik ezeket a pihenőnapokat is programmal, mások számára pedig üresen telnek el. Miért nem tudunk ünnepelni?

Hadd olvassak fel egy bekezdést Pilinszky János elmélkedéséből, aki az ünnepekről gondolkozva a következőket írja:

"A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára egyre inkább a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülés szerepét tölti be. Az ünnep olyan fajta világméretű devalválódásának vagyunk tanúi, mint ahogyan a szerelem gazdag formáinak lefoszlásával színre lépett a nyers erotika, és a természetes nevében polgárjogot és publicitást nyert a természetellenes.

Az ünnep, és mindenekelőtt a keresztyén ünnep a pihenés, a hálaadás, a megszentelődés alkalma kellene, hogy legyen. A kikapcsolódás erre kevés. Hiányzik belőle az ünnepteremtő erő. Valójában bekapcsolódnunk kellene. A modern munka szükségszerű megosztottsága után az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja. Ünnep, ünnepélyes - még a nyelvészkedés is azt bizonyítja, hogy az igazi ünnep tempós és ráérős. Nem kapkod. Királyi nyugalommal bánik az idővel. A keresztyén ünnepnek az öröklét visszfénye biztosítja ezt a többlet időt."

A Biblia több helyen szól arról, hogy mi az ünnepek célja, és hogyan ünnepelhet tartalmasan a hívő ember. Néhány ilyen bibliai üzenetet vegyünk most sorra, hadd legyen ez a mostani ünnepre készülődésünk más, szebb, több, jobb hatásfokú, mint a korábbiak, és hátha így az ünnepeink is tartalmasabban telnek el. Hiszen lehetséges, hogy nemcsak fizikailag frissül fel valaki, hanem lelkileg-szellemileg is megújulva tér vissza a hétköznapok gondjai közé.

Mindenekelőtt azt vegyük észre, hogy az ünnepeket Isten rendelte. Ő rendezte úgy az életünket, hogy a munkás hétköznapok között legyen ünnep, legyenek ünnepek. És pontosan megmondta azt is, hogy mi a céljuk ezeknek az ünnepeknek. Az, hogy Isten népe az Ő tetteire emlékeztesse magát. Az, hogy Isten népe megerősödjék az Istennel és az egymással való közösségben. Tudjon örülni ennek a közösségnek. És mivel örül neki, tudja magasztalni, dicsőíteni Istenét ezért.

Ez a céljuk az ünnepeknek a Biblia tanítása szerint. Megállni, Istenre nézni, az Ő tetteit elsorolni újra és újra. S miközben elsoroljuk magunknak és egymásnak, rádöbbenünk, hogy Isten ma is cselekszik, Ő élő Úr, nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Jó dolog hozzátartozni, jó dolog az övéivel együvé tartozni. Ennek lehet örülni. Sok nyomorúságunk, gondunk, nehézségünk között is ez állandó ok az örömre, a hálaadásra, és ebből fakad az ünneplő ember és közösség Isten-dicsőítése.

Közben pedig, mintegy az ünnep melléktermékeként, fizikailag is kipiheni magát az ember. Regenerálódik testileg, idegileg, lelkileg. És az ünnep csendjében nagyon sok mindent megért.

Készülés közben egy kicsit számot adtam magamnak, és évtizedekkel ezelőtt megértett fontos igazságok is eszembe jutottak, amiket egy-egy vasárnap, vagy egy-egy nagy ünnep csendjében engedett Isten világosan meglátnom.

Az alapünnep, a nyugalom napja, a szombat nap is ezt célozta. Amikor Isten azt parancsolja a Tízparancsolatban, hogy megemlékezzél a nyugalom napjáról és szenteld meg, és semmi munkát ne végezz azon, akkor meg is indokolja ezt, mégpedig két helyen van megírva a Mózes könyveiben a Tízparancsolat, és két különböző indokolást olvasunk.

A Mózes második könyvében az van, amit mindnyájan tudunk, hogy mivel Isten hat nap alatt teremtette az eget, a földet és mindent, ami azokban van, és a hetediken megnyugodott, ti is tegyétek ezt: hat napi munka után nyugodjatok meg, és akkor emlékeztessétek magatokat arra, hogy milyen hatalmas Isten a ti teremtő Istenetek, és milyen kegyelmes Isten, aki a munka után megállást és pihenést is ad néktek.

A Mózes ötödik könyvében pedig ez az indokolás van: "Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Úr, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját" (5Móz 5,15).

Emlékezzél arra, hogy mit tett Isten érted, mert könnyen elfelejtjük Isten csodáit, még az Ő legnagyobb tetteit is. Erre nekünk van szükségünk, nem neki. Ő tudja, hogy mit tett értünk, és tudja, hogy mit fog cselekedni értünk. Nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy az az Isten, aki a múltban ilyen hatalmas és kegyelmes dolgokat tett, ma is Isten, él és uralkodik, és holnap, meg holnapután is az lesz. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Örvendezzünk ennek. És tanuljuk meg magasztalni Őt közösségben is, házasságban, családban, gyülekezetben, mint nép is, az Isten népe magasztalja az ő Istenét, mert Ő él és uralkodik örökkön örökké.

És mivel a hétköznapokban nagyon sokszor lefelé nézünk, a szó sokféle értelmében, Isten néha megálljt engedélyez, sőt parancsol, amikor nézzünk felfelé, Őreá. Utána egészen másként fogunk tájékozódni itt a földi eseményekben is. Utána egyértelműbb lesz, hogy a sok út közül melyik az, amelyen járnunk kell. Utána eljutunk teljesebb és a valóságnak megfelelő önismeretre is. Ebben a csendben érti meg a hívő az Isten halk és szelíd szavát. És ez az Ő csendes szava az az ünnepteremtő erő, amiről az idézetben olvastunk.

Mert volt ebben az idézetben három különös kifejezés. Az egyik, hogy hiányzik az ünnepteremtő erő. A másik, hogy az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja az ünnep. A harmadik, hogy a kikapcsolódás kevés ahhoz, hogy igazán felfrissüljön, megújuljon az ember. Bekapcsolódásra is szüksége van. De hova kell bekapcsolódnia? Hogyan értsük ezeket a kifejezéseket?

Erről szól ez a felolvasott zsoltár. Azt olvastuk itt: "Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit..." Isten tetteire akarja felhívni az ember figyelmét, akinek mindig a saját tettei a fontosak. A magunk hőstetteit beszéljük állandóan, meg másoknak az ellenünk elkövetett gonosz tetteit.

Az Isten tetteit lássátok, aki bámulatos dolgokat művel a földön. És itt tényleg ilyen bámulatos dolgokat mond, mint például "... harci kocsikat éget el." Abban az időben a harci kocsikat vasból készítették. Hogy lehet azt elégetni? És hogy az Úr tetteit észrevegyétek és Őt magát komolyan tudjátok venni, ezért csendesedjetek el, és akkor felismeritek, hogy én vagyok az Isten! - mondja itt az Úr. Ebből egyenesen következik, hogy magasztalni fognak engem a népek. Ebből meg egyenesen következik, hogy Isten népének a szívében megerősödik a bizalom: "A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk."


Ez az ünnepek Istentől rendelt eredeti feladata és célja, hogy lássuk az Úr tetteit, bizalom erősödjék meg a szívünkben Őiránta és rá merjük bízni a jövőnket is. Hogy túllásson az ember a jelen szörnyűségein, túllásson minden emberi bűnön, és vegye komolyan, számoljon azzal az Istennel, aki eddig is sok mindent cselekedett értünk, és sok ígérete még ezután teljesedik be.

Ádventben vagyunk. Jézus Krisztusnak világos, határozott ígéretei vannak az Ő második eljövetelével kapcsolatos eseményekre nézve. Aki csak ezeket komolyan veszi, már megvigasztalódik a szíve és reménység ébred benne mindennek ellenére is.

Karácsonyra készülünk. Ha az Isten tetteit akarjuk számba venni, akkor vegyük számba, mi történt karácsonykor. Hogy ilyen Istenünk van, aki ennyire mélyre hajolt le utánunk, hogy innen emeljen fel minket. Hogy eljött közénk egy kisgyermek alakjában, aki egy büdös birkaistállóban látta meg a napvilágot, és utána engedte, hogy leköpdössék, összeverjék, rágalmazzák, és rabszolga halállal keresztre feszítsék, csak azért, mert így lehetett segíteni rajtunk. De így lehetett.


És tudjuk, hogy ott is szüntelenül közbenjár érettünk. Ilyen Megváltónk van nekünk. Őróla szól advent, Őt hirdeti karácsony. Lássátok az Isten tetteit! Ne csak az emberek gaztetteit. Ne csak a magunk gonoszságát vagy tehetetlenségét, hanem éppen ezekről néha tekintsünk fel Isten tetteire, és azoknak a fényében lássuk azután emezeket is.

Lényegében minden ünnepen az Isten tetteiről van szó. Minden vasárnap azért jövünk össze, hogy valami módon Isten értünk elvégzett és elvégzendő tetteiről halljunk. Amikor valaki előveszi a Bibliáját, a hétköznapjainknak is ünneppé válnak azok a percei, amikben Isten tetteiről olvasunk, és amikor az Ő színe előtt megállunk. Nem véletlen, hogy az Ószövetségben rendelt Isten olyan ünnepeket, amik egy hétig tartottak. És ez nem eltékozolt idő, ha azzal tölti valaki, amire Isten adta: az Ő tetteit előszámlálni, a benne való bizalomban megerősödni, Őt dicsőíteni.

Az Istentől hozzánk érkező ige az az ünnepteremtő erő, amiről itt az idézetben olvastunk. Ünnepteremtő erővé válik, ami munkálkodik bennünk. Az Istentől hozzánk érkező és befogadott ige az, ami bekapcsol minket az Isten megváltó és megszentelő munkájába passzívan is, amit Ő bennünk végez, és aztán aktívan is, ami Ő általunk végez el. A kikapcsolódás ehhez tényleg kevés, hogy igazán megújuljon valaki. Ebbe az isteni erőáramba lehet és kell bekapcsolódnunk.

Valami olyant él át az ember (elnézést a műszaki hasonlatért), mint amikor a templom fűtésrendszerét egyszer átmostuk. Fűtött az még úgy is, de amikor kimostuk belőle azt a sok iszapot, vízkövet, rozsdalemezeket, sokkal jobb lett a hatásfoka. Sok minden lerakódik bennünk is, és Isten néha megálljt parancsol. Amíg ez az átmosás történt, nem lehetett fűteni. Üzemszünet volt. Rövid időre meg kell állni, hogy utána hosszú időn át jobban üzemeljen minden. Rövid időre megállhat az ember vagy megálljt parancsol Isten - ezért adta az ünnepeket, minden héten egy napot, néha több napot, hogy átmosson az Ő igéjével és Szentlelkével. Hogy az Ő gondolatai helyet kapjanak a mi gondolataink helyén vagy mellett. Hogy az Ő akarata világos legyen a számunkra.

Hogy észrevegyük azokat, akiknek az ünnepeik is hétköznapok. Hogy eljussunk oda - ez volt a harmadik különös kifejezés -, hogy az élet egészébe visszataláljon az ember. Mert mi az életnek csak egy töredékén tájékozódunk, és azon belül mozgunk. A materiális, a testies, az anyagiakkal kapcsolatos töredékén. Figyeljük meg, hogy az ünnepi készülődésünket is szinte száz százalékban az ilyen vonatkozású dolgok jelentik. Megvásárolni ezt, azt, amazt, beosztani a pénzt, kitakarítani, van-e fenyőfa, hova kell elmenni.

Valaki azt kérdezte a napokban: azt még megkérdezik otthon tőlem: aludtál-e, ettél-e, vigyél sapkát, mert mínusz van, de azt még sosem kérdezték meg: hogy érzed magad a bőrödben. Tényleg. Erre nem gondolunk, hogy mi van a bőrömön belül? Milyen gondolatok foglalkoztatnak valakit, vagy gyötörnek valakit. Milyen érzések vannak a szívében, amiket saját magának sem tud vagy mer megfogalmazni. Ezek akkor jönnének elő és segítenének rajta is, esetleg másokon is, ha valaki szeretettel megkérdezné, végighallgatná, ebből párbeszéd lenne, ne talán az Isten előtti világosságban zajlana le ez a beszélgetés... De ehhez már az élet teljességébe, egészébe kell visszatérni. Abba, amit Jézus a reá jellemző egyszerűséggel és mélységgel így fogalmazott meg: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik" (Mt 4,4).

Az ünnep arra való, hogy az ige szóhoz jusson. Sőt megkapja az őt megillető helyet, fontosságot, jelentőséget. Különösen ebben a világban, amelyikben még kenyér sem jut mindenkinek. Amelyikben az életnek beszűkülnek a lehetőségei sok ember számára. Mert ezen a karácsonyon is lesznek többen, akik hideg lakásban vagy fedél nélkül, üres asztalnál és esetleg egyedül töltik az ünnepet, és nem olyan gondjaik vannak, mint sokaknak másoknak.

Igazán ünnepelni azt jelenti, hogy Isten valakit ezekhez is irányíthat. Nem tudjuk megoldani azt a sok szükséget, ami körülvesz bennünket, de a bibliai gazdag kapuja elé is egy Lázár volt odatéve. Isten nekünk is kijelöli a mi Lázárainkat, de csak akkor lehet észrevennünk őket, csak akkor tudunk nekik abból, amit Istentől kaptunk, továbbadni, ha időnként elcsendesedünk, felismerjük, hogy Ő az Isten, és elkezd parancsolni nekünk. Küld. Kiváltságos helyzetbe kerülünk. Isten kézbesítőiként továbbadhatunk valamit abból, amit mi is úgy kaptunk. De igazán elfogadni is csak ebben a csendben lehet, megérteni is, hogy mit kezdjünk vele, meg továbbvinni is. "Csendesedjenek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!"

Így másként készülhetünk az ünnepre mint eddig, és másként tölthetjük el azt a néhány ünnepnapot, amit Isten nekünk elkészít. Az ilyen ember, aki tudatosan keresi a csendet, vagy csendet teremt magának és az övéinek, hogy jobban felismerhessék, hogy Ő az Isten, az szabad.

Sokan elmondták, hogy szenvednek a karácsonnyal járó kényszerek miatt. Mert kénytelen vagyok... és hosszú felsorolás következett a mondat végéig. Kénytelenek vagyunk viszonozni a tavaly kapott ajándékot, kénytelen vagyok vásárolni erőm felett is. Kénytelen vagyok már most elkölteni a januári bevételünket - mondta valaki -, és így tovább.

Isten gyermeke nem kénytelen semmire, Isten gyermeke szabad. Szabad arra, hogy az Istentől elkészített lehetőségekkel éljen. Szabad arra, hogy megálljon és feltekintsen a Mindenhatóra, észrevegye az Ő tetteit. Szabad arra, hogy nem unja meg újra és újra magasztalni Istent az Ő csodás tetteiért, és szabad lesz arra, hogy nem félve, szorongva, aggodalmaskodva gondol a jövőre, hanem bízik abban az Istenben, aki eddig ilyen nagy tetteket hajtott végre, és tudja, hogy ezután sem lesz rövidebb és erőtlenebb az Ő keze.

Olyan szép az a kifejezés, amit az előbb a Mózes 5. könyvéből olvastunk: "erős kézzel és kinyújtott karral" vezette ki az Ő népét a rabszolgaságból. És Ő változatlanul erős kézzel és kinyújtott karral vezeti azokat, akik figyelnek Őreá, bíznak benne, készek neki engedelmeskedni.

Karácsony igazán az Isten nagy tetteit hirdeti nekünk. Azt, hogy azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy elküldte az Ő egyszülött Fiát a világba, hogy éljünk általa. Aki az Isten nagy tetteire néz, és így tud ünnepelni, annak a számára nem lesznek olyan fontosak az ünnep kellékei. Sőt szükség esetén kellékek nélkül is tud ünnepelni.

Emlékszem két olyan karácsonyra, amikor minden ünnepi kellék hiányzott. Az egyikre kicsi gyerekkoromból emlékezem. A várnak az ostromát mi a vár egyik pincéjében vészeltük át. Semmi nem volt, amit a karácsony sokak számára jelent. De máig emlékszem arra, hogy énekeltünk, imádkoztunk, s egy szép karácsony emléke maradt meg.

Egy másik alkalommal meg egyedül voltam a Teológia internátusában szenteste, mert másnap hajnalban kellett egy vidéki gyülekezetbe, legációba utaznom, és innen könnyebb volt azt elérni, mint a szülővárosomból. Nem volt sem fenyőfa, sem család, sem ajándék, sem gyertyafény, még a vacsora is nagyon szegényes volt, de máig emlékszem, hogyan nyitotta ki Isten előttem a karácsonyi történet egy részét, és sok mindent megértettem az igéből és az Ő gondolataiból. Utána olyan elmélyült, gazdag imádsággal ajándékozott meg, hogy évtizedek múlva is vágyom arra, hogy minél több olyan ajándékot kapjak tőle.

Ez nem jelenti azt, hogy a kellékeket söpörjük le. Mert a gyerekek várják az ajándékot, a hangulatra szükség van olykor. A szeretetnek a finom jelzéseit mindenki kívánja, még a legmufurcabb férfiemberek is, akik ezt tagadják, ha megkapják, örülnek neki. A terített asztal fontosságát és az asztalközösség jelentőségét maga Jézus is említi több alkalommal, és gyakorolta. Tehát ne legyünk ünneprontók, de az ünnepnek a tartalma legyen fontos.

Karácsonykor különösképpen is az ünnepeltet - ez mégis csak valakinek a születésnapjára emlékeztet minket - illik a középpontba állítani. Sokszor éppen Ő, az érettünk eljött, helyettünk meghalt, és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztus marad ki az ünnepeinkből. Csodálkozunk, hogy így üres vagy fárasztó, vagy ugyanolyan, mint a hétköznapok voltak? Ő legyen az első helyen, a középpontban, és akkor minden le fog egyszerűsödni. Akkor nem a veszekedések jellemzik ezeket az ünnepeket, akkor sikerül elosztani a feladatokat majd, és nem holtfáradtan érkezik meg a család egyik része, miközben a másik része már türelmetlenül követelőzik. Akkor az Ő békessége és öröme tölti majd be a szíveket.

Így lehet igazán boldog karácsonya, meg egyáltalán mindig ünnepe az Isten tetteire figyelő embernek. Ez nem az anyagi helyzettől függ, hanem attól, hogy azzal töltjük-e és azzal akarjuk-e tölteni az ünnepeket, amire azokat Isten adta.

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!


Imádkozzunk!

Istenünk! Köszönjük, hogy elcsendesedhetünk előtted. Köszönjük, hogy utat mutatsz nekünk az élet útvesztőjében. Köszönjük, hogy azt akarod, hogy boldog, harmonikus, lelkiekben gazdag életünk legyen. Köszönjük, hogy kész vagy megáldani, és áldássá tenni mások számára.

Bocsásd meg, ha sokszor nem a te nagy tetteidet csodáljuk és nem azokért magasztalunk téged, hanem még előtted is dicsekszünk vagy panaszkodunk. Sokszor úgy érezzük, minden okunk megvan a panaszra. Bocsásd meg, valahányszor még téged is vádolunk.

Köszönjük azokat a kincseket, amiket Jézus Krisztusért elkészítettél a benned hívőknek, és amiket most kínálsz nekünk is.

Erősítsd meg a szívünkben a benned vetett bizalmat. Szabadíts meg minden ostoba kételkedéstől, önhittségtől. De szabadíts meg a csüggedéstől és a kétségbeeséstől is.

Köszönjük, Urunk, hogy te, aki ilyen nagy dolgokat cselekedtél eddig, még ennél nagyobbakat is fogsz cselekedni, mert megígérted. Köszönjük, hogy rád bízhatjuk a jövőnket.

Könyörgünk hozzád most különösen népünk jövőjéért. Könyörgünk azokért, akik felelősen döntenek népünk sorsát illetően. Tedd érzékennyé lelkiismeretüket, támassz bennük egészséges felelősségérzetet, adj nekik egységet a jóban. Te irányítsd a mi közeli és távolabbi jövendőnket is. Tudjuk, hogy nem a véletlen játszik a mi sorsunkkal, hanem te készíted azt el. Légy irgalmas nekünk!

Semmi jót nem érdemlünk tőled. Bocsásd meg a mi sok hitetlenségünket, istenkáromlásunkat, paráznaságunkat, azt a sok tisztátalan beszédet, ami kijön a szánkon. Ne a bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint.

Könyörgünk azokért, akik semmi jót, a megszokotthoz képest semmi újat és mást nem várhatnak az ünneptől. Küldj minket, Urunk, hogy tudjunk örömet szerezni, könnyeket törölni, nyomorúságot enyhíteni.

Taníts minket újra és újra elcsendesedni, és a csendben egyre többet megérteni a te jó és tökéletes akaratodból. Szabadíts meg egyszer és mindenkorra attól, hogy a magunk akaratát akarjuk jóváhagyatni veled. Taníts meg őszintén és engedelmességre készen kérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Hadd szolgálja így az egész életünk, ünnepeink és hétköznapjaink a te dicsőségedet és mások üdvösségét.

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Gábor - 2013. December 08. - 20:38:02
 O0 :2smitten: Szeretem Kálmán bácsi prédikációit! :)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 09. - 08:17:53
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.

János engedelmessége.

Akkor eljött Jézus... Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt... János azonban... ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj..." (Mt 3,13-17)

A bűnbánó bűnösök hosszú sora kígyózott a Jordán partján. János egy pillanatra mindenkit bemerített a vízbe, majd kiemelte. Egyszer csak megtorpant. Aki előtte állt, azt nem akarta bemeríteni. Neked kellene engem bemerítened - mondta neki. Jézus azonban csendesen válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki.

Miért állt be Jézus a bűnösök közé, amikor bűn nélküli volt? Noha egyedül ő volt ilyen a földön az ősi bűneset óta, ezzel is kifejezésre akarta juttatni, hogy azért jött, hogy magára vállalja a mi bűneinket, s így szerezzen nekünk Istennél bocsánatot.

Miért torpant meg János, amikor felismerte Jézust? (Az emberek akkor még nem ismerték őt.) Mert Jézus isteni szentsége és tökéletes tisztasága előtt azonnal a maga bűnös volta jutott eszébe, s érezte, hogy bocsánatra szorul.

És miért engedett mégis Jézus kérésének? Ez a legszebb ebben a jelenetben. Hiszen János elhatározta, hogy nem kereszteli meg Jézust, mert lelkileg megtisztulni csak bűnösöknek kell. És ebben teljesen igaza is volt. De Jézus egyetlen szelíd mondatára mégis megváltoztatja elhatározását, félreteszi a maga igazát, és megteszi azt, amit Jézus kér.

Sok ilyen győzelemre lenne szükség a mi életünkben! Amikor lehet, hogy másképpen gondoltam, lehet, hogy nem is értem most Jézust, még igazam is van - s mégis megteszem, amit ő mond. Kész vagyok engedelmeskedni neki.

Egészüljön ki adventi programunk, és ragyogjon e három szó előttünk: akkor engedett neki. Ebben mutatkozik meg az igazi istenfélelem, bizalom, alázat, ezzel dicsőítjük ma is Megváltónkat. Miben kell elkezdenünk ezt az engedelmességet?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2013. December 09. - 09:23:52
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 11. - 08:10:29
János munkája.

Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! (Lk 3,4)

Keresztelő János nagyon fontos lelki munkát végzett az egész nép életében. Fő erénye az volt, hogy hirdette az igazságot, és kemény mondanivalóján semmilyen meggondolásból nem volt hajlandó változtatni. Tudta, hogy hallgatóinak kell megváltozniuk, ha nem akarnak elveszni. Bármire hivatkoznak, semmi nem segít rajtuk, csak az Istenhez való visszatérés.

Mikor szeretjük mi egymást: ha szó nélkül nézzük, hogy valaki tönkreteszi magát és családját, vagy ha szeretette] megmondjuk neki az igazságot, akkor is, ha az kényelmetlen feladat? Az lenne a szeretet, ha finomkodásból nem beszélünk az üdvösség és kárhozat tényéről? Akkor szeretjük a gyermekeinket, ha a korszerűség jegyében nem fegyelmezzük, nem is neveljük őket?

Aki az igazságot hirdeti, annak ez mindig áldozatba kerül. Keresztelő János is vállalta a minden komfort nélküli életet, távol a családtól. Nem mindenkinek kell így élnie, de készek vagyunk-e áldozatot is hozni az igazságért?

Akik elfogadták, amit mondott, azokat bemerítette a Jordán vizébe, jelképezve, hogy az illető meghalt a régi életének, s a vízből egy új ember emelkedik fel. Ezt pedig egészen konkrét változásnak kellett követnie az emberek életében (Lk 3,1-14).

Ezért nevezi Jánost a Biblia Jézus útkészítőjének. Mert Istentől a bűneink választanak el, ezt az akadályt úgy lehet félretenni az útból, ha nevén nevezzük, megvalljuk és elhagyjuk a bűnt. Bocsánatot rá Jézus Krisztus kereszthalála szerzett. János különösen az emberi gőg, önhittség, képmutatás, büszkeség ellen prédikált.

Legyen ez a mi adventi programunk: feltérképezni, mi áll leginkább Jézus útjában, és ne halogassuk annak eltávolítását!

A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelenik (V. Thilo, ford. Czeglédy Sándor)

János engedelmessége.

Akkor eljött Jézus... Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt... János azonban... ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj..." (Mt 3,13-17)

A bűnbánó bűnösök hosszú sora kígyózott a Jordán partján. János egy pillanatra mindenkit bemerített a vízbe, majd kiemelte. Egyszer csak megtorpant. Aki előtte állt, azt nem akarta bemeríteni. Neked kellene engem bemerítened - mondta neki. Jézus azonban csendesen válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki.

Miért állt be Jézus a bűnösök közé, amikor bűn nélküli volt? Noha egyedül ő volt ilyen a földön az ősi bűneset óta, ezzel is kifejezésre akarta juttatni, hogy azért jött, hogy magára vállalja a mi bűneinket, s így szerezzen nekünk Istennél bocsánatot.

Miért torpant meg János, amikor felismerte Jézust? (Az emberek akkor még nem ismerték őt.) Mert Jézus isteni szentsége és tökéletes tisztasága előtt azonnal a maga bűnös volta jutott eszébe, s érezte, hogy bocsánatra szorul.

És miért engedett mégis Jézus kérésének? Ez a legszebb ebben a jelenetben. Hiszen János elhatározta, hogy nem kereszteli meg Jézust, mert lelkileg megtisztulni csak bűnösöknek kell. És ebben teljesen igaza is volt. De Jézus egyetlen szelíd mondatára mégis megváltoztatja elhatározását, félreteszi a maga igazát, és megteszi azt, amit Jézus kér.

Sok ilyen győzelemre lenne szükség a mi életünkben! Amikor lehet, hogy másképpen gondoltam, lehet, hogy nem is értem most Jézust, még igazam is van - s mégis megteszem, amit ő mond. Kész vagyok engedelmeskedni neki.

Egészüljön ki adventi programunk, és ragyogjon e három szó előttünk: akkor engedett neki. Ebben mutatkozik meg az igazi istenfélelem, bizalom, alázat, ezzel dicsőítjük ma is Megváltónkat. Miben kell elkezdenünk ezt az engedelmességet?
Fénykép: János engedelmessége. Akkor eljött Jézus... Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt... János azonban... ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj..." (Mt 3,13-17) A bűnbánó bűnösök hosszú sora kígyózott a Jordán partján. János egy pillanatra mindenkit bemerített a vízbe, majd kiemelte. Egyszer csak megtorpant. Aki előtte állt, azt nem akarta bemeríteni. Neked kellene engem bemerítened - mondta neki. Jézus azonban csendesen válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki. Miért állt be Jézus a bűnösök közé, amikor bűn nélküli volt? Noha egyedül ő volt ilyen a földön az ősi bűneset óta, ezzel is kifejezésre akarta juttatni, hogy azért jött, hogy magára vállalja a mi bűneinket, s így szerezzen nekünk Istennél bocsánatot. Miért torpant meg János, amikor felismerte Jézust? (Az emberek akkor még nem ismerték őt.) Mert Jézus isteni szentsége és tökéletes tisztasága előtt azonnal a maga bűnös volta jutott eszébe, s érezte, hogy bocsánatra szorul. És miért engedett mégis Jézus kérésének? Ez a legszebb ebben a jelenetben. Hiszen János elhatározta, hogy nem kereszteli meg Jézust, mert lelkileg megtisztulni csak bűnösöknek kell. És ebben teljesen igaza is volt. De Jézus egyetlen szelíd mondatára mégis megváltoztatja elhatározását, félreteszi a maga igazát, és megteszi azt, amit Jézus kér. Sok ilyen győzelemre lenne szükség a mi életünkben! Amikor lehet, hogy másképpen gondoltam, lehet, hogy nem is értem most Jézust, még igazam is van - s mégis megteszem, amit ő mond. Kész vagyok engedelmeskedni neki. Egészüljön ki adventi programunk, és ragyogjon e három szó előttünk: akkor engedett neki. Ebben mutatkozik meg az igazi istenfélelem, bizalom, alázat, ezzel dicsőítjük ma is Megváltónkat. Miben kell elkezdenünk ezt az engedelmességet?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: pacific - 2013. December 11. - 08:25:08
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 12. - 17:29:35
A baj nem jár magában

Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott..., azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól. (1Sám 30,6)

Ez a fejezet egy olyan izgalmas történetet ír le, amikor Dávid életében egymást követték a bajok. Ráadásul ezek egy részét ő maga okozta, és mások is szenvedtek miatta. Mit tett ő ebben a helyzetben? Van, aki ilyenkor pánikba esik, és szinte eszét vesztve küzd. Van, aki elcsügged és feladja, mások Isten ellen fordulnak, vagy tehetetlen dühükben még több kárt okoznak.

Azzal kezdődött, hogy Dávid belefáradt abba, hogy Saul király elől meneküljön, és az ősi ellenségnél, a filiszteusoknál keresett menedéket. Ott kis híján belekényszerült egy olyan csatába, amelyet saját népe ellen kellett volna vívnia. Ettől Isten csodálatosan megmentette. Akkor azonban kiderült, hogy távollétükben egy másik ellenség elhurcolta családjukat és mindenüket. Emberei fellázadtak ellene, és meg akarták kövezni. Ő leborult Isten előtt, és tőle kért tanácsot.

És Isten nem hagyta el, könyörült rajta. Különös módon adott melléjük kalauzt a sivatagban, adott győzelmet a túlerőben levő ellenség felett, mindenki visszakapta hozzátartozóit. Amikor pedig a csapatán belül támadt volna egyenetlenség, Dávid kapott bölcsességet, hogy megőrizze az egységet és békességet. Végül őt akarták felmagasztalni, de ő minden ponton Istenre mutatott, és egyedül neki adott dicsőséget.

Velünk is előfordulhat, hogy „összejön minden", hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, és erőnk határához érünk. Bízzunk Istenben, kiáltsunk hozzá, és ugyanígy megtapasztaljuk majd, mit jelent erőt kapni Istenünktől, az Úrtól!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2013. December 12. - 18:09:21
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 15. - 14:40:14
NÖVEKEDJETEK A KEGYELEMBEN



Alapige:2Pt 3,17-18

Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!

Imádkozzunk!

Szeretnénk máris engedelmeskedni ennek a felszólításnak kegyelmes Istenünk, szeretnénk áldani, magasztalni és dicsőíteni a te szent nevedet, szent személyedet azért, mert örök szeretetedből a Paradicsom kapuját ismét megnyitottad előttünk.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy mi csaptuk azt be magunk mögött. Ott hagytunk téged nagy büszkén, gőgösen magunkban bízva, és nem vettük észre, hogy nemcsak ezt a kaput csaptuk be, hanem önmagunkat csaptuk be. Köszönjük, hogy van visszaút.

Köszönjük érthetetlen szeretetedet. Köszönjük, hogy te jöttél utánunk Jézus Krisztusban, noha mi hagytunk ott téged. Köszönjük, hogy szereteted azt jelenti, hogy kész vagy visszaadni mindazt, amit elveszítettünk, ami nélkül szűkölködünk, ami miatt ilyenné vált az élet, amilyen. Áldunk és magasztalunk ezért.

Könyörgünk, hogy Szentlelkeddel indíts mindnyájunkat, akik most itt vagyunk, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel. Hogy elinduljunk ezen az úton, amit te tapostál ki előttünk, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, és belépjünk azon a kapun, ami egyedül vezet az életre.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy az elmúlt héten is sokféleképpen működtek bennünk a halál erői. Olyan sok panasz, elégedetlenség, zúgolódás, lázadás, vádaskodás volt a szívünkben és szólalt meg sokszor az ajkunkon is.

Tisztítsd meg a szívünket. Sőt kérünk, hogy tiszta szívet teremts bennünk, és az erős Lelket újítsd meg bennünk. Köszönjük, hogy reménységünknek biztos alapja van, a te igaz ígéreted.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy várhatunk téged, amikor megjelensz majd nagy hatalommal és dicsőséggel. Köszönjük, hogy nem megy mindig így az élet, ahogy most. Te véget vetsz minden gonoszságnak és hamisságnak, és beteljesíted minden ígéretedet. Tartsd frissen bennünk ezt a reménységet, olyan nagy szükségünk van rá.

Kérünk, hogy erősíts meg most igéddel és Szentlelkeddel. Add, hogy ne hiába töltsük itt az időt. Veled szeretnénk találkozni, tőled szeretnénk életet támasztó igét hallani, és veled akarjuk folytatni az utunkat.

Segíts megújulni a veled való közösségben!

Ámen.

Igehirdetés

Péter apostol második levelében igyekszik frissen tartani a hívőkben azt a bizonyosságot, hogy Jézus Krisztus visszajön. Úgy, ahogyan Ő maga megígérte, hogy ennek a világkorszaknak a végén váratlanul megjelenik, nagy kozmikus katasztrófák során elmúlik ez a világ, de véglegesen megszűnik vele együtt minden, ami gonosz, hamis, bűn és minden szenvedés is. A benne hívőket magához veszi az Ő dicsőségébe, a többieket pedig büntetésre veti.

Ez az utóbbi megállapítás keményen hangzik az Isten nélkül élő és ilyenkor finomkodó ember fülének, de Jézus ezt azzal a nagy szeretettel mondja, hogy éppen ettől mentsen meg minél többeket. Most még van lehetőség visszatérni hozzá. Ez a lehetőség azonban az Ő második eljövetelével megszűnik. Akkor nem lesz mód semmiféle alkudozásra, akkor és ott nem lehet kenőpénzzel megvesztegetni senkit, ahogy ehhez egyre jobban hozzászokunk ebben a korrumpálódó világban. Ott nem lesznek kiskapuk, ott nem lehet utólag meghamisítani okmányokat, és nem lehet egy bűnnel eltöltött életet meg nem történtté tenni, sőt még egy kicsi haladékot kérni sem lehet. Amilyen állapotban talál valakit Jézus Krisztus második eljövetele, abban az állapotban folytatódik az élete. Örök dicsőség Jézussal, vagy örök szenvedés Jézus nélkül.

Nem tudom, belegondoltunk e már ebbe egyszer is úgy igazán, kíméletlenül, becsületesen? Rendben van-e a mi kapcsolatunk a dicsőségesen visszatérő Jézussal? Most még lehet rendezni. És akkor készen, sőt, ahogy itt a levélben olvassuk, az Ő visszajövetelét sürgetve, arra vágyakozva lehet visszavárni Őt. Akkor is váratlanul fog érni az Ő megérkezése, de nem talál készületlenül.

Ennek a levélnek az utolsó mondataiban az apostol arról ír, hogy addig mi a feladatunk. A hitetlenek feladata, hogy térjenek meg Jézushoz. A hívők feladatát pedig három jellemző dologban foglalja össze az apostol. Azt írja: álljatok meg szilárdan, álljatok ellen minden gonosz csábításnak, és közben növekedjetek lelkileg.

Állóképességre van szükségük a hívőknek ezekben az utolsó időkben, minden gonosszal szembeni eltökélt ellenálló képességre, és arra, hogy közben akármilyen nehézzé válnak is a körülmények, csendesen és ellenállhatatlanul növekedjünk a lelkiekben.

Egy fának a képe jelenik meg az ember előtt, ami ott áll a helyén plusz negyven fokban is, mínusz tíz fokban is, akkor is, ha lombos, akkor is, ha csupasz lett, mint ahogy most már a lombhullató fák. Cibálja a szél, de áll erősen, mert mélyen gyökerezik. Ellenáll minden ellene törő erőnek, és nem engedi, hogy a viharok gyökerestől kifordítsák. Közben pedig észrevétlenül, de mégis mérhetően növekszik, és ha éppen gyümölcsfa, akkor még terem is.

Mit jelent ez a hármas feladat, amit Isten igéje a Jézus Krisztusban hívőknek ad ezekben az utolsó időkben addig, amíg Jézus Krisztus visszajön?

1. Így kezdődött alapigénk: "Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok..." Milyen nagy kiváltság, hogy előre tájékoztat minket Jézus mindenről. Mi tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Tudjuk, hogy kit hoz a jövő. Sőt azt is ismerjük, aki hozza a jövőt, és ez a dicsőséges Jézus Krisztus. Ő mondja: vigyázzatok! Ez a szó azt jelenti: legyetek éberek, ne szunyókáljatok el egy pillanatra sem. Itt nagyon ébernek kell lenni.

És mire vigyázzatok? Itt mondja az elsőt: "a saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek." Károli ezt a mondatot az eredeti szöveghez még hűségesebben ragaszkodva fordítja, és talán egy kicsit erőteljesebb is ez a változat: "Vigyázzatok, hogy a ti erősségetekből ki ne essetek!" Maradjatok meg abban, amire már eljutottatok. Legyetek biztosak a dolgotokban. Legyenek biztos ismereteitek, szilárd meggyőződésetek, erős hitetek.

Arra biztat itt Isten igéje minden hívőt, hogy alaposan és pontosan ismerjük meg a Szentírást. Miről mit mondott Isten. Ehhez kell mérni mindent, amit bárki mástól hallunk. Ez dönti el, hogy valami igaz vagy hamis. Nekünk egészen bizonyosan tudnunk kell, hogy mit hiszünk, hogy miért hisszük azt, hogy kiben hiszünk, és ezt tudnunk kell elmondani is világosan, egyszerűen, szeretettel másoknak.

A ti erősségetekből ki ne essetek. Vagy ahogy itt olvassuk "saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek." Ez azt is jelenti, hogy tudnunk kell, kik vagyunk. Mármint hívő emberek. Hogy valóban Isten gyermekévé lettem és az vagyok. Hogy bocsánatot nyert bűnös vagyok. Tudnunk kell, honnan jövünk és hová megyünk. Nem tétova sejtésekre, hanem Isten igaz kijelentésére épül fel minden Krisztus-tanítványnak a hite. És valóban arra kell, hogy felépüljön. És ami a hitünkben nem ilyen, hanem hiszékenység vagy hiedelem, vagy sejtés, azt ki kell irtani! Mindent felül kell vizsgálni, hogy Isten igaz szavára épül-e. Ha pedig arra épül, abból nem szabad engedni. Mondhat akárki, amit akar, minden tiszteletünk az övé, de legfőképpen az élő Istent tiszteljük, az igazmondó Istent, ahogy a Bibliában olvassuk, akinek az ígéreteire építünk. Ez ad a hívőnek állóképességet. Így lesz viharálló az élete.

2. De nemcsak erre van szükség, hanem ellenálló képességre is. Miért? Azt mondja azért, hogy "az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak..." Mert nagy sodrásban élünk, és nekünk sokszor a sodrással szemben kell haladnunk. Ez egyáltalán nem könnyű feladat. Vagy olykor félre kell állni. Menjen a világ amerre akar, mi tudjuk, hogy az az út a veszedelembe visz. Minket egy másik útra hívott a mi Urunk, és mi azon akarunk menni. Akkor is, ha ott kevesen vagyunk, akkor is, ha olykor egyedül érzi magát az ember egy családban, egy közösségben. Ha tudjuk, hogy az vezet az életre, akkor is meg akarunk maradni azon, és nem engedjük, hogy elsodorjanak.

Megint a fa képe jelenik meg előttünk. Mit akar a vihar a fával? Meglazítani a gyökereit, elferdíteni az egyenes tartásától, és ha lehet, gyökerestől kifordítani. Ezt akarják az elvetemültek is a maguk tévelygéseivel.

Nem kell olyan merevnek lenni. Azért, mert minden fa egyenes áll, nézd, milyen érdekes lesz, te merj más lenni. Vállald a másságot, hogy te ferde vagy. A többiekhez képest ferdén gondolkozol, de önmagában ez is lehet helyes. Így változatosabb lesz az élet. Így szoktak hangzani az elvetemültek tévtanításai.

Miért csak Jézus Krisztusban lehetne meggyökerezni? Ezt a Bibliában olvassuk: "Gyökerezzetek meg a Krisztusban." Vannak sokan, akik nem benne gyökereznek, és milyen sok jó ember van közöttük. Nem kell erre büszkének lenni! Senki sem volt rá büszke, csak ezek után el kell kezdeni magyarázni, hogy nem vagyok büszke, és már sodorni kezd az elvetemültek tévelygése.

Miért kell olyan mereven ragaszkodni bizonyos dologhoz? Miért nem akarsz te vasárnap dolgozni? Az olyan, mint a többi nap. Egy kicsit többet pihensz majd estére.

Miért akarsz te minden vasárnap istentiszteletre járni? Nem kell a dolgokat túlzásba vinni. Meg minden nap Bibliát olvasni... A munkától, meg a családodtól veszed el az időt.

Micsoda őrült gondolat, hogy egy életen át ragaszkodsz a házastársadhoz? Sokaknak már nincs is házastársuk. Hol ezzel, hol azzal... Egyszer te is kipróbálhatod. Nincs hozzá bátorságod? Az elvetemültek tévelygéseiről beszél itt a Biblia. - Micsoda stupid gondolat ez, hogy csak tiszta pénz jöjjön a házba. A pénznek nincs is szaga!

Milyen merevség ez, hogy egyedül Jézus Krisztusban van üdvösség, és csak Ő visz minket az élő Istenhez?

Az elvetemültek tévelygései tetszetős, a fülünket csiklandozó, újszerű megfogalmazásokban hangzanak el. Sokkal emberszabásúbb életvitelt kínálnak - ahogy mondani szoktuk: testhez állóbbat -, ügyesen keverik azt, amit Isten nekünk a Bibliában kijelent az okkultizmussal. A mostani kereső és gondolkozó értelmiségünk egyik legnagyobb tragédiája, hogy hihetetlen naivsággal lépnek bele az ezotéria csapdájába, ezoterikus áltudományokkal kezdenek foglalkozni, mert keresik az élet végső kérdéseire a választ, és ezek a tévelygések tetszetősebbet kínálnak, mint amit a Szentírás elénk ad Isten akarataként. Bizony, fennáll a veszélye ennek, hogy az elvetemültek tévelygései elsodornak.

Ezért mondja itt Isten igéje, hogy az állóképesség mellett legyen bennünk egészséges ellenálló képesség is minden hamissággal és gonoszsággal szemben. Ezekre ma is nemet mondunk, holnap is nemet mondunk, ha megérjük, jövőre is nemet mondunk. Itt nem teszünk engedményt, bármit mondjon rólunk a világ.

Egyébként egy egészséges szervezet önmagában is ellenáll sokféle fertőzésnek. Ezért van szükség arra, hogy egészséges legyen a hívő életünk.

3. Ezután azt javasolja még az apostol a hívőknek, hogy növekedjenek. Növekedjetek minden irányba. Lefelé a gyökereitek egyre mélyebben kapaszkodjanak Krisztusba, felfelé a menny felé, és szabad terebélyesedni is, hogy a hívő életünk fája egyre többeknek adjon hűs árnyékot, egyre több madárnak biztosítson fészekrakást, és ha az gyümölcsfa, egyre több gyümölccsel gazdagítson másokat, személyválogatás nélkül.

A növekedés az élet feltétlen velejárója. Ahol a növekedés megszűnik, ott elkezdődött a pusztulás. Ne felejtsük el, hogy nemcsak mennyiségi növekedés van, hanem minőségi is. Nemcsak terjeszkedni lehet, hanem mélyülni is. Nemcsak extenzitás van a világon, amit ma szaval az egész világ, mintha csak az létezne, hanem intenzitás is van. Isten a lelkiekben ez utóbbira teszi a hangsúlyt.

Miben növekedjenek az utolsó idők hívői? Két területet jelöl meg itt az apostol. Növekedjetek a kegyelemben és növekedjetek Jézus Krisztus megismerésében. Az előbbiről szeretnék egy kicsit részletesebben szólni.

Mit jelent ez: növekedjetek a kegyelemben? Kinek van szüksége kegyelemre? Nyilvánvalóan a bűnösnek, akit már el is ítéltek. Aki jogerős ítélet alatt áll, az kérhet és kaphat vagy nem kaphat kegyelmet.

Sok hívő ember tévedése az, hogy erre a kegyelemre csak a hitben való elindulásakor van szüksége. Pedig akkor a bűneinknek csak egy töredékét látjuk még. Azokat, amiktől legelőször meg akar tisztítani és szabadítani bennünket Isten. De a rejtettek, a finomak, a rafináltak, a megromlott természetünkből következő és azokban rejtőzködők csak később derülnek majd ki. És hitre jutás után is követ el még közönséges bűnöket is sajnos a hívő.

A kegyelemre tehát mindig szükségünk van, sőt a kegyelemre egyre nagyobb szüksége van a hívőnek. Ahogy Isten igazsága a lelkünk mélyére hatol, egyre több szennyre derül fény, és egyre bőségesebben kell merítenünk a kegyelemből. Nem beszélve arról, hogy Isten elkezdi használni az Ő munkájában a hívőket, ott meg aztán megint csak a kegyelemre van szükségünk, mert a velünk született adottságainkkal semmire sem megyünk, csak az Ő kegyelmének az ajándékaival, és amire Ő tesz képesekké bennünket.

Jaj annak a hívőnek, aki nem növekszik ilyen értelemben a kegyelemben! Beteg az a hívő élet. Sajnos itt a gyülekezetben is sok ilyen beteg hívő embert ismerek, akik egyszerűen nem látják a maguk rossz tulajdonságait. Együtt élnek jellemhibáikkal, a régi természetük még mindig uralomra jut, és ezt észre sem veszik, sőt erénynek tartják, hogy ők milyen pontosak, milyen kínosan precízek, mennyire észreveszik a bűnt - mások életében. Erre büszkék lesznek, ez azt jelenti, hogy különbnek tartják magukat másoknál. Pont az ellenkezőjét teszik annak, amit Isten igéje mond: "egymást különbnek tartván ti magatoknál..." Mindezt észre sem veszik, mert közben sok jót csinálnak. Tele vannak munkával, szolgálattal - ők nem érnek rá a bűneikkel bíbelődni, mert ők hasznos tevékenységet folytatnak.

Nem növekszenek a kegyelemben. Újra megnőttek ők, és kicsi lett az életükben Jézus. Pedig csak az életünkben egyre nagyobbra növő Jézus tudja elfedezni, eltakarni azt a sok hitványságot, ami ott van az életünkben.

Ezek az emberek úgy gondolják, hogy ők nem kegyelemre szoruló bűnösök, hanem megigazított bűnösök, ami igaz, de az nem az igazság, ha csak ezt hangsúlyozzák. Nem véletlenül írta Luther Márton: simul iustus, simul peccator - egyidejűleg vagyok bűnös, és Isten megigazított gyermeke. Ezért van szükségünk halálunk pillanatáig a kegyelemre, és nagy örömhír az, hogy lehet növekedni a kegyelemben.

Viszonylag sok ilyen megrekedt életű hívő ember van, akik fejlődésképtelenekké váltak, mert nem növekszenek a kegyelemben, csak botránkoztatnak másokat.

Hadd kérdezzem meg ilyen élesen: mikor vittél utoljára Isten elé valami felismert bűnt az életedben? Mikor volt utoljára, hogy olvastad a Bibliát, és elképedtél: ez a mocsok még mindig megvan a gondolataid, a szíved mélyén? És ott mindjárt megvallottad Istennek és kérted rá az Ő bocsánatát? Jelen van-e a folyamatos bűnbánatra való készség az életünkben? Ez nem bűnközpontú életre segít, ahogy azok, akik az egészet nem értik, csak vádaskodni akarnak - mondogatni szokták. Éppen ez a kegyelemközpontú életben az, amire folyamatosan szükségünk van, hogy újra és újra odamenjek a kegyelem kiapadhatatlan forrásához, merítsek abból, és megtanuljak kegyelemből élni.

Ezt a kegyelemben való növekedést rendkívül szemléletesen mondja el az egyik halleluja-ének, amelyik négy lépésre osztja ezt a folyamatot. Azt mondja: volt idő, amikor még így gondolkoztam, hogy semmit se Isten, majd mindent én... Meg tudom oldani, van itt ész, van itt erő. Ha kicsit idősebb az ember, egyre büszkébb lesz arra, hogy van itt tapasztalat, van itt rutin. Azt hiszi ez egyenlő a bölcsességgel. Van itt bölcsesség is, majd én...

Aztán sok kudarc után kezd rájönni az ember, hogy azért nem mindent tud megoldani. S akkor a második vers erről szól: eljutottam oda, hogy van, amit te, mármint Isten, s van, amit én. - Aztán látja, hogy amit Isten old meg, az mindig jó, amit ő akar Isten nélkül, az általában nem sikerül. Éppen ezért az lesz a vágya, s ez a harmadik, hogy egyre többet te, és egyre kevesebbet én, de azért még én is vagyok a világon. - És innen el lehet jutni oda, amivel befejeződik: mindent csak te - semmit sem én. És amit én teszek, az is olyan legyen, hogy tulajdonképpen te cselekszed általam, mindenható Istenem.

Ez a kegyelemben való növekedés. Elindulok a nagy önbizalomtól. Azután kezdem megismerni Istent, ahogy megismerem, egyre jobban bízom benne. És a végén egészen rábízom magamat, enyéimet, hivatásomat, testemet, lelkemet, és teljes meggyőződéssel mondom: mindent csak te intézz el és semmit se én.

Ezért írja az apostol néhány mondattal korábban: "mivel mindezek így vannak - és itt Jézus Krisztus második eljövetelét írta le -, ezért gondoljátok meg, hogy milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek." Erről beszéltünk két héttel ezelőtt az első levél elejéről: "szentek legyetek, mint az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész magatartásotokban."

A Krisztussal való közösségben Krisztus szentsége úgy átjárhatja a hívőt, hogy minden gondolata, minden indulata, minden érzése és cselekedete szent lehet. Vagyis Isten akarata szerint való, neki kedves.

Ez tehát az egyik, amire azt mondja: növekedjetek benne. A másikat csak megemlítem:

"Növekedjetek a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk megismerésében." Különös az, amit Jézus az Ő megismeréséről mond. Azt olvassuk a Jn 17-ben, a főpapi imában: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent (vagyis az egyedül valódi Istent), és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." Őt megismerni pedig csak egy életközösségben lehet. Az együttélés, sőt az együtt szolgálás során. Aközben jelenti ki magát.

A Jn 14,21-t is idéztük két hete. Jézus megmondja, hogy kinek jelenti ki magát, ki ismerheti meg Őt egyre jobban: "Aki ismeri és megőrzi parancsaimat, az szeret engem. Én is szeretem azt és kijelentem magamat annak." Ez a mi Urunk Jézus Krisztus ígérete.

A hívőknek erről a belső életéről a világ semmit sem tud. A világ megy az orra után, és közben telnek a napok, évek, és minden óra közelebb visz minket Jézus Krisztus dicsőséges második megjelenéséhez. Ezért mondja nekünk a mi Urunk ma is: Mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, legyen bennetek szilárd állóképesség, legyen bennetek ellenálló képesség minden gonosz csábítással szemben, és szép csendesen, de feltartóztathatatlanul növekedjetek a kegyelemben, és a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében.

Egy ideig minden születésnapon megmértük a gyerekeink magasságát. Van egy ajtófélfa, ahol a mai napig ott vannak a vonalak. Egyszer ugyan le kellett mázolni, de utána gyorsan pótoltam ezeket a kedves vonalkákat. Van egy ismerősöm, aki számos gyermekétől minden születésnapján megkérdezte: nőttél-e, gyermekem? És akkor elsorolta, mi-mindenben lehetett volna nőnie, vagy mi-mindenben nőtt. Isten ma azt kérdezi tőlünk: van-e növekedés az életünkben? Vagy pedig csak úgy elvagyunk...

Az élet nem ismer stagnálást. Vagy növekedés, vagy pusztulás. Isten nekünk egészséges növekedést akar adni a lelkiekben halálunk pillanatáig. Ebben különbözik a lelki élet a biológiaitól. Isten egyre gyarapítani, gazdagítani akar, és fejlődést kínál. Boldog ember az, aki szabad teret enged Isten eme munkájának. Övé a dicsőség most és mindörökké! Ámen.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert meggyökerezhet az életünk tebenned. Köszönjük, hogy , hogy lehetővé tetted a veled való lelki közösséget.

Dicsőítünk téged, aki élő személy vagy és jelen vagy mindenütt, ahol emberek téged keresnek, ahol igéd hangzik, és köszönjük, hogy szeretettel megmutatod, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön.

Bocsásd meg, hogy ritkán gondolunk arra, hogy egyszer mindnyájunknak meg kell állnunk színed előtt, és vagy ismerősként köszönthetsz minket, akik együtt jártunk veled a földi élet rögös útján is, vagy azt kell mondanod: távozzatok tőlem ti átkozottak, nem ismerlek titeket. Őrizz meg minket ettől, Urunk!

Indíts minket Szentlelkeddel, hogy keressünk téged. Segíts, hogy egyre szorosabb és mélyebb lelki közösségben élhessünk veled. Tölts meg minket Szentlelkeddel, és Lelked tegye könnyűvé a neked való engedelmeskedést. Engedd, hogy egyáltalán értsük gondolataidat, akaratodat, és mindenben egyetértsünk veled. Hadd legyen az ismeretből élet.

Őrizz meg minket attól, hogy megrekedjen valahol a hívő életünk. Őrizz meg vagy szabadíts meg minden önhittségtől, elbizakodottságtól, lelki gőgtől. Tarts meg minket mindvégig őszinte alázatban. Tudjuk, hogy rászorulunk a te kegyelmedre, és áldunk azért, hogy gazdag vagy a kegyelemben és elég nekünk is a te kegyelmed. Ebből akarunk meríteni újra és újra. És a tőled kapott irgalommal akarunk másokhoz is irgalmasok lenni. Formálj minket sokkal megértőbb, megbocsátóbb emberekké, akik gazdagok az irgalomban és telik nekik továbbadni azt, amit mi is úgy kapunk tőled.

Kérünk, szenteld meg az ünnepre való készülődésünket, hogy téged ünnepeljünk majd karácsonykor. Szenteld meg a gyülekezet ünnepét, készítsd a lelkünket az úrvacsorai közösségre. Add, hogy senki ne legyen közöttünk, aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát.

Segíts minket most is, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Ámen.
 NÖVEKEDJETEK A KEGYELEMBEN Alapige:2Pt 3,17-18
Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!
Imádkozzunk! Szeretnénk máris engedelmeskedni ennek a felszólításnak kegyelmes Istenünk, szeretnénk áldani, magasztalni és dicsőíteni a te szent nevedet, szent személyedet azért, mert örök szeretetedből a Paradicsom kapuját ismét megnyitottad előttünk. Megvalljuk bűnbánattal, hogy mi csaptuk azt be magunk mögött. Ott hagytunk téged nagy büszkén, gőgösen magunkban bízva, és nem vettük észre, hogy nemcsak ezt a kaput csaptuk be, hanem önmagunkat csaptuk be. Köszönjük, hogy van visszaút. Köszönjük érthetetlen szeretetedet. Köszönjük, hogy te jöttél utánunk Jézus Krisztusban, noha mi hagytunk ott téged. Köszönjük, hogy szereteted azt jelenti, hogy kész vagy visszaadni mindazt, amit elveszítettünk, ami nélkül szűkölködünk, ami miatt ilyenné vált az élet, amilyen. Áldunk és magasztalunk ezért. Könyörgünk, hogy Szentlelkeddel indíts mindnyájunkat, akik most itt vagyunk, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel. Hogy elinduljunk ezen az úton, amit te tapostál ki előttünk, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, és belépjünk azon a kapun, ami egyedül vezet az életre. Megvalljuk bűnbánattal, hogy az elmúlt héten is sokféleképpen működtek bennünk a halál erői. Olyan sok panasz, elégedetlenség, zúgolódás, lázadás, vádaskodás volt a szívünkben és szólalt meg sokszor az ajkunkon is. Tisztítsd meg a szívünket. Sőt kérünk, hogy tiszta szívet teremts bennünk, és az erős Lelket újítsd meg bennünk. Köszönjük, hogy reménységünknek biztos alapja van, a te igaz ígéreted. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy várhatunk téged, amikor megjelensz majd nagy hatalommal és dicsőséggel. Köszönjük, hogy nem megy mindig így az élet, ahogy most. Te véget vetsz minden gonoszságnak és hamisságnak, és beteljesíted minden ígéretedet. Tartsd frissen bennünk ezt a reménységet, olyan nagy szükségünk van rá. Kérünk, hogy erősíts meg most igéddel és Szentlelkeddel. Add, hogy ne hiába töltsük itt az időt. Veled szeretnénk találkozni, tőled szeretnénk életet támasztó igét hallani, és veled akarjuk folytatni az utunkat. Segíts megújulni a veled való közösségben! Ámen.
  Péter apostol második levelében igyekszik frissen tartani a hívőkben azt a bizonyosságot, hogy Jézus Krisztus visszajön. Úgy, ahogyan Ő maga megígérte, hogy ennek a világkorszaknak a végén váratlanul megjelenik, nagy kozmikus katasztrófák során elmúlik ez a világ, de véglegesen megszűnik vele együtt minden, ami gonosz, hamis, bűn és minden szenvedés is. A benne hívőket magához veszi az Ő dicsőségébe, a többieket pedig büntetésre veti. Ez az utóbbi megállapítás keményen hangzik az Isten nélkül élő és ilyenkor finomkodó ember fülének, de Jézus ezt azzal a nagy szeretettel mondja, hogy éppen ettől mentsen meg minél többeket. Most még van lehetőség visszatérni hozzá. Ez a lehetőség azonban az Ő második eljövetelével megszűnik. Akkor nem lesz mód semmiféle alkudozásra, akkor és ott nem lehet kenőpénzzel megvesztegetni senkit, ahogy ehhez egyre jobban hozzászokunk ebben a korrumpálódó világban. Ott nem lesznek kiskapuk, ott nem lehet utólag meghamisítani okmányokat, és nem lehet egy bűnnel eltöltött életet meg nem történtté tenni, sőt még egy kicsi haladékot kérni sem lehet. Amilyen állapotban talál valakit Jézus Krisztus második eljövetele, abban az állapotban folytatódik az élete. Örök dicsőség Jézussal, vagy örök szenvedés Jézus nélkül. Nem tudom, belegondoltunk e már ebbe egyszer is úgy igazán, kíméletlenül, becsületesen? Rendben van-e a mi kapcsolatunk a dicsőségesen visszatérő Jézussal? Most még lehet rendezni. És akkor készen, sőt, ahogy itt a levélben olvassuk, az Ő visszajövetelét sürgetve, arra vágyakozva lehet visszavárni Őt. Akkor is váratlanul fog érni az Ő megérkezése, de nem talál készületlenül. Ennek a levélnek az utolsó mondataiban az apostol arról ír, hogy addig mi a feladatunk. A hitetlenek feladata, hogy térjenek meg Jézushoz. A hívők feladatát pedig három jellemző dologban foglalja össze az apostol. Azt írja: álljatok meg szilárdan, álljatok ellen minden gonosz csábításnak, és közben növekedjetek lelkileg. Állóképességre van szükségük a hívőknek ezekben az utolsó időkben, minden gonosszal szembeni eltökélt ellenálló képességre, és arra, hogy közben akármilyen nehézzé válnak is a körülmények, csendesen és ellenállhatatlanul növekedjünk a lelkiekben. Egy fának a képe jelenik meg az ember előtt, ami ott áll a helyén plusz negyven fokban is, mínusz tíz fokban is, akkor is, ha lombos, akkor is, ha csupasz lett, mint ahogy most már a lombhullató fák. Cibálja a szél, de áll erősen, mert mélyen gyökerezik. Ellenáll minden ellene törő erőnek, és nem engedi, hogy a viharok gyökerestől kifordítsák. Közben pedig észrevétlenül, de mégis mérhetően növekszik, és ha éppen gyümölcsfa, akkor még terem is. Mit jelent ez a hármas feladat, amit Isten igéje a Jézus Krisztusban hívőknek ad ezekben az utolsó időkben addig, amíg Jézus Krisztus visszajön? 1. Így kezdődött alapigénk: "Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok..." Milyen nagy kiváltság, hogy előre tájékoztat minket Jézus mindenről. Mi tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Tudjuk, hogy kit hoz a jövő. Sőt azt is ismerjük, aki hozza a jövőt, és ez a dicsőséges Jézus Krisztus. Ő mondja: vigyázzatok! Ez a szó azt jelenti: legyetek éberek, ne szunyókáljatok el egy pillanatra sem. Itt nagyon ébernek kell lenni. És mire vigyázzatok? Itt mondja az elsőt: "a saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek." Károli ezt a mondatot az eredeti szöveghez még hűségesebben ragaszkodva fordítja, és talán egy kicsit erőteljesebb is ez a változat: "Vigyázzatok, hogy a ti erősségetekből ki ne essetek!" Maradjatok meg abban, amire már eljutottatok. Legyetek biztosak a dolgotokban. Legyenek biztos ismereteitek, szilárd meggyőződésetek, erős hitetek. Arra biztat itt Isten igéje minden hívőt, hogy alaposan és pontosan ismerjük meg a Szentírást. Miről mit mondott Isten. Ehhez kell mérni mindent, amit bárki mástól hallunk. Ez dönti el, hogy valami igaz vagy hamis. Nekünk egészen bizonyosan tudnunk kell, hogy mit hiszünk, hogy miért hisszük azt, hogy kiben hiszünk, és ezt tudnunk kell elmondani is világosan, egyszerűen, szeretettel másoknak. A ti erősségetekből ki ne essetek. Vagy ahogy itt olvassuk "saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek." Ez azt is jelenti, hogy tudnunk kell, kik vagyunk. Mármint hívő emberek. Hogy valóban Isten gyermekévé lettem és az vagyok. Hogy bocsánatot nyert bűnös vagyok. Tudnunk kell, honnan jövünk és hová megyünk. Nem tétova sejtésekre, hanem Isten igaz kijelentésére épül fel minden Krisztus-tanítványnak a hite. És valóban arra kell, hogy felépüljön. És ami a hitünkben nem ilyen, hanem hiszékenység vagy hiedelem, vagy sejtés, azt ki kell irtani! Mindent felül kell vizsgálni, hogy Isten igaz szavára épül-e. Ha pedig arra épül, abból nem szabad engedni. Mondhat akárki, amit akar, minden tiszteletünk az övé, de legfőképpen az élő Istent tiszteljük, az igazmondó Istent, ahogy a Bibliában olvassuk, akinek az ígéreteire építünk. Ez ad a hívőnek állóképességet. Így lesz viharálló az élete. 2. De nemcsak erre van szükség, hanem ellenálló képességre is. Miért? Azt mondja azért, hogy "az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak..." Mert nagy sodrásban élünk, és nekünk sokszor a sodrással szemben kell haladnunk. Ez egyáltalán nem könnyű feladat. Vagy olykor félre kell állni. Menjen a világ amerre akar, mi tudjuk, hogy az az út a veszedelembe visz. Minket egy másik útra hívott a mi Urunk, és mi azon akarunk menni. Akkor is, ha ott kevesen vagyunk, akkor is, ha olykor egyedül érzi magát az ember egy családban, egy közösségben. Ha tudjuk, hogy az vezet az életre, akkor is meg akarunk maradni azon, és nem engedjük, hogy elsodorjanak. Megint a fa képe jelenik meg előttünk. Mit akar a vihar a fával? Meglazítani a gyökereit, elferdíteni az egyenes tartásától, és ha lehet, gyökerestől kifordítani. Ezt akarják az elvetemültek is a maguk tévelygéseivel. Nem kell olyan merevnek lenni. Azért, mert minden fa egyenes áll, nézd, milyen érdekes lesz, te merj más lenni. Vállald a másságot, hogy te ferde vagy. A többiekhez képest ferdén gondolkozol, de önmagában ez is lehet helyes. Így változatosabb lesz az élet. Így szoktak hangzani az elvetemültek tévtanításai. Miért csak Jézus Krisztusban lehetne meggyökerezni? Ezt a Bibliában olvassuk: "Gyökerezzetek meg a Krisztusban." Vannak sokan, akik nem benne gyökereznek, és milyen sok jó ember van közöttük. Nem kell erre büszkének lenni! Senki sem volt rá büszke, csak ezek után el kell kezdeni magyarázni, hogy nem vagyok büszke, és már sodorni kezd az elvetemültek tévelygése. Miért kell olyan mereven ragaszkodni bizonyos dologhoz? Miért nem akarsz te vasárnap dolgozni? Az olyan, mint a többi nap. Egy kicsit többet pihensz majd estére. Miért akarsz te minden vasárnap istentiszteletre járni? Nem kell a dolgokat túlzásba vinni. Meg minden nap Bibliát olvasni... A munkától, meg a családodtól veszed el az időt. Micsoda őrült gondolat, hogy egy életen át ragaszkodsz a házastársadhoz? Sokaknak már nincs is házastársuk. Hol ezzel, hol azzal... Egyszer te is kipróbálhatod. Nincs hozzá bátorságod? Az elvetemültek tévelygéseiről beszél itt a Biblia. - Micsoda stupid gondolat ez, hogy csak tiszta pénz jöjjön a házba. A pénznek nincs is szaga! Milyen merevség ez, hogy egyedül Jézus Krisztusban van üdvösség, és csak Ő visz minket az élő Istenhez? Az elvetemültek tévelygései tetszetős, a fülünket csiklandozó, újszerű megfogalmazásokban hangzanak el. Sokkal emberszabásúbb életvitelt kínálnak - ahogy mondani szoktuk: testhez állóbbat -, ügyesen keverik azt, amit Isten nekünk a Bibliában kijelent az okkultizmussal. A mostani kereső és gondolkozó értelmiségünk egyik legnagyobb tragédiája, hogy hihetetlen naivsággal lépnek bele az ezotéria csapdájába, ezoterikus áltudományokkal kezdenek foglalkozni, mert keresik az élet végső kérdéseire a választ, és ezek a tévelygések tetszetősebbet kínálnak, mint amit a Szentírás elénk ad Isten akarataként. Bizony, fennáll a veszélye ennek, hogy az elvetemültek tévelygései elsodornak. Ezért mondja itt Isten igéje, hogy az állóképesség mellett legyen bennünk egészséges ellenálló képesség is minden hamissággal és gonoszsággal szemben. Ezekre ma is nemet mondunk, holnap is nemet mondunk, ha megérjük, jövőre is nemet mondunk. Itt nem teszünk engedményt, bármit mondjon rólunk a világ. Egyébként egy egészséges szervezet önmagában is ellenáll sokféle fertőzésnek. Ezért van szükség arra, hogy egészséges legyen a hívő életünk. 3. Ezután azt javasolja még az apostol a hívőknek, hogy növekedjenek. Növekedjetek minden irányba. Lefelé a gyökereitek egyre mélyebben kapaszkodjanak Krisztusba, felfelé a menny felé, és szabad terebélyesedni is, hogy a hívő életünk fája egyre többeknek adjon hűs árnyékot, egyre több madárnak biztosítson fészekrakást, és ha az gyümölcsfa, egyre több gyümölccsel gazdagítson másokat, személyválogatás nélkül. A növekedés az élet feltétlen velejárója. Ahol a növekedés megszűnik, ott elkezdődött a pusztulás. Ne felejtsük el, hogy nemcsak mennyiségi növekedés van, hanem minőségi is. Nemcsak terjeszkedni lehet, hanem mélyülni is. Nemcsak extenzitás van a világon, amit ma szaval az egész világ, mintha csak az létezne, hanem intenzitás is van. Isten a lelkiekben ez utóbbira teszi a hangsúlyt. Miben növekedjenek az utolsó idők hívői? Két területet jelöl meg itt az apostol. Növekedjetek a kegyelemben és növekedjetek Jézus Krisztus megismerésében. Az előbbiről szeretnék egy kicsit részletesebben szólni. Mit jelent ez: növekedjetek a kegyelemben? Kinek van szüksége kegyelemre? Nyilvánvalóan a bűnösnek, akit már el is ítéltek. Aki jogerős ítélet alatt áll, az kérhet és kaphat vagy nem kaphat kegyelmet. Sok hívő ember tévedése az, hogy erre a kegyelemre csak a hitben való elindulásakor van szüksége. Pedig akkor a bűneinknek csak egy töredékét látjuk még. Azokat, amiktől legelőször meg akar tisztítani és szabadítani bennünket Isten. De a rejtettek, a finomak, a rafináltak, a megromlott természetünkből következő és azokban rejtőzködők csak később derülnek majd ki. És hitre jutás után is követ el még közönséges bűnöket is sajnos a hívő. A kegyelemre tehát mindig szükségünk van, sőt a kegyelemre egyre nagyobb szüksége van a hívőnek. Ahogy Isten igazsága a lelkünk mélyére hatol, egyre több szennyre derül fény, és egyre bőségesebben kell merítenünk a kegyelemből. Nem beszélve arról, hogy Isten elkezdi használni az Ő munkájában a hívőket, ott meg aztán megint csak a kegyelemre van szükségünk, mert a velünk született adottságainkkal semmire sem megyünk, csak az Ő kegyelmének az ajándékaival, és amire Ő tesz képesekké bennünket. Jaj annak a hívőnek, aki nem növekszik ilyen értelemben a kegyelemben! Beteg az a hívő élet. Sajnos itt a gyülekezetben is sok ilyen beteg hívő embert ismerek, akik egyszerűen nem látják a maguk rossz tulajdonságait. Együtt élnek jellemhibáikkal, a régi természetük még mindig uralomra jut, és ezt észre sem veszik, sőt erénynek tartják, hogy ők milyen pontosak, milyen kínosan precízek, mennyire észreveszik a bűnt - mások életében. Erre büszkék lesznek, ez azt jelenti, hogy különbnek tartják magukat másoknál. Pont az ellenkezőjét teszik annak, amit Isten igéje mond: "egymást különbnek tartván ti magatoknál..." Mindezt észre sem veszik, mert közben sok jót csinálnak. Tele vannak munkával, szolgálattal - ők nem érnek rá a bűneikkel bíbelődni, mert ők hasznos tevékenységet folytatnak. Nem növekszenek a kegyelemben. Újra megnőttek ők, és kicsi lett az életükben Jézus. Pedig csak az életünkben egyre nagyobbra növő Jézus tudja elfedezni, eltakarni azt a sok hitványságot, ami ott van az életünkben. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy ők nem kegyelemre szoruló bűnösök, hanem megigazított bűnösök, ami igaz, de az nem az igazság, ha csak ezt hangsúlyozzák. Nem véletlenül írta Luther Márton: simul iustus, simul peccator - egyidejűleg vagyok bűnös, és Isten megigazított gyermeke. Ezért van szükségünk halálunk pillanatáig a kegyelemre, és nagy örömhír az, hogy lehet növekedni a kegyelemben. Viszonylag sok ilyen megrekedt életű hívő ember van, akik fejlődésképtelenekké váltak, mert nem növekszenek a kegyelemben, csak botránkoztatnak másokat. Hadd kérdezzem meg ilyen élesen: mikor vittél utoljára Isten elé valami felismert bűnt az életedben? Mikor volt utoljára, hogy olvastad a Bibliát, és elképedtél: ez a mocsok még mindig megvan a gondolataid, a szíved mélyén? És ott mindjárt megvallottad Istennek és kérted rá az Ő bocsánatát? Jelen van-e a folyamatos bűnbánatra való készség az életünkben? Ez nem bűnközpontú életre segít, ahogy azok, akik az egészet nem értik, csak vádaskodni akarnak - mondogatni szokták. Éppen ez a kegyelemközpontú életben az, amire folyamatosan szükségünk van, hogy újra és újra odamenjek a kegyelem kiapadhatatlan forrásához, merítsek abból, és megtanuljak kegyelemből élni. Ezt a kegyelemben való növekedést rendkívül szemléletesen mondja el az egyik halleluja-ének, amelyik négy lépésre osztja ezt a folyamatot. Azt mondja: volt idő, amikor még így gondolkoztam, hogy semmit se Isten, majd mindent én... Meg tudom oldani, van itt ész, van itt erő. Ha kicsit idősebb az ember, egyre büszkébb lesz arra, hogy van itt tapasztalat, van itt rutin. Azt hiszi ez egyenlő a bölcsességgel. Van itt bölcsesség is, majd én... Aztán sok kudarc után kezd rájönni az ember, hogy azért nem mindent tud megoldani. S akkor a második vers erről szól: eljutottam oda, hogy van, amit te, mármint Isten, s van, amit én. - Aztán látja, hogy amit Isten old meg, az mindig jó, amit ő akar Isten nélkül, az általában nem sikerül. Éppen ezért az lesz a vágya, s ez a harmadik, hogy egyre többet te, és egyre kevesebbet én, de azért még én is vagyok a világon. - És innen el lehet jutni oda, amivel befejeződik: mindent csak te - semmit sem én. És amit én teszek, az is olyan legyen, hogy tulajdonképpen te cselekszed általam, mindenható Istenem. Ez a kegyelemben való növekedés. Elindulok a nagy önbizalomtól. Azután kezdem megismerni Istent, ahogy megismerem, egyre jobban bízom benne. És a végén egészen rábízom magamat, enyéimet, hivatásomat, testemet, lelkemet, és teljes meggyőződéssel mondom: mindent csak te intézz el és semmit se én. Ezért írja az apostol néhány mondattal korábban: "mivel mindezek így vannak - és itt Jézus Krisztus második eljövetelét írta le -, ezért gondoljátok meg, hogy milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek." Erről beszéltünk két héttel ezelőtt az első levél elejéről: "szentek legyetek, mint az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész magatartásotokban." A Krisztussal való közösségben Krisztus szentsége úgy átjárhatja a hívőt, hogy minden gondolata, minden indulata, minden érzése és cselekedete szent lehet. Vagyis Isten akarata szerint való, neki kedves. Ez tehát az egyik, amire azt mondja: növekedjetek benne. A másikat csak megemlítem: "Növekedjetek a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk megismerésében." Különös az, amit Jézus az Ő megismeréséről mond. Azt olvassuk a Jn 17-ben, a főpapi imában: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent (vagyis az egyedül valódi Istent), és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." Őt megismerni pedig csak egy életközösségben lehet. Az együttélés, sőt az együtt szolgálás során. Aközben jelenti ki magát. A Jn 14,21-t is idéztük két hete. Jézus megmondja, hogy kinek jelenti ki magát, ki ismerheti meg Őt egyre jobban: "Aki ismeri és megőrzi parancsaimat, az szeret engem. Én is szeretem azt és kijelentem magamat annak." Ez a mi Urunk Jézus Krisztus ígérete. A hívőknek erről a belső életéről a világ semmit sem tud. A világ megy az orra után, és közben telnek a napok, évek, és minden óra közelebb visz minket Jézus Krisztus dicsőséges második megjelenéséhez. Ezért mondja nekünk a mi Urunk ma is: Mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, legyen bennetek szilárd állóképesség, legyen bennetek ellenálló képesség minden gonosz csábítással szemben, és szép csendesen, de feltartóztathatatlanul növekedjetek a kegyelemben, és a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében. Egy ideig minden születésnapon megmértük a gyerekeink magasságát. Van egy ajtófélfa, ahol a mai napig ott vannak a vonalak. Egyszer ugyan le kellett mázolni, de utána gyorsan pótoltam ezeket a kedves vonalkákat. Van egy ismerősöm, aki számos gyermekétől minden születésnapján megkérdezte: nőttél-e, gyermekem? És akkor elsorolta, mi-mindenben lehetett volna nőnie, vagy mi-mindenben nőtt. Isten ma azt kérdezi tőlünk: van-e növekedés az életünkben? Vagy pedig csak úgy elvagyunk... Az élet nem ismer stagnálást. Vagy növekedés, vagy pusztulás. Isten nekünk egészséges növekedést akar adni a lelkiekben halálunk pillanatáig. Ebben különbözik a lelki élet a biológiaitól. Isten egyre gyarapítani, gazdagítani akar, és fejlődést kínál. Boldog ember az, aki szabad teret enged Isten eme munkájának. Övé a dicsőség most és mindörökké! Ámen.
 Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert meggyökerezhet az életünk tebenned. Köszönjük, hogy lehetővé tetted a veled való lelki közösséget. Dicsőítünk téged, aki élő személy vagy és jelen vagy mindenütt, ahol emberek téged keresnek, ahol igéd hangzik, és köszönjük, hogy szeretettel megmutatod, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön. Bocsásd meg, hogy ritkán gondolunk arra, hogy egyszer mindnyájunknak meg kell állnunk színed előtt, és vagy ismerősként köszönthetsz minket, akik együtt jártunk veled a földi élet rögös útján is, vagy azt kell mondanod: távozzatok tőlem ti átkozottak, nem ismerlek titeket. Őrizz meg minket ettől, Urunk! Indíts minket Szentlelkeddel, hogy keressünk téged. Segíts, hogy egyre szorosabb és mélyebb lelki közösségben élhessünk veled. Tölts meg minket Szentlelkeddel, és Lelked tegye könnyűvé a neked való engedelmeskedést. Engedd, hogy egyáltalán értsük gondolataidat, akaratodat, és mindenben egyetértsünk veled. Hadd legyen az ismeretből élet. Őrizz meg minket attól, hogy megrekedjen valahol a hívő életünk. Őrizz meg vagy szabadíts meg minden önhittségtől, elbizakodottságtól, lelki gőgtől. Tarts meg minket mindvégig őszinte alázatban. Tudjuk, hogy rászorulunk a te kegyelmedre, és áldunk azért, hogy gazdag vagy a kegyelemben és elég nekünk is a te kegyelmed. Ebből akarunk meríteni újra és újra. És a tőled kapott irgalommal akarunk másokhoz is irgalmasok lenni. Formálj minket sokkal megértőbb, megbocsátóbb emberekké, akik gazdagok az irgalomban és telik nekik továbbadni azt, amit mi is úgy kapunk tőled. Kérünk, szenteld meg az ünnepre való készülődésünket, hogy téged ünnepeljünk majd karácsonykor. Szenteld meg a gyülekezet ünnepét, készítsd a lelkünket az úrvacsorai közösségre. Add, hogy senki ne legyen közöttünk, aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát. Segíts minket most is, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk. Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2013. December 15. - 15:15:33
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 17. - 19:33:40
Készülünk karácsonyra.

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten. Magasztalnak a népek... (Zsolt 46,11)

Ezekben a napokban nagyon sok tennivalónk van, a legtöbb ember készül karácsonyra. De hogyan?

Tervezni és szervezni kell, pénzt és időt beosztani, munka után zsúfolt üzletekben vásárolni... Aztán mire megérkezünk az ünnephez, elfogy az erő, kiürül a pénztárca, kimerülten próbálunk illedelmesen viselkedni, és sokan el is feledkeznek arról, hogy karácsony az Úr Jézus Krisztus születésnapja.

Ebben a hangos, kapkodó időben Isten különös szeretettel figyelmeztet: csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok Isten! S aki elolvassa az egész zsoltárt, megtudja belőle, hogy

a. Isten az üdvtörténet Ura. Neki szép terve van ezzel a világgal. A gonoszság erői próbálják ezt meghiúsítani, de éppen karácsony csodája mutatja: Isten Jézus Krisztus személyében utánunk jött, hogy segítsen rajtunk.

b. Isten a történelem Ura is. Sokszor úgy tűnik, hogy a pénz, a hatalom, a hazugság diadalmaskodik, de mi tudjuk, hogy a kormány Isten kezében van.

c. És Isten a mi személyes életünk Ura is. Ő a mi erős várunk, biztos oltalmunk. Aki ismeri őt és bízik benne, annak minden körülmények közt békessége van. Őt megismerni ebben a csendben lehet.

Legyenek hát csendes adventi estéink, akár egyedül, akár családban élünk, amikor ha röviden is, de magasztaljuk őt, figyeljünk igéjére, lássuk meg nagy tetteit - köztük azt is, hogy karácsonykor Jézusban egészen közel jött hozzánk Isten!

Készüljünk karácsonyra másként, mint a világ! Az Isten előtti csendben az is hallható lesz, amit a lármában és rohanásban nem hall meg az ember. Így közelebb kerülünk Istenhez, egymáshoz és önmagunkhoz is.

Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, Az Úr-rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2013. December 17. - 19:55:40
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 18. - 10:03:46
Életünk kapui.

...tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. (ApCsel 22,15)

Azt szokták mondani, hogy egy ember életén a kapuk szerepét az értelem, a szem, a fül és a száj tölti be. Ezeken keresztül jön be és megy ki információ. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi jön be és mi megy ki. Amikor Jézus Krisztus elhívta szolgájának Saul-Pált, ezekre a kapukra nézve adott neki ígéreteket.

1. „...hogy megismerd az ő akaratát..." Mi Isten akarata? „...hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében..." Hogy hagyjuk abba a kételkedést, okoskodást, hiszékenységet, és vegyük komolyan, amit ő mondott magáról. S őt megismerve felismerjük majd Isten akaratát életünk konkrét vonatkozásaiban is.

2. „...meglásd az Igazat..." Ő, milyen sok szennyes és felesleges dolog jön be a szemünkön! Az első kísértés is ezen a kapun érkezett az emberhez, amikor nézte a tiltott gyümölcsöt. Ez az ígéret arra vonatkozik, hogy felismerhetjük a názáreti Jézus személyében az Isten Fiát, személyes Megváltónkat.

3. „...hangot hallj az ő ajkáról." Külön kegyelem, hogy Jézus kijelenti magát, szól ahhoz, aki felismerte és hitt benne, „...igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt" - vallja Jeremiás próféta (Jer 15,16).

4. „Mert az ő tanúja leszel" - hangzik tovább az ígéret. Arról tud tanúskodni valaki, amit maga is látott és hallott. S végül is ez Jézus célja Pállal és minden benne hívővel, hogy ami bejött a fülünkön (a tőle hallott ige), az átalakítson minket, és továbbmenjen a szánkon. Így nem a magunkét fogjuk mondani, hanem olyan igét adhatunk tovább, ami tőle származik. Ennek az igének ereje van, ezen keresztül maga az élő Jézus Krisztus munkálkodik. Ő legyen őrizője, megszentelője életünk kapuinak!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2013. December 18. - 13:20:41
Ámen!

 :2smitten:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 20. - 15:13:37
ÁRADÓ ÉLET



Alapige:Jel 22,1-5

Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják Őt, látni fogják az Ő arcát, és az Ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk, hogy egy zajos hét után itt lehetünk a te színed előtt ebben a csendben. Könyörülj rajtunk, hogy hadd legyen ez tudatos látás bennünk, hogy mindnyájan előtted állunk és te mondani akarsz valamit nekünk.

Bocsásd meg, ha úgy telt el ez a hét, hogy nem érdekelt bennünket, hogy van-e mondanivalód hozzánk. Köszönjük, ha adtál a szívünkbe vágyat, és köszönjük, ha meg is érthettünk valamit igédből.

Olyan nagy kiváltság Urunk, hogy kész vagy tanácsolni minket, sőt vezetni az élet útvesztőjében azon az úton, amelyik az életre visz. Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan rálépjünk erre. Segíts, hogy ne nézelődjünk és üldögéljünk ennek a szélén, hanem haladjunk előre. Adj nekünk egészséges lelki növekedést, fejlődést, gyarapodást.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy oly sokszor még minket is az ural, hogy a magunk akaratát cselekedjük. Taníts minket szívből elmondani és megvalósítani: legyen meg a te akaratod az életünkben.

Köszönjük, hogy te hívtál most is ide, és engedsz egészen közel magadhoz. Emelj ki minket a csüggedésünkből, nyisd meg a szemünket, hogy lelkileg is lássunk, olyan vaksi módon tapogatózunk sokszor az életben.

Köszönjük neked Jézus Krisztus, hogy te vagy a világ világossága, és aki téged követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

Szólíts meg minket úgy igéddel, hogy az követésedre hívjon, és adj erőt megmaradni azon az úton. Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt és ne a bűneinket szaporítsuk azzal, hogy akármit mondasz, úgysem tesszük azt, hanem az engedelmesség lelkével támogass bennünket.

Ámen.

Igehirdetés

A Jelenések könyvének két utolsó fejezete arról az új világról szól, amit Isten teremt majd a végső nagy ítélet után. János apostol látomásainak a leírásából úgy ismerjük meg ezt, mint amikor egy kamera messziről egyre közelebb fókuszál arra, amit be akar mutatni.

Először láttuk, hogy milyen lesz az új ég és új föld. Legutóbb arról volt szó, mit tudunk a mennyei Jeruzsálemről. Ez a mai szakasz pedig ennek az új teremtésnek a központjáról szól, valamint arról, hogy akik Jézusért kegyelmet nyertek, mit tesznek majd ebben az új világban.

1. Mi a központja az új teremtésnek? Így olvastuk kétszer is mai igénkben: Isten és a Bárány trónja, ami arra utal, hogy ebben az új világban Isten uralma tökéletesen megvalósul. Isten ma is uralkodik, változatlanul Ő a gazdája, irányítója az általa teremtett világnak, csak éppen az a teremtménye, akire rábízta a teremtést, hátat fordított neki és nem akar engedelmeskedni Teremtőjének.

Amikor az ember fellázadt és azt mondta: Isten se szóljon bele, engedett a kísértő hazugságának, aki azt ígérte neki, hogy ha rám hallgattok, olyanok lesztek, mint az Isten. A bukott ember Isten helyére akart tolakodni, Isten helyett akarja irányítani a világot. A maga akaratának akar érvényt szerezni. Sőt, ha vallásos, még Istent is alkalmazni akarja abban, hogy segítsen az ő akaratát megvalósítani.

Azt olvassuk a Bibliában, hogy az új teremtésben megszűnik az embernek ez a lázadása, megszűnik a bűn, és Isten akarata mindenütt teljesen érvényre jut. Megvalósul az, amiért a Mi Atyánk-ban olyan sokan és sokszor könyörgünk: Jöjjön el a te országod - az ország mindig Isten uralmát, uralkodását jelenti. Legyen meg a te akaratod, és a Mi Atyánk végén a szép hitvallás: mert tiéd az ország (vagyis az uralom), a hatalom és a dicsőség is örökké.

2. Ebben a szakaszban a leghangsúlyosabb az, és erről szeretnék részletesebben szólni, a többiről csak majd röviden, hogy ahol Isten uralma tökéletesen megvalósul, ott minden képzeletet meghaladó módon áradni kezd az élet.

Így olvastuk ezt: "Megmutatta nekem az élet vízének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak." Itt nem valami szegényes vegetációról van szó, hanem gazdagon áradó életről.

Ha összehasonlítjuk azt, amiben mi ma élünk ezzel, amiről itt szó van, akkor látjuk, hogy mit veszítettünk el, amikor Istennek, az élet forrásának hátat fordítottunk. Mert mi a helyzet ma?

Egy kismadár szedeget a földön. Életben akar maradni. De közben riadtan tekintget jobbra-balra és minden irányba, mert fél, mert folyamatosan életveszélyben van, nem jön-e macska, vagy nem jön-e nagyobb madár. Inkább otthagyja a betevő falatot, csak mentse a puszta létét. A puszta létről van szó, nem a gazdag, biztonságos, túláradó életről.

De vajon, nem ugyanilyen a mi létünk is? Apuka bemegy reggel a munkahelyre, s ő is riadtan tekintget jobbra-balra, hogy nem ő lesz-e a következő, akit elbocsátanak. Pedig így is szűkösen vannak otthon. Szükségbe került az emberiség, mióta Istentől elszakadtunk.

Ennek az apukának a fia is riadtan hallgatózik esténként a szülők ajtajánál, mert néhány nappal korábban ez az indulatos, hangos mondat szűrődött ki az ajtón: akkor elválunk, és kész. És azóta ez a kisfiú nehezen alszik el este. Nem tud koncentrálni, a tanárok nem tudják, mi baja. Azóta enni sem tud, mert úgy érzi, mintha egy gombóc lenne a nyelőcsövében, és nem megy le a falat. És senki sem sejti, hogy mi, ki ennek az oka.

Ez élet? A puszta vegetáció, ahova mi Isten nélkül jutottunk. Állandó bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, kiszolgáltatottság, tehetetlenség és nyomorúság minden téren.

Alapigénk arról szól, hogy abban az új világban, amit Isten teremt, s ahol Jézus Krisztus helyet készít a hozzá hűségeseknek, a benne hívőknek, azok a b-betűs szavak valósulnak meg, amiket gyakran emlegettünk a Jelenések könyvének magyarázata során: ott biztonság, bőség, békesség lesz, és mindezeknek az eredményeképpen számunkra elképzelhetetlen boldogság minden ember szívében.

Biztonság, ahonnan hiányzik a félelemnek mindenféle változata és oka.

Bőség, amit el sem tudunk képzelni, hogy semmi nem hiányzik.

Békesség, ami igazi életlehetőséget, olyan közeget ad az embernek, amiben kibontakozhat, és mindennek az eredményeképpen:

Boldogság.

Az a leírás, amit itt olvastunk, ezt szemlélteti. Az élet folyója az utca közepén folyik. Mindenki belegázolhat, megfürödhet, ihat belőle, amennyit akar. Élvezheti teljes gazdagságában az életet. A halálmentes, tiszta életet. Az élet fája tizenkétszer terem évente. Most már talán emlékszünk, hogy a 12-es szám mindig a tökéletességet, a hiánytalanságot jelenti. Havonta megtermi gyümölcsét, jut mindenkinek bőségesen, és még a levelei is hasznosak lesznek.

Ezt a gazdag életet veszítettük mi el, amikor Isten ellen fellázadtunk. Ez hiányzik ma is mindenkinek. Ezt próbáljuk pótolni mindenfélével, és nem tudjuk semmivel, mert az a lét, ami maradt, az halállal kevert lét. Tele van félelemmel, szorongással, betegséggel, gyanakvással, és a végén ott van a halál.

A Biblia nagy örömhíre, hogy Jézus ezt az elveszített igazi, Istentől kapott életet hozta el újra erre a földre. Sőt azt mondta többször: Ő maga ez az élet. Tehát aki vele személyes kapcsolatba kerül, az részesedik ebben az életben. Az viszont olyan életet kap tőle, ami túléli a biológiai halálunkat is.

Lázár sírjánál a két gyászoló testvérnek mondotta Jézus: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is, él az." Aki pedig nem hisz Őbenne, amíg létezik itt a földön, addig sem él igazán. Ez majd kiderül akkor, amikor utolsót dobban a szíve.

Aki hisz Jézusban, már itt megkapja ezt az elveszített, igazi, örök, teljes életet. Részlegesen, töredékesen, mert belezavar még mindaz, ami a bűnnek a következménye, de a hívők már boldogan vallhatják: a miénk ez az élet.

Ezért írja le Pál apostol minden nagyképűsködés nélkül, mint tényt - a kivégzése előtt a börtönből, betegen, sok jó barátjában is csalódva, úgy, hogy közben fázik és Timóteust kéri: hozd már el minél előbb a télikabátomat, mert megfagyok ebben a penészes, nyirkos börtönben: Nekem az élet Krisztus, és ezért, ha kivégeznek, jól járok, a meghalás nyereség. Még közelebb kerülök hozzá, még teljesebb gazdagságban enyém lesz ez az élet. Ha meg itt maradok, folytatom a szolgálatomat.

Teljes belső szabadság és emelkedettség, mert neki az élet Krisztus, és ezt az életet már nem lehet elveszítenie. Ez csak arra vár, hogy még inkább kiteljesedjék.

Itt van egy fontos összefüggés alapigénkben, és erre szeretném nagy szeretettel felhívni a gyülekezet figyelmét. Ahol Isten uralma tökéletesen megvalósul, ott árad mérhetetlen gazdagsággal ez az élet. Ez a kettő összefügg. Az élet folyója az Isten és a Bárány trónusából fakad, és árad rendkívüli gazdagsággal. Ahol Isten ül a trónuson, ahol az Ő uralma megvalósul, ott árad gazdagon az élet.

Ezt nekünk azért fontos tudnunk, mert kivétel nélkül mindnyájan úgy születünk, hogy mi akarunk feszíteni egy trónuson. Már a kicsi gyerek: alig látszik ki a földből, alig tud néhány szót, de már mondogatja: akarom, akarom... Már van akarata, és azt mindenképpen keresztül akarja vinni. S ha nem teljesítik, képes földhöz csapni magát - láttam ilyet -, hogy rákényszerítse a nála hatalmasabbra az akaratát. És megint mondom: ha vallásos lesz később, még Istent is arra akarja rávenni, hogy az ő akaratát teljesítse. Sokan még az imádságot is erre akarják felhasználni.

Amikor egy házasságban, egy családban vagy akármilyen közösségben valaki így feszít a trónon és uralkodni akar, ott megjelenik a halál. Ó de sokszor látom, hogy elindul egy házasság és valamelyik nagymama - vagy mind a kettő -, feszít a trónon. Diktálni akar egy másik közösségnek. Létrejött egy teljesen új egység, de ők ott is uralkodni akarnak. És tudják, vagy nem tudják, tönkreteszik a saját gyerekük boldogságát.

Vagy valamelyik házasfél emelkedik fel a trónusra. Egy férfi azt hiszi, attól férfi, ha tud kiabálni, dirigálni, meg diktál. Vagy az asszony viseli a kalapot és ő diktál. Vagy mind a ketten uralkodni akarnak, és királyok párharcává züllik az a kapcsolat, aminek szeretet-kapcsolatnak lehetne lennie. És betör a halál: a sírás, a féltékenység, időnként a némaság, a félelem, és belebetegszenek a gyerekek, meg aki a közelben van, mindenki.

És mintha nem látnák, hogy mit tesznek, mintha nem ők lennének az oka annak a tragédiának, ami készülődik vagy bekövetkezik, tovább is uralkodni akarnak. Ennyire megrontotta a bűn a mi Istentől elszakadt életünket.

Olykor lehet látni, amikor valaki rádöbben erre, és Isten megvilágosítja, leszáll a trónról, és kész végre Istennek a saját bűneiről beszélni - nem a másikéról -, és azt megvallja, ebbe a közösségbe betör az élet. Békesség lesz, reménység fakad, rendeződik sok rendetlenség... Jézus Krisztus veszi át az uralmat.

Hadd kérdezzem meg: mi van otthon nálatok? Jézus lehozza a mennyországot erre a földre, Jézus nélkül sokszor pokollá tesszük. Kicsi mennyország van otthon, vagy pokol? Vagy valami középütt, úgy megvagyunk, viszonylag csendben, néha szoktunk csak veszekedni. Elviselhető. Vegetálunk.

Jézus azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk. (Jn 10,10). Ez az Ő programja. Ezért áldozta oda az Ő bűn nélküli életét, semmi nem volt drága neki, hogy mi ebből a szegényes vegetációból, vagy magából a pokolból eljussunk a túláradó, gazdag, igazi életre a szó mindenféle értelmében.

Ki ül otthon nálunk a trónon? Te, vagy azért szenvedsz, mert valaki más, vagy Jézus: Ő magától nem ül oda, mert ott mi feszítünk. Aki leszáll onnan, aki kész megtagadni a maga öntelt gőgjét, amiből mindig az következik: ő jobban tudja, még jobban tudja, mindenkinél jobban tudja. Amiből állandó ítélkezés következik vagy direkt parancsolgatás, semmit nem tud szó nélkül hagyni, mindig az ő véleménye a legfontosabb. Ez maga a pokol.

Megpróbálhatunk uralkodni mi is. Próbáljatok meg uralkodni a fantáziátokon. Elhatározzátok, hogy többet arra nem gondoltok. Annál gyakrabban fogtok rá gondolni. Nem tudunk uralkodni az indulatainkon. Nem tudunk uralkodni a szavainkon. Jaj, kiszaladt a számon... Miért szaladt ki? Mert nem tudok uralkodni rajta. Képtelenek vagyunk a tényleges és helyes uralkodásra.

Isten az embert arra teremtette, hogy uralkodjék a teremtett világon. Soha nem a másik emberen. De úgy tud uralkodni, ha engedelmeskedik a Teremtőnek. Ezt az engedelmeskedést mondtuk fel, és aztán az uralkodásunkból az lett, ahogy most már módszeresen és megfordíthatatlanul tesszük tönkre az Isten teremtett világát, mert csak rablógazdálkodásra vagyunk képesek az Istennek való engedelmeskedés nélkül. Ezt némelyek már kezdik belátni, csak nem tudjuk magunkat megváltoztatni. Ezért jött Jézus Krisztus.

Azt a mozdulatot azonban nekünk kell megtennünk, hogy leszállunk a trónról. Őszintén és konkrét módon megalázzuk magunkat Isten előtt. Elsoroljuk a mulasztásainkat, hibáinkat, bűneinket, valamint azt, hogy nem akarok ilyen maradni. Úr Jézus egyedül téged illet meg ez a trón. Akkor folyik ki majd alóla az élet vize. Akkor árad be a családunkba ez a gazdag élet. Miközben lehet, hogy megmarad sok gond, nehézség, de az a lelki gazdagság, amit a Krisztussal való közösség és az Ő uralmának a tudatos elismerése hoz magával, az mindent pótol.

Sőt, Jézus mondta a samáriai asszonynak: Ő olyan bőségesen adja ezt a benne hívőknek, hogy túlcsordul az életükön és másoknak is jut. Az a víz, amit én adok neki - mondja Jézus - eloltja egy életre az életszomját. Soha többé meg nem szomjazik, sőt átárad rajta másokra is. Erre akar használni minket a mi Urunk. Így áll helyre a teremtés rendje már itt a földön töredékesen, részlegesen. Ez az ige pedig arról szól, hogy az új teremtésben tökéletesen és teljesen.

Nem könnyű leszállni az uralkodásunk trónjáról. Annak könnyű, aki tisztában van azzal, hogy kinek adja át. Aki rádöbben arra, hogy ő ezt bitorolja, nem oda teremtett minket Isten, azért okozunk olyan sok bajt onnan. Minket arra teremtett, hogy az Ő trónusa előtt álljunk engedelmességre készen, örülve annak, hogy Ő tanácsol, vezet és mi így tudjuk helyesen tanácsolni és vezetni a reánk bízottakat.

Bárcsak mindannyiunk, akár mindennapi imádságává válna Dávid imádsága: "Taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön!" (Zsolt 143,10)

Te vagy Istenem! Nem én akarok istenkedni sem mások fölött, sem magam fölött. Kiderült, hogy nem tudok. Amíg én akarok a magam istene lenni, pokollá teszem az életünket. Te vagy Istenünk! Akkor légy szíves mondani, mit tegyünk.

Amikor Pál apostol először ismerte fel Jézusban a Krisztust, az Isten Fiát, az első kérdése ez volt: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Egészen addig ő nagyon jól tudta, mit akar cselekedni. Meg volt győződve, hogy amit tesz, az helyes, így kell csinálni. Összefogdosni mindenkit, aki Jézusban hisz. Pontosan tudta a programját, ő állította össze. Volt róla papírja, hatósági jóváhagyással indult. S a damaszkuszi úton megállt. Nem megfelelő személy ül a trónon. Jézus üljön oda. Ezért nevezi Úrnak. Uram, én meg a te szolgád vagyok. Akkor egy kérdés marad: mit akarsz, hogy cselekedjem?

Ez nem kényszer, meg nem érdemeket akar szerezni az ilyen ember ezzel. Ez belülről fakadó késztetés. A helyére zökkent, Isten szolgájává vált. És így lehet igazán azoknak a gazdája, ura, akiket Isten rábíz.

Ahol ez az őszinte bűnbánat megjelenik, és elhangzik, oda beárad a békesség. Ahol Jézus Krisztus uralma ténylegesen kezd megvalósulni, ott ténylegesen megjelenik az élet. Az az élet, amit e nélkül nem is ismerünk. El sem tudjuk képzelni, milyen az a békesség, amit Jézus az övéinek ad, milyen az a bölcsesség, amivel ezután tanácsol, milyen az az erő, amiről az erőtlen, beteges Pál apostol azt mondta: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

Ehhez azonban drága testvér, le kell szállnod a trónodról. Megtagadni a magad igazát, abbahagyni azt, hogy tíz körömmel ragaszkodsz hozzá és bizonygatod. Megalázni magunkat az egyedül uralkodó Isten és a Bárány Jézus Krisztus előtt.

3. Amit még mai igénk végén olvastunk, az arról szól, hogy abban a városban nem lesz többé átok. Hogy került az átok a földre? Amikor az ember Isten ellen fellázadt, Isten megátkozta a földet (nem az embert), és ez megnehezíti az egész életünket.

Ezt az átkot azonban valaki levette rólunk. Így olvassuk ezt a Galatákhoz ír levélből: "Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk, hiszen meg van írva: "Átkozott, aki fán függ", azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk." (3,13-14 v.). Jézus átokká lett helyettünk, értünk, hogy mi Isten áldását kapjuk.

Aztán azt olvassuk, hogy sötétség és éjszaka ott többé nem lesz. Ma még olyan életet élünk, hogy sokszor nagyon sötét gondolatok támadnak bennünk, sötét indulatok indítanak, sötét szándékok is megkörnyékeznek. Jó esetben keveredik a világosság a sötétséggel. Jézus a benne hívőket megajándékozza azzal, hogy mint világosság fiai, úgy járjunk. Ez sokkal nehezebb, de egyedül ez hozzá méltó és ez következik abból, ha valakinek az élete trónján Ő ül.

Végül még azt olvassuk itt, hogy mit csinálnak az üdvözültek ebben a csodálatos világban. "Az Ő szolgái imádják Őt, látni fogják az Ő arcát és az Ő neve lesz a homlokukon."

Imádják azt, aki egyedül imádatra méltó. Meg fogjuk Őt látni úgy, amint van, és ez valami csodálatos élmény lesz. És Jézusnak a neve lesz a homlokukon, ami azt jelenti: a vele való közösség felbonthatatlan, végérvényes, tökéletes és teljes lesz.

Az Ő imádását már itt most elkezdhetjük. Ahol az őszintén hangzik, ott is megjelenik valami kis mennyország. - Őt itt nem láthatjuk. Így olvassuk a Bibliában: "most hitben járunk és nem látásban." Most közvetve éljük át az Ő jelenlétét, mert elhisszük azt, ami a Bibliában van, hogy azt Ő mondja. De egyszer a hitünk látássá lesz, és közvetlenül éljük át ugyanezt. - Az Ő neve pedig már most a homlokukon van azoknak, akik vállalják Őt, akik nem szégyellik Krisztust és az Ő evangéliumát. Ez a közösség teljesedik majd ki abban a másik világban.

Ebből a mai szakaszból Isten számomra ezt tette leghangsúlyosabbá, s ezért adtam ezt most tovább: Akinek az élete trónján Isten van ténylegesen, valóságosan, oda beárad ez a gazdag, új élet. Adja Isten, hogy minél többen megtapasztaljuk ezt!

A 653. ének pontosan azt mondja el:

Kik a Krisztusban hunytak el, mind boldogok:
Mennybe jutnak a gyöngykapun túl,
Színarany koronát, hófehér gyolcs ruhát,
Zengő hárfát ad nékik az Úr.

És az életnek fájáról ád enniük,
Ingyen isszák az élet vizét.
Örök égi tavasz, béke országa az,
Élni ott újra édeni szép.

Fenn a mennyei városba' nincsen halál,
Nincsen éjszaka, nincsen sötét.
Maga Isten a nap, soha el nem apad,
Ontja végtelen fényözönét.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, olyan jó tudnunk, hogy pontosan ismered, milyen körülmények között szeretnénk engedelmeskedni neked. Köszönjük, hogy emberré lettél, te is megkísérttettél mindenben hozzánk hasonlóan, csak nálad egyetlen kísértésből sem lett bűn. Mi pedig itt bukdácsolunk kísértések és bűnök között, de köszönjük, hogy felemelsz minket, és elsegítesz már itt győzelmes életre. Nem akarunk lemondani erről.

Bocsásd meg valahányszor a dirigálásunk miatt lett baj, veszekedés, békétlenség, sírás. Szeretnénk megalázni magunkat előtted. Könyörülj rajtunk, és tedd könnyűvé azt, hogy ez őszinte legyen. Hadd lássuk, milyen nagy Úr vagy te, és hadd lássuk meg a magunk nyomorúságát, s ugyanakkor azt: mire méltattál minket, hogy kikké akarsz formálni éppen a neked való engedelmeskedés közben.

Segíts el minél többünket, hogy legyen bátorságunk rálépni erre az útra, s így használj minket kegyelmesen, hogy áradjon rajtunk keresztül az az élet, amit te hoztál nekünk, azokra is, akik között élünk.

Kérünk, beszélj velünk még ezeken az igéken keresztül, és add, hogy tényleges változás kövesse azt, hogy itt voltunk.

Ámen
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 23. - 10:34:51
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
23 órája
LEGYETEK KÉSZEN!



Alapige:Mt 24,42-44

"Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!

Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!"

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, dicsőítünk téged és valljuk, hogy egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet és mindent, ami azokban van.

Köszönjük gondviselő szeretetedet, amivel hordoztál az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy ismersz minket személy szerint, és nagyon szeretsz. Köszönjük, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat munkálja. Segíts ezt igazán hinnünk.

Megvalljuk, hogy sokféleképpen vétkeztünk ellened és egymás ellen. Isten, légy irgalmas nékünk, bűnösöknek!

Köszönjük, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Köszönjük, hogy Jézusra nézel, és Őérette rajtunk könyörülsz. Rászorulunk kegyelmedre. Köszönjük, hogy van szavad hozzánk.

Áldunk téged mindazért, amit eddig elvégeztél igéddel az életünkben. Alázatosan kérünk, szólj hozzánk kegyelmesen most is. Áraszd ki ránk Szentlelkedet. Ő tegye számunkra személyessé és meggyőzővé az igét. Segíts, hogy annak ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Hadd legyen számunkra most igéd útmutatás, vigasztalás, bátorítás, leleplezés és feloldozás. Ajándékozz meg most a veled való találkozással. Jézus Krisztus érdeméért, kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Advent negyedik vasárnapján szeretettel köszöntöm a gyülekezetet. Nagy ajándék, hogy egy ilyen hangos, zajos vasárnapon Isten megengedi, hogy mint egy nagy család, együtt figyeljünk az Ő szavára.

Ádvent azt jelenti: eljövetel. A karácsony előtti négy ádventi hét Jézus Krisztus két eljövetelére emlékeztet minket mindig. Az első: karácsonykor teljesedett be, amikor az Ő örök isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket is, hogy így kiváltson a bűn rabságából.

Mi pedig most az Ő második eljövetelét várjuk, amikor a történelem végén ismét megjelenik majd, és azzal egy új világkorszak kezdődik. Tudjuk, hogy Ő addig is velünk van minden napon a világ végezetéig úgy, ahogy megígérte, és a benne hívők ezt sokféleképpen tapasztaljuk. Akkor azonban majd mindenki számára látható módon jelenik meg. Az övéit magához veszi, a világot pedig megítéli.

Ritkán gondolunk erre az egyedülálló nagy eseményre. Mindennapi gondjaink, sokféle feladatunk leköti a figyelmünket, és ritkán nézünk ilyen messzire.

Valóban úgy vagyunk sokszor, ahogy Jézus Noé napjairól említette, hogy az emberek akkor is ettek, ittak, dolgoztak, házasodtak és nem vettek észre semmit. És készületlenül találta őket az özönvíz. Ezért figyelmeztet a mi Urunk arra: legyetek készen, hogy tudatosan készüljünk fel még idejében az Ő második eljövetelére.

Hiszen Jézusnak ez a várható megjelenése a keresztyén felelősség alapja. Akkor majd mindenről számot kell adnunk neki. Ugyanakkor ez a mi reménységünk éltetője is. Csak az tud túllátni azon a temérdek szenvedésen, gonoszságon, nyomorúságon, ami körülvesz minket, aki várja Őt, és tudja, hogy kit vár, és tudja, hogy mi következik be akkor. Ez adhat nekünk a sok csüggesztő körülmény között reménységet, a gyászban vigasztalást, a megaláztatásaink idején is derűt. Ez tarthatja frissen bennünk, hogy az igazság erősebb, mint a hazugság, hogy a szeretet győzni fog minden erőszak felett. Ez tanít meg minket úgy élni, hogy komolyan vegyük: nem az a végleges, amit itt most látunk. Lesz mindennek kiteljesedése, és lesz mindennek következménye. Érdemes kitartani Jézus mellett.

Ahogy olvastuk beszédében: aki mindvégig kitart, az üdvözül. Jó, hogy mindezt nem mi találtuk ki a magunk vigasztalására, hanem Isten ígéri igéjében, aminek minden szava igaz.

Péter apostol írja második levelében, hogy akkor, amikor Jézus visszajön, "az egek lángolva felbomlanak, az elemek égve megolvadnak, de új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik." (2Pt 3,12-12).

Először úgy jött el Jézus mint Megváltó, másodszor pedig úgy jelenik majd meg, mint Bíró. És mindnyájunknak meg kell állnunk előtte. Ott már nem lehet magyarázkodni és mentegetőzni. Éppen ezért a felelős ember idejében felkészül erre a találkozásra.

Mit jelent felkészülni Krisztus második eljövetelére?

Egészen egyszerűen azt, hogy igyekszünk Őt megismerni, hogy Őt megismerve elismerjük életünk Megváltójának és Urának, és egészen gyakorlati módon együtt élünk vele, úgy, ahogy erről maga Jézus beszélt a közismert ádventi igében: "Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem."

Aki így Jézust beengedi, behívja az életébe annak a számára ez már itt minőségi változást jelent, és ettől függ az örök sorsunk is. Ettől függ az, hogy az Ő megjelenésekor ismerősként látjuk-e meg Őt, vagy pedig azt mondja majd nekünk: "Nem ismerlek titeket, távozzatok tőlem!"

Jézus Krisztus második megjelenésével kapcsolatban a leggyakrabban három kérdés szokott elhangzani: Mikor jön el? Hogyan jön el? Miért jön vissza másodszor?

1. Mikor jön el Jézus?

Abban a hosszú, erről szóló beszédében, amiből egy részletet az imént olvastam, Ő maga határozottan ezt állítja: "Azt a napot, vagy azt az órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, csak az én Atyám egyedül." (Mt 24,36).

Előttünk tehát ez titok, és teljesen felesleges elkezdeni számolgatni a bibliai számok alapján, nem fogjuk tudni megállapítani, hogy Ő mikor jön vissza. Még az angyalok sem tudják. Nem az a dolgunk, hogy számítgassuk, hanem az, hogy mivel bizonyosan bekövetkezik, és nem tudjuk mikor, akár napjainkban is, most készüljünk fel erre.

Olyan kedvesen mondja Jézus egy alkalommal, hogy amikor a rügyek megduzzadnak, és kis levélkezdemények bújnak ki belőlük, mindenki tudja, hogy tavasz van, és közel van a nyár. Ez a jel jelzi a nyár közeledtét. Ugyanígy felsorol a mi Urunk egy csomó olyan jelet, amelyek frissen tartják a figyelmünket, és arra utalnak, hogy hamarosan bekövetkezik az Ő visszajövetele. Ezek közül a jelzések közül hallottunk az imént néhányat a Szentírásból.

Azt mondta: egyre több tévtanító fog garázdálkodni, akik sokakat megtévesztenek, mert az emberi vágyak húrjain játszanak: gazdagságot, sikert, egészséget ígérnek. A népek végeláthatatlan háborúkba bonyolódnak. Nem tudják abbahagyni a háborúskodást. Megnő a természeti csapások száma és pusztító ereje. Korábban ismeretlen járványok ütik fel a fejüket.

Ez a válság, ami az Ő visszajövetelét közvetlenül megelőzi, elhatol az egyház és a világ kapcsolatába is. Az Isten-ellenes erők egyre jobban támadják Isten népét. Egyre nehezebb lesz elkötelezett Krisztus-tanítványnak maradni. Sőt, az egyházba is bejön a válság, ott is hangzik hamis prófécia és a szeretet sokakban meghidegedik.

De megemlíti a mi Urunk azt is, hogy ugyanakkor terjed az evangélium, és az Isten országáról szóló örömhír minden népnek hirdettetik, és akkor jön el a vég.

Aki egy kicsit is nyitva tartja a szemét, kénytelen látni, hogy ezek a jézusi próféciák fokozatosan teljesednek napjainkban. Ha csak ennek az esztendőnek néhány eseményére figyelünk, kénytelenek vagyunk elgondolkozni ezen.

Ritkán pusztít olyan módon árvíz többször egymás után, ahogy azt az idén el kellett szenvednünk. Ázsiában a cunami rendkívüli rombolást okozott.

Októberben a pakisztáni földrengés során több, mint 73 000 ember halt meg, és több, mint 3 millióan váltak földönfutókká, és ebből csak 36 000-nek tudtak a sátortáborokban a tél küszöbén fedelet biztosítani.

Afrikában évek óta szörnyű népirtás folyik, és történik hasonló itt Európában is. Az afrikai népesség nagy része AIDS fertőzött.
Kevesen tudják, hogy naponta több tízezren halnak éhen.

Csak a közép-amerikai térségben ebben az esztendőben harminc olyan hurrikán söpört végig és okozott súlyos károkat, amiből csak néhány szokott máskor.

Sokan halljuk, olvassuk, remélhetőleg nem tapasztaljuk, hogy az erőszak hogyan nő a családokban, a házasságban, az iskolákban.

És kevesen tudják, hogy évente csaknem kétszázezer keresztyén testvérünk hal vértanúhalált csak azért, mert nem tagadják meg Jézus Krisztust.

Közben pedig az evangélium valóban terjed. Több nagy teljesítményű rádióadó napi 24 órában, több tucat nyelven sugározza az evangéliumot, és sokan így ismerik meg Jézus Krisztusban a szabadítójukat.

Ezek a jelek és jelenségek egyre jobban mutatják, hogy Jézus második eljövetele rohamosan közeledik. Nem véletlenül figyelmeztet minket a mi Urunk: legyetek készen!

2. Hogyan jön majd Ő el?

A tanítványokat ez izgatta a legjobban, mert féltek, hogy kimaradnak ebből a jeles eseményből.

Karácsonykor mint kisgyermek érkezett meg Jézus erre a földre. Nagy nyomorúságban, szegénységben, észrevétlenül, csendben.

A második alkalommal azonban feltűnően, nagy hatalommal és dicsőséggel jön el.

Az említett beszédében mondja ezt: "Ahogyan a villámlás keletről támad és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is." Majd később ezt mondja: "Akkor majd jajgat a föld minden népe. Meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel." (27. 30. vers)

A mi Urunk nem csecsemő többé. Nem kis Jézuska, hanem a világmindenség teljhatalmú Ura, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és az Ő dicsőséges második megjelenésekor nyilvánvaló lesz mindenki számára, hogy Ő él, tehát valóban feltámadt, hogy igaz mindaz, amit róla az isteni kijelentés mond, és akik Őbenne hiszünk, nem valamiféle önáltatás áldozatai lettünk, hanem a valóságot vettük komolyan. Ezt a dicsőséges Urat várjuk mi. Azt, akiről tudjuk: szeretett minket, és önmagát adta érettünk.

3. Miért jön vissza?

Erre a mi hitvallásunk röviden így válaszol: eljön ítélni élőket és holtakat.

Először azért jött Jézus, hogy megváltson. Vagyis, hogy kiszabadítson abból a kényszerből, amelyikben Isten akaratának csak az ellenkezőjét tudjuk cselekedni mindig.

Másodszor azért jön, hogy ítéljen, vagyis, hogy számba vegye kik éltek a szabadításnak ezzel a lehetőségével és kik nem. Ki hisz benne, és ki utasítja vissza Isten mentő szeretetét. Ki tartozik hozzá, és ki maradt meg az Ő ellenségeinek a táborában.

Erről az Ő eljöveteléről egy példázatban azt mondja: úgy lesz az, mint amikor egy gazdag ember elutazik hosszabb időre, vagyonát a szolgáira bízza, aztán, amikor nagy sokára váratlanul visszajön, felsorakoznak a szolgák előtte, és mindenkinek be kell számolnia arról, mit tett a reá bízott értékekkel.

Amikor Jézus megjelenik, mindenre fény fog derülni. Kiderül minden hazugság, kegyetlenség, hamisság. És minden istentelenség, embertelenség elveszi méltó büntetését.

Minket megtéveszt az, hogy ebben a korban, amiben élünk, sokáig lehet következmények nélkül vétkezni. Mintha nem lenne isteni igazságszolgáltatás. Jézus arra figyelmeztet, hogy van, csak nem mindig azonnal következik be.

Sőt, a szelíd és irgalmas Jézus arról is beszél, hogy aki sötét, ördögi eszközökkel, sötét ügyleteket bonyolított le, Istennek hátat fordítva és embertársainak ártva, annak ott kell eltöltenie az örökkévalóságot, ahol a sötét fejedelem, az ördög van. Akik pedig neki szolgáltak és mások javát keresték, sokszor sírva is engedelmeskedtek Uruknak és vállalták érte a gyalázatot is, azokat Ő magához veszi az Ő dicsőségébe.

Ki menekülhet meg ettől az ítélettől?

A Biblia válasza ez: aki hisz Jézusban.

Mit jelent Őbenne hinni? Ki az, aki hisz Jézusban?

Az, aki komolyan veszi, hogy a mi ítéletünket Jézus már elszenvedte akkor, amikor iszonyatos kínok között meghalt a keresztfán. Ő ott nem a saját bűne miatt szenvedett, mert Ő bűn nélküli. A mi büntetésünket vállalta magára. Aki ezt hiszi, és komolyan veszi, hogy ez reá is érvényes, hogy ő erre rászorul, és nincs más megoldás a számára, de ez valóságos megoldás, arról mondja a Szentírás: átment a halálból az életbe, és az már nem megy ítéletre. Az ő ítéletét Jézus elszenvedte. Ez a benne való hit megmenti az ilyen embert a végső ítélettől.

Ezeknek mondja majd Jézus ama napon: Gyertek én Atyámnak áldottjai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ alapítása óta. (Mt 25,34).

Csak ez, a helyettünk meghalt és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit ment meg minket az igazságos büntetéstől. De ez megment.

A Jézusban hívők ezért tudják nagy reménységgel, nyugalommal és örömmel várni az Ő második eljövetelt. Hiszen Jézus rendbe tette a múltunkat, elkészítette a jövőnket, tehát minden erőnkkel a jelen feladataira koncentrálhatunk. Hiszen a hívőnek nem magának kell bebiztosítania magát, Jézus mindent elvégzett az érdekében. Szabadok vagyunk tehát arra, hogy másoknak szolgáljunk, és az Ő dicsőségét keressük. És mivel mindent az Ő végtelen kegyelméből kaptunk, felszabadul bennünk a hála, ami folyamatosan arra indít, hogy a mások iránti szeretettel szolgáljunk Őneki.

Úgy van ez, ahogy szép régi hitvallásunk, a Heidelbergi Káté mondja:

"Milyen vigasztalásod van abból, hogy Krisztus visszajön ítélni élőket és holtakat?

Az, hogy minden háborúságomban és üldöztetésemben felemelt fővel várom Őt az égből ítélő bírámul, aki előbb érettem Isten ítélőszéke elé állt és rólam minden ítéletet elvett, hogy Ő az Ő ellenségeit megbünteti, engem pedig az Ő választottjaival együtt a mennyei dicsőségbe magához fogad."

Kedves testvérek! Jézus Krisztus ezen a vasárnapon is kopogtat az életünk ajtaján. Akár ma be lehet Őt hívni.

Elmondhatja bárki egyszerűen: Uram, eddig gyakorlatilag nélküled éltem, ezen túl veled szeretnék élni. Vagy elmondja valaki, hogy elindultam az utadon, aztán leültem valahol valami miatt. És Jézus kedvesen azt mondja: állj fel! Ez még nem az út vége. Még sok csoda vár rád, próbák és áldások. És van értelme, mert ennek az útnak a végén értelmes cél vár, és ezen az úton soha nem leszel egyedül, mert veled lesz a Megváltó.

Aki ezt komolyan veszi, az saját bizonyságtételeként tudja majd elmondani:

Csak Jézus az, aki segíthet,
Üdvöt nem ad más, csakis Ő.
Itt áll, és türelmesen vár még.
Mért késel? Nincs már sok idő.
Óh, bízd magad e kegyelemre,
Mely gazdagon árad feléd,
Váltságát tedd a magadévá,
Hidd, ez számodra is elég.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus magasztalunk azért, mert utánunk jöttél, otthagyva a mennyei dicsőséget, és lehetőséget adsz a benned hívőknek, hogy visszatérjünk mennyei Atyánkhoz.

Köszönjük, hogy reménységgel várhatjuk a te második eljöveteledet. Könyörülj rajtunk, hogy ha váratlanul érkezik is el majd az a nap, ne találjon minket készületlenül. Indíts minket arra, hogy addig kössük össze az életünket veled, amíg erre lehetőségünk van.

Könyörgünk hozzád azokért, akik különösen nehéz terheket hordoznak.

Kérünk, adj reménységet a csüggedőknek, erőt a roskadozóknak. Könyörülj a munka és otthon nélkül élőkön.

Könyörgünk hozzád a betegekért, szenvedőkért, foglyokért, a gyászolókért.

Könyörgünk azokért, akik egyedül lesznek karácsony este is, hogy ne maradjanak magányosak. Hadd ismerjék meg a veled való lelki közösség gazdagságát.

Könyörgünk hozzád népünkért, itt és a határokon túl. Kérünk, készíts jövőt ennek a népnek. Adj lelki ébredést. Ne bűneink szerint cselekedj velünk, és ne fizess nekünk a mi álnokságaink szerint.

Könyörgünk, szaporítsd a gyülekezeteket az idvezülőkkel, add, hogy mi is ezek között lehessünk.

Kérünk, Urunk, segíts, hogy neked kedvesen töltsük a karácsonyt. Téged akarunk ünnepelni, megváltó Urunk és nem magunkat.

Köszönjük, hogy megvannak a kéréseink előtted, és amit a te akaratod szerint kértünk, azt megadod nekünk.

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2013. December 23. - 19:39:05
Ámen!
O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 26. - 13:12:15
HOGY MEGMENTSE...



Alapige:Lk 19,9-10

Jézus így felelt neki: "Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy mindez megtörtént, és mindez így történt. Köszönjük, hogy te igazmondó Isten vagy. Ígéreteidet megtartod, azokról nem feledkezel meg.

Áldunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy megtetted ezt a nagy utat érettünk a mennyei dicsőségből a földi nyomorúságig. Köszönjük, hogy istenséged elrejtetted, midőn testünket felvetted. Köszönjük, hogy mindennek az volt a célja, hogy minket kiemelj abból a mélységből, ahova zuhantunk.

Áldunk téged, hogy van mire emlékeznünk ezen a karácsonyon is. Köszönjük, hogy nem emlékeket melengetünk most, hanem a te szent jelenlétedbe kéredzkedünk, a te közeledben szeretnénk változni, tisztulni, megújulni.

Köszönjük, hogy megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük. Köszönjük, hogy jelenléted teheti ünneppé ezt a napot a számunkra. Köszönjük, hogy a te jelenlétedben lepleződhet le a mi igazi énünk és ragyoghat fel előttünk az, ahova vezetni akarsz minket.

Könyörülj rajtunk, hogy ez megtörténjék. Adj nekünk karácsonyi ajándékot: ajándékozz meg minket önmagaddal, útmutató, újjáteremtő igéddel. Olyan nagy szükségünk van rád. Légy a vigasztalónk, tanácsadónk, csüggedéseinkben bátorítónk.

Kérünk, teremts bennünk igazi csendet. Az emberi beszéden keresztül érkezzék el hozzánk a te élő és ható igéd, és az hasson el egészen a szívünk mélyéig. Kérünk, szülj újjá, értünk ma született Jézusunk a te Lelkeddel.

Ámen.

Igehirdetés

A karácsonyi történet sok részletét a legtöbben jól ismerjük. Az imént is olvastuk, hogy Máriának és Józsefnek nem volt helyük Betlehemben. Egy közvetlenül szülés előtt álló fiatalasszony ott állt a szabad ég alatt, és nem fogadták be a vendégfogadóházba sem. Olvastuk, hogyan történt az, hogy az angyal a pásztoroknak hirdette azon a nevezetes éjszakán az evangéliumot: megszületett a Szabadító.

Azután ismerjük a történetet, hogyan kerekedtek fel messze Babilonból tudós államférfiak, és hogyan vezette őket a csillag egészen a betlehemi istállóig, és ott leborulva imádták a kisded Jézust. Ismerjük a szomorú folytatást is, hogy hamarosan menekülniük kellett Heródes gyilkos dühe elől Egyiptomba.

Mindezek a részletek sok tanulságot hordoznak magukban. Ma azonban nem a karácsonyi történet valamely részletéről szeretnék beszélni, hanem arról, miért történt az egész. Mi volt a célja annak, hogy Jézus Krisztus személyében maga Isten jött utánunk? Mi volt a jelentősége, az értelme az egész karácsonyi eseménysorozatnak? És hat-e ennek az ereje napjainkban is? Mi hasznunk abból, hogy az Ige testté lett?

Ma, amikor Európa-szerte, sőt világszerte igyekeznek száműzni az Isten nagy tetteire emlékeztető külső jelképeket is, nekünk világosan látnunk kell, mi történt karácsonykor, és miért történt az. Mi a lényege a testté létel csodájának? Szeretném ezt először egy regény cselekményével szemléltetni. Utána rámutatni arra, hogy ez a regény mindnyájunkról szól, a mai emberiség lelki kondícióját ábrázolja szomorúan hűségesen. Végül pedig látni fogjuk, miért volt szükség az Ige testté lételére, Jézus Krisztus eljövetelére, és mi annak az igazi célja, úgy, ahogy azt Ő maga megfogalmazta.

1. Többen ismerik William Golding-nak A legyek ura című regényét. Ez az írásmű arról szól, hogy egy csoport angol iskolás fiú, hat és tizenkét év közöttiek, valami szerencsétlenség miatt - feltehetően a II. világháború alatt - egy lakatlan kis szigetre vetődik, ami a Csendes-óceánban van. Felnőtt nélkül kell berendezkedniük ezen a szigeten az őserdő tövében. Szépen indul minden. Vezért választanak maguknak, törvényeket alkotnak, amelyek csakugyan segítik és szabályozzák az együttélésüket. A vezér tanácsára különös gondjuk van arra, hogy a sziget egy jól látható helyén folyamatosan égjen a tűz, mert ahhoz, hogy innen megmeneküljenek - márpedig ez életkérdés nekik - valami jelet kell adni, hogy egy esetleg arra elhaladó hajó észrevegye és megszabadítsa őket. Hamarosan azonban elromlik a helyzet.

Egészen különös vad indulatok bújnak elő a gyerekekből, és egyre borzalmasabb tetteket követnek el. Mindjárt az elején elvész egy kisfiú. Egyszerűen eltűnik, és csak a vezérnek tűnik ez fel. Aztán hatalmi vetélkedés alakul ki a megválasztott vezér (aki egyébként korát meghazudtoló érettséggel és felelősséggel intézi a dolgokat) és egy önjelölt akarnok között, aki egyeduralomra tör. Ez az utóbbi megosztja a szép egységet. Klikket gyűjt maga körül, és uszít a többiek ellen.

Mivel a szigeten csak valamiféle gyümölcsöt találnak, egy idő után megkívánják a húst. Alakul egy csapat, amelyik vadászoknak nevezi magát, és mivel vannak vadmalacok a szigeten, elkezdenek vadmalacra vadászni.

Először a megfogott malacba sem meri a bicskáját beledöfni ez a nagyhangú önjelölt, később azonban az éhség mégis ráviszi őket, és egyszerűen megvadulnak részint a sikertől, hogy malacot öltek és van mit sütni, részint a vértől. Ettől kezdve kórusban üvöltik: öld meg az állatot, vágd el a torkát, ontsd ki a vérét!

Az első sikeres vadászatot megünneplik, és teljesen megmámorosodva a saját győzelmüktől, késő estik körültáncolják az áldozatul ejtett malacot. Ebben a mámoros őrületben nem veszik észre, hogy agyonverik egyik társukat, aki előjött a sötétben az erdőből, ők meg azt gondolták, hogy valami állat támadja meg őket. Teljesen megszédülve fel sem tűnik a társaságnak, hogy embert öltek.

Megint csak a felelős vezető veszi ezt észre, és szörnyű lelkiállapotba kerül miatta. Az őrjöngő önünneplés miatt kialszik a tűz is. Márpedig újra meggyújtani körülményes gyufa nélkül. Az egyik gyengén látó fiú vastag szemüveglencséjét használják fel arra, hogy összegyűjtsék vele a nap sugarait, de így is nehéz a nedves fát meggyújtani.

Egyébként az egyetlen ember, aki valóban gondolkozott, és szinte felnőttes érettséggel tanácsolni próbálta a társaságot, ez a szemüveges volt. Viszont mivel ő ragaszkodott a törvényesen megválasztott vezetőhöz, az önjelölt új vezető kegyetlen módon megöleti őt.

A gyerekszívekben egyre inkább elhatalmasodik a félelem valamiféle szörnytől, amely állítólag ott lakik a szigeten, de még senki sem látta. Ez a félelem még agresszívebbé teszi őket, ezt kihasználja ez az önjelölt új vezető, és valóságos hajtóvadászatot indíttat a régi megválasztott vezető ellen. Meg akarják ölni, sőt, mintha a malac sorsára akarnák juttatni, mert ugyanolyan két végén kihegyezett karót készítenek neki, mint amire az elejtett malacokat húzták megsütés előtt.

Látja ez a szerencsétlen fiú, hogy fele sem tréfa. Az életét mentve menekül előlük, ők meg őrjöngő dühükben felgyújtják az erdőt is, hogy kifüstöljék ezt a fiút. Ahogy menekül szegény utolsó erejével, egyszer csak a parton egy felnőttet lát maga előtt. Tudniillik közben csakugyan észrevették a füstjeleket. Egy hajó megközelítette a szigetet és a hajó mentőcsónakján néhány matróz odajött, hogy lássa, kiken kell segíteni.

Azzal fejeződik be a regény, hogy a hamuvá égetett sziget romjai mellett állva ez a tengerésztiszt keserű csalódottsággal mondja: azt gondoltam, hogy egy csomó angol gyerek ennél jobb teljesítményre képes. De hát ezek a jól nevelt angol gyerekek is csak erre voltak képesek ebben a helyzetben. Rágondolni is rossz, hogy mire lettek volna még képesek, ha marad rá idejük.

2. Ez a regény, akárhogy szépíteni akarjuk is, az egész emberiség lelki állapotát, kondícióját ábrázolja. Mert a mi életünkben is nagy törés következett be. Úgy, ahogy ezek a gyerekek, kiszakadtak a megszokott körülményeik közül, az életüket biztosító feltételek közül, és szülők nélkül maradva fokozatosan elvadultak, el egészen a potenciális kannibalizmusig, így szakadtunk mi el Istentől, és így leszünk egyre vadabbakká.

A kicsikkel itt is vajmi keveset törődnek. Ezt most, amikor karácsony előtt a kicsikre, az elesettekre, a szegényekre, a kisemmizettekre, a megvetettekre különösen igyekeztünk koncentrálni, sokféle összefüggésben tapasztaltuk. Ugyanakkor igen sokan akarnak vezérek lenni mindenféle rátermettség, ész, értelem és felelősségtudat nélkül. Akinek fontosabb a közösség jövője, mint az, hogy magát megszedje, és a közösség érdekében áldozathozatalra is biztat másokat, ő maga jó példával járva elől, azokat félretolják, bolondnak tekintik. Az ördög elég hatalmas arra, hogy a háttérből a legmeghittebb emberi kapcsolatok közé is éket verjen, és teszi tönkre sorra a házasságokat is.

Aki nemcsak a pillanatnak akar élni, hanem a közösség hosszú távon való megmentésén fáradozik, az játékrontó. Elnémítják vagy megölik. Ahogyan tették ezt a Jézus előtti prófétákkal is. Eközben egyre inkább felszabadulnak az emberi természetben rejlő vad ösztönök, és az értelmet, az értékmegőrzést, a felelősséget félretéve ezek irányítják a tömegeket. Egyre kisebb az értéke az emberi életnek. A magzatok tömeges meggyilkolásától kezdve az idegen érdekekért harcolni küldött fiatalokon át a tehetetlen és kiszolgáltatott öregekig és betegekig. Lassan magunkra gyújtjuk a szigetet, tönkre tesszük a földet, a vizet, a levegőt, önmagunkat és egymást, és általánossá válik, hogy egy cél van: én most jól érezzem magamat.

Pedig ezek a regénybeli gyerekek nem ezt tanulták. Sőt, ennek az ellenkezőjére nevelte őket a család is, meg az iskola is. A kulturált viselkedésre. Honnan jött elő akkor belőlük ez a sok gonoszság és gyilkos indulat? Pontosan ezt nem vesszük komolyan, hogy ennyire megromlott a lelkünk. Ezt senki nem tanította nekik. Akkor honnan tudták? Miért viselkedtek így? Miért csak így viselkedtek? Miért kellett megölni az egyiket, és hajtóvadászattal ölni akarni a másikat, aki az érdekükben gondolkozott? Miért lettek olyan vakok, hogy a saját jól felfogott érdeküket sem tudták komolyan venni? Csak a pillanatnyi játék, háborúskodás, "öld meg, szúrd le, ontsd ki a vérét" hajtotta őket?

Az emberi szív legjobb ismerője, Jézus Krisztus így mondotta ezt: onnan belülről, a szívből származnak a gonosz gondolatok: házasságtörés, bujaság, gyilkolás, gonosz nyelv és mindenféle rossz. Lehet-e ezen segíteni, és ha igen, hogyan?

Erre ad választ ez a kis regény, amikor az utolsó oldalán kiderül, hogy segítség csak kívülről jöhet. Ezek a gyerekek nem tudják leállítani magukat, meg egymást sem. Nem tudják megváltoztatni magukat, és nincs a szigeten senki, aki segíthetne rajtuk. Így viszont egészen bizonyos, hogy a pusztulásba torkollik ez a handabandázás, háborúskodás. Ha nem jön segítség, elpusztulnak. Kívülről kellett érkeznie egy hajónak és jönniük felnőtteknek, hogy megmentsék őket.

3. Ez történt karácsonykor. Segítséget kaptunk a mennyből. Akármilyen furcsán hangzik is ez, akármilyen gúnyos mosolyra húzzák ezen sokan a szájukat, rajtuk is csak az segíthet, aki karácsonykor utánunk jött. Az a Jézus Krisztus, akit Isten nem véletlenül neveztetett Jézusnak, hogy az Ő drága neve is emlékeztessen minket arra, hogy Ő Szabadító. Mert mi nem tudunk leszokni mindarról a szörnyűségről, amit nap mint nap teszünk. Nem tudjuk ezt abbahagyni, mert az anyagi érdekek is az ellenkezőjét kívánják, és a megromlott természetünkből ennek az ellenkezője folyik. Ebből minket csak megszabadítani lehet. A karácsonyi evangélium az: eljött a Szabadító. Itt áll a halálsziget partján, kikötött a mentőcsónak, be lehet lépni. Ezt viszont tőlünk várja, hogy lépjünk be.

Jézus Krisztusban hinni azt jelenti, hogy valaki végre komolyan veszi, hogy rajta kívül más nem tud igazi szabadítást adni, de Ő szabadítónak jött, és nincs az a nyomorúság és megkötözöttség, amiből Ő ne tudna kiszabadítani. Aki a karácsonyi evangéliumot megérti, annak a szíve megtelik hálával és Isten dicsőítésével, mert miközben mi itt háborúzunk és elszórakozzuk ezt a néhány évtizedet azzal, hogy öld meg, fojtsd meg, csavard ki a kezéből, üsd le a kezéről, vedd el tőle, most légy boldog, élvezd a pillanatot. Isten nem nézte tétlenül ezt a könny- és véráradatot, amivel beborítjuk a földet, hanem utánunk jött Jézusban.

Ehhez természetesen emberré kellett válnia. Ez a magyarázata a karácsonyi csodának. Mivel Jézus Isten, ezért lehetséges volt számára, hogy örök isteni természete mellé magára vegye emberi természetünket is, és így segítsen rajtunk. Ezért lett az ige testté. Ezért fogalmazta meg Ő maga a programját így: Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ez, hogy megtartani, jelenti azt is, hogy megmenteni, megszabadítani, üdvözíteni. Mindezt ez az egy szó jelenti. Az "elveszett" nem azt jelenti, hogy egyszerűen nincs a helyén valami vagy valaki, hanem azt jelenti, hogy ott, ahol van, halál fia. Ahol most tartózkodik, ott a biztos pusztulás vár rá.

Komolyan vesszük-e ezt már végre? Ha ott maradunk, ahova születtünk, ha olyanok maradunk, amilyeneknek megszülettünk és amilyenekké ez az élet formált bennünket, akkor a biztos pusztulás vár ránk. Nem az ideig való, hanem az örökké való. Komolyan vesszük-e azt, hogy kár lenne a felégetett szigeten elpusztulni, amikor be lehet lépni a mentőcsónakba? Amikor maga a szabadító Jézus jött utánunk és ad lehetőséget arra, hogy újra olyan körülmények közé kerüljünk, ahol van életlehetőség a számunkra.

De a Biblia ennél többet is mond. Jézus Krisztus nemcsak megment a halálszigetről, hanem olyan belső változást hoz létre a benne hívőkben, aminek folytán egészen másként tudnak élni a szabadításuk után, mint előtte. Hiszen karácsonykor éppen az történt, hogy Ő elérhető közelségbe jött, tehát Őt be lehet fogadnunk. Úgy, ahogy arról János ír az evangélium első részében, aki a karácsony külső történetével nem foglalkozott. Azt leírta Máté meg Lukács. Ő leírta a karácsonyi esemény lényegét és célját. Így olvassuk ezt itt: "Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt: az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Akik azonban befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,9-14)

Itt tehát arról van szó, hogy aki Jézusban hisz, aki belép a mentőcsónakba, azt Ő visszaviszi az Atyához. Az újra hazatalál. Ismét olyan körülmények közé kerül, ahol van életlehetősége, ahol kibontakozhat, növekedhet, harmonikus, boldog életet élhet. Ez azzal jár együtt, hogy nem egyfajta viselkedésre tanít meg minket Jézus, hanem új természettel ajándékoz meg. Az ilyen ember nem ölni vágyik a továbbiakban, hanem segíteni a másikat. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni neki. Nemcsak élvezni akarja az életet esetleg mások rovására is, hanem gazdagítani törekszik az életet. Nem elvenni akar a másiktól semmit, hanem adni neki.

Ezért olvastam fel a karácsonyi igét Zákeusnak a történetéből. Ez a néhány mondat, ami az alapigénk, az ő történetének a befejezése. Hiszen benne is az ősi ösztönök működtek, és az ő természetéből is az fakadt, hogy elszedni mindenkitől, amit lehet. Az élet célja: megszedni magamat. És ez sikerült is neki. Amikor azonban találkozott Jézussal, és befogadta Jézust a házába, aztán a szívébe is, akkor mindez teljesen megfordult. Előszedi a sok lopott pénzt a rejtekhelyről, és azt mondja az Úr Jézusnak: Uram, szeretném kárpótolni azokat, akiket az életem során becsaptam. Ami még marad, azt szeretném szétosztani a legszegényebbek között. Mit szólsz ehhez? Jó lesz ez így?

Erre mondja Jézus: "Ma lett üdvössége ennek a háznak." Ma lépett be az életbe Zákeus. Ekkor hagyta ott a halálszigetet, amikor Jézussal összekötötte az életét, amikor befogadta Jézust, és Ő belülről kezdte irányítani ezt az embert. Zákeusra végképp nem jellemző tulajdonságok és cselekedetek jelentek meg az életében. Olyan tulajdonságok és indítékok, amelyek Jézusra jellemzőek. Mert ez valóság és nem kegyeskedő szólam, hogy a hívőben Jézus kezd el élni. Nem viselkedni tanít meg minket, hanem új természetet ad. Újfajta gondolkozás, új akarat, új célok, új indítékok jellemzik az ilyen újjá lett, újjászületett embert. Ezért történt karácsony.

Ezért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Ezt a változást semmi mással nem lehet elérni senkinek az életében. Ezt a változást senki más nem tudja végrehajtani, megvalósítani, csak az érettünk emberré lett Isten Fia, maga Jézus Krisztus. Ő viszont mindenféle rabságból ki tud szabadítani minket, és nincs az a nyomorúság az emberi életben, amire Ő ne tudna érdemi, tényleges, tartós megoldást adni. Az ilyen ember - mint azok a gyerekek a végén - hazatalál. Újra ismeri az Atyját, tud vele beszélgetni, megkap tőle mindent, amire szüksége van. Küldetése lesz, s tudja ugyanazt tenni, amit Jézus elkezdett ezen a földön: adni, áldozatot hozni, Isten dicsőségére élni.

Ki az, akit közülünk már megtalált? Ebbe a mentőcsónakba akár ma is be lehet lépni. Aki pedig ezt a döntő lépést már megtette, az megtanulhat örömmel, reménységgel, az élő Krisztussal való szoros közösségben élni, amely közösségen semmit nem változtat majd az sem, ha lehunyjuk a szemünket és meghalunk. Ez a közösség még mélyebb lesz, és még közelebb kerülünk hozzá. Csak így érdemes élni, mert ez az az emberi élet, amire minket Isten teremtett. Ez volt a célja a testté lételnek. Bárcsak elérné célját mindannyiunk életében!

Imádkozzunk!

Istenünk, bevalljuk őszintén, hogy sérti ez a büszkeségünket, hogy ilyen romlottak lennénk természetünktől fogva, hogy csak egyre lejjebb csúszunk a lejtőn, egyre messzebb sodródunk tőled, és mi is egyre inkább kiszolgáltatottjaivá válunk a bennünk rejlő vad ösztönöknek.

Kérünk, segíts el minket tiszta látásra. Te győzz meg minket arról, hogy mi a valóság. Ajándékozz meg minket azzal, hogy tetten tudjuk érni magunkat, amikor ezek a sötét indulatok és gondolatok megmozdulnak bennünk. Hadd lássuk elérkezettnek az időt arra, hogy kinyitjuk a szívünket előtted, és azt mondjuk: karácsonyi Gyermek, mindenek királya, Jézus Krisztus, ha nem átallottál egy birkaistállóban a világra jönni, akkor ne utáld meg a mi életünket és szívünket se, hanem jöjj be oda, és te légy ott király.

Köszönjük, hogy ahova elérkezik a te országod és megvalósul a te akaratod, oda a mennyországból érkezik el valami. Köszönjük, hogy nehéz körülmények között is lehetséges úgy élnünk ezen a földön, hogy a te jelenlétedben, a te uralmad alatt, tőled békességet és biztonságot kapva élhetünk. Könyörülj rajtunk, Jézusunk, hogy ez mindannyiunk boldog tapasztalatává hadd váljék.

Kérünk, készíts nekünk csendet ezek alatt a most következő napok alatt. Adj bátorságot megállni előtted és kérdezni: mi a véleményed rólunk? Mi a terved velünk, mit akarsz, hogy cselekedjünk? Adj nekünk kegyelmesen számunkra is érthető választ ezekre a kérdésekre.

Köszönjük, hogy ennek a lehetőségét megígérted, és olyan sokan tapasztalhattuk is már ezt. Ebben az előtted való csendben hadd formálódjék az életünk.

Könyörgünk hozzád népünkért. Adj ennek a népnek lelki megújulást. Könyörgünk az egész embervilágért, amelyik egyre vadabbul az ösztöneinek enged, hogy legyenek mégis egyre többen, akik világítanak, akik világítunk. Hadd fogjon fényt tőled sokunknak az élete. Hadd legyenek oázisok ebben a sivatagban, ahol életek menekülhetnek meg.

Beszélj velünk, kérünk, a te igéden keresztül továbbra is. Ébressz vágyat a szívünkben az új élet után és újíts meg minket a te követésedben, hogy ne tétován nézzünk utánad, hanem bátran kövessünk téged, Úr Jézus, az érted vállalt nehézségek között is. A te dicsőségedre és sokaknak üdvösségére.

Taníts minket már most, ebben a rövid csendben is őszintén imádkozni!

Ámen.
Fénykép: HOGY MEGMENTSE... Alapige:Lk 19,9-10 Jézus így felelt neki: "Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy mindez megtörtént, és mindez így történt. Köszönjük, hogy te igazmondó Isten vagy. Ígéreteidet megtartod, azokról nem feledkezel meg. Áldunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy megtetted ezt a nagy utat érettünk a mennyei dicsőségből a földi nyomorúságig. Köszönjük, hogy istenséged elrejtetted, midőn testünket felvetted. Köszönjük, hogy mindennek az volt a célja, hogy minket kiemelj abból a mélységből, ahova zuhantunk. Áldunk téged, hogy van mire emlékeznünk ezen a karácsonyon is. Köszönjük, hogy nem emlékeket melengetünk most, hanem a te szent jelenlétedbe kéredzkedünk, a te közeledben szeretnénk változni, tisztulni, megújulni. Köszönjük, hogy megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük. Köszönjük, hogy jelenléted teheti ünneppé ezt a napot a számunkra. Köszönjük, hogy a te jelenlétedben lepleződhet le a mi igazi énünk és ragyoghat fel előttünk az, ahova vezetni akarsz minket. Könyörülj rajtunk, hogy ez megtörténjék. Adj nekünk karácsonyi ajándékot: ajándékozz meg minket önmagaddal, útmutató, újjáteremtő igéddel. Olyan nagy szükségünk van rád. Légy a vigasztalónk, tanácsadónk, csüggedéseinkben bátorítónk. Kérünk, teremts bennünk igazi csendet. Az emberi beszéden keresztül érkezzék el hozzánk a te élő és ható igéd, és az hasson el egészen a szívünk mélyéig. Kérünk, szülj újjá, értünk ma született Jézusunk a te Lelkeddel. Ámen. Igehirdetés A karácsonyi történet sok részletét a legtöbben jól ismerjük. Az imént is olvastuk, hogy Máriának és Józsefnek nem volt helyük Betlehemben. Egy közvetlenül szülés előtt álló fiatalasszony ott állt a szabad ég alatt, és nem fogadták be a vendégfogadóházba sem. Olvastuk, hogyan történt az, hogy az angyal a pásztoroknak hirdette azon a nevezetes éjszakán az evangéliumot: megszületett a Szabadító. Azután ismerjük a történetet, hogyan kerekedtek fel messze Babilonból tudós államférfiak, és hogyan vezette őket a csillag egészen a betlehemi istállóig, és ott leborulva imádták a kisded Jézust. Ismerjük a szomorú folytatást is, hogy hamarosan menekülniük kellett Heródes gyilkos dühe elől Egyiptomba. Mindezek a részletek sok tanulságot hordoznak magukban. Ma azonban nem a karácsonyi történet valamely részletéről szeretnék beszélni, hanem arról, miért történt az egész. Mi volt a célja annak, hogy Jézus Krisztus személyében maga Isten jött utánunk? Mi volt a jelentősége, az értelme az egész karácsonyi eseménysorozatnak? És hat-e ennek az ereje napjainkban is? Mi hasznunk abból, hogy az Ige testté lett? Ma, amikor Európa-szerte, sőt világszerte igyekeznek száműzni az Isten nagy tetteire emlékeztető külső jelképeket is, nekünk világosan látnunk kell, mi történt karácsonykor, és miért történt az. Mi a lényege a testté létel csodájának? Szeretném ezt először egy regény cselekményével szemléltetni. Utána rámutatni arra, hogy ez a regény mindnyájunkról szól, a mai emberiség lelki kondícióját ábrázolja szomorúan hűségesen. Végül pedig látni fogjuk, miért volt szükség az Ige testté lételére, Jézus Krisztus eljövetelére, és mi annak az igazi célja, úgy, ahogy azt Ő maga megfogalmazta. 1. Többen ismerik William Golding-nak A legyek ura című regényét. Ez az írásmű arról szól, hogy egy csoport angol iskolás fiú, hat és tizenkét év közöttiek, valami szerencsétlenség miatt - feltehetően a II. világháború alatt - egy lakatlan kis szigetre vetődik, ami a Csendes-óceánban van. Felnőtt nélkül kell berendezkedniük ezen a szigeten az őserdő tövében. Szépen indul minden. Vezért választanak maguknak, törvényeket alkotnak, amelyek csakugyan segítik és szabályozzák az együttélésüket. A vezér tanácsára különös gondjuk van arra, hogy a sziget egy jól látható helyén folyamatosan égjen a tűz, mert ahhoz, hogy innen megmeneküljenek - márpedig ez életkérdés nekik - valami jelet kell adni, hogy egy esetleg arra elhaladó hajó észrevegye és megszabadítsa őket. Hamarosan azonban elromlik a helyzet. Egészen különös vad indulatok bújnak elő a gyerekekből, és egyre borzalmasabb tetteket követnek el. Mindjárt az elején elvész egy kisfiú. Egyszerűen eltűnik, és csak a vezérnek tűnik ez fel. Aztán hatalmi vetélkedés alakul ki a megválasztott vezér (aki egyébként korát meghazudtoló érettséggel és felelősséggel intézi a dolgokat) és egy önjelölt akarnok között, aki egyeduralomra tör. Ez az utóbbi megosztja a szép egységet. Klikket gyűjt maga körül, és uszít a többiek ellen. Mivel a szigeten csak valamiféle gyümölcsöt találnak, egy idő után megkívánják a húst. Alakul egy csapat, amelyik vadászoknak nevezi magát, és mivel vannak vadmalacok a szigeten, elkezdenek vadmalacra vadászni. Először a megfogott malacba sem meri a bicskáját beledöfni ez a nagyhangú önjelölt, később azonban az éhség mégis ráviszi őket, és egyszerűen megvadulnak részint a sikertől, hogy malacot öltek és van mit sütni, részint a vértől. Ettől kezdve kórusban üvöltik: öld meg az állatot, vágd el a torkát, ontsd ki a vérét! Az első sikeres vadászatot megünneplik, és teljesen megmámorosodva a saját győzelmüktől, késő estik körültáncolják az áldozatul ejtett malacot. Ebben a mámoros őrületben nem veszik észre, hogy agyonverik egyik társukat, aki előjött a sötétben az erdőből, ők meg azt gondolták, hogy valami állat támadja meg őket. Teljesen megszédülve fel sem tűnik a társaságnak, hogy embert öltek. Megint csak a felelős vezető veszi ezt észre, és szörnyű lelkiállapotba kerül miatta. Az őrjöngő önünneplés miatt kialszik a tűz is. Márpedig újra meggyújtani körülményes gyufa nélkül. Az egyik gyengén látó fiú vastag szemüveglencséjét használják fel arra, hogy összegyűjtsék vele a nap sugarait, de így is nehéz a nedves fát meggyújtani. Egyébként az egyetlen ember, aki valóban gondolkozott, és szinte felnőttes érettséggel tanácsolni próbálta a társaságot, ez a szemüveges volt. Viszont mivel ő ragaszkodott a törvényesen megválasztott vezetőhöz, az önjelölt új vezető kegyetlen módon megöleti őt. A gyerekszívekben egyre inkább elhatalmasodik a félelem valamiféle szörnytől, amely állítólag ott lakik a szigeten, de még senki sem látta. Ez a félelem még agresszívebbé teszi őket, ezt kihasználja ez az önjelölt új vezető, és valóságos hajtóvadászatot indíttat a régi megválasztott vezető ellen. Meg akarják ölni, sőt, mintha a malac sorsára akarnák juttatni, mert ugyanolyan két végén kihegyezett karót készítenek neki, mint amire az elejtett malacokat húzták megsütés előtt. Látja ez a szerencsétlen fiú, hogy fele sem tréfa. Az életét mentve menekül előlük, ők meg őrjöngő dühükben felgyújtják az erdőt is, hogy kifüstöljék ezt a fiút. Ahogy menekül szegény utolsó erejével, egyszer csak a parton egy felnőttet lát maga előtt. Tudniillik közben csakugyan észrevették a füstjeleket. Egy hajó megközelítette a szigetet és a hajó mentőcsónakján néhány matróz odajött, hogy lássa, kiken kell segíteni. Azzal fejeződik be a regény, hogy a hamuvá égetett sziget romjai mellett állva ez a tengerésztiszt keserű csalódottsággal mondja: azt gondoltam, hogy egy csomó angol gyerek ennél jobb teljesítményre képes. De hát ezek a jól nevelt angol gyerekek is csak erre voltak képesek ebben a helyzetben. Rágondolni is rossz, hogy mire lettek volna még képesek, ha marad rá idejük. 2. Ez a regény, akárhogy szépíteni akarjuk is, az egész emberiség lelki állapotát, kondícióját ábrázolja. Mert a mi életünkben is nagy törés következett be. Úgy, ahogy ezek a gyerekek, kiszakadtak a megszokott körülményeik közül, az életüket biztosító feltételek közül, és szülők nélkül maradva fokozatosan elvadultak, el egészen a potenciális kannibalizmusig, így szakadtunk mi el Istentől, és így leszünk egyre vadabbakká. A kicsikkel itt is vajmi keveset törődnek. Ezt most, amikor karácsony előtt a kicsikre, az elesettekre, a szegényekre, a kisemmizettekre, a megvetettekre különösen igyekeztünk koncentrálni, sokféle összefüggésben tapasztaltuk. Ugyanakkor igen sokan akarnak vezérek lenni mindenféle rátermettség, ész, értelem és felelősségtudat nélkül. Akinek fontosabb a közösség jövője, mint az, hogy magát megszedje, és a közösség érdekében áldozathozatalra is biztat másokat, ő maga jó példával járva elől, azokat félretolják, bolondnak tekintik. Az ördög elég hatalmas arra, hogy a háttérből a legmeghittebb emberi kapcsolatok közé is éket verjen, és teszi tönkre sorra a házasságokat is. Aki nemcsak a pillanatnak akar élni, hanem a közösség hosszú távon való megmentésén fáradozik, az játékrontó. Elnémítják vagy megölik. Ahogyan tették ezt a Jézus előtti prófétákkal is. Eközben egyre inkább felszabadulnak az emberi természetben rejlő vad ösztönök, és az értelmet, az értékmegőrzést, a felelősséget félretéve ezek irányítják a tömegeket. Egyre kisebb az értéke az emberi életnek. A magzatok tömeges meggyilkolásától kezdve az idegen érdekekért harcolni küldött fiatalokon át a tehetetlen és kiszolgáltatott öregekig és betegekig. Lassan magunkra gyújtjuk a szigetet, tönkre tesszük a földet, a vizet, a levegőt, önmagunkat és egymást, és általánossá válik, hogy egy cél van: én most jól érezzem magamat. Pedig ezek a regénybeli gyerekek nem ezt tanulták. Sőt, ennek az ellenkezőjére nevelte őket a család is, meg az iskola is. A kulturált viselkedésre. Honnan jött elő akkor belőlük ez a sok gonoszság és gyilkos indulat? Pontosan ezt nem vesszük komolyan, hogy ennyire megromlott a lelkünk. Ezt senki nem tanította nekik. Akkor honnan tudták? Miért viselkedtek így? Miért csak így viselkedtek? Miért kellett megölni az egyiket, és hajtóvadászattal ölni akarni a másikat, aki az érdekükben gondolkozott? Miért lettek olyan vakok, hogy a saját jól felfogott érdeküket sem tudták komolyan venni? Csak a pillanatnyi játék, háborúskodás, "öld meg, szúrd le, ontsd ki a vérét" hajtotta őket? Az emberi szív legjobb ismerője, Jézus Krisztus így mondotta ezt: onnan belülről, a szívből származnak a gonosz gondolatok: házasságtörés, bujaság, gyilkolás, gonosz nyelv és mindenféle rossz. Lehet-e ezen segíteni, és ha igen, hogyan? Erre ad választ ez a kis regény, amikor az utolsó oldalán kiderül, hogy segítség csak kívülről jöhet. Ezek a gyerekek nem tudják leállítani magukat, meg egymást sem. Nem tudják megváltoztatni magukat, és nincs a szigeten senki, aki segíthetne rajtuk. Így viszont egészen bizonyos, hogy a pusztulásba torkollik ez a handabandázás, háborúskodás. Ha nem jön segítség, elpusztulnak. Kívülről kellett érkeznie egy hajónak és jönniük felnőtteknek, hogy megmentsék őket. 3. Ez történt karácsonykor. Segítséget kaptunk a mennyből. Akármilyen furcsán hangzik is ez, akármilyen gúnyos mosolyra húzzák ezen sokan a szájukat, rajtuk is csak az segíthet, aki karácsonykor utánunk jött. Az a Jézus Krisztus, akit Isten nem véletlenül neveztetett Jézusnak, hogy az Ő drága neve is emlékeztessen minket arra, hogy Ő Szabadító. Mert mi nem tudunk leszokni mindarról a szörnyűségről, amit nap mint nap teszünk. Nem tudjuk ezt abbahagyni, mert az anyagi érdekek is az ellenkezőjét kívánják, és a megromlott természetünkből ennek az ellenkezője folyik. Ebből minket csak megszabadítani lehet. A karácsonyi evangélium az: eljött a Szabadító. Itt áll a halálsziget partján, kikötött a mentőcsónak, be lehet lépni. Ezt viszont tőlünk várja, hogy lépjünk be. Jézus Krisztusban hinni azt jelenti, hogy valaki végre komolyan veszi, hogy rajta kívül más nem tud igazi szabadítást adni, de Ő szabadítónak jött, és nincs az a nyomorúság és megkötözöttség, amiből Ő ne tudna kiszabadítani. Aki a karácsonyi evangéliumot megérti, annak a szíve megtelik hálával és Isten dicsőítésével, mert miközben mi itt háborúzunk és elszórakozzuk ezt a néhány évtizedet azzal, hogy öld meg, fojtsd meg, csavard ki a kezéből, üsd le a kezéről, vedd el tőle, most légy boldog, élvezd a pillanatot. Isten nem nézte tétlenül ezt a könny- és véráradatot, amivel beborítjuk a földet, hanem utánunk jött Jézusban. Ehhez természetesen emberré kellett válnia. Ez a magyarázata a karácsonyi csodának. Mivel Jézus Isten, ezért lehetséges volt számára, hogy örök isteni természete mellé magára vegye emberi természetünket is, és így segítsen rajtunk. Ezért lett az ige testté. Ezért fogalmazta meg Ő maga a programját így: Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ez, hogy megtartani, jelenti azt is, hogy megmenteni, megszabadítani, üdvözíteni. Mindezt ez az egy szó jelenti. Az "elveszett" nem azt jelenti, hogy egyszerűen nincs a helyén valami vagy valaki, hanem azt jelenti, hogy ott, ahol van, halál fia. Ahol most tartózkodik, ott a biztos pusztulás vár rá. Komolyan vesszük-e ezt már végre? Ha ott maradunk, ahova születtünk, ha olyanok maradunk, amilyeneknek megszülettünk és amilyenekké ez az élet formált bennünket, akkor a biztos pusztulás vár ránk. Nem az ideig való, hanem az örökké való. Komolyan vesszük-e azt, hogy kár lenne a felégetett szigeten elpusztulni, amikor be lehet lépni a mentőcsónakba? Amikor maga a szabadító Jézus jött utánunk és ad lehetőséget arra, hogy újra olyan körülmények közé kerüljünk, ahol van életlehetőség a számunkra. De a Biblia ennél többet is mond. Jézus Krisztus nemcsak megment a halálszigetről, hanem olyan belső változást hoz létre a benne hívőkben, aminek folytán egészen másként tudnak élni a szabadításuk után, mint előtte. Hiszen karácsonykor éppen az történt, hogy Ő elérhető közelségbe jött, tehát Őt be lehet fogadnunk. Úgy, ahogy arról János ír az evangélium első részében, aki a karácsony külső történetével nem foglalkozott. Azt leírta Máté meg Lukács. Ő leírta a karácsonyi esemény lényegét és célját. Így olvassuk ezt itt: "Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt: az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Akik azonban befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,9-14) Itt tehát arról van szó, hogy aki Jézusban hisz, aki belép a mentőcsónakba, azt Ő visszaviszi az Atyához. Az újra hazatalál. Ismét olyan körülmények közé kerül, ahol van életlehetősége, ahol kibontakozhat, növekedhet, harmonikus, boldog életet élhet. Ez azzal jár együtt, hogy nem egyfajta viselkedésre tanít meg minket Jézus, hanem új természettel ajándékoz meg. Az ilyen ember nem ölni vágyik a továbbiakban, hanem segíteni a másikat. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni neki. Nemcsak élvezni akarja az életet esetleg mások rovására is, hanem gazdagítani törekszik az életet. Nem elvenni akar a másiktól semmit, hanem adni neki. Ezért olvastam fel a karácsonyi igét Zákeusnak a történetéből. Ez a néhány mondat, ami az alapigénk, az ő történetének a befejezése. Hiszen benne is az ősi ösztönök működtek, és az ő természetéből is az fakadt, hogy elszedni mindenkitől, amit lehet. Az élet célja: megszedni magamat. És ez sikerült is neki. Amikor azonban találkozott Jézussal, és befogadta Jézust a házába, aztán a szívébe is, akkor mindez teljesen megfordult. Előszedi a sok lopott pénzt a rejtekhelyről, és azt mondja az Úr Jézusnak: Uram, szeretném kárpótolni azokat, akiket az életem során becsaptam. Ami még marad, azt szeretném szétosztani a legszegényebbek között. Mit szólsz ehhez? Jó lesz ez így? Erre mondja Jézus: "Ma lett üdvössége ennek a háznak." Ma lépett be az életbe Zákeus. Ekkor hagyta ott a halálszigetet, amikor Jézussal összekötötte az életét, amikor befogadta Jézust, és Ő belülről kezdte irányítani ezt az embert. Zákeusra végképp nem jellemző tulajdonságok és cselekedetek jelentek meg az életében. Olyan tulajdonságok és indítékok, amelyek Jézusra jellemzőek. Mert ez valóság és nem kegyeskedő szólam, hogy a hívőben Jézus kezd el élni. Nem viselkedni tanít meg minket, hanem új természetet ad. Újfajta gondolkozás, új akarat, új célok, új indítékok jellemzik az ilyen újjá lett, újjászületett embert. Ezért történt karácsony. Ezért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Ezt a változást semmi mással nem lehet elérni senkinek az életében. Ezt a változást senki más nem tudja végrehajtani, megvalósítani, csak az érettünk emberré lett Isten Fia, maga Jézus Krisztus. Ő viszont mindenféle rabságból ki tud szabadítani minket, és nincs az a nyomorúság az emberi életben, amire Ő ne tudna érdemi, tényleges, tartós megoldást adni. Az ilyen ember - mint azok a gyerekek a végén - hazatalál. Újra ismeri az Atyját, tud vele beszélgetni, megkap tőle mindent, amire szüksége van. Küldetése lesz, s tudja ugyanazt tenni, amit Jézus elkezdett ezen a földön: adni, áldozatot hozni, Isten dicsőségére élni. Ki az, akit közülünk már megtalált? Ebbe a mentőcsónakba akár ma is be lehet lépni. Aki pedig ezt a döntő lépést már megtette, az megtanulhat örömmel, reménységgel, az élő Krisztussal való szoros közösségben élni, amely közösségen semmit nem változtat majd az sem, ha lehunyjuk a szemünket és meghalunk. Ez a közösség még mélyebb lesz, és még közelebb kerülünk hozzá. Csak így érdemes élni, mert ez az az emberi élet, amire minket Isten teremtett. Ez volt a célja a testté lételnek. Bárcsak elérné célját mindannyiunk életében! Imádkozzunk! Istenünk, bevalljuk őszintén, hogy sérti ez a büszkeségünket, hogy ilyen romlottak lennénk természetünktől fogva, hogy csak egyre lejjebb csúszunk a lejtőn, egyre messzebb sodródunk tőled, és mi is egyre inkább kiszolgáltatottjaivá válunk a bennünk rejlő vad ösztönöknek. Kérünk, segíts el minket tiszta látásra. Te győzz meg minket arról, hogy mi a valóság. Ajándékozz meg minket azzal, hogy tetten tudjuk érni magunkat, amikor ezek a sötét indulatok és gondolatok megmozdulnak bennünk. Hadd lássuk elérkezettnek az időt arra, hogy kinyitjuk a szívünket előtted, és azt mondjuk: karácsonyi Gyermek, mindenek királya, Jézus Krisztus, ha nem átallottál egy birkaistállóban a világra jönni, akkor ne utáld meg a mi életünket és szívünket se, hanem jöjj be oda, és te légy ott király. Köszönjük, hogy ahova elérkezik a te országod és megvalósul a te akaratod, oda a mennyországból érkezik el valami. Köszönjük, hogy nehéz körülmények között is lehetséges úgy élnünk ezen a földön, hogy a te jelenlétedben, a te uralmad alatt, tőled békességet és biztonságot kapva élhetünk. Könyörülj rajtunk, Jézusunk, hogy ez mindannyiunk boldog tapasztalatává hadd váljék. Kérünk, készíts nekünk csendet ezek alatt a most következő napok alatt. Adj bátorságot megállni előtted és kérdezni: mi a véleményed rólunk? Mi a terved velünk, mit akarsz, hogy cselekedjünk? Adj nekünk kegyelmesen számunkra is érthető választ ezekre a kérdésekre. Köszönjük, hogy ennek a lehetőségét megígérted, és olyan sokan tapasztalhattuk is már ezt. Ebben az előtted való csendben hadd formálódjék az életünk. Könyörgünk hozzád népünkért. Adj ennek a népnek lelki megújulást. Könyörgünk az egész embervilágért, amelyik egyre vadabbul az ösztöneinek enged, hogy legyenek mégis egyre többen, akik világítanak, akik világítunk. Hadd fogjon fényt tőled sokunknak az élete. Hadd legyenek oázisok ebben a sivatagban, ahol életek menekülhetnek meg. Beszélj velünk, kérünk, a te igéden keresztül továbbra is. Ébressz vágyat a szívünkben az új élet után és újíts meg minket a te követésedben, hogy ne tétován nézzünk utánad, hanem bátran kövessünk téged, Úr Jézus, az érted vállalt nehézségek között is. A te dicsőségedre és sokaknak üdvösségére. Taníts minket már most, ebben a rövid csendben is őszintén imádkozni! Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2013. December 26. - 15:22:48
Ámen!
O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2013. December 31. - 18:10:45
MEGBOCSÁTÁS



Alapige:Ef 4,32

Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.

Imádkozzunk!

Örök Isten, kinek esztendők nincsenek létedben, áldunk és magasztalunk téged ennek az évnek utolsó estéjén.

Téged hívtunk segítségül az első napon, téged dicsőítünk most, amikor a végére értünk.

Hálát adunk azért a sok jóért, amit adtál nekünk az elmúlt időben.

Köszönjük gondviselő szeretetednek számos jelét. Köszönjük, hogy gondoskodtál testünkről, lelkünkről. Köszönjük a próbákat is, és azt a bizonyosságot, hogy azoknak, akik téged szeretnek, mindennel a javukat munkálod. Köszönjük, ha ezt máris tapasztalhattuk, s ha még nem, bizonyosak vagyunk, hogy ígéreted igaz.

Köszönünk minden megértett igét, ami világított utunkon. Köszönjük az imádság nagy ajándékát, és köszönjük mindazt, amit együtt, a gyülekezetben kaptunk tőled ajándékba.

Bocsásd meg, ha nálunk maradt az is, amit azzal bíztál ránk, hogy adjuk tovább másoknak. Bocsásd meg, ha hálátlanul mentünk el ajándékaid mellett, és sokkal több volt az elégedetlenség, zúgolódás, követelőzés az ajkunkon, mint a hála és a dicséretmondás. Segíts ezt pótolni.

Bocsásd meg sok mulasztásunkat, és amit még lehet, segíts abból is pótolnunk. Amit már soha többé nem lehet, arra egyedül a te bűnbocsátó irgalmadat kérhetjük.

Köszönjük, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Nem akarunk visszaélni irgalmaddal és türelmeddel, de az év végén különösen is látjuk, mennyire rászorulunk arra. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, hogy irgalmad bizonysága hadd legyen az is, hogy ebben a csendben megszólal és a szívünkig ér a te halk és szelíd szavad, amivel világot teremtettél, és amivel az életünket is egészen újjá tudod formálni. Ajándékozz meg minket most olyan igével, ami az újjáteremtés munkáját végzi bennünk.

Kérünk, szenteld meg a mi reád figyelésünket és egész mai esténket. Hadd tudjunk téged dicsőíteni, benned való bizalmunkat megvallani, és úgy továbblépni, amíg tart számunkra a kegyelmi idő. Segíts ezt az órát is most úgy eltölteni, hogy az téged dicsőítsen és hitünket erősítse.

Ámen.

Igehirdetés

Jó lenne, ha minél kevesebb terhet vinnénk át a következő esztendőre. Nagyon fontos lenne az, hogy semmi feleslegeset ne vigyünk magunkkal. Például semmi sérelmet, keserűséget, bosszúvágyat, megbántottságot, haragot. Ma este mindezt lerakhatjuk az Úr Jézus lábaihoz. Vagy kép nélkül: mindezt szívből megbocsáthatjuk azoknak, akik ebben az évben bármit is vétettek ellenünk. Minden kárt, kellemetlenséget, keserűséget szívből megbocsáthatunk.

Sokáig imádkoztam és gondolkoztam, hogy miről legyen szó ma este, és nem tudtam kitérni ez elől. Isten különös hangsúllyal ezt helyezte a szívemre a személyes magatartásomat illetően is, és mint a gyülekezetnek szóló üzenetet is, hogy erről a páratlan nagy lehetőségről ne feledkezzünk meg, mielőtt véget ér ez az esztendő, hogy meg lehet bocsátani egymásnak. Sőt a Biblia nemcsak mint lehetőségről beszél erről, hanem a hívőknek egyszerűen parancsba adja. Ezt olvastuk itt: "bocsássatok meg egymásnak úgy, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztus Jézusban."

Ha valaki nem akar megbocsátani, abba bele lehet betegedni, láttam erre példákat. Ha valaki megharcolja ezt, és eljut oda, hogy mivel Isten mondja, kész vagyok, mivel Ő megbocsátott nekem, én is kész vagyok megbocsátani mindenkinek, különösen annak, akitől nagyon fájó sértést kaptam, az ilyen emberek felszabadulnak, szárnyakat kapnak és a hitben is megújulnak.

Sokféleképpen tudjuk megbántani egymást akaratlanul is és szándékosan is. Ezek a bántások néha fájó sebet ütnek az embernek a lelkén. Lehet, hogy valami nagy csalódás ért az idén valakit. Lehet, hogy anyagi vagy erkölcsi kárt kellett elszenvedni és pontosan tudja ki miatt. Vagy valami megaláztatásban volt részünk. Vagy kibeszélték azt a titkunkat, amit hogy megkönnyebbüljünk, rábíztunk valakire. Hátba támadt az, akiről nem is gondoltuk volna. Vagy éppen a baj közepén hagyott magunkra az, akiben pedig bíztunk. Visszaéltek a helyzetünkkel, a gyengeségünkkel. Valaki nem tartotta meg a szavát, és ez nagyon kellemetlen, több mint kellemetlen volt. Vagy megszegte ígéretét. Megrágalmaztak esetleg nyilvánosság előtt, és ott álltunk védtelenül és védhetetlenül.

Nem lehet felsorolni azt, hogy milyen sokféleképpen vagyunk képesek vétkezni egymás ellen. És mindenki elkövethet ilyen bűnt, még a házastársunk is. Nem beszélve a volt házastársról. A gyerekek, a szülők, a testvér és az ellenség, a főnök és a beosztott, a szomszéd és a különböző közösségek vezetői, ahova tartozunk, beleértve az egyházat is. Bármilyen oldalról és sokszor váratlanul érhet minket ilyen bántás. És óhatatlanul keserűség, vagy rosszabb esetben bosszúvágy ébred az ember szívében. Úgy érezzük, hogy aki megbántott, az adósunk lett. S miközben tiltakozik a lelkünk ellene, mégis ott fortyog bennünk a tehetetlen düh - nagyon szép ez a magyar kifejezés: méreg -, és ez ténylegesen mérgezi az ember életét. Megrontja kapcsolatainkat, tönkreteszi az örömünket, megzavarja az éjszakai pihenésünket, megterheli az idegrendszerünket, és az egyébként is nagy feszültséget értelmetlenül növeli.

Van, aki széltében-hosszában híreszteli az elszenvedett bántásokat. Van, aki hallgat róla, de belül háborog, és esetleg emiatt lyukad ki a gyomra, vagy lesz aritmiás a szíve. Mindenképpen sok kárt okoz ez annak, aki magában tartja.

Ezért tartotta Jézus Krisztus olyan fontosnak azt, és többször visszatért erre, tanított róla, példázatot mondott ennek az érdekében, hogy a megbántott emberek számára van egy óriási nagy lehetőség, ami magunktól nem jutna eszünkbe. Nemcsak az, hogy visszaüssön, nemcsak az, hogy valami módon megtorolja, vagy tehetetlenül fortyogjon, hanem elengedheti a tartozást. Meg lehet bocsátani.

A Hegyi beszéd egyik legmeglepőbb jézusi tanítása ez. Azt mondja: megmondatott a régieknek, hogy ne úgy, mint ahogy Lámek tette, hogy önbíráskodással a többszörösét adta vissza, de még csak az sem kötelező úgy, hogy szemet szemért, fogat fogért, ahogy a mózesi törvény szabályozta ezt, hanem lehetséges, hogy megbocsátotok. Lehetséges, hogy pofon vágnak jobbról, és odatartod a bal orcádat is. Ez teljes képtelenség, embernek ilyen nem jut eszébe. Ilyenre csak az Úr Jézus tudott először is példát adni, aztán tanítást is adni.

Van ilyen lehetőség, hogy megbocsátani, és ennek az alapja az, ahogyan az Isten megbocsátott nektek a Krisztus Jézusban. Vagyis feltétel nélkül, ahogy Ő megbocsátott.

Éppen ezért azt nézzük meg ennek az évnek utolsó estéjén, hogy a Biblia tanítása szerint mit is jelent megbocsátani, ki tud megbocsátani, és hogyan kell megbocsátani.

Mit jelent megbocsátani?

Azt, hogy egyszer és mindenkorra feladja az ember a megtorlás igényét és jogát. A megbocsátás ellentéte a megtorlás és a bosszú. Az bocsátja meg az ellene elkövetett bűnöket, aki kijelenti: nem tartozol nekem. Mintha megfizetted volna, úgy tekintek rá. Megszűnt a tartozás, nem áll ott közöttünk, és soha többé nem fogom említeni. Mintha nem lett volna. A Biblia így beszél Isten megbocsátásáról.

Éppen ezért világosan látnunk kell, hogy a bibliai megbocsátás nem az érzéseknek a teljesítménye. Még csak nem is az értelmi belátáson alapul, hanem az akarat dolga. A Biblia tanítása szerint a megbocsátás a hívő ember számára engedelmesség. Hitből való engedelmesség. A hívő életben egyébként is világosan látnunk kell ezt a hierarchiát, hogy érzések, értelem és legfelül a hit. (Ez nagyon fontos a szerelemnél is. A szerelem nem valami elemi erő, ami magával sodorja a tehetetlen embert. Az érzései felett uralkodnia kell az értelmének, afelett meg uralkodik a hite, vagyis az Isten igéjének való engedelmessége. Így kerül a helyére aztán minden: a nagyon fontos érzések és az Istentől megvilágosított értelem.)

Ez a megbocsátásnál is így van. Ezért nincs semmi szerepe a megbocsátásban annak, hogy van kedvem hozzá vagy nincs. Ha én Úrnak vallom az én Uramat, akkor engedelmeskedni tartozom neki. Ő azt mondja: bocsássatok meg egymásnak, ahogy az Isten megbocsátott nektek a Krisztus Jézusban. Ez a feladat. Akkor lássak hozzá! Isten világosan látja, hogy mi jó mindkettőknek; és Ő ezt a hívőnek mondja, a hívő a hitével ezt meg is értheti, akkor most már az engedelmesség van hátra.

Megbocsátani tehát azt jelenti, hogy kész engedelmeskedni a hívő az ő Urának, és nem lépteti elő önmagát bíróvá, aki ítélkezni akar, sem ügyésszé, aki folyamatosan vádolja a másikat, aki őt megsértette, hanem tudja, hogy ő is ugyanolyan bűnös, mint az, csak ő már kegyelmet nyert bűnös. Neki is le kell ülnie a vádlottak padjára, ahol ugyan kegyelmet kapott Istentől, de ezzel nem kerülhet fölé annak, aki ellene vétkezett.

Ha tehát valaki, aki Istentől már bűnbocsánatot kapott, mégis bosszút forral magában, elégtételt követel, vagy akár csak rosszat mond arról, aki vétkezett ellene, vagy sajnálja és sajnáltatja önmagát, az engedetlen, mert hálátlan azért a kegyelemért, amit ő is érdeme nélkül kapott. Az ilyen hívő önmaga ellen imádkozik, amikor elmondja a Mi Atyánk-ot, hogy tudniillik bocsásd meg a vétkeinket, úgy, ahogy mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.

Egyébként nem önző szempont, ha azt is látjuk, hogy nekünk is jobb, ha megbocsátunk. A megbocsátás felülemeli az embert mindig a helyzeten. A harag és a keserűség lehúz, és nem tud az ember emelkedetten gondolkozni, és helyesen ítélni. Aki haragszik és konzerválja magában a sérelmeket, a keserűséget, az rab. Kényszer gondolatok és kényszer indulatok kínozzák. Aki megbocsátott, az szabaddá válik. Teljesen független attól, hogy ki mit tett ellene, ki mit szól hozzá. Független a maga gyengeségétől is, felülemelte őt önmagán az Úr Jézus. A megbocsátás mindig győzelem önmagunk felett, vagy pontosabban: Jézus győzelme bennünk.

Ki tud megbocsátani?

Leginkább az, aki tisztában van azzal, hogy neki mi-mindent bocsátott meg már Isten. Az nem tartja számon kicsinyesen mások vele szembeni tartozását, aki tudatában van annak, hogy mekkora tartozást engedett el neki Isten. Annak könnyű megbocsátani, aki tudja, hogy egyedül azért kaptunk bocsánatot minden bűnünkre, mert a bűn nélküli Isten Fia, az Isten Báránya, Jézus Krisztus a kereszten elszenvedte a mi igazságos büntetésünket. Akinek ez nemcsak az eszéig, hanem a szívéig hatol, és átjárja az egész lényét, annak a szívében mérhetetlen hála ébred. Az egyszerűen szégyelli magát, ha haragot akarna tartani, és megtapasztalja, milyen gazdag lett a megbocsátásban. Telik neki elengedni mások adósságát, hiszen neki sokkal többet engedett el annál Isten.

Ezért írja itt Pál apostol, hogy ez a mérce: "Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztus Jézusban."

Hogyan kell megbocsátani?

Jézus Krisztus hosszú példázatot mondott egyszer arról, hogy a király milyen nagy adósságát engedte el egyik szolgájának, és az ezek után az utcán fojtogatni kezdte az egyik kollegáját, aki egy kis összeggel tartozott neki. Ennek a záradékaként mondja Jézus, hogy súlyos büntetése lesz mindannak, aki nem tudja szívből megbocsátani azt, amit ellene vétettek. Szívből. Nem felszínesen, nemcsak úgy tessék-lássék, nem egy odavetett hányaveti mondattal, hanem őszintén, megharcolva, egyszer és mindenkorra. És úgy, hogy az soha többé nem választ el attól, aki vétkezett ellene.

És ha nem tudom elfelejteni? - szokták kérdezni az emberek. Elfelejteni nem olyan könnyű, és nem lehet parancsra elfelejteni sérelmeket. Elhatározom, hogy mától kezdve nem jut eszembe többé. Ez butaság. Eszembe fog jutni. De az igazi megbocsátás nem azt jelenti, hogy nem jut többé eszembe, hanem ha eszembe jut, az sem mérgezi a kettőnk kapcsolatát. Nem áll ott közöttünk, és amiatt nem lesz más a véleményem arról a másikról, és nem rontja el a kedélyemet sem.

És ha nem kér bocsánatot? Akkor is meg kell bocsátani. Ha a megbocsátás az akarat dolga, akkor ez független attól, hogy ő mit kér és mit nem kér. Lehet, hogy ő nem is látja bűnnek azt, amit ellenem elkövetett, csak én szenvedek miatta. Azt előbb-utóbb meg kell látnia, de nem a sértett fél alkalmas arra, hogy meggyőzze őt erről. Majd valaki megvilágosítja neki, vagy Isten rávezeti. Ez a legmeggyőzőbb. Függetlenül attól, hogy kér bocsánatot vagy nem, a független szabad ember képes és kész megbocsátani ezt is. És soha többé nem emlegeti.

Van egy szellemes, talán túlságosan hétköznapiasan fogalmazott angol közmondás, amiben nagy igazság van. Így hangzik: ha eltemettél egy kutyát, ásd el vele a farkát is. Miért? Mert amíg az kilóg, újra elő lehet rángatni. Még ha bűzlik, akkor is. És ó, de sok kárt okozunk az ilyen kutyafarkakkal. Az ismét felhánytorgatott sérelmekkel, amiket állítólag megbocsátottunk, de nem ástuk el a farkát is.

Arról, ahogyan Isten megbocsát nekünk, a Biblia azt mondja: Ő nem emlékezik meg többé a mi bűneinkről. Nincs a Bibliában ilyen, hogy elfelejti a bűneinket. Isten nem felejt, az emberi tulajdonság. De noha nem felejtette el, nem emlegeti soha többé. Mintha nem történt volna. Ilyen képeket használ maga Isten, amikor a bűnbocsánat komolyságát, radikalizmusát tanítja a benne hívőknek, hogy mint ahogy a szél elfújja a felhőt, volt, nincs, azt nem lehet újra összetákolni. Vagy azt mondja: a ti bűneiteket a tenger fenekére vetem. És az ott leül, és soha többé onnan senki ki nem halászhatja. Nem emlékezik többé a bűneinkre. Ezt a képességet kell elkérnünk Istentől, és ezt viszont Ő adja, hogy a megbocsátott bűn ne befolyásolja többé két embernek vagy csoportnak a kapcsolatát.

A Biblia arról is beszél, hogy aki nem akar megbocsátani, az megreked a hit útján. Mert ökölbe szorított kézzel nem lehet sem imádkozni, sem kezet fogni, sem simogatni, sem ajándékot elfogadni, sem ajándékot továbbadni. Ezért tartja olyan fontosnak Isten igéje, hogy ha néha ökölbe rándul is a kezünk, mert olyan váratlan rúgás vagy ütés ért bennünket - és ennek ki vagyunk téve mindnyájan -, tanuljuk meg kisimítani az öklünket, esetleg a másikkal összekulcsolni, vagy áldásra kinyújtani. Jézus ilyen hajmeresztő parancsokat ad: aki rólatok rosszat mondott, arról ti mondjatok jót. Aki nektek ártott, azzal tegyetek jót. És aki üldöz és kellemetlenkedik, azért tanuljatok meg imádkozni. A megbocsátásnak ilyen magas iskolájába segíti el az Úr Jézus azokat, akik készek neki engedelmeskedni.

Azzal tisztában kell lennünk azért, és itt semmit ne idealizáljunk (a Biblia nem romantikus olvasmány, hanem nagyon is a valóság talaján áll), hogy aki ellenünk vétett, annak a vétkét nem szabad kisebbítenie a sértettnek. És főleg a megbocsátás nem azt jelenti, hogy igazolom az ő vétkét, vagy azt mondom: á, semmi, semmi. Az igenis fájt, rosszul esett, kárt okozott. De ugyanilyen komolyan veszem azt is, hogy elengedtem az adósságot, és megbocsátottam neki.

Boldog tapasztalata minden embernek, aki ezt gyakorolja, hogy a kölcsönös megbocsátás, amire például egy házasságban lehet példa, mennyire megerősíti két embernek vagy két közösségnek a kapcsolatát. Hogyan növeli a bizalmat a másikban, amikor nem két egymást vádoló ügyész áll szemben egymással, hanem az igaz Bíró előtt két kegyelmet talált bűnös, akik mindketten bocsánatra szorultak, bocsánatot kértek és kaptak, és ezek után így kezdhetnek újat. De ennek is őszintének kell lenni, úgy ahogy Jézus mondta: szívből.

Ne feledjük el, hogy a Biblia tanítása szerint a megbocsátás nem alkalmi hőstett, hanem életforma. Folyamatosan meg kell bocsátanunk. Aki folyamatosan Isten kegyelméből él, akiben friss az, hogy egy napomat sem tölthetném el az Ő irgalmas bűnbocsátó szeretete nélkül, annak nem esik nehezére elengedni mások adósságát. Az tud irgalmas lenni. Mert ilyen fontos jelzőket sorolt fel itt az apostol: "legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban."

Isten nekünk feltétel nélkül bocsátott meg. Nem azt mondta: majd, ha megjavulsz, akkor megbocsátom az előzőket. Vagy: ha valami bizonyságát adod a jó szándékodnak, hogy valameddig juss el saját erőből is, utána majd kapsz felülről való erőt. Nem! Ő a bűnbánó bűnösnek feltétel nélkül ad bocsánatot, és ezt várja tőlünk is.

Ezért mond Jézus ilyen nagy számokat: Péter azt hitte, valami nagyon nagyot mondott, mikor azt kérdezte: még hétszer is meg kell bocsátani annak, aki engem megbánt? Jézus azt mondta: á, nem! Hetvenszer hétszer is. Végtelen sokszor. Erre ember a maga erejéből képtelen. Egyebek között ez is odakényszerít minket a mi Megváltónkhoz, mert Jézus viszont képessé tud tenni ilyen magunkfajta embereket.

Hadd fejezzem be egy megrendítő történettel, amit valahol olvastam. Valahol Dél-Amerikában történt, hogy két ellenséges törzs állandó harcban állt egymással, és mivel a vérbosszú kötelezte őket, nem ért véget az öldöklés. Már-már az a veszély fenyegetett, hogy kiirtják egymást. Legalábbis nagyon sok fiatal férfi esett áldozatul ennek a szörnyű gyilkolásnak. Voltak már keresztyének is közöttük, és ezeknek elviselhetetlen volt, hogy nem tudják leállítani ezt az öldöklést.

Egyszer sikerült elérniük, hogy leültek a felelősök, és nagy béketárgyalásba kezdtek, mert józan ésszel mindkét társaság látta már, hogy ez oda vezet, hogy kipusztítják egymást, ennek valóban nincs értelme. De az utolsó mindig azt mondta: ezt nem lehet megtorlás nélkül hagyni, a vérbosszú kötelez. Lényeg az: megegyeztek, hogy itt most lezárjuk. Innentől új kezdődik, és abbahagyjuk ezt az ostoba öldöklést. Ahogy megegyeztek, eldördült egy lövés. Az emberek megijedtek: ilyen rövid életű volt a béke? Kit talált el? De nem szólt senki. Jaj, de jó! Akkor mégis csak megpróbálunk békességben élni.

Feloszlott a népgyűlés, hazaindult mindenki. Kiderült azonban, hogy az egyik törzsfőnöknek a fia, egy fiatal keresztyén nem tudott felállni. Őt találta el a lövés. Az apja ráförmedt: miért nem szóltál, mikor kérdezték, legalább akkor mindenki láthatta volna, hogy most mi következünk. A fiú csak ennyit mondott: éppen ezt akartam elkerülni, hogy mi ne következzünk. Valakinek kell utolsónak lenni. Valahol meg kell állítani a vérengzést. Kell lenni olyannak is, hogy nem követi megtorlás a sérelmet.

Mi tudunk valakiről, aki úgy halt meg, hogy nem követte megtorlás azt, hogy meggyilkolták. Ő, amikor rabszolgahalállal a keresztre feszítették, még ott is azokért imádkozott, akik meggyilkolták: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Még ott is az ellenségeit mentegette. Jézus Krisztus a benne igazán hívőknek ezt a lelkületet, ezt az erőt, és ezt a lelki gazdagságot tudja adni, hogy tudnak elengedni tartozásokat, hogy vége legyen az öldöklésnek.

Hadd fejezzem be egy közismert versidézettel. Villonnak a Haláltánc balladája Faludy György szép fordításában így fejeződik be:

A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
kiontott véred harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

És akkor mi is tudunk majd irgalmasok lenni.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk téged, mert semmi olyanra nem biztatsz minket, amire ne tennéd képesekké a benned bízókat. Sokszor csak a magunk erőtlenségével és képtelenségével találkozunk, de olyan ritkán kockáztatjuk meg, hogy megpróbálunk rád hagyatkozva, benned bízva, neked engedelmeskedni.

Köszönjük, hogy pontosan ismered mindannyiunk sérelmeit. Azokat is, amiket régóta hurcolunk magunkban. Köszönjük, hogy neked fájnak a mi sebeink, de köszönjük, hogy a te sebeiddel meggyógyulhat a mi beteg életünk.

Kérünk, ajándékozz meg minket ilyen irgalmas szívvel. Azzal az indulattal, ami tebenned van. Olyan sok keserűség, bántás, sérelem, kár ért minket az idén is, és olyan sok mindenre szívesen emlékezünk. Segíts megbocsátani és felejteni. És amit nem tudunk elfelejteni, add, hogy az se mérgezze az életünket, és ne mérgezze meg másokkal való kapcsolatunkat.

Könyörgünk hozzád azokért, akik a gyűlölet légkörében kell, hogy éljenek. Erősítsd azokat, akik a gyűlölet ellen küzdenek, vagy akik a szeretet fegyverével szolgálnak. Hadd tartozzunk mi is ezek közé.

Magasztalunk téged végtelen nagy irgalmadért, amit minden feltétel nélkül csak azért adtál és kínálsz most is nekünk, mert rászorulunk. Szeretnénk ebből gazdagon meríteni, és minél többet továbbadni.

Köszönjük, hogy így gondolhatunk vissza az elmúlt évre, és azzal a reménységgel tekinthetünk előre, hogy ezen a téren is megújítod, meggazdagítod, megáldod az életünket.

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 02. - 18:29:20
FÉLJÉTEK AZ ISTENT!



Alapige:Jel 14,6-7

És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek s törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: "Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!"

Imádkozzunk!

Örök Isten, kinek esztendők nincsenek létedben, szeretnénk máris engedelmeskedni ennek az igének, és térdet, fejet hajtva hódolunk előtted.

Magasztalunk téged, hogy megérhettük ennek az új évnek első reggelét. Köszönjük, hogy nem magunkban bízva és nem sötét babonasággal valamiféle szerencsében reménykedve vagy balszerencsétől rettegve indulhatunk el az ismeretlen útra, hanem a te nagy nevedet hívhatjuk segítségül.

Nem a magunk tervei megvalósításához hívunk téged segítségként, hanem már itt az elején mondjuk: minden úgy legyen, ahogyan azt te jónak látod. Hisszük, Atyánk, hogy a te akaratod mindig jobb, mint a mienk, mert a te akaratod az egyedül jó akarat.

Reménykedünk abban, hogy ígéreteid erre az évre is érvényesek. Köszönjük, hogy bízhatunk benned. Olyan sokszor átéljük a magunk erőtlenségét és tehetetlenségét, segíts újra és újra gondjaink, nehézségeink, veszedelmek közül feltekinteni rád, és komolyan vennünk, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen.

Alázatosan kérünk, hogy legyen szavad most is hozzánk, nagyon rád szorulunk mindnyájan. Hisszük, hogy nálad készen van mindaz, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban.

Legyen a te ajándékod ez a csendes óra is. Nem egyedül akarunk indulni, hanem veled. Szeretnénk mindvégig ragaszkodni hozzád hit által. Növeljed a hitünket, és a te igéddel tisztogasd, formáld az életünket. Hadd ábrázolódjanak ki rajtunk, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, a te jellemvonásaid, és hadd legyünk így egyre használhatóbb eszközök a te kezedben.

Segíts ezt az egész évet, bármi történik velünk, a te dicsőségedre eltölteni.

És most ajándékozz meg minket külső és belső csenddel, és könyörülj rajtunk, hogy amikor halljuk a te igédet, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.

Igehirdetés

Az utóbbi években minden újévi istentiszteleten valami bátorító, biztató, a reménységünket megalapozó ige üzenetére figyeltünk. Nagy szükségünk is volt erre, és nagy szükségünk van mindig erre. Ezen a nyomon indultam el most is, és közben az történt, amit Spurgeon, a nagy angol igehirdető, aki szeret képekben beszélni, így ír egy helyen: rám ugrott egy ige, és letepert.

Miközben kezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne röviden és a valóságnak megfelelően összefoglalnunk, hogy mit várhatunk az új esztendőtől, mi-minden várhat ránk, s ugyanakkor, ha bármi megváltozik is, legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, és örökké ugyanaz, és legyünk bizonyosak abban, amiről tavaly ilyenkor szólt az ige, hogy az Úr uralkodik, hogy Isten kezében tartja az események irányítását, Ő minden helyzetnek Ura és benne feltétel nélkül bízhatunk - amikor próbáltam összeszedni azokat az igei üzeneteket, amikre nekem is szükségem van egy ilyen ismeretlen új esztendő elején, Isten egyszerűen elém hozta ezt az igét, és nem tudtam tőle szabadulni.

Ebben Isten nem közvetlenül újévi biztatást ad nekünk, hanem újévi programot. Azt mondja el, hogy mit vár az Ő hívő népétől egy ilyen ismeretlen új esztendőbe elindulva. Ez a program így hangzik:
- féljétek az Istent,
- adjatok dicsőséget Istennek,
- imádjátok Istent!

Nagyon elméletiesen hangzik? Nem erre van szükségünk - szoktunk mondani ilyeneket Istennek, mintha Ő nem sokkal jobban tudná, hogy mire van valójában szükségünk. Látni fogjuk majd, hogy aki ezt komolyan veszi, annak ebbe a csomagba nagyon sok biztatás, bátorítás, ígéret, eligazítás van becsomagolva.

Mindjárt az elején azt szeretném kérni: próbáljuk ki! Ha valaki ezt, ami itt most elhangzik, komolyan veszi, és már ma elkezdi gyakorolni, annak Isten megmutatja, hogy milyen gazdagságot ajándékoz nekünk ebben az esztendőben is.

Mikor hangzott el ez a program, amiben Isten az Ő népének elmondta, mit kíván tőle?

János apostol által a Szentlélek itt az utolsó idők eseményeibe enged bepillantást. Abba az antikrisztusi korba, amelyikben az ember mérhetetlen gőgjében már istennek képzeli magát, és Istent mindenestől negligálja. Hol gúnyolja, hol tagadja, de mindenképpen kihagyja az életéből. Ennek következtében ez az emberiség meg is érett az ítéletre. Olvastuk itt ezt a mondatot: "eljött ítéletének órája."

Mielőtt azonban Isten ezt a megérdemelt ítéletet végrehajtja, ad még egy lehetőséget a megtérésre, és ekkor hangzik el - ahogy olvastuk - az örök evangélium, és Isten az Ő küldöttje által elmondja a tőle nagyon messze sodródott emberiségnek a megmenekülés egyetlen útját, hogyan kerülhetik el mégis az ítéletet. Még egy utolsó lehetőséget kínál, és ezt hirdeti meg ez az angyal. Mert Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen útjáról és éljen.

Mit tesz Isten ebben a helyzetben, vajon milyen új gondolata támad, hogy az emberiséget megváltoztassa, megmentse a pusztulástól? Milyen jó módszert tanulhatunk tőle? Milyen hatékony eszköze van Istennek?

Azt olvastuk itt: láttam egy angyalt, az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak és hatalmas szóval így szólt...

Vagyis Isten ugyanazt cselekszi, amit mindig tesz, amikor embereket meg akar menteni az ítélettől. Jön egy küldött, ez esetben mennyei küldött, angyal, és igét hirdet. Semmi rendkívüli, valami vadonat új nem történik, hirdeti az örök evangéliumot.

Miért kell angyal? Mert abban az antikrisztusi korban a hívő igehirdetők többsége már börtönben van, vagy vértanúhalált halt. Mennyei erősítésre van szükség. De a mennyei követ ugyanazt teszi, amit Isten földi szolgái tettek addig, és tesznek azóta is: hirdeti az örök evangéliumot.

Figyelemre méltó az, hogy milyen kevéssé van tekintettel Isten az emberek személyes körülményeire. Nem tanulmányozza a kornak a jellegzetes vonásait. Nincs tekintettel a kultúrák különbözőségére. Mindenkinek ugyanazt az evangéliumot hirdetteti. Olvastuk is: minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek hirdette az örök evangéliumot.

Mindenkinek erre van szüksége, és mindenkit csak az menthet meg, ha komolyan veszi, amit Isten üzent neki. Ifjak és vének, milliomosok és koldus szegények, luxus villákban lakók és hajléktalanok, egészségesek és halálos betegek, kínaiak, magyarok, törökök és arabok egyaránt az örök evangélium által menekülhetnek meg.

És mi ennek a tartalma? Van benne egy információ és három felszólítás. Az információ így hangzott: eljött ítéletének órája. És a hármas felszólítás: féljétek az Istent, adjatok dicsőséget Istennek, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet.

Az evangélium tehát nem az emberek jólétéről szól, hanem Isten dicsőségéről. Nem az emberek szükségeit sorolja, hanem Isten imádására szólít fel. Mert ettől függ az emberiség jóléte is, egész jövője és sorsa, hogyan viszonyul Istenhez. Ezért hangzik el az evangéliumban ez a hármas felszólítás: féljétek az Istent, dicsőítsétek az Istent, imádjátok az Istent.

Mit jelent ez?

a) Istent félni nem azt jelenti, hogy Istentől félni, hanem azt jelenti, hogy Őt minden mértéket meghaladó módon tisztelni, de úgy igazán, komolyan. Úgy, hogy valakinek az életében Isten abszolút tekintély. Minden szavát kételkedés nélkül igaznak fogadja el. Istent félni azt jelenti, hogy számomra az Ő szava parancs. Nem kell indokolnia: számomra mindennél nyomósabb érv az, hogy Ő mondja. És amit Ő mond, azt nem állítom az értelmem ítélőszéke elé. Kritikától mentesen, maradék nélküli bizalommal komolyan veszem, mert Ő mondta.

Istent félni nem azt jelenti, hogy retteg az ember attól, hogy Isten bántani fog. De retteg attól, hogy megbántsa Istent. Annyira tiszteli és szereti, hogy tudja, az van a javára, amit Isten mond. Önmagam ellen cselekednék, ha vele perbe szállnék. Aki viszont perbe száll vele, annak van félnivalója.

Istent félni egyebek közt azt is jelenti, hogy úgy beszélünk vele és róla, hogy azt is áthatja ez a mélységes tisztelet. Aki Istent féli, az nem viccelődik Ővele. Az soha nem gúnyolódik, de feleslegesen sem beszél róla, viszont kész megvallani Őt bármilyen helyzetben, bárkinek.

Nem véletlen az, hogy Jézus a Mi Atyánk első kéréseként azt adja elénk, hogy "szenteltessék meg a te neved". Minden Istennel szembeni bizalmatlanság tiszteletlenség vele szemben, az istenfélelem hiánya.

b) Mit jelent az: adjatok dicsőséget Őneki?

A Biblia gondolkozása szerint Istennek dicsőséget adni azt jelenti, hogy az Ő páratlan nagy tetteit ismerjük, elismerjük, és ezekért magasztaljuk Őt. Az Ő nagy tetteit, amiket a teremtésben, a történelemben, a mi megváltásunk érdekében, a személyes életünkben láthatunk, tapasztalhatunk, vagy amikről olvasunk, azokat ismerjük, és elismerjük, hogy ezeket Ő végezte el.

Éppen ezért egyedül Őneki adunk dicsőséget mindezért, és nem csipegetünk le belőle magunknak dicsőséget. Éppen ezért istentelen, pogány beszéd a következő, amikor valaki hozzánk jön és kedvesen üdvözöljük: Isten hozott, s erre ő azt mondja: magam is igyekeztem. Igyekezhetem én, ahogy akarok, ha az Isten nem oltalmaz, nem vezet, és nem visz célhoz. Mert ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői, ha beleszakadnak, akkor sem jutnak célhoz és nem lesz rajta áldás.

Bennünket betegesen megkötöz a magunk dicsőségének a keresése. Kicsikarása annak, hogy mások dicsérjenek. Istennek dicsőséget adni azt jelenti, hogy egyedül Őt dicsőítjük azért, amit Ő végzett el. Tehát amikor megtapasztaljuk az életünkben, hogy Ő megsegített, meggyógyított, kiszabadított, bocsánatot adott, akkor ezért egyedül neki adjuk a dicsőséget.

Úgy, ahogy a 46. zsoltár végén maga Isten is felszólítja az Ő népét, mert erre újra és újra sajnos fel kell szólítania bennünket:

Csendesedjetek el, és ismerjétek el,
hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek,
magasztal engem az egész föld.
(Zsolt 46,11)

Őt magasztalni, dicsőíteni azt jelenti, hogy elismerem, hogy Ő az Isten, és egyedül Ő a valóságos, élő Isten.

c) És mit jelent imádni azt, aki teremtette az eget és a földet és mindent, ami azokban van?

Azt jelenti, hogy vallásos tiszteletben egyedül az élő Istent részesítjük. Vagy más szavakkal: a hitünkkel hozzá kapcsolódunk. Tehát embert semmi módon nem imádunk. De az ördögöt sem. Nem kérünk, és nem fogadunk el babonás módon semmilyen segítséget az Isten ellenségétől, az ördögtől - mert a hitünk összekapcsol azzal, akibe a hitünket vetjük.

Ezért nekünk egyedül Istenbe kell a hitünket vetni. Senki emberről nem gondoljuk és nem mondjuk, hogy imádjuk. Sem a szerelmesünket, sem az aranyos kis unokát, de még a hithősöket sem. Halottakat végképp nem. Az úgynevezett szenteket sem, és magunkat sem - amire nagyon hajlamosak vagyunk - mert minden ilyen embertisztelet bálványimádás, és Istennek az ellen kemény ítélete van.

Maga Jézus mondta: az Urat, a te Istened imádd, és csak neki szolgálj! Mert csak Ő méltó az imádatra, mert csak Ő teremtette az eget, a földet, és mindent, ami azokban van.

Őt viszont imádjuk. Valljuk meg magunknak és másoknak is kinek hisszük Őt, és legyen tartalmas, mély imaéletünk, vele való folyamatos beszélgetésünk.

A Római levél első fejezetét érdemes lenne itt elolvasni, de nem akarom ezt a hosszú részt most olvasni. Pál apostol ott részletesen leírja, hogy milyen szörnyű következményei lesznek annak, ha egy ember a teremtő Isten helyett valamely teremtményét kezdi el imádni. Szent félelemmel óvakodjunk ennek minden fajtájától.

Istent félni tehát azt jelenti, hogy Őt mindenekfelett, egyedülálló módon tisztelni.

Istent dicsőíteni azt jelenti, hogy ismerjük és számon tartjuk az Ő nagy tetteit, és ezekért egyedül neki adunk dicsőséget.

Istent imádni azt jelenti, hogy a hitünkkel egyedül hozzá kapcsolódunk, végső soron egyedül tőle várunk s kérünk mindent.

Hányadán állunk ezzel? Ha Isten ezt a programot adja most nekünk erre az új esztendőre, akkor milyen konzekvenciái vannak ennek? Mi következik ebből?

Olyan könnyen rámondjuk: ó, hát ez rendben van az én életemben. Eszembe sem jut Istenen kívül mást tisztelni, mást dicsőíteni, máshoz imádkozni. De ha Istent tisztelni azt is jelenti, hogy az Ő szavát igaznak tartjuk, és ahhoz igazítjuk az életünket, akkor ez megvalósul-e a gyakorlatunkban?

a) A tavalyi évet a Biblia évének nevezték, de még az idén is lesznek ezzel kapcsolatos rendezvények. Hadd kérdezzem meg: a te Bibliád hol van? Mindenki meg tudná-e mondani hol van otthon a Bibliája? És mire szoktuk használni?

Amikor valami segítségre, tanácsra lenne szükség, hamar előkapja az ember, kinyitja valahol, és szeretné babonás módon, hogy onnan megszólaljon az útmutatás. Csakugyan mindennapi kenyér? És vajon nem gépies-e sokszor a Biblia-olvasásunk? Azzal a friss vággyal vesszük-e a kezünkbe mindig, hogy szeretném tudni, mihez igazodjam, Uram. És mihelyt megértettem, már igazítom is hozzá az életemet.

A hívő élet szakadatlan pályakiigazításból áll, hogy megmaradjunk a keskeny úton, amelyik az életre vezet. Ha nekünk Isten szava szent, ha nem a magunk kritikája elé állítjuk azt, akkor így kellene arra figyelni. Ezzel a vággyal jövünk-e ide mindig: Uram, mindegy, hogy ki áll ott a szószéken, én tőled akarok hallani valamit. És amit megértettem, azt már teszem is. Talán ki sem léptem innen a küszöbön, már elkezdem megvalósítani. Istent tisztelni egyebek között ezt is jelenti.

b) És mit jelent az, hogy az Ő nagy tetteit ismerjük, és elismerjük, hogy Ő az Isten, és így dicsőítjük, magasztaljuk?

Ez újév napján egyebek közt azt is jelenti, hogy várjuk Isten nagy tetteit ebben az esztendőben. Az ilyen ember szívében ott van egy szent várakozás: Uram, fogalmam sincs, hogy mit hoz ez az év. Semmi jót nem remélünk tőle. Minden rosszal riogatjuk egymást, és lehet, hogy még annál is több rosszat hoz, de nem ezt találgatom, hanem várom, hogy te mit fogsz cselekedni az én kicsi életemben is, a szeretteim életében, a nagyon elesett népem életében, mert te cselekszel. "Az Úr uralkodik." Várom a te újabb tetteidet. Miközben újra és újra dicsőítelek a te eddigi nagy tetteidért, a teremtéstől kezdve egészen a magunk életének a kicsi eseményéig.

Komolyan vesszük-e ezt, és várjuk-e, hogy Isten cselekedjék bennünk is? Hiszen Ő nem végez félmunkát. Megígérte, hogy akiben elkezdi a jó dolgot, be is végzi azt. Mindnyájan félkész állapotban vagyunk, ha már elkezdődött bennünk az Ő munkája. Vajon onnan, ahol most vagyok, hova akarsz előbbre segíteni, Uram? És az egyik lábamat már emelem is, hogy oda lépjek, ahova te mondod.

Istennek adni a dicsőséget ezt jelenti, mert emögött ott van az a feltétel nélküli bizalom, hogy mindegy, hova mondja, hogy tegyem a lábamat, oda teszem, mert az az én tőle kijelölt utam, és csak ott leszek boldog, ha ezer veszély között fog átvezetni, akkor is, mert Ő fog átvezetni. És annak az útnak a végén van az a cél, amit Ő megígért. Jellemző-e az egész gondolkozásunkra, életszemléletünkre ez, mert ez jelentené azt, hogy dicsőítjük őt?

c) És hogy vagyunk az Ő imádásával? Imádkozgatni szoktunk, vagy pedig el lehet azt mondani alázatosan, de a valóságnak megfelelően, hogy van imaéletünk. Folyamatos párbeszédben vagyunk-e Ővele? Bármikor megszólíthat-e minket? Ezt jelenti az, hogy szüntelen imádkozzatok. Nem azt, hogy szakadatlanul imaszövegeket mormolok, mert amikor a munkámra koncentrálok, akkor nem mondok imaszöveget. De akkor is megszólíthat engem, bármin keresztül, és küldhet oda, ahova akar. Adhat olyan feladatot, amilyent akar, és "oda megyek, ahova parancsolod." Ez az imádkozó lelkület, hogy beszélhet velem, szót érthet velem, értelmes hívőként használhat engem.

Ismerős-e ez nekünk, vágyakozunk-e erre? Ha nem volt még ilyen tapasztalatunk, szeretnénk-e, hogy legyen, mert lehet. Isten csak olyan dolgokat parancsol a benne hívőknek, amik megvalósíthatók. A magunk erejéből semmit nem tudunk abból megvalósítani. De az Ő Szentlelke segít minket ebben. Csak a Szentlélek segít el minden hívőt arra, hogy ilyen bizalommal tudja tisztelni és félni Istent.

Azt olvassuk a Bibliában, maga Jézus mondja: a Szentlélek tanít meg minket, hogy dicsőítsük Őt. És az igazi imádságra is a Szentlélek segíti el a hívőt, mert maga a Lélek kiáltja bennünk: Abbá, Atyám! Az Ő Szentlelkére vágyakozzunk, és engedjük, hogy azzal bennünket betöltsön. És eközben fogjuk megtapasztalni azt, hogy milyen sok bátorító ígéret is van ezekbe a feladatokba elrejtve.

Aki így féli Istent, aki törekszik arra, hogy dicsőítse Őt, aki tudatosan munkálkodik azon, hogy imádja Őt mint Teremtőt, az átéli, hogy soha semmilyen helyzetben nincs egyedül. És ha Ővele vagyunk, vele közösségben, akkor védve vagyunk. Akkor a helyünkön vagyunk. Akkor megszabadul az ember sok felesleges aggodalmaskodástól, megszabadul a maga dicsőségének a keresésétől, megszabadul az árvaságnak, a kiszolgáltatottságnak a gyötrő tudatától, és átéli az Isten jelenlétét.

Azt olvastuk, hogy Isten mielőtt végrehajtaná az utolsó nagy ítéletet, még egy lehetőséget ad az istentelenné vált emberiségnek a megtérésre. Hogyan? Úgy, hogy hangzik az örök evangélium. Ez az evangélium hangzott itt most is. Közülünk senki nem hivatkozhat többé arra, hogy nem hallotta.

Mi lesz ennek a folytatása? Elkezdjük-e már ma csendes alázatos imádsággal: Uram, szeretnélek így félni téged, így tisztelni téged. És akarlak téged szívemből, meggyőződéssel dicsőíteni, és csak téged, senki mást. Köszönöm ezt a nagy lehetőséget, hogy imádkozhatom, hogy tegezve, teljes bizalommal megszólíthatlak, és elmondhatok neked mindent, tudva azt, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. És akkor át fogjuk élni, hogy valóban nem egyedül kell végigjárnunk ennek az esztendőnek az ismeretlen útját, hanem lépésről-lépésre ott lesz velünk. Mindig a következő lépést világítja meg, de világosságban járhatunk, és a célt soha nem kell szem elől tévesztenünk, mert Ő világosan megmondta, hova akarja vezetni az övéit. Így tehet áldássá is bennünket mások számára.

Van egy szép énekünk, amelyik szinte elejétől a végéig erről szól, a 251. ének. Most csak az első versét énekeljük:

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség,
Szentháromságban ki vagy egy Istenség.
Csak téged illet minden tisztesség,
Mert téged ural az egész föld s ég.

Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy mi is téged vallhatunk Úrnak. Segíts ezt teljes meggyőződéssel vallanunk. Kérünk, hozd elénk kicsi életünknek azokat a jeleneteit, eseményeit, amik szemléltették ezt számunkra. De legyen nekünk mindennél meggyőzőbb a te igéd, az, amit te önmagadról mondasz. Segíts el oda, hogy személyes hitvallásunkként tudjuk mondani: bizony, te és egyedül csak te vagy az uraknak Ura, és királyok Királya.

Köszönjük neked, Úr Jézus Krisztus, hogy te, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, egészen közel hajoltál hozzánk, hogy egészen közel vigyél minket a mi mennyei Atyánkhoz.

Köszönjük, hogy a kereszten a te legszörnyűbb szenvedéseid közepette és gyalázatodban voltál a legdicsőségesebb Úr.

Magasztalunk a kereszten aratott győzelmedért, és köszönjük, hogy ez a győzelem hit által a miénk lehet.

Kérünk, így adj nekünk győzelmet minden veled kapcsolatos kételyünk, bizonytalanságunk fölött is. Szeretnénk belső meggyőződéssel bízni benned, és vallani, hogy te az vagy, akinek mondod magadat. Szeretnénk ezt komolyan venni akkor is, amikor bajba kerülünk, amikor veszteségek érnek, veszedelmek között járunk, kísértések támadnak.

Segíts minket ebben az évben, kérünk, győzelemről győzelemre. Mi magunkban csak újra és újra elbukni tudunk, szégyenletes módon. De te, aki olyan sokszor felemeltél már minket, taníts meg járni, haladni előre azon az úton, amelyik az életre vezet. Tedd a mi életünket olyan vonzóvá, hogy másokat is hozzád tudjunk hívogatni, hogy a halálból életre tudjunk hívni, hogy emberhalászok lehessünk, abban az értelemben, ahogy azt te mondtad. Segíts ezen a téren is előbbre lépnünk az idén.

Köszönjük, hogy nem kell találgatnunk, hogy mi történhet velünk és mi várhat ránk. Köszönjük, hogy a jövőnket te készíted, és te tudod, hogy mi válik javunkra.

Ezzel a bizalommal szeretnénk tőled a próbákat, a nehézségeket is elfogadni. Engedd tapasztalnunk, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat szolgálja. És mi téged teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből, és minden erőnkből szeretni akarunk.

Segíts ezt megvallani ebben a csendben is, és készíts nekünk most ezeken a napokon otthon is olyan csendet, amikor kinyílhat a szívünk előtted, és amikor megnyitod a mennyet is előttünk, és egészen közel kerülhetünk hozzád.

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 06. - 22:37:49
Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig. (5Móz 11,12)

Így az év elején különösen is sokat jelent nekünk ez az ígéret. Közeledett a nép az Isten által megígért földhöz, és az Úr emlékeztette őket az Egyiptomban töltött időszakra. Ott lábbal hajtott öntözőberendezésekkel kellett öntözniük, ami nagyon fáradságos volt, Kánaánban azonban „az égből hulló eső vize itatja" majd veteményeiket (10-11. v).

Mi is bizonyosak lehetünk abban, hogy életünket egész évben szemmel tartja Istenünk, nem szunnyad el őrizőnk (Zsolt 121). És tudhatjuk, hogy nemcsak a magunk erőfeszítéseire kell hagyatkoznunk, hanem miközben becsülettel végezzük a munkánkat, számíthatunk Isten áldására is. Az égből hulló eső mindig ezt jelentette azon a száraz vidéken.

Munkánk eredménye tehát nemcsak attól függ, hogy hogyan tapossuk a vízátemelő szerkezetet, hanem attól is, hogy milyen hittel várjuk a mennyei áldást. Figyelmeztetés ez arra, hogy ne pedálozni akarj még jobban, hanem merj többet térdelve imádkozni. Ne a lábadat járd le, hanem térdelj többet Isten előtt! Ne akarj mindent te magad kitaposni, amire szükséged van, inkább merd hittel elkérni Istentől! Ne hajtsd magadat még jobban, hanem hajtsd meg magad teljes bizalommal, mély alázattal Isten előtt! Tedd meg becsülettel, ami a te dolgod, de fogadd hittel azt, amit ő tett érted, ő kínál neked, s várd hittel, amit megígért!

Jelenti ez azt is: kevesebbet beszélni a gyermekeinknek, és többet imádkozni értük. Kevesebbet oktatni másokat, de hiteles életet élni közöttük. Kevesebbet győzködni embereket, de őszintén szeretni mindenkit, személyválogatás nélkül.

Úr Jézus, segíts ilyen teljes életet élnem!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2014. Január 06. - 22:48:59
Ámen!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Január 07. - 11:26:57
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 12. - 09:34:57
Örökké ujjonganak... Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. (Zsolt 5,12)

Sokan panaszolják, hogy az öröm nagyon hamar múló ajándék. Tóth Árpád szép verse is erről szól: Az Öröm illan, ints neki, Még visszavillan szép szeme, Lágy hangja halkuló zene, S lebbennek szőke tincsei.

Vannak, akik pénzért akarnak örömöt vásárolni, mások átélik, hogy „nevetés közben is fájhat a szív, és az öröm vége is lehet bánat" (Péld 14,13).

Farsang idején időszerű megnéznünk, mit tanít a Biblia az örömről. Isten azt akarja, hogy a benne bízók örvendező emberek legyenek. Egyenesen parancsolja is ezt: „örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének" (5Móz 26,11). Mi azonban gyakran mégis úgy találjuk, hogy semmi okunk az örömre.

Dávid, amikor a fenti zsoltárt imádkozta, nehéz helyzetben volt. Ellenség vette körül, és tudta, hogy bűnei miatt Isten elé sem járulhat. Mégis háromszor egymásután említi, hogy tele van a szíve örömmel.

Miért? „...mert te nagyon szeretsz engem... tisztellek téged." Sok gondja, baja van, de az Istennel való szoros lelki közössége elegendő ok az örömre. Ebben a közösségben biztonságban érzi magát támadások közepette is, tapasztalja Isten bűnbocsátó kegyelmét, és tudja, hogy számíthat Isten áldására - vagyis arra, hogy érdemein messze felül megad neki minden jót. Tehát Isten oltalma, kegyelme és áldása az ő egyenletes örömének kiapadhatatlan forrása. Ezért is keresi ezt a közösséget imádságban. Nemcsak gondol arra, hogy jó lenne imádkozni, hanem szokatlan, nehéz körülmények között is felkel reggel korán, leborul Isten előtt, figyel az ő szavára, és kiönti neki szívét (3-4. v.).

Hisszük-e, hogy az el nem múló csendes öröm forrása valóban ez az Úrral való meghitt lelki közösség? S hisszük-e, hogy az ő bűnbocsátó kegyelme, minket körülvevő oltalma, gondviselő szeretete elég ahhoz, hogy sok nehézség között is megmaradjon az örömünk?

Gyakoroljuk hát ma is és mindennap: „reggel eléd készülök, és várlak..." „Figyelj beszédemre, Uram!"
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2014. Január 12. - 20:17:05
O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 14. - 07:02:41
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... (Mt 6,9)

Láttuk, hogy az imádkozó hívő azzal a bizalommal szólíthatja meg Istent, ahogyan egy kisgyermek az apját. Jézus azonban azonnal hozzáteszi: ennek a bizalomnak mélységes tisztelettel kell párosulnia. Isten a mi szerető Atyánk, de egyben az a mindenható Úr is, aki a mennyekben van. Ő teremett mindent, s ma is az övé minden hatalom.

A helyes imádság alapja a bizalom és a tisztelet. Jöjjek egyszerűen, mint a gyermek! Nem szépen kell imádkozni, hanem őszintén, de ne feledjem, kihez szólok: ő a Teremtő, én pedig a teremtménye vagyok. Ő igaz és szent, én tele vagyok bűnnel. Nem természetes, hogy imádkozhatom, csak az ő egyszülött Fiára való tekintettel enged maga elé Isten. De így, fogadott gyermekeként szeretettel vár.

Isten a mennyekben van: ez arra utal, hogy teljhatalmú, szuverén Ura mindennek. Neki minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen. Ne féljek tehát semmitől, és ne aggodalmaskodjam semmi miatt! Azzal dicsőítem őt, hogy bízom benne feltétel nélkül.

Mivel azonban ő Úr mindenek felett, nem lehet semmire kényszeríteni, nem lehet befolyásolni, tökéletes szabadságában azt tesz, amit akar - de irántunk való nagy szeretetéből mindig azt cselekszi, ami javunkra van. És egyedül ő tudja, mi szolgálja valóban a javunkat. Ezért minden imádságunk végén teljes bizonyossággal mondhatjuk: ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan te! Erre is Jézus Krisztus tanított minket.

A bizalom ne váljék bizalmaskodássá, a tisztelet pedig ne legyen tartózkodó félelem az ismeretlentől! Hiszen mi ismerjük mennyei Atyánkat, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... (Mt 6,9)

A Jézus Krisztustól tanult imádságot sokszor úgy mondjuk el, hogy oda se figyelünk. Vizsgáljuk meg néhány napon át, mit is jelentenek ennek az imádságnak a mondatai!

Jézus így kezdi: mi Atyánk. Olyan szót használ itt, amellyel a kisgyerekek szólították az apjukat. Ilyen egyszerűen és ilyen bizalommal járulhatunk a mindenható Istenhez, ahogyan egy kisgyermek megy az apjához, akiről tudja, hogy szereti.

De vajon minden ember Isten gyermeke? A Biblia azt tanítja, hogy nem. Minden ember Isten teremtménye, de mi úgy születünk, hogy inkább szembeállunk Istennel, tiltakozunk fennhatósága és parancsai ellen, tőle függetlenül akarunk élni. Jézus Krisztus tesz minket Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében... Istentől születtek." (Jn 1,12-13)

Istent tehát csak az nevezheti atyjának, aki újjászületett, aki Jézusban hisz, vagyis tudja, hogy egyedül Jézus kereszthaláláért kap Istentől bocsánatot, és hálából neki engedelmesen akar élni.

Az ilyen ember viszont nemcsak szerető Atyát kap a mindenható Istenben, hanem testvéreket is. Ezért mondja Jézus: mi Atyánk. Aki Isten akaratát cselekszi, azt a Megváltó testvérének tekinti. Ez a „mi" nem az egész emberiség nagy összetartozására vonatkozik, hanem azokra, akiket a Szentlélek egy nagy családdá formál, ez a „szentek közössége".

Ki vagyok én: még Isten ellensége, vagy már Isten gyermeke? Tudom-e, hogy Isten országát csak Isten gyermekei örökölhetik? Akarok-e azzá lenni? Meglátszik-e rajtam, hogy isteni természet részesévé lettem (2Pt 1,4)? Őszintén szeretem-e hívő testvéreimet?

...szenteltessék meg a te neved... (Mt 6,9)

A megszólítás után következik három te-kérés és három mi-kérés. Ez is azt jelzi, hogy az imádság központja Isten, és nem mi. Az a cél, hogy az imádság is őhozzá segítse közelebb az imádkozót, és nem az, hogy elsoroljuk neki kéréseinket. Ő úgyis jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle.

Mit jelent ez a kérés: szenteltessék meg a te neved? A név: maga a személy. Ha ezt mondom: ehhez nem adom a nevemet, az azt jelenti: én nem állok e mellé az ügy mellé.

Szent pedig az, ami Isten céljaira elkülönített, ami más, mint a profán, az általános, a közönséges. Isten pedig egészen más, mint bármelyik teremtménye. Ezt az ő mindenek felett álló, egészen más voltát felismerni, tisztelni és másoknak is megvallani: ez jelenti az ő nevének (személyének) megszentelését.

A szent azt is jelenti: bűntől mentes, teljesen tiszta. Isten önmagában szent, nem mi tesszük azzá. Mi csak elismerjük ezt, és így viszonyulunk hozzá.

Megszentségteleníti viszont az ő nevét az, aki káromolja, szükségtelenül emlegeti, aki rajta kívül bárki mást - például egy embert - vallásos tiszteletben részesít, ahhoz imádkozik, vagy aki babonás, okkult hittel az ördögtől kér segítséget, illetve aki képmutató módon él, s miatta káromolják mások Isten szent nevét.

Megszenteli mindenki, aki mint egyedüli Istent imádja, szívből tiszteli, benne bízik, őt másokkal hitelesen megismerteti, és úgy él, hogy az élete különbözik az általánostól, mert megjelenik benne valami Isten tisztaságából, szentségéből (Zsid 12,10). Isten akarata éppen az, hogy a benne hívőkön keresztül az ő szentsége beleáradjon a világba.

Vajon általam megszenteltetik-e Isten neve?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Január 14. - 07:50:12
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 16. - 20:02:00
...jöjjön el a te országod... (Mt 6,10)

Az Újszövetség eredeti görög nyelvén az ország szó azt jelenti: királyi uralom. Jézus tehát ebben a mondatban azt kéri: valósuljon meg Isten királyi uralma ezen a földön úgy, ahogyan a mennyben - vagyis teljesen, igazán. Hol valósul meg itt Isten királyi uralma? Ott, ahol az emberek őt Úrnak vallják, Királyként tisztelik, és neki önként engedelmeskednek.

Amikor az ember fellázadt Isten ellen (bűneset), éppen Isten uralma alól vonta ki magát. Elhitte azt a hazugságot, hogy a maga ura lehet, és függetlenítette magát Istentől. Hamar kiderült azonban, hogy nem tudunk uralkodni sem a nyelvünkön, sem az indulatainkon, sem a fantáziánkon, ellenben kényszerpályára kerültünk: folyamatosan Isten akaratának az ellenkezőjét tesszük, s ezzel sokat ártunk önmagunknak. S ha ezt felismerjük is, képtelenek vagyunk Isten akaratát teljesíteni.

Jézus Krisztus azért jött, hogy újra készekké és képesekké tegyen minket Isten királyi uralma szerint élni. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." (Mt 7,21)

Isten országa tehát annak az életében jön el, aki Jézus Krisztust vallja élete Urának, és így képessé lesz Isten akaratát teljesíteni. Amikor Zákeus Isten igéjéhez igazította cselekedeteit, Jézus ezt mondta neki: ma lett üdvössége ennek a háznak. Amikor Pál apostol először kérdezte: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?, akkor lépett be az Isten országába.

Ez viszont mindig a mi királyi uralmunk végét jelenti. Többé nem én, Istentől függetlenül döntöm el, mi jó és mi rossz, mit tegyek és mit ne, hanem Isten. Új országba kerültem, ahol új törvények érvényesek, de ahol ennek a védelmét is élvezem.

Benne vagyok-e már ebben az országban? Hol kellene Isten akaratához igazítanom az életemet? Tegyem meg még ma!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 19. - 07:38:35
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
január 17.
...legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...(Mt 6,10)

Ez a kérés egyenesen következik az előzőből: Isten királyi uralma ott valósul meg, ahol az ő akaratát cselekszik. Ennek viszont mi vagyunk a legfőbb akadályai, mert a bűnbe esett ember szakadatlanul szembeszegül Isten akaratával. Vagy nyíltan, mert a maga ura akar lenni, vagy vallásos módon: megpróbálja rávenni Istent, hogy segítse megvalósulni az ember akaratát, vagy kénytelen-kelletlen beletörődik Isten akaratába.

Aki azonban így kezdi az imádságát: Atyám, és őszintén kérte, hogy valósuljon meg életében Isten királyi uralma, az kész minden kérése után odatenni Jézus kiegészítését: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te." (Mt 26,39) Az ilyen embernek Dávid kérése lesz a szíve vágya: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!" (Zsolt 143,10)

Aki ezt őszintén kéri, az már nem a maga istene akar lenni, ha
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 19. - 07:39:31
..mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma... (Mt 6,11)

A három te-kérés után következik három mi-kérés. Ezek között az első ez. Gondolkozzunk el minden szaván!

Kenyéren a Szentírás érti mindazt, ami testi jólétünket biztosítja. Az élelem, ruházat, lakás, munka, emberi kapcsolataink, siker, téli tüzelő -mind beletartozik ebbe (Luther). Isten fontosnak tartja, hogy ezekkel mindenki rendelkezzen. Annak, hogy sokak hiányt szenvednek, önzésünk az oka. Ő a pusztában vándorló népéről is évtizedeken át hűségesen gondoskodott. Minden nélkülözés oka a bűnös ember mohósága vagy élősködő természete. Az, hogy tőle kérjük a mindennapi kenyeret, nem azt jelenti, hogy nem akarunk megdolgozni érte. De ahhoz is az ő gondviselő szeretetére van szükség, hogy legyen munkánk, erőnk, és eredményes legyen a fáradozásunk. E kérés mögött alázat van: rászorulok Isten segítségére. Helyes önismeretre vall: nem tudom magam előteremteni, ami szükséges. Bizalom: ő meg fogja adni.

A mi kenyerünket kérjük. Legyen nekem fontos a más kenyere is, ne csak a magamé! És vegyem észre, hogy abból, amit Isten nálam tett le, nem kell-e egy részt továbbadnom! Ne legyek rest sáfárként tekinteni tőle kapott javaimra! Hadd legyek gondviselő szeretetének eszköze! Nagy kiváltság Isten háztartásában kézbesítőként szolgálni.

Naponként kérjük a szükséges javakat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad tervezni, tartalékolni, gyűjteni, de ez a kérés kizár a hívő életéből minden mohóságot, telhetetlenséget, kapzsiságot, követelőzést (Kálvin). Aki így imádkozik, az bízik Istenben, hálás és elégedett ember. Neki a kevés is mindig elég, míg másoknak a sok is gyakran kevés. És az ilyen embernek nem árt meg a bővölködés sem (Fil 4,12).

„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel..." (1Tim 6,6) Jellemző ez rám?
Fénykép: ...mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma... (Mt 6,11) A három te-kérés után következik három mi-kérés. Ezek között az első ez. Gondolkozzunk el minden szaván! Kenyéren a Szentírás érti mindazt, ami testi jólétünket biztosítja. Az élelem, ruházat, lakás, munka, emberi kapcsolataink, siker, téli tüzelő -mind beletartozik ebbe (Luther). Isten fontosnak tartja, hogy ezekkel mindenki rendelkezzen. Annak, hogy sokak hiányt szenvednek, önzésünk az oka. Ő a pusztában vándorló népéről is évtizedeken át hűségesen gondoskodott. Minden nélkülözés oka a bűnös ember mohósága vagy élősködő természete. Az, hogy tőle kérjük a mindennapi kenyeret, nem azt jelenti, hogy nem akarunk megdolgozni érte. De ahhoz is az ő gondviselő szeretetére van szükség, hogy legyen munkánk, erőnk, és eredményes legyen a fáradozásunk. E kérés mögött alázat van: rászorulok Isten segítségére. Helyes önismeretre vall: nem tudom magam előteremteni, ami szükséges. Bizalom: ő meg fogja adni. A mi kenyerünket kérjük. Legyen nekem fontos a más kenyere is, ne csak a magamé! És vegyem észre, hogy abból, amit Isten nálam tett le, nem kell-e egy részt továbbadnom! Ne legyek rest sáfárként tekinteni tőle kapott javaimra! Hadd legyek gondviselő szeretetének eszköze! Nagy kiváltság Isten háztartásában kézbesítőként szolgálni. Naponként kérjük a szükséges javakat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad tervezni, tartalékolni, gyűjteni, de ez a kérés kizár a hívő életéből minden mohóságot, telhetetlenséget, kapzsiságot, követelőzést (Kálvin). Aki így imádkozik, az bízik Istenben, hálás és elégedett ember. Neki a kevés is mindig elég, míg másoknak a sok is gyakran kevés. És az ilyen embernek nem árt meg a bővölködés sem (Fil 4,12). „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel..." (1Tim 6,6) Jellemző ez rám?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Január 19. - 14:07:04
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2014. Január 19. - 17:56:52
O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: pacific - 2014. Január 19. - 19:54:13
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 20. - 22:52:47
.és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... (Mt 6,12)

Ezt a kérést Jézus egy és-sel kapcsolja az előző mondathoz. Azt hangsúlyozza ezzel, hogy amilyen nélkülözhetetlen a mindennapi kenyér, olyan nélkülözhetetlen a harmonikus élethez a mindennapi bocsánat is. Ahogyan elpusztul az, aki nem táplálkozik egy ideig, ugyanúgy elpusztul a lélek, megromlik a közösség, ha nem gyakoroljuk a rendszeres bocsánatkérést és megbocsátást.

Mert minden bűn elválaszt minket Istentől és egymástól. A megbocsátás pedig újra összeköt és eggyé tesz. Vágyunk az őszinte közösségre, de ennek ára az őszinte megbocsátás.

Ez mindig azzal kezdődik, hogy látnunk kell és néven kell neveznünk a saját bűneinket (nem a másokét). Nem szabad úgy tenni, mintha nem lennének, és nem szabad konzerválni sem őket. „...a nap ne menjen le a ti haragotokkal..." (Ef 4,26) A rejtegetett harag, keserűség, vádaskodás megmérgezi nemcsak a kapcsolatot, hanem a saját lelkünket is.

Bátran kérhetünk bocsánatot Istentől, mert „kegyelmes és irgalmas ő... szeretete nagy" (Jóel 2,13). Készen van nála a bocsánat minden bűnünkre, mert Jézus Krisztus elszenvedte minden vétkünk büntetését. A kereszten eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet (Kol 2,14).

Tele van a kezünk adóslevelekkel, s ha azokat nem dobjuk el (nem bocsátunk meg szívből másoknak), nem tudjuk elvenni Istentől a nekünk szükséges bocsánatot. Az készen van, tőlünk függetlenül, de úgy lesz a miénk, ha mi is szívből megbocsátunk.

Milyen régi és friss sérelmeket kellene elengednem akár bocsánatkérés nélkül is?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 20. - 22:54:16

...ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól...(Mt 6,13)

Ez a kérés három feladatra figyelmeztet:

1. Ismerjük fel a gonoszt, amikor támad, és semmilyen kapcsolatba ne kerüljünk vele! Jézus világosan tanította, hogy a sátán személyes hatalom, aki Isten gyermekeit el akarja szakítani mennyei Atyjuktól. Emberi kívánságainkra épít, és ismeri gyenge pontjainkat. Mindig „segíteni" akar, de tőle semmit nem szabad elfogadni. Minden ajánlatára (kísértésére) minden esetben azonnal egyértelmű nem-et kell mondani saját érdekünkben.

2. Ismernünk kell saját kísérthető szívünket is, és nagyon ragaszkodnunk kell győzelmes Urunkhoz. Nem kötelező belemenni a kísértésbe, Jézus ad erőt észrevenni és ellenállni. Ő a kereszten legyőzte a gonoszt, ne feledjük, hogy legyőzött ellenség támad! Így is sokat árthat, de Jézussal közösségben védve van a hívő. Csak ne játsszunk a csábítással!

3. Ismerjük meg egyre jobban mennyei Atyánkat is, és bízzunk benne! Ő a teremtés okán is Ura a sátánnak, s az Isten nélkül semmit sem tehet. Még a mi kísértéseink idejét és mértékét is a mi Atyánk határozza meg. (Lásd Jób esetét.) Ezért hozzá imádkozunk, és nem a gonoszt kérjük, hogy ne vigyen kísértésbe, mert a gonosznak is ő parancsol, akivel egyáltalán semmilyen kapcsolatot sem létesítünk. Isten gyermeke a kísértéseivel harcolva is mindenható mennyei Atyjához ragaszkodik. Ő azt ígéri nekünk: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet." (Zsolt 91,14)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: pacific - 2014. Január 21. - 08:01:16


Ámen! Ez most nekem is szólt! :hi
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 21. - 09:21:36
...mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (Mt 6,13)

A kétszer három kérés ebbe a keretbe van foglalva. Az indítás a gyermek őszinte bizalma: mi Atyánk. A befejezés az érett felnőtt bizonyossága, aki tudja, kihez imádkozott: tied az ország, a hatalom és a dicsőség. A kisgyerek és a tapasztalt felnőtt együtt van jelen a hívő emberben.

Elfogytak a kérések, de nem ér véget az imádság. Miért? Mert Isten gyermeke még szeretne időzni Atyja előtt. Ahogyan egy kisgyerek mondta egyszer apjának: nem kérek most semmit, csak szeretném nézni, hogyan dolgozol. Nem kérek semmit, csak szeretnélek jobban megismerni. Te kellesz, Atyám, nemcsak az ajándékaid. És közben hátha lesz egy szavad hozzám. Erre mondja a zsoltár: „Gyönyörködj az Úrban..." (Zsolt 37,4)

Olyan ritkán szánunk erre időt. Pedig a mennyben csak ebből áll majd az üdvözültek imádsága: imádni a Mindenhatót. Engedjük, hogy néha már itt kapjunk ízelítőt, előleget a menny tiszta levegőjéből! Tanuljuk a Lélek által imádni az Urat!

Tied az ország, vagyis a királyi uralom. Soha ne feledjem: az Úr uralkodik, ténylegesen gyakorolja uralmát az egész világ felett. Miért és mitől félnék, ha ilyen Atyám van?!

Tied a hatalom, és te adsz hatalmat egy időre mindenkinek, aki kap ezen a földön. Jézus, aki elmondhatta: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön, az Atya gyermekeinek, az újjászületett hívőknek testvére (Róm 8,29; Zsid 2,11). El ne felejtsem ezt soha!

Tied a dicsőség, egyedül a tied. Nem akarok belőle semmit magamnak eltulajdonítani. Sőt szeretnék mindent a te dicsőségedre tenni.

Az ámen azt jelenti: mindebben bizonyos lehetek, mert megbízható az, akihez imádkoztam.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Január 21. - 09:28:45
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 23. - 12:22:59
...szeretnélek látni benneteket..., hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által... (Róm 1,11-12)

A lelki növekedés másik két feltétele a közösség és a szolgálat. Az ige és az imádság Istennel kapcsol össze, a közösség és a szolgálat egymással.

A fenti igében Pál apostol bevallja, hogy nagyon vágyik találkozni a gyülekezettel, hogy valamilyen lelki ajándékot adjon nekik, és ő is megerősödjön a velük való találkozás során.

Aki Isten gyermekévé lett, az testvéreket is kapott, és csak velük együtt növekedhet. Magányosan nem lehet növekedni a hitben. A börtönbe és lágerekbe zárt keresztények is keresték társaikat, hogy tudják egymást erősíteni, vigasztalni, bátorítani, inteni. Nincs Robinson-kereszténység. Aki egészségesen akar fejlődni a hitben, keressen olyan gyülekezetet, ahol az igét tisztán hirdetik, és legyen annak aktív tagja! Legyenek olyan lelki testvérei, akikkel személyes kérdéseit is őszintén megbeszélheti, akikkel kölcsönösen tudják egymást erősíteni!

Pál apostol azt írja, a hívők olyanok, mint a test tagjai: csak együtt életképesek. Egy kisujj külön, a testről levágva halott. Péter apostol élő kövekhez hasonlítja a keresztényeket, akik együtt épülnek fel lelki házzá.

A közösség akadályait le kell győznünk. A testvéreim között merjek megnyílni, fokozatosan bízni a többiekben! Ne szégyelljem a hitemet, a kereszténység nem magánügy, hiszen még az Isten angyalai is örvendeznek, ha megtér egy bűnös. A közösség gyakorlására idő is kell, de megéri rászánni. És ne féltsük magunkat, hadd derüljön ki lassan, kik vagyunk, mi is a másikkal beszélgetve ismerjük meg önmagunkat! El kell fogadnunk a testvéreket, a családtagjainkat sem magunk választottuk meg. Alázat, szeretet, készség a megbocsátásra - ez mind feltétele a jó közösség létrejöttének. Ez tartja frissen és erősíti a hitünket, mint ahogyan egy fahasáb csak akkor lángol, ha együtt ég a többivel. Ha kivesszük a tűzből és félretesszük, előbb-utóbb kialszik és elhamvad.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Január 23. - 19:37:12
 O0

Nagy igazság van megfogalmazva benne.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 25. - 13:59:47
Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! (Lk 15,17)

Nyomorúságaink idején gyakran feltesszük a kérdést: miért van szenvedés? Mi a szenvedések valódi oka? És van-e értelme? Ha Isten szeret, miért engedi, hogy ártatlan embereket megkínozzanak, kicsi gyerekek éhen haljanak, mások tehetetlen beteggé váljanak, életük delén meghaljanak?

A Biblia leírja, hogy abban a világban, amelybe Isten az embert teremtette, nem volt szenvedés. Ott ismeretlen volt a fájdalom, nélkülözés, félelem. Az Istennel való közösségben mindene megvolt az embernek, ami boldoggá tette.

Az ember azonban megvonta bizalmát Istentől, fellázadt ellene, és saját kezébe vette sorsát. Kilépett ebből a közösségből, s ott „kívül" megjelent a verejték, betegség, veszekedés, háború, halál. Minden szenvedés tehát rossz döntésünk következménye.

Isten azonban annyira szereti az embert, hogy lehetővé tette számára, hogy visszataláljon hozzá. És még a szenvedéseket is felhasználja arra, hogy figyelmeztesse: ide jutottál nélkülem. De egyben hív is vissza magához.

Jól mutatja ezt a tékozló fiú példázata: őt nem az apja küldte el otthonról, egyértelműen saját lázadása miatt került az éhhalál szélére. Az apja azonban továbbra is szerette, és éppen a disznók között, korgó gyomorral jutott eszébe az apai ház bősége, valamint a hazatérés lehetősége. A szenvedése emlékeztette elhagyott és elfelejtett otthonára.

Nem Isten küldte ránk a szenvedést, de még ezt is felhasználja arra, hogy eszméltessen, magához visszahívjon, helyreállítsa velünk kötött és általunk megszegett szövetségét, amiben újra életlehetőséget kapunk. Aki enged ennek a hívásnak, az attól kezdve egészen másként hordozza a bajokat, vagy meg is szabadul némelyiktől. Aki nem enged, azt sokszor még inkább megkeményítik a szenvedései Istennel szemben.

Boldog ember az, akit szenvedései önvizsgálatra indítanak és Istenhez fordítanak. Az ilyen ember utólag felismeri: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség." (Ézs 38,17)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Január 25. - 14:13:34
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: pacific - 2014. Január 26. - 09:52:45

Idézet
Boldog ember az, akit szenvedései önvizsgálatra indítanak és Istenhez fordítanak. Az ilyen ember utólag felismeri: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség." (Ézs 38,17)

Ámen

Igen ezt én is átéltem már egy párszor. S akik az Urat szeretik minden javukra munkál.

Pacific
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 27. - 07:30:37
KICSODA JÉZUS KRISZTUS?
4. ERŐ ÁRADT KI BELŐLE



Alapige:Mk 5,41-43

Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: "Talitha kúmi!" - ami azt jelenti: "Leányka, neked mondom, ébredj fel!" A leányka pedig azonnal felkelt és járkált, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.

Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; aztán szólt, hogy adjanak enni a leánykának.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldjuk, magasztaljuk és dicsőítjük a te nevedet, és valljuk ebben a magát dicsőítő világban, hogy egyedül téged illet minden dicséretmondás.

Bocsásd meg, valahányszor elhalványul előttünk nagyságod. Bocsásd meg, amikor kételkedünk ígéreteidben, vagy nem vesszük komolyan kijelentésedet. Bocsásd meg, Urunk, amikor sokkal kisebbnek képzelünk téged, mint aki valójában vagy.

Könyörülj most rajtunk, hadd ragyogjon fel előttünk a te egyedülálló isteni nagyságod, hadd ismerjünk meg téged sokkal jobban, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy tudjunk benned nagy békességgel bízni, és tőled várni mindig a szabadítást, segítséget, kiutat.

Hálát adunk mindazért, amit az elmúlt héten kaptunk tőled. Tudjuk, Urunk, hogy semmi jót nem érdemlünk, de köszönjünk, hogy nem érdemeink szerint ajándékozol, még csak nem is a szükségünk szerint, hanem a te kimondhatatlanul nagy kegyelmed és gazdagságod szerint.

Legyen ez az óra is most a te ajándékod. Szeretnénk veled találkozni, előtted leborulni, mint Jairus meg ez a szenvedő asszony, és megtapasztalni hatalmadat. Olyan sokféle nyomorúság hajt minket is hozzád. Sokszor már magunk sem bízunk abban, hogy tudsz vagy akarsz adni segítséget.

Növeljed a hitünket. Megtagadunk minden kételkedést és hitetlenséget, és szeretnénk teljes nyitottsággal hallgatni a te szavadat, amivel minden jót el tudsz végezni az életünkben.

Szabadításodra várunk, Urunk! Kérünk, hogy szólj, és ugyanakkor munkálkodj is bennünk hatalmasabban, mint ahogy azt mi elképzelni tudjuk.

Ámen.

Igehirdetés

Még karácsony előtt elkezdtünk egy sorozatot erről a fontos kérdésről: Kicsoda Jézus Krisztus? Fontos ezt egyre mélyebben és világosabban értenünk több okból is. Egyrészt sajnos egyre több hamis elképzelés, minden alapot nélkülöző kitalálás, Jézus Krisztus valóságos történeti személyét és váltságmunkáját meghamisító, sőt gyalázó szennyes emberi gondolat terjed róla, amit teológusok, írók, szélhámosok, és az Ő tudatos ellenségei is terjesztenek.

Éppen ezért nekünk, akik valamennyire ismerjük már Őt, kötelességünk ezeknek az embereknek az érdekében is, meg minden Krisztust kereső és benne már hívő ember érdekében bizonyságot tennünk arról, hogy kicsoda Ő valójában. Mit tudhatunk az Ő valóságos személyéről, jelleméről, természetéről, tanításáról és tetteiről, a szem- és fültanúk leírásából, az evangéliumokból. Persze az evangélium történeteit is többféleképpen lehet értelmezni, ezért fontos, hogy a kor és az írott szöveg alapos, tárgyilagos ismeretében minél pontosabban értelmezzük azt.

Láttuk, hogy életkérdés, örök élet kérdése számunkra, hogy Jézust pontosan és alaposan ismerjük azért is, mert meg van írva: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn 17,3).

Három alkalommal volt szó eddig Őróla. Először láttuk, milyen fontos volt Jézusnak az Atyával közösségben eltöltött csendes idő, amiből az Ő küldetése táplálkozott. De láttuk azt is, hogy nem ezzel töltötte azokat az éveket, amíg itt volt közöttünk, hanem mindig kész volt mindenkinek segíteni, akinek arra szüksége volt, mert irgalmas, érző, együttérző szíve volt. Ezt kínálja azoknak is, akik ma hisznek Őbenne.

Közben pedig nagy bölcsességgel nevelte tanítványait, hogy merjenek egyre bátrabban bízni benne, és legyen az ő szívükben is friss a másokért érzett felelősség.

Ádventben pedig arra a kérdésre kerestünk választ, hogy miért jött Jézus erre a földre. Több alkalommal is megfogalmazta ezt. Három mondatát elemeztük: Azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse az elveszettet, azért jött, hogy Ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért, és azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben éljünk.

Innen folytassuk ezt a sorozatot. Ez a mai jól ismert történet arról szól, milyen mérhetetlen erőfölénnyel járt itt Jézus. Ennek a birtokában minden helyzet ura maradt, soha semmitől nem jött zavarba, minden nyomorúságra készen volt nála a megoldás, egyszerűen igaznak bizonyult az, hogy isteni teljhatalmával neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. És bármerre járt, bármit mondott és tett, azt tapasztalták az emberek, amit itt így olvastunk: "erő áradt ki belőle." Az a mennyei, gyógyító, szabadító erő, amit ma is csak tőle kaphatunk mindnyájan, de amit ma is bőségesen ad mindazoknak, akik hozzá fordulnak.

Úgy próbáljuk ennek az ismerős történetnek az üzeneteit kibontani, hogy sorra vesszük a szereplőket, de mindig elsősorban Jézus személyére figyelünk.

Azzal kezdődött, hogy Jézus tanítványaival együtt a Genezáret-tó keleti partjáról visszatért hajón Kapernaumba, ahol már nagy sokaság várta. A legtürelmetlenebbül azonban egy valaki várt rá, ez a Jairus nevű zsinagógai elöljáró, akinek a leánya súlyos betegen feküdt, már a halál szélén, és akinek egyedüli reménye az volt, hogy ha lehet még segíteni, és ha még a halál beállta előtt odaérne, akkor Jézus tud segíteni az ő leánykáján, ha hajlandó elmenni.

Jézus hajlandó volt, mint ahogy mindig, mindenkihez kész volt. Halogatás nélkül a legtermészetesebb módon azonnal indul. Nem kéreti magát, nem tesz fel Jairusnak kellemetlen, okoskodó kérdéseket. Olyan egyszerű ez a mondat: azonnal indult az ő házához.

Persze vele együtt a sokaság is, mert végre lesz valami látnivaló. A sokaság azonban lomhán hömpölyög, és egyszer csak megtorpan. Miért? Mert Jézus megállt. Miért állt meg? Mert elkezdett keresni valakit. Meg is kérdezte: "Ki érintette meg a ruhámat?" A tanítványai kioktatják, rendre utasítják: "Látod, hogy tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?" (Nem ezt kérdezte Jézus. Ez is jellemző, hogy pontatlanul adjuk vissza azt, ami elhangzott.)

Jézus azonban nem mozdul, keres valakit. Jairusban egyre nő a feszültség. Ő tudja, hogy minden késlekedés, minden pillanat leányának az életébe kerülhet.

Ekkor előkerül egy minden ízében reszkető asszony. leborul Jézus elé úgy, ahogy azt Jairus tette néhány perccel korábban, és elkezdenek beszélgetni.

El tudom képzelni, hogy Jairusban ilyen mondatok kergethették egymást: Uram, csak ne most, és ne itt. Hogy lehet ezt ilyen ráérősen tenni, mikor tudod, hogy miről van szó?! Én hívtalak először, az én házamhoz indultunk el, menjünk akkor minél gyorsabban, és utána intézd az egyéb dolgokat.

És kiderült, volt alapja Jairus félelmének, mert jönnek a hírhozók és távirati stílusban jelentik: "Leányod meghalt." És mindjárt udvariaskodnak is: "Ne fáraszd most már a Mestert." Ez lett a vége! Ide vezetett a késlekedés. Mégsem tud segíteni Jézus, mert most már mindenki tudhatja: nincs segítség.

Jézus pontosan követi, mi zajlik ennek az édesapának a szívében. Olyan kedves és jézusi ez a gesztus is, ahogy azonnal ad neki egy erősítő injekciót: - "Ne félj, csak higgy!" - szól oda a fejek felett neki. És indul tovább, mintha mi sem történt volna. Ezt senki sem értette, de ha Ő megy, megy a tömeg is. Majd meglátjuk, mi lesz.

Jairus házát már körbefogták a halottsiratók. Ezek hivatásból végezték ezt, némi kis jövedelemért. Jézus rájuk szól: "Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." És akik az egyik pillanatban műsírást produkáltak, azok a következőben már nevetnek. Kinevetik Őt. Bolondnak nézik. Ez azonban Jézust soha nem zavarta. Továbbra is megy a maga útján, és három tanítványával, valamint a gyermek szüleivel megáll a halottas ágy mellett. Mit lehet itt tenni? Legfeljebb egymás nyakába borulva zokogni, vagy ha valakinek még van mondanivalója, kedves közhelyekkel megpróbálni vigasztalni egymást.

Jézus azonban nem ezt teszi, hanem csakugyan, mintha egy alvó gyereket ébresztene, azt mondja: "Leányka, neked mondom, ébredj fel!" - ami azt jelenti, hogy ráparancsol a halálra, hogy adja vissza a zsákmányát. És a leányka azonnal felül és elkezd járkálni. Azt olvastuk: az ámulattól azt sem tudták, hova legyenek.

Jézus azonban, aki a mennyet hozta le a földre, a földi dolgokat is mindig komolyan vette és veszi, ezért mintha most ez lenne a legtermészetesebb és legfontosabb feladat, visszahúzza a szülőket a józanságba, és azt mondja: adjatok enni ennek a gyereknek.

Ennyi a történet, és minden mozzanata Jézus egyedüli isteni nagyságát és gyengéd, figyelmes szeretetét hirdeti.

Mert maga az képtelenség már, hogy ez az ember Jézushoz fordul segítségért ebben a végső helyzetben, ami lehet, hogy bármelyik pillanatban lezárul, amikor a gyermeke halálán van. Jairusnak hivatalból Jézus ellenségeinek a táborába kell tartoznia. És egyébként is ebben a pozícióban a város egyik legelőkelőbb embere elképzelhetetlen, hogy a tömeg szeme láttára porig alázza magát Jézus előtt, és leborulva kérje a segítségét. De a gyerekéért mindent megtesz a szülő, ez még érhető. Csak siessen Jézus, hogy meg ne haljon a gyerek. De nem sietett és meghalt. Ezzel vége mindennek. Így gondolta mindenki, kivéve Jézust.

Jézusnak tudniillik teljesen mindegy, hogy egy alvó gyereket kell felébreszteni, vagy a halálból kell visszahozni valakit az életbe. A kettő között az Ő számára semmi különbség nincs. Miért nincs? Mert neki ugyanolyan hatalma van a halál felett, mint bármelyik gyógyíthatatlan, vagy könnyű betegség, vagy egy egyszerű rosszullét felett. Miért? Mert neki minden felett hatalma van. "Mert néki adatott minden hatalom mennyen és földön."

Ennek az igének ez a világos kérdése most hozzánk, hogy hisszük-e mi ezt? Mindenféle köntörfalazás, mellébeszélés, egyéb nélkül hisszük-e mi ezt? Erre becsületes, őszinte választ kell ma adnunk. Lehet, hogy a válasz úgy hangzik, ahogy egy másik édesapa mondta egyszer Jézusnak: "Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemben!" Ő legalább világosan látta a helyzetét. Mert ez az édesapa is ilyen helyzetben volt. Valamekkora hite volt neki, azért borult le Jézus előtt. De a hite csak a halálig terjedt. Ha addig megérkezik Jézus, amíg él a gyermek, lehet, hogy tud segíteni. Ha már meghalt, akkor nem tud. Itt már segítségre volt szüksége a hitének. De megkapta. Jézus azonnal szól neki: "Ne félj, csak higgy!" Jézusnak ez a végtelen nyugalma az Ő végtelen hatalmát jelezte akkor is és ma is.

És ha a többi szereplőre is gondolunk, akkor felmerül a kérdés: hogyan kerültek ezek az emberek kapcsolatba Jézussal? Úgy, hogy hittek benne. És mit jelent hinni Jézusban? Azt jelenti, hogy komolyan vesszük, hogy Ő az, akinek mondja magát. Jézusban hinni ma is azt jelenti, hogy komolyan vesszük, hogy Ő az, akinek a Szentírás kijelenti, akinek az Atya állította, amikor azt mondta: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok", és akinek Jézus mondotta magát.

Kinek mondotta magát Jézus? A legtöbbször úgy nevezte önmagát: az Emberfia. Ez így írandó, mert ez méltóságjelző volt. Ez azt jelentette, hogy a mindenható Isten teljhatalmú képviselője. Emberfia ilyen értelemben csak egy van, és ez Ő. (A Dániel könyve 7. részét olvassuk el, és akkor ez világos lesz.) Sokan úgy nevezték Őt: Isten Fia, és Ő ezt a megszólítást is elfogadta, mert az. Vagyis akinek a hatalma egyenlő Istennel. Ő volt a megígért Messiás, a Krisztus. Ő Úr mindenek felett. Mindezek az elnevezések az Ő örök isteni eredetére és természetére vonatkoznak.

Akik így néztek Jézusra, és így fordultak hozzá, azok mindig megtapasztalták az Ő mindenre képes hatalmát. Akik így néztek Őreá, azok hittek benne. Többször mondtuk már, hogy a hit az a kinyújtott kéz, amivel elfogadjuk Isten ajándékait. És akik ezzel a hittel fordultak hozzá, azok mindig többet kaptak tőle, mint amennyit kértek és vártak.

Ez a nyomorult, gyógyíthatatlan beteggé vált asszony ezzel a hittel lopakodott oda Jézus közelébe, és próbált lopni valami segítséget tőle. Betegsége miatt az előírások szerint nem mehetett emberek közé, és tilos volt bárkihez hozzáérnie, ezért hátulról és titokban közeledett Jézushoz. A hite azonban átsegítette ezen az akadályon is, és azt mondta: Jézusnak olyan hatalma van, hogy még így is tud segíteni rajta, ha csak a ruháját érintem meg, akkor is segítséget kapok. És kapott. Miért? Mert ahol hit közelít Jézushoz, abba az irányba mindig áradni kezd az Ő ereje. "Erő áradt ki belőle."

Mi vitte ezeket az embereket Jézushoz? A nyomorúságuk és a Jézusban való bizalmuk. Nyomorúságunk nekünk is van bőven, csak hova visszük? Tudunk-e, merünk-e, akarunk-e így bízni Jézusban ma is, és a nyomorúságainkkal így megyünk-e hozzá, ahogyan Jairus, meg ez az asszony? Mert hinni azt is jelenti, hogy hozzá viszem a nyomorúságot, tőle kérek arra megoldást, és elfogadom azt a megoldást, amit Ő ad. Mert mi sokszor másként képzeljük el a segítséget, mint ahogy Ő azt adja.

Gyerekkoromban esténként gyakran láttam, hogyan terelik be az ólba azokat az állatokat, amik nem akarnak bemenni. Nemcsak a gyerekek nem akarnak lefeküdni, különösen a tévé-korszak óta esténként, hanem némely jószág sem. A baromfit, kismalacokat néha nehéz művelet volt biztonságos helyre terelni éjszakára. Ez kétemberes feladat volt. Az egyik ember csörgette a kukoricát előttük, a másik ember seprűvel biztatta őket hátulról. Kellett egy kukoricás meg egy seprűs. Sokszor eszembe jut, hogy Isten is így akar megmenteni minket. Van valami nyomorúság, ami hajt hátulról, oda Őhozzá, közben pedig hangzik az Ő igéje, ami hitet, bizalmat támaszt abban, aki ezt befogadja, ez meg vonz minket Jézushoz.

Kevés a nyomorúság. Aki csak a nyomorúságaitól űzetik, hajttatik, az hajszolt, űzött ember lesz, de aki ismeri Jézust, és tudja, hogy hozzá mehetünk mindenféle nyomorúságunkkal, azzal is, aminek mi vagyunk a szerző oka, mert Ő még akkor is nagy szeretettel vár, és aki így bízik Őbenne, az megtapasztalja, milyen az: "Erő árad ki belőle", és az kap felettébb való szabadulást tőle.

A sokaság, meg ezek a halottsiratók nem hittek abban, amit Jézustól és Jézusról hallottak. Erről az asszonyról azt olvassuk csak egy közbevetett félmondatban, hogy hallotta, mit beszélnek Jézusról, és ezért ment hozzá hittel. Amit róla hallunk, az támaszt mindig hitet a szívünkben. Ha a nyomorúság kiegészül ezzel a Jézusban való hittel, akkor nincs az az akadály, ami minket visszatarthatna. Akkor Ő maga segít át már minden akadályon, mint ahogy az Ő munkája az is, hogy hit születik egy ember szívében, és az Ő munkája lesz mindenképpen a szabadulás, a gyógyulás, a megoldás.

Ez a két ember nemcsak a nyomorúságát érezte, hanem ők bíztak is Jézusban, és így kerültek közel hozzá, így tudták legyőzni az előttük tornyosuló akadályokat.

Sokszor tapasztalom, hogy Jézus megvárakoztat, és ez sokunknak a tapasztalata. Nekik sem azonnal érkezett meg a segítség. Sőt, amikor megérkezett a távirat, hogy leányod meghalt, ez azt mutatta: vége mindennek. Nincs segítség. Csak eddig terjedt a hite. De kapott a hitéhez is segítséget Jézustól.

Mi tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz. Ő ma is ugyanaz, akinek ebben a történetben mutatkozik be. Vajon tudunk-e így bízni benne? Hisszük-e azt, hogy amikor elmondtuk neki a nyomorúságunkat, Ő azt hallotta. És ahogy a János levelében olvassuk: megvannak a kéréseink Őelőtte.

Hol van az megírva, hogy azonnal fog segíteni? Az van megírva, hogy Ő válaszolni fog minden hozzá küldött kiáltásra. Hisszük-e, hogy hallotta, amit elmondtunk neki? Hisszük-e, hogy Ő ma sem közömbösen nézi azoknak a nyomorúságát, akik hozzá fordulnak, és benne bíznak? Hisszük-e, hogy nála már most készen van a megoldás, a kiút, az eligazítás, a szabadulás minden bajunkra és nyomorúságunkra? Hisszük-e, hogy nem fog elkésni a szabadítással? A hitünk edzése, erősítése végett szükség van arra sokszor, hogy megvárakoztasson. De kivárjuk-e az Ő szabadítását?

Komolyan vesszük-e a Jeremiás siralmaiból azt a mondatot: "Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig"? Ezt sokszor úgy éljük át, hogy nem jó várni. Meddig kell várni? Az Úr szabadításáig. De mikor lesz az? Nem tudom. Hogyan fog bekövetkezni? Nem tudom. Akkor mit tudok? Azt, hogy Ő kicsoda, és Őbenne megbízhatom. Őreá számíthatok. Ő ma sem közömbös, Ő ma is úgy indul el, mint Jairushoz: azonnal és szívesen. Neki ma is van hatalma minden nyomorúságunk felett. Hisszük-e igazán? A hit számol Jézus hatalmával és számít rá. Ez-e az első gondolatunk szinte reflexszerűen, ez mozdul-e meg bennünk minden nyomorúságra, minden rossz hír hallatán, mások nyomorúsága miatt aggódva, a magunk jövőjére gondolva, hogy amit Ő elé vittünk, ami Őnála van, az jó helyen van, és majd megérkezik a szabadítás? És megtanuljuk majd azt, hogy valóban jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

Javaslom, hogy próbáljátok ezt ki. Itt most sok gyülekezeti és személyes probléma van. Sokaknak a nyomorúsága terhelődik a lelkemre. Bele lehetne zavarodni ebbe, ha nem tudnánk, kicsoda Jézus. Ha egyedül akarnánk hordozni minden terhünket, még másokét is. A magunké alatt is roskadozunk, de az Ő hatalma ma is ugyanolyan nagy, mint ahogy Jairus meg a vérfolyásos asszony esetében volt. Fontos, hogy merjük ezt hinni, legyünk becsületesek, és mondjuk el: hiszek, Uram, segíts hitetlenségemnek! Ez nem összevissza imádság, ez a valóságot komolyan vevő imádság, és erre Ő mindig igennel válaszol.

Van egy szép énekvers, mielőtt majd közösen is imádkozunk, még ezzel imádkozzunk, mert ezt mintha ehhez a történethez írták volna.

Jézus, benne bízva-bízom,
Elpusztulnom ó ne hagyj!
Te, ki bűnön, poklon, síron
Egyedüli győztes vagy:
Gyenge hitben biztass engem,
Készíts arra, hogy én lelkem
Láthat majd fenn, ó Uram,
Mindörökké boldogan.
(295,2 dicséret)

Most hitben járunk, de majd egyszer eljön a látás ideje. De járjunk a hitben!

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk téged isteni hatalmadért és irántunk való meg nem érdemelt, el nem fogyó, gyengéd szeretetedért.

Köszönjük, hogy mindenben számíthatunk rád. Bocsásd meg, ha sokszor csak a sor végére állítunk, s miután kapkodtunk fűhöz-fához, akkor jut eszünkbe, hogy hozzád vigyük a nyomorúságunkat. Szeretnénk mindig ezzel kezdeni.

Dicsőíteni akarunk azzal, hogy bízunk benned, hogy emberileg reménytelen helyzetekben is tőled kérjük és várjuk a megoldást. Hogy sötét erők bilincsei között is hozzád kiáltunk szabadításért. Köszönjük, hogy Szabadítónak jöttél. Áldunk téged a te Jézus nevedért, ami erre emlékeztet minket mindig. Segíts minket, hogy így bízzunk benned.

Adj nekünk minden nyomorúságunkból, szenvedélyünkből, megkötözöttségünkből valóságos és végleges szabadulást. Szabadíts ki minket minden hitetlenségből, kételkedésből. Bocsásd meg, amikor a te igaz igédben is kételkedünk.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek most különösen is nagy szükségük van a te lehajló erődre és szeretetedre. Könyörgünk betegeinkért, a gyászolókért. Könyörgünk hozzád a nélkülözőkért, akiknek nincs otthonuk és nincs munkájuk, akik nem tudnak szeretni, vagy úgy érzik: nem szereti őket senki.

Kérünk, hogy a kétségbeesés felhőin hatoljon át a te szeretetednek a napja, és ragyogjon rájuk a te mentő szereteted.

Minket pedig formálj olyanokká, akik boldog hírvivői lehetünk a te szeretetednek, és akiknek az élete is úgy alakul, hogy azon felragyog a te dicsőséged.

Készíts nekünk még ma veled való csendes együttlétet. Engedd világosan látnunk, hogy hányadán állunk hit dolgában. Taníts meg becsületesen és bizalommal kiáltani hozzád. Engedd megtapasztalnunk, hogy aki benned reménykedik, az nem szégyenül meg.

Köszönjük, hogy elmondhatjuk most a csendben a magunk imádságát is.

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Január 31. - 19:13:36
Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok... (Jób 42,5-6)

Jób istenfélő ember volt, mégis egyszerre annyi csapás szakadt rá, hogy alig tudta elviselni. Gyermekeire ráomlott a ház, és mind odavesztek. Utána elveszítette minden vagyonát, fájdalmas betegség támadta meg, és még a felesége sem állt igazán mellette. Szíve tele volt kérdésekkel, amelyek mind így kezdődtek: miért?

Először önmagában töprengett. Saját magával akarta megbeszélni azt, amit nem értett, de semmire sem jutott.

Akkor meglátogatták barátai, és nekik tette fel kérdéseit. Ők azonban nem ezekre válaszoltak, hanem mondták a magukét. Sok beszédük, vádjuk csak még keserûbbé tette ezt a szenvedő embert.

Ezután elsorolta miértjeit Istennek. Isten végighallgatta, azután emlékeztette őt arra, hogyan teremtette a világot, és ahogy hallgatta Isten nagy tetteit, Jób előtt felragyogott az Úr páratlan nagysága, szentsége, s ez többet mondott neki, mint ha egyenként felelt volna kérdéseire. Átélte, hogy nem egyenrangú felek társalognak, Isten a teremtő, ő pedig csak teremtmény. De van gazdája a világnak, akinek gondja van mindenre és mindenkire. Ő tudja, hogy mit cselekszik. Ismeri Jób helyzetét, és nála már készen van a szabadítás. Felismerte, hogy hiányos információk alapján vont le téves következtetéseket.

Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása lett az igazi válasz Jób kérdéseire. Még mindig nem értett sok mindent, de bízni kezdett Istenben, és békesség, reménység, bizonyosság ébredt a szívében. Isten pedig levette róla szenvedése terhét.

Pillanatnyi szenvedésének szemüvegén át nem mindig a valóságot látja az ember. Ez a szemüveg torzít. De Isten elé állva világosságot nyer a szenvedő, s kiderül, hogy nem minden kérdésére kell választ kapnia. Meglátja, hogy

"A világ Isten-szőtte szőnyeg,

Mi csak visszáját látjuk itt,

És néha - legszebb perceinkben

-A színéből is valamit."

(Reményik Sándor)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Január 31. - 19:34:24
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Február 05. - 10:56:15
Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." (Lk 19,8)

Zákeus befogadta Jézust a házába, a szívébe, Jézus pedig feltétel nélkül bement egy ilyen bűnöshöz is. Ő nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem ezt: szeretlek, s majd meg fogsz változni.

A fővámszedő azonban kezdi rosszul érezni magát, mert Jézus és a lopott pénz nem fér meg egy fedél alatt. S mivel Zákeus döntött Jézus mellett, szabadulni akar a bűneitől. Nem törődik vele, ki mit szól hozzá, engedelmeskedik élete új Urának - anélkül, hogy Jézus parancsolná neki. Kilép a házából, és kárpótolja, akiket megkárosított. Mégpedig négyszeresen, mert ezt írja Mózes törvénye, a Szentírás (2Móz 21,37; Károli: 2Móz 22,1).

S mihelyt a Biblia szerint kezd cselekedni, Jézus kijelenti: belépett Isten országába, ma lett üdvössége. Tudom-e, mit ír a Szentírás szerelemről, házasságról, munkáról, pénzről, imádságról? Miben kellene Isten igéjéhez igazodnom?

Zákeus tehát látja a bűnét, megvallja azt, és igeszerűen kezd cselekedni. Ez mind a Szentlélek munkája. Ő teremti újjá azt, aki Jézust befogadta. Aki addig pénzt szedett, most pénzt osztogat, mégpedig a szegényeknek, s azoknak, akik miatta lettek szegényebbek. Egészen megváltozott a gondolkozása, hiszen „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az" (2Kor 5,17).

Ebben az egyetlen szóban benne van új hitvallása: Uram. A farizeusok soha nem szólították Jézust így, mindig csak ezt mondták: Mester, tanító.

Látom-e a bűneimet, kész vagyok-e néven nevezni és megvallani őket? S látom-e azokat, akik miattam lettek szegényebbek? Mit zsarolok ki szüleimtől, házastársamtól, munkatársaimtól? Kész vagyok-e pótolni, amit lehet, s kérni és hálásan komolyan venni Isten bocsánatát?

Az Isten Bárányára / Leteszem bűnöm én, / És lelkem béke várja / Ott a kereszt tövén. / A szívem mindenestül / Az Úr elé viszem, / Megtisztul minden szennytül / A Jézus vériben...
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Február 05. - 15:25:50
Az egyik kedvenc énekem ez az énekeskönyvünkből.

 :int
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Február 07. - 12:31:10
...add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem. (Mk 10,21)

Zákeus gazdag volt, de mégsem volt boldog. Amikor azonban találkozott Jézussal, és befogadta őt, megváltozott az élete. Visszatalált Istenhez, megtalálta önmagát, rendeződött az emberekkel való kapcsolata; kereső, nyugtalan emberből üdvösséget nyert, boldog hívő lett.

Mai igénk szereplője is gazdag volt, szintén találkozott Jézussal, de nem változott meg az élete. Maradt minden a régiben, és szomorúan távozott. Miért?

Mert azt gondolta, hogy az örök élet megvásárolható, „...mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Amikor Jézus az ő követésére hívta, s ehhez meg kellett volna szabadulnia mindattól, ami visszatartotta, „elborult az ember arca", és elment.

Pedig mekkora kegyelem, hogy érzi az örök élet hiányát! Sok mindene van, de nincs üdvössége. Milyen nagy dolog, ha valaki rájön erre, és Jézustól kéri ezt az ajándékot! Minket szorongatott-e már ez a kérdés?

De úgy kellett volna neki ez a kincs, hogy megtarthassa mindazt, amit már összegyűjtött addig. Tele volt a keze saját gazdagságával, ezért nem tudta elfogadni az örök élet ajándékát.

Zákeus komolyan vette, amit Jézus mondott neki, és azonnal meg is cselekedte. Ez az ember azonban nem vette komolyan, hogy az örök élet nem megvásárolható újabb érték a leltárban, hanem Jézus maga: a vele való személyes közösség. Csakhogy ennek az embernek az életében nem volt hely Jézus számára. Betöltötte gazdagsága, és nem volt hajlandó semmitől megválni Jézusért. Nem hitte, hogy ha bármitől megválik, nem lesz szegényebb, mert Jézussal együtt mindent megkap, amire szüksége van.

Zákeus ezt mondta: jöjjön Jézus, kerül, amibe kerül. S eltette az akadályokat az útból. Ez az ember viszont így gondolkodott: jöjjön az örök élet, ha nem kerül semmibe! Szorongatta a kincseit, s nem lett övé a kincs, amit Jézus ígért neki.

Vajon nem az az oka lelki szegénységünknek, hogy tele van a kezünk és a szívünk, és nincs helyünk Jézus számára? Mit kellene elengednem, hogy igazán gazdag legyek?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Február 07. - 13:36:08
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Február 08. - 15:22:21
Amikor útnak indult (Jézus), odafutott hozzá egy ember... (Mk 10,17)

Mivel volt tele a gazdag ember keze, ami miatt nem tudta elfogadni az örök élet ajándékát Jézustól? Tennivalókkal, feladatokkal, intéznivalóval.

Akkor futott már Jézus után, amikor Jézus elindult onnan, ahol tanított. Késve ért oda, mert előbb még el akart intézni valamit. Nem ez az „előbb" az oka annak, hogy lemaradunk sok jóról, amit Jézus az őt keresőknek kínál?

Mivel késve érkezett, nem hallotta azt, amire a legnagyobb szüksége lett volna, amivel Jézus befejezte tanítását: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." (Mk 10,15) Éppen ez volt ennek az embernek a kérdése: ki mehet be Isten országába? Éppen ezt magyarázta Jézus: az örök élet ajándék, azt nem lehet sem kiérdemelni, sem megfizetni, csak alázatos hittel elfogadni, „...mit tegyek, hogy elnyerjem...?" Azt tedd, hogy tartsd a kezed, és hálásan fogadd el!

Ezt azonban nem lehet így futtában, mellesleg, minden dolgunk után. Ez vagy fontos neked valóban, és akkor minden elé helyezed, vagy csak utólag hallod, hogy ilyen is van, de nem lesz a tied.

Egyre jobban felgyorsul körülöttünk az élet, egyre több feladat terhel, és számos lehetőség csábít, túlterhelt emberek vagyunk, akiknek tele van a fejük gonddal, a naptáruk tennivalókkal, és sok fontos dologra nem szánunk időt. Még a vasárnap is úgy telik gyakran, mint a többi nap. A sürgős gyakran kiszorítja azt, ami igazán fontos lenne. Nehogy úgy járjunk, mint Jézus példázatában azok, akik késve érkeztek a menyegzőre, s már bezárták előttük az ajtót (Mt 25,10)!

Csendesedjünk el, s inkább mást hagyjunk el, de törődjünk a lelkünkkel és egymással, amíg lehet!

Siessetek, hamar lejár! / Kegyelme már régóta vár. / Ma még lehet, ma még szabad, / borulj le a kereszt alatt!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Február 14. - 19:14:38
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
február 9.
Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. (Mk 10,20)

Mivel volt még tele a gazdag ember keze? A teljesítményeivel. Jó nevelést kapott, gyerekkorától komolyan vette a tízparancsolatot. Vallásos családban nőtt fel, ismeri a Szentírást, és erkölcsös életet él.

És még sincs üdvössége? Nem meglepő ez? Márpedig ez gyakran előfordul. Ne becsüljük le azt, ha valaki ismeri a Bibliát, igyekszik megtartani a parancsolatokat, szokott imádkozni, és erkölcsösen él! Az Ige azonban arra figyelmeztet, hogy ez kevés az üdvösséghez.

Mint ahogyan annak az írástudónak is kevés volt, aki egyetértett Jézussal a parancsolatok kérdésében, Jézus mégis ezzel zárta beszélgetésüket: nem vagy messze az Isten országától. Közelebb vagy hozzá, mint akik semmit sem tudnak róla, de ugyanúgy kívül vagy rajta, mint ők. Miért? Mert minden emberi és vallásos jó teljesítményhez feltétlenül szükséges a Krisztussal való személyes összetartozás. Az, hogy összeköltözzön a hívő Krisztussal, ahogyan azt Zákeus tette.

Ez a gazdag ember Krisztus nélkül szeretné az örök életet. Zákeus befogadta Krisztust, s utána rádöbbent, hogy az örök életet is megnyerte. Úrnak vallotta Jézust, s ezért engedelmeskedett is neki.

Ez hiányzott ennek az embernek az életéből. Neki Jézus csak Mester, akitől szívesen hallgatja a tanítást. De arra nem hajlandó, hogy elkötelezze magát mellette, hogy sorsközösséget vállaljon vele, hogy tegye is azt, amit Jézus mondott neki: hogy kövesse őt. Semmit nem hajlandó letenni a kezéből, s így hiába nyújtja felé Jézus az örök élet ajándékát.

Ki nekem Jézus: Úr vagy csak Mester? Csak hallgatni szoktam őt, vagy teszem is azonnal, amit mond? Engedelmesség nélkül csak ítélet lesz rajtunk mindaz, amit tudunk róla.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Február 17. - 16:50:56
Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek... (Mk 3,14)

Jézusnak sok hallgatója volt, de kevés tanítványa. Ma is viszonylag sokan hallanak róla, de kevesen ismerik őt. Gondolkodjunk el néhány napig arról, mit jelent ma Jézus Krisztus tanítványának lenni!

Egy mai tanuló és egy akkori tanítvány között jelentős különbségek vannak. Ma csupán bizonyos tananyagot kell elsajátítani, akkor a mester egész életszemléletével kellett azonosulni. Ma csupán bizonyos időt tölt együtt az ember tanítójával, akkor viszont évekig együtt élt vele, ahogyan Jézus a tizenkettővel. A folyamatos együttlét és a teljes belső azonosulás következtében a tanítvány hasonlóvá kezdett válni mesteréhez. Jézus emlékeztette is olykor tanítványait: ahogyan én cselekedtem, ti is úgy tegyetek, erről ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok (Jn 13,34-35).

Éppen ez volt a tanítványság egyik célja. Amikor Jézus elhívta tanítványait, két célt jelölt meg: hogy vele legyenek, s hogy elmenjenek prédikálni és jót cselekedni másokkal. Ez a sorrend: előbb a vele való együttlét, a lelki egység kialakulása szükséges, hogy utána az ő erejével és szeretetével tudjanak szolgálni az embereknek.

A tanítvány vállalja mesterét, nem szégyelli őt, ha kell, viseli az ezzel járó szenvedést is. A hallgató megőrizheti függetlenségét, semlegességét vagy akár ellenkezését is. A tanítvány azonban elkötelezett ember. Ha ez mások szemében „nem éri meg", akkor is hű marad hozzá, mert neki mindennél többet ér a vele való közösség.

Ki vagyok én: hallgató vagy tanítvány? Csupán ismeretekkel rendelkezem Jézusról, vagy ismerem is őt? Csak időnként keresem a vele való találkozást, vagy együtt is élek vele? Kezd-e már hasonlítani az életem Jézuséra? Aki sorsközösséget vállal vele itt a földön, annak lesz majd sorsközössége vele a mennyei dicsőségében is.

Uram, segíts, hogy ne csak hallgassalak, hanem kövesselek is!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2014. Február 17. - 17:07:47
Ámen!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Február 17. - 17:29:21
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Február 24. - 10:10:32
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
február 20.
...(Jézus) így hirdette az Isten evangéliumát: „...elközelített már az Isten országa, térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban." (Mk 1,14)

Mi a tartalma annak, amit a hitvalló keresztényeknek hirdetniük kell? Jézus így határozta meg: az Isten országának evangéliuma. Ha lefordítjuk ezeket a kifejezéseket: az a jó hír, ami Isten királyi uralmáról szól.

Vagyis az a tény, hogy Isten uralkodik. Ő, aki létrehívta ezt a világot, nem hagyta magára, az általa teremtett törvények ma is működnek, erkölcsi törvényei érvényesek, ő mondja meg, mi jó és mi rossz, és nagy szeretetéből lehetővé tette az embernek, hogy visszatérjen az ő országába, vagyis uralma alá.

Az evangélium lényege: nyitva van a kapu, amit becsaptunk magunk mögött. Az idegenbe szakadt, lázadó ember kaphat útlevelet, hogy hazatérjen. Mi az ára? Azt megfizette Jézus Krisztus, amikor a kereszten helyettünk elszenvedte bűneink büntetését. Amikor meghalt, kettéhasadt a jeruzsálemi templom vastag függönye, ami addig távol tartotta a bűnöst a szent Istentől. Aki visszatér, visszakapja az elveszített igazi életet, s újra Isten szeretetének uralma alatt élhet. Higgyetek ennek a jó hírnek!

A probléma abban van, hogy ez az evangélium egyre idegenebb a mai ember számára. Mert egyre öntörvényűbben akar élni, nem Isten törvényei szerint. Emiatt egyre több bajt zúdít magára, ugyanakkor nem Jézus hívását akarja hallani, hanem bűnei igazolását, természetellenes és életellenes tettei tudomásulvételét várja az egyháztól is.

A keresztény bizonyságtétel azonban tartalmában nem az igényekhez igazodik, hanem a megváltó Jézus utasításához. Lehet, hogy ez nem korszerű (sosem volt az), de ma is időszerű, mert ez segíthet rajtunk. Ne torzítsuk el, ne hallgassunk el belőle semmit, ne elegyítsük semmi tőle idegennel, így „Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére" (Róm 1,16).

Higgyem és hirdessem én is teljes meggyőződéssel!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Február 24. - 10:30:53
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Február 28. - 07:36:05
Tiszteld apádat és anyádat... (2Móz 20,12)

Mindnyájunkat fenyeget az a veszély, hogy a szüleink iránti szeretetet megelőzi valami, ami miatt nem tudunk velük igazán törődni, s elvárjuk, hogy ezt értsék is meg. A diák azt mondja: tanulnia kell, nem tud részt venni a családi tennivalókban. A pályakezdő sem ér rá az öregek régi történeteit hallgatni. A szerelem sok időt vesz igénybe, a kisgyerekek házhoz kötnek, nem tudjuk a szülőket látogatni, írni sincs időnk nekik. Aztán mi magunk is öregszünk, és fárasztanak a még idősebbek.

Ők persze segítsenek kapcsolataikkal, pénzükkel, maradék erejükkel! Mindenre szükségünk van.

Istenem, bocsásd meg, hogy természetesnek tartom, hogy a szüleim törődnek velem, de én alig szoktam őszintén érdeklődni hogylétük felől! Megszoktam, hogy megbocsátanak nekem, én pedig kegyetlenül szemükre vetem gyengeségeiket.

Köszönöm, hogy még imádkozhatom értük. Köszönöm, hogy sok jót kaptam tőled rajtuk keresztül. Köszönöm, ha örömet is tudtam nekik szerezni. Köszönöm, hogy sok áldásban az ő imádságuk által van részem.

Kérlek, vedd őket körül gyengéd szereteteddel, s taníts meg engem is erre! Add, hogy észrevegyem, mire van szükségük, s azt örömmel tudjam nekik nyújtani! Segíts, hogy a tőlük kapott szeretetet továbbadjam saját gyermekeimnek, szüleim hibáit pedig ne ismételjem meg!

S könyörgök, add meg nekik a legtöbbet, amit e földön megkaphatnak: a benned való élő hitet, bűneik bocsánatát és az örök életet, Jézusért! Ámen
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Február 28. - 16:30:34
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Március 11. - 19:46:38
Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (Ef 6,11)

Ezen a világon kemény harc folyik az igazság és a hazugság, az életet védő és az életellenes erők között. Aki Jézus Krisztusnak engedelmeskedni kezd, belekerül ebbe a harcba.

A hívő soha nem emberek ellen harcol, mindig emberekért - a gonosz erői ellen. Saját rossz természete, régi szokásai, bűnös beidegződései, nem Isten akarata szerinti tulajdonságai ellen is, és mások védelméért, boldogulásáért, békességéért, megtéréséért küzd.

Igénk szerint e „nemes harcban" három fontos igazságot kell szem előtt tartanunk:

Szoros közösségben legyen az ember Krisztussal, aki már kivívta a győzelmet! „...erősödjetek meg az Úrban..."
Magára kell öltenie Isten teljes fegyverzetét.
Ismernie kell az ellenséget és annak szándékait.
Mivel a hívő ember is kísérthető, éberen kell őrködnie lelki tisztaságán. Mivel az ördög mindig bizalmatlanná akarja tenni Istennel szemben, és kételyeket támaszt a szívében, egyre jobban meg kell ismernie az élő Istent és az ő igéjét, a Bibliát. És fel kell ismernie az ellenség „mesterkedéseit", amikor hol elbizakodottá, hol elkeseredetté akarja tenni Jézus Krisztus katonáit.

Éppen ezért a hívő ne önmagára nézzen, ne is az ellenségre, hanem egyedül Krisztusra! Soha ne feledjük, hogy ki ő, mit tett értünk, mit ígér nekünk, s hogy kereszthalála és feltámadása a győzelem bizonyítéka! Aki Jézushoz ragaszkodik, a győztes oldalán harcol.

„Ezért tehát mi is... tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére..." (Zsid 12,1-2)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Március 11. - 20:03:47
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Március 24. - 17:37:14
Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk." (Jn 2,3)

Mit tanulhatunk Máriától?

Észrevette a mások baját. Ő ott vendég volt, de nyitott szemmel látta, milyen kellemetlen helyzetbe kerültek meghívói, és érző szíve arra indította, hogy tegyen valamit értük.

Azonnal Jézushoz fordult. Mi sokszor futunk fűhöz-fához, s csak utána jut eszünkbe: imádkozni is lehetne. Röviden közli a tényt: nincs boruk. Ez a két szó őszinte imádság, követésre méltó szép példa.

Miért? Mert segíteni akarás van mögötte, bízik Jézusban, egészen természetes módon, egyszerű hittel fordul hozzá, teljesen rábízza a megoldást, nem ad neki ötleteket, hogy mit tegyen. És amikor Jézus nem azonnal segít, nem türelmetlenkedik. De használja az eszét is: nehogy a szolgák értetlensége hiúsítsa meg a segítséget, szól nekik. Aztán csendben visszaül a helyére. Vár.

Mire? Jézus segítségére. És mikor fog segíteni? Nem tudjuk. És hogyan? Nem tudjuk. Hát mit tudunk? Hogy „jó várni az Úr szabadítására". Mert ő már tudja, mit fog tenni, s nyugodtan rábízhatjuk az időt és a módot. Ezzel is dicsőítjük őt.

Dicsőítjük-e mi így? Vagy türelmetlenül toporzékolunk, mint egy akaratos gyerek, és követeljük, amit kértünk tőle? Mária nem kért semmit, csak a hiányt közölte bizalommal. Bárcsak így tudnánk mi is a magunk és mások szükségeit az Úr elé tárni!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Március 24. - 17:47:57
Nagyszerű magyarázat!

 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Jazmin - 2014. Március 27. - 13:41:40
Amen!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Április 19. - 08:47:50
Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! (Lk 24,25)

Válogatunk Isten igéjében. Ami nem tetszik, amivel szemben tiltakozás van bennünk, amit nem értünk azonnal, azt nem fogadjuk el, mellőzzük, olykor el is felejtjük. Ezzel nemcsak szegényebbé tesszük magunkat, hanem a többi igét sem tudjuk helyesen érteni, torz szemléletünk lesz.

A két emmausi tanítvány baja is az volt, hogy nem tudták hova tenni Jézus szenvedését és halálát. Mert abban az időben csak azt hangsúlyozták az emberek, hogy az eljövendő Messiás hős lesz, de teljesen feledésbe merült a másik prófécia, hogy a Messiás szenvedni is fog, mert magára vállalja bűneinket és azok büntetését. Ez nem tetszett, tehát elfelejtették. Jézus most erre figyelmezteti őket: ha mindazt komolyan veszitek, amit a próféták megírtak, máris a helyére zökken minden, és helyesen fogjátok értékelni az eseményeket.

Fontos figyelmeztetés ez: ne legyen féloldalas, ezért téves az igeértelmezésünk és hitünk! Komolyan kell venni a bűnbánat őszinteségét, de ugyanígy azt is, hogy Isten megbocsátja a megvallott bűnt. Fontos hinni, hogy Isten mit tett értünk, de ugyanilyen fontos az is, hogy mit vár tőlünk. Nagy igazság, hogy Isten szeretet, de az is, hogy ő igazságos és bűngyűlölő. Jézus az életét adta értünk, ezért mi is adjuk azt testvéreinkért (1Jn 3,16)!

Törekedjünk minden bibliai igét az összefüggésében megérteni! Tegyük félre előzetes feltételezéseinket, és azt kutassuk, ami meg van írva! És ne feledjük, hogy

„az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Pt 1,20-21).
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Április 19. - 14:30:09
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Zoltan - 2014. Május 04. - 13:56:22
Anyáknapjára

"KÉPMUTATÁS NÉLKÜL"

Alapige:2Tim 1,5

Eszembe jutott a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.


Amikor az utolsó levelét írja az apostol, kivégzése előtt a börtönből, - a Timóteushoz írt második levelet - akkor ezt említi fel: képmutatás nélküli hit lakozik benned. És hangsúlyozza, hogy ez a hit lakozott már a nagyanyádban, Lóiszban, édesanyádban, Eunikében, és Isten kegyelméből ez a hit lakozik benned is.

Nemcsak azt említi meg a levélben, hogy együttérez Timóteussal, mert tudja, hogy gyakran fáj a gyomra, hanem megemlíti, hogy olyan hite van, amelyikbe nem keveredik képmutatás. Nem az iskoláira hivatkozik, és még csak nem is arra, hogy Páltól mit tanult, hanem arra, hogy otthonról mit hozott. Nem a nagymama és az édesanyja plántálta belé a hitet, azt Istentől kapta ajándékba Timóteus is. De nagymama is, édesanyja is képmutatás nélküli, hiteles krisztusi életet élt előtte, és ez a példa hatott a kis Timóteusra.

Éppen ezért anyák napján arról szeretnék most szólni az ige alapján, hogy milyen óriási kiváltság, és ugyanakkor kimondhatatlan felelősség, gyönyörű feladat is édesanyának, szülőnek, pedagógusnak lenni. Egyáltalán mindenkinek, akinek megadatik az a lehetőség, akárcsak egyszer-egyszer is, hogy formálható, kis emberpalántákat tápláljon, védjen és neveljen szóval, és ami azt mindig hitelesíti vagy lerontja: a példaadással is, hogy képmutatás nélküli hitre tudnánk segíteni azokat, akiket Isten reánk bízott.

Timóteusról ezt említi meg itt Pál apostol, és arra gondoltam, mivel a gyerekek is itt lesznek majd közöttünk, hogy három gyerekről szeretnék szólni, amit a Szentírás róluk elmond. Három olyan gyermekről, akiket felkészítettek a szüleik az élet harcaira úgy, hogy természetesen nem is tudták, mi vár majd a gyermekeikre, de ők megtették a magukét, és nemcsak enni adtak nekik, nemcsak öltöztették őket, hanem Isten igéjét csöpögtették a fejükbe már gyerekkorukban, és olyan értékrendet alakítottak ki a példájukkal is a szívükben, aminek később egész életükön át hasznát vették.

Ezeknek a gyermekeknek volt valamijük, amit csak hívő szülőktől lehet megkapni, és amire adott esetben támaszkodhattak, és nemcsak maguknak, hanem másoknak, a környezetüknek is áldásukra lehettek.

1. Az elsőnek a nevét sem tudjuk, csak azt tudjuk róla, hogy aranyos kicsi lány volt, mélyen hitt Istenben, és ebből másoknak is hasznuk lett. (2Kir 5).

Nagyon régen élt Izráelben, 2800 évvel ezelőtt, amikor sötét idők jártak arrafelé. Hosszú ideje már egy hitetlen király, Aháb uralkodott, akinek a felesége még gonoszabb volt, pogány is volt, és a gyerekeik sem voltak különbek. Szinte beszélni sem volt már szabad Istenről, akik pedig beszéltek Istenről, sőt Isten igéjét hirdették volna tovább, azokat sorban kivégeztették. A prófétákat üldözte, sokat közülük megöletett.

Nem érdekelt már senkit semmi más, csak a pénz meg a túlélés. Nagy aszály is volt, éhínség következett. Nagy nyomorúság volt akkor azon a népen.

Ennek a kislánynak azonban hívő szülei voltak. Honnan tudjuk ezt, amikor a Biblia nem is említi a szüleit? Onnan tudjuk, hogy egészen bizonyos, hogy voltak neki szülei. Az meg a viselkedéséből egyértelműen következtethető, hogy otthon sokat hallhatott az élő Istenről.

Gyerekfejjel is ismerte Isten nagy tetteit, el tudta sorolni, hogy mi-mindent cselekedett az ő népének hatalmas Istene, aki ma is ugyanolyan nagy, mint annak idején, amikor a világot megteremtette, amikor őseiket Egyiptomból kihozta, amikor a Vörös-tenger Isten szavára kettévált.

Isten ma is él, ma is ugyanolyan hatalommal cselekszik. Nagyon szereti a benne bízókat. Nem véletlenül történnek az események. Ő irányít mindent. Tőle lehet és kell elfogadnunk a helyzetünket, jót és rosszat egyaránt. Ő ma is cselekszik. Lehet tőle kérni dolgokat, és Ő bármit megtehet, amit akar.

Az ő kicsi gyerek-szívében különös erős hit és bizalom született meg ez iránt az élő Isten iránt. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor egyszer elrabolták, és eladták rabszolgának Szíriában, odakerült a szíriai hadvezér házába cselédnek, és meghallotta, hogy gazdája gyógyíthatatlan beteg, akkor odaállt a gazdaasszonya elé, és nagy bátorsággal, ugyanakkor alázattal és tisztelettel azt mondta: a mi Istenünk kétség nélkül meg tudná gyógyítani az én gazdámat. Bárcsak egyszer találkozna azzal a prófétával, aki Samáriában dolgozik, mert Isten rajta keresztül bármit megtehet.

Honnan veszi ezt a rendíthetetlen hitet? Hogy jut ilyen bátorságra leány létére, kis cseléd, rabszolga létére? Honnan van a szívében ilyen szeretet az ellensége iránt? Ez a részvét, ez az együttérzés, hogy egy betegen segíteni kellene, s én tudom, hol van a segítség - hát akkor, mint egy csendes útjelző tábla, mutatom neki a helyes irányt: ha elmennél Samáriába, ott az élő Isten embere meggyógyítana téged. És Naámán elmegy, és gyógyultan jön haza.

Egy kicsi gyermek, aki a bálványok világában az élő Istenre mutat, aki a halál közelében az életet képviseli, aki a lelki sötétségben világít, és egy kiúttalan helyzetből gyermeki hitével mutatja a biztos kiutat: arrafelé van szabadulás.

Honnan veszi mindezt? Az iskolában akkor sem tanítottak ilyeneket, mint ahogy ma sem. Ezt csak otthonról hozhatta. Hallott a hatalmas Istenről a szüleitől, feltehetően az ő szülei is képmutatás nélküli hittel beszéltek neki Istenről, ez hitelesítette a számára, és kisgyermek-szívében gyökeret vert az élő Istenbe vetett igaz hit, és kezdte teremni a gyümölcsöket.

Ráadásul milyen sokat jelenthetett ez neki abban a helyzetben! Nem kell képzelődnünk, elég csak azt komolyan venni, ami le van írva a Bibliában. Egy kisleány egyik pillanatról a másikra idegen közegbe kerül. Először még a nyelvet sem érti, amit beszélnek körülötte. Dolgoztatják keményen, lehet, hogy ehhez otthon is hozzászokott már - bár mindannyian hozzászoktatnánk a gyerekeinket az örömmel végzett munkához! Szóval keményen dolgoztatják. Kilátástalan a jövője, lehet, hogy ott öregszik meg, vagy ott fog belepusztulni a munkába, de nem a kétségbeesés jellemzi. Nem nyafog, hogy hazamegyek anyukához, hanem vállalja a helyzetét, elfogadja azt Istentől, helytáll ott, ahova éppen az ő hite szerint Isten állította, és hasznára lesz másoknak.

Ráadásul ott van benne ez az együttérző, megértő, segíteni kész szeretet. Ilyet csak Isten tud kimunkálni mindenkiben. De ezek szerint már egy kisgyerek szívében is kimunkálhatja. Mi ennek a feltétele? Az, hogy halljon Istenről. Ismerje meg az igaz Istent, a hatalmas Isten tetteit. Tettein keresztül Őt magát. S ahogy megismeri, merjen egyre bátrabban bízni benne, merje egészen rábízni magát, akár kicsi lány, akár nagyobb lány, akár még gyermek, akár már édesanya, hiszen láttuk, hogy Timóteus édesanyja is az édesanyja képmutatás nélküli hitét látta maga előtt jó példaként. És mehet tovább nemzedékről nemzedékre. Nem a hitet örököljük a hívő felmenőinktől, de az ő jó példájuk és bizonyságtételük által Isten támaszthat hitet a gyermekek szívében. Erre nagyon szép és meggyőző példa Naámánnak ez a kis szolgája.

Az a kérdés fogalmazódott bennem, amikor ezen gondolkoztam, hogy nem akartok ilyen gyerekeket és unokákat nevelni? Ez a része rajtunk múlik. Hallanak-e otthon Isten nagy tetteiről? Hozzátartozik-e a mindennapi beszédtémákhoz otthon az, hogy Istenről is beszélünk: Kicsoda Ő? Mit tett értünk?

Észrevesszük-e, ha hívők vagyunk már, Isten tetteit az életünk hétköznapi eseményeiben? Láthatják-e azok, akik körülöttünk élnek, a mi képmutatás nélküli hitünket? Vagy pedig éppen a képmutatásunk botránkoztat sokakat, és tart távol másokat Istentől, és azt mondják: ha ez a keresztyénség, köszönöm szépen, nem kérek belőle. És igazuk van. Csak nem az a keresztyénség!

A keresztyénség az a képmutatás nélküli magatartás, amikor egybeesik az, amit valaki gondol és mond, mond és tesz. Amikor nincs szakadék a szép szavaink, buzdító szónoklataink és a hétköznapi cselekedeteink és mindennapi életünk között, hanem ez az utóbbi szemlélteti az előbbit. Sőt, előtte jár az előbbinek, a beszédnek. Mert azt hiszem, minden szülő tudja, hogy a gyerekeinkre sokkal nagyobb hatása van annak, amit látnak otthon, mint amit hallanak tőlünk. Ezért fontos a képmutatás nélküli hit.

Ha így nevelnék sokan a gyermekeiket, akkor húsz-harminc év múlva egy ilyen nemzedék nőne fel, vagy legalábbis az akkorra felnövő nemzedék egy része ilyen lenne, akik látták otthon a képmutatás nélküli hitből fakadó életet. Megkívánták azt. Közben ők maguk is hitre jutottak, és adott esetben, talán ilyen váratlan megpróbáltatások között, helyt tudnak állni, és Isten kezében lesznek eszközzé. Mint ahogy ez a kicsi leány is.

2. Nos, az ő nevét nem tudjuk, de 200 évvel később élt egy olyan fiú, akiről szintén részletesen ír a Szentírás. Azt már tudjuk, hogy őt Dánielnek hívták.

Őt is egy idegen hatalom rabolta el, amikor a babilóniaiak elpusztították Júdát és Jeruzsálemet. Az ifjúság színe-javát is magukkal hurcolták afféle janicsár-képzőbe. Meg kellett tanulniuk a hódító nyelvét. Meg kellett tanulniuk a hódító bálványainak a tiszteletét, a vallását, az ideológiáját, és remélték, hogy saját népük ellenségeivé tudják átnevelni őket. (Dán 1.).

Ilyen átnevelőbe került Dániel is, olvassuk ennek a részletes leírását könyvében. Mivel ezt sokan ismerik, nem akarom annyira részletezni, mint a kisleány történetét. Lényeg, hogy kikerül az internálótáborba, ahol velük kivételezni akarnak, mivelhogy ilyen feladatra szánták őket, és a király ételéből kapnak enni. Ő pedig tiltakozik. Hogy jut ilyen eszébe egy tizenéves fiúnak abban a helyzetben - majdnem azt mondom: szögesdrót mögött?

Miért tiltakozik? Mert ez nem egyezik a Szentírással. Szentírás? Most tedd félre ezeket a dolgokat, kisgyerek, örülj, hogy kapsz enni. Ő örül, hogy kap enni, de ő mindenképpen engedelmeskedni akar a Bibliának. És honnan tudja, minek kell engedelmeskedni? Onnan, hogy otthon megtanították neki.

Az is sötét időszak volt vallási, hitbeli, erkölcsi szempontból, de ő tudja, hogy miről mit ír a Szentírás. Ezt nyilván nem magától tanulta, ehhez kell a szülőnek a magatartása. A szülőnek is fontos, hogy mit tanít a Szentírás, és beszél a gyermekének róla. És amiről meg van írva a törvényben, hogy tisztátalan, azt ő köszöni szépen, nem eszi meg. Ez ott lehetetlennek tűnik, Isten azonban mégis lehetségessé teszi.

Megvalósul Dániel álma. Ő ragaszkodni akar Isten igéjéhez, és Isten lehetővé teszi neki abban a helyzetben is, hogy ragaszkodjék hozzá. Ez kihat az egész életére, átformálja őt, egy korrupt világban hallatlanul becsületesen dolgozik. Nagyítóval sem találnak az ellenségei semmi kifogásolhatót a munkájában. Ez az ellenségeit még inkább bosszantja. El akarják tenni láb alól, de Isten ott is megőrzi. A végén szép karriert fut be, a birodalom második embere lesz.

Miért? Azért, mert Isten így látta jónak. De miért volt ő erre kapható? Mert szoros közösségben élt Istennel kisgyerek kora óta. Ragaszkodott az igéhez, és rendszeres, állandó, komoly imaélete volt: a másik kezével kapaszkodott Istenbe. Imádkozott naponta többször. Abbahagyta a munkát, félretett mindent akkor is, amikor nem volt szabad, amikor életveszély fenyegette azokat, akik imádkoznak. Ő akkor is leborult az irodájában naponta háromszor, jelképesen kinyitotta az ablakot, hiszen az imádság ablaknyitás a mennyre. Jöjjön a menny tiszta levegője, áradjon Isten ereje, szentsége az ő kis nyomorult életébe, mert ő ragaszkodik Istenhez és az Ő igéjéhez.

Akkor is, ha ez nehéz? Akkor is. Sose mondta Isten, hogy ez könnyű lesz. Akkor is, ha áldozatot kell érte hozni? Akkor is, mert ez mindenképpen megéri, és nemcsak neki lesz ebből áldása, hanem rajta keresztül másokat is hatalmasan megáld Isten.

Jellemző-e ez ránk? Egyrészt, hogy ismerem az igét, és adott esetben, amikor egy váratlan helyzetbe kerülök, a Szentlélek eszembe juttatja az odaillő igét. No de csak az juthat eszembe, ami bement az eszembe egyszer. A Szentlélek azt hozza elő onnan. Ehhez egyszer meg kellett tanulni, amikor még nem is tudtam, hogy majd mikor lesz rá szükség, és lehet, hogy életmentő lesz.

Tanuljuk-e mi így Isten igéjét, hogy legyen tele a szívem, az értelmem, és amikor szükség van rá, a Szentlélek előhozza? Hozunk-e áldozatot azért, hogy rendszeres, komoly imaéletünk legyen? Ez nem megy áldozat nélkül. Ez magától nem megy, mert rengeteg ellensége van. Azért van sok ellensége, mert nagyon fontos, hogy a hívő ember életében ez a maga rangját, helyét, fontosságát megkapja újra és újra.

Van, akinek naponta meg kell harcolnia azért, hogy tegyen félre mindent és komolyan, elmélyülten imádkozzon. Akinek az imádság nem vallásos kötelesség vagy teljesítmény, hanem olyan, mint a lélegzés: nem bírom ki nélküle. Megfulladok, ha nem veszek levegőt. Összeesem lelkileg, ha nem tartom a kapcsolatot állandóan az én mennyei Atyámmal.

A kis Dániel példája minden mai gyereknek is példa lehet, és példa lehet minden felnőttnek is.

3. A harmadik gyermek ez a Timóteus, akiről már mondtam több mindent. Itt különösen szép az, hogy nemzedékről nemzedékre megy tovább az isteni áldás.

Elkezdi egy asszony, ez a bizonyos Lóisz, aki a leányát hitben neveli és Isten igéjének az ismeretére neveli. Aztán az a leány megnő, férjhez megy egy pogány emberhez - még ezt is megtudjuk, egy göröghöz, születik egy kisfia, de ő a kisfiát ugyanúgy hitben neveli, mint ahogy őt nevelte az édesanyja. És nem amiatt sápítozik, hogy apuka görbén néz ránk, vagy ő nem jön velünk a templomba. Gyere kisfiam, megyünk mi ketten. És nemcsak templomba, hanem az élő Istenhez vezeti el.

Amikor Pál apostol Lisztrában jár első missziói útján, akkor Euniké és Timóteus ott vannak a gyülekezetben, és hallják az evangéliumot életükben először. Hallanak egy nevet: Jézus. Ő az Isten Fia. Benne teljesedtek be az ószövetségi ígéretek. Az Ószövetséget ismerte Euniké és Timóteus is. Azok benne teljesedtek be? Ki ez a Jézus? Felébred a szívükben a vágy, az érdeklődés, és úgy mennek haza, hogy hisznek. A hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének a hallásából.

És folytatódik otthon a beszélgetés, és a néhány hitre jutott lisztrai keresztyén összejár rendszeresen, erősítik egymás hitét. Amikor néhány év múlva Pál apostol megint odaérkezik, akkor megsúgják neki a hívők: van itt egy nagyon értékes fiú. Ez komolyan veszi azt, amit Jézusról mondtál, és másoknak is mondja, és az élete megváltozott. A Cselekedetek könyvében le van írva, hogy dicsérik neki Timóteust. Pál beszél vele, és így lesz a munkatársa. (ApCsel 16,1-3).

Lóisz csak egy kislányt vezetett az élő Istenhez, a leányát, Eunikét. Euniké is csak a fiát, de a fián keresztül már százakat és ki tudja hányakat nyert meg Isten az üdvösségnek.

Azt az egyet, akit Isten reád bízott, ha odairányítod Őhozzá, majd Ő használja. De ehhez képmutatás nélküli hitet kell látniuk az életünkben a gyerekeinknek, unokáinknak, mindazoknak, akik körülöttünk élnek.

És látniuk kell, mert ezek a gyerekek sem rejtették véka alá a hitüket. Mit jelent az, hogy képmutatás nélküli hit? Milyen a képmutató? Olyan, aki mást mutat, mint ami valójában van. Egy látszatot akar fenntartani. Általában többet, szebbet, nagyobbat akarunk mutatni, mint ami van. Vagy néha egészen mást. Aztán néha leesik az álarc, mikor lehajolunk valahova, és meglátszik a valóság. Ez nagy csalódást okoz.

Nem kell álarcokat hordani! Vállalni kell bűnös önmagunkat, aztán vállalni kell bocsánatot nyert bűnös önmagunkat, és így beszélni másoknak is a bűnbocsánat lehetőségéről. A bűn komolyságáról, a kegyelem nagyságáról. Az élő Istenről. Az élő Jézus Krisztusról. Akkor nem szöveg lesz, amiből elegük van, főleg a fiataloknak, de mindnyájunknak, hanem akkor életet látnak, amit esetleg a szöveg megmagyaráz, vagy értelmez, és mutatja az utat azoknak, akikben felébredt a vágy.

Mind a három gyermeket az jellemezte, hogy helytálltak a maguk helyén, és hasznosak voltak másoknak. Eszközzé válhattak Isten kezében. Akarunk-e ilyenek lenni, és akarunk-e ilyeneket nevelni?

Hadd mondjam azt, szinte, mint egy jelszót: testvérek, elő a Bibliával! Elő kellene venni otthon mindennap. Mi akadálya van annak, hogy legalább, akik hajlandóak rá, néhány percet Isten igéjével töltsünk naponta? A gyerekeknek lehet ehhez kedvet csinálni.

Máig emlékszem arra, milyen vidám, derűs, tartalmas rövid esti áhítatok voltak, amíg a gyermekeink itthon voltak, s főleg, amíg kicsik voltak. Tele voltak kérdéssel. Ha nem volt kérdésük, úgy fejeztük be. Nem elvárás, nem kötelező, nem illendő volt, hozzá tartozott úgy az estéhez, mint a fogmosás meg a mosakodás. Mert hogy lelke is van az embernek, meg a gyermeknek is, és nemcsak a testét kell lecsutakolni esténként, hanem a lelkét is tisztába kellene tenni, ha nem akarjuk, hogy belefulladjon a szennybe és fuldokoljon, mint ahogy a hitetlen emberiség körülöttünk.

Isten ezért is adta az Ő igéjét, ezért kínálja nekünk az imádság lehetőségét, és ezért várja, hogy aki már ismeri Őt, az ne hallgasson róla. Aki már szereti őt, az szeresse a körülötte élőket is annyira, hogy mutatja a hozzá vezető utat, és legyen ránk is jellemző a képmutatás nélküli hit. Amit pedig képmutatásnak ismerünk fel, azt valljuk meg Istennek, és hagyjuk el még ma. És akkor megújul az életünk, és majd Ő használ minket úgy, ahogy ezeket a bibliai szülőket is.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked ma mindnyájan az édesanyánkat. Köszönjük, ha még neki is hálát mondhatunk, és ha már elment közülünk, szeretnénk továbbadni mindazt a jót, amit tőle hallottunk, láttunk és kaptunk.

Köszönjük, hogy reánk is bíztál embereket, sokunkra gyermekeket is. Könyörülj rajtunk, hadd éljük át ennek a nagy lehetőségét és szent felelősségét.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy a képmutatásnak számos formája ver gyökeret gyakorlatunkban. Könyörülj rajtunk, és segíts mindenekelőtt meglátni mindazt, ami képmutatás az életünkben. Bevalljuk, hogy sok közülük már beidegződéssé vált, már fel sem tűnik, nem is gondoljuk, hogy másként is lehetne. Egyenesen, tisztán, becsületesen, szentül gondolkozni, beszélni és élni.

Kérünk, segíts el minket ilyen életre. Taníts minket úgy élni, hogy világítson az életünk. Olyan nagy sötétség van körülöttünk, Urunk!

Könyörülj rajtunk, hogy hadd fogjon fényt az életünk a te közeledben, Urunk Jézus Krisztus, aki magad vagy a világ világossága, és hadd legyünk így mi is a világ világosságává, ahogyan ezt te mondtad. Kérünk, hogy mindattól, ami beárnyékol pillanatnyilag minket, szabadíts meg.

Könyörgünk a felnövekvő nemzedékért. Polip-karokkal vonja magához az istentelen világ. Olyan nehéz hinnünk, hogy erősebb ennél a te mentő szeretetednek a vonzása. De hisszük, és hinni akarjuk ezt, Urunk, és amit megtehetünk a reánk bízottakért, készek vagyunk megtenni. Támogass minket és vezess minket ebben.

Köszönjük, hogy rád bízhatjuk gyülekezetünk gyermekeit és fiataljait is.

Könyörgünk azokért, akik holnap kezdik el az érettségi vizsgákat. Könyörgünk azokért, akik nem tudják, hogyan folytassák a tanulmányaikat vagy munkájukat. Könyörgünk azokért, akiknek egyáltalán nincs semmilyen munkalehetőségük pillanatnyilag. Könyörgünk mindazokért, akik tanácstalankodnak, bizonytalankodnak, és átélik a maguk erőtlenségét, kiszolgáltatottságát.

Segíts mindnyájunkat, hogy egészen kiszolgáltassuk magunkat neked, és hadd tapasztaljuk meg, hogy a te kezedben biztonságban vagyunk, mert neked gondod van a benned bízókra.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük. Így könyörgünk gyülekezetünk jövőjéért is. Könyörgünk a nyári csendeshetekért. Könyörgünk azokért a csoportokért, amelyek ezen a hétvégén elmentek, hogy a te igéd körül elcsendesedjenek, egymás hite által épüljenek. Olyan nagy szükségünk van mindnyájunknak erre.

Könyörgünk a betegeinkért, különösen azokért, akik előtt semmiféle javulási lehetőség nincs. Őrizd meg őket kétségbeeséstől, csüggedéstől, tanítsd őket minden helyzetből tereád nézni, Urunk Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy folytathatjuk az imádságot itt és majd otthon is.

Ámen.



http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=1913 (http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=1913)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Május 07. - 11:28:36



Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.

Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. (Jón 1,4)

Jónás nem akar elmenni Ninivébe, hanem menekül Isten elől. Aki ezt teszi, egyre mélyebbre süllyed. A hajó alján mély álomba merül. Sokan keresik a narkózist a bűn megoldása helyett.

Jónás ezzel Isten kegyelmes tervét nem tudja meghiúsítani (hogy megmentse Ninivét), de sok bajt szerez magának és másoknak is. „Nagy vihar támadt a tengeren..." A bűnnek mindig következménye van, akkor is, ha ez nem azonnal jelentkezik. Nem gondolta Jónás, hogy ekkora lavinát indít el azzal, hogy nem engedelmeskedik Istennek. Isten azonban nem mond le sem Ninive, sem Jónás megmentéséről. Életünk viharainak sokszor ez az oka és a célja.

A hajón már mindenki imádkozik, csak Jónás nem. Hogyan tudna leborulni Isten előtt az, aki háttal áll neki? A bűn mindig magányossá tesz, elválaszt Istentől és egymástól is. A kapitány felébreszti, ő bevallja: „miattam támadt ez a nagy vihar rátok." Mindig nagy eredmény, ha valaki eljut oda, hogy nem mentegetőzik, hanem nevén nevezi bűnét.

A vihar azonban mégsem csendesedett. Miért? Mert nem jó helyen vallott Jónás. A hajósok nem tudnak mit kezdeni az ő engedetlenségével. Az előtt kellene bűnt vallania, aki ellen vétett, Istennek. Így nem jut eszükbe más megoldás, mint hogy „dobjatok a tengerbe". És ez mit old meg? A bűnnel szemben tehetetlen az ember. A bűn következménye a halál.

Ezért fontos tudnunk, hogy Jézus Krisztus óta mégsem kell feltétlenül meghalnunk a bűneink miatt. Mert ő már meghalt helyettünk. Isten nem minket, hanem a bűneinket akarja a tenger mélyére dobni (Mik 7,19). Boldog ember az, aki nem valamilyen narkózisba menekül a bűnével Isten elől, hanem Istenhez menekül, neki vall, és hittel megragadja az ő kegyelmét. Ez a bűnkérdés egyetlen valódi megoldása.

Mik. 7.19 Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Május 07. - 17:42:03
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Május 11. - 11:14:47
Cseri Kálmán:
...te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted... (Jón 4,2)

Jónás prédikálására Ninive megtért, Isten pedig nem hajtotta végre a kilátásba helyezett ítéletet. Jónás emiatt nagyon megharagudott. Mindenki örül Isten megbocsátó kegyelmének, még az angyalok is a mennyben, csak Jónás háborog, és fenti igénket nem hálával emlegeti, hanem szemrehányást tesz Istennek azért, hogy ő ilyen.

Miért? Mert Jónás megtért ugyan az engedetlenségéből, és elment Ninivébe, de a természete nem változott meg. A neveltetéséből az következik, hogy gyűlöli Ninivét. Az elvei, a maga igaza még mindig elválasztják őt Istentől. Márpedig Isten kezében csak az használható, aki nemcsak egy-egy bűnét hagyja el, hanem új természetet, új szívet is kap.

Sok hívő ember elakad ezen a ponton. Van már közösségük Istennel, kaptak bocsánatot sok bűnükre, de amíg minden tulajdonságukat, az erényeiket is, az elveiket, az igazukat nem teszik oda Isten ítélete alá, nem lesznek örvendező, felszabadult, Istennel mindenben egyetértő emberek, hanem csak duzzogó, ítélkező, keserű keresztények.

Jézus Krisztus ezt mondta: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát" (Mt 16,24). Tehát nemcsak a rossz tulajdonságait, hanem önmagát, az egész Isten nélküli természetét, mert enélkül a szíve még nem lesz az Úré. Lehet, hogy már hisz, de a kínosan precíz vagy bosszantóan rendetlen, indulatos vagy félénk természete akadályozza a szolgálatban. Mint Jónást is.

Ezért Jézus húsvét után Pétertől csak ezt kérdezte: Szeretsz-e engem? Mert ha a szíve egészen az Úré, ha szereti őt teljes szívéből és lelkéből, akkor lesz a szolgálata erőteljes, örömteli, akkor nem vád, hanem magasztalás lesz az ajkán: te kegyelmes és irgalmas Isten vagy.

Mit őrzök még a régi természetemből, esetleg keresztény mázzal bevonva?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Május 11. - 12:40:51
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Május 14. - 09:43:21
Az Úr Lelke van énrajtam,... hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek;... a szabadulást hirdessem a foglyoknak... (Lk 4,18)

A zsinagógákban minden férfi felolvashatott a Szentírásból, ha akart. Egyik alkalommal Jézus Názáretben, ahol felnőtt, az Ézsaiás könyve 61. részéből a fenti igét olvasta, és azt mondta, hogy ez benne teljesedett be.

Mit jelent az, hogy a szegényeknek evangéliumot (jó hírt) hozott? Kik azok a lélekben szegények, akikről beszél? Akik tudják, hogy semmi érdemük nincs Isten előtt, ami alapján nekik járna bármi jó Istentől. A farizeusok és írástudók gazdagoknak tartották magukat, különbnek, többnek, mint az átlag, mert sok vallási rendelkezést betartottak. Ennek alapján úgy gondolták, Isten tartozik nekik. Azt képzelték, hogy ők önmagukban igazak, és nincs szükségük megtérésre (Lk 15,7).

Jézus nagyon elmarasztalta ezt a téves, önhitt vélekedést, és azt tanította, hogy Isten előtt mindnyájan koldus szegények vagyunk. Aki ezt tudja és vállalja, azt Isten az ő ingyen kegyelméből megajándékozza mindazzal a lelki értékkel, amire szüksége van. Ez az evangélium, a jó hír, amit Jézus meghirdetett. Megajándékozni viszont csak azt lehet, aki tudja, hogy rászorul, és tartja a kezét.

A foglyoknak és megkötözötteknek pedig szabadságot hozott Jézus. Aki alaposan ismeri az embereket, tudja, hogy milyen sok félelem, sérelem, kényszergondolat, szenvedély, indulat, babonaság kötöz meg sokakat. És nem bírunk szabadulni ezektől. Isten szavára azonban lehullanak ezek a bilincsek, és a Krisztusban való hit elsegít az „Isten gyermekeinek szabadságára". Így a hívő megszabadul ezektől, és felszabadul Isten boldog szolgálatára. Tudja és gyakorolja, hogy „minden szabad, de nem minden használ" (1Kor 10,23).

Megajándékozhat engem Isten? Mitől kell megszabadulnom?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Május 14. - 11:07:35
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Május 14. - 11:22:36
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
Tegnap
Amikor megteltek az edények,... nem folyt több olaj. (2Kir 4,6)

Tud-e adni Isten reménytelen helyzetben is megoldást? Igen, a kérdés csak az, hogy elfogadjuk-e olykor meglepő segítségét.

Ki képes elfogadni? Aki tudja, hogy rászorul, aki nem az öklét rázza, hanem a kezét nyújtja és kér Istentől, s aki okoskodás nélkül megteszi azt, amit Isten parancsolt neki. Alázat, hit, engedelmesség szükséges a mi részünkről.

Isten a prófétán keresztül felel ennek az özvegynek, s ez olyan, mintha ma valaki a Bibliából érti meg, mit üzen neki Isten. Azt a parancsot kapta, hogy gyűjtsön össze üres edényeket, s a maradék kis olajukból töltsön azokba. Ez furcsa utasítás volt, de szót fogadott, s így minden edény tele lett. Az eladott olajból ki tudta fizetni az adósságot, s maradt nekik is bőségesen.

Milyen fontos volt az, hogy a gyerekek látták édesanyjuk hitét, és látták, hogyan cselekszik Isten! Válaszolt az imádságra, könyörült a nyomorultakon, s bőséges ajándékot adott. A Biblia ezt nevezi kegyelemnek. Az, hogy csorgott az olaj az üres edényekbe: a kegyelem. Az, hogy az asszony Isten szavára egymás után rakta oda az üres edényeket: a hit. Kegyelemből - hit által van az üdvösségünk is.

Jézus Krisztus így jelentette be a programját: „azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (Jn 10,10) Az emberiség helyzete is reménytelenné vált a bűn miatt, s rabszolgák maradtunk volna, ha ő nem segít rajtunk. Boldog ember az, aki megragadja az általa felkínált szabadulást és életet.

Minden nyomorúságunkból bizalommal kiálthatunk az Úrhoz segítségért.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Május 14. - 21:03:23
Ámen!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Május 28. - 16:54:55
Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. (Zsolt 127,1)

Korunk eszménye a nagy teljesítményekre képes ember. Eszerint mindenki annyit ér, amennyit teljesít. Éppen ezért a teljesítményt kell fokozni, munkában, tanulásban, sportban, szexben, mindenben, kerül, amibe kerül. Ha az emberbe kerül, akkor is. Bele is roppan sok ember és sok emberi kapcsolat ebbe a hajszába. Sok ilyen teljesítményen ott a bélyeg: hiába. „Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök." Íme az ember - Isten nélkül.

A vallásos ember így gondolkozik: majd én - Isten segítségével. Megpróbálja bevonni Istent a saját tervei megvalósításába, meg akarja nyerni őt céljai támogatására. Isten azonban sose lesz a mi alkalmazottunk, ő mindenek Ura.

A Biblia azt tanítja, hogy az embert nem a teljesítményei minősítik. A ki már nem tud teljesíteni, mert beteg vagy idős, az is ugyanolyan értékes Isten előtt. És a Biblia nemcsak a mi tetteinkről szól, hanem Isten tetteiről is. Isten előbb cselekedett, mint mi. És a jövőre nézve is megígérte, hogy cselekszik. S a hívő embert az jellemzi, hogy várja, amit Isten megígért, és közben végzi, amivel Isten őt bízta meg. Csak azt akarja tenni, amit Isten akar elvégeztetni vele, vagy amit Isten maga akar elvégezni általa.

Sőt olyan is van, hogy csak Isten akar cselekedni, nekünk pedig ezt mondja: maradj veszteg, és nézd az Úr szabadítását! A mai ember egyik nagy baja, hogy nem tud veszteg maradni. Itt is nagy ajándék, ha valaki ismeri Istent, és bízik benne, s tevékenysége vagy átmeneti tétlensége Isten útmutatásától függ. Az ilyen ember tanulja meg, mi az áldás. Az, amit Isten úgy ad, hogy nem is tettem érte semmit. Mert „akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget".

Bízzam magamat e tekintetben is egészen Istenre!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Május 28. - 19:44:57
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: pacific - 2014. Május 29. - 15:54:23
 O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Június 15. - 09:09:17
seri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
35 perce
Amikor közelebb ért és meglátta a várost, megsiratta... Bár felismerted volna... a békességre vezető utat! (Lk 19,41-42)

Jézus Krisztus személyválogatás nélkül minden embert nagyon szeretett, de azt a népet, amelyből emberi eredetét tekintve származott, különösen is. Ez megkülönböztetés? Igen, de olyan, amiből soha senkinek nem származik hátránya. Elsősorban „Izrael házának elveszett juhaihoz" jött, de meggyógyította a római százados szolgáját is, sőt az ő hitét példaként állította honfitársai elé, és meghallgatta a pogány kánaáni asszony könyörgését is. Nem tett különbséget a maga népe és a többi nép közt, de sorrendben saját népe volt az első helyen. Még sírni is tudott miattuk.

Jézus tanítványainak ma is mindenkit őszintén szeretniük kell. De természetes, hogy ezek közt elsősorban a maga népét szereti mindenki. Ahogyan Pál apostol is írja: „tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." (Gal 6,10) Leginkább azokkal, de soha nem mások rovására. Aztán ha nem ilyenek vannak bajban, és segíteni kell, a testvéreinket hanyagoljuk el átmenetileg, de mégis van egy alapvető sorrend.

Miért? Mert nem véletlen az, hogy melyik család és melyik nép tagjává születtünk. Hisszük, hogy Isten jelölte ki „lakóhelyünk határait" (ApCsel 17,26), s amelyik közösségbe belehelyezett, azért felelősek vagyunk. Nemcsak élvezni kell annak a működését, hanem munkálni is, hogy minél jobban működjék. Ez a keresztény ember politikai felelőssége, nem lehet közömbös a polisz, a város sorsát illetően. Ezt Isten még a babiloni fogságba hurcolt népnek is megparancsolta (Jer 29,7). Ennek a felelősségnek része a becsületes munka, az állandó imádkozás, a megszentelt élet, s állásfoglalás minden Isten szerinti rosszal szemben, minden Biblia szerinti jó mellet
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Június 15. - 18:09:11
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Június 18. - 07:18:25
A HÁRMAS FONÁL

Alapige:Préd 4,7-12

Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának; nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog.

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?

Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, kimondhatatlan ajándéknak tartjuk, hogy újra magad elé engedsz minket. Köszönjük ezt az új napot, köszönjük, hogy minden vasárnap a te dicsőséges feltámadásodra emlékeztet minket, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy kereszthaláloddal legyőzted a bűn erejét, feltámadásoddal kiszabadítottad a benned hívőket mindenféle rabságból és kényszerből.

Köszönjük, hogy hallhattuk már sokszor az erről szóló örömhírt. Ajándékozz meg minket most újra azzal, hogy te magad szólsz nekünk evangéliumot.

Szeretnénk ezzel a belső csenddel, nyitottsággal, előtted való őszinte megalázkodással figyelni most a te szavadra. Kérünk, ajándékozz meg minket olyan igével, ami valóban a te szádból származik.

Bocsásd meg, valahányszor csukva maradt a Bibliánk, amikor pedig ilyen igét készítettél el számunkra. Bocsásd meg, amikor még itt is a gondjainkon jár az eszünk és nem nyilunk meg egészen előtted. Bocsásd meg, hogy olyan sokszor mi is ahhoz az emberhez hasonlítunk, akiről a te igéd szól: megnézi magát a tükörben, és nem változtat semmit magán.

Tarts elénk tükröt most is, kérünk, és a te Szentlelked tegyen készekké minket arra, hogy igédhez igazodjunk. Te magad igazíts minket a te akaratodhoz, igédhez, hiszen tudjuk, hogy ez válik leginkább a javunkra.

Köszönjük, hogy te mindent tudsz rólunk, ismersz minket és így is szeretsz. Legyen a te szereteted ajándéka ez a csendes óra, és mindaz, ami utána következik igéd nyomán.

Ámen.

Igehirdetés

Egyre gyakrabban lehet hallani, hogy ismerőseink, rokonaink közül többeknek a házassága felbomlott. Olyan emberek is kerülhetnek ilyen helyzetbe, akikről egyáltalán nem gondoltuk volna. Akiknek az élete, házassága úgy a külső szemlélő számára rendben van. Sőt újabban egyre több hívő emberről is halljuk: elváltak.

Mindig megdöbbent az, amikor némelyek olyan könnyedén tesznek ilyen kijelentést: legfeljebb majd elválunk! Mintha ez olyan jelentéktelen, egyszerű esemény lenne, aminek semmi különösebb következménye nincs, csupán az, hogy valamitől, ami nehéz és gondot okoz, megszabadulnak. Mintha egy intarziás asztalt olyan könnyedén kettéfűrészelnénk: fele a tiéd, fele az enyém. Vagy mintha egy gyermeket ketté lehetne szakítani: jobb keze, jobb lába a tiéd, bal keze, bal lába az enyém. Sokszor ilyen hányaveti, felelőtlen könnyelműséggel beszélnek emberek a válásról. És még ha el lehetne szakítani is egy gyermeket, szíve csak egy van, azt is kettéhasítjuk?

Olyan különös dolog, hogy noha minden válás tragédia, ha belegondolunk, és magyarul akarjuk nevezni a történteket, akkor a válás szóról ilyenek jutnak eszünkbe: esküszegés, szövetségszegés, árulás, cserbenhagyás, és ezeket mind súlyos bűnnek tartjuk és a törvény is bünteti, vajon a válást miért nem így tekintjük?

Ez a könnyedén odavetett mondat: legfeljebb elválunk, ugyanolyan súlyú, mintha azt mondanánk valakiről, akire haragszunk, hogy legfeljebb majd agyonütjük. Az emberölést egyelőre még sokan bűnnek tekintik, - és az előbbit nem? Mindenki megsérül egy válás során, de leginkább a gyerekek. Ők sokszor egy életre szóló sérülést cipelnek azután magukkal.

Minden válásnak vannak előzményei, és a dolgok nagyon összetettek és bonyolultak. Erről a kérdésről aztán végképp nem szabad könnyelműen és felületesen beszélni. Viszont mivel az utóbbi időben a szolgálatom során is megdöbbentően sok erről szóló beszámolót kellett hallanom, arra gondoltam, hogy néhány alkalommal vegyük sorra, mik a leggyakoribb okai annak, hogy ide jut egy házasság, és mit mond a Szentírás a megelőzésről. Van itt is prevenció. Hogyan lehet kivédeni ezt a támadást, ami társadalmi méretekben fenyegeti már mindannyiunk házasságát?

Az okokról inkább rövidebben, és nem azt akarom most elmondani, amit könyvekből mindannyian olvashatunk, hanem amit a közelmúltban a pásztori szolgálat során tapasztaltam. Azután kicsit részletesebben szóljunk majd, mit tanít Isten igéje a megelőzésről vagy a gyógyításról. És ma kivételesen nem egy igének az üzenetét szeretném kibontani - általában erre törekszünk -, hanem az egész Szentírás tanítását tartsuk szem előtt. Az az ige, amit most felolvastam, különösen ennek az utolsó mondata: "A hármas fonál nem szakad el egyhamar," inkább csak mottója ennek a mai igehirdetésnek.

I. Nos, mit mondhatunk röviden az okokról?

A válások ijesztő szaporodásának az oka alapvetően bennünk van. A mi Istentől elidegenedett, megromlott természetünkben. Abban, hogy mindnyájan (és most aki akar, megsértődhet, elmondhatja védőbeszédét, ez a tényeken nem változtat) olyan természettel születünk, amit az önzés, a lustaság, az uralkodni vágyás, a kényelemszeretet, az élvezetekre való csillapíthatatlan éhség jellemez. Ilyenné váltunk, mióta Istentől függetlenítettük magunkat. Megromlott természetünknek e jellemző tulajdonságai rohamosan súlyosbodnak, ahogy az Úr Jézus második eljövetele közeledik, és ahogy ez a világ körülöttünk egyre jobban démonizálódik.

Amikor Pál apostol utolsó levelében, a Timóteushoz írt második levelében arra is figyelmezteti fiatal utódát, hogy mi-minden történik majd a Krisztus visszajövetelét közvetlenül megelőző időkben, akkor ilyeneket ír: "Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, gőgösek, istenkáromlók, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, mértéktelenek, féktelenek, árulók, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el ezektől." (2Tim 3,1-5).

Az úgynevezett korszellem tehát egyre inkább démonizálódik, és egyre inkább ezek a tulajdonságok jellemzik. Ha ezt a listát maga elé teszi egy ember és kinyitja akármelyik napilapunkat, mindegyikre találhat benne illusztrációkat. Sajnos ilyen világban élünk. Csak eszünkbe ne jusson, hogy a magunk felelősségét elkezdjük áthárítani a korszellemre, mert Isten előtt mindenki a saját bűneiért felelős. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ilyen szellemiségű világban élünk és ez egyre jobban hat az emberre. Ez a korszellem fertőz, és egyre nehezebb lesz Isten igéjéhez ragaszkodva megállni abban az igazságban, amit egy hívő ember már felismert.

Egy másik jellemző ok, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen mintát látnak az emberek a maguk szűkebb és tágabb környezetében. Mindnyájan cipeljük magunkkal, sokszor egy életen át, a gyerekkorból hozott batyukat, és mindnyájunkra akaratlanul, tudattalanul is hat az, amit otthon lát és hall egy gyermek. A rossz példa pedig mindenkit mérgez, szétzilál, fellazít, rombol.

Ha azonban tovább olvastam volta a Timóteushoz írt levélből ezt a kemény szakaszt, akkor többször olvashatjuk Pál apostolnak ezt a figyelmeztetését: de te... Az emberek ilyenek, a világ egyre ilyenebb, de te maradj meg mindabban, amit már igazságnak felismertél. Te azonban ragaszkodj ahhoz a Jézushoz, akit már nagyanyád is ismert, anyád imádkozott hozzá, ezt láttad otthon. Jó példát is láttál otthon, Timóteus. Ne a rossz minta hasson rád, hanem tudatosan szolgáltasd ki magad annak a jónak, ami szintén körülvett. Nem szükségszerű, hogy a rossz mintához igazodjunk, ami körülvesz bennünket.

Csakhogy ehhez tudatos életre lenne szükség. És ez a világ, amiben élünk, nem ilyen embereket nevel. Nem olyanokat, akik kritikus gondolkozással, átgondolt értékrenddel, markáns egyéniséggel állnak meg ebben a világban, és ennek sokféle negatív hatását semlegesítik.

Ma tömegembert nevel ez a világ, amelyik nem szeret gondolkozni, amelyik nem akar áldozatot hozni, akinek nincsenek céljai sem sokszor, tehát nem tudja alárendelni a többi dolgát a céljainak. Képtelen bármiről lemondani. Jelszava az, amit lépten-nyomon hallok fiataloktól, de most már kevésbé fiataloktól is: a lényeg, hogy most én jól érezzem magamat.

Most én... Micsoda beszűkült, szegényes, felszínes szemlélet ez! És ennek rendelnek alá emberek mindent. Az egészségüket, a kapcsolataikat, ha foglalkoznak a lelkükkel, akkor még azt is. Ezért van olyan sok gyenge és gyáva ember, akik nem mernek dönteni, főleg visszavonhatatlan döntéseket nem mernek hozni. Nem akarnak választani, főleg nem úgy, hogy ha valamit megfontoltan választott, akkor ezzel minden egyébről lemondott. Nem akarnak lemondani egyáltalán semmiről. A mohóság jellemzi a gondolkozást, és ezzel alkalmatlanná válik az ember arra, hogy egy másikat kiválasztva, egy életen át arra törekedjék, hogy őt boldoggá tegye.

Amikor az esküvők előtti úgynevezett jegyes-oktatás során ilyesmiről beszélgetünk fiatalokkal, egyre gyakoribb, hogy nagy szemeket meresztenek, hogy még vannak ilyen emberek, mint én is, akiket a Marsról szalajtottak ide, és effélékről beszélnek. Hogy tetszik azt gondolni, hogy holtomig meg holtáig? Ilyenkor vissza szoktam kérdezni: mégis, meddig gondolják, ha nem holtomig-holtáig? Akkor meddig? Hát, hát azt nem tudjuk. - Mégis, mondjunk egy számot. És itt már senki nem mond számot, mert az egészet nem gondolta át. Attól azonban irtózik, hogy életre szóló döntéseket hozzon, hogy következményeivel együtt mondjon ki egy igent, és az igen miatt minden egyébre nemet, egyre jobban irtózik a gyenge és gyáva ember.

Lemondani nem akarunk, márpedig a házasság azt jelenti: sok mindenről lemond az ember. Nem az a különbség az egyedül élők és a házasok között, hogy az egyedül élőnek sok mindenről le kell mondani, a másik meg mindent megkap. Mindkét állapotban sok mindenről le kell mondani, és mindkét állapotnak van sok előnye, ami a másikban nincs meg. Ezt kell mérlegelni, és ennek a tudatában dönteni.

Még azt említem meg, hogy a gyenge ember könnyen sodródik abba az irányba, amelyikbe sokan mennek. Márpedig az, hogy valamit sokan elkövetnek, nem igazolja azt a cselekedetet. Attól az még, ha bűn, bűn marad. Még ha majdnem mindenki csinálná, akkor is bűn, ha a bűnt Isten igéjéhez mérjük, és aszerint döntjük el.

Kérem szépen, járvány lett a válás - mondja valaki, mintha ezzel igazolná a saját bűnét. A felelős ember éppen a járványok idején lesz még sokkal óvatosabb, és sokkal tudatosabban védekezik az őt is fenyegető veszedelmek ellen. Mert azt mindenkinek tudnia kell a legboldogabb házasságban is, hogy vigyázzon, aki úgy gondolja, hogy áll, el ne essék!

Van tehát egy ilyen mérgezett korszellem, ott van a velünk született minden rosszra képes régi természetünk, látunk mindnyájan sok rossz mintát, amit azonban nem kötelező követni, és van divat - lassan most már ezzé vált a válás is -, de nem kötelező a divathoz igazodni.

Egész röviden most csak ennyit néhány okról.

II. És mit mond Isten igéje nekünk a megelőzésről? Hogyan védekezhetünk, hogyan védhetjük egymást is attól, hogy ez a tragédia bekövetkezzék?

Először úgy, hogy fel kell készülni a házasságra. Akit Isten felelőssé tett fiatalokért, azoknak kötelességünk, hogy szeretettel, türelmesen készítgessük őket. Ez óriási vállalkozás, amikor egy ember rábízza magát egy másikra, hogy az a másik is rábízza-e magát ugyanúgy őreá. Micsoda felelősség ez, mi-mindennel jár ez. Csak egy töredékét szokták látni és komolyan venni sokszor az emberek annak, hogy mire vállalkoznak azzal, hogy összeházasodnak. Hogy mi-minden kincs van elrejtve egy ilyen életközösségben, és milyen sok új feladatot is jelent ez. Hogy megnöveli az ember lehetőségeit, de mennyire megnöveli a felelősségét is. Sokan csak az előbbire koncentrálnak, az utóbbit nem akarják komolyan venni.

Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól?

A felkészüléshez tartozik az is, hogy ismernünk kell önmagunkat, és ismernünk kell a másikat is, akivel összekötjük az életünket. És ismernünk kell azt, aki a házasság intézményét kitalálta és elrendelte, az élő Istent. E nélkül az ismeret nélkül nem lehet felelősen kijelenteni azt: holtomig és holtáig szeretni fogom, és hűséges leszek hozzá. Mert enélkül hamar eljuthatnak oda, hogy ugyanolyan hányaveti módon, mint az elején említettem, kijelentik: már nem szeretjük egymást. Ilyenkor kedvem lenne azt mondani, csak a fájó szívet még kevésbé szeretném megbántani, hogy eddig se szerettétek. Az igazi szeretetről meg van írva: soha el nem fogy. Nem is tudjuk, mit jelentene igazán egymást szeretni úgy, ahogy azt Isten igéje elénk adja. - Majd erre még visszatérünk.

Isten kegyelmének a nagyságát mutatja azonban az, hogy menet közben, több évi házasság után is meg lehet tanulni egymást szeretni. El lehet kérni Istentől azt a szeretetet, ami válságba jutott házasságokat is képes meggyógyítani. Áldom az Istent azért, hogy többször hallottam már öt, tíz, tizenöt, húsz éve házasoktól azt, amikor erre az ismeretre eljutottak, hogy megismerték Istent, megismerték igazán önmagukat, és elkezdték "megtanulni" a társukat, hogy ki is ő valójában, azt mondták: tulajdonképpen most kezdődött el a házasságunk. Húsz évi házasság után most kezdjük sejteni, mit is jelent egymást úgy szeretni, ahogyan arról a Szentírás beszél. Meg lehet tanulni, kétségtelenül a tandíjat meg kell fizetni, de érdemes megfizetni még így elkésve is. Ilyen nagy az Isten kegyelme.

Ennyit erről, hogy fel kell készülni, ennél sokkal többet is lehetne még mondani.

A másik, amit nem szabad elfelejtenünk: nincs tökéletes házasság. Miért? Mert nincsenek tökéletes házasfelek. A házasságokat ilyen magunkfajta tökéletlen emberek kötik, és csak hibalehetőséggel teli módon lehet egy ilyen "közös vállalkozásnak" nekikezdeni. De ha ezt tudjuk, és készek vagyunk arra, hogy folyamatosan ápoljuk, szakadatlanul karbantartsuk azt, amit úgy neveznek házasság, akkor mégiscsak el lehet oda jutni, hogy mindennek ellenére két ember egy életen át boldoggá tudja tenni egymást.

Ehhez azonban tudni kell azt, hogy ez feladat, mégpedig állandó feladat, mindkettőnk feladata, és aki vállalja ennek a feladatnak a folyamatos megoldását, az tapasztalni fogja Istennek a csodáit. Aki azonban valami olyanra vágyik, ami nincs, a tökéletes házasságra, az folyamatosan csalódni fog, és mindig meglesz az oka az elkeseredésre és az elégedetlenségre.

A harmadik, amit nem szabad elfelejteni: tartsuk szem előtt az emberi lélek összetevői közti hierarchiát, az alá-fölé rendeltséget. Bonyolult jószág a mi lelkünk. Sok minden van benne. Ennek a sok mindennek valahogy rendeződnie kell, mint ahogy a mágnes rendezi a vasreszeléket, ezeknek is a helyükre kell kerülniük. Mindegyiknek megvan a maga szerepe, a maga ideje, a maga fontossági helye, de ez változhat, és rendnek kell lennie. Olyan ez, mint egy piramis: mi van alul, aztán felül, aztán van csúcsa is.

Az emberi lélekben általában alul helyezkednek el az érzelmek. Az a legnagyobb kiterjedésű felület. De egy tudatosan élő ember életében az érzelmek felett uralkodnia kell az értelemnek. Nem engedem szabadjára az indulataimat, az érzéseimet. Bizonyos racionalitásnak érvényesülnie kell. És ha hívő emberről van szó, akkor az értelmünk felett is uralkodik az élő Isten, a vele való kapcsolatunk, a benne való hit. Tehát ha ezt a hármat ragadjuk ki, akkor az egészséges alá-fölé rendeltség ez: érzelem, felette az értelmem, felette az Istenbe vetett hitem, amelyik mindig figyel Istenre, és az utolsó szót az Isten igéjéhez igazodó hit mondja ki. Akármit szeretnék egyébként az ösztöneimmel, meg akármit súg az úgynevezett józan eszem, akkor is Isten igéje mondja ki az utolsó szót.

Amikor két ember megszereti egymást, hosszú ideig az érzelmek uralkodnak, és ez rendjén is van. Lobognak az érzelmek, ilyenkor szoktunk mondani ilyeneket: rózsaszínű ködben látja a világot, főleg a másikat - de fontos, hogy a józan értelmem (ha hívő vagyok, az Isten Lelkétől megvilágosított értelmem) kontrollálja az érzelmeknek ezt a zubogását. Vagyis az egész felett a hitem, vagyis Jézus Krisztus uralkodjék. Legyenek, akiket megkérdezek, és akiknek könnyebb ilyenkor józanul hozzászólni, és hallgassak rájuk. De nagy ajándék egy-egy életszakaszban, ha vannak az embernek ilyen ismerősei!

Aztán később a házasság során megváltoznak a hangsúlyok. Mindig megmarad, meg kell, hogy maradjon a szerelem. Idős emberek is tudnak szerelmesek lenni - szeretném elárulni. Hetven-nyolcvan éves idős házaspárokat ismerek, akik ugyanolyan gyengéd kedvességgel nyújtják ki a kezüket egymásnak, mikor csoszognak az utcán.

Nem úgy szerelmesek egymásba, mint huszonöt évesen, de megmarad, csak átalakul, mélyül, még tartalmasabb lesz a szerelem. De a házasság során egyre nagyobb hangsúlyt kap a józan belátás, a tárgyilagos mérlegelés. Ez nem azt jelenti, hogy kioltja vagy csökkenti a szeretetet és a szerelmet, hanem jobban a helyére kerül. Az arányok megváltoznak. Jó esetben az ember és a házasság előnyére. És ha hívő emberről van szó, nem győzöm eleget ismételni, mindezek felett ott van az Isten előtti alázat, az Isten igéjéhez igazodó, benne vetett bizalom és hit. És így szépen együtt működik az egész.

De nem szabad elfelejteni, hogy van ilyen hierarchia, és fontos, hogy mindegyik a helyén legyen. Miért? Mert a házasság kríziseiben, amit egyikünk sem kerül el, akkor lesz fontos az, hogy mind a három működik-e, és mind a három a maga helyén és a maga súlyának megfelelően határozza-e meg a cselekedeteinket, meg a lelkületünket is. Még a hangulatunkat is.

Mert amikor nem szeretetre méltóan viselkedik a másik, amikor átéli valaki a házasságban is a nagy magányosságát, hogy őt még a párja sem érti meg, amikor egyre kedvesebb lesz egy harmadik, és úgy gondolja, hogy nem jól döntött, nem vele kellett volna összekötni az életét, mert ha amazzal köti össze, akkor most boldog lenne, vagyis amikor kísértésbe kerül a hívő ember is - akkor fontos az, hogy helyén legyen az esze, az Istentől megvilágosított értelme, és ebben a kísértéshelyzetben különösen is kész legyen engedelmeskedni Isten igéjének. Az ilyen emberektől hallottam már néhányszor azt, amikor elmondták, hogy bajba került a házasságuk, de a végén valamilyen megfogalmazásban hozzátették: de a válás mint megoldási lehetőség, eszünkbe sem jutott.

Van valami, ami ki van zárva. Miért? Mert Isten igéje ezt mondja. Beszél Jézus a válásról. A Máté envagéliuma 19. részét elolvassuk el otthon. Jönnek a farizeusok, hogy Mózes azt mondta, írjunk válólevelet, ha valaki elküldi a feleségét, tehát ezek szerint létezik válás. Jézus azt mondja: sajnos létezik - a ti szívetek keménysége miatt. Eredetileg nem így rendelte Isten, és mi igazodhatunk ahhoz, ahogy eredetileg rendelte Isten. És amit mi elrontottunk, Ő azt kegyelmesen helyre tudja hozni. Ami megbetegedett, azt Ő csodálatosan meg tudja gyógyítani. Néha nem könnyű bízni ebben, de bizakodjunk benne.

A negyedik, amit még megemlítek: van egy különös gondolat a Bibliában, hogy a házasságban lehet és kell - ha másként nem megy - parancsra szeretni egymást. Azt mondja Jézus: "Új parancsot adok néktek, hogy egymást szeressétek, ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást." (Jn 13,34).Parancsra nem lehet szerelmesnek lenni, viszont szerelem nélkül nem jó házasságot kötni. De ha már valaki házasságot kötött, akkor megszólal Jézus új parancsa: Úgy szeressétek egymást, ahogy én titeket. Itt Ő nem a házasságról szól, arról beszél, hogy a benne hívők a gyülekezetben így szeressék egymást. Szerették is, és azt mondják, a pogányok mutogattak rájuk: nézzétek, hogy szeretik egymást. Ezek olyan Krisztus-forma krisztianoi-emberek. Ebből a csúfszóból vállalták a keresztyén jelzőt. Krisztusiak. De ez a házasságra is érvényes.

Tehát parancsra nem lehet szerelmesnek lenni, de azt megparancsolja Isten, hogy egy életen át szeresd azt, akibe szerelmes lettél, és szerelmesen ezt meg is ígérted neki. Innentől kezdve ez már parancs is.

Ki tudja ezt teljesíteni? Senki. Éppen az elején említett végzetesen megromlott természetünk miatt. Isten azonban erről is gondoskodott. Többször idéztük az utóbbi időben a Római levél 5. részének 5. versét, ahol ezt írja az apostol: "... az Isten szeretete nekünk adatott a Szentlélek által." Az Isten szeretete.

Ki kaphatja az Isten szeretetét? Az, aki Jézus Krisztust befogadta. Aki Jézust az élete Megváltójának és Urának vallja, az kapja az Ő Szentlelkét, és az kapja a Lélekkel az Isten szeretetét is. Egy szóval: az újjászületett ember. Ezért is mondja Jézus: értsétek meg, szükséges újonnan születnetek. (Jn 3,7).

Ketten erőlködhettek, ahogy akartok. Nagy jó szándékkal neki és nekirugaszkodhattok, nem tudjátok Isten szeretetével szeretni egymást. És ezen a temérdek kísértésen, ami körülvesz minket, és amire kaphatók vagyunk a régi természetünknél fogva, egyedül az Isten szeretete tud diadalmaskodni. De kaphatjátok az Isten szeretetét. Tartsd oda a szívedet, és az Isten szeretete kitöltetik a szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk.

Itt két jó szándékú embert már a hatalmas harmadik vesz kezébe, és Jézus Krisztus ad a mi megromlott természetünk mellé egy újat. Az Ő tulajdon természetét, amelyikkel aztán tudjuk szeretni egymást. Tartósan, áldozatkészen, önzetlenül. Legrosszabb esetben egyoldalúan is.

Senkinek nem kívánjuk, aki házasságban él, de ismerek olyanokat, akik ezt kipróbálták. Nem könnyű, de Isten mégis győzelmet ad benne. Itt már nem két ember erőlködéséről van szó, hanem arról, hogy átöleli őket a harmadik, Jézus, és erőt ad nekik ahhoz, amire maguktól képtelenek voltak.

Ezért olvastam fel a Prédikátor könyvének ezt a szakaszát, és különösen ezt az utolsó mondatát: "A hármas fonál nem szakad el egyhamar." Itt nem a házasságról van szó. Arról elmélkedik az író, hogy mire képes egy ember egyedül. Sok mindenre képes. De bizonyos feladatokat ketten sokkal egyszerűbben megoldanak. Hát még hárman! És eszébe jut ez a kép, hogy az igazán erős köteleket három fonatból szokták összefonni. Azaz egy fonál is tart valamit, ha már kettőt sodornak össze, erősebb, de az igazi az, ha hármat. A házasságra ez különösen is érvényes. Fontos, hogy ketten igazán szeretetben összefonódjanak, de igazán erősen akkor fog tartani, ha hármas fonál lesz, és Jézus Krisztus mint harmadik, ott van velük.

Éppen ezért most a rövidség és egyszerűség kedvéért különösebb magyarázat nélkül csak ennyit szeretnék mondani: gyertek Jézus Krisztushoz! Aki egyedül él és hordozza az egyedüllét sajátos terheit, lemondását, jöjjön Jézushoz! Mindennek más lesz a súlya, ha vele hordozza.

Akik most készülnek a házasságra, már most hívják be a kapcsolatukba az élő Krisztust, és igazodjanak hozzá mindenben, amit az Ő igéjéből megismertek!

Akik nemrégen indultak el, és nagyon lobog a szerelem még, jöjjenek Jézushoz! Ő teszi tartóssá ezt a szerelmet, és Ő adja meg, hogy melegítse ez egész életükön át a kapcsolatukat.

Az öreg házasok is jöjjenek Jézushoz! Ő tudja megújítani a házasságukat újra és újra.

Ahol látszólag semmi gond, baj nincs, menjenek még közelebb Jézushoz, és áldássá teszi őket mások számára is.

Ahol meg csőstől jelentkeznek a gondok, bajok, nehézségek, még inkább keressük azt a Jézust, aki tud adni kiutat, igazi megoldást és érdemi választ a kérdéseinkre.

És akik már lemondtak arról, hogy valami jó változás bekövetkezhet, vigyék oda ők is gondjaikat Jézus elé, és az előtte való csendben Ő olyan lehetőségekre hívja fel a figyelmünket, amik magunktól eszünkbe sem jutottak volna.

Hadd fejezzem be egy olyan igével, minden magyarázat nélkül, ami ezt szépen összefoglalja: "Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk félre minden akadályt és bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk végig az előttünk levő küzdőpályát. Nézzünk Jézusra, a hit elkezdőjére és bevégzőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok arra, aki ilyen ellene irányuló támadást elszenvedett a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek." (Zsid 12,1-3).

Minden szaváról külön kellene beszélni. Most csak ezt hangsúlyozom: a házasság is küzdőtér. Nem egymás ellen küzdünk, hanem együtt kell, hogy küzdjünk a közös boldogságért, meg azokért, akiket Isten reánk bízott, meg ami feladatokat reánk bízott. Itt szükség van állhatatosságra, és Jézus a minta. Azt mondja: Őreá nézzetek, és ahogyan Ő cselekedett, ti is úgy. Ő mindent vállalt értünk, bűnösökért. Ti mit vállaltok egymásért? És akkor ragyog fel előttünk Jézusnak ez a mondata: "Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." (Jn 15,13).

Amikor házasságot kötünk, elhatározzuk ezt is, hogy csendesen kész vagyok odaadni az életemet a másikért. És ha ez kölcsönös, ebből lesz igazi boldogság.

Imádkozzunk!

Istenünk, alázatosan kérünk: adj nekünk valóságlátást. Hadd lássuk, mire vagyunk képesek nélküled. Hogy mi-mindenre képesek lennénk nélküled. De ragyogtasd fel előttünk azokat a lehetőségeket is, Urunk, Jézus Krisztus, amiket te kereszthaláloddal és feltámadásoddal megnyitottál a benned hívők előtt.

Mutasd meg nekünk azt a mérhetetlen lelki gazdagságot, amit veled együtt kapnak a benned hívők. Engedd, hogy egyre inkább ki tudjuk bontani ezt a gazdag csomagot, és ne csak mi élvezzük, hanem tudjuk továbbadni másoknak azt, amit sáfárságra bíztál reánk.

Kérünk, töltsd meg a szívünket Isten szeretetével. Annyira távol áll ez tőlünk, olyan elképzelhetetlen az számunkra, hogy tudjunk újra és újra megbocsátani. Olyan ijesztően hangzik, Urunk, ez a mondat: "szenvedjük el egymást szeretetben". Tégy minket készekké és képesekké erre. És tegyen csodát az életünkben, családi kapcsolatainkban ez a tőled kapott szeretet. Tegyél csodát te magad, megváltó Urunk. Téged hívunk most a szívünkbe, az életünkbe, a házasságunkba, a magányunkba.

Eléd hozzuk mindazt, amit elrontottunk, tönkretettünk. Bevalljuk neked azt is, ha már semmi remény nincs bennünk, hogy változtatni lehet, de a magunk reménytelenségével szemben is bízunk benned, és hisszük, hogy igazak a te ígéreteid.

Kérünk, mutasd meg a te hatalmadat, gyógyító szeretetedet mindannyiunk életében ezen a téren is.

Ámen
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Június 21. - 08:00:26
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.

Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! (4Móz 6,25)

Az ároni áldás három ikerkérésből áll, amelyeknek első fele arról szól, mit tegyen veled Isten, a másik fele, hogy mit adjon.

Istennek nincs olyan orcája, arca, mint a mienk, de a szentíró csak ilyen emberszabású képpel tudja kifejezni, amit akar. Itt arra utal, hogy akkor szokott felragyogni egy ember arca, ha megpillant valakit, akit szeret, és rámosolyog. Tudjuk a Szentírásból, hogy bennünk semmi nincs, amiben Isten gyönyörködhetne, ami őt „mosolyra deríthetné".

Egyvalakiben gyönyörködik Isten, az ő szent Fiában, Jézusban (Mt 3,17). Ahhoz viszont, hogy Krisztus bennünk éljen, kegyelmet, bűnbocsánatot kapott embernek kell lennünk. Ezért kapcsolja össze ezt a két kifejezést: ragyogtassa rád orcáját, és könyörüljön rajtad. Akin ő könyörül, aki az ő bűnbocsátó kegyelmét hittel megragadta, azon felragyog Isten arca, mert már az ő ismerőse, sőt gyermeke lett.

Ír a Biblia arról is, hogy az ellene lázadó emberre haraggal néz Isten, vagy elrejti előle az arcát (Ézs 54,8).

A könyörülni szó az Ószövetség eredeti nyelvén azt is jelenti: lehajolni. A szent Isten Jézus Krisztus személyében hajolt le hozzánk, ő engesztelte ki Isten jogos haragját, amikor önmagát áldozta fel a keresztfán. Őérette könyörül rajtunk Isten. Jézus Krisztus tette lehetővé ennek az áldásnak a beteljesedését is rajtunk.

Mt. 3.17 És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm."
Ézs. 54.8 Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Június 21. - 14:48:35
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Június 22. - 20:35:51
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.

...és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nektek birtokul. (Józs 1,11)

Ez a mondat akkor hangzott el, amikor Isten az Egyiptomból kiszabadított népet a hosszú pusztai vándorlás után elsegítette az ígéret földjének határához. Két igazságot figyeljünk meg:

Isten nemcsak kihozta népét a szolgaságból, hanem be is viszi őket az ígéret földjére. Nemcsak kiszabadította egy emberileg reménytelen helyzetből, hanem felszabadította őket egy egészen új életre. Isten a mai hívőket sem csupán megszabadítja bűneikből, elesett állapotukból, hanem felszabadít a neki engedelmes, másoknak hasznos, szolgáló életre. Minden megtért embernek tudnia kell, hogy miből és kihez tért meg. Jézus Krisztus nemcsak Megváltója a hívőnek, hanem Ura is, és meg kell tanulni őt szolgálni. Meg kell ismerni, mit jelent ez: „a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad". Egyetlen hívő sem állhat meg a bűnbocsánat öröménél, hanem növekednie, fejlődnie kell az ismeretben, hitben, szent életben.

A másik igazság: Isten adta birtokul népének az országot, de nekik kell birtokba venniük azt. Már az övék, és ez Isten ajándéka, semmit nem tettek érte, de akkor érzik majd magukénak, ha legyőzik a félelmet a szívükben, belépnek arra a földre, és egymás után meghódítják a városokat. Hogy Isten ajándékba adta nekik, ez a kegyelem. Hogy ezt komolyan veszik, és lépésről lépésre haladnak a meghódítással, ez a hit.

Isten tulajdonképpen ezt mondja itt nekik: vedd birtokba a birtokodat! A lelki életben is mindent Isten készített el nekünk, még az is az ő ajándéka, ha ezt hittel komolyan vesszük. De ez nem teszi feleslegessé a lépésről lépésre való engedelmeskedést, az ajándékcsomag kibontását és használatbavételét. Eközben tudjuk meg, milyen nagy gazdagságot adott nekünk az Úr.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Június 30. - 06:54:25


Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. (Zsolt 51,6)

Van, aki úgy vétkezik Isten és embertársai ellen, hogy észre sem veszi. Ez neki a természetes, nincs semmilyen mércéje, eltompult a lelkiismerete is. Van, aki magyarázza, mentegeti a bűneit, enyhítő körülményeket keres. Más megpróbálja rejtegetni, mert bűn az, ami kiderül mondja. Egyesek dekorálják: nem loptam, hanem csak örömet akartam szerezni valakinek. Mindenki így tesz, ez csak egy kis botlás volt, mindnyájan gyarlók vagyunk... S nem vesszük észre, hogy miközben a mutatóujjunkkal másokra mutatunk, három ujjunk magunk felé irányul, és minket vádol.

Dávid őszintén bevallja: „Míg hallgattam,... egész nap jajgatnom kellett... erőm ellankadt, mint a nyári hőségben." Míg végül így döntött: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam... és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem." (Zsolt 32,3-5) Az 51. zsoltárban pedig megrendítő, konkrét módon vallja meg Istennek bűneit, és egyedül tőle remél feloldozást: „Ments meg, mert vért ontottam", „moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó... Tiszta szívet teremts bennem, Istenem..." (16., 9., 12. v.)

Isten igéje segítette el Dávidot is bűnlátásra, ő igazat adott Istennek, nevén nevezte bűneit, bevallotta teljes tehetetlenségét, és egyedül a bocsánatban reménykedett. És miután megkapta, ugyanolyan komolyan vette, mint előtte a bűnét. Hitetlen magatartás az, amikor valaki ezt mondja: nem tudom megbocsátani magamnak. Amit Isten megbocsátott, az olyan, mintha nem történt volna meg. Legyen békessége a kegyelmet kapott bűnösnek, és legyen hálás szüntelenül az elnyert bocsánatért! Ez is erőt ad ahhoz, hogy ne ismétlődjék a bűn.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Június 30. - 09:45:28
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 03. - 17:22:59
Láttam egész Izraelt szétszóródva a hegyeken, mint egy nyájat, amelynek nincs pásztora. (2Krón 18,4-17)

Amikor Jósáfát megígérte Ahábnak, hogy részt vesz a tervezett csatában, rossz érzése támadt. A Szentlélek jelzi a hívőknek, ha engedetlenek. Nem így szokott ő dönteni, hanem megkérdezi előtte Istent. Most legalább utólag meg kellene ezt tenni. Ahábot bosszantja ez a javaslat, de odaparancsolja az udvari prófétákat, akik mindig tudták, mit akar hallani a király. Egyöntetűen ezt kántálják: induljanak, mert győzni fognak.

Jósáfát még mindig nyugtalan. Odahívatja Mikeás prófétát is, és ő vereséget jövendöl. Milyen kegyelmes Isten, hogy még idejében küld egy igazmondót, aki valóban az ő akaratát hirdeti! Lesz-e erejük a királyoknak felismerni ezt, és engedni neki? Nem volt. Ekkor már Jósáfátnak is nehéz lett volna visszakoznia. Pedig ha megteszi, nem esik el sok fiatal férfi értelmetlenül a harcmezőn, nem maradnak árván és özvegyen sokan - minden eredmény nélkül.

Ebben a csatában Aháb király is elesett, és Jósáfát is majdnem ottmaradt. Van-e bennünk éberség, hogy idejében kérdezzük meg az Urat? Ismerős-e ez a lelki érzékenység, amikor a Szentlélek megmutatja: rossz úton járok? De még vissza lehet fordulni! Van-e ehhez bátorságunk, hogy ha késve is, de inkább vállaljuk a szégyent, mint az engedetlenséget? Nem számít, mit szólnak hozzá, mert Isten akarata a fontos. Van-e bátorságunk odaállni azok mellé, akik ezt képviselik? Egyre pogányabb világban élünk, ahol teljesen ismeretlen Isten útmutatása után tudakozódni. Nem népszerű ember az, aki ragaszkodik az Úrhoz. Az emberek bármit elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában. A világ minden iránt türelmes, csak az élő Isten és a benne hívők iránt nem.

De ezen a világon csak akkor tudnak segíteni a hívők, ha ragaszkodnak Isten igéjéhez. Kérjük el ezt a bátorságot a mi Urunktól! Ezzel használunk legtöbbet nem hívő embertársainknak is. Jézus Krisztus engedelmes maradt mindvégig.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Zoltan - 2014. Július 03. - 21:05:37
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 06. - 15:08:05
VIRTUÁLIS KERESZTÉNYSÉG?

Alapige:Kol 2,20-23

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: "Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!" Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, a te nagy ajándékodnak tekintjük, hogy magad elé engedsz, hogy van szavad hozzánk, hogy a világ zűrzavarában világos útmutatással ajándékozod meg a benned hívőket, és a világ hangzavarában hangzik a te halk és szelíd szavad, ami úgy érkezhet meg a szívünkhöz, mint teremtő, újjáteremtő ige.

Köszönjük neked mindazt, amit eddig elvégeztél bennünk a te igéddel. Köszönjük, hogy minden neveden felül felmagasztaltad beszédedet. Köszönjük, hogy te ma is beszédeddel végzed áldott munkádat.

Szeretnénk ebben a csendben kiszolgáltatni most magunkat egészen neked. Semmivel nem akarjuk akadályozni, késleltetni, nehezíteni azt a jót, amit el akarsz végezni bennünk.

Kérünk, ajándékozz meg olyan igével, ami valóban a te szádból származik, és ami megcselekszi azt, amit akarsz.

Ámen.

Igehirdetés

Arról szeretnék ma röviden szólni, hogy mi a különbség a virtuális keresztyénség és a valódi keresztyénség között. Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozunk ezzel a jelzővel: virtuális, és ezzel a kifejezéssel: virtuális valóság. Ez utóbbi igen hasonlatos a fából készült vaskarikához, de most azért próbáljuk komolyan venni.

Mi a virtuális valóság?

A fizikai valóságnak közel élethű utánzása a számítástechnika segítségével. Például a képernyőn be lehet járni egy olyan épületet, amit már megterveztek, de még nem építették fel. Tehát még nincs, de ezzel a segítséggel már be lehet járni. A virtuális tulajdonképpen a valóságosnak az ellentéte. Az a látszat, ami hatásában egyenértékű a valóságossal, valójában azonban nincs, nem létezik, csak látszat. Ahogy a technika fejlődik, egyre nehezebb lesz megkülönböztetni az igazit a látszattól, a valóságosat az utánzattól.

Ez hasonlít ahhoz, amikor adva van egy virág és annak a képe. A képen levő virágot sem megfogni, sem szagolgatni nem lehet.

Kolosséban voltak olyanok, akik megpróbáltak virtuális keresztyénséget létrehozni. "Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti, a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valóban azonban semmi értékük és hasznuk nincs, csak felfuvalkodottá teszik azt, aki ezeket gyakorolja" - írja róluk az apostol.

Bölcsesség helyett a bölcsesség látszata. Igazi alázatosság helyett alázatoskodás. És a valódi kegyesség, a komoly istenfélelem helyett magunk csinálta - tehát valami csinált, mesterkélt, művi - kegyesség. Azt mondja: ezeknek önmagukban semmi értékük, mások számára pedig semmi hasznuk nincsen.

És aki ebbe beleéli magát, az a valóditól zárja el magát. Ezért nagyon veszedelmes, ha ilyen művallásosság, műkegyeskedés, virtuális keresztyénség alakul ki valakinek az életgyakorlatában, mert egyrészt fogalma sincs arról, hogy mit jelentene az igazi, másrészt sokkal nehezebben jut el az igazira, mert azt hiszi, ez az. Össze lehet téveszteni. Látszatra hasonlít hozzá, de valójában nem létezik.

Egy kicsit időzzünk el ennél a háromnál, amit itt felsorol.

Azt mondja először: a bölcsesség látszata jellemző az ilyen emberekre. A Biblia szerint bölcsesség az, amikor valaki határozottan különbséget tud tenni igaz és hamis, fontos és lényegtelen, sürgős és halasztható között. A bölcsességhez hozzátartozik az is, hogy mindig azt választja, ami igaz, és soha nem azt, ami hamis. Azt, ami valóban fontos és valóban sürgős. Ez értékes emberi tulajdonság és igen hasznos másoknak is.

Ezzel szemben a bölcsesség látszata azoknál van meg, akik beszélnek, általában sokat, de nem mondanak semmit. A sok szót nem követi semmiféle cselekedet. Játsszák az eszüket - ahogy mondani szoktuk. Teszik-veszik magukat, de a végén felfuvalkodnak, hogy ők milyen sokat cselekedtek. Ennek azonban semmi haszna nincs, ez a bölcsesség látszata.

A kegyesség pedig azt jelenti más szóval, hogy istenfélelem. Pál apostol is ír erről, hogy van ilyen magunk csinálta kegyeskedés az igazi kegyesség helyett. Az olvassuk: vannak, akiknél megvan a kegyesség látszata, de annak az erejét megtagadták. (2Tim 3,5)

Kegyes ember az, aki ismeri Istent, éppen ezért bízik benne, mert tudja, hogy ki Ő, mivel bízik benne, engedelmeskedik neki. Erre áll rá, hogy megismerje, mi Isten gondolata, mi az Ő akarata, és azt akarja tenni minden körülmények között. Ebben erő van, és ezzel az erővel másoknak is nagyon sok hasznot tud hajtani. Ha ez az erő hiányzik, akkor csak azt gondolja, hogy ő kegyes ember. Becsapja magát is, becsap másokat is.

Alázat helyett alázatoskodás. Az alázat: magatartás, az alázatoskodás: viselkedés. Az alázat állandó és folyamatos jellemvonása annak, akiben ez megvan. A virtuális alázat, ami alázatnak látszik, színjáték, képmutatás. Az ilyen ember nem alázatos, csak annak akar látszani. Neki roppant fárasztó, mások számára megalázó.

Mi az oka annak, hogy az igazi keresztyénség, a valódi Krisztus-követés helyett sokan beletévednek a virtuális keresztyénség zsákutcájába?

A Kolosséi levél arról szól, hogy ennek mindig az az oka, hogy valaki önmagát akarja megváltani, és nem veszi komolyan sem azt, hogy mi önmagunkban tehetetlenek vagyunk minden igazán jóra, sem azt, hogy Isten kegyelme viszont bőséges, és elégséges, és csak az Ő kegyelme tud minket igazán másokká tenni. Krisztus-követő Krisztus-tanítványokká is csak Ő tud formálni minket.

Ebben az egész fejezetben arról van szó, hogy azok az emberek jutnak el ide, hogy bölcsesség helyett a bölcsesség látszata, igazi istenfélelem helyett kegyeskedés, alázat helyett alázatoskodás és haszontalan élet jellemzi őket, akik teljesíteni akarnak. Azt hiszik, ha ők valamit felmutatnak Istennek, azért nekik jár sok jó ajándék Istentől, s maga az üdvösség is. Ezért állítanak fel különböző szabályokat, amiket aztán be akarnak tartani és betartatni másokkal is.

Ezért olvastuk itt: ha már meghaltatok a Krisztussal, ne kezdjétek elölről azt, hogy ilyeneket parancsoltok meg a keresőknek: ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd! - és ha ezeket teljesítetd, majd akkor fogsz üdvözülni, - mert az üdvösség nem ettől függ. Jézus nem előírások sorozatát adta azok elé, akik Őt keresték, hanem ezt mondta: "Szeresd az Urat teljes szívedből, szeresd felebarátodat, mint magadat. Ettől függ az összes törvény, meg a próféták." A lényeget mondta el, és miután rájön valaki arra, hogy szeretni sem tudunk, sem teljes szívünkből Istent, sem úgy a többieket, mint önmagunkat, még ez is odakényszerít minket ahhoz, aki ezt az útmutatást adta, és Ő azonnal segít is abban, hogy ez valóság legyen az életünkben.

A Jézus-korabeli farizeusi vallásosságot jellemezte az, hogy tegyünk úgy, mintha... Mintha ismernénk Istent, mintha egyetértenénk az Ő akaratával, mintha engedelmeskednénk neki, mintha szent életet élnénk, és mintha ez lenne a szent élet, amit mi képmutató és erőtlen módon próbálunk összehozni. Látszatot akartak fenntartani, és erre még büszkék is voltak, mintha valamit valóban produkáltak volna.

Az, hogy valaki igazi bölcsességre, igazi istenfélelemre, valóban alázatos életre jusson, és így hasznos legyen másoknak, azzal kezdődik, hogy én minderre képtelen vagyok. Én ezt csakugyan szeretném, Istenem! Nekiveselkedtem néhányszor, s kiderült: nem megy. Könyörülj rajtam, és te változtass meg engem. Az előbbi a felfuvalkodottsághoz vezet - ezt olvastuk az igében -, az utóbbi csak annak a számára lesz valóság, aki éppen a felfuvalkodottságról mond le. Aki úgy áll Isten elé: Uram, én koldus vagyok. Mindenben reád szorulok. De te sok ígéretet adtál azoknak, akik koldusként jönnek hozzád. Tartom mind a két üres kezemet, ide kérem szépen. Nem azt, amit megrendelek, hanem azt, amivel te meg akarsz ajándékozni. Tőled fogadok el mindent, még a próbákat, a veszteségeket is. Ha te adod, egészen bizonyos, hogy még az is a javamat szolgálja.

Ahol ott van ez a bizalom és ez az alázat, ott áradnak Isten ajándékai egy ember életébe, az ilyen ember lesz értékes és hasznos. Aki pedig teljesíteni akar, és annak fejében várja Istentől a jutalmat, az áldást, a segítséget, az üdvösséget, az újra és újra belefut abba a zsákutcába: hogy nem tudok produkálni, de vergődöm, és egy látszatot fenn akarok tartani. Erőlködés az egész vallásoskodás, és az erő hiányzik belőle. Az, amire pedig olyan nagy szükségük van a körülöttünk élőknek is. Hogy legyenek minél többen, akik kapják az erőt fentről, Istentől, a vele való igazi közösségben, nem a látszólagos, a virtuális közösségben, és átárad rajtuk ez az erő másokra is.

Aki tehát úgy tud odaállni Jézus elé: Uram, én koldusszegény vagyok, de te azt mondtad, hogy Isten gyermekévé teszel ilyen magamfajtákat, és a te teljes gazdagságodat adod nekik, kérem szépen ezt a gazdagságot. Ebből lesz az igazi keresztyénség. Az ilyen ember soha nem lesz felfuvalkodott, mert tudja, hogy mindent Istentől kapott, mindenért neki hálás, mindent arra akar használni, amire Isten adta. Rend lesz az életében, és olyan lelki gazdagságot kap, amivel csakugyan tud másokat is gazdagítani.

Mi a különbség tehát a virtuális keresztyénség és az igazi között? Néhány jellemző különbséget elmondok, hogy tetten érhessük magunkban, ha esetleg van valami ezek közül.

A virtuális keresztyénség szabályokat akar betartani. Mivel azt gondolja, hogy betartotta, vagy néha némelyiket sikerül is, ezért vár valami jutalmat Istentől. Az igazi keresztyénségben a Szentlélek viszi, vezeti a hívőket. Az előbbiben külső kényszer a vallásosság, valaminek a reményében, az utóbbiban belső késztetés, aminek a rugója, a motívuma a hála.

Az előbbiben egy szegény ember produkálni akar valamit, hogy kapjon Istentől valami jót. Az utóbbiban, az igaziban, azt éljük meg, hogy Isten megajándékozott minket érdemünk nélkül sok jóval, meggazdagított, és ennek örülünk. Az előbbi mindig keserű, mindig hiányzik neki valami, az utóbbi örvendező, mert amit kapott, azt használja és hasznosítja mások számára is. Az előbbiekre jellemző az, hogy mindig le akar alkudni valamit abból, amit sokszor pedig ő maga tűzött ki maga elé mint szabályt, mint parancsot, amit be kell tartani. Lealkudni: mi az a minimum, amit ha teljesítek, akkor még jó vagyok Isten előtt. Az utóbbi meg azt nézi mindig, mit adhatok még tovább másoknak. Kik vannak még, akiket gazdagíthatok azzal, amit én is úgy kaptam. Ez óriási különbség. A lelkigondozás során ezzel újra és újra találkozom.

Az előbbinek a Krisztus-követés parancs, az utóbbinak lehetőség. Az előbbi a kötöttségek miatt szenved, sőt csinál magának kötöttségeket, itt olvastuk, hogy ne kötözzétek meg magatokat ilyen felesleges dolgokkal, az utóbbi az Isten gyermekeinek a szabadságát élvezi. Az előbbi viselkedés, az utóbbi pedig magatartás. Állandó, belülről fakadó életforma, életstílus.

A virtuális vallásos ember gőgös és produkálni akar valamit. Aztán nem megy neki, emiatt jó esetben szenved, ha még működik a lelkiismerete, vagy elbizakodott lesz. Olyan, mint a Jézus példázata szerinti farizeus, aki körülnézett a templomban és azt mondta: Uram, hálát adok neked, hogy nem vagyok ilyen, mint ezek, és akkor felsorolja, hogy milyenek azok az ő feltételezése szerint, majd elsorolja a maga erényeit, hogy ő mennyit böjtöl, meg mi-mindenről lemond, és ezért mi-mindent vár Istentől.

Éppen ettől akar minket megszabadítani a mi Urunk, és oda akar elsegíteni, hogy ne valami csinált kegyeskedés, vallásosság legyen jellemző ránk, hanem az igazi. Amikor valaki az, aki. És egyre inkább azzá válik, akivé Isten elkezdte formálni. És így egyre nagyobb keresztmetszeten áradhat át az a sok jó, amit Isten az ilyeneknek ajándékoz. Az ilyen ember nem erőlködik, hanem erős, mert egyedül Isten kegyelmétől vár mindent. Lemondott az önmegváltásról.

Meg kell halnia az ilyen embernek. Ezzel kezdődött mai igénk. "Ha tehát Krisztussal meghaltatok", akkor járhattok ebben az új életben. Minden önmegváltó gondolatnak, önzésnek, önérzeteskedésnek meg kell halnia. Nyugodtan mondhatjuk így: Önnek meg kell halnia azért, hogy Krisztus éljen Önben. Ez a Kolosséi levélnek az egyik központi gondolata, mert Krisztus a valóság - ez a mondat is itt van ebben a levélben. Igazi változást mindannyiunk életében csak a valóságos Krisztussal való találkozás, a vele való együttélés jelent.

Szoktuk mondogatni: készüljünk az úrvacsorára. Olyan jó volt, hogy a legutóbbi alkalommal valaki őszintén megkérdezte: mit ért ezen? Mit kell tenni, hogy készüljek az úrvacsorára?

Egyebek között ezt, hogy odaállni Isten elé és megkérdezni: Uram, mi az én életemben ilyen színjáték, képmutatás, látszat, csinált, művi dolog, ami nem igazi, nem belülről fakad, nem tőled való? És kíméletlenül kiírtunk minden ilyet az életünkből. Ítéljük el mindazt, ami ilyen tekintetben virtuális, ami látszat, ami nem valóságos, és legyen valódi az alázatunk, az Istentől kapott bölcsesség, a neki való engedelmeskedés, a benne való bizalom. Nekünk nem viselkedni kell megtanulnunk, és ilyen értelemben a gyerekeinket sem viselkedni kell megtanítani, hanem Jézust kell behívni az életünkbe, és Ő azt az új természetet, amit ajándékoz, majd kibontakoztatja, megerősíti. Az elkezd gyümölcsöket teremni (bibliai képpel), és ez lesz értékes, másoknak hasznos. Ennél kevesebbel ne érjük be, mert minden, ami ennél kevesebb, hamisítvány, csak látszat.

Kolosséban voltak olyan emberek, és a levél elején Pál apostol részletesen ír erről, akik azt tanították, hogy egyfajta aszkézissel a többiek fölé emelkedhet valaki, értékesebb, felsőbbrendű lesz, mint az átlag, és ezzel Istent kényszerítheti arra, hogy megadjon neki mindent, amire szüksége van. Ez maga már távol áll Jézus gondolatától, amikor mások fölé akarok kapaszkodni akár úgy, hogy azokra rátaposok, és felfuvalkodottá leszek. A szent élet, az igazi, a valódi Krisztus-követés ezzel szemben az: én magamban tehetetlen vagyok a jóra, de Istennek bármi lehetséges. Egészen átformálhat, újjáteremthet engem, és én, akinek pillanatnyilag ilyen a velem született természetem, Jézushoz válok hasonlóvá. Ennek valamikor el kell kezdődnie, aztán Isten Szentlelke egész életünkön át végzi ezt a folyamatot. De csak abban, aki egyszer Jézust tényleg behívta az életébe ezzel az alázattal: én senki vagyok magamban, de te bármit el tudsz végezni bennem, gyere Úr Jézus, és tedd azt, amit szükségesnek látsz.

Az ilyen emberekre jellemző az, amit egyszer úgy mondtunk itt: Krisztus-kiáradás. Aki magában hordja Krisztust, és újra és újra Jézus Krisztusra jellemző erő, szeretet, alázat, bölcsesség, szelídség árad ki rajta.

Egyszer huzamosabb ideig kellett idegen környezetben tartózkodnom, ahol sokféle ember volt, és volt köztük egy, aki igazán megszentelt életű Krisztus-tanítvány volt. Ugyanazt tette, amit a többi, de egészen másként. Ugyanúgy elfáradt estére, mint ahogy mindnyájan, de másként volt még fáradt is, másként volt még mérges is. És egészen másként fogadta az őt ért bántásokat is. És telt neki: megbocsátani, szolgálni, még annak is segíteni, még a rosszakarójáról is jót mondani. És mindez huzamosabb idő alatt kiderült, hogy nem "csinált" alkalmi ügyeskedés volt, hanem ő ilyen lett.

Erről beszél a Szentírás, amikor azt mondja Jézus Nikodémusnak: szükséges újjászületnetek, és aztán ebben az új életben lehetséges növekedni. És ez az, ami értékes, és ami igazán hasznos. Az ilyen embereken a Krisztus jó illata jelenik meg, a többi vallásoskodás meg izzadságszagú. Ez a nagy különbség. Jézus Krisztus az előbbire akar elsegíteni minket.

Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy nem parancsokat osztogatsz nekünk, és nem tilalomfákat állítasz elénk, hanem lehajolsz hozzánk és megtanítasz élni.

Köszönjük, hogy első szavad mindig az, hogy ajándékot kínálsz. Sőt köszönjük, hogy te magad lettél ajándékká a benned hívők számára.

Áldunk azért, mert gazdag lévén szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodjunk. Ajándékozz meg minket ezzel a gazdagsággal. Olyan sokszor összetévesztjük a tőled kapható igazi kincseket talmi kacatokkal, bizsukkal. Adj nekünk tisztánlátást. Szeretnénk elvetni és kivetni az életünkből mindent, ami látszat, ami utánzat, ami hamisítvány, ami képmutatás. Szeretnénk téged behívni oda, a főhelyre ültetni. Engedni, hogy megajándékozz, és aztán használj arra, hogy általunk másokat is megajándékozz.

Kérünk, segíts el minket erre a valódi, új életre, aki tulajdonképpen te magad vagy, ami végett odaáldoztad magadat a kereszten, amiről szól az evangélium, és amit kínálsz most is nekünk. Köszönjük, hogy ez a kincs a mienk lehet. Segíts ebben a csendben most őszintén beszélni hozzád.

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Zoltan - 2014. Július 06. - 19:13:11
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 13. - 07:25:35
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)

Különös megállapítása ez Jézusnak. Milyen sírásra gondolhatott?

Egyszer valaki úgy ment el reggel otthonról, hogy köszönés nélkül csapta be maga mögött az ajtót. Felesége szipogva készült szintén munkába. A napi események kitörölték mindezt a férfiból, s este kedélyesen tért haza. Az asszony éppen mosogatott, s amikor a férje megpuszilta, látta, hogy sír. Te meg mit bőgsz? - kérdezte. Rövid csodálkozás után a férje vállára borult, és elkezdett zokogni. A legtöbb férfi ilyenkor nem tudja, mit tegyen, de ahogyan ott álltak a konyha közepén, eszébe jutott a reggeli jelenet. Meg az a sok veszekedés, ami az utóbbi időben lezajlott. Szinte visszahallotta a maga kemény, durva szavait, és ő is elkezdett sírni. Aztán leült, ölébe vette asszonyát (már régen nem történt ilyen), és elkezdett gyónni. Bocsánatot kért sok mindenért. Mire az asszony is kezdte sorolni a maga bűneit. És kölcsönösen megbocsátottak egymásnak. Amikor ezt elmondták, így fejezték be: azóta vagyunk boldog házasok.

Ugye, milyen igaz Jézus szava: boldogok, akik sírnak. Akik csak siránkoznak, hogy milyen szerencsétlenek, azok nem boldogok. De akik sírni tudnak amiatt, hogy milyen bűnösök, azok boldogok.

A sírás nem a gyengeség jele, hanem az őszinteségé. Boldog az, akinek valós képe van önmagáról, aki nem akar olyan maradni, amilyen, akinek van bátorsága bűnt vallani és bocsánatot kérni, s aki tud szívből megbocsátani. S boldog az, akit Isten annyira szeret, hogy bevilágít a szívébe, s megmutatja, mi rejtőzik ott. Amikor ezt meglátta Péter, a kemény férfi, a derék, jó ember is csak sírni tudott rajta. Ekkor már meg lehetett vigasztaln
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2014. Július 13. - 08:35:22
:like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 18. - 08:09:43
Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus. (Ef 5,14)

Ez a mondat arra is figyelmeztet, hogy nem mindenki él, aki mozog ezen a földön. A Biblia ezt állítja: „Akié a Fiú (Jézus), azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1Jn 5,12) A szó teljes értelmében tehát csak az él, akinek kapcsolata van Jézus Krisztussal. Erre az igazi életre támadhat fel mindenki a lelki halálból.

Edisonról jegyezték fel, hogy egyszer a kishúgát várta az állomáson. Mielőtt azonban a vonat megérkezett volna, az a kőhíd, amin át kellett haladnia, leszakadt. Pánik tört ki a várakozók közt, mert a szerelvényt már nem lehetett erről értesíteni és megállítani. Akkor a kis Edisonnak az jutott eszébe, hogy egy gőzmozdony sípjával morzejeleket ad, s ha a húga azt még idejében meghallja, talán lehet segíteni. A kislány azonban aludt. Egy kanyarban mégis felébredt, észlelte a jelzést, s az utolsó pillanatokban a vészfékkel meg lehetett állítani a vonatot. Megmenekültek a haláltól.

Isten nekünk is küld életmentő jelzéseket az ő igéjével, ébresztget lelki álmunkból. Itt is bolondoknak bélyegzik sokszor az ilyen igehirdetőket, ahogyan a kislányt is annak nézték a vonaton, pedig egyedül ő értette és vette komolyan a jelzést. Aki felébred álmából, ráébred elveszett állapotára, és még idejében kiszáll a halálvonatból, megmenekül. Az Istentől elválasztó szakadékon is átér Jézus Krisztus keresztje, s azon visszatalálhat minden hívő elveszített otthonunkba.

Ezen a világon nagy altatás folyik. A gonosz hol külső kábítással, hol lázas tevékenységgel igyekszik elvonni figyelmünket reménytelen állapotunkról. Legyünk hálásak Isten ébresztő igéjéért, és vegyük komolyan, amit ő a mi megmenekülésünk érdekében mond! Ő azt akarja, hogy már itt a mienk legyen ez a teljes, örök élet.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Július 18. - 11:53:46
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 19. - 09:13:25
Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! (Lk 15,17)

Valaki azt mondta, nyári pihenésének egyik eredménye az volt, hogy végre magába szállt, s ennek sok jó következménye lett. Jézus a tékozló fiú példázatában használta ezt a kifejezést. Mit kell ezen érteni? Mit jelentett ez a tékozló fiú esetében?

Nagyon sok ember olyan értelemben magán kívül van, hogy a bajainak okát önmagán kívül keresi. Másokat vádol, önmagát mentegeti. A tékozló fiú is élte világát, amíg volt pénze, olyan harsogás volt körülötte, hogy nem hallott meg semmit. A disznók vályújáig kellett eljutnia, hogy végre befelé nézve megérkezzen önmagához, felismerje, hogy egyedül ő minden bajának az oka.

Amikor magába szállt, eszébe jutott az apja, de nem önmagában találta meg, hanem haza kellett mennie hozzá. Senki sem önmagában találja meg Istent, lelke mélyebb rétegeiben, valamiféle meditáció során, hanem az önmagára lelt ember leborul a rajta kívül, tőle függetlenül létező kegyelmes Isten előtt, meghallja hívását, és vall neki: „vétkeztem az ég ellen és teellened".

Amikor magába szállt, rádöbbent, hogy mi nyomorúságainak az oka. Addig csak azt látta, hogy nincs otthona, az éhhalál szélére került, megalázzák, és kilátástalan a jövője. Most ismerte fel, hogy mindennek az az oka, hogy nincs a helyén. Ha otthon lenne, mindez nem így lenne. Otthon a béres is jóllakik mindennap.

Az embereknek sem hitbeli problémáik vannak, hanem megélhetési, egészségügyi, társkapcsolati, önértékelési... Magunkba szállva látjuk meg, az a baj, hogy eljöttünk otthonról, hogy gyakorlatilag Isten nélkül telnek a napjaink. S ha a Szentlélek elsegít oda, hogy leborulunk Isten előtt, s kimondjuk: vétkeztem, de szeretnék veled élni, akkor kezdődik új szakasz az ember életében.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Július 19. - 09:26:17
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Zoltan - 2014. Július 19. - 09:29:14
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 21. - 07:47:15
KIÉ A SZÍVED?





Alapige: Péld 23,26

Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék!





Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, szeretnénk ennek az éneknek a bátorítását komolyan venni, és csakugyan úgy állni meg most előtted, mint akik szív szerint megalázzuk magunkat. Megvalljuk őszintén, hogy mindig nehezünkre esik megalázkodni. Ott feszül a szívünk mélyén az a gőgös régi természet, ami velünk született; az a büszke, rátarti, hiú és érzékenykedő. Bocsásd meg ezt nekünk.

Szeretnénk előtted mindenképpen térdet és fejet hajtani. Szeretnénk téged olyan nagynak látni, amilyen vagy, és szeretnénk kiváltképpen színed előtt magunkat is úgy látni, ahogyan te láthatsz: a valóságnak megfelelően.

Jövünk hozzád. Hozzuk sokféle nyomorúságunkat, szükségünket, válasz nélküli kérdéseinket, kételyeinket. De hozzuk, Urunk, azt a kicsi hitet is, ami már van, és hálásan köszönjük, hogy te mindig a hitre nézel. Megmondtad, Úr Jézus, hogy minden lehetséges annak, aki hisz.

Könyörülj meg rajtunk, és beszélj velünk most egészen személyesen.

Jövünk hozzád a zajból, teremts bennünk igazi csendet. Jövünk abból a süket némaságból, ami olykor körülvesz és betölt, szólalj meg ebben kedvesen és számunkra érthetően. Jövünk úgy, mint akik sok hazugságot hallgatunk nap mint nap és olykor mondunk is. Kérjük tőled a te igaz beszédedet.

Köszönjük, hogy a te igéd ma is hatalom. Hadd álljunk oda most a te világosságodba, és beszélj velünk. Tedd a te igédet meggyőzővé. Hadd legyen ajándékká ez a csendes óra. Mindnyájan rászorulunk arra, hogy kegyelmesen munkálkodj bennünk. Kérünk, ne fogyjon el a türelmed. Áldunk azért, mert hosszú tűrő Isten vagy.

Vegyél kézbe minket, áraszd ki reánk Szentlelkedet, és a te Lelked győzzön meg minket arról, hogy micsoda az igazság, hogy te magad vagy az igazság, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Ajándékozz meg minket, hogy ne hiába legyünk itt, sőt innen továbbmenve másokat is tudjunk gazdagítani.

Ámen.

Munkatársakkal beszélgettünk, és felvetődött a kérdés: mi lehet az oka annak, hogy vannak, akik elindultak valamikor a hit útján, egy ideig úgy tűnt, haladnak is azon, aztán valami miatt bekövetkezett az, amiről a múlt vasárnapi igehirdetés szólt: elsodródtak. Ma is úgy emlékeznek vissza azokra a szép időkre, mint amiket visszakívánnak maguknak, a gyakorlatban azonban messze vannak Jézustól. Ki ebben, ki abban látta ennek az okát. Valaki csendben megszólalt: azért következhetett ez be, mert nem adták oda a szívüket Istennek. Ez kicsit érzelmesen, sőt érzelgősen hangzott, de azért ott maradt mindannyiunknak a fülében.

Aztán szó esett arról is, hogy vannak a gyülekezetekben olyanok, akik sok mindent tudnak, tisztelettel beszélnek Istenről, sőt bizonyos munkát, szolgálatot is vállalnak, de nyilvánvaló, hogy valami hiányzik a hitükből, a keresztyén életükből. Mi ez a valami?

Elhangzott ismét a csendes válasz: nem adták oda a szívüket Istennek.

Utólag is gondolkoztam ezen, s miközben gondolkoztam, igék jutottak eszembe. Ezek meggyőztek arról, hogy ez a helyes válasz. Ezért következhetnek be ilyen bajok, amiket említettem, mert aki nem adja oda a szívét Istennek, az kiszolgáltatott marad. Az elsodródhat, megrekedhet félúton, vagy igazán rá sem lépett arra az útra, amiről Jézus azt mondja: az életre vezet.

Így jutott eszembe ez az ige is, hogy maga Isten kéri a benne hívőket: "Adjad, fiam, a te szívedet nekem, és a te szemeid az én utaimat megőrizzék!" Vajon miért éppen a szívünket kéri Isten?

Azért, mert ahogyan erről már többször szó volt, az ókori gondolkozás szerint a szív nemcsak az érzések, az érzelmek kiindulópontja, hanem az ember egész lelki, szellemi életének a középpontja. Ott zajlik mindaz, ami meghatározza egy embernek az életét. Olyan belső műhely a szív, amiben kialakul kinekkinek a gondolkozásmódja, alakul, formálódik a jelleme. Ott születnek meg a gondolatok, onnan indulnak el az érzések, és ott jön létre minden döntés: az akaratnak a székhelye is a szív.

Nehezen adja oda a szívét a legtöbb ember másoknak. Az értelmünket könnyebben odaadjuk. Valamire felhívják a figyelmünket, elolvassuk, utána nézünk, megismerjük, elvileg egyetértünk vele, de ez még nem kötelez semmire. Ezen még kívül maradhat az illető. Ez nem feltétlenül érinti mélyen az embert.

Sőt, az is lehetséges, hogy valaki részt vesz valami közös jó akcióban, munkában, szolgálatban és közben teljesen meg tudja őrizni a függetlenségét mindattól, amiről ott szó van. Akkor hagyja abba, amikor akarja, addig működik együtt, amíg jónak látja. Vannak ilyen észhívők és akcióshívők, akik azonban a szívüket még nem biztos, hogy odaadták Istennek.

Aki a szívét odaadta, az mindent odaadott. Aki a szívét odaadta Istennek, az önmagát adta oda teljesen. Ezek után nem kérdés az, hogy a szabadidejéből mennyit fordítson Isten céljaira. Mert ha kell, az egészet odaszánja neki. Vagy, ha szükséges, még a szabadságából is elkér néhány napot, és azt is rászánja annak az ügyére, akinek odaadta a szívét. Ezt soha nem fogja felpanaszolni. Emiatt sem hősnek, sem mártírnak nem tekinti magát, hiszen annak, akinek a szívét odaadta valaki, bármit szívesen odaad, és öröm a számára, hogy ha örömöt szerezhet, bármilyen áldozat árán is. Nem tartja számon az érte hozott áldozatokat. Neki tulajdonképpen nem is áldozat sokszor az, amit fizet ezért. Amit ad annak, akinek a szívét már odaadta, azt végső soron nem akkor ajándékozza, amikor arra szükség van, hanem előre már mindent odaadott, csak egy ideig még ő használta. Mihelyt akármire szükség van, boldogan rendelkezésére bocsátja azt is.

Csak aki így odaadta a szívét Istennek, az mondhat ilyesmit, amit Pál apostol mondott az efézusi vénektől búcsúzva: "Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezzem az én futásomat örömmel, azt a szolgálatot, amit kaptam az én Uramtól, Jézustól." (ApCsel 20,24)

Péter is mondott ehhez hasonlót. Azt mondta nagycsütörtök esete: "Uram, az életemet adom érted", de ő akkor a szívét még nem adta Jézusnak. Néhány óra múlva letagadta azt is, hogy valaha ismerte.

Pál úgy mondta el ezeket a szavakat, hogy a szíve már Jézusé volt. Ezért mindezt valóra is tudta váltani. És valóban az életét is odaadta.

Talán a szerelmesek kapcsolatán lehet leginkább szemlélni, mi következik abból, ha valaki a szívét odaadta a másiknak. Attól kezdve csakugyan semmi nem sok, amit még adhat. Semmi nem drága, amivel a másiknak örömöt szerezhet. Ilyen hideg téli estéken is órákig sétálgatnak, csakhogy együtt lehessenek és beszélgethessenek.

Azért olvastam fel Pál apostol Korinthusi leveléből azt a részletet, mert a macedóniai gyülekezetek életében egyszer szemléletessé vált mit jelent az, ha valakinek a szíve Jézusé? A jeruzsálemi szegények számára rendeztek gyűjtést a gyülekezetekben. A macedóniai keresztyének azonban olyan szegények voltak, hogy Pál nem akart tőlük kérni. De meghallották, hogy gyűjtés folyik, és addig könyörögtek, amíg elfogadták az ő adományaikat is. Ekkor csodálkozott el mindenki, hogy a köztudottan legszegényebbek milyen nagy adományt gyűjtöttek össze a jeruzsálemi szegények részére. Többen is kérdezgették: hogyan volt ez lehetséges? Erre ad választ az apostol ezekben a sorokban: "A nyomorúság sok próbája között is bőséges az ő örömük, és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert bizonyság vagyok rá, hogy erejük felett is adakoztak. (…) És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratából." (2Kor 8,2-5)

Ez a titok nyitja. Önmagukat adták először - már a gyűjtést megelőzően - az Úrnak, és nekünk is - mondja Pál apostol. Vagyis ezek a keresztyének komolyan vették, hogy őket Jézus Krisztus megvette. Az Ő drága vérével kifizette a váltságdíjat, kiváltotta őket a bűnnek, a halálnak, a kárhozatnak a rabságából, és ők mindenestől Jézus tulajdonainak tekintették magukat. S ha ők maguk mindenestől Jézuséi lettek, akkor a zsebük is Jézusé lett. Ami abban volt, az is - az egész. És ha eljön az az idő, hogy szükség van valamire, ami a zsebükben van, akkor nem nagy kegyesen a magukéból adnak valamennyit, hanem rendelkezésére bocsátják az új tulajdonosnak azt, ami az övé. Így könnyű adni. - De nemcsak Jézusnak adták a szívüket, hanem azt mondja az apostol: mivel a szívüket Jézusnak adták, ezért azoknak is adták, akik Jézuséi. Ő a fő, a benne hívők a test tagjai, ez egy egység, tehát így könnyű szeretni a távol élő ismeretlen testvéreket is, és ha szükségük van arra, hogy segítsünk, a legtermészetesebb módon segítünk. Ezt nem tartjuk számon, és nem várunk viszonzást, mert nem a magunkéból adunk, hanem mindenünk az Úré. Aki a szívét neki adta, az mindenét neki adta.

Azt hiszem sokan tapasztaltuk már, milyen nagy különbség van aközt, amikor valaki úgy végzi a munkáját, úgy él a házasságában, családjában, úgy gyakorolja a hitét, hogy abban benne van a szíve mindenestül. Vagy ha mindezt úgy cselekszi, hogy korrekt, úriember módjára szigorúan betartja a határokat: csak a kötelességét teljesíti. Csak amit rajta számon kérhetnek, azt nyújtja. A szíve nincs benne. Szív nélkül vagy félszívvel cselekszik.

Itt tehát nem érzelmekről van szó, hanem a szó bibliai értelmében a szívünket Istennek odaadni azt jelenti, hogy fenntartás nélkül, visszavonhatatlanul mindenestől rendelkezésére bocsátjuk magunkat. Amikor ő ezt egyegy konkrét helyzetben komolyan veszi, akkor azt természetesnek tartjuk. Éppen azt bocsátjuk rendelkezésére, amire szükség van, amit kér.

Nagy változást jelent ez minden ember életében. Isten ezt a változást akarja kimunkálni bennünk a saját érdekünkben. Ismerek valakit, aki évekig úgy járt egy gyülekezetbe, hogy állandóan panaszkodott rá. Egyszer megkértem, amikor találkoztunk, ne kezdd megint elölről, miért rossz az a gyülekezet, és milyen hibái vannak. Úgy volt, hogy már ott is hagyja, és elmegy máshova, keres egy tökéletes gyülekezetet, amikor megkérték valami szolgálatra. Miközben a többiekkel együtt ott ezt a szolgálatot, munkát végezte, belátott a "kulisszák" mögé. Meglátta, miféle emberek vannak itt. Ezek a hívők időt, pénzt, fáradságot nem sajnálva, másoknak a szükségeit próbálják enyhíteni. Hogy milyen örömmel hoznak olyan áldozatot, amire ő teljesen képtelennek tartotta magát abban a helyzetben. Egyszerre megtiszteltetésnek tartotta, hogy közöttük lehet. Aztán kérés nélkül is segített, s szinte észre sem vette, ott maradt a szíve ebben a másokért végzett szolgálatban. Attól kezdve is látja annak a gyülekezetnek a hibáit, és néha szóvá is teszi, de nem úgy, mint korábban. Nem a kívülálló lázadó ítélkező szemével és indulataival, hanem a belül levőjével, aki azért veszi számba a hibákat, mert szeretné azokat kijavítani, és szövetségeseket keres a javításhoz. Egészen más volt ő, amikor a szíve már ott volt, mint amíg nem.

Sokféle akadálya van annak, hogy a szívünket odaadjuk Istennek. Éppen az előbb említett beszélgetés során kérdezte meg valaki óvatosan: és ha valakinek már nincs szíve? Hogy érted ezt? Úgy, hogy nem használja egy idő óta. Csak az eszét használja, az értelem hűvös számításaival pontosan kiszámítja mit tegyen és mit ne, minek mi lehet a következménye, és megszokta, hogy így él. Mintha nem lenne szíve.

Olyan is van, akinek már értelme sincs a szó ilyen jelentését tekintve, csak zsebe. Csak a szerint mérlegeli a dolgokat, hogy megéri vagy nem. Amíg megéri, ott van, s úgy tűnik, a szíve is ott van. Mihelyt azonban nem éri meg, abban a pillanatban elmegy, otthagy ügyet, értékeket, félbe a munkát. Otthagy hazát, házastársat, gyerekeket, hitet, bármit - nem éri meg. Ezt mindenki megértheti, hogy ő tovább ott nem marad.

Valóban kialakulóban van egy ilyen emberhez nem méltó, szánalmas gondolkozásmód. Egyre többször lehet ezzel találkozni. Ilyen embereknek szavalni arról, hogy kedvesem, a szíved hol van, meg kié? Nevetséges dolog. Ők az értelmükkel, a zsebükkel és valami más hasonlóval mérik a dolgokat.

Akadály lehet azután az is, ha valaki menet közben elveszíti a szívét. Ismertem egy férfit, aki fiatal korában megszeretett egy leányt. Kölcsönös volt a szerelem, megtörtént az eljegyzés, tervezték az esküvőjüket, és egy baleset miatt meghalt a menyasszonya. Ezt soha nem tudta kiheverni. Évek múlva megnősült, gyermekeik születtek. Szép eredményeket értek el mindnyájan a munkájukban. Békesség volt otthon, talán soha hangos szó nem hangzott, de valahányszor ott voltam náluk, fáztam. Nem volt szív az együttesben. Így nem lehet sokáig élni, legalábbis kevés ember bírja ki egészségesen. A férfi a végén búskomor lett, az asszony pedig alkoholista.

Nem szabad elveszíteni a szívünket! Nem szabad otthagyni a szívet egy halottnál, ha még oly drága volt is, amíg élt. A szívből csak egy van és nem pótolható semmivel. Ugyanebben a könyvben olvassuk, Isten mondja: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet…" (Péld 4,23) Ez az Isten mondja: adjad nekem a szívedet, mert ott lesz a legjobb helyen.

Mitől függ, hogy valaki hova adja a szívét? Épp most olvastuk a napokban bibliaolvasó kalauzunk szerint a Hegyi beszédben, hogy az emberi szív legjobb ismerője, Jézus mit mond erről. Azt mondja: "Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Mt 6,21) Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. Ami valakinek a legfőbb kincs, a legnagyobb érték, ahhoz fog tapadni a szíve. Ott lehet megtalálni a szívét. Ezért döntő az, hogy ki, mi nekünk a legfőbb érték, a legnagyobb kincs. Valóban a legnagyobbat tesszük-e a legfontosabb helyre?

Jézus ezt a mondatot annak a gondolatmenetnek a végén mondja, ami arról szól, hogy mennyire igézetébe kerültek az akkori vallásosok a mammonnak, a pénz tiszteletének. Azt gondolták, hogy a pénz mindenható, a meggazdagodás, mégpedig a gyors meggazdagodás igézetébe kerültek sokan. Ez után mondja Jézus: vigyázzatok, mit tekintetek a legfontosabbnak, mert ahhoz fog tapadni a szívetek. Ahol a ti kincsetek, ott van a szívetek.

Mi a mi kincsünk? Sokaknak a szíve egy személyhez tapad és ez kívülről nézve roppant tiszteletre méltó, emiatt csak megdicsérni lehet valakit: egy szülőt, egy anyát, hogy a szíve a gyermekeiért dobog, és mindent értük akar megtenni. Vagy egymást nagyon szerető házastársaknál, vagy a szülő iránti szeretet, vagy egy eszme, vagy a munka, az alkotás, az eredmények: akár sport, akár művészet, akár hétköznapi munka - ez mind tiszteletre méltó lehet, de vajon ezek közül bármelyik nevezhető legfőbb, örökkévaló, megváltoztathatatlan értéknek? A pénz egyik napról a másikra értéktelenné válhat. Az összegyűjtött vagyonnal megeshet - mondja Jézus éppen az említett gondolatmenet során -, hogy a tolvajok kiássák, a moly megrágja, a rozsda kikezdi és megemészti. Az illető személy, akihez a szívét kötötte valaki, egyszer csak szembe fordul vele, vagy messzire kerülnek egymástól, vagy meghal - és akkor mi lesz? Akkor összeomlik az ember. Megszűnik a kincs, amihez a szíve kötődött.

Ezért mondja itt Isten: adjad, fiam, a te szívedet nekem. Az élő Isten és a vele való hitbeli közösségünk az egyetlen olyan kincs, ami soha nem veszíti el az értékét, ami mindent kibír, és mindent túlél. Ő az egyetlen állandó, változhatatlan és örökkévaló, aki és a vele való közösségünk kincs itt, és kincs marad a halál után is egy örökkévalóságon át.

Isten nem önző szempontból kéri ezt tőlünk, hogy adjad, fiam, a te szívedet nekem. A mi érdekünkben kínálja fel ezt a lehetőséget. Miért a mi érdekünket szolgálja ez? Egyrészt azért, mert csak ez állandó és maradandó biztos alap egy ember lába alatt, és biztos fogózó, amibe belekapaszkodhat. Olyan érték, ami soha nem változik. De azért is, mert ahol a legfőbb kincs kerül a legfőbb helyre, ott minden egyéb is elrendeződik úgy, hogy az őt megillető helyre kerül.

Gyakran látom, hogy azokban a családokban, ahol a szülők valóban egészséges bibliai hittel hisznek Istenben, és a szívüket odaadták neki, okosan tudják szeretni a gyerekeket. Ott nem lesz a gyerekből bálvány. Ott nem majomszeretettel ajnározzák körül és teszik tönkre. Ott azt kapja meg, amire szüksége van és szüksége lesz, és meg fog tudni állni a maga lábán. Ott van fenyítés is. Mert az is hozzátartozik a szeretethez. Nem szeszélyesen és nem indulatból, hanem a helyén. Ott is vannak hibák, nem akarom ezt idealizálni, de a helyükön vannak az emberek. Helyesen tudják szeretni egymást, mert mindenek felett szeretik az élő Istent. Helyesen tudnak szolgálni egymásnak, mert mindenekelőtt szolgálnak a mindenható Istennek. Ezért kéri Isten, hogy adjad, fiam, a te szívedet nekem. Nála van a legjobb helyen.

Ha valaki tudatosan neki adja - egyébként a teremtés jogán meg a megváltás jogán is az övé, és követelhetné a magáét, de Ő nem követeli -, akkor rendeződni kezd az ember élete. A helyükre kerülnek a személyek, az ügyek, a feladatok, a kiadások, az időbeosztás megváltozik. Ott is lesznek folyamatosan gondok. Ezek az emberek is követnek el hibákat, de a legfőbb érték a legfőbb helyen van. A szívük Istené. S ez kihat az egész életükre, meghatározó módon.

Erre vonatkozik alapigénknek a második fele: "… és a te szemeid az én útaimat megőrizzék." Tudniillik ez a rendeződés jelenti azt, hogy Isten igéjéhez igazítja az életét az ilyen ember. Sokszor magától is ahhoz igazodik, mert ez a szíve vágya, mert az igét mint iránytűt minden nap a kezében tartja, s ha lelépne is az útról, az jelez, és vissza lehet találnia. Ez biztonságot, békességet ad az embernek. Alkalmassá teszi arra, hogy másokat is jó irányba próbáljon vezetni vagy tanácsolni, ha hallgatnak a tanácsra és igénylik azt.

Egyszóval: mint Isten képviselője is jelen van a világban az ilyen ember. Mutatja az életre vezető utat. Isten akarata szerint rendeződik az élete. És ha sok mindent elveszít is azok közül az értékek közül, amik neki fontosak voltak, vagy azok közül, akik a legfontosabbak voltak ebben az életben, el tudja mondani énekünk szavaival: "E földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait, maradjon meg mellettem szerelmed és a hit. Csak azt el ne veszítsem, mi benne, ó Úr Isten, remélni megtanít." Nincs az a nyomorúságos helyzet, amiben ezt a reményt, ezt a hozzávaló ragaszkodást meg ne őrizné Isten, a magunk érdekében. Amikor mi már kapaszkodni sem tudunk belé, Ő megtart minket.

Akié a szívünk, az uralja. Oly sokszor lehet látni, aki talán nem is tudja, de a gonoszé a szíve, azt a gonosz a markában tartja. A szívét olykor haragra ingerli, benne keserűséget halmoz fel. Folyamatosan szennyezi, kínozza, terheli. Aki pedig odaadta a szívét Istennek, az tapasztalja, hogy Isten karbantartja a szívét, folyamatosan erősíti, tisztogatja, Szentlelkével újra és újra betölti, és megőrzi sokféle veszedelem között is.

Szeretném javasolni ma délutánra is, hogy keressünk egy kis csendet, álljunk oda Isten elé, és önvizsgálattal tegyünk fel kérdéseket magunknak, és válaszoljunk azokra őszintén. Kié a mi szívünk? Egyáltalán mi van a szívünkkel? Van-e, vagy betemette sok minden, és működésképtelenné vált? Arra használjuk-e, amire kaptuk? Nem veszett-e el a nagy hajszában valahol? Vegyük elő a szívünket és adjuk Annak, Akinél a legjobb helyen van. Akié is az voltaképpen.

A 472. ének segíteni fog ebben az elmélkedésben. Megláthatjuk, hogyan jut el egy kérdésekkel viaskodó, becsületesen gondolkozó, a valóság talaján álló ember oda, hogy a végén meggyőződéssel kimondja: átadjuk szívünket neked, Uram.

Bárcsak mindannyiunk őszinte imádsága lenne:

Imádkozzunk!

Istenünk, bocsásd meg, hogy olyan sok szívtelen szó hagyja el az ajkunkat, és olyan sok mindent tettünk már lélek nélkül. Bocsásd meg, ha elmaradt valahol a szívünk útközben, mi is csak hűvös számítások alapján döntünk, vagy a primitív haszon a fő szempont, ami cselekvésre késztet, vagy bármitől visszatart bennünket.

Köszönjük, hogy ma újra szóltál és előkereshetjük a szívünket, és úgy, ahogy van, odaadhatjuk neked. Köszönjük, hogy jöhetünk, amint vagyunk, sok bűn alatt, és a te közeledben megtisztul a lélek, sőt te azt ígérted, hogy új szívet adsz nekünk. Új tartalmat a szívünknek, felülről való tiszta gondolatokat, helyes tájékozódást az élet útvesztőjében, és megtöltesz minket önmagaddal, Szentlelkeddel.

Segíts el ide mindnyájunkat. Őrizz meg attól, hogy úgy vallásoskodjunk, hogy a szívünk nem a tiéd. Tégy készekké minket, hogy önként, meggyőződéssel, átgondolva mondjuk ki: itt van szívem. Használj minket a te dicsőségedre és sokaknak javára.

Kérünk, tégy áldássá mindnyájunkat, hogy többet tudjunk adni a környezetünknek, mint amink van. Hogy tudjunk újra és újra tőled kérni, és könnyű legyen minél többet továbbadni. Hadd legyen valóság mindnyájunk életében, hogy magunkat adtuk előbb már az Úrnak.

Áme
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 26. - 16:07:06
A  vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt. (Lk 15,1)

Ezt a két csoportot mindig meg lehetett találni Jézus mellett: vámszedők és bűnösök, farizeusok és írástudók. Egymással nem elegyedtek, mert az utóbbiak mélyen megvetették az előbbieket. A vámszedők és bünösök igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák. A farizeusok zúgolódtak ellene és bírálták: „Ez (!) bűnösöket fogad magához."

A bűnösök nem voltak megelégedve magukkal, közelebb akartak kerülni Jézushoz, tőle reméltek segítséget ahhoz, hogy megváltozzanak. A farizeusok nem voltak megelégedve Jézussal és a bűnösökkel. A vámszedők tudták, hogy bűnösök. A farizeusok úgy tudták, hogy igazak. A vámszedők vállalták, a farizeusok leplezték a bűneiket.

Kin lehet segíteni? Gyógyítani csak azt lehet, aki elismeri, hogy beteg, és gyógyulni akar. Ezért mondta Jézus: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek... nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mt 9,12-13)

Jézus egyik példázatában egy farizeus így imádkozott a templomban: köszönöm, hogy különb vagyok, mint a többiek. Ugyanott egy vámszedő így szólt: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Melyik változott meg utána? Jézus ezt mondta: a vámszedő megigazulva ment haza (Lk 18,14).

Mert aki önmagával van tele, annak nem lehet adni semmit. Aki szabadulni akar a bűneitől, az Jézustól kap a bűnei helyére igazságot, tisztaságot, békességet, reménységet. Jövője csak annak van, aki változni akar Az öntelt ember fejlődésképtelen.

Mi melyik csoportba tartozunk? Mi akarunk változni, vagy a körülöttünk élőket és Jézust szeretnénk megváltoztatni? Nem rejtegetünk-e bűnöket szép látszatok mögött? Jézust azzal is vádolták, hogy a bűnösök barátja. Örülünk-e annak, hogy ez igaz, és odatartozunk-e az ő baráti köréhez? „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." (Jn 15,14)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Július 26. - 18:30:48
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 27. - 07:29:50
Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izrael házához! (Ez 3,1)

Ezékiel közvetlenül a babiloni fogság előtt prédikált, aztán Isten a fogságba is elküldte, hogy erősítse a népet igével. Ez a szakasz arról szól, hogyan hívta el őt Isten erre a szolgálatra. Sok mindent megtudunk Isten igéjének természetéről.

Kiderül belőle, hogy Isten úgy segít az embereken, hogy az igehirdetésen keresztül megszólítja őket, és ha komolyan veszik azt, az ige megváltoztatja a hallgatók gondolkozását és életvitelét. Igehallgatás közben támad hit is a hitetlen szívben.

Isten jelképesen egy teleírt könyvtekercset ad a prófétának, amit meg, kell ennie. Minden könyv olvasni való, de a Biblia ilyen értelemben megenni való. Vagyis nem nyalogatni, lapozgatni kell, hanem megrágni megérteni, lenyelni - befogadni, megemészteni - magamévá tenni, azonosulni vele, engedelmeskedni neki. Ne válogassunk benne, amit Isten ad, azt vegyük komolyan!

Aki így olvassa és hallgatja Isten igéjét, annak táplálékká válik. Olyan lesz, mint az édes méz. Még a kemény beszédben is megérzi Isten mentő és ajándékozó szeretetét.

„Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám." (Ez 2,2) Vagyis aki Isten igéjére figyel, annak a Szentlélek érthetővé teszi Isten szavát, egészen személyesen szólítja meg, megerősíti, és elküldi másokhoz, hogy adja tovább az életmentő igét. A mi feladatunk ennyi: elmondani a ránk bízott üzenetet azoknak, akikhez Isten küld. Minden egyebet ő végez: hogy legyenek köztük is, akik befogadják, hisznek, megváltoznak, és így üdvözülnek.

De lesznek mindig, akik nem akarják hallani, kigúnyolják az igehirdetést, megvetik Isten szavát. Ez fáj annak, akit már Isten megmentett az igével, de nem szabad sem elkeseredni, sem abbahagyni a hirdetését. A ige által maga Isten munkálkodik, akármilyen erőtlen is az, aki mondja.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Július 27. - 11:24:18
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Július 28. - 04:07:20
AZ ÉLŐ ISTEN

Alapige:Ézs 37,15-20

Felment Ezékiás király az Úr házába és így imádkozott az Úrhoz:

Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerubokon ülsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene! Te alkottad az eget és a földet. Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki azért küldte ide ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat, isteneiket tűzbe vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket. De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!

Imádkozzunk!

Istenünk, hálát adunk azért, hogy színed előtt állhatunk most. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusra való tekintettel közel engedsz magadhoz minket, bűnösöket is.

Köszönjük gondviselő szeretetednek sok jelét, amivel az elmúlt héten is találkozhattunk.

Megvalljuk: semmi jót nem érdemlünk tőled, de köszönjük, hogy nem érdemünk szerint cselekszel velünk. Még csak nem is sokféle szükségünk szerint, hanem mérhetetlen gazdagságod és nagy irgalmasságod szerint.

Istenünk, rászorulunk a te bűnbocsátó irgalmadra. Olyan sokféleképpen vétkezünk ellened, sokszor már úgy is, hogy észre sem vesszük. Ajándékozz meg minket, kérünk, bűnlátással. Hadd lássuk a te szemeddel önmagunkat, és lássuk tisztátalannak azt, ami tisztátalan. Támassz a szívünkben vágyat a tiszta és szent élet után. Köszönjük, hogy te ilyenre tudsz elsegíteni minket.

Köszönjük, hogy úgy fogadsz el, amint vagyunk. Hozzuk sokféle megoldatlanságunkat, kételyeinket, szükségünket, nyomorúságunkat, bűneinket, hitünket és hitetlenségünket. Könyörülj rajtunk, és teremts rendet a fejünkben és a szívünkben. Teremts rendet az életünkben. Hadd kerüljünk vissza a helyünkre, a veled való igazi közösségbe, és hadd mélyüljön, erősödjék ez a közösség.

Kérünk, hogy igéd világosságába hadd kerüljön most az életünk. Szeretnénk téged magadat jobban megismerni. Annak látni és hinni, aki valójában vagy. Segíts el minket igaz Isten-ismeretre, és ebből hadd következzék az, hogy sokkal teljesebb szívvel tudunk bízni benned. Hogy megszabadulunk sokféle félelemtől és aggodalmaskodástól. Hogy sokkal bátrabban tudunk imádkozni hozzád és imádni téged.

Szólíts meg minket, kérünk élő Istenünk a te igéddel, és Szentlelked tegye szívünket hallóképessé, és a te Lelked könnyítse meg a neked való engedelmeskedést. Tudjuk, hogy csak neked engedelmeskedve lehetünk igazán önmagunkká és formálódhatunk azokká, akikké teremtettél.

Beszélj velünk teremtő szavaddal, és munkálkodj bennünk újjáteremtő Szentlelkeddel.

Ámen.

Ézsaiás könyvének azokat a fejezeteit olvassuk most sokan napról-napra kalauzunk szerint, amelyekben Isten önmagáról beszél. Mintegy bemutatkozik. Elmondja, hogy kicsoda Ő. Nagy szükségünk van erre, mert sok vallásos ember sem ismeri igazán Istent. És mivel nem ismerik Őt, ezért nem veszik komolyan. Ezért viccelődnek sokan az Ő szent személyével és nevével. Ezért képzelik el sokan emberformára Őt. Nagyszakállú, öreg bácsiról beszélnek, jóságos nagyapóról, aki nem néz oda, amikor ember unokái valami huncutságot, vagyis bűnt követnek el.

Egyszer valaki egy gonosz tettre készült, és megkérdezte az egyik ismerőse: gondolod, hogy ez helyes Isten szerint? Mire ő sokat sejtető ravasz mosollyal ezt mondta: majd megbeszélem vele. Teszek valamit a perselybe, és minden rendben lesz.

Érezzük ebben az Isten-káromlást? Valóban azt gondoljuk, hogy Isten rászorul adományainkra? Ő is megvesztegethető, mint ahogy sok ember? Mivel nem ismerjük Őt, és nem ismerjük el annak, aki, ezért szoktunk számon kérni rajta dolgokat. Hogyan engedheti meg az Isten? Miért teremtette ilyennek az embert, ha Ő teremtette? És mögötte ott a vaskos tudatlanság, mert Isten éppen hogy nem ilyennek teremtette az embert, akikké torzított bennünket a bűn. Csakhogy sok bűnünknek is, a helyes Isten-ismeret hiánya az oka. Az Istennel szembeni hetykeségünknek, az Isten-káromlás számtalan, sokszor szalonképessé finomított formáinak, és mindenféle aggódásunknak, félelmünknek is, mert nem vesszük komolyan, hogy Isten akkora, az, akinek magát kijelenti.

Minden hitetlenség oka az, hogy nem ismerjük, és nem ismerjük el az élő Isten hasonlíthatatlan szentségét, mindenek feletti hatalmát, végtelen jóságát és szeretetét, a bűnnel szembeni haragját és ítéletét, a bűnbánó bűnös iránti kegyelmét és hozzá való irgalmát. És mivel nem ismerjük Istent, ezért nem tudjuk helyesen tisztelni sem. Mindenféle ostobaságot képzelnek az emberek Istennel kapcsolatban, és azt gondolják, hogy Isten az, akinek ők elgondolják, egy torzót alkotnak, akit a markukban tarthatnak, utasíthatnak, felelősségre vonhatnak, aki felett végül is gyakorolhatják a hatalmukat.

Azt mondja a múltkor valaki a társának: örülök, hogy ilyen szép időt kaptatok a kiránduláshoz. Mire a másik: igen, megrendeltük a jó időt. Tudod, onnan felülről, de hát ez a gondviselés dolga, nem?

Ki az a gondviselés? Mi az, hogy megrendeltük? Ki szabja meg, hogy kinek mi a dolga? Ennyire nem vesszük észre, hogy számtalan módon tudjuk káromolni Istent? Ha a gondviselést említve Istenre gondolt ez az embertársunk. Azért van Isten, hogy kiszolgáljon minket? Vegye szívességnek, hogy valaki elismeri, hogy Ő létezik? A minimális Isten-ismeret is hiányzik nagyon sok ember, nagyon sok vallásos ember gondolataiból és szívéből is.

Nem véletlenül írta Kálvin János, hogy a keresztyén ember egész életének istentiszteletté kell válnia. Helyes istentisztelet azonban csak helyes Isten-ismeretből származhat. Éppen ezért meg kell ismernünk Istent! Az egyedül igaz, valóban élő és uralkodó Istent, aki kijelentette magát nekünk a Szentírásban és Jézus Krisztus személyében. Az igazi Isten-ismeret meghatározza a hívő ember egész életét, és ettől függ az üdvössége is.

Gyakran szoktuk idézni Jézus főpapi imájából ezt a mondatot, de ez is azok közé tartozik, amiket nem tudom, ki gondolt már végig konzekvensen: "Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn 17,3).

Ma azonban sokan büszkén egyszerűen tagadják Istent. Mások azt mondják, hogy az ember találta ki magának a saját vigasztalására, sok nehezen érthető jelenség magyarázatául. Tudományosan úgy próbálják magyarázni, hogy Isten az emberi vágyak szüleménye: az ember kivetíti, projiciálja magából a vágyait, és ezeknek a megszemélyesítése Isten. A többség pedig udvariasan negligálja, semmibe veszi Őt. Ahogy valaki röviden mondta: nem téma nekünk Isten. Nem tényező. Annyira nem foglalkozik vele sok ember, hogy még csak nem is tagadja.

Hadd olvassuk fel egy oldalt egy olyan könyvből, ami itt az iratterjesztésünkben is kapható. Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk című könyve. Eszébe jut a könyv írása közben egy fiatalkori emléke. Essenben, egy nagy bányavárosban volt ő lelkipásztor, és ott történt egyszer a következő jelenet.

"Emlékszem egy különös jelenetre, amikor még egészen fiatal lelkész voltam. Huszonhét éves koromban, amikor megérkeztem Essenbe, éppen egy nagy bányászsztrájk tört ki, amely a kedélyeket felkavarta. Egyik nap, amint keresztülmegyek a téren, ott áll egy férfi a szappanos láda tetején, és erőteljes hangon beszédet mond a körülötte álló embereknek. Éhes gyermekekről, kizsákmányoló munkabérekről és munkanélküliségről beszél. Egyszer csak meglát engem, megismer és felkiált: "Ni, hiszen itt van a pap! Gyere csak ide!" Nos, egy barátságos meghívásnak többnyire eleget szoktam tenni. Odamegyek hát a csoporthoz. A férfiak helyet engednek, úgyhogy egészen a szónokig előremegyek. Talán száz bányász áll körülöttem. Kicsit furcsán éreztem magam. Ilyen helyzetekre nem készítettek fel az egyetemen. Aztán kezdi: "Halld csak, te pap! Ha van Isten - amit nem tudok, de hiszen lehet, hogy van -, akkor majd a halálom után eléje akarok lépni, és ezt mondani neki" - kiabálva mondta: "Miért engedted meg, hogy embereket a csatamezőkön széjjelmarcangoljanak?! Miért engedted meg, hogy gyerekek éhen haljanak, míg mások kiöntötték az ételt, mert már nem kellett nekik?! Miért engedted meg, hogy emberek nyomorultul elpusztuljanak rákban?! Miért?! Miért! Aztán azt mondom majd neki: "Te Isten, lépj le! El veled! Tűnj el! - Így kiabált a férfi. Erre én is elkezdtem kiabálni: "Igaza van! El vele! Ki vele!" A szónok csodálkozva nézett rám, és azt mondta: "Pillanat, hiszen maga lelkész! Maga nem mondhatja: El ezzel az Istennel!" Azt feleltem: "Figyelj csak ide! Az az Isten, aki elé így léphetsz oda, aki előtt kinyithatod a szádat, akit így kérdőre vonhatsz, és mint bíró állhatsz előtte és Ő a te vádlottad - ez csak a te képzeletedben létezik. Erre én is csak ezt mondhatom: El ezzel az Istennel! El azzal az Istennel, akit a mi időnk alkotott magának. Akit vádolunk, félretolunk vagy visszahozunk, mikor hogyan van rá szükségünk. Ez az Isten nem létezik! De akarok valamit mondani neked! Létezik egy másik, valódi Isten! Ő elé úgy lépsz majd egyszer, mint vádlott, akkor nem nyithatod ki a szádat, mert Ő fog téged kérdezni: Miért nem tiszteltél engem? Miért nem kiáltottál hozzám? Miért éltél tisztátalanságban? Miért hazudtál? Miért gyűlöltél? Miért veszekedtél? Miért..." - Így fog kérdezni téged. Akkor a szó megakad a torkodon! Akkor ezer kérdésre egyet sem tudsz felelni! Nem létezik olyan Isten, akinek azt mondhatjuk: Tűnj el! De létezik egy szent, élő, valóságos, aki nekünk mondhatná majd egyszer: "El veled!" - Másoknak pedig azt: megbocsáttattak a te vétkeid, gyere be az én hajlékomba.

Ilyen helyzetekre tényleg nem készítik fel az embert az egyetemeken. De Isten Szentlelke megadhatja a mondanivalót annak, aki ismeri az élő Istent. A mi korunk egyik nagy nyomorúsága az, hogy besorolja az élő Istent az emberkitalálta istenek közé. A pluralizmus és a globalizáció idején ez a besorolás lesz általánossá. Nem új jelenség ez, nem tudunk újat kitalálni.

Itt olvastuk egy Krisztus előtt 700 évvel történt esetben, hogy Asszíria királya, aki sorban felfalta ott a kis népeket, a kis Júdát is be akarja kapni, és egy harapással összeroppantani. Júda akkori királya, Ezékiás, azonban hívő ember volt. Ott állt mellette a barátja, lelki testvére Ézsaiás próféta. Ők tartották a lelket a népben, hogy minket nem tud meghódítani Asszíria, mert minket az élő Isten véd. Csak hozzá ragaszkodjatok, és akkor túlélünk minden történelmi vihart. Abban az időben a nép többsége hajlandó volt komolyan venni ezt az intést, és bíztak Istenben. Akkor odaáll ez a hadvezér és felsorolja a meghódított népeket és azoknak az isteneit. Azt mondja: mit képzeltek, ti lesztek az egyetlen, akit nem tudunk tönkretenni, hiszen eddig minden népet meghódított ez a sereg.

Az akkori gondolkozás szerint a népek háborúit a népek istenei vívják. Amely népnek erősebbek az istenei, az győz. Sok minden bizonyítja, hogy Asszíria istenei minden egyéb istennél erősebbek. És jön ez a szerencsétlen Ezékiás, egy picike népnek és falatnyi országnak a királyocskája, és azt képzeli, hogy az ő Istenük erősebb lesz Asszíria isteneinél? Az is ugyanolyan, mint a többi, ezt a népet is ugyanúgy meghódítják, mint a többit.

Logikus az érvelés. És akkor mit tesz Ezékiás király? Bemegy az Úr házába és imádkozik. Hallottuk az imádságát. Most már ilyen füllel halljuk ki belőle a hitvallást. Ez az ember ismeri az élő Istent! Ő tudja, hogy kihez imádkozik, ezért nem esik kétségbe, hanem megy embertől emberig a várfalon és tartja bennük a lelket, és Istenre irányítja a figyelmüket. Istennek pedig ezt mondja: "Seregek Ura, egyedül te vagy a föld minden országának Istene! (Az asszíroké is. Ők nem tudják, de mi tudjuk.) Te alkottad az eget és a földet. Uram, hallgass meg engem. Szanhérib azért küldte ide ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent!" Ezek után biztos, hogy nem győzhetnek.

Aki Istennel száll szembe, az elveszítette a csatát. Lásd Dávid és Góliát diadala. A kis Dávid azt mondja: Mivel az Istent gyaláztad, ezért az Isten téged az én kezembe ad. Az ember nem érti, hogy meri így folytatni: én a fejedet levágom, testedet pedig az égi madaraknak adom. S nincs nála semmi, csak egy kis parittya. Honnan veszi ezt? Onnan, hogy tudja: Istennel szemben senki sem győzhet. Ez a szerencsétlen akármilyen nagyra nőtt, és akármilyen súlyos fegyverek vannak a kezében, az Istennel száll szembe. Elveszítette a párbajt! És mivel Dávid Isten oldalán áll, bizonyos a győzelemben.

Nos, ez a bizonyosság van Ezékiásban is. És el is sorolja, hogy a pogány népeket legyőzték, isteneiket tűzbe vetették. Miért? "Mert azok nem istenek, emberi kéz alkotta őket, fa és kő. Ezért pusztíthatták el őket. De te Uram, szabadíts meg minket." Miért? Nemcsak azért, hogy megszabaduljunk. Gyönyörű az utolsó mondat: Azért, hogy tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!

Aki ismeri Istent, az így imádkozik. Ezt el kell döntenünk egyszer becsületesen és életre szólón: kinek hisszük Istent? Az Ő nevét többféle összefüggésben emlegetjük. Sokszor talán imádkozunk is hozzá. Talán próbáljuk mi is egymásban tartani a lelket, de ismerjük-e az élő Istent? Annak hisszük-e, akinek Ő magát kijelenti, és ezt tetteivel megbizonyította, vagy mindenféle emberi elképzelésnek engedünk? Az ember teremt magának isteneket.- ez így igaz. A kérdés az, hogy az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a Jézus Krisztus Atyja besorolható-e ezeknek az ún. isteneknek a sorába? Őt is mi teremtettük-e, vagy pedig Ő teremett minket, meg ezt az egész világmindenséget, ami felett teljhatalma van? Ez kétségtelenül hit kérdése. Aztán majd Isten bebizonyítja, ha valaki ezt hittel elfogadja, de az indulásnál csak a hitre hagyatkozhatunk. Hisszük-e ezt minden konzekvenciájával együtt?!

Aki ezt hiszi, egyrészt ettől függ az üdvössége, másrészt az egész földi életét is meghatározza ez. De aki hiszi azt, hogy az egyedül valóságos Isten, aki ennek a világnak teljhatalmú Ura az, akit mi ismerünk és elismerünk, az nem fog viccelődni az Ő hasonlíthatatlan szentséges személyével és nevével. Az feltétel nélkül tisztelni fogja Őt, és feltétel nélkül bízik benne. Hiszen akkor Ő az egész történelemnek, minden népnek az Ura. Nagy és kis királyoknak, benne hívőknek és benne nem hívőknek egyaránt. De ugyanakkor Ő tartja kezében a mi kicsi sorsunkat is. Nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek és semminek. Ha bizalommal kiszolgáltatjuk magunkat Őneki, akkor jó kezekben van a jövendőnk. Mivel Ő igazságos, ezért nem fogunk játszani a bűnnel, és nem fogjuk provokálni a bűnt bűntető igazságos Istent. Ugyanakkor komolyan fogjuk venni, hogy a bűnbánó bűnös számíthat az Ő bocsánatára, mert Ő irgalmas és kegyelmes Isten is.

Ha viszont valaki így hisz benne, és így ismeri el Őt az élete Urának, akkor menthetetlenül szembe kerül a világgal, mert a világ más isteneket tisztel. A mi korunkban egyre általánosabb lesz a Mammon istennek, a pénznek a tisztelete. Sokan egyenesen teljhatalmú úrnak tekintik a Mammont. Már nemcsak a gazdaságban, már az egészségügyben, az oktatásban, a személyes kapcsolatokban is egyre jobban érvényesíti a hatalmát ez a bálvány. Akkor szembe kerülünk a szerencse istenben hívőkkel, akiknek a tábora szintén rohamosan növekszik. De akkor szembe kerülünk azzal az ideológiával is, amikor az ember önmagát kezdi isteníteni, vagy valamiféle sorsban bízik és hisz. Eddig még senki nem mondta meg nekem, hogy ki vagy mi az a sors, mit akar, és mire számíthat az, aki vele kapcsolatba kerül.

Ha valaki az élő Istenben hisz, és Őt meg is vallja, számos ellenséggel kell szembenéznie. Márpedig két úrnak nem lehet szolgálni - ahogy Jézus mondta. Vagy az élő Istent tekinti valaki egyedül igaz Istennek, és tiszteli Őt, és akkor az összes többit nem tekintheti istennek, vagy fordítva. Nemcsak szembekerül a világ és kor isteneivel, hanem akkor kiderül az is, hogy az egy, igaz, élő Isten nem azonos a nagy vallások isteneivel. Ez aztán a végképp nem korszerű hitvallás. Mert akkor az élő Isten, aki nekünk magát a Szentírásban és Jézus személyében nem azonos Allahhal, mert őt egészen másmilyennek írja le a Korán. És nem azonos ez az egyetlen és személyes Isten a buddhizmus személytelen örök törvényével sem, és a hinduizmus 330 millió istenségével sem, és senki és semmi mással, csak önmagával azonos.

Tegnap olvastuk az újszövetségi igénkben Pál apostol athéni prédikációját, amelyben egyebek közt ezt is mondja: "Mivel az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az Isten." (ApCsel 17,29). Semmihez és senkihez nem hasonló. Ő egészen egyedüli, egyedülálló.

Szeretném tisztelettel kérni, hogy vizsgáljuk meg a hitünket ma. Vizsgáljuk meg azt, hogy kiben hiszünk. Valóban abban az Istenben, aki magát nekünk kijelenti, és akkor ennek a következményei megvannak-e az életünkben, vagy pedig kiigazításra, helyesbítésre, elmélyítésre szorul az Isten-ismeretünk. Mert igaz istentisztelet csak helyes Isten-ismeretből fakadhat. Márpedig Isten minket az Ő igaz tisztelésére teremtett. Ez az, ami majd folytatódik az örökkévalóságban.

A mai napra a kalauzunk Ézsaiás könyvének a 45. részét javasolja, az következik a folyamatos olvasásban. Hadd olvassak ebből néhány megdöbbentő mondatot:

"Én vagyok az Úr, nincs más, nincs Isten rajtam kívül! - Ezt mondja az Úr. (...) Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában? Én alkottam a földet és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, és minden serege az én parancsomra állt elő. (...) Csak én, az Úr vagyok Isten, rajtam kívül igaz és szabadító Isten nincsen." (5.11.21). Hisszük-e mi ezt?

Hogyan lehet megismerni ezt az Istent? A Biblia sokkal komolyabb tanulmányozása során, Jézus Krisztus megismerése folytán, és a neki való engedelmeskedés közben. "Az Istent soha senki nem látta. Az Egyszülött Isten, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt. (Jn 1,18).

Ugyancsak a János evangéliumában mondja Jézus: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (14,6).

Jézusnak ez a mondata lesz leginkább vörös posztó a mi korunkban. Megvadulnak sokan, ha ezt a mondatot hallják. Mert Jézus itt azt mondja: Ő az út, az egyetlen út, aki az élő Istenhez vezet. Tehát nem úgy van, ahogy a keleti vallások tanítják, hogy az Istenhez vezető utak olyanok, mint az öt ujjunk: ha meghosszabbítjuk őket a csuklónk felé, egy pontban találkoznak. Sok úton lehet eljutni Istenhez. Több ösvényen fel lehet menni egy hegy csúcsára - szól ez a tanítás. Ezzel szemben Jézus azt mondja: csak Ő rajta keresztül juthatunk el a valódi Istenhez, a valóban élő igaz Istenhez.

A Máté evangéliumában ezt olvassuk: "Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja jelenteni." (11,27).

Helyes Isten-ismeretre csak az jut el, aki Jézus Krisztust ismeri meg egyre teljesebben. Őt pedig szintén lakva lehet megismerni. A vele való együttélés, együtt járás során. Ezért mondta Ő: "Az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem." (Jel 3,20).

Most visszafelé haladva: ha valaki azt akarja, hogy igaz istentisztelet legyen az élete, és ezért meg akarja ismerni igazán az élő Istent, annak Jézus Krisztust kell behívnia az életébe. Aki már ezt megtette, annak meg kell tanulnia, hogy az élete minden területe felett ténylegesen adja át az uralmat Jézusnak. Akkor meg fogja ismerni Istent, ebben teljesedik ki az emberi életünk, és ez az élet torkollik az örökkévalóságba, ahol semmi más dolgunk nem lesz, mint dicsőíteni az egyedül élő Istent.

Mielőtt imádkozunk, fejezzük be a 135. zsoltárt. A befejező verseiben a zsoltáros kemény iróniával ír a bálványokról, és gyönyörű hitvallást tesz az élő Isten mellett.

Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, ha azok közé tartozhatunk már, akik téged félnek. Tudjuk, hogy nem tőled kell félnünk, hanem szabad téged teljes meggyőződésünkkel tisztelnünk. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van, és te tudsz minket is újjáteremteni.

Könyörülj meg rajtunk, tedd fogékonnyá a szívünket, hogy igéd benne gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen.

Segíts minket, hogy teljes szívvel tudjunk bízni benned. Annak higgyünk, aki vagy, és kérünk: a mi kicsi életünkben is szaporítsd csodáidat, és tetteiddel erősítsd hitünket.

Könyörgünk azokért, akik részt vehetnek ezen a nyáron a csendesheteken. Adj nekik új életet támasztó, és a bennük való életet erősítő igét. Add, hogy semmivel ne akadályozhassa meg az ördög, hogy sokan megtérjenek hozzád és megszabaduljanak kötelékeikből.
Kérünk, segíts folytatnunk az imádkozást ebben a csendben, úgy, mint akik tudjuk, hogy kihez imádkozunk

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Július 28. - 08:46:51
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2014. Július 28. - 20:58:29
Ámen! :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Augusztus 07. - 07:50:21
stenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne. (1 Krón 5,20)

Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc.

Mi milyen harcokat szoktunk vívni? Van kenyérharc, pozícióharc, folyik a nemek, nemzetek, nemzedékek közti küzdelem, van, aki a jogaiért harcol, vagy egy kis elismerésért, valakinek a kegyeiért... Sok felesleges és szennyes harcunk is van, amelyek nem Istentől valók. De tudunk-e küzdeni mások üdvösségéért, emberek kibéküléséért, az evangélium terjedéséért? Ezekre ilyen jelzőket használ a Biblia: nemes harc, a hit szép harca, szabályszerű küzdelem.

Milyen fegyvereket használunk? A hazugság az ördög fegyvere, az ige kardja a Lélek fegyvere. Mai igénk az imádság fegyverét említi. Jézus ezt használta leginkább. Az ötezer ember megvendégelése előtt, Lázár sírjánál, a Gecsemáné-kerti keserves küzdelmében, de még a kereszten is ezt a fegyvert forgatta, és ezzel győzött. Aki csak harc közben próbál imádkozni, az nem ismeri az imádságban rejlő lehetőségeket. De aki állandó közösségben van Istennel, az harc közben is így tud hozzá imádkozni.

Mi ennek a haszna? Az, hogy eközben kiderül, valóban Istentől való-e az a harc, s ha nem, abbahagyja. Ha viszont tőle való, a túlerőtől sem rémül meg. Sőt eljut oda, hogy az ellenségéért is imádkozik. Már nem azt kéri, hogy ő győzzön felette, hanem Isten győzzön mindkettőjük életében. Imádság közben látja meg a hívő azt is, hogy mi az, amiért nem neki kell harcolnia, hanem Istentől kapja majd ajándékba. Miközben mások tapossák egymást, ő tud csendben várni az Úr szabadítására (JSir 3,26). Mert olyan is van, hogy maga az Úr harcol az övéiért.
Fénykép: Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne. (1 Krón 5,20) Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc. Mi milyen harcokat szoktunk vívni? Van kenyérharc, pozícióharc, folyik a nemek, nemzetek, nemzedékek közti küzdelem, van, aki a jogaiért harcol, vagy egy kis elismerésért, valakinek a kegyeiért... Sok felesleges és szennyes harcunk is van, amelyek nem Istentől valók. De tudunk-e küzdeni mások üdvösségéért, emberek kibéküléséért, az evangélium terjedéséért? Ezekre ilyen jelzőket használ a Biblia: nemes harc, a hit szép harca, szabályszerű küzdelem. Milyen fegyvereket használunk? A hazugság az ördög fegyvere, az ige kardja a Lélek fegyvere. Mai igénk az imádság fegyverét említi. Jézus ezt használta leginkább. Az ötezer ember megvendégelése előtt, Lázár sírjánál, a Gecsemáné-kerti keserves küzdelmében, de még a kereszten is ezt a fegyvert forgatta, és ezzel győzött. Aki csak harc közben próbál imádkozni, az nem ismeri az imádságban rejlő lehetőségeket. De aki állandó közösségben van Istennel, az harc közben is így tud hozzá imádkozni. Mi ennek a haszna? Az, hogy eközben kiderül, valóban Istentől való-e az a harc, s ha nem, abbahagyja. Ha viszont tőle való, a túlerőtől sem rémül meg. Sőt eljut oda, hogy az ellenségéért is imádkozik. Már nem azt kéri, hogy ő győzzön felette, hanem Isten győzzön mindkettőjük életében. Imádság közben látja meg a hívő azt is, hogy mi az, amiért nem neki kell harcolnia, hanem Istentől kapja majd ajándékba. Miközben mások tapossák egymást, ő tud csendben várni az Úr szabadítására (JSir 3,26). Mert olyan is van, hogy maga az Úr harcol az övéiért.
109 megosztásTetszikTetszik · · Megosztom




Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma... Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket... (Zsid 3,13.15)

Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsen... Továbbiak
Fénykép: Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma... Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket... (Zsid 3,13.15) Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár. Vagy éppen elmerengenek a múlt dicsőségén, vagy bénítják őket a múlt kudarcai, s nem haladnak az éppen soron következő feladattal. Hiányzik a jelen az életükből. Halogatják a feladatok megoldását, vagy már ma cipelni akarják a holnap terhét is, aggóddalmaskodnak. Jézus mindig a jelenben élt. Tudta, hogy honnan jött, és tudta, hogy miért jött - tehát rendben volt a múltja és jövője, s ezért minden figyelme, ereje megmaradt a mára. Mindig felismerte és elvégezte az éppen soron következő szolgálatot. Megy Jairus házához, de közben meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt is. Kész éjjel is fogadni Nikodémust, egész éjszakai szenvedése után hajnalban észreveszi a tagadó Pétert, a kereszten is gondol édesanyja jövőjére, és közben üdvözíti a vele megfeszített gonosztevőt... Mindezt kapkodás nélkül, mindent a maga idejében. A halogatás egyik következménye, hogy nem biztos, hogy lesz alkalom pótolni az elvégzendőt. A másik, hogy megvan az akkori feladat is, s ha nem győzzük, felhalmozódik a mulasztás, s az újabb bajok forrása lesz. Mi kell ahhoz, hogy valakit Isten jól használhasson a mában? Rendezett múlt és rendezett jövő. Aki bocsánatot kapott minden múltbeli bűnére, mulasztására, s aki tudja, hogy Istennél van elkészítve a jövője, beleértve az örökkévalóságot is, annak minden ereje megmarad a jelen feladataira, tud örömmel élni, kész mindig az éppen szükséges szolgálatra, érzékeli, mikor minek van itt az ideje, és nem vonakodik cselekedni, de nem is akarja ma elvégezni a holnap feladatait. Tanuljunk Jézustól örömmel élni a mában!



Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.

És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást... és megitatta a fiút. (1Móz 21,19)

Izmaelt elküldte az apja, lemondott róla az anyja, de felkarolta Isten. Miután Hágár lemondott életben maradásukról, megszólalt az Ú... Továbbiak
Fénykép: És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást... és megitatta a fiút. (1Móz 21,19) Izmaelt elküldte az apja, lemondott róla az anyja, de felkarolta Isten. Miután Hágár lemondott életben maradásukról, megszólalt az Úr: „Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját..." Nem az asszony sírását, hanem a gyermek imádságát. Isten komolyan veszi a gyermekeket, emberszámba veszi őket, nem játékszernek vagy tehernek tekinti, mint olykor mi. És a kicsi imádsága magasabbra hatol, mint az anyja jajgatása. A „jaj, Istenem" nem feltétlenül imádság. És kiderült, hogy van ott víz, csak a kétségbeesésünk és hitetlenségünk miatt sok mindent nem látunk meg. Isten megnyitja Hágár szemét, a ki meglátja a forrást. Megnyílt szemű édesanyákra van szükség, akik komolyan veszik Isten igéjét, látják a láthatatlant is, akiknek legalább olyan fontos gyermekük lelke, mint a teste, örök élete, mint e földi boldogulása. Mi mindnyájan vaksi szemmel születünk, nem látjuk a forrást, de Isten megnyithatja a szemünket. Hiszen minden szülő nagy lehetősége az, hogy gyermekei újjászületésénél is bábáskodhat, hogy részt vehet Isten újjáteremtő munkájában. Ehhez azonban először nekünk kell újjászületnünk. Ó, de sok nyomorúság nem következne be, ha ezt a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó felnőttek komolyan vennék! Ha gyermekeinket az ige éltető vize helyett nem a világ kólájával és csokoládéjával etetnénk. Isten ma mindnyájunkat hív: „Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek!... Minek adnátok pénzt azért,... amivel nem lehet jóllakni?... Hallgassatok rám, és élni fogtok!" (Ézs 55,1-3) Jézus mondta a samáriai asszonynak: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (Jn 4,14) Minden szülő nagy lehetősége: ebből inni és ezzel itatni.
.
 
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Augusztus 07. - 16:16:54
 O0 Ámen!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Augusztus 10. - 09:35:07
Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. (ApCsel 27,25)

Pál apostol hogy megmeneküljön népe vezetőinek halálos gyűlöletétől, a császárhoz fellebbezett. Ezért mint foglyot Rómába kellett őt szállítani. Nem hallgattak rá, hogy kicsit később induljanak el, így olyan viharba kerültek, hogy kétheti hánykolódás után „elveszett megmenekülésünk minden reménye".

Ekkor megszólalt a fogoly Pál: „bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó." Honnan veszi ezt? Isten azt mondta neki: császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón... Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk." Nem tudták, hova sodródtak, végül Málta szigetére kerültek, s megmenekültek.

Ez a hívők szerepe a világban. Ők mindig kapcsolatban maradnak Krisztussal. Krisztus szól hozzájuk az igén keresztül, s ők értik, amit mond. Nemcsak értik, hanem biztosra veszik, hogy az ige igaz, hittel megkapaszkodnak benne, s így tudják a többiekben is tartani a lelket. Nem szégyellik az igét vállalni mások előtt sem. De közben Pál észrevette, hogy a matrózok meg akarnak szökni, és megakadályozta ezt. Gondja volt arra is, hogy egyenek az emberek, mert az úszáshoz erő kell, s maga adott jó példát erre. Ő fogolyként is Krisztus szolgája volt - mindenki javára. Nincs identitászavara, a gyilkos viharban is hivatása magaslatán áll. Két lábbal ebben a világban, de nem e világból való erőkkel tud szolgálni másoknak.

Nem sértődött meg, hogy először nem hallgattak rá, nem volt közönyös, hogy neki már üdvössége van, a többi elveszhet, nem szégyellte a Krisztus evangéliumát, de tudott egészen gyakorlati segítséget is adni.

Így használhat-e minket is Urunk azok javára, akik közt élünk?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Augusztus 10. - 11:56:02
Ámen!  O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Augusztus 12. - 20:05:17
Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére... (Jer 2,2)

Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából. A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre. Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt. De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket. Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba.

És mire emlékszik Isten? Emlékszik népe hűségére. Amikor szövetséget kötött Izraellel, az örült ennek, és ragaszkodott Istenhez. Olyan volt ez, mint a jegyesség, az egymás iránti szeretet jellemezte. - Aztán elromlott a kapcsolat, mert Isten népe a pogány népek bálványait is kezdte tisztelni. Ezzel megcsalták az Urat, hűtlenné váltak hozzá. Ez fájdalmas emlék, ami Isten ítéletét hívja ki. - Isten azonban kész megbocsátani a hűtlenséget. És a megbánt és elhagyott bűnre nem akar többé emlékezni. Amit ő megbocsátott, arra nem hivatkozik, az nem választ el tőle, „nem gondolok többé vétkeikre" - ígéri (Jer 31,34). Isten nem felejt, csak nem említi többé.

A Biblia minket is erre bátorít. Először is arra, hogy Isten jótetteit, csodáit ne feledjük el. „...ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2) Tartsa frissen a hálaadásunkat és Istent magasztaló imáinkat az emlékezés! Ez egyben bátorít arra, hogy bízzuk rá nyugodtan a jövőnket is.

Felejtsünk el viszont minden ellenünk elkövetett bűnt! Ezeket a tartozásokat el lehet engedni, ahogyan Isten is eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, amikor Jézus meghalt értünk (Kol 2,14).

A megbocsátott, elrendezett vétkeket pedig nem szabad többé felemlegetni, családon belül sem, ahogyan Isten is a tenger mélyére veti a mi megbánt vétkeinket
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Augusztus 16. - 06:54:06
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
22 órája
Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid." (Mk 2,5)

Volt egy agyvérzés után lebénult ember. Amikor Jézus ott járt abban a városban, négy barátja megfogta, és minden akadályon át Jézushoz vi He őt. Jézus először a bűneit bocsátotta meg, majd meggyógyította. Néhány egyszerű megfigyelés segíthet abban, hogy mi is hasonlót tegyünk.

Ezek a barátok szerették a beteget. Ő már kiesett az élet pezsgéséből, magától nem tudott elmenni sehova, inkább csak teher volt, ha gondos kodni kellett róla, de számon tartották, nem voltak közönyösek eleseti al lapotával szemben.

Ugyanakkor hittek Jézusban. Tudták, hogy hozzá érdemes elvinni, csak ő segíthet rajta. Jézus az ő hitüket látta, és a másikon könyörült meg
Kihasználták az alkalmas időt. Sem előbb, sem később nem lehetett volna ezt megtenni. Amikor Isten Lelke indít, amikor a másiknak a legjobb, amikor egyáltalán van rá lehetőség, akkor kell segíteni.

Összefogtak négyen. Néha nem könnyű ezt megszervezni, de közösségben mindig könnyebb valakinek a terhét, gondját hordozni.

És végül: nem fordultak vissza az akadályok láttán, hanem mindent elkövettek, hogy Jézus segítségét megkapják. Vállalták a nézők esetleges megjegyzéseit is.
A farizeusok természetesen háborogtak, hogy Jézus bűnbocsánatot hirdetett. Ő azonban ezt mondta: azt nem lehet látni, hogy valóban megbocsáttattak a bűnei. Pedig ez ugyanolyan valóságosan megtörtént, mint az, hogy meggyógyul - s akkor meggyógyította.

Szoktunk-e mi így Jézushoz vinni másokat? Imádkozunk-e azért, aki még nem tud imádkozni, hívjuk-e igét hallgatni azt, aki nem szokott? Egyáltalán fontos-e nekünk valaki, aki bajban van és tehetetlen? Szeretni az elesetteket, hinni Jézusban, vállalni az áldozatot is másokért: ez a mai program.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Augusztus 16. - 15:31:34
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Augusztus 18. - 19:10:08
...az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket. (1Sám 17,47)

A filiszteusok állandóan támadták Izraelt, mindig újra védekezésre kényszerítették őket. Egyik alkalommal úgy akarták eldönteni a csatát, hogy egy óriás harcosuk, Góliát, párbajra hívott valakit Saul király seregéből. Naponta kétszer kiállt, szidta a sereget és Istenüket, és dicsekedett. A filiszteusoknak sokkal fejlettebb haditechnikájuk volt. Senki nem merte vállalni, hogy megvív vele.

Akkor ment oda Dávid, aki élelem-utánpótlást vitt a bátyjainak. Hallotta, hogy Góliát káromolja Istent. Csodálkozott, hogy senki nem áll ki ellene, hiszen Dávid hite szerint ez a párbaj már eldőlt: aki Istent káromolja, az vele találja szemben magát, és Isten ellen nem győzhet.

Éppen ezért jelentkezett a viadalra. Túl fiatalnak és gyakorlatlannak találták, de beleegyeztek. Dávid mint pásztorfiú bottal járt és parittyát használt. Góliát gyalázni kezdte őt is, ő azonban kilőtt egy kövecskét, ami a páncélba öltözött óriást ott találta el, ahol a sisakrostély mellett egy kis rés volt a halánték táján. Góliát megszédült, a földre esett, Dávid pedig saját kardjával vágta le a fejét.

A filiszteusok megfutamodtak, s évekig nem támadták meg Izraelt.

A katonák így látták: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen legyőzni. Dávid így: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen nem eltalálni. Ő nemcsak a látható erőviszonyokkal számolt, hanem számolt Isten mindenek feletti erejével, és számított rá. Ezt jelenti hinni. Nem ő akarta legyőzni az óriást, csak azt akarta, hogy derüljön ki: Istent gyalázva nem lehet győztes senki.
Merek én így számolni Istennel?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Augusztus 18. - 19:24:34
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Augusztus 26. - 04:32:33
Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak. (Ez 47,9)

Amikor ez a prófécia elhangzott, Isten népe a babiloni fogságban voll Már több évtized eltelt, sokan nem is remélték, hogy még egyszer látják Jeruzsálemet, és felépül a templom. Isten ekkor Ezékiel prófétán keresztül azzal vigasztalta a népet, hogy pontosan leírta nekik, milyen lesz az új templom. Ezékiel látomásának a végén látta ezt: a templom küszöbe alól víz folyt ki, ami egyre mélyülő folyóvá duzzadt, s ahova csak eljutott, ott élet támadt. Még a Holt-tenger is tele lett halakkal, a folyó partján pedig olyan gyümölcsfák nőttek, amelyek havonta teremtek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgáltak.

Mit jelent ez a képes beszéd? A templom mindig Isten jelenlétére utal. A víz a csapadékban szegény Palesztinában az élet jelképe lett. A folyó víz, élő víz, Isten igéjét jelenti. A templomból kiáradó ige termékennyé teszi a pusztaságot is, életet támaszt a halál helyén, nyomában gyümölcs terem ott, ahol semmi nem volt. Gazdag, bővölködő élet lesz ott, ahova Isten igéje eljut. Ahol azonban nincs számára hely, ott „a pocsolyák nem gyógyulnak meg, sósak maradnak".

Jézus Krisztus azt mondta önmagáról: a templomnál nagyobb van itt. Valamint ezt: én vagyok az élet. Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek (Jn 10,10). Ő olyan vizet kínál, ami végleg eloltja a benne hívő életszomját, sőt átfolyik rajta, és másokat is megelégít (Jn 4,14).

Csodálatos látni ma is, hogy aki hallgatja és magába fogadja Isten igéjét, annak hogyan változik meg az élete. Valóban gyümölcsök jelennek meg rajta: szeretet, öröm, türelem, jóság... (Gal 5,22). A halál állapotából emel ki Isten az ő igéjével, és örök életet ad.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Szeptember 27. - 08:05:50
M

Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
23 órája
Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (Fil 3,8)

A mi életünket egyedül Isten tudja újjáteremteni. Utólag látják a hívők, hogy mindent Isten végzett el megváltozásunk, új életre támadásunk érdekében. Mégis jogos a kérdés: milyen feladatot jelent ez annak, akiben már felébresztette Isten Lelke a vágyat ez után?

Azzal kezdődik, hogy az ember meglátja magát olyannak, amilyen valójában. Aki belenéz az ige tükrébe, annak a Szentlélek megmutatja igazi arcát. Mi folyamatosan áltatjuk magunkat, szeretnénk szebbnek látszani. Azt gondoljuk, olyanok vagyunk, amilyenek szeretnénk lenni.

Ha valaki meglátta a maga igazi képét, és nem akar olyan maradni, akkor ezt elmondhatja Istennek. A bűnlátást bűnvallásnak kell követnie. Nevén kell nevezni a bűneinket, és kérni Isten bocsánatát. Ezzel lerakjuk elé régi, fertőzött ruhadarabjainkat.

Azt viszont hittel komolyan kell vennünk, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" (1Jn 1,9). Legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszthaláláért Isten teljes bocsánatot ad!

Ennek jeleként ezt köszönjük is meg, és hálából kezdjünk el Isten akarata szerint élni! Eközben megtapasztaljuk majd, hogy egészen más gondolataink, indítékaink lesznek, mint addig voltak, kezdjük felöltözni Jézus Krisztus tulajdonságait.

Mindezt röviden így mondjuk: Krisztust kell befogadni, és engedni, hogy érvényesüljön bennünk.

Fontos azonban, hogy ne akarjunk átmenteni semmit a régiből. Amikor Pál apostol erről vall, hangsúlyozza, hogy mindent kárnak ítélt, minden régit levetett, és így igyekszik felöltözni Krisztust. Nem feltétlenül rossz minden, ami a neveltetésünkből, múltunkból következik, de minden kerüljön oda Krisztus elé, mert csak amit ő ad, vagy megszentelve visszaad, azzal tudjuk őt helyesen szolgálni.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Jazmin - 2014. Szeptember 29. - 11:28:27
Amen!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Szeptember 29. - 18:44:37
...öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. (Ef 4,24)

Ez a lelki „átöltözés" nem külső, hanem belső változást jelent. Nem az életünk felszínén, hanem a mélyén változik meg valami. Új alapot kap a hívő: Jézus Krisztust. Nem az ember szóhasználata, modora, viselkedése változik meg, hanem a szíve, lényének a közepe. Éppen ezért ezt nem lehet megtanulni, de nem lehet megjátszani sem. Ne is tévesszük össze a megtérést valami felvett modorossággal! Új természetet kap a hívő, aminek a tartalma: Isten akaratának a cselekvése. Ez azonban meglátszik minden megnyilvánulásán.

Ez nem átmeneti, hanem végleges változás. Nem ünneplőruha, amelyet vasárnap felveszünk, s aztán visszateszünk a szekrénybe. A Krisztustól kapott tiszta ruhát a hívő soha többé nem veti le. Éjjel-nappal rajta van, egy lesz vele, nem is ruha már, olyan lesz, mint a bőre, összenő vele. Jézus mondta: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek." (Jn 15,4) -Ezért a hívő mindig ugyanolyan, nem viselkedik, nem lesz képmutató, de nem is szégyelli új önazonosságát, vállalja Krisztus gyalázatát is, hiszen ő ma is idegen ebben a világban.

Ez nem részleges, hanem teljes változás. Minden megtérő kísértése az, hogy átmentsen valamit a régi életéből az újba, hátha szükség lesz még rá. Ez nevetséges, hiszen Krisztus szolgálatában csak tőle kapott felszereléssel lehet boldogulni. Itt már nem mi akarunk használni bizonyos eszközöket, hanem Krisztus akar használni eszközül minket. Itt már minden, ami nem hitből van, bűn (Róm 14,23). A mi úgynevezett jó tulajdonságaink, erényeink is csak akadályt jelentenek a teljes engedelmesség útjában. Ebben a szolgálatban ez a hívő szíve vágya: „Magamat egészen néked szentelem, Szentlelked és igéd legyen vezérem"!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Október 06. - 07:10:23
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
október 1.
Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között... (2Kor 2,15)

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő. így pedig nem érdemes élni.

Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet? Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni".

Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.

Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Október 06. - 08:56:30
Ámen!  O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Október 10. - 07:49:16
...tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (2Kor 7,4)

Mivel van tele a mi életünk? Gondokkal, feladatokkal, félelmekkel, hirtelen támadt nagy baj esetén kétségbeeséssel, van, aki önmagával van tele, vagy szerelemmel (fülig szerelmes), van, aki egy másik emberrel, vagy a semmivel - üres az élete.

Sokan tapasztalják, hogy ha kitölti is valami őket, mégis marad hiányérzetük, még valami kellene a teljes boldogsághoz. Amikor pedig megszűnik az addigi tartalom (abba kell hagyni a munkát; meghal, akiért élt az illető...), összeomlik az életük. Csak az tartotta, s most nincs miért élni.

Isten arra teremtett minket, hogy mint üres edények, ővele legyünk tele. Az iránta való szeretet (teljes szívedből) és tisztelet töltsön be, és így legyünk szerelmesek, szorgalmasak, szenvedők stb.! Aki ővele van tele, az soha nem veszíti el élete tartalmát, s benne minden más tartalom is a helyére kerül.

Ezért hordozza az ilyen ember egészen másként a veszteségeket, próbatételeket. Istenben szerető Atyja van, akire mindig számíthat, akivel közösségben mindent megkapott, amire szüksége van ebben az életben és az örökkévalóságban. Hogy emellé olykor nehézségek is jönnek, azok őt is meggyötrik, de Isten a benne bízókat előre felkészíti erre, s ezért már előre kapnak vigasztalást és erőt is. Nem akkor kapkodnak valami segítség után, amikor bajok érik őket, legfeljebb akkor még erősebben kapaszkodnak szövetséges Istenükbe, aki a nehéz időkben még inkább érezteti gyermekeivel hatalmát és szeretetét.

Ezért nem túlzás, amit itt Pál apostol ír. Abban az időben különösen is sok szenvedésben volt része. De Krisztussal való szoros közösségén ez nem változtatott. Az elég volt ahhoz, hogy megvigasztalt, reménykedő ember maradjon.

Mi ismerjük ezt az elrejtettséget és lelki biztonságot?
Fénykép: ...tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (2Kor 7,4) Mivel van tele a mi életünk? Gondokkal, feladatokkal, félelmekkel, hirtelen támadt nagy baj esetén kétségbeeséssel, van, aki önmagával van tele, vagy szerelemmel (fülig szerelmes), van, aki egy másik emberrel, vagy a semmivel - üres az élete. Sokan tapasztalják, hogy ha kitölti is valami őket, mégis marad hiányérzetük, még valami kellene a teljes boldogsághoz. Amikor pedig megszűnik az addigi tartalom (abba kell hagyni a munkát; meghal, akiért élt az illető...), összeomlik az életük. Csak az tartotta, s most nincs miért élni. Isten arra teremtett minket, hogy mint üres edények, ővele legyünk tele. Az iránta való szeretet (teljes szívedből) és tisztelet töltsön be, és így legyünk szerelmesek, szorgalmasak, szenvedők stb.! Aki ővele van tele, az soha nem veszíti el élete tartalmát, s benne minden más tartalom is a helyére kerül. Ezért hordozza az ilyen ember egészen másként a veszteségeket, próbatételeket. Istenben szerető Atyja van, akire mindig számíthat, akivel közösségben mindent megkapott, amire szüksége van ebben az életben és az örökkévalóságban. Hogy emellé olykor nehézségek is jönnek, azok őt is meggyötrik, de Isten a benne bízókat előre felkészíti erre, s ezért már előre kapnak vigasztalást és erőt is. Nem akkor kapkodnak valami segítség után, amikor bajok érik őket, legfeljebb akkor még erősebben kapaszkodnak szövetséges Istenükbe, aki a nehéz időkben még inkább érezteti gyermekeivel hatalmát és szeretetét. Ezért nem túlzás, amit itt Pál apostol ír. Abban az időben különösen is sok szenvedésben volt része. De Krisztussal való szoros közösségén ez nem változtatott. Az elég volt ahhoz, hogy megvigasztalt, reménykedő ember maradjon. Mi ismerjük ezt az elrejtettséget és lelki biztonságot?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Október 10. - 19:22:07
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. Október 13. - 14:20:51
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
5 órája
...visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát..., hanem... az Úrban is szeretett testvéred. (Filém 15-16)

Onézimosz elrendezte a múltját Istennel, de most rendeznie kell azt Filemonnal is. Igen ám, de a szökött rabszolgát legjobb esetben megkorbácsolták, ami gyakran valósággal lenyúzta a meztelen hátát, vagy homlokára sütötték tüzes vassal a bélyeget, de olykor ki is végezték elrettentő példaként. Helyes az, hogy Pál hazaküldi ezt a fiút?

Az apostol bízik abban, hogy Filemon Krisztus tanítványa, s mint rabszolgatartó is így fog viselkedni. De még inkább bízik Krisztusban, aki új életet adott ennek a szökött fiúnak, és meg is fogja védeni.

De vajon Onézimosz is bízik-e ennyire Krisztusban? Ezt kell neki most már egyre jobban megtanulnia. Mert ezt jelenti hitben járni: minden helyzetben, veszélyes körülmények közt is számol új Urának hatalmával és szeretetével, és számít rá. Ő kiszolgáltatta magát Jézusnak, tehát nincs kiszolgáltatva többé senki másnak.

Pál azt kéri Filemontól, hogy úgy fogadja vissza szökött szolgáját, mint aki testvérévé lett Krisztusban. Ilyen egyszerű lenne ez? Egy tolvaj szökevény egyszerre Isten gyermekévé lesz? Isten kegyelmének a munkája nyomán, igen. De nem olyan egyszerű ez, mert Jézus bűn nélküli életébe került. Ő meghalt, hogy az Onézimoszok élhessenek. Ő elszenvedte Onézimosz bűneinek büntetését - és a mienket is -, hogy a bűn rabszolgaságából Isten boldog és szabad gyermekeivé legyünk.

Meg kell tanulni ebben a szabadságban járni. Meg kell tanulni magunkat egészen Krisztus kegyelmére bízni. Ha félünk is, bízni benne. Ismerni ígéreteit, s komolyan venni azokat. Egyre jobban megismerni őt magát, hogy Pál apostolhoz hasonló gyámok nélkül is közvetlenül vele legyen élő kapcsolatunk, s ez adjon biztonságot, békességet, bátorságot.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. Október 13. - 17:04:41
 :like:
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. November 07. - 17:29:46
..elrejtőzött az ember... az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen... ezt kérdezte: Hol vagy? (1Móz 3,8-9)

Nemcsak mi szoktuk kérdezni Istent, olykor ő is kérdez minket. A fenti kérdés akkor hangzott el, amikor az első ember hallgatott a kísértőre, megvonta a bizalmát Istentől, és szembefordult vele. Utána mindjárt félni kezdett és elrejtőzött. Ez teljesen szokatlan, ismeretlen érzés volt számára.

Isten nem azért kérdezte, hogy hol van, mintha nem tudta volna, hanem mert az ember nem tudta, hova került, s mert Isten a kérdésével egyben hívogatta is vissza magához. Az ő kérdése mindig eszméltet és hívogat.

Te hol vagy most - például ahhoz képest, ahogyan tervezted az életedet? Hol szoktál kóborolni az interneten? Hol vagytok mint házaspár? Hol vagy vasárnaponként? Jól érzed magadat a kételyeid közt, a jóságodban, a szeretőd ágyában, a langyos bizonytalanságban? Ádámnak nem a bokor alatt volt a helye, Isten nem arra teremtette.

„Talán ettél arról a fáról, amitől tiltottalak?" Téged már mindennel meg lehet etetni? Elég az, hogy reklámozzák, a mérget is megeszed? Megtéveszt a csomagolás?

Mit felel az ember Isten kérdésére? Magyaráz, mentegetőzik, egymásra hárítják a felelősséget. Mi lett volna az egyetlen helyes válasz az utolsó kérdésre? Ettem. És szégyellem magamat, ha van erre bocsánat, kőnyörülj rajtam, Uram! Ahogyan a tékozló fiú mondta.

Itt azonban nem ez hangzik el, s ezért maradt az ember Isten nélkül. Milyen nagy ajándék, hogy ennek ellenére Isten maga jött utánunk, és hív haza. Mi becsaptuk magunk mögött az atyai ház kapuját, de Jézus Krisztus kinyitotta azt, s megtépázva, rongyosan, koldusként - de jöhetünk, és mondhatjuk: Atyám, vétkeztem, fogadj vissza, ha lehet! S átéljük, hogy lehet.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2014. November 07. - 22:30:01
Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. November 18. - 10:56:41
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai.
kb. egy órája
Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.(Jer 31,3)

Izrael népe a babiloni fogságban volt. A többség nem remélte, hogy hazakerülnek még valaha. Akkor hangzott el Jeremiás ajkán Isten ígérete: megszabadítja és hazaviszi népét (1-5. v.). Voltak, akik elhitték, mások kételkedtek, s amikor már lehetett menni, mégis ott maradtak.

Az egész emberiség képe ez: Istennel közösségben szabadok voltunk. Tőle elszakadva fogságba estünk. Az indulataink, a hiúság, a gőg, érzékiség, hazugság, kényszergondolatok rabságában sínylődünk. Ide jött utánunk Jézus, hogy kiszabadítson az Isten gyermekei szabadságára. Aki hisz neki és benne, szabad lesz, de nem mindenki él ezzel a lehetőséggel.
Szép képekkel szemlélteti a próféta, hogyan rendeződik azoknak az élete, akik engednek Isten hívásának, és kilépnek a maguk fogságából:

„eljön az a nap, amikor... így kiáltanak: ...menjünk a Sionra Istenünkhöz, az Úrhoz!" Felépül a templom, helyreáll a kapcsolat Isten és az ő népe között, újra bíznak az Úrban, s tudják dicsőíteni őt.

„Fölékesíted még magadat, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt." Az emberi méltóságából kivetkőzött ember újra felöltözik, rendeződnek a kapcsolatok, és az együttélést az öröm jellemzi. Mivel előbb helyreállt az Istennel való közösség, ünneppé lesz az élet, jó lesz élni és együtt élni egymással is.

„Szőlőket ültetsz..., fogják szüretelni is." Vagyis értelmes munkát fognak végezni, annak az eredményét is élvezhetik, gyümölcsöző, termékeny életet élnek, s utódaikról is gondoskodnak.

Isten teljes szabadítást ad, de ez a megfordíthatatlan sorrend: rendezni a kapcsolatunkat vele, egymással, a körülményeinkkel.

Jer.31 Jövendölés a hazatérésről 1 Abban az időben - így szól az Úr -, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. 2 Ezt mondja az Úr: Kegyelmet kapott a pusztában a fegyvertől megmenekült a nép, a nyugalma felé tartó Izráel. 3 A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. 4 Fölépítelek még, és fölépülsz, Izráel szüze. Fölékesíted még magad, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt. 5 Szőlőket ültetsz még Samária hegyein, és akik elültetik, azok fogják szüretelni is. 6 Mert eljön az a nap, amikor az őrök így kiáltanak Efraim hegyén: Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az Úrhoz!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. December 06. - 15:51:03
De aki mindvégig kitart, az üdvözül. (Mt 24,13)

Jézus Krisztus gondosan felkészített bennünket a visszajövetelét közvetlenül megelőző időkre (Mt 24. rész). Egyrészt tájékoztatott, hogy a gonoszság, hazugság és erőszak elhatalmasodik a világon, másrészt megígérte jelenlétét, oltalmát a benne hívőknek. Az események irányítása az ő kezében marad, mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön.

Említi, hogy sok tévtanító támad majd, akik sokakat megtévesztenek. Többen egyenesen Krisztusnak adják ki magukat. Megnő a háborúk és természeti csapások száma és pusztító ereje. A szeretet helyét közöny, sőt gyűlölet foglalja el a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. A benne hívőket üldözni fogják, és sokakat meg is ölnek közülük.

Ugyanakkor az evangélium terjed, s a végén már mindenkinek lesz lehetősége arra, hogy meghallja az Isten üdvözítő szeretetéről szóló jó hírt. Aki minden próbatétel közt is ragaszkodik őhozzá, azt megtartja. Az övéire a nagy nyomorúság idején is gondja lesz, érettük megrövidíti a legnehezebb időket.

Ha ilyen jelekkel találkozunk napjainkban, gondoljunk arra, hogy Jézus Krisztus megjelenése és ennek a világkorszaknak a vége egyre közelebb jön! Serkentsen bennünket minden ilyen esemény is arra, hogy amíg lehetőségünk van, készüljünk fel a vele való találkozásra! Ő először mint Megváltó jött ebbe a világba, másodszor mint ennek Bírája érkezik. S akkor már nem lesz mód bármit is megváltoztatni, amilyen lelkiállapotban talál, aszerint ítél majd meg.

Olyan jó Péter apostol biztatására gondolnunk: „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben." (1Pt 1,5)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kamilla - 2014. December 30. - 11:05:16
Nem tudom, fent van-e már ez:

Az Úrvacsora értelme

http://data.refpasaret.hu/pasaretmp3/1998-10-25vas8h.mp3


       O0     
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2014. December 30. - 17:18:44
Azt hiszem nincs, de ha mégis, az ismétlés nem árt.  O0
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Zoltan - 2014. December 30. - 17:50:37
 El is lehet olvasni

AZ ÚRVACSORA ÉRTELME

Lekció: 1Kor 10,1521

Alapige: Mt 26,2629

“Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, hálát adott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: “Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: “Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebpasarétil a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.”

 
Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy az elmúlt héten is gondviselő jó Atyánk voltál. Mindjárt hozzátesszük, Atyánk, azt is, hogy semmi jót nem érdemeltünk, amit adtál. Megvalljuk, hogy valóban így van, ahogy most énekeltük: nincs nekünk semmi érdemünk, és nem maradt bennünk semmi ártatlanság. Megvalljuk bűnbánattal, hogy az egész gondolkozásunkat, magatartásunkat, belső világunkat áthatja az ellened való lázadás, parancsaid elleni tiltakozás, a magunk önzése és gőgje. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Szeretnénk itt a megterített asztalnál most különösen is megköszönni neked azt, hogy noha nekünk sok bűnünk van, neked még sokkal több kegyelmed van. Dicsőítünk, Atyánk, mert gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban.

Köszönjük, hogy jöhettünk hozzád olyan sokszor magunkat megalázva, bűneinket megvallva, és ha félve, sokszor kételkedve is, de mégis bizonyosra vehettük, hogy megbocsátottad a bűneinket. Légy áldott érte!

Áldunk téged ma különösen is Jézus Krisztus keresztjéért. Magasztalunk téged, megváltó Krisztusunk, vérednek bűntörlő erejéért és szabadító hatalmáért. Köszönjük, hogy sokszor megkapaszkodhattunk már ígéretedben, hogy a te kereszten kihullott véred megtisztít minket minden bűntől.

Engedd ezt ma újra átélnünk és az eddiginél sokkal jobban hinnünk. Kérünk, legyen a te hozzánk hajló kegyelmed jele most, hogy szólsz hozzánk. Kérünk, hogy legyen ebben az elhangzó beszédben valami, amit egészen személyesen mondasz nekünk. Kérünk, hogy ne maradjon ez elszálló emberi beszéd, hanem tedd azt megelevenítő igévé. Veled hadd legyen itt találkozásunk, kegyelmes Istenünk. Tekint s a te egyszülött Fiadra és áldj meg minket. Tekint s az ő áldozatára és az ő érdemére, és könyörülj meg rajtunk. Ajándékozz meg mindnyájunkat azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van.

Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid!

Ámen.

 

 

Igehirdetés

Az elmúlt hetekben többen tettek fel kérdéseket az úrvacsorával kapcsolatban. Mi annak a jelentősége és a haszna? Miért szükséges úrvacsoráznunk és szükséges-e egyáltalán? Ki úrvacsorázhat? Mikor kell, hányszor, milyen gyakran? Hogyan lehet helyesen? Mit jelent ez az ijesztő szó: aki méltatlanul eszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen?

Isten Szentlelkét segítségül kérve szeretnék ma gyakorlati módon választ találni az igéből ezekre az egészen gyakorlati kérdésekre. Ahhoz azonban, hogy egészen gyakorlati válaszokat találjunk, mégis csak értenünk kell, hogy mi az úri szent vacsorának a Jézustól ren-delt célja, mert ebből világos lesz az is, mi a haszna. Ha ezt értjük, akkor juthatunk el a gya-korlati válaszokig.

Két részre szeretném osztani az igehirdetést: először nézzük meg, hogy mi az úrvacsora jelentősége, Jézus által megjelölt célja, hasz-na, és utána az előbb felsorolt kérdésekre szin-te maguktól megtaláljuk a választ.

I.

Mi tehát az úrvacsorának a jelentősége, a célja, a haszna?

Az Újszövetségben az úri szent vacsorának négy, egymástól megkülönböztethető, de mégis egymással tökéletes összhangban levő és egymást kiegészítő szemlélete van.

a) Az első szemlélet a nagypénteki. Jézus Krisztus nagypéntek előestéjén, vagyis kereszt-halála előtti este együtt vacsorázott tizenkét tanítványával.

Amikor a vacsora végére érkeztek, különös ünnepélyességgel felállt, vette a kenyeret, tört belőle mindegyiküknek (el tudom képzelni, hogy azok fogták a kezükben, és nem tudták, mit kell csinálni, mert ez nem tartozott a szokásos páskaliturgiához), és azt mondta: “Vegyétek és egyétek meg, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik.” Ezt nem értették. Utána jött egy parancs: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vette a kehelyben levő bort is, ami a páskavacsorának fontos kel-léke volt, s azt mondta: “Igyatok ebből mind-nyájan, mert ez az én vérem, az újszövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnöknek bocsánatára.” Ezt sem értették, de ehhez is jött a parancs: “Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”

És azóta, akik Jézusban hiszünk, időnként ezt cselekesszük. Pontosan úgy, ahogyan Ő mondta, egy falat kenyeret meg egy korty bort magunkhoz veszünk, és közben úgy, ahogy Pál apostol írja az úrvacsora szereztetésében, az Úrnak halálát hirdetjük, vagyis emlékeztetjük magunkat és egymást arra, hogy mi tör-tént nagypénteken a Golgotán. Hogy a mi Urunknak a halála a mi életünknek az ára. Hogy Jézus kereszthalála tette lehetővé, hogy visszataláljunk Istenhez, hogy legyen megoldá-sa a bűnkérdésnek, hogy ne kelljen rossz lelkiismerettel végigélnünk az életet, hogy lehetségessé váljék, hogy bármilyen bűnére bocsánatot kapjon az ember a kegyelmes Istentől. Hogy Isten egyáltalán kegyelmes Istenünk legyen, és nem igazságosan ítélő bíránk.

Amikor Jézus ezt a vacsorát követően más-nap délben a kereszten meghalt, és azt mondta: elvégeztetett, akkor a Biblia tanítása szerint a mi halálos ítéletünk és egyben a mi felmentésünk végeztetett el. Ő ott akkor a mi bűneink miatt, mihelyettünk, miértünk adta oda az Ő bűntelen, tiszta életét, és aki ezt hiszi, azt Isten felmenti a jogerős halálos ítélet alól. Hinni azt jelenti: komolyan veszem, hogy az én halálos ítéletemet hajtotta végre Isten az ártatlan Jézuson, és ezt az ítéletet még egyszer már nem hajtja végre rajtam. Tehát nem bűneim szerint cselekszik velem, és nem úgy fizet, ahogy meg-érdemelném, mert Jézus fizette ki az én adósságomat .

Aki ezt átéli, és a szíve mélyéig megrendül ennek a ténynek a hallatán, sőt, aki tud élni ebből a kegyelemből, hogy Istenhez jöhetek és noha Ő ott akkor a Golgotán már minden bű-nömet megbocsátotta, de újra és újra jelentkeznem kell nála azért a bocsánat-adagért, ami-re éppen most van szükségem, az tud kegyelemből élni. Annak a szívében állandó örömöt és egyre fokozódó hálaadást hoz létre ez a tény, amit a Biblia így közöl: Jézus meghalt a mi bű-neinkért. De amikor ez személyessé válik és egzisztenciálisan átéli valaki, akkor a szívében nagy öröm és nagy hála születik meg.

Ezért van az, hogy a hívők számára soha nem halványodik el a keresztnek, Jézus Krisz-tus áldozati halálának a jelentősége. Ezért van, hogy nem unják meg a hívők, hogy akár naponta megköszönjék Jézusnak, amit érettünk a kereszten tett.

Nos, amikor újra és újra úrvacsorázunk, és a kenyeret megtörjük, akkor az erre emlékeztet minket: ahogyan itt a kenyeret Jézus parancsa szerint megtörjük, ugyanígy törték össze az Úr Jézus testét. Ahogy itt a bort kiöntjük, vagy egy kortyot abból a szánkba öntünk, ugyanígy folyt ki az Ő vére a kereszten miattunk, mert mi voltunk az oka; helyettünk, és ezért nekünk ezt már nem kell elszenvednünk; érettünk, mert Isten minket ezért minősít igazaknak.

Aki ezt hiszi, az bizonyos lehet abban, hogy ahogy azt a kenyeret a kezébe vette, olyan va-lóságosan bocsánatot kapott. Ahogy azt a kenyeret a szájába tette, megrágja és lenyeli, és az eggyé válik vele, olyan valóságosan eggyé válik a hívő Krisztussal. Vagyis hit által él ben-nünk a Krisztus. Méltán énekelhetjük az úrvacsorát záró énekünket: E gyarló testben Jézus él már, nem mi, Hű szerelmétől nem szakaszt el semmi.

Nem a kenyérrel jön be Jézus a hívőbe, hanem amikor a kenyeret meg a bort magához veszi, az csak megerősíti ezt a hitét, hogy ezt Jézus lehetővé tette. Ő minket elfogad, tisztára mos, és kész a hit által egyesülni velünk. Mert amilyen valóságosan veszi a szent jegyeket az ember, olyan valóság ez a lelki esemény. Ez úrvacsora nélkül is valóság. Nem az úrvacsora teszi ezt lehetővé vagy valósággá. De szüksége van a kételkedő hitünknek arra, hogy erősítést kapjon, és az, hogy láthatom, megfoghatom, lenyelhetem, ez adott esetben erősíti az ember hitét, hogy ilyen komolyan vehetem mindazt, amit egyébként elolvashatok az evangéliumból, és elég lenne olvasnom vagy hallanom. Mivel azonban nem elég, mert a hitünknek erősítésre van szüksége, ezért rendelte Jézus az úrvacsorát, hogy erősödjék a hitünk.

Ez az úrvacsora nagypénteki szemlélete.

b) A második az úrvacsora húsvéti szemlélete. Jézus nem maradt a kereszten és nem maradt a sírban, hanem a harmadik napon fel-támadott és megígérte, hogy ahol ketten vagy hárman az Ő nevében jönnek össze, ott van közöttük. És amikor mi az Ő érettünk megtöretett testére és érettünk kifolyt vérére emlékeztető egyszerű jegyeket: a kenyeret és a bort itt az úrasztalán látjuk, akkor ez is erősíti hitünket, ugyanilyen valóságosan itt van közöttünk a feltámadott és élő Krisztus. Honnan vesz-szük ezt? Onnan, hogy megígérte. És Ő igazat mond. Itt is szüksége van erősítésre a hitünknek, mert sokféle kételkedés igyekszik kikezdeni a bizonyosságunkat. Az úrvacsora tehát a feltámadott és élő Úrnak a jelenlétére is utal.

Ahogyan emlékeztet arra, hogy mit tett értünk nagypénteken a kereszten, úgy igyekszik megerősíteni abban is, hogy mivel azonban feltámadott, ugyanilyen valóságosan itt van közöttünk, ahogy a szent jegyek itt vannak az asztalon. Nem a jegyekben van itt Jézus, hanem úgy, ahogy Ő mondta: igéjében és Szent-lelkében. És akkor is itt van, amikor nincs meg-terítve az úrasztala. Mert Ő nincs az egyszerű jegyekhez kötve. De megint csak a botladozó hitünknek van szüksége arra, hogy ily módon is erősítést kapjon: amilyen látható módon itt vannak az őreá emlékeztető jegyek, olyan valóságosan itt van ő maga is igéjében és Szentlelkében.

Aki hittel veszi magához ezeket az egyszerű jegyeket: a falat kenyeret és a korty bort, az a hite által Krisztussal egyesül. Pál apostol az 1Kor 10. részében részletesen ír erről: “Az ál-dás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisz-tus vérével való közösségünk-e? A kenyér, ame-lyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” (16. vers)

Az úrvacsora tehát több, mint puszta emlékezés arra, ami annakidején nagypénteken tör-tént. Mert nemcsak arra emlékezünk, mit tett értünk Krisztus, hanem arra is emlékeztetjük magunkat, hogy ígérete szerint velünk van minden napon a világ végezetéig. Sőt, hogy az az Ő célja, hogy bennünk éljen. Hogy a hívő megnyissa magát egészen Krisztus előtt, aki az Ő Szentlelke által belülről vesz munkába minket, és belülről akar átformálni, hogy újfajta gondolkozásunk, egészen más jellemünk legyen, Őreá jellemző tulajdonságok jelenjenek meg rajtunk. Bibliai szóval: a lélek gyümölcsét kezd-jük teremni.

Megint mondom: enélkül is van a hívőnek közössége Krisztussal, de a hitünket sokszor megerősítik az ilyen egyszerű jelek is.

Ez az úrvacsora húsvéti szemlélete.

c) Van az úrvacsorának egy ádventi szem-lélete is. Miután Jézus kétszer elmondta: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, hozzáfűz egy mondatot: “De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.” Vagyis: amikor az úrvacsorát először rendelte Jézus az övéinek, már meghúzta a vonalat egészen az örökkévalóságig. Azt mondta: ez a szerény vacsora, amelyik minden részletében szerény, utal arra a nagyszerűre, amikor a hívőknek a Krisztussal való közössége véglegessé válik. Amikor elkezdődik egy olyan tökéletes együttlét a dicsőségben a dicsőséges Krisztussal, aminek nem lesz vége. A vacsora mindig a bőségnek és a közösségnek a szimbóluma volt az ókori keleti ember számára. Mindaz, amit itt nélkülözünk, ott teljes bőséggel a miénk lesz, és ezen soha többé semmi nem változtat. Az úrvacsora tehát szerény előképe annak a nagy mennyei vacsorának, az üdvösségnek, amit Jézus elkészített mindazok számára, akik mindvégig állhatatosan ragaszkodnak Őhozzá.

Nem csoda hát, ha igen sok úrvacsorai énekünkben megszólal az örvendezés. Örülj szívem, vigadj lelkem, ékességed lett a hit. Hi-szen nemcsak arra gondolunk, hogy hozzuk a bűneinket Őhozzá, amikre bocsánatot akarunk kapni, hanem feltétlenül arra is, hogy feltámadott és él, és uralkodik. Az övé minden hatalom mennyen és földön, minden ellenkező látszat ellenére is. Sőt, még a jövőt is látjuk, és hisszük, amit Ő megígért, hogy ez a szerény együttlét a vele való örök együttlétnek az előképe ott a mennyei dicsőségben, amit Ő elkészített az őt szeretőknek.

d) Végül, van az úrvacsorának egy úgynevezett diakóniai szemlélete is. Érdekes, hogy Já-nos evangélista nem írja le ezeket a szavakat: vegyétek, egyétek, ez az én testem. A másik három leírja, és Pál apostol az első korinthusi levélben szintén. Jánosnál ez hiányzik. Amikor azonban leírja annak a bizonyos csütörtök esti vacsorának a történetét, amit Jézus a tanítványaival elköltött, akkor így folytatja: vacsora után felkelvén Jézus feltűrte a ruháját, vett egy edénybe vizet, és végigmosta a tanítványok lábát. Azok: Péter szőrnyülköve, a többiek csodálkozva ezt eltűrték, és nem értették. S azt mondta nekik: most példát adtam nektek. Ahogy én cselekedtem veletek, hogy valami rabszolgai munkát, ami azonban jól esik a másiknak, elvégeztem, ugyanezt cselekedjétek ti is. Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. (Jn 13)

Az úrvacsora tehát erőt ad arra is, hogy Jé-zusi módon tudjunk szolgálni egymásnak. Hogy Jézus lelkületével tudjunk lehajolni, és hálátlan, kényelmetlen, kellemetlen, megvetett szol-gálatokat is elvégezni, ha az valakinek jó, és valakinek arra szüksége van.

Az úrvacsora nemcsak a mi értünk meghalt és feltámadott, és diadalmasan visszatérő Urunk-kal visz közösségre minket, hanem egymással is. Szintén itt az 1Kor 10-ben Pál hosszan rész-letezi: hiszen egy kenyérből részesedünk, ugyan-abból a borból iszunk egy-egy kortyot, ugyan-úgy roskadozunk mindnyájan a bűneink alatt, ugyanúgy hálásak vagyunk az elnyert bűnbocsánatért, ugyanúgy várjuk vissza nyomorúságaink között a mi dicsőséges Urunkat. Annyi közös van, és mindez összeköt minket.

Éljétek át tehát az úrvacsorában ne csak azt, hogy Krisztussal közösségre juthattok, és közösségben élhettek, hanem azt is, hogy egy-mással összetartoztok. Sokféle különbség lehet közöttetek, de ezekben a leglényegesebbekben teljesen egyformák vagytok: Isten nélkül reménytelen bűnösök, a Krisztus haláláért reménykedő, bocsánatot nyert bűnösök. Észrevehetitek egymás nyomorúságát és szolgálhat-tok egymásnak. Eljuthattok oda, hogy öröm, ha szolgáltok egymásnak. Az egymással való közösségben is megújulnak a hívők, amikor úrvacsoráznak. Nem szemelgetik, hogy ez ide-való, nem idevaló, mert ha nem vettük volna még eddig észre, Júdás is részt vett az utolsó vacsorán, és Jézus neki is adta a kenyeret és a bort. Az már aztán az ő felelőssége volt, hogy ezek után, meg ennek ellenére mit csinált.

Van tehát az úrvacsorának egy nagypénteki szemlélete: Jézus meghalt helyettünk, s mi ezért kaphatunk bocsánatot. Van egy húsvéti: Jézus él, és olyan valóságosan jelen van az életünkben, amilyen valóságosan itt van a kenyér az asztalon. Van egy ádventi: mindez csak szerény előképe annak a nagynak, az igazinak, a véglegesnek, a tökéletes közösségnek, ami felé haladunk, és amire minket elhívott. És van egy diakóniai: addig is, amíg arra sor kerül, itt szépen le kell hajolnunk, átélni, hogy összetartozunk. Most én segítek neked, legközelebb te segítsz nekem, és nem tartjuk számon, ki kinek mivel tartozik, csak azt tartom számon: én tartozom mindig, mindenkinek, mert annyit kaptam az én Megváltó Uramtól, hogy egy élet-re eladósított engem.

Ebben erősödik meg az, aki helyesen úrvacsorázik. Ezért nem jó az, hogy az említett négyféle szemlélet közül legtöbbször csak az elsőre gondolunk. Hozzuk a bűneinket és vágyunk a bocsánatra. Ez a bűnbánat, ha valóban megvan és őszinte, akkor az úrvacsorai istentiszteleteinket egy kicsit hasonlatossá teszi a gyászszertartáshoz. Mindenki szomorú arccal, magába roskadva, a bűneire koncentrálva jön. Ez szükséges. Viháncolva, bűnbánat nélkül senki ne úrvacsorázzék, mert ez nem annak az alkalma. Kell, hogy tudjuk mire kérünk bocsánatot. De a négy közül ez csak az egyik aspektus.

Ott kell lennie a szívünkben annak az öröm-nek, hogy van bocsánat, és ahogy azt a kenyeret megfogtam, így vegyem komolyan a bocsánatot is. Nem nézegetjük a lelkész kezében a kenyeret, hanem elvesszük, és nem dobjuk el, hanem a szánkba tesszük. Megfogom és az enyém lesz. Nos, így kellene megragadni az Is-ten kegyelmét is. Utána nem bizonytalankodni abban: vajon most megbocsátott, vagy nem. Még arra a bűnre is van bocsánat, vagy arra már nincs? Helyes volt a bűnbánatom, vagy nem? Meg van ígérve: ha megvalljuk bűneinket, megbocsátja és megtisztít minden hamisságtól. Akkor adjunk hálát ezért.

Komolyan venni a bocsánatot azt jelenti: megköszönöm ott mindjárt. Utána ennek az örö-me él bennem, és nem az a bűnbánat, amivel odajöttem, mert az a bűn már nincs többé, azt Ő eltörölte, én se emlékeztessem magamat rá. Vagy, ha eszembe jut, újabb ok a hálaadásra: Köszönöm, Uram, hogy arra is bocsánatot kaptam. Az ördög gondoskodik arról, hogy újra és újra eszünkbe juttasson megbocsátott bűnöket is. Ez legyen újra és újra indíték arra, hogy hálát adunk Istennek.

Nem véletlenül nevezték az őskeresztyének az úrvacsorát eucharasztiának, ami azt jelenti: hálaadás. Az hatja át, annak a jegyében történik. Hálát adok a keresztért, az Ő feltámadásáért, hogy készen van a helyem a nagy vacsorán. És hálát adok azért, hogy itt vannak, akiknek szolgálhatok, és vannak, akik sze-retnek engem, hogy összetartozhatunk valamilyen szinten. Csupa ok a hálaadásra. Ne hiányozzék a hálaadás a mi úrvacsorai istentiszteleteinkről és magatartásunkból se!

II.

Itt térjünk át a gyakorlati kérdésekre, amik-re most már röviden is tudunk válaszolni.

Vannak, akik úgy készülnek az úrvacsorára, hogy összeírják a bűneiket, és ezt tartalékolják egészen egy ilyen alkalomig, amikor úr-vacsorára kerül sor, hogy Istennek azt itt meg-vallhassák. Miért kell azzal várni az úrvacsoráig? Nem kioktatni szeretnék senkit, és nem pirongatni, csak a rossz gyakorlatot az ige fényébe helyezni.

Nem kell azzal várni! Mihelyt Isten valamire rámutat az életünkben, hogy az bűn Őellene vagy mások ellen, azt ott mindjárt megvallhatjuk. Ott mindjárt bizonyosak lehetünk abban, hogy ha megvallottuk, Ő megbocsátotta. Van olyan félelem emberekben, hogy akkor nem szabad úrvacsoráznom, mert hátha ott nem jut eszembe semmi konkrét bűn. Egyrészt Isten gondoskodik arról, hogy tisztogassa az életünket. Van ott bűn bőven. Ő tudja, mikor mit kell előhoznia. S ha még sem lenne konkrét megvallani való újabb bűnünk az úrvacsora előtt, akkor alkalom az úrvacsora az eucharisztiára, a hálaadásra. Köszönöm, Uram, hogy a múltkor, amikor ott olyan csúnyán viselkedtem, és azt megvallottam neked, te megbocsá-tottad. Újra meg lehet köszönni.

Vagy egyáltalán, meg lehet köszönni azt, amit Jézus értünk tett. El lehet mondani olyan igéket, amiket az Ő Szentlelke eszünkbe juttat: köszönöm, hogy bővölködsz a kegyelemben, és gazdag vagy a megbocsátásban. Rá kell hagyatkoznunk Isten bennünk lakozó Szentlelkére. Az újjászületett emberben ott él Isten Szent-lelke. Boldog hálaadás lesz az úrvacsorázásunk, és lehet, hogy egyszer úgy jövünk ide, hogy éppen valami aktuálisat nem tudunk elmondani, mint újabban felismert bűnt, és nem kell azt keresni sem, de tele van a szívünk örömmel és hálával: jó hogy vannak testvéreim, olyanok is, akiket ismerek, olyanok is, akiket nem. De jó, hogy van Megváltó Uram!

Az úrvacsora említett négy szemlélete közül hol az egyik, hol a másik kap nagyobb hang-súlyt. Az a jó, ha valami módon mind a négy jelen van.

Éppen ezért nem helyes az sem, ha valaki úgy gondolkozik: azért nem vallom meg menetközben a bűneimet, mert akkor nem lesz mit mondanom majd az úrvacsorakor, és ugyan-azt a bűnt kétszer megvallani helytelen. Valóban elég azt egyszer megvallani, akkor, amikor bűnné lett. Utána vagy felejtsem el, vagy adjak hálát a bocsánatért, de mindenképpen törekedjek arra, hogy az ne ismétlődjék az életemben.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy akkor igazi az úrvacsorázásunk, ha nagy súllyal nehezedik ránk a bűneinknek a terhe. Ha valaki nagyon átéli a bűnbánatból a bánatot. Ha nem érzi eléggé a bűneinek a súlyát, akkor vagy nem mer úrvacsorázni, vagy rossz lelkiismerettel úr-vacsorázik.

A Biblia sehol sem beszél érzésekről. Nem mondja, hogy mennyire kell érezni, még azt sem mondja, hogy feltétlenül sírni kell a bűneink miatt. Voltak és vannak ma is, akikre úgy rászakad egy-egy súlyos bűnük, hogy valóban sírva borulnak Isten elé. S vannak ma is, akik úgy jönnek ide úrvacsorázni, hogy a szemükben örömkönnyek csillognak, mert már előtte együtt bocsánatot kértünk Istentől. Én újra és újra hálát adok Istennek úrvacsorázás közben is ezekért az örömkönnyekért és az Ő szabadító, bűnbocsátó kegyelméért. De nem a könnyek minősítik, hogy valaki helyesen úrvacsorázik, vagy nem. Nem az, hogy eléggé bűnösnek érzi-e magát.

Érzésekről a Szentírás nem beszél. Azt mondja Jézus: adjatok igazat az Istennek. Ez nem az érzések szintjén történik. Adjak igazat neki. Amire Ő azt mondja: hamisság, tisztátalanság, ott én sem magyarázom a bizonyítványomat, hanem azt mondom: igen, Uram, ez hamisság, tisztátalanság. Ez az, amit nem akarok továbbfolytatni, az eddigiekre pedig kérem a te bűnbocsátó kegyelmedet. Nem kell, hogy az érzelmek a maximumon pendüljenek meg.

Megint mondom: amilyen egyszerűen meg-fogjuk, megragadjuk azt a falat kenyeret, úgy kellene megragadnunk az Isten kegyelmét is, és bizonyosnak lenni abban, hogy akkor az a mienk.

Mit jelent, hogy aki méltatlanul veszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát, az ítéletet eszik és iszik magának? Fontos, hogy figyeljük meg pontosan, miről van itt szó. Itt nem az úrvacsorázó személyére mondja, hogy az mél-tatlan, hanem azt mondja: méltatlanul veszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát. Tehát nem annak megfelelő módon, nem úgy, ahogy az helyes lenne. Ha valaki elbizakodottan, önhitten jön ide, az például méltatlanul veszi az Úr-nak a kenyerét.

Ki a méltó? Az, aki komolyan veszi azt, amit a Heidelbergi Káté ebben a tekintetben is utolérhetetlen világossággal és egyszerűséggel így mond: “először, hogy mily nagy az én bűnöm és nyomorúságom; másodszor: mi módon szabadít meg Isten minden bűnömből és nyomorúságomból, harmadszor: milyen hálával tartozom neki e szabadításért.” Aki komolyan veszi, hogy nagy az én bűnöm és nyomorúságom, nagyon rászorulok Isten kegyelmére, komolyan veszi, hogy elvégeztetett a szabadításunk, ami a kereszten történt, rám is érvényes, ezzel a reménységgel jövök, vagy ha éppen nincs úrvacsora, ezzel a reménységgel kérek bocsánatot, hogy van bocsánat, kaphatok bocsánatot; harmadszor: erre a válaszom az lesz: hálából Istennek engedelmes életet igyekszem élni. S ha egyszer nem sikerül, akkor minden hiábavaló volt? Nem volt hiábavaló. Akkor újra odajövök hozzá és a visszatérő bűneimmel is reménységgel borulok elé, és hiszem, hogy van bocsánat és Ő meg tud szabadítani is azoktól, hogy ne ismétlődjenek.

Aki komolyan veszi, hogy nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk, aki komolyan veszi, hogy nagy az Isten szabadítása és kegyelme, és ezt megragadja, és aki ezért hálás és hálából akar Isten kedvében járni, az méltóképpen úrvacsorázik. Akkor is, ha aznap reggel is összeveszett otthon? Ha ez fáj neki, és bűnként megvallja, akkor is. Akkor is, ha éppen nem tud valami aktuális új bűnt felsorolni? Akkor is. Nem ő méltó vagy méltatlan, hanem ahogyan úrvacsorázik, az lehet a lényegnek megfelelő vagy nem megfelelő.

Aki bűnös, az is úrvacsorázhat? Azt szeretném mondani: aki azt gondolja magáról, hogy nem bűnös, az ne úrvacsorázzék. Van egy könyv, aminek az a címe: Csak bűnösöknek! Azt írja a szerző: minden megterített úrasztala felett ott ragyog láthatatlan betűkkel ez a két szó: csak bűnösöknek.

Aki tudja, hogy nagy a bűne és nyomorúsága, aki tudja, hogy megragadhatja Isten kegyelmét, aki valóban hálás akar lenni az elvett kegyelemért, az jöjjön, és nyugodtan úrvacsorázzék. Akiből mindez hiányzik, az valóban jobb, ha nem úrvacsorázik.

*

Itt kell még elmondani azt, hogy aki így úrvacsorázik, vagyis méltóképpen, helyesen, a lényegnek megfelelően, az másként veszi magához ezt a falat kenyeret és korty bort, mint amikor a munkahelyén előveszi az uzsonnáját, vagy mint amikor este otthon vacsorához kenyeret szegünk. Nem más ez a kenyér és ez a bor, mint az. Ez ugyanolyan közönséges kenyér és bor, és az is marad mindvégig. De mégis az teszi mássá, hogy arra az áldozatra emlékeztet minket, amit Jézus értünk és helyettünk mutatott be a kereszten, és arra a Jézus Krisztusra hívja fel a figyelmünket, aki megígérte, hogy velünk van minden napon, és arról akar bizonyosakká tenni, hogy amit egye-dül Istentől kaphatunk meg, azt megkapjuk, megkaptuk a bocsánatot, az örök életet. Ezért mégis csak másként teszi az ember a szájába. Mi ez a másként? Egyszerű párhuzammal hadd próbáljam szemléltetni:

Tegnapelőtt a legtöbb házra kitettük a zász-lót. Mi az a zászló? Egy bot, meg egy darab vászon — mondhatná valaki. És mégis más az, mint egy darab bot, vagy vászon vagy selyem. Az nekünk mérhetetlenül sokat jelent. Valóban az anyaga bot és vászon vagy selyem, de együtt mégiscsak más.

Ugyanez a helyzet az úrvacsora jegyeivel. Az anyaga nem változik. Ugyanolyan kenyér, ugyanolyan bor és mégiscsak másként teszem a számba, mert amire, akire közben gondolok, és amilyen áhítattal, hálával és tisztelettel gondolok rá, az arra indít engem, hogy ezzel a hálával és tisztelettel nyeljem le és igyam meg utána az egy korty bort.

Ezért fontos — és ne haragudjatok, ha ilyen gyakorlati dolgokat is mondok —, hogy valóban ezzel a hálával vegyük magunkhoz a szent jegyeket. Nem jó, ha valaki — most megint elnézést kérek a szóért, de többször tapasztaltam gyülekezetekben — úgy teszi az ajkához az úrvacsorai kelyhet, mint amikor a férfiak egy stampedlit bedobnak. Nem stampedli ez, és ami abban van, noha közönséges bor, mégis a Jézus értünk kifolyt vérére emlékeztet. Noha egész életemben hálás vagyok azért, amit értem tett, ezekben a pillanatokban még hálásabban gondolok rá. Az sem jó, ha valami természetellenes, erőltetett, lassú méltósággal közeledik valaki, és úgy veszi magához. Egyszerűen, természetesen, de ezzel a lel-külettel. Itt a lelkületről beszél, hogy méltóképpen vagy méltatlanul.

Ezért fontos, hogy vizsgálja meg az ember magát. Amikor Pál apostol végigmondja az úr-vacsora szereztetését, úgy, ahogy ő is Jézustól hallotta, akkor pont, gondolatjel és még néhány megjegyzést tesz. Azt mondja: ennek érdekében, hogy ez a lelkület megfelelő legyen, és ez a hála és tisztelet valóban megújuljon ben-netek, és még sokáig friss maradjon: vizsgálja meg az ember magát.

Mit jelent ez? Ez se azt jelenti, hogy valami önkínzó állhatatossággal addig keresek, kutatok, míg valami bűnre nem bukkanok. Ha-nem ezt jelenti, amit józanul a Heidelbergi Ká-téban olvastunk. Odaállok Isten elé, és újra vé-giggondolom: tényleg, milyen nagy az én bűnöm és nyomorúságom. Tényleg milyen páratlanul, nagy az Ő kegyelme és irgalma, és milyen nagy dolog, hogy ezt megragadhatom. S ha ez a kettő komoly, akkor magától jön a harmadik, hogy én hálából csakugyan neki akarok élni. Nem esem kétségbe, ha valamikor nem sikerül úgy élni, hanem Őhozzá méltatlanul viselkedem, mert megint arra gondolok: látod, ilyen nagy az én bűnöm és nyomorúságom, de változatlanul nagy az Ő irgalma és kegyelme, éppen ezért megújulok a hálában. Felállok az elesés után, és újra megyek tovább, nem egyedül, hanem Ővele.

Ezért olyan szép az egyik úrvacsorai énekünk hívogatása:

 

Hát jöjjetek, bűnös lelkek,
Boldogságot kik vártok,
Jézus Lelke, szent kegyelme
Kiárad ma reátok.

 

Máskor is kiárad, és úrvacsora nélkül is kiárad. De ilyenkor különösen is.

 

 

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy ilyen egyszerű módon is tudsz velünk beszélni. Annyira rászorulunk arra, hogy megvilágosítsd értelmünket, és folyamatosan erősítsd a hitünket. Bocsásd meg, hogy képesek vagyunk újra és újra kételkedni abban is, amit már hittünk. Bocsásd meg, hogy valóban annyira esendők és gyarlók vagyunk. Annál inkább köszönjük, hogy mindig újra felemelsz. Köszönjük, hogy nem az a különbség a benned hívők és hitetlenek között, hogy a tieid soha nem esnek el, hanem az a különbség, hogy a tieidet mindig van, aki felemeli. Köszönjük, hogy olyan sokszor átélhettük ezt már mi is.

Kérünk, hogy erősíts is minket folyamatosan, hogy egyre ritkábban essünk el. Adj nekünk ne csak bocsánatot, hanem szabadulást is a ránk jellemző bűnöktől. Köszönjük, hogy ez is valóság és történik.

Amíg pedig újra és újra vétkezünk ellened, hadd tartson az minket mély alázatban. Hadd vegyük komolyan, hogy nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk. Csak gonoszságot és tisztátalanságot. Lehetséges az, hogy e gyarló testben te élj, dicsőséges Urunk, és ne mi. Megígérted, hogy a Lelkedet adod nekünk, és a te Lelked irányít belülről bennünket. Köszönjük, valahányszor ez történt. Add, hogy ez mindannyiunk életében elkezdődjék, és hadd legyen állandóvá.

Köszönjük, hogy bepillanthattunk most a mennybe is, és szóltál nekünk arról az örök, nagy vacsoráról. El sem tudjuk képzelni, Urunk, mit jelent az, a te dicsőségedben, veled együtt lenni, téged színről-színre látni. Megvalljuk, hogy ezek csak szavak, és szegényes a képzelőerőnk ahhoz, hogy ezt elgondoljuk. Köszönjük, hogy mindez igaz, és minden várakozásunkat, és még a hitünket is meghaladóan, elkészítetted nekünk ezt a veled való tökéletes közösséget.

Kérünk, hogy amíg ilyen tökéletlen a közösségünk veled, itt ezen a földön, addig is hadd mélyüljön és tisztuljon ez, és hadd újuljon meg minden úrvacsora alkalmával is. Taníts meg minket örvendezni a kegyelemnek, komolyan venni a bocsánatot. Add, hogy valóban betöltse a szívünket az irántad való hála, és sok zúgolódás, panasz, elégedetlenség, egymás vádolása, rágalmazás, kesergés helyett hadd teremje meg ajkunk a hálának gyümölcsét. Így tudjunk másokat is vigasztalni, erősíteni, bátorítani. S te, aki példát adtál nekünk, formálj minket olyanokká, hogy mi is példát tudjunk adni másoknak a jóra, a szépre, a te követésedre.

Kérünk, áldd meg ma az úrvacsorai közösségünket is, és őrizd meg, és erősíts naponta ezt a veled való lelki közösséget a hétköznapok harcaiban, sokféle nyomorúságában, megaláztatásában is. Hadd lehessünk engedelmes, néked élő gyermekeid.

Ámen.

Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kamilla - 2014. December 30. - 17:56:51
Igen, csak olyan hosszú.
Gondoltam, aki akarja, ott elolvassa és elég a link :)
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2015. Február 04. - 14:15:28
Az engedelmes ember

"Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. "(Lk 19,6)

Ez a történet fordulópontja. Így születik a hit: Zákeus hallotta Jézus szavát, bízott benne, és megtette, amit kért tőle.

A keresztény hit nem az érzelmek mozdulása, nem is csupán értelmi belátás. Az igazi hit az akarat döntése, s ezért mindig engedelmesség is. Zákeus sok mindent nem értett még akkor, de amit megértett Jézus szavából, azt megtette.

Sokan mondják: én nem tudok hinni. Tedd azt, amit Zákeus: vágyott Jézus után, kereste őt, jó helyen kereste, és amikor Jézus megszólította, ő komolyan vette azt és sietve megtette.

Olyan ez, mint a pilóta munkája. Tízezer méter magasan, felhők között nem lát semmit. De hallja az irányítóközpont utasításait. És célba ér, leteszi a gépet méternyi pontossággal.

Zákeusnak mindent Jézus készített elő, neki csak ezt a kis mozdulatot kellett megtennie: leszállni a fáról. Nekünk is mindent Isten készített el kegyelemből, de ez hit által lesz a mienk. Aki hittel kinyújtja a kezét, megkapja az üdvösség ajándékát.

Mit jelent befogadni Jézust? Zákeus nem futott előre, hogy rendet tegyen és eltüntessen dolgokat Jézus elől. Befogadta Jézust, és hagyta, hogy ő tegyen rendet az életében. Ez a hit magatartása ma is: gyere, Uram, nézz bele a szekrényünkbe, a pénztárcánkba, a konyhánkba és a hálószobánkba, mert mától kezdve te vagy itt az Úr! Vezess, és én kész vagyok neked mindenben engedelmeskedni. Ez az alázat és ez a bizalom jellemzi a Krisztusba vetett hitet. „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!" (Zsolt 143,10)

Nekem vajon milyen „fáról" kellene leszállnom? S ha Jézust már behívtam, minden kulcsot átadtam neki?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Jazmin - 2015. Március 10. - 17:25:00
Amen!
Ha oszinten magamba nezek,akkor nem adtam minden kulcsot at NEki....
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2015. Március 19. - 16:52:23
A Mester

"Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé." (Lk 9,16)

Egyszer, amikor Jézus nagy sokaságot tanított és meg is vendégelte őket, csak a férfiak mintegy ötezren voltak. Mit tanulhatunk Jézus, a tanítványok és a sokaság magatartásából?

Jézustól először is azt, hogy e nagy csoda előtt elmélyülten imádkozott, s utána is elvonult magányosan egy csendes helyre ugyanezt tenni. Az emberekkel való nagy tetteit az Atyával való csendes imádság keretezi be. Tevékenysége abból táplálkozott, amikor nem tevékenykedett. A mi teljesítményközpontú, felpörgetett korunkban sokkal komolyabban kell vennünk az Isten előtti rendszeres elcsendesedésünk fontosságát. Aritmiássá vált az életünk: csak erőlködni tudunk, elernyedni, Isten előtt kitárulkozni alig.

Másodszor, amikor megzavarta a sokaság Jézus csendjét, ő „örömmel fogadta őket". Nem háborog, hogy hagyják békén, nem emleget semmiféle „magánéletet", nem oktatja ki őket türelmetlenségük miatt - tudja, hogy sok nyomorúságuk van, segít rajtuk. Mi hányszor zúgolódunk, hogy alkalmatlan időben és erőszakosan igénylik a segítségünket! Vegyünk példát, és kérjünk szeretetet Jézustól a készséges szolgálathoz!

S a harmadik: Jézus minden esetben ura maradt a helyzetnek. Türelmes volt az emberekhez, de mindig pontosan tudta, mi az Atya akarata, s attól nem lehetett eltéríteni. Nem engedi, hogy tanítványai éhen hazaküldjék a sokaságot, nem kevesellte az öt kis kenyeret és a két halat, és nem hagyta, hogy a végén királlyá tegyék őt, mivel jóltartotta az embereket. Őt nem kell királlyá tenni, mert már az. Szelíden szolgál, de nem szolgál ki semmilyen emberi akaratot. Árad belőle a jóság és segítség, de nem lehet őt semmi módon irányítani.

Hisszük-e, hogy a mi életünkben is ura minden helyzetnek, és bölcsessége és szeretete szerint tud segíteni?
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Kálmán - 2015. Március 19. - 21:08:25
 :like:

Segíts Uram, hogy tudjam hinni!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2016. Március 26. - 20:37:08
A FELTÁMADÁS HÁROM JELENTÉSE


Alapige:Jn 5,24-25, 28-29

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak...

Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk és magasztalunk azért, mert nem engedted, hogy a te szented rothadást lásson. Magasztalunk Jézus feltámasztásának csodálatos tettéért.

Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy minden vasárnap a te dicsőséges feltámadásodra emlékeztet minket.

Köszönjük ezt a mai ünnepnapot is. Köszönjük, hogy megérhettük, és itt lehetünk nyugodtan, békésen a te színed előtt. Köszönjük, hogy a gyülekezet közösségében magasztalhatjuk és dicsőíthetjük a te nevedet.

Kérünk téged, Jézus Krisztus, hadd éljük át most azt a csodát, amit ezek az asszonyok az első húsvétkor, hogy szembe jössz velünk az úton. Olyan nagy szükségünk van rád, és szégyenkezve bevalljuk, hogy sok kételkedés és hitetlenség van még mindig a szívünkben. Kérünk, hogy a te feltámadásod tényéről is te magad, a feltámadott győzz meg minket.

Hadd legyünk egészen bizonyosak mindabban, ami megtörtént, s mindabban, hogy ami ígéretként még ezután valósul meg, az is beteljesedik. Őrizz meg attól, hogy kételkedjünk a te szavadban. Szólíts meg minket most úgy, hogy a te igaz igéd oszlassa kételyeinket, minden bennünk levő bizonytalanság helyére bizonyosságot, szent meggyőződést adjon.

Kérünk téged, feltámadott Urunk, hogy ahogy az első húsvét estéjén tetted, állj meg most is itt a te késői tanítványaid között és mondd nekünk is: Békesség nektek!

Köszönjük, hogy amikor te ilyet mondasz, akkor adod is azt a békességet. Ajándékozz meg minket ezzel, kérünk.

Ámen.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2017. Február 13. - 21:46:56
Elhunyt Cseri Kálmán
2017. február 13., hétfő

Életének hetvennyolcadik évében megtért Teremtőjéhez Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor.

       

    Cseri Kálmán 1939. április 30-án született Kecskeméten, 1962-ben szerzett lelkészi oklevelet Budapesten. Cecén, majd a budahegyvidéki gyülekezetben volt segédlelkész, 1971-től nyugdíjba vonulásáig – harminckilenc éven át – a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség lelkészeként szolgált.

    „Fő törekvése az volt, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdesse, lehetőleg szép magyar nyelven" – olvasható a több mint nyolcszáz igehirdetését hozzáférhetővé tevő weboldalon. Emellett számos bibliai témájú könyv szerzője, népszerű áhítatos könyve A kegyelem harmatja címmel jelent meg.

    Augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetést vehetett át, idén januárban pedig a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli doktora címet vehette át.

Elment Cseri Kálmán

Aki nem tudja, mi az Isten kegyelmi ajándéka, csak azért nem tudja, mert nem ismerte Cseri Kálmánt. De őt mindenki ismerte. Korunk egyik, ha nem a legnagyobb hatású igehirdetője volt – s itt minden szót mérlegelni kell: igehirdető és hatás. A kettő külön értelmetlen, a kettő együtt, emberileg lehetetlen.

Még cecei beosztott lelkész volt – több mint ötven éve –, amikor Sárbogárdon prédikált, talán nyolc-tíz éves lehettem. Semmire nem emlékszem, amit azon a hétköznapi evangelizáción elmondott (a gyermek hamar elkalandozik, ha komoly a szó), de mindent értettem abból, amit mondott. Ez volt az ő nagy titka és roppant meggyőződése – érthetően szólni az evangéliumot, és újra meg újra mondani ugyanazt, mert egyetlen ugyanaz van: Jézus Krisztus – mindörökké.

Már teológus voltam, amikor megengedte a hatalom, hogy a pasaréti lelkész szemináriumot tartson az Akadémián. Roppant izgalommal készültünk az első alkalmakra, de nyomban lehűtött bennünket –, mi titkokat, mesterfogásokat, pompás módszereket vártunk, de nem volt titok, csak az Ige, nem voltak mesterfogások, csak az Ige nyilvánvaló értelme, és nem voltak módszerek, csak az egyetlen út – az imádság, hogy Isten Szent Lelke felragyogtassa a szavunkban azt, akit szeretünk: Jézust.

Igen, Cseri Kálmán szerelmes ember volt, Jézus szerelmese, ezért volt szemérmes és tartózkodó, ezért nem vegyült e világ dolgaiba, ezért nem hajlott ujjongókkal mindenféle új felé, de ezért volt mindig nyitva a szíve és az egész élete a Jézus barátai előtt. Szerelmes volt Jézusba, akiről páratlan közvetlenséggel, egyszerűséggel, visszafogottsággal és eltökéltséggel szólt – Jézusról, aki szerette és szereti őt, és ha őt, akkor téged is.

Nem szívesen vállalt egyházi közfeladatot, de nem azért, mert sajnálta volna az időt az egyház ügyes-bajos dolgaira, hanem azért, mert nem érezte magát késznek arra, hogy erős legyen az erősködők között. Mégis, talán ő volt az egyetlen, aki mindig minden szolgatársát imádságban hordozta, tanácsolta, bátorította arra az egyre, az üdvösség-ügyre. Amit pedig engedett a vállára tenni, azt példaértékű alapossággal és hűséggel végezte. Szerette, akiket Jézusa rábízott.

Tanácsosként vizitált egyszer nálunk Budahegyvidéken, ahol korábban évekig volt káplán. Ahogy végigjártuk ifjúkora helyszíneit, és mutatta, mi hol volt, egyszer csak, váratlanul megjegyezte, neki akkoriban sok könnyes imádsága volt, látva szeretett egyháza foszladozását. Cseri Kálmán és könnyek? És megfordítva: Cseri Kálmán és a mosoly? Aki hallotta egy-egyoldó, derűs megjegyzését, tudja: mély és mindent gyógyító humora is volt. Mert a Krisztus tanítványa volt – a Mesterért minden odahagyó és mindent vállaló, csakhogy szólhasson Róla, csakhogy kereshesse Őt, csakhogy másokat Hozzá vezethessen. És éppen ezért, az Ézsaiás által megjövendölt szenvedő szolgáért, nem szerette a zajongást. Tudta, hogy az igazság előbb-utóbb leveti magáról a sallangokat, a pufogtatás csak a magának hízelgő, Isten ellen lázadó embert ragadja meg. Egyszerű akart lenni, amilyen a gyermek – feltevések és visszavonás nélküli.

Súlyos betegséggel harcolt már két évtizede. Nem is harcolt, a betegség fölött járt, uralkodott a bajon, hogy szolgálhasson. Minden imádságért hálás volt. Minden jobbulást kegyelemnek vett. S tudta, a Megváltó öröktől szereti őt is – és várja, hogy leomlott földi sátorháza helyett befogadja a mennyei hajlékokba.

Bogárdi Szabó István



Emléke áldott, élete bizonyság volt az élő Jézus Krisztusról!  Odafenn a mennyben találkozunk!
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Csaba - 2017. Február 13. - 22:02:20
Isten nyugosztalja! :(
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Zoltan - 2017. Február 14. - 05:13:04
Isten nyugosztalja.
Egyike volt azon református lelkészeknek aki példa értékü volt számomra,  s akinek igehírdetéseit szivesen halgattam és olvastam.
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: b urian jozsef - 2017. Február 14. - 20:52:34
Isten nyugosztalja! Igaz ember volt,nagyon szerettük! :'(
Cím: Re:Cseri Kálmán prédikációi
Írta: Irma - 2017. Március 04. - 14:16:49
https://www.youtube.com/watch?v=PfTwTLbwoPM

Cseri Kálmán testvérünk búcsúztatója